2008 - Berta Tibor: Az 50. Nemzetközi Katonai Zarándoklat Magyar Zarándokkönyvének előszava

Berta Tibor alezredes, általános helynök: 50. Nemzetközi Katonai Zarándoklat Magyar Zarándokkönyv Előszava

Budapest - 2008. május

 

„Zarándok út az ég felé Krisztusnak nyomdoka”

(Alexandriai Szent Kelemen)

 

Tisztelt Katonák, Lourdes-ba zarándokló Testvéreim!

Minden zarándoklatnak a lényege az, hogy az ember jobban tudja követni Krisztusnak az élet számára adott tanácsait és átélje azt, hogy ezen a földön nincsen végleges otthona, hanem valahol távol, de mégis oly közel az Isten egy csodálatos, lenyűgöző és maradandó otthont készít mindannyiunknak, ahol testvérként élhet minden ember. Legyen ez évi zarándoklatunk egyik alapvető gondolata az, hogy nem egyedül megyünk Lourdes-ba, hanem szívünkben magunkkal visszük számos testvérünket, barátunkat, bajtársunkat, rokonunkat és ismerősünket, mert értük akarunk imádkozni a megszentelt, jubileumát ünneplő kegyhelyen.

Ezen a zarándoklaton is módunk lesz megismerkedni másokkal, magyarokkal és más országok katonáival, vagyis ez az út is az igaz keresztény testvériséget erősítheti bennünk. Azt kell tehát szem előtt tartanunk, ami összeköt valamennyiünket, és így valójában azt, hogy Krisztus ajándékozó szeretete mennyire jelen van, és jelen kell, hogy legyen a hívő ember számára Lourdes-ban.

Tudnunk kell, hogy minden igazi zarándoklat önmegtagadással jár! Évszázadok tapasztalata mutatja ezt, akár gyalog, akár egyre modernebb közlekedési eszközökkel tesszük meg ezt a hosszú utat. Legyen mindig előttünk azoknak a példája, akik egy-egy zarándoklás után úgy tértek haza, hogy életük meg tudott változni és új célokat tudtak kitűzni önmaguk elé. A hosszú utazás elfáraszthat, a sok látnivaló egy idő után szinte befogadhatatlan és nyugtalanná tesz, és el kell viselni egymást, a sok idegent, a hatalmas tömeget is, a programok sokasága szintén kifáraszthatja az embert. Ugyanakkor napi gondjainkat, küzdelmeinket, munkánkat otthon hagytuk (igaz nem feledhetjük azokat), és pontosan azért, hogy ezeket Lourdes-ban átgondoljuk, átértékeljük, megimádkozzuk. Azért megyünk erre a kegyhelyre, mert sok a kipanaszkodni való, sok a kikönyörögni való, sok a probléma és a megoldatlan helyzet, de sok lehet a hálát adni való is. Használjuk fel ezt a néhány napot az önmérséklés gyakorlására, gondolataink, szavaink, cselekedeteink fegyelmezésére, legyen ez az idő a másokhoz való több türelem és kedvesség színtere, de szólaljon meg bennünk a hála és köszönet hangja is. Mindezt megtehetjük egy-egy csendes szentségimádás alatt, a keresztút idején, a kegytemplomok meglátogatásakor, az ünnepi körmeneteken és szentmiséken, és különösen a jelenések barlangjánál.

Minden zarándoklatnak van egy fénypontja, egy ünnepi szentmiséje, ahol az ember átélheti, hogy a mennyei liturgiának részesei vagyunk. Ez a szentmise szívünket, lelkünket tisztítja, gyógyítja sebeinket, s erőt ad arra, hogy Krisztus Egyházához tartozzunk és abban élő, eleven és tevékeny tagok legyünk. Váljon a mostani zarándoklatunk ünnepi szentmiséjében mindenki számára nyilvánvalóvá, hogy az Egyház tagjának lenni felelősség, mellyel erősíthetjük és szolgálhatjuk az áldott békét, hazánk felemelkedését és a Magyar Honvédelem nemes ügyét.

A zarándokhelyről hozzunk emléket az itthon levőknek, hogy érezzék: velünk voltak a távolban is. Ez lehet kisebb tárgy, gyertya, rózsafűzér, szentkép, könyv, a forrás vize. Legyen gondunk erre, még akkor is fáradsággal jár a kiválasztás, a beszerzés. Amikor pedig majd hazajövünk ott van a Szentírás örök élménye, melyet a szívünkbe szeretne vésni: „meséld el mindezt tieidnek”. És történeteinkből érezhetővé kell tenni, hogy ezen a zarándokúton nagy gazdagságot kaptunk, mert az útiköltségek, a gyakran keservesen megtakarított pénzek, érdemes és jó kamatra lette kihelyezve, „bár talán nem e világ szempontjából”, mert földi pénzzel mennyei kincset nyertünk.

Egyetlen zarándoklat sem lehet földi dimenziójú. Minden zarándoklat az ég felé, Krisztushoz akar vezetni minket és az Ő Egyházában levő szolgálatunkban szeretne megerősíteni. Legyen ez a jubileumi zarándoklat számunkra egy nagy tapasztalat, de egyben feladat is. Éljük át mindannyian, hogy egész életünk zarándoklat az ég felé, mint Krisztusnak nyomdoka.

Kívánok mindenkinek erőt és egészséget az utazáshoz, feledhetetlen élményeket a kegyhelyeken, örömteli Lourdes-i tartózkodást, lelki és testi megújulást, és a gondviselő Isten áldásával kísért hazaérkezést.

 

Típus: 
Írás
Tartalom dátuma: 
kedd, 2008, január 1