1996 - Előadás a Szent Ignác Szakkollégiumban - Ladocsi Gáspár

Előadás a Szent Ignác Kollégiumban

Budapest, 1996. Elmondta: dr. Ladocsi Gáspár dandártábornok, katolikus tábori püspök

 

1. „Demokrácia a hadseregben” - ha ezt a címet látom magam előtt, akkor elsőként szeretném leszögezni, hogy minden társadalmi formának ill. berendezkedésnek volt hadserege, és lesz is a jövőben. A hadsereg sohasem egy önálló valóság, mindig egy társadalom része; noha a történelemben voltak olyan kísérletek, hogy egy-egy városállamot „militarizáltak” mint például Spártát, de a hadsereg megmaradt a társadalomrészének. A hadsereg mindig az államhatalomtól függ, legyen az királyság, diktatúra, köztársaság vagy bármi más. A hadsereg felállását és feladatait alapvetően az adott uralkodó hatalom dönti el, amelyet törvényesnek tekintenek, legyen az valóban ilyen vagy nem . Jó példa rá a Római Birodalom IV. századának második felében lévő trónválságok alatt a hadsereg viselkedése. A vezető katonai réteg - főleg a katonáitól kikiáltott caesarok hatalmi befolyásának területeinek határain - nehezen igazodtak el a követendő hadigazgatást, vagy „parancsot” illetően. Néha a maguk eszére és hazaszeretetére hagyatkoztak, mármint arra, hogy mi Róma érdeke; - de érezték: ez nem az igazi, katonához nem illő.

A hadsereg mindenkor tükörképe az adott társadalomnak. A feudális berendezkedésben a hadak felépítése és viselkedésére is jellemző volt a feudalizmus. Nincs ebben semmi rendkívüli. Ha egy hadsereg nem ölti fel társadalmának jellemvonásait, akkor mindkettő válságba kerül; ugyanakkor a társadalom erejét fejezi ki a hadsereg is. Ma, amikor az egész világra tekintettel vagyunk, tudnunk és ismernünk kell, hogy egy-egy társadalmi berendezkedés - pl. az iszlám államok. - hogyan szervezik meg hadseregeiket. A hadsereg szervezete tükrözi az adott társadalom ideológiáját, gazdaságát, kultúráját, szociális adottságát ill. lehetőségeit.

2. Ezért a témát közelebbről ill. szűkebb értelmezésben kell szemügyre vennünk, amit így fogalmazunk meg: demokráciák hadseregei.
A demokratikus berendezkedésű társadalmak saját törvényességi útján - parlamentarizmus - eldönthetik, hogy milyen karakterű hadsereget kívánunk fenntartani. Sematikusan fogalmazva ezek a következők:
* Kötelező katonai szolgálatra építő hadsereg (felmentési szabályzók létrehozásával);
* Szerződéses ill. hivatásos katonákból álló hadsereg (a hadkötelezettségi szabályzók létrehozásával;
* A hadkötelezettséget és a szerződéses katonaságot ötvöző hadsereg ( ilyen ma Magyarország is) A katonák jogait törvények rögzítik, különböző törvényes fórumok biztosítják ill. ellenőrzik ezeknek minden síkon történő betartását.

3. A demokrácia az emberi értékek iránt felelősen elkötelezett egyenlő jogokkal rendelkező polgárokra épít. A demokrácia buktatója mindig az emberi értékek tartalmának megfogalmazása, ill. azok között a fontossági sorrend - ami sohasem lehet merev elvi kijelentés felállítása, és ezeknek megfelelő módon való közzététele. Ha bármely láncszem „megpattan” a demokrácia átlagos lesz, könnyen átcsúszhat despotizmusba vagy demagógiába. Jelen témát illetően a kérdés az, hogy a honvédelmet köteles társadalmi értéknek tekintjük-e vagy sem. Ha nem, akkor a hadsereg ideológiája nehéz helyzetbe kerül. Ha igen, akkor a tényekkel kell szembesülni:
* Olyan országban, ahol egy nemzet van dominaciában, - különösebb nehézség nem merül fel;
* Olyan országban, ahol a nemzetiségek száma százalékarányban jelentős, ott ennek megfelelően szükséges kialakítani a hon ill. a területi integritás védelmét;
* Olyan országban, ahol a nemzetiségi kérdés elaprózódása miatt nem jön számításba - mint az USA - ott összetartozást garantáló eszmeiséget alakítanak ki. A katonának át kell élnie, hogy szolgálata teljesítésében a saját értékrendjét védi. Ha erről egy társadalmi irányítás lemond, vagy elhanyagolja, ideig-óráig érhet el sikereket, de vállalkozásai kudarcba fulladnak. Ismerünk hódító és rabló hadjáratokat vagy un. honvédelmet ideológiai töltettel is, de ez nem tartozik a demokratikus társadalmat képviselő hadsereg témájához.

4. Nem kerülhetjük meg azt az alapvető adottságot sem, hogy a hadsereg hierarchikus szerveződésű. Ez minden társadalomban így volt és így is lesz. Belső autonómiája van, amelyet a társadalom biztosít neki. Vészhelyzetekben föléje kerül a társadalomnak, de nem uralhatja el azt. Ismerünk századunkból is elég „katonai puccsot”. Ennek célja magyarázza értelmét, indokolhatóságát ill. időbeli fennmaradását. A fel- és alárendeltség nem azt jelenti, hogy a demokrácia sérül. Semmiféle alkotó ill. közhasznú tevékenység nem lehet meg e nélkül. Csak a „vad szocializmus” (a demokrácia félreértése” hihette azt, hogy pl. a villamoskalauzból ideológiai átnevelés után jó agrárszervező lesz. Tapasztalat, hogy minél nagyobb felelősséggel terhelt egy feladat, annál inkább odafigyelnek a hierarchikus felépítésére.

5. Érintenünk kell a forradalmi hadseregek demokratikus felfogását is. Az eszme ill. hazaszeretet kimondhatatlan erőket szabadít fel. A felkelés lokális problémákat képes eltörölni, de megoldani már nem, és főleg nem az eszméhez tartozó átfogó, megoldásra váró feladatokat. A 150 éve történt forradalom és szabadságharc ékes bizonyítéka ennek. Főleg a katonai vezetés élte át, hogy a szervezett hadsereg tapasztalatainak hiánya - a lelkesedést adó kezdeti sikerek ellenére - mennyire okozója az eszme elbukásában.

6. Végül a téma fájdalmas része: visszaélni a demokratikus jogokkal egy demokratikus hadseregben. Voltaképpen ez is három síkon történhet:
* Antidemokratikus törvényekre támaszkodva (néha történelmi vészhelyzetben ezt megengedhetőnek tartják egyesek);
* Személyes visszaélés perszonális defektusok folytán egyénre vagy közösségre kihatóan az elöljáró részéről.
* Ugyanaz megtörténhet a beosztott részéről is ugyanúgy kihasználva a jogosság és a bizonyíthatóság közötti rést. Ez utóbbi két esetben megfelelő jogi orvoslatról gondoskodik a társadalom. A fejlettebb demokráciák különösképpen ügyelnek arra, hogy az un. „civil kontroll” ezen a téren is megfelelően működjék. A „civil kontroll” értelemszerűen a hierarchia kiszolgáltatottja mellett áll alapvetően, csakhogy ennek is megvannak a maga buktatói. Nem minden esetben lehet az ellenérvet lesöpörni azzal a kijelentéssel: „igen, működik a mundérbecsület”

7. Epilógusként beszéljünk arról a kérdésről, amit a fegyverviselés megtagadásának lehetőségeként ismerünk. Állampolgári jogok között méltán foglal helyet a lelkiismereti okokból való megtagadás, és ennek az un. „polgári szolgálatra” való átváltása. A kérdés mélyén viszont az rejtőzik - nem számítva az ezzel történő felelőtlen visszaéléseket -, hogy a honvédelem köteles értékével hogyan egyeztetett. Egyik pacifista ismerősömnek feltett kérdésem: Mit tettél volna 1551-ben, amikor Fráter György meggyilkolása után feljött a török Temesvár - Szolnok - Eger vonalán mindent felégetve, embereket legyilkolva, meggyalázva, rabságba hurcolva. Kinek a felelőssége feltartóztatni? Vagy fussunk biztonságos területre tartva a mondást: Ha meg kell halni, haljon meg más. Mások haszonlesésére (zsoldosok?) vagy áldozatvállalására építem pacifizmusomat. Odáig aztán mégis furcsa lenne eljutni, hogy az egri nőket „gyilkos némbereknek”nevezzük, mert a „jó janicsárokkal” úgy elbántak. Érezzük a történelmi példán az elv fonákságát. A fegyverviselés lelkiismereti okból való megtagadása nem kapcsolódhat az emberi értékek - főleg a közösségi értékek - felelőtlen semmibevételével.

A demokrácia - mint mondani szokás - mindig feladatot jelent. És ez érvényes a demokratikus berendezkedésű társadalmak hadseregeire is.

 

Típus: 
Beszéd
Tartalom dátuma: 
hétfő, 1996, január 1