1998 - Ladocsi Gáspár: Az Egyház missziója a mai Európában

Dr. Ladocsi Gáspár dandártábornok, tábori püspök: AZ EGYHÁZ MISSZIÓJA A MAI EURÓPÁBAN

Az Egyház újraevangelizációjának feltételei Európában

 

Majd két évtizeddel ezelőtt, a római tanulmányéveim alatt a világ botránya és felkapott szenzációja volt a holland egyházaktól hangoztatott reform elvek és magatartás. Megkérdeztem akkor az egyik tanáromtól - én vasfüggöny zártságából jött fiatal pap, kinek érdeklődése egyébként az ősi keresztény századok hagyományaihoz, éltető gyökereihez kötődött -, hogy miért van ott, Hollandiában ez a minden múltat értékelés nélkül elvető, hibák és hiányosságok okán vájkálódó, tekintély ellen megkülönböztetés nélkül és indulatosan kontestáló magatartás világiakban, szerzetesekben és a szolgálati papság köreiben egyaránt. Rám nézett és rövid szünet után röviden így válaszolt: „Mert elveszítette missziós lelkületét.” Valóban elgondolkodhatunk ezen. Ahol az egyház elveszíti missziós lelkületét és vele a lendületét, ott maga jut válságba. Ha lemond arról, hogy kovász legyen, ő maga válik erőtlenné.

A II. Vatikáni Zsinat is rámutat korunk ezen nehézségére. Dokumentumaiban sokszorosan megfogalmazza a missziós létformának kívülről és belülről sürgető igényét, szükségességét.

A misszió lényege az evangelizáció, hirdetni az üdvösség örömhírét. Az üdvösség örömhírének, mint magvetésnek viszont „jó földbe kell hullania”. Ezért az egyház számára már az apostoli időben a szükség adta tapasztalat volt az un. praeparatio evangelica munkájának kialakítása; az evangélium befogadásának előkészítése. Ma, amikor sokat beszélünk II. János Pál pápa legfőbb pásztori indíttatására Európa újra evengelizálásáról, akkor a tényre és korunk szükségére jóval több hangsúlyt kell tennünk. A teológus így fogalmazná meg: a „külső kegyelem” fontosságának tudatosítására van szükségünk. Sok teológusunk és lelkipásztor hívja fel a figyelmet a Mester, vagyis Jézus példájára: evilági akadályokon és lehetőségeken túllépve kenyeret adott az éhezőknek meggyógyította a betegeket, megszabadította a testi-lelki nyomorúság foglyait. Mert hogyan is hitt volna ő benne a szegénységtől, a betegségtől, a rabságtól magnyomorított, kilátástalanul fogvatartott ember, ha bajaiból való szabadító erőt nem tapasztalta meg? Bár Jézus megtanította őket arra is, hogy a lényeg voltaképpen nem ez: mert ami velünk történt, az csupán csak Isten országához „közelhívó” eszköz. Sem Krisztusnak, sem az Ő Egyházának nem lehet célja és küldetése az evilági emberi és társadalmi gondok megoldása. Ez a társadalom illetékeseinek, az államnak a feladata. Ezért téved a földi szabadítást radikálisan elsődlegesnek állító felszabadítás teológiája, és érthető, hogy a sok emberi nyomort tapasztalt földrészen: Dél-Amerikában született meg. Ám mégsem elhanyagolható kihívást jelent az üdvösség befogadásában az evangelizáció terén.

A MISSZIÓJÁT TELJESÍTŐ Egyháznak elengedhetetlenül hatnia kell az ember szabadságát megnyomorító terhek feloldása érdekében. Elsősorban az erre illetékes tagjain keresztül, vagyis a világiak apostolkodása által. Ha az Egyház vagy bárhol az emberiség tagjainak jogait sértik valahol, akkor minden felelős vezetőnek - így az egyháziaknak is - fel kell emelniük a szavukat. Egészséges társadalom voltaképpen az lenne, ha ezt a felelős vezetők szolidárisan, sőt a szubszidiaritás elve szerint tennék, ami nem jelenti azt, hogy önállóságukat - még kevésbé önazonosságukat - feladnák egy szerencsétlen vagy éppen kompromittált kompromisszum - egység érdekében. (Erre a sajátos „uniformizálásra”, „platformra” éppen elég szerencsétlen példát szolgáltatott századunk történelme.)

A praeparatio evangelica lényegét - azt hiszem, hogy nem tévesen és nem eltúlzottan - úgy látom, mint törekvést az emberi jogok érvényre juttatására, károsító veszélyeinek távoltartására, érvényesülésében pedig a közjó minőségi emelésének segítése.

Gondolom, fel kell bontanom ezt az összetett mondatot, és indokolnom szükséges. A praeparatio evangelica:

- Törekvés az emberi jogok érvényre juttatására. A történelem tapasztalata szerint az emberi szabadságra-törekvés lényegét abban láthatjuk, hogy jogait érvényre akarja juttatni (ld. Petőfi: Jogot tehát, emberi jogot a népnek!) Az anarchiába visz minden olyan, un. liberalizmus, mely az emberi jogok érvényesülésével nem törődik. Az emberi jogokat csak erőszakkal lehet elfojtani. Klasszikus felosztás szerint az erőszak lehet fizikai, pszichikai és szellemi. Sohasem állíthatunk fel sorrendet abban, hogy melyik többé vagy kevésbé rossz: a gátlástalanságban mindegyikhatártalan tud lenni. Így a testi erőszak, melynek leplezetlen kimutatása a fegyveres agresszió; vagy pszichikai erőszak, melynek leplezetlen kimutatása a fojtogató félelemkeltés, vagy a szellemi erőszak, melynek leplezetlen kimutatása az átláthatatlan manipuláció, amit ma találó vulgaritással „agymosásnak” mondunk.

Azt hiszem minden, a jó érvényre jutásáért tenni akaró keresztény átérzi ezek ellen való törekvésnek a fontosságát, mert különben az evangélium jól döngölt, lánckerék taposta európai földbe hull.

- Törekvés az emberi jogokat károsító veszélyeknek távoltartására: Ennek komolyságát számomra egy újságcikk fogalmazta meg igen kifejező formában.

A vallásszabadság gondolatkörét érintette, három és fél éve jelent meg egyik sok példányszámú napilapunkban. Egy közéleti személyiség nem kérdést tett fel, inkább csak kérdés válaszaként értelmezhetően állított. Szerkesztetten idézem: Mindenkinek joga van a tévedéshez. Állítását tovább vihetjük. Mindenkinek joga van egyéni élete tönkretételére. A keresztény ember elgondolkodik ennek hallatán, és megfogalmazza félelmeit is: Van-e joga az embernek tudatos tévedéseket képviselni? Főleg, ha ezek igazságot és igazságosságot rombolók. Van-e joga az embernek mások megtévesztéséhez, vagy mennyiben joghoz illeszthető a másik megtévesztésben tartása? A másik, a továbbgondolást jelentő állítást illetően: Valóban van joga az embernek élete tönkretételéhez? Meddig nem lehet beleszólni a magánéletbe? A tanácsadás és önvédelem között igen széles a skála és nehéz az ugartörés.

Az egyén felelős a társadalomért, és a társadalom az egyénért. A tönkrement vagy tönkretett egyén a társadalmat is károsítja, végső soron engem is, nemcsak saját családját, munkahelyét stb. Az emberi élet véletlen és tudatos tönkremenetele vagy tönkretétele a felelősség kérdését veti fel mind a szenvedő egyénben, mind a felebarátban. Égető szükség van ma arra, hogy a felelős szeretetet megtanulja a mai európai ember:- mindenki, mert az emberi jogok e nélkül veszélybe kerülnek. Az hiszem mindenki és kiemelten az emberi méltóságban másikat megtartani akaró keresztény ember átérzi az ezek ellen való törekvésnek a fontosságát, mert különben kiégett és szétmorzsolt lelkektől teleszórt, sziklás és kőzúzalékos európai földbe kerül az evangélium.

- Törekvés arra, hogy az emberi jogok érvényesülésében esetén a közjó minőségi emelését szolgáljuk. Egészségügyben a fejlett társadalmak oldalán sokat beszélnek a preventiv, azaz a betegségeket eleve megelőző kezelésről. Az emberi jogok érvényesülése sohasem statikus. Mindig dinamikusan kell megélni, vagyis kell, hogy állandóan fejlődjön.

Ennek közegét egy szóval is kifejezhetjük: a közjó. A közjó megvalósulásában az egyén sohasem áldozat, még akkor sem, ha áldozatot kell hoznia. Nem lehet emberhez méltó az a társadalmi berendezkedés, mely nem a közjót szolgálja. A közjó-talán merész a hasonlat-némely szempontból olyan mint az üdvösség: itt és most kell benne élni. Teljességének megvalósulása, meglehet hogy távoli; elérhetetlennek tűnik, de semmilyen elemében és értelemben nem elidegeníthető a mától: sem lehetőségben, sem csírájában, sem fejlődésében, sem kibontakozásában.

Véleményem szerint ezeknek megértésével és az evangéliumi tanítással való összekapcsolásával lesz képes az Egyház Európa újra evangelizálására. A feladat számunkra így kettős:

a: megismerni Európa azon arculatát, mely rászorul az üdvösség jó hírére, és ezt a szükséget kell, hogy Európa maga is érezze saját jövője érdekében, és azt is, hogy ez a jövő nem lehet idegen az Isten országának bennünk és közöttünk létéről.

b: Jobban kell nekünk is ismerni az evangélium időtálló kovászát, vagyis azt a kérügmát (az apostoli igehirdetés), amely valóban elveszi a világ bűneit a mai Európában is, és az élet kenyerét készíti számunkra.

 

 

 

Típus: 
Írás
Tartalom dátuma: 
csütörtök, 1998, január 1