1998 - Ladocsi Gáspár: Horváth Mihály püspök, „in effigie”...1849.

Dr. Ladocsi Gáspár dandártábornok, tábori püspök: HORVÁTH MIHÁLY PÜSPÖK „in effigie”...1849
 

Minden nemzet történelmében vannak olyan papi egyéniségek, akiknek megértése meglehet sok nehézséggel jár, de tehetségüket és értékeiket nem tagadhatjuk, sőt tisztelettel adózunk kitartó, áldozatos munkásságuk és szilárd jellemük előtt. Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc papi hivatását a nemzet javára kamatoztató egyéniségei között kiemelkedik Horváth Mihály püspök, történetíró. A szabadságharc idején 40 éves pap, aki korábban hatvani prépost, majd címzetes püspök. Magyarország függetlenségének kimondásakor a felsőház nyilatkozatkészítő bizottságának delegált tagja Hunkár Antal főispánnal. Sokáig meg nem bocsátható bűne maradt az uralkodóház, feltéve a merész és bátor kérdést: Ki fog felelni Isten bírói széke előtt ezer és ezer áratlan vér kiontásáért?

Kossuth Lajos híve volt, az 1849-es kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere. És két tűz közé szorult. Egyrészt védekeznie kellett, mert elterjesztették róla, hogy a katolicizmus ellensége, másrészt pedig az antiklerikálisok „Mihály a koldus” címmel „tisztelték meg” mert sokakat bántotta papjaihoz való ragaszkodása, ahogy a kor krónikása írja: „sokat lármáztak érte rá”. (Szilágyi S. A magyar forradalom és szabadságharc alatti közbenjárása mindig bátor tett volt. Lelkesedését és papi lelkületét mutatja, hogy az orosz csapatok betörésekor keresztes háborúra szólította fel az országot, és a híveknek ennek érdekében egynapos böjtöt rendelt el. „Volt ezért is lárma” - jegyzi meg a fentebb idézett krónikás. A felkelés elbukása után állruhában külföldre, Párizsba menekült. A megtorló osztrák haditörvényszék halálra ítélte és mint megannyi más hazafit őt is „in effigie” azaz képmásával helyettesítve bitófán felakasztották. Amikor Haynau bevonult Pestre legelső teendői között szerepelt Horváth Mihályt és Jekelfalussy Vince püspököket sőt Lonovics József egri érseket is megfosztani főpapi tisztjüktől. Az uralkodó nevében, hiszen ő volt a püspököket kinevező apostoli király. Miközben Rómában Esterházy Móric Miklós az osztrák birodalom követe azon munkálkodott, hogy Antonio Rosminit Italia egységét szívén viselő és a II. Vatikáni Zsinat szellemét előre mérgező papot eltávolítsa IX.Pius pápa mellől. A 114 ténylegesen kivégzett és 36 „in effigie” felakasztott magyar hazafi mellett Európa nem emelte fel tiltakozó szavát. Ez nem először és nem utoljára történt meg. A Rákóczi szabadságharc és 1956 áldozatai éppúgy nem számíthattak erre. Először történhetett meg Magyarországon, hogy ilyen kegyetlenül megaláztak egy főpapot. Lonovics József egri érsek és Jekelfalussy Vince szepesi püspök ausztriai kolostori száműzetésre ítéltetett. Emlékük a nemzet tudatában olyan mint a behegedt seb, mely nyomot hagy az emberi testen. A kiegyezés nagy lehetőségét Horváth Mihály püspök is felismerte Deák Ferenchez és Andrássy Gyulához híven. A trónörökös, Rudolf főherceg történelem tanára lett belőle. Nagy szerepe volt abban, hogy a magyar nemzet és föld szeretetét a bécsi udvarban erősítette. Történetíróként foglalkozott a régmúlt idők forrásszövegeinek feldolgozásával a reformkor és a szabadságharc közötti fél évszázad jelentős eseményeinek megismertetésével és természetesen magával a szabadságharccal is - melynek ő nagy tanúja volt - krónikáját „Függetlenségi Harcz” címen három kötetben foglalta össze tárgyilagos leírással, higgadt és hazaszeretettől indított magyarázatokkal. Minden történelmi munkájában a hazaszeretetre lelkesít, retorikája gazdag, anyanyelvünk kiváló képviselője. Említett erényeit még az erősen egyéni szellemiségével egyet nem értők is elismerik. Történetírói tevékenységét a magyar nemzet nagyra becsülte a Tudományos Akadémiának és a Kisfaludy Társaságnak tagja volt, ez utóbbinak és a Történelmi Társaságnak választott elnöke is. Ferenc József császár és király - a kiegyezést követő nyugodt időkben - csanádi püspökké tette meg, de a Szentszék megerősítését nem nyerte el. Korának túlzottan tradicionális egyházával, illetve klérusával szemben erősen kritikus volt, „a szabadabb eszmék híve”, ezért nem kapta meg az Apostoli Szék jóváhagyását püspöki katedrájára. Ugyanabban az évben halt meg, mint IX. Pius pápa, 1878-ban. Nemzetünk lelkülete ma is tanulhat példaadó hazaszeretetéből. A róla való emlékezést zárja két idézet az egyik az egyszerű nép fiaiból toborzott katonák előtt tiszteleg, a másik a nemzet keserű panaszának és nagyszerű áldozatvállalásának állít emléket.

„Ezen hazafiságokért örök emlékezetre méltó huszárok a kezdettől fogva benn lévő s nem kevésbé jeles ezredekkel képezték ki aztán megkövét ama számos és kitűnő lovasságunknak, mely annyi babért aratott, oly nagy szolgálatokat tett szabadságharczunkban.” (Függetlenségi Harcz I.613.)

„Még ekként azon hazafiak, kik az ország alkotmányos szabadságának s kormányzati függetlenségének védelmi harczában részt vettek, a nemzet seregeinek legyőzetése és fegyverletétele után, részint hosszú sanyarúságos várfogság kínjaira hurczoltattak, részint hosszú sanyarúságos várfogság kínjaira hurczoltattak, részint vége a világ külön részeiben szétszóratva, a száműzöttség keserveire lettek kárhoztatva: magát a leigázott nemzetet s országot is a szenvedések tengerével borították el a győzedelmes hatalom bosszúszomjas kezelői.” (Függetlenségi Harcz III. 595.)

 

 

Típus: 
Írás
Tartalom dátuma: 
csütörtök, 1998, január 1