2005 - Balassi-kard átadásakor mondott beszéd - Szabó Tamás

Balassi-kard átadásakor mondott beszéd

Budapest, 2005. február 14. Elmondta: dr. Szabó Tamás dandártábornok, katolikus tábori püspök

 

Balassi Bálint alakjával mélyebben ismerkedve, valamint a mai alkalom kapcsán néhány gondolat fogalmazódott meg bennem, amit most szeretnék megosztani Önökkel.

Ami a költészettel kapcsolatban leginkább szembetűnő, az az idő- és térfelettiség. Természetesen vannak olyan versek, amelyek valamilyen aktualitást tartalmaznak. Ezt is úgy teszik azonban, hogy egyetemlegesen érvényes, ezért mindenki számára érthető gondolatokat fogalmaznak meg. Többek között ezért is van értelme a műfordításnak, hiszen bármilyen nyelven beszéljen is az ember, a benne élő, rejlő értékek, vágyak azonosak. Amikor egy költő ezeket a gondolatokat versbe önti, igazából a minden átölelő végtelen felé nyújtózkodik. A keresztény ember ennek a mindent átölelő végtelennek a nevét is tudja, hiszen Ő maga nyilatkoztatta ki magáról: Isten. Ő a maga képére és hasonlatosságára teremtett emberbe a tőle meghatározott értékeket teremtette bele, s ezekben Ő maga akar megnyilatkozni, szólni hozzánk, emlékeztetni eredetünkre, életünk értelmére, céljára, beteljesedésére.

A költő Istenre hangolódik rá, amikor személyes sorsán, adottságain átszűrve szól nem csupán kortársaihoz, hanem minden idők minden emberéhez. A hiteles költészetben minden ember magára ismerhet, mert a versekben az emberi élet örömei, szenvedései, szenvedélyei, a lényeget kereső, orientációt váró nyitottsága jut kifejezésre. Balassi Bálint költészete ebben példaértékű, hiszen verseiben megjelenik az Istent kereső és Őt szeretni akaró, ugyanakkor kicsinységét, gyarlóságát ismerő és beismerő, az Isten irgalmában bízó ember. Gondoljunk akár az 51. (Miserere) zsoltár költői átdolgozására, akár pl. az Adj már csendességet c. versére. Ez utóbbiban minden ember vágya fogalmazódik meg:

„Repülvén áldjalak, élvén imádjalak vétek nélkül,

Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván, bú s kín nélkül!”

Igen: minden ember szeretne vétek nélkül élni, s úgy teljesíteni Istentől kapott hivatását, vagyis azt, hogy áldja és imádja Őt. Az irgalomért való könyörgés azonban nyilvánvalóvá teszi mindannyiunk tapasztalatát: újból, és újból elbukunk, és rászorulunk Isten irgalmára.

Balassi legigazabb értelemben vett fennkölt versei más emberi érzéseket is kifejezésre juttatnak: a szerelmet. A szerelmet, ami neki életében meglehetősen viharos, vagy plátói formában adatott meg. Megdöbbentő, hogy a beteljesületlen szerelem mennyi lírai szépség forrása lehet. Ahogy a világ legnagyobb csodája, az ember, vajúdás és fájdalom közepette jön a világra, vagy egy más példát alkalmazva: az örök élet Jézus Krisztus szenvedése által adatott nekünk, ugyanúgy a világban is meg kell szenvedni minden jó megszületéséért és fennmaradásáért. A beteljesült szerelemben is sok a szenvedés, gyötrelem, lemondás, s ez méginkább igaz a beteljesületlenre.

A költő bár fél évszázaddal előttünk élt, a szó legszorosabb értelmében európai személyiség volt, hiszen szellemileg és részben fizikailag is bejárta Európát, és magáévá tette az európai gondolkodást anélkül, hogy áldozatául esett volna az elvtelen kozmopolitizmusnak. Amellett, hogy nyitott volt az európai – itáliai, németalföldi, sőt még a török – költészetre is, és szimbólumvilágában felhasználta a reneszánsz költészet nyelvezetét, minden tekintetben magyar költőnek tekinthetjük, és mint ilyent tisztelhetjük őt. Hazájához, népéhez, nyelvéhez való ragaszkodása példaértékű minden kor számára. Hazája iránti szeretete nem helyezkedik szembe más népek, nyelvek tiszteletével. Sőt, én úgy vélem, hogy aki hazáját nem szereti, az más népeket nemzeteket, kultúrákat sem képes tisztelni.

A Balassi-kard markolatának kereszt-formája emlékeztessen minket az európai és benne a magyar kultúra meghatározó gyökerére, a kereszténységre, s ebben segítsen minket Balassi Bálint költészetének alaposabb ismerete és megbecsülése.

 

 

Típus: 
Beszéd
Tartalom dátuma: 
hétfő, 2005, február 14