2013 - Ünnepi beszéd a légierő ünnepén - Kálinger Roland

Ünnepi beszéd a Légierő Ünnepén

Szolnok, 2013. augusztus 15. Elmondta: Kálinger Roland százados, tábori lelkész

 

Ha egy tábori lelkésznek beszélnie kell, mindig megbízható és alapvető segítség a Szentírás. Azonban ma Nagyboldogasszony ünnepén, hiába nyúltam a Bibliához. Bármilyen alaposan is olvastam sem helikoptert, sem repülőt nem találtam benne.

Mégis Nagyboldogasszony, azaz Mária, Jézus édesanyja fő alakja és szereplője az Újszövetségnek. Ő az aki a Földet összeköti a Mennyel az embereket az égiekkel. Talán ezért történt, hogy, 1920. március 24-én XV. Benedek pápa a repülősök védőszentjévé nyilvánította Máriát. A választás a loretói Szűz Máriához fűződő hagyományból indult ki, miszerint Mária názáreti házát angyalok szállították Illyrián át egészen a  Loretóig. Ezért a XX. század elején a katonai és civil repülés őskorában a magyar katonai repülők is Szűz Máriát (Nagyboldogasszonyt) választották égi oltalmazójuknak. Ezért tartják ezen a napon a Légierő és repülő fegyvernem napját Magyarországon.

Maga az ünnep elnevezése kezdetben Dormitio sanctae Mariae azaz Mária elszenderülésének ünnepe volt később, Assumptio beatae Mariae azaz Mária mennybevételének ünnepe nevet kapta. Augusztus 15-ét Szent István avatta ünneppé Magyarországon. Élete végén ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, ami megalapozta a Regnum Marianum eszmét, mely szerint Magyarország Mária országa és 1920-óta a repülők Mária gyermekei.

Engedjék meg, hogy egy ismeretlen szerzőtől idézzek: „Ha képes vagy szárnyakat növeszteni és repülni egy emberért, akkor szerelmes vagy. Ha nem vagy képes szárnyakat növeszteni és repülni, akkor legfeljebb csak bebeszéled magadnak, hogy szerelmes vagy.” Eddig, akiket megismertem és valami közük van, volt, a repüléshez azok mind szerelmesek voltak. Nem emberbe, hanem magába a repülésbe. Nem is olyan rég, több tízezer embert vonzott Kecskemétre a repülés iránti szerelem. Csodálattal, félve és ámulva néztek az égre, tisztelettel adózva az emberi elme nagyságának, mely ilyen gépeket épített, a pilóták bátorságának mely legyőzve a fizika törvényeit vezeti ezeket a gépeket, és a háttérben meghúzódó sok-sok embernek akik, üzemben tartják és biztosítják a hátteret a gépek repüléséhez.

Petőfi Sándor versét a SZABADSÁG, SZERELEM! c. verset klasszikusan szerelmes versnek tartjuk.

Szerelmemért föláldozom

 Az életet…

Ha a szerelmet a repülésre vonatkoztatjuk, akkor most meg kell emlékeznünk azokról a repülő kollégákról, akik előttünk jártak és életüket a repülésért áldozták. Őket is és az élőket is Nagyboldogasszony oltalmába ajánljuk. Az elhunytaknak legyen otthona a magas ég és a menny az élők pedig legyenek biztonságban a felhők között hisz hazavárja őket a Föld és a család.

 A megholt lelkek Isten irgalmából békességben nyugodjanak. Ámen.

 

Típus: 
Beszéd
Tartalom dátuma: 
kedd, 2013, január 1