2014 - A béke szolgálata a fegyverek között - Húsz évvel ezelőtt jött létre a Katolikus Tábori Püspökség - Új Ember interjú Berta Tibor ezredes, általános helynökkel

A béke szolgálata a fegyverek között

Húsz évvel ezelőtt jött létre a Katolikus Tábori Püspökség

 

Első látásra a katonaság és a keresztény tanítás nem feltétlenül fér össze…

Az evangéliumokat olvasva azt láthatjuk, hogy a katonáknak legtöbbször pozitív szerepe van. Keresztelő Szent János nem azt mondja a katonáknak, hogy „szereljenek le”, hanem mértéktartásra figyelmezteti őket. Jézus pedig megdicséri és példának állítja elénk a Kafarnaumban zsinagógát építtetett római százados hitét, (Krisztus előtti meghajlása szép minta, ezért is imádkozzuk minden szentáldozás előtt az ő szavait:„Uram, nem vagyok méltó...”), arról nem is beszélve, hogy a kereszt alatt szintén egy századosi rangban levő katona hitvallását hallhatjuk: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” (Mk 15,39) A kereszténység első századaiban mégis kialakul egyfajta katonaság, pontosabban mondva erőszak ellenesség, még szabatosabban fogalmazva erőszakmentesség, még pedig a Máté evangélium szerinti hegyi beszédben megfogalmazott negyedik és ötödik antitézis alapján (Mt5,38-48). A szigorúbb irány hívei szó szerint vették Jézus szavait, így a III. századig - a Traditio Apostolica szerint - kereszténynek tilos volt önként beállni katonának. A Nagy Konstantin-féle fordulat aztán nagy változást hozott, hiszen a Kr.u. 314-es Arles-i zsinat egyik határozata azt mondja, hogy azt a keresztényt, aki békeidőben kilép a hadseregből, ki kell közösíteni az egyházból. Száz évvel később Nagy Teodoziusz császár törvénykönyve (Kr.u.416) szerint pedig már csak keresztény lehetett katona.

A középkorban számos följegyzés tanúsítja, hogy olyan papok kísérték a katonák hadjáratait, akiknek saját püspökeik adták meg a szükséges felhatalmazást ehhez a lelkipásztori tevékenységhez. Az állandó hadseregek megszületésével a XVI. században jelenik meg egy sajátos egyházi joghatóság a katonaságot ellátó papokkal kapcsolatban. 1645-ben X. Ince pápa adta ki a Cum sicut maiestatis kezdetű apostoli levelét, (legtöbben ezt tekintik a katonai ordinariátusok megteremtése normatív jogalapjának), amelyben megerősíti, hogy egyes papok (prelátusok) néha a joghatóságuk alatt szolgáló klerikusok tényleges püspökeinek és főpásztorainak minősülnek. A XIX. századig a pápák csak eseti jelleggel adtak ilyen különleges joghatóságot egy-egy prelátusnak, később kinevezett helynöknek sajátos feladatuk elvégzéséhez, anélkül, hogy állandó hivatalt állítottak volna fel.  A XX. században azonban már apostoli intézményeket vagy állandó egyházi hivatalokat alapítottak a katonák lelki gondozására. 1910. március 3.-án Szent X. Piusz pápa az In hac Beatissimi Petri Cathedra kezdetű motu proprióban alapította meg a chilei tábori helynökséget, amit hamarosan továbbiak követtek. (Jelenleg 36 Katonai Ordinariátus van a világon.) 1951. április 23-án adta ki XII. Piusz a Sollemne semper instrukciót, mely először szabályozta egyetemesen a katonai püspökségek működését. A II. vatikáni zsinat jelentette az újabb mérföldkövet, mely több dokumentumában is arra figyelmeztet, hogy a különböző társadalmi rétegekkel külön kell foglalkozni. Boldog II. János Pál pápa 1986-ban kiadott Spirituali militum curae apostoli konstitúciója a legfontosabb dokumentum, mely úgy fogalmaz, hogy a tábori püspökségek legjobban az egyházmegyéhez hasonlítanak, de arról is ír, hogy miben térnek el tőle. Az apostoli konstitúció utal a II. vatikáni zsinat Presbyterorum ordinis kezdetű dekrétumára, amely így fogalmaz: “Ahol…az apostolkodás céljai megkívánják, könnyítsék meg… a különleges lelkipásztori tevékenységeket is, melyeket… egyes társadalmi csoportok javára kell végezni valamely területen vagy nemzetnél. E célra… hasznos lehet… különleges egyházmegyéket vagy… más hasonló intézményeket létrehozni, ahová… a helyi ordináriusok jogainak tiszteletben tartása mellett papokat beosztani vagy inkardinálni lehet az egész Egyház javára.”  A katonák olyan társadalmi csoportba tartoznak, akiknek különleges és sajátságos feladata, szolgálata, hivatása és ezekből adódó jellegzetes élethelyzete van, ezért speciális lelkipásztori gondoskodásra van szükségük. Ha körül nézünk a világban kevés olyan foglalkozás, szakma, mesterség és hivatás van, amelynek művelői és gyakorlói arra tesznek esküt, hogy ha kell, életüket áldozzák.

Másként kell a hit dolgairól szólni egy katonához?

A katonák mellett szolgáló lelkipásztor munkáját a kumulatív (összesítő, felerősítő) szóval jelölhetnénk meg a legjobban. Vagyis nem vesszük ki a katonát a helyi egyházi közösségből, csupán arról van szó, hogy amikor a katona különleges helyzetben van, akkor a tábori lelkész van ott mellette. Bármennyire is úgy tűnik, ez nem valamiféle versengő lelkipásztorkodás a lakóhely szerinti plébános és a tábori lelkész között. A katonalelkészek a maguk sajátságos módján kínálják fel számukra az üdvösség eszközeit, ott és ahol a katonák szolgálatot teljesítenek. Az is nyilvánvaló, hogy az ilyen feladatokat teljesítő papoknak rendelkezniük kell bizonyos specifikus tulajdonságokkal, jellegzetes képességekkel: beható és közvetlen ismereteket kell szerezniük a katonai életről, képesnek kell lenniük arra, hogy hozzáidomuljanak a katonák gondolkodásmódjához, meg kell tanulniuk azt a nyelvezetet, ahogy a katonák kommunikálnak, ismerniük kell azokat az erkölcsi problémákat, melyek a fegyveres erők tagjait leginkább foglalkoztatják. Az is fontos, hogy a katonák között élve könnyen elérhetővé kell tenni magukat, elsősorban a nehéz pillanatokban. Ez a lelkipásztori szolgálat megköveteli a közös és összehangolt célkitűzéseket, amelyek elősegítik, hogy a katonai környezetben tevékenykedő papokat különleges képzésben és nevelésben részesítsék, mely révén el tudják látni sajátos feladataikat. Ezért van szükség egy saját, önálló egyházkormányzatra, vagyis katonai ordinariátusra, melyet egy püspök vezet, amely, és aki képes ezeket a speciális lelkipásztori feladatokat úgy irányítani, hogy megvalósuljon az Egyház katonák közötti küldetése. A tábori lelkészek mellett ugyanakkor szükség van hívő katonákra is ehhez a szerteágazó és nem hagyományos lelkipásztori feladathoz.  Ezért hoztuk létre három éve a Katolikus Tábori Püspökség Baráti Körét, mert rendkívül fontos, hogy személyesen tudjunk eljutni a katonákhoz, erre pedig csak hívő katonákkal együtt vagyunk képesek. II. János Pál mondta a Katonai Ordinariáusok III. Nemzetközi Találkozóján, hogy „az ilyen környezetben munkálkodó keresztények, mint egyedülálló világi hívek, és mint egy egyházi közösség tagjai, nagy lökést tudnak adni a katonai szerep átértékeléséhez, akár a lelkiismeret helyes megformálásával, akár az igazságosság, az együttérzés és a béke értékeinek elszánt terjesztésével. A béke szolgálata a fegyverek között (ministerium pacis inter arma) így az evangélium újszerű meghirdetését jelentheti a katonai szolgálatban.”

Amikor a Tábori Lelkészi Szolgálat elindult, akkor még létezett sorkatonaság…

Bár a szolgálat 1994-ben jött létre, az előkészítés már a rendszerváltással egy időben elkezdődött. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és az Apostoli Nunciatúra tárgyalásai 1992-től gyorsultak fel. Valóban, amikor a Tábori Lelkészi Szolgálat létrejött, a honvédségben még sok ezer sorállományú katona szolgált. Ezért a kezdeti időszakban a lelkipásztori munka elsőszámú megszólítottjai ők voltak. Az elején talán beleestünk abba a hibába, hogy úgy értelmeztük feladatunkat, hogy mi elsősorban a sorkatonák miatt vagyunk jelen a laktanyákban. Ám már ekkor többen felismerték a tábori lelkészek közül, hogy a tisztek, vagyis a hivatásos és szerződéses állomány megszólítása legalább ennyire fontos, ha nem fontosabb. A már említett Spirituali militum curae is úgy fogalmaz, hogy a tábori lelkész azokért van, akik „egy meghatározott társadalmi réteget alkotnak, és akár, mert önkéntes alapon állandó részét képezik a haderőnek, akár, mert a törvény értelmében meghatározott időre behívták őket, életük sajátos feltételei miatt konkrét és sajátos lelki gondozásra van szükségük.” Persze fordulópontot jelentett, amikor 2004-ben megszűnt a sorkatonai szolgálat, de felkészültünk rá előre, ezért nagy törést nem tapasztaltunk.

Hogyan fogadta a tábori lelkészeket a katonai vezetés?

Nem éreztünk ellenállást a részükről. Azt szoktam mondani voltak falak, korlátok és hálók közöttünk, melyeket le kellett bontanunk. Mára igazából már háló sem maradt. Hál’ Istennek többségük már kezdetben sem úgy tekintett ránk, mint akik leváltjuk a korábbi rendszer politikai tisztjeit. Az idősebb nemzedék – hiába szolgált a szocialista hadseregben évtizedekig – még hallomásból emlékezett a korábbi idők tábori lelkészeire vagy például arra, hogy gyermekkorában ministrált.  Volt hová visszatérniük, így többen közülük nyíltan is vállalták a hitüket.

Az ökumené, a vallásközi párbeszéd a tábori lelkészi szolgálatban igencsak gyakorlati kérdés…

Húsz év tapasztalatából elmondható, hogy napi munkakapcsolatunk van a Protestáns Szolgálati Ággal és a Tábori Rabbinátussal. Ez a kezdetektől így volt, amikor például el kellett dönteni, milyen berendezés legyen a laktanyák imatermeiben. Lehet benne feszület, vagy csak kereszt? Egy zászlómegáldásnál vagy más katonai-egyházi rendezvénynél, miképpen alakuljon a felekezetek közötti megszólalás sorrendje. De az is fontos, hogy amikor egyedül van a lelkész – például külszolgálatban –, akkor neki mindenkivel foglalkoznia kell, felekezettől függetlenül. Az adventi gyertyagyújtásokat, a nagyböjti áhítatokat együtt végezzük a protestánsokkal barátainkkal. Azt gondolom, hogy ez a gyakorlati szintű együttműködés példaértékű lehet mindenki számára, így ebből a szempontból az ökumenikus gondolatot már meghaladtuk egy vagy talán több lépéssel is.

A külszolgálatban fokozott megterhelésnek van kitéve a katona. Miként tud nekik segíteni a tábori lelkész?

Fontos, hogy a tábori lelkész nem a külszolgálat ideje alatt találkozik először a katonákkal, hiszen ő is részt vesz azon a felkészülésen, kiképzésen, amit mindegyiküknek végre kell hajtania az egyes külföldi missziók előtt. Ez a pszichológiai vizsgálattól a katonai ismereteken keresztül egészen a fizikai felmérésig mindent magába foglal. Ezen idő alatt meg kell ismernie a lelkésznek a katonákat, már ekkor ki kell alakítani velük a kapcsolatot. A külszolgálatban a fokozott igénybevétel mellett a legnehezebb a tétlenséget és a monotonitást elviselni. Ez megpróbálja a katonát. Fontos és meghatározó szerepe és feladata lehet itt a lelkésznek, hogy feloldja az egyhangúságot vagy éppen a feszültséget és képes legyen arra, hogy tevékenységének speciális eszközeivel segítségére legyen az egész kontingensnek és az egyénnek egyaránt. A legtöbb esetben ugyanakkor a katonai lelkész tevékenysége nem látványos. A legfontosabb feladat, hogy ott legyünk a katonáink mellett, a megfelelő, különösen a nehéz pillanatokban. Ez legfőképpen a külszolgálatra igaz, de idehaza, a laktanyai környezetben is kulcsfontosságú.

A tábori püspökség húsz éve alatt számtalan olyan program megvalósult, melyek később hagyománnyá váltak…

A szolgálat elindulásakor szinte a legelső feladatunk volt a Lourdes-i Nemzetközi Katonai Zarándoklat magyar csoportjának megszervezése. Ide az óta is minden évben elmegyünk. Innen jött a hazai katonai zarándoklat ötlete – először Búcsúszentlászlóra, majd Makkosmáriára és Máriaremetére –, melyet szintén évről-évre megrendezünk. Minden más programunk – a zalavári gyermektábortól a versmondó versenyig – azt a célt szolgálja, hogy ne csak a katonákat, hanem a családjukat is meg tudjuk szólítani. Minden egyes programunk és rendezvényünk az alaprendeltetés szerint megfogalmazott feladatok aprópénzre váltása a mindennapokban.

A huszadik évforduló megünneplésére készülnek valamilyen különleges programmal?

Ebben az évben szeretnénk létrehozni a „Tábori lelkészek szolgálata a békemissziós katonai tevékenységekben” című kiállítást. Ezzel egyrészt a katonákat, de sokkal inkább a civileket és különösen a fiatalokat szeretnénk elérni. A szeptember végi nemzeti zarándoklaton pedig annak a könyvkiadványnak az ünnepélyes bemutatója lesz, mely a kezdetektől napjainkig mutatja be a Katonai Ordinariátus tevékenységét és a tábori lelkészek szolgálatát. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a magyar társadalom, hívők, keresők és nem hívők megismerjék munkánkat, mely által betekintést nyerhetnek a Magyar Honvédség életébe is. A húsz éves évforduló bár kötelez a visszaemlékezésre, mégis inkább úgy készül rá a Katonai Ordinariátus, mint jövőt meghatározó és építő eseményre, melyet az eddigi programjainkban szeretnénk leginkább megvilágítani és kikristályosítani. Ebben és egész katonalelkészi szolgálatunkban eligazító eszmény számunkra XVI. Benedek pápa gondolata: „A katonák világában is arra hivatott az Egyház, hogy só, világosság és kovász legyen, hogy azokat a hasonlatokat használjuk, melyekre Krisztus maga hivatkozott, hogy az emberek gondolkodásmódja és az intézményrendszer mind teljesebben a béke megteremtésére törekedjen, vagyis arra a rendre, melyet az isteni szeretet tervezett és akart, s amelyben mind az egyének, mind pedig a népek töretlenül képesek fejlődni, és saját alapvető jogaikat elismerve látják.”

 

 

Típus: 
Újságcikk
Tartalom dátuma: 
hétfő, 2014, június 23