1996. Solymár - Kitelepítettek emlékművének megáldása - Ladocsi Gáspár

Kitelepítettek emlékművének megáldása

Solymár, 1996 - Elmondta: Dr. Ladocsi Gáspár dandártábornok, tábori püspök

 

Oltalmad alá futunk Istennek Szent Anyja, Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején...,

Oly megszámlálhatatlan sokszor hangzott fel ez a legősibb, a nagy keresztényüldözések idején megfogalmazott ima mindenütt a kereszt megváltó jelére meghajlott világban a történelem során, és annyiszor itt Solymáron is kettőszázötven esztendeje, mikoris a Szent Szűz oltalma alatt otthont és hazát építettek az ide érkező svábok. Sokan oly német földről jöttek melyeket a Habsburg uralkodóház elveszített, és a protestáns fejedelmek hitvallás (Konfession) tagadása kényszerítésétől megóvandó a töröktől felszabadított Magyarországra hívta őket. Így Károly király és főként lány a Mária Terézia, a nagy királynő. Hazát és otthont veszítetten, hitükhöz ragaszkodásukat kifejezve a Mater Misericordiae, az Irgalmasság Anyja apró szentélyei köré megtelepedetten építették az otthont az új földön, a magyar föld közepén, és ahogy a bölcső ringatása és a temetőgondozása életül részévé lett, így vált hazává nekik Magyarország. Osztoztak az ország örömében és gondjában. Küzdöttek a felemelkedésért, imádkozták a magyar nép himnuszát, harcoltak a hazáért, Istenért és szabadságért. Idegennek nem tartották őket, és ők sem érezték magukat annak. Anyanyelvüket megtartották, a magyart sohasem mondták mostohának.

A XX. Században megbomlott a világ, az isten is mintha eltakarta volna az arcát. Istent tagadó, Isten halálát hirdető eszmék viharfelhői tornyosultak Európa egére, Keletről és Nyugatról, Németországból és Oroszországból a testvérré békítő szeretet helyére lépett az uszító gyűlölködés. A Gondviselő Urának, az Istennek helyére akart lépni a törvényeire nem figyelő kormányzás. A zsarnokság, mely alattomosan fanatizált, apákat és fiúkat hurcolt értelmetlen háborúkba, és nemzetiségeket tett otthontalanná. Ennek lettek szenvedő áldozatává a solymári svábok is.

 Gyászbaborult egek, háborgó tengerek csillaga, Mária, Boldogasszony Anyánk, Mennybéli Pátrónánk légy vélünk, légy vélünk ha nem jössz elveszünk. 50 évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy ez a fohász nem nyer maghallgatást. Solymári kegyképed előtt imádkozó, most panaszolhatott, és lázadhatott: Te nem jöttél, Mária! Szentélyed körül otthont lelt sváb híveidet menni, veszni engedted! Batyukba kötözött mindennapi szükségleteikkel. A templom tornya és a temető dombja marasztaló két karja volt a Szülőföldnek, de a vasúti vagonok meghurcoló bilincsként készen álltak.

 Könyörületes Anya! Solymár szép csillaga. Szomorú szemeidet a kitelepítettek a szív rejtekében és az imakönyvek szentképein őrizték, mert hitték: nem hagytad el őket. Oltalmazó palástodba kapaszkodtak, elfogadva Szent Fiad példájára a Mennyei atyától a keserűség kelyhét; magát a kitelepítést, - és a német földön való megaláztatásokat is. Akadtak olyanok, akik elhagyták hitüket, segítő jóságodba vetett reményüket. Meg ne utáld ínségükben őket. Te, emberek hitetlenségét és hűtlenségét felejtő és sebeket gyógyító Anya!

 És tebenned ne bízhattak volna? Akinek Egyiptomba kellet menekülnöd az Isten emberré lett Fiával. Tebenned ne bízhattak volna? Akinek ott kellett állnod a keresztfa alatt, egyszülött Szent Magzatod haláltusáját szemlélve.

 Velük voltál. Csöndes szeretettel segítetted őket, és tápláltad a reményt a hazatalálásra. A múlandó földi élet lakóhelyét felcserélték, de a templom, a Te áldott szentélyed és a teremtő, halott őseik övéik maradtak.

Most hálát adni tértek vissza, együtt örvendezni az itt maradottakkal.
- Hálát adni azért, mert megmaradtak az irántad való szeretetben.
- Hálát adni azért, mert Isten megpróbálta őket, de meg is tartotta őket.
- Hálát adni azért, mert segítségeddel tudják és tanúsíthatják az Apostol intését:
Az istenszeretőknek minden a javára válik.
- Hálát adni azért, hogy anyai palástod alatt itt most találkozhatnak ötven esztendő után, e felemelő ünnepen.
- Hálát adni azért, mert éppen ő az ő szenvedéseik és sorsuk által a jövőben a német és magyar emberek között a barátság erősödik, az élet kitárulkozik, és annyi balszerencse közt és oly sok viszály után, a tiszteletre építő szeretetben, békében örülhetnek egymásnak!

 Ezért összefogva az itthoniakkal a kitelepítettek és leszármazottaik a szomorú esemény emlékére. Kegyképed hátfalán, felidézve kegyképedet, emlékművet állítottak, mely hirdeti a Beléd vetett reménységünket, Solymár szép Csillaga. Szép emlékművedet, mely példás összefogással készült, övezze tisztelet és a hála virágai újuljanak meg rajta!

Solymár szép Csillaga, légy támaszunk abban, hogy a szétszakadt családok újra egymásra találjanak!
Solymár szép Csillaga, légy támaszunk abban, hogy a nemzetiségek megbékéljenek!
Solymár szép Csillaga, légy támaszunk abban, hogy az ifjúság megbecsülje a szülők örökségét, és gazdagítva adja tovább!
Solymár szép Csillaga, légy támaszunk abban, hogy minden embernek becsületes kenyér kerüljön asztalára!
Solymár szép Csillaga, maradj közöttünk, szelíd mosolyoddal vonzd kegyképedhez:
- a megfáradt öregeket, hogy megpihenhessenek.
- a zaklatott szívűeket, hogy megbékülhessenek.
- a tanácstalanokat, hogy útmutatást kaphassanak.
- a betegeket, hogy gyógyulást nyerhessenek.
- a nélkülözőket, hogy ne aggodalmaskodjanak.
- a hajléktalanokat, hogy otthonra lelhessenek.
- a bűnök rabjait, hogy megtisztulhassanak.
- a szenvedélyek foglyait, hogy megszabadulhassanak.
- az örvendezőket, hogy hálát adhassanak.
- a távollevőket, hogy barátságokat építhessenek.
- a fiatalokat, hogy szebb jövőt tervezhessenek.

Solymár szép Csillaga maradj közöttünk szelíd jóságoddal! Oltalmad alá futunk Istennek Szent Anyja!

 

 

Típus: 
Ima
Tartalom dátuma: 
hétfő, 1996, január 1