2008. július 21. Magyarkeresztúr - Nemes Krisztián őrnagy búcsúztatása - Berta Tibor

Búcsúztató imádság Nemes Krisztián őrnagy temetési szertartásán

Magyarkeresztúr, 2008. július 21. - Elmondta: Berta Tibor alezredes, általános helynök

 

„Az Isten trónja elé imádásra jöjjetek, szívünk neki méltó zsoltárt zengjen”. 

Az ősi zsoltár szavait elnehezült szívvel énekeltük az imént, mert Isten trónja elé állni sem könnyelmű lélekkel, sem földi gondoktól megterhelt szívvel nem lehet.

A fájdalom könnyelművé tehetné lelkünket abban a lázadásban, amit élte ifjúságában elhunyt testvérünk és katonatársunk Nemes Krisztián őrnagy úr felett érzünk. Érzelmeink indulataitól vezérelve könnyelműen, igazságtalannak tarthatnánk az Ég és a Föld Istenét, mert nem értjük meg - s itt e földön nem is érhetjük meg igazán - az Élet Urát, akinek gondolatai nem a mi gondolataink és az Ő útjai nem a mi útjaink. A földi gondokat kilátástalanul súlyossá teszi a meg nem érthető halál, hiszen szívünk mindig belekapaszkodik a jövőt biztosító nemzedékbe, a fiatalokba, az ifjúságba.
 

Az Isten trónja elé a hála és a dicsőítés szavával közelíthet csak az ember, és ezt az, az alázat készíti elő, melyben elismerjük Őt gondviselő Atyánknak, mint tette ezt a Biblia szerint Ábrahám ősatyánk, aki hitt és remélt a reménytelenség ellenére is, mint megannyi próféta, vagy a Krisztus utáni kor számtalan szent és bölcs embere.

A keserű gyásztól elnehezült érzelmeink súlya alatt nehéz elfogadnunk, hogy Ő, a mi Urunk és Istenünk, aki hívő népét soha nem hagyja el. De erre tanít meg bennünket egyszülött fiának, a mi Názáreti Mesterünknek, Jézus Krisztusnak az áldozata, hiszen Ő a mi üdvösségünkért, és boldogulásunkért vállalta a gyalázatos halált, mert a Mennyei Atya tulajdon Fiát jelként adta a földiesen gondolkodó embernek, a szintén értelmetlen és botrányos kereszthalálban, hogy mindannyiunk, akik értetlenül állunk a halál előtt megkapjuk Őáltala, és az Ő áldozata által a remény sugarát. Azét a reményét, hogy „az élet Ura felemel bennünket” ahogy énekeltük a zsoltáros szavaival.

Igen, az Élet Ura emel fel bennünket, aki a mindenség alkotója. Bár a teremtett világban porszemnyinek és parányinak látszik az ember, de Isten szemében ő a teremtés koronája. Az Ő képmása, aki ezt a földből és lélekből, vagy ahogy a költő mondja „sárból és napsugárból” alkotott ember valóságot úgy szerette és szereti, hogy a Tőle való elfordultságában sem hagyja el, csalfa ígérgetései és szövetségei megszegésének ellenére sem. De hűtlenné válásában sem fordul el tőle, hanem ennek ellenére meg akarja, és meg tudja újítani a szívét, és megáldja az ember életét még a halál kapujában is. Ezért énekeltük róla, hogy Ő a mi pásztorunk, mi pedig úgy találunk igaz életre, ha a nyomában, az Ő általa mutatott úton járunk. Ő az igaz úton jár előttünk, akkor is, ha nem hisszük el, ha nem fogadjuk el, vagy ha kételkedünk Benne; Ő vezet bennünket intő és féltő kézzel. Az eltévedt báránynak nem a tetteit kéri számon, hanem felkeresi a meggondolatlant, az eltévedtet és a vállára emeli. Hogyne bíznánk rá a fiatalon, hirtelenül és tragikus halállal közülünk eltávozott katonatársunkat, Nemes Krisztián testvérünket.

„Adj Uram örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki!” 

Adj Uram örök nyugodalmat neki, mert fiatal életében nem tudott megérlelődni az a hitből forrásozó, kegyelem táplálta gyümölcs, amit mi az idős kort megélt emberek életbölcsességének hívunk. Az örök világosság fényeskedjék neki, mert élete hirtelen sötétségbe borult, a robbanás szörnyű pillanatában. Még a mindent megtisztító szenvedés kínos, de hitünk szerint áldott órái sem mutathattak neki irányt adó, és kiutat mutató fényt az örökélet partjaihoz. Adj Uram igaz megnyugvást, nekünk itt maradottaknak is, a katonatársaknak, a barátoknak, az őt ismerőknek, de főként szeretteinek, akiknek végtelenül nehéz elfogadni megértő lélekkel a megtörtént tragédiát, mely nem a Te akaratod és végzésed volt irgalmas Mennyei Atyánk.

Vigasztaló jóságoddal karold fel Krisztián testvérünk édesanyját, Aranka Nénit, oltalmazó szereteted legyen vele nehéz napjaiban.

Adj kitartó bátorságot és állhatatos erőt Krisztián testvérünk feleségének Edinának, hogy el tudja viselni a megpróbáltatások terhét, és úgy tudja nevelni gyermekeiket, Kittit, Adriánt és Dominiket, hogy édesapjukat soha nem feledve büszkén emlékezzenek rá, mint szerető apára és hős katonára.

Segítő és vigasztaló Szentlelked adományait add meg az itt maradt testvéreknek, Péternek, Norbertnek, Józsefnek, Henriettának, Sándornak és Dórának, hogy bátyjuk emlékét hűségesen ápolják, és mindig igaz szeretettel emlékezzenek meg legidősebb testvérükről.

Add meg a Te békédet a nagyszülőknek Nemes Józsefnek és feleségének Ilonának, hogy unokájukra úgy tudjanak gondolni, mint akivel az örök hazában Nálad találkozhatnak.

Vigasztald meg a gyász szomorúságában a nagybácsikat, nagynéniket és Krisztián testvérünk keresztszüleit: Andrást, Jánost, Lászlót, Sándort, Istvánt, Ilonát, Erzsébetet, Máriát, Katalint és Etelkát.

Gyújtsd meg a gyászoló család és rokonság szívében az örök élet folyosóját bevilágító lángot, hogy higgyenek Krisztián testvérünk életének megmaradásában és megújulásában. Ezért figyelmeztessen mindannyiunkat és erősítse csüggedéseinket az Egyház szava, Istennek örökké él minden teremtmény, a tragikusan eltávozott, az emberi gyűlölet és ravasz gonoszság által létrehozott bombaszerkezet áldozata, Krisztián testvérünk is. Urunk és Istenünk, hozzád tért testvérünk teste és lelke és nem vált semmivé, hanem a megújulást tőled a Mennyei Atyától elfogadva, romlást már nem ismerve él.

Áldozatot jutalmazó Istenünk, fogadd be Mennyei Országodba Nemes Krisztián őrnagyot, aki elhunyt bajtársa helyét töltötte be szolgálata során. Kiutazása előtt mondta családjának: „Nyolc katonám van odakint, mennem kell”. Nem más volt ez, mint a hazaszeretet nagyszerű példája, és a tökéletes elkötelezettség a Magyar Honvédelem nemes ügye iránt. Hűséges szolgálatát, a katonaság iránti elkötelezettségét, szakmai tudását, családjáért megtett áldozatvállalásait jutalmazd meg Urunk azzal a dicsőséges országgal, melyet azoknak készítettél, akik szeretnek Téged és embertársaikat.

Ha elmész,ne mondd azt, hogy „Elmegyek”, még azt se, „Megyek, de visszajövök”, csak „Visszajövök”, azt, hogy közben elmész, ebből is tudom. Lásd, a temetők kapuján, ízlésesen, és a közbeeső halálra való minden célzás nélkül, csak ennyi áll: Feltámadunk!"

Igen, feltámadunk Isten irgalmas akaratából, Krisztus Urunk értünk vállalt áldozatából, mert minden egyes keresztfán ott „suttogja a szél, kinyílik a rózsa, kihajt a levél.”

Típus: 
Ima
Tartalom dátuma: 
hétfő, 2008, július 21