2012 - A tekintetek találkozásának ünnepe

A tekintetek találkozásának ünnepe

Megjelent az Altiszti Folyóirat 2012. évi negyedik számában.

Az apró emberkét az édesanyja tisztába teszi, fölé hajol. Az édesanya és a gyermek tekintete találkoznak. A kicsi arca felragyog. Szűnni nem akaró mosoly. Még nem tudja megfogalmazni és kimondani, de mélyen átéli: édesanyám rám tekintett.

Játszadozó gyerek. Az édesanya gyönyörködik benne. A gyerek felnéz rá, tekintetük találkozik. Felkerekedik játékai közül. Anyjához rohan. Átöleli édesanyját. Egy tekintet vonzása.

Ifjú pár, zsúfolt terem. A fiú hátul megáll, a lány már ott ül elől a teremben. A fiú kémlelő tekintete észreveszi a lányt. A két tekintet összevillan. Mindkettőt boldogsággal tölti el.

A gyermek ott áll haldokló szülője mellett. Utolsó látogatás. Újra meg újra felidézi a pillanatot. Már nem szólt hozzám, azt sem tudom, megismert-e, de még rám nézett.

Mennyire fontos, hogy „tekintetbe vegyenek”. Az ember abból él, ahogy embertársai reá tekintenek. Mennyire vágyódunk arra, hogy észrevegyenek, rám pillantsanak. Nem akarjuk elveszíteni a másik tekintetét. A ránk tekintés bátorít, erőt ad, növeli önértékelésünket, emberség-tudatunkat. Ember számba vettek. A tekintet olyan, mint valami életelixír. Tőle kitágul, felfénylik egész lényem.

Vannak emberek, akiknek mintha semmit sem jelentene, hogy valaki rájuk néz vagy sem. Őket hidegen hagyja mások tekintete? Nem érdekli őket ki, hogy néz rájuk? Önteltek, önelégültek, elegek maguknak? De meddig? Ha majd a betegápoló nővér nem néz rájuk a betegágyon? Panaszosan mondják: Itt járt a nővér, és még csak rám se nézett! Rászorulunk egymás bátorító, emberszámba vevő tekintetére.

Karácsonykor a keresztény világ azt ünnepli, hogy Isten rátekint az emberre, tekintete találkozott az emberével. Az Örök Ige, Jézus Krisztus emberré lett s, benne Isten rámosolygott az emberre. Már az ószövetségi zsoltár vágyakozva így imádkozott: „Ragyogtasd rám arcodat, Uram”. S a próféta, amikor boldog jövőt álmodott, így biztatta honfitársait: „Kelj fel, légy világosság, mert eljön világosságod, és az Úr dicsősége felragyog fölötted”. (Izajás 60, 1-3)

Azzal bátorítja népét, hogy kimondhatatlan fény tör fel felette, mégpedig Isten „dicsősége”, arcának roppant ragyogása. Isten tekintete felfénylik felette. A próféta akkor még (Kr.e. 6. sz.) nem mondja, nem is tudja, konkrétan miként fordítja népe felé Isten arcának roppant fényét, csak biztosan állítja a sötétség közepette, hogy Isten közeledik népéhez.

A karácsonyi események óta a keresztény ember hiszi, tudja, hogy az ígéret beteljesedett. Isten ragyogása Jézus Krisztusban elérkezett hozzánk. Lukács evangélista betlehemi tudósításában, ezért olyan domináns a fény: „A pásztorok éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre ott áll előttük az Úr angyala és beragyogta őket az Úr dicsősége” (Lukács 2. 9-10.)

A gyermek Jézus felnőve, majd így áll az emberek elé. „Én vagyok a világ világossága”, azért jöttem a világra, hogy világosság legyek, hogy mind az, aki hisz bennem, sötétségben ne maradjon (János 8,12;12,46). Pál apostol pedig a következőket mondja: „Mert Isten, aki azt mondta: a sötétségből világosság ragyogjon fel, maga támasztott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán” (2 Korintusi Levél 4.6).

Karácsony titka: Isten Jézus Krisztusban felragyogtatja arcát, felénk fordítja tekintetét. Olyan tekintettel néz ránk, amely elevenít, serkent. Karácsonykor egymásra figyelésünkben az ő tekintete elevenedik meg ma is.

„Kelj fel, légy világosság!” (Izajás 60,1). Karácsonyi otthonainkba sugározzuk tovább ennek a fénynek, ennek a bátorító tekintetnek a sugarát, hogy világosság gyúljon szeretteink szívében. Adjunk tovább valamit annak a tekintetnek a melegéből, amellyel Isten tekintett ránk az első karácsonykor.

Karácsonyi otthonaink akkor lesznek a béke szigetei, ha nem önmagunkra figyelünk csupán, ha én központú hétköznapjaink helyett a másik kerül figyelmünk középpontjába, ha átrendeződik emberi természetünk gravitációja: én-központúságom te-központúsággá változik.

Mindenfajta külső béke csak a tiszta szív jóságából fakadhat, ha őszinte szívvel tekintünk egymásra, ha tekintettel vagyunk egymásra nem csak így karácsonykor.

Áldott Karácsonyt kívánok az Altiszti Folyóirat minden Kedves Olvasójának!

Bíró László katolikus tábori püspök

 

Típus: 
Nyilatkozat
Tartalom dátuma: 
szerda, 2014, július 9