2009 - Beszéd a Tábori Lelkészi Szolgálat megalakításának 15. évfordulóján

Bíró László püspök beszéde a Tábori Lelkészi Szolgálat megalakításának 15. évfordulóján

Budapest, 2009

 

Tisztelt Miniszter Úr, Tisztelt Államtitkárasszony, Excellenciás Apostoli Nuncius Úr, Főtiszteletű Püspök Urak, Tábornok és Tiszt Urak, Tisztelt Meghívottak, Hölgyeim és Uraim!

A Tábori Lelkészi Szolgálatról való beszélgetésekben többször és többektől hallottam már kifejteni azt a nézetet vagy álláspontot, hogy a Szolgálat a maga 15 évével a kamaszkor állapotában van, így előtte van az ifjúkor, és még messze a felnőtt kor ideje. Találó ez a hasonlat, és tény, hogy 15 év az emberi életben is csupán a serdűlő kort jelenti, nem beszélve egy szervezetről és intézményről, melynek a hagyományai ugyanakkor több évszázadra vezethetők vissza az egyházi és a katonai tradíción belül is. Az 1994-es létrehozás és megalapítás óta eltelt időszak egyik fontos állomásához érkeztünk el ebben az évben: úgy gondolom, és úgy hiszem – az említett hasonlat keretei között maradva – a Tábori Lelkészi Szolgálat elvégezte a legalapvetőbb tanulmányait, kijárta az alapismereteket adó oktatási és nevelési intézmények nem is olyan könnyű osztályait, több-kevesebb sikerrel túljutott az elemi iskola számos, diákot megpróbáló időszakán. Voltak nehéz tantárgyak, melyektől a következő időszakban sem válunk meg, sőt tanulmányozásuk és egyre magasabb szinten való elsajátításuk továbbra is elkíséri a szolgálatot (egyik ilyen a missziós szolgálat tantárgya), és voltak olyanok is melyeket viszonylag könnyen tudtunk teljesíteni (például nem volt olyan nehéz egy katolikus papnak egy hierarchikus szervezet tagjává válni). Bizton állíthatjuk, hogy az eltelt 15 év a tanulás és az ismeretszerzés fontos időszaka volt, melyben nevelődtünk is, és nem utolsó sorban rengeteg hasznos tapasztalatot szereztünk. Talán azt is elmondhatjuk, mi is tudtunk adni mindazoknak, akikkel szolgálatunk során találkoztunk.

Az elmúlt években ugyanakkor rá kellett jönnünk arra, nem attól lettünk és vagyunk tábori lelkészek, hogy katonai egyenruhát hordunk, vagy, hogy a parolin keresztet viselünk, és attól sem, hogy mások így neveznek minket, és azért sem, mert így szerepeltetnek bennünket a munkaköri jegyzékben, vagy az állománytáblában. A 15 év alatt egyre jobban kialakult az a megállapítás és ez egyben kívánalom és feladat is: a szolgálat tagjának életvitelszerűen kell tábori lelkésznek lennie. Nincs, és nem is lehet más elsődleges feladata, mint a rábízottak, vagyis a katonák szolgálata a maga sajátságos eszközeivel, de főként emberi és lelkipásztori hozzá állásával. Ahogy ezt egy katonatiszt megfogalmazta: „nekünk elsősorban az emberre, a lelki segítőre, a tanítóra van szükségünk, - és nem egy újabb tisztre a törzsben -, aki nemcsak érti, de akarja is érteni mind a beosztott katonák, mind a parancsnokok helyzetét, gondjait, örömeit és problémáit”. A tábori lelkész katona-lelkész, aki tehát katona és lelkész (pap) egy személyben. Bár kettős a jogállásunk, de ez nem jelenti azt, hogy a két hivatás kioltja egymást, vagy hogy az egyik elnyomja a másikat. Sokkal inkább azt kell jelentenie, hogy erősítik egymást. A papi életforma nem ellenkezik a katonai hivatás gyakorlásával, melyre rámutat a katonák lelkipásztori szolgálatának ellátását elrendelő pápai dokumentum (a Sprirituali Militum Curae) valamint a Magyarországi Katonai Ordinariátus 1999-ben az Apostoli Szentszék által jóváhagyott Szabályzata (Statutum), de számos történelmi példa is jól mutatja ezt.

1994-ben az első katolikus tábori püspöktől azt kérdezte valaki, hogy mit kér a Szolgálat a honvédségtől, a minisztériumtól? Elődöm, Ladocsi Gáspár püspök így válaszolt: „a bizalom esélyét kérjük”. Úgy gondolom a Tábori Lelkészi Szolgálat megkapta a bizalmat ehhez a munkához, bizalmat kapott a honvédelmi vezetéstől, bizalmat a parancsnokoktól és bizalmat a katonáktól. És esélyt kapott, szerénytelenség nélkül mondva történelmi esélyt, hogy az évek során felépítse a szervezetet, a működési szerkezet alapjait lerakhassa, a honvédelmi vezetés által biztosított feltételek között megkezdje szolgálatát az alapdokumentumokban megfogalmazott feladatrendszer szerint. A szolgálat első lelkészei 15 évvel ezelőtt éppen ezekben a napokban lettek állományba véve és megtették első lépéseiket új „munkahelyeiken”. Be kell vallani, nem volt egyszerű, nem volt olyan egyértelmű és magától értetődő, hogy mit és hogyan, mikor és mennyit, hol és milyen módon kell végezni ezt a feladatot és szolgálatot. Megannyi kérdés adódott, melyekre nem voltak gyors, egyértelmű és azonnali megoldást kínáló válaszok. Az útkeresés időszaka volt ez a kezdeti szakasz: meg kellett keresni, és meg kellett találni a helyünket, a Szolgálat helyét a honvédség rendszerében, a tábori lelkészeknek a helyüket az adott alakulatoknál, vagy ahogy szokták mondania: „megtalálni a helyünket és szerepünket az összfegyvernemi harcban.” De úgy gondolom, nem zárult le ez a keresés a kezdeti időszak óta sem, hiszen jelentős, történelmileg is nagyon fontos változások következtek be az elmúlt években a Magyar Honvédség életében (sorkatonaság megszüntetése, NATO tagság) a lelkészi szolgálat szempontjából is, ugyanakkor, mindig is lesznek olyan új helyzetek, melyekben meg kell találnunk szolgálatunk szerepét, és azt megfelelő módon be kell illesztenünk a honvédség feladatrendszerébe.  

A helykeresés kezdeti folyamatában rövid időn belül egy nagyon konkrét feladatként jelentkezett a missziós szerepvállalás, mely egyrészt megmutatta, hogy a tábori lelkész feladatköre egész embert kíván, másrészt 1996 óta világosan kitűnik, hogy ez a tevékenység az egyik legfontosabb és legkiemeltebb szolgálati feladatunk. A béketeremtői és békefenntartói szolgálatban tevékenykedő nagyobb létszámú kontingensekben számos lelkész teljesített már szolgálatot, volt és van, aki több alkalommal is. Ebben a feladatkörben is fontos szempont a lelkészi tevékenység mibenlétének meghatározása, hogy szolgálatot milyen módon, milyen eszközrendszerrel, milyen feltételekkel lehet és kell megvalósítani. De ezeken kívül a legfontosabb a lelkész személye, pontosabban a személyisége.

Egyik tábori lelkészünk kérésére fogalmazták meg katonatisztek, hogy ők hogyan látják ezt a kérdést, vagyis, milyen tulajdonságai legyenek annak a tábori lelkésznek, aki külmisszióban vesz részt és mit kell megtennie, hogy szolgálatát a lehető legjobb tudása szerint el tudja látni.

Mindegyikük alapfeltételként rögzítette, hogy az adott kontingensbe kijelölt lelkész vegyen részt az illető alegység teljes felkészítésén, hiszen nagy előnyt jelent, ha a kezdetektől ismeri a kiutazók feladatait, valamint az egész személyi állománnyal lesz személyes kapcsolata. Ugyanakkor a felkészülésbe, esetleg a felkészítésbe is bekapcsolódhat bizonyos mértékig a megfelelő kereteken belül. A felkészülés jó alkalom arra is, hogy megfelelő kapcsolatot és viszonyt alakítson ki a kontingens parancsnokával és a vezetői állománnyal, hiszen ez nagyban elősegítheti a munkáját, és a kontingens életére is kihathat. 

A külszolgálat alatt a lelkésznek ki kell alakítania azokat a helyzeteket és megoldásokat, hogy a szakmai munkáját megfelelőképpen tudja végezni, ugyanakkor fel kell tudnia vállalni olyan feladatokat is, melyek nem tartoznak szorosan a feladatköréhez. Nyitottnak, elfogadónak, befogadónak kell lennie, de legyen kezdeményező, kreatív és praktikus gondolkodású. Tevékenysége során legyen mindig elérhető és megtalálható, akit bárhol és bármikor meg lehet szólítani, meg lehet kérdezni, aki bárkit, szinte bármilyen kérdésben meghallgat. Legyen elérhető a vezetői állomány számára is, hiszen jó esetben feszültséget oldhat, segíthet a problémákból kiutat találni, vagy egyszerűen csak jelen van ott, ahol szükség van egy-egy emberi szóra, vagy csak fülre. Segítséget nyújthat a parancsnoknak, hiszen érzékelve a katonák problémáit, a vezetés számára értékes tanácsokat vagy inkább megfigyeléseket adhat az irányításhoz. Egyfajta „szócső” lehet, hiszen az érzékelt helyzeteket személyek megnevezése nélkül juttatja el a döntéshozó elöljáróhoz. A külszolgálat alatt, amennyire csak lehetséges ismerje ameg  katonák munkáját és feladatait, közöttük éljen, érezze át a sorsukat, tudjon együtt örülni velük, de osztozzon a problémáikban is, a közös nehézségekben, elsősorban emberként és lelkészként közeledjen a katonákhoz.

A lelkész legyen együttműködő az adott kontingens más speciális szolgálatainak képviselőivel, hiszen mindnyájan egy cél érdekében tevékenykednek, és így tudnak részt venni a leghatékonyabban a csapatmunkában, az alegység mindennapi szolgálatában, a feladatok közös végrehajtásában.

Még sokáig lehetne sorolni a kívánalmakat, melyek néha a teljesíthetőség határait súrolják, de mindezek még jobban megerősítik azt a célt, melyet a lelkészeknek továbbra is ki kell tűzniük maguk elé: legyenek képzettek és tanultak, szolgalmasak és kötelességtudók, hogy szolgálatukat a lehető legjobban tudják ellátni a katonák javára.

Az elmúlt 15 évben a Tábori Lelkészi Szolgálat egyre jobban a Magyar Honvédség részévé vált. Remélem és bízom abban, hogy a közös munka nemcsak folytatódik, hanem egyre szélesebb keretekben, egyre elmélyültebben tud továbbra is működni, a magyar katonák, a honvédelem nemes ügye és a haza javára.

Tisztelt Miniszter Úr, Tisztelt Államtitkárasszony, Excellenciás Apostoli Nuncius Úr, Főtiszteletű Püspök Urak, Tábornok és Tiszt Urak, Tábori Lelkész Urak, Tisztelt Meghívottak, Hölgyeim és Uraim!

Ezen ünnepi alkalommal szeretnék köszönetet mondani Önöknek, és elődeiknek azért, hogy ezen tizenöt év alatt segítségünkre voltak. Nem volt könnyű az újraindulás, több mint fél évszázados szünet után. Nem lehetett ott folytatni, ahol valamikor abbahagyták. Egészen új társadalmi közegben kellett megfogalmazni, az új cselekvési irányt. Alig volt minta ehhez. A valóságos igény a tábori lelkész szolgálata iránt mind a mai napig fogalmazódik, és mindinkább egyértelművé válik: a lelkész miközben vallási értékeket közvetít jelenlétével, elérhetőségével, munkatársa a humánumnak, az emberi kibontakozásnak, életvezetési tanácsaival képes segíteni a válságba jutott, vagy épen több emberségre vágyó bajtársát.

Köszönöm, hogy segítségünkre voltak abban, hogy lelkipásztoraink megfelelő körülmények között dolgozhassanak, hallgathassák meg az őket fölkeresőket, és végezhessék az istentiszteletet a helyőrségekben, missziókban.

Köszönöm a nyugállományba vonult és az aktív lelkészeinknek, hogy bátor törekvéssel vettek részt ebben a nehéz úttörő munkában, segítették megalkotni azokat a kereteket, formákat, amelyek a jelenlétünket egyre hatékonyabbá teszi a szolgálatban.

Külön megköszönöm Berta Tibor ezredes, általános helynök úrnak hűséges helytállását a különböző beosztásokban, az elmúlt 15 esztendő során. Ő az, aki a kontinuitást jelenti a Katolikus Szolgálati Ág számára.

Befejezésül a katonai lelkipásztorkodást megalapozó pápai dokumentumot idézem: „A katonáknak, életük sajátos feltételei miatt konkrét és sajátos gondozásra van szükségük.” Legyen szó akár bel- vagy külmisszióról, felelős együttmunkálkodással ennek a feladatnak szeretnénk megfelelni.

Típus: 
Tábori püspöki beszéd
Tartalom dátuma: 
vasárnap, 2014, július 6