1999 - Tanúim lesztek - Ladocsi Gáspár tábori püspök

Tanúim lesztek

Kossuth Rádió, 1999. március 16. Elmondta: dr. Ladocsi Gáspár dandártábornok, katolikus tábori püspök

 

Ma nagyon sokat beszélünk arról, hogy a keresztény Európa, az ezer éves keresztény Magyarország és nagyon sokszor hangsúlyozzuk ezen az ezredfordulón, hogy mit jelentene újra, ha az egységes, teljes Európába, mint keresztény Európába tartozni. Ma ezt a katonaság szolgálni tudja, elősegíteni a maga munkájával, a maga békefenntartásával az eredmény lenne hazánk számára is és az egész Európai Közösség számára is. Mert nemcsak abban kell bízni, hogy mi megyünk Európának azon integrált részébe, hanem azt is látnunk kell, hogy az integrált Európa teljessége azért számít Európának ezen térségére is.

Egyszerűen az, hogy Európának olyan térségében vagyunk, olyan nyelvek, nemzetek, népeknek ütközői, vagy találkozó pontja van. Magyarország az a terület, ahol találkozni tudnak a neolatin népek, ugyanakkor találkozunk a germán népekkel is, az angolszász nyelvekkel, amely nyugati résztől, Sziléziától egészen Szlovéniáig körülvesz bennünket. Másik oldalról pedig a szláv népek, amelynek nagyjai és kicsinyei nagyon szorosan összekötődnek Magyarország történelmével, és mi magyarok tudtunk adni olyan valamit, ami az emberek közötti kapcsolatteremtést a béke érdekében szolgálja. Én bízom benne, amit a nagy keresztény elődeink megtettek, azt valamilyen formában mi is kamatoztatni és örökölni tudjuk. Én ezek között elsősorban Szent Lászlóra gondolok. Szent László idejében teremtődött az az áldásos kapcsolat, ami Horvátország és Magyarország között volt, vagy a keleti fejedelmekkel milyen jó kapcsolataink voltak. És azt hiszem, minden reményünk megvan arra, hogy ezt az igazán szép, becsületes örökséget vállalni fogjuk és a kereszténységüknek a lelket erősítő tartalmával, meg tudjuk erősíteni, akkor valami szebb jövő elé tudunk nézni. Egy biztos ahhoz, hogy mi magyarok nyelvünkben, kultúránkban egyedülállóak vagyunk Európa közepén, és áldásos is tud lenni önmagunk és Európa számára, és ezt igazában véve keresztény hitünknek köszönhetjük.

Gyümölcsözőbb együttlétet fog jelenteni. Hiszen azóta, hogy Magyarország vállalta azt, hogy tábori püspöksége legyen, meghívtak bennünket a lourdes-i zarándoklatra, a hadgyakorlaton való együttlétre, a tábori Püspökségek Szervezetének a különböző programjaira.

Nagyon sokat kell még tanulnunk, ez igaz. Megszoktuk azt, talán az elmúlt időknek a hagyatékaképpen, hogy mi olyan félénkek, visszahúzódók vagyunk, elvégezzük a részfeladatokat és nézzük, hogy ennek az eredményét, hogy nem értékelik mások. Nekünk a fordítottját is meg kell tanulni. Igen, mi egy önálló tagja vagyunk egy közösségnek. Mi is úgy veszünk részt, hogy másokat értékelni akarunk, és nekünk is jogunk van ahhoz, hogy a jövőbeli tervekhez hozzájáruljunk. Nemcsak azzal, hogy elfogadunk dolgokat, hanem azzal, hogy tanácsot adunk és valamiben mi is azt tudjuk mutatni, hogy ez az csapatmunka. Az nagyban attól függött, hogy a magyaroknak milyen volt a szellemi, lelki, testi épsége.

Mindenki megkérdezi tőlünk, mennyi a nem keresztény, mennyi a kereszténységen belül a gyakorló keresztény. Ez olyan, mintha megkérdeznénk az evangéliumban is: mennyi a liszt, hány véka? Azt senki sem kérdezi, hogy mennyi a kovász. Viszont a kovász teszi a lisztet kenyérré. Isten őrizzen olyan keresztény katonáktól, de egyáltalán olyan keresztény embertől is, aki izoláltan valahol van, és nem pedig valahol kovászolja az életet.

Nagyon örülök az ünnepnek az ilyen nagyfokú együttlétében, egyszerűen azért, mert az emberek néha beleszürkülnek a hétköznapokba, holott kell, hogy legyenek ünnepeink, és az ünnepünk ne csak egy megemlékező sor legyen, hanem olyan, ami évről-évre megújítja őket, ami valamit most a jövő számára jelent, és most március 15-ét körülvevő napok ezt jelentik számunkra. Egyrészt a magyar szabadságharcot ünnepeljük a magyar függetlenségnek ezt a gyönyörű fellángolását, ugyanakkor gondolhatunk arra, hogy Európának az egészéhez most szorosan tartozunk. Most nem azért kell fegyvert fogni, hogy magunkat védjük, hanem azért kell fegyvert viselni a béke érdekében, hogy az emberek biztonságát biztosítani tudjuk. Mindig irigyeltem Itáliában, Szíriában, amikor a lovagokat megáldották. Itt nem arról van szó, hogy fegyvermegáldás harci múlt áldás, vagy fegyveres erő áldás, hanem vannak emberek, akik örülnek annak, hogy ők katonák és kérik az egyház áldását. Így március 15-én a hálaadást egy helyen szerettem különösképpen megélni, ez az esztergomi 1848-49-es katonai temetőben van. Ennek van egy nagyon bensőséges programja, amelyben úgy érezzük, hogy a Duna vize tovább, meg úgy a történelem is tovább megy, ahogy a temetők mindannyiunkat elnyelnek. Ugyanakkor van egy élet, amelyet itt a Földön is tovább hordozunk, és egy élet, amelyet meg akarunk nyerni mindannyiunk számára valahol egy másik hazában, amelyről szeretnénk, hogy ez a haza tükörképe legyen.

 

Típus: 
Beszéd
Tartalom dátuma: 
péntek, 1999, január 1