2014 - Papi szolgálat a hadseregben

Bíró László: PAPI SZOLGÁLAT A HADSEREGBEN

Jegyzetek a katonai lelkipásztorkodás történeti és egyházjogi kibontakozásához

 

Biblikus háttér és a Kr. utáni első századok

A katonai lelkipásztori szolgálat nyomait már a Biblia első könyvében a teremtéstörténet egyik elbeszélésében felfedezhetjük, mely szerint, amikor Ábrám értesült róla, hogy testvére, Lót az elamiták1 fogságba esett, azonnal a segítségére sietett, és kiszabadította őt háza népével együtt. Mikor Ábrám győztesen hazatért, Jeruzsálem papja, Melkizedek elé ment, aki „megáldotta őt, és így szólt: Áldja meg Ábrámot a fölséges Isten, aki az eget és a földet teremtette, és áldott legyen a fölséges Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet!”2. A történetben tetten érhető, hogy a katonákat Isten papja megáldotta a sikeres vállalkozás után. Ez utal arra is, hogy az ókori Izrael hadseregében is, mint minden más seregben, valamilyen módon biztosították a katonák vallási érzületének magas szintjét, kielégítették természetes emberi igényeiket, a feltétlen kapcsolatot az örök és mindenható hatalommal.

Konkrétabb történet, amikor Mózes Kr. e. 1200 körül az Istennel kötött szövetségnek a parancsait tárja a nép elé.3 A nép mellett álló pap buzdítása rendkívül fontos a választott nép számára, mert nem saját fegyverei erejében, hanem az Istenbe vetett bizodalma által viszi győzelemre szándékát. A sikeres hadvezetés princípiuma tehát, hogy senki olyan ne harcoljon, akinek a lelke gondterhelt, vagy gyáva. Ezt a képességet a sereg mellett szolgálatot tevő papok feladata volt fenntartani.

Az Ószövetségben a hazáért és a vallásért vívott háborúkban megjelenik egy fontos tárgyi eszköz, a frigyláda. A katonák jelvényekkel, zászlókkal vették körül, csaták alkalmával pedig a seregek előtt vitték, hogy így biztosítsák győzelmüket, melyet nem pusztán fizikai, hanem kultikus győzelemként éltek meg, amikor Izrael Istene győzött a más népek istenei fölött.

Vallás és hadviselés szervesen kapcsolódott egymáshoz és a papok szerepe magától érthető természetességgel ágyazódik be a hadi életbe. Államfő, hadúr, főpap sokszor elválaszthatatlan és elkülöníthetetlen szerepként jelenik meg az Ószövetségben. A történeti könyvek összegzett tanúsága az, hogy Isten azokkal van, és azokat vezeti győzelemre, akik uralmát elismerik. Mindenki másnak fel kell ismernie saját korlátait, amikor hatalmával szembekerül: vagy jobb belátásra jut és tanúja lesz Izrael Istenének, vagy bűnhődnie kell. Isten a jók oldalán áll, melyet mindenki megtapasztalhat, mert ő megfelelő módon választ ad a hűségre és a hűtlenségre, a hitre és hitetlenségre.

Az Újszövetségi Szentírás tanulmányozásakor nem beszélhetünk a katonák lelkipásztori szolgálatáról, ugyanakkor olvashatunk olyan katonákról, akik példaképként szolgáltak a keresztények számára. A Keresztelő Szent Jánoshoz járuló katonák fontos intelmet kapnak4. Tanító útja során Jézus sokszor járt Kafarnaumban5, melynek zsinagógáját egy római százados építette, aki arra kérte őt, hogy gyógyítsa meg lebénult szolgáját: „Uram!... nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj… csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám”6. A százados ezzel tiszteletben tartotta azt a szokást, hogy a zsidók nem látogatnak idegeneket. Jézus megdicséri és példának állítja a római katona hitét.7

Jézus szenvedésének történetében, a dolog természeténél fogva közreműködtek katonák, hiszen, mint lázadót feszítették keresztre elrettentésül. A Máté Evangélium keserű leírása, hogy a római katonák hogyan űztek csúfot Krisztusból, kigúnyolva leköpték és ütlegelték. A keresztre feszítéskor ugyanakkor olyan katonákkal is találkozunk, akiknek jó emlékét őrizte meg a keresztény hagyomány. A felszegezés és a felfüggesztés után az egyik katona enyhíteni akarta a szenvedés elviselését.8 Keresztje alatt volt egy másik százados, akinek hitvallásszerű kijelentését szintén megőrizte az evangélium.9

A Római Birodalom a kereszténységet tiltott vallásnak tartotta, ezért kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen Konstantin10 császár 313-as türelmi rendeletéig üldözte. A katonák számára a keresztény hit felvállalása különösen veszélyes volt, mert az üldöző rendeletek rájuk fokozott szigorral voltak érvényesek. Emiatt gyakran csoportosan szenvedtek vértanúhalált. Konstantin rendelete adta meg azt lehetőséget is, hogy a katonák között az egyház szabadon tevékenykedjen, mellyel elindult a katonák közötti lelkipásztori tevékenység intézményesedése.

 

A középkor tábori lelkészei

A kereszténnyé lett pogány népek állami berendezkedésükben példaképnek tartották a Római Birodalmat, vezetőik utánozták Konstantin példáját az egyház és állam kapcsolatainak megteremtésében. A pogány népek államiságát a kereszténység teremtette meg, szervezeti felépítésében egyháziak működtek közre. A katonaság szervezetében a lelki igényeinek a kielégítését is az egyház "szervezte" meg, de még nem intézményesen.

A VIII. századtól kezdve békés átalakuláson ment keresztül az államok belső élete, fegyverben csak annyi ember maradt, amennyi a rend fenntartására és az esetleges külső támadások kivédésére szükséges volt. A pap, mint a várőrségnek vagy a hadra kelt seregnek a kísérője jelenik meg: vagy zászlósúr hozza magával, vagy mint önkéntes követi híveit.

A rendszeres katonai lelkipásztori szolgálatot a „Concilium germanicum”11 rendelte el: "Szigorúan megtiltjuk a papoknak, hogy fegyvert hordozzanak és háborúba vonuljanak, kivéve azokat, akik szentmise végzésére és az ereklyék gondozása céljából vannak kirendelve a hadsereg kíséretére… Minden seregparancsnok rendelkezzék egy áldozópappal, aki jogosult a bűnbánó bűneit megítélni, és azokra megfelelő vezeklést kiróni.”12

Ez a szabályozás a háborús időkre volt érvényes az egész kora és késő középkor folyamán. A pap nem hivatalos katonalelkészként vonult a táborba, hanem mint lelkipásztor kísérte el híveit. Amint a katonaság különféle jogviszonyok alapján kialakult időleges közösség volt, úgy a katonai lelkészi szolgálatot teljesítő papok sem képeztek önálló intézményt és megmaradtak saját megyéspüspökeik joghatósága13 alatt.

A Konstantin császár és a középkori uralkodók idejében megjelenő, csak harctéri lelkészi szolgálatból fokozatosan nőtt ki az igény az állandó jellegű katonalelkészi hierarchia iránt.

 

Az újkor katonalelkészi szolgálata

A Német-római Birodalom élén álló I. Miksa14 adott ki először olyan szabályzatot, amelyben nemcsak a katonai szervezet normáit fektette le, hanem a hadsereg szellemét és erkölcsi magatartását is szabályozta. Hadi cikkelyei vasszigorral igyekeztek gátat vetni a lezüllött felfogásnak és a bűnözésnek, de hangsúlyozták azt is, hogy a legszigorúbb büntetésnek sincs elég elriasztó ereje, ha azt a jóra való nevelés nem támogatja. Elrendelte, hogy minden ezred, illetve zászlóalj részére katonalelkészről gondoskodjanak. I. Ferdinánd15 1543-ban hadserege számára külön Generalis Vicariatust (általános helynökséget) állított fel. A harmincéves háború (1618-1648) alatt felállított császári ezredek mindegyike rendelkezett lelkésszel, de ez volt a gyakorlat francia hadseregnél és a bajor választófejedelem seregeinél is. II. Ferdinánd16 az elődje által létesített Vicariátust a pápával is megerősíttette 1623-ban, de a háború nem kedvezett a szervezet kiépítésének.

A tábori lelkészek saját püspökükön kívül a hadseregeknél levő egyházi elöljáró joghatósága alatt is álltak. A hadra kelt seregnél ezek az egyházi vezetők, mint az Apostoli Szentszék17 külön megbízottai gyakorolták a joghatóságot. Amikor a béke helyreállt, a világi vagy szerzetes papok, visszatértek eredeti állomáshelyeikre, az Apostoli Szentszék megbízottjának a joghatósága pedig megszűnt. Ezt a megszűnő joghatóságot szerette volna felszámolni a katonai lelkészet megszervezésének érdekében III. Ferdinánd,18 amikor VIII. Orbán pápához19 fordult, hogy rendezett megoldás szülessék. Ajánlatát, hogy a császári hadsereg lelkipásztori ellátását a jezsuita rendre bízza, a pápa támogatta, és 1643. szeptember 18-án kelt leiratával a császári gyóntatót, P. Ganns János jezsuitát olyan joghatósággal ruházta fel. hogy háborúban mindazok felett, akik a katonai táborokban élnek, ezt gyakorolja. Ettől az időtől kezdve a "Capellanus Castrensis Maior"20 tisztséget 1773-ig, a jezsuita rendi császári gyóntatók viselték. A westfáliai béke21 után megint mindenki letette hivatalát és megszűnt a tábori főkáplán tevékenysége is.

I. Lipót22 trónra lépésével, 1657-ben hosszan tartó háborúk kezdődtek szinte egész Európában, így ismét életbe lépett az 1643-as pápai rendelkezés. Ebben az időben a helyi püspök joghatóságának a katonai területen való korlátozása miatt, ellentét keletkezett a megyéspüspökök és a katonai lelkipásztorság vezetője között. Az elhúzódó háború engedékenységre bírta Rómát és XI. Ince23 pápa 1689-ben a császári hadseregben gyakorolt joghatóságot - nemcsak a háború időszakára, hanem a téli szállások, vagy harci szünetek idejére is - teljhatalommal a bécsi apostoli nunciusra24 ruházta át. A pápai rendelkezés szerint a nuncius ezt a joghatóságot szükség szerint a mindenkori császári gyóntatóra átruházhatja. XI. Ince pápa valójában önmagának tartotta fönn a katonalelkészek feletti lelki hatalmat, hiszen a nuncius az ő képviselője volt. A tábori főkáplán védelmet kapott a nunciusban, de az is erősítette helyzetét, hogy meghatalmazása a békeidőre is kiterjedt. A hosszú háborús időszak alatt csírájában elkezdődött az állandó császári hadsereg kialakulása is, mely szintén szükségessé tette a pápa ilyen irányú intézkedését. A jogvitáktól megszabadult, és a saját egyházi és katonai főhatóságaiktól felszerelt katonalelkészek a legnehezebb feladatok megoldására is vállalkoztak. Egyik részük a harcokat megelőző toborzásból vette ki részét, másik a külföldi szövetségesek keresésében és biztosításában. Voltak, akik a tábori lelkészekre való nevelő hatásban tűntek ki, és olyanok is akadtak, akik valóságos katonaként vettek részt a háborús cselekményekben. A katonalelkészi állomány 1750-ben a tábori főkáplán és a központi hivatal tisztviselőin, valamint a birodalom országaiba kihelyezett 5 általános helynökön kívül 110 főt számlált.

A katonalelkészek szolgálati szabályzata, az egyes alakulatok rendtartásának volt szerves része. Az ezredlelkész csapatának „proprius parochusa” vagyis saját plébánosa volt.

 

Az Apostoli Tábori Helynökség megalakulása és működése

A jezsuita rend feloszlatása25 fordulópont volt a katonai lelkipásztorkodás felépítésében. A sok súrlódás, amely addig a területi joghatóságot védelmező püspöki hatalom és a személyi joghatóság alapján szerveződő katonai lelkészség között mindennapos volt, egy új, távlati természetű megoldást igényelt. Az általánosságban megfogalmazott pápai dokumentumok csak újabb vitás kérdések felvetésére adtak alkalmat. A megyéspüspökök ragaszkodtak ahhoz, hogy a laktanyahiány miatt téli beszállásolásra került csapatok felett háromhavi helyben lakás után őket illeti meg a katonák feletti egyházi joghatóság. Még élesebb viták voltak az "állandó hadsereg" és a "mozgó hadsereg" fogalma és tartalma körül. Senki sem tudta biztosan, ki, meddig, melyik csoportba tartozik, és ennek következtében kié az illetékesség. A vita annyira elmérgesedett, hogy a bécsi nuncius, illetve Mária Terézia26 közbelépését kérték.

Mária Terézia felhatalmazta az Udvari Haditanácsot, hogy készítsen javaslatot a tábori lelkészség vezetésének kidolgozásához, amely az alábbiakat javasolta: a tábori főpap legyen püspöki méltóságban, mégpedig úgy, hogy egy már meglevő megyéspüspök töltse be a beosztást, melyre a bécsújhelyi püspökség ordináriusa27 látszikmegfelelőnek, melyben szerepet játszott Bécs közelsége. A haditanács javaslatot tett a közigazgatási beosztásokról is, mely szerint a birodalmat katonalelkészi szempontból öt kerületre kell felosztani, és mindegyik élére a tábori főpap joghatósága alá tartozó egy-egy általános helynököt kell állítani. Az elgondolást Mária Terézia elfogadta és rendeletével a hadsereg számára 1773. december 1-jével felállította a Tábori Helynökséget (Feld-Vicariat) és egyesítette a bécsújhelyi püspökséggel, amelyet akkor dr. Kerens Henrik28]címzetes püspök kormányzott. Ő lett a tábori főkáplán, mint Feld-Vicar, azaz tábori helynök.

Az uralkodó előterjesztette XIV. Kelemen (1705-1774) pápának Kerens Henrik címzetes püspök kinevezését tábori helynökké. A pápa 1773. december 22.-én jóváhagyta a kinevezést, ugyanakkor felhatalmazta a bécsi nunciust, hogy Kerens püspöknek és tábori helynöknek adja meg a császári hadsereg katonái feletti joghatóságot. A múltbeli függőségi viszonynak ez az átmentése azonban nem elégítette ki sem a helynököt, sem az uralkodót. Mivel a katonai lelkészet különállása és kivétele a rendes egyházmegyei kormányzat alól, egyedül pápai intézkedés által történhetett meg, ezért Mária Terézia kérte a pápát, hogy a tábori helynöknek szélesebb körű egyházi joghatóságot adjon. E kérés alapján adta ki VI. Pius pápa 1778. október 12.-én kelt brevéjét29, mely bár szóról szóra megismételte XIII. Ince pápa 1722-ben kiadott kiváltságlevelét, ugyanakkor olyan részletesen szabályozta a tábori apostoli helynökök joghatósági körét és kiváltságait, hogy az változtatás nélkül 1826-ig fennmaradt. 1785-ben a bécsújhelyi püspökséget a bécsi érsekség területéhez csatolták, Kerens tábori helynök pedig az újonnan alapított St. Pölten-i püspökség első megyéspüspöke lett. Az apostoli tábori helynöki hivatal tizenkét évig a bécsújhelyi püspökséggel, azután negyven évig a St. Pölten-i püspökséggel maradt összekapcsolva.

Idővel rendszeressé vált, hogy a mindenkori tábori helynököt az uralkodó nevezte ki, akit aztán a Szentszék megerősített.1826-tól kezdve az első világháború végéig az Apostoli Tábori Helynökség az Osztrák-Magyar Monarchia közös hadseregében önálló egyházi-katonai hivatallá vált.

 

Az 1849/49-es szabadságharc és a kiegyezés utáni katonalelkészek

Az 1848/49-es szabadságharc idején az első felelős magyar kormány az Apostoli Tábori Helynökség mintájára igyekezett felállítani saját tábori püspökségét. Ezt azonban – a költségvetés szűkössége, valamint az egyházi felhatalmazások hiánya miatt - nem lehetett megvalósítani, csupán egy ideiglenes jellegű szervezet kialakítása volt lehetséges. Az 1848. évi 20. törvénycikk 5. §-a előírta a hadügyminisztérium számára, hogy gondoskodnia kell a bevett vallásokat követő katonák saját vallású tábori lelkészekkel való ellátásáról. A minisztériumon belül római katolikus vezetéssel 1848 decemberében született meg a tábori lelkészi osztály. A megszervezést nagyban segítették a szabadságharc mellé álló alakulatok tábori lelkészei is, akik száma meghaladta a húsz főt. Mészáros Lázár hadügyminiszter a magyar, horvát, szlovén és bánsági kerület tábori főlelkészét Cziegler Ignácot (1793-1857) kérte fel az intézmény felállítására és vezetésére.

A magyar papság kötelességének tartotta, hogy támogassa a magyar nép szabadságküzdelmét, így a honvédségbe nagyon sok katolikus pap és szerzetes, valamint protestáns lelkész jelentkezett. Azok a lelkészek, akik fegyverrel is harcoltak, általában a nemzetőrség soraiba léptek be. Bár a nemzetőrségben is voltak csak lelkészi tevékenységet ellátó papok, ők semmilyen kapcsolatban nem voltak a hivatalos tábori lelkészettel. Az 1848-ban szerveződő magyar hadsereg több tekintetben átvette az osztrák mintákat, így a tábori lelkészek szolgálati helyével kapcsolatban is. Eszerint minden ezred egy-egy plébániát alkotott és az ezredkáplán látta el a lelkészi teendőket.

A kiegyezés után 1868-ban a 40-42. törvénycikk a monarchia két államát 103 hadkiegészítési körzetre osztotta, amelyből 47 a Magyar Királyság területén volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadszervezetének 1869 utáni átszervezésekor az ezredek helyett a katonai kerületek alkottak egy-egy plébániát. 1900 után 15 lelkészi kerületet szerveztek, melyek vezető lelkésze mindig római katolikus pap volt, de a vallási béke érdekében görög katolikus, görög keleti, református és evangélikus lelkészeket is alkalmaztak.

 

A tábori lelkészi szolgálat 1952-ig

A Magyar Királyi Honvédségnél 4 tényleges tábori lelkész szolgált, mellettük 101 római katolikus, 6 görög katolikus, 33 görög keleti, 23 evangélikus, 26 református tartalékos tábori lelkész és 11 tábori rabbi volt. Tevékenységüket az A-19 jelzetű szolgálati utasítás írta le. A békeszervezettől eltérő felépítésben működött a háborús tábori lelkészi szolgálat. A mozgósítás idejére ideiglenes plébániákat hoztak létre, és azok a harcok idején a tábori helynökség fennhatósága alatt végezték a lelki gondozást. 1915 őszén a hadseregben 1615, 1916 őszén 2400 katolikus tábori lelkész szolgált.

A Tanácsköztársaság a tábori lelkészetet megszüntette. Az ország vallási összetételének megfelelő magyar tábori lelkészet újjászervezése az 1920. augusztus 13-i, „a vallásfelekezetek egyenjogúságának kidomborítása katonai ünnepségeknél” intézkedéssel kezdődött. A honvédség létszámának csökkentésével a tábori lelkészek száma 80-ról 60-ra, majd 40-re csökkent, amelyben már benne foglaltatott a 24 református és evangélikus lelkész is, akik 1923-tól a katolikusokkal azonos szervezeti keretek között és jogokkal tevékenykedtek. A megfogalmazott feladatok közt szerepelt a legénység erkölcsi oktatása, melyet november és március között végeztek, valamint előadások tartása, amelyeken honvédő szellemben szóltak történelmünk sorsfordító eseményeiről, nagy alakjairól. Külön feladatot jelentett azon társadalmi akciók szervezése vagy támogatása, amelyek a szegények megsegítését, a hadiárvák gondozását és a hősi halottak emlékének megőrzését szolgálták.

A hadtesteknél és hadosztályoknál tényleges, az ezredeknél vagy egészségügyi oszlopoknál általában 3 hónapra behívott tartalékos tábori lelkészek, katolikus és protestáns lelkész-főhadnagyok szolgáltak. Feladataikat önállóan szervezték és végezték. Az 1940-ben kiadott Harcászati Szabályzat szerint: „A tábori lelkészek parancsnokaikat a csapatok erkölcsi erejének fenntartásában támogatják. Istentisztelet megtartására, de egyéni vigaszra is a lelkész használjon fel minden alkalmat. A sebesülteknek és a betegeknek lelki megnyugvást nyújt, a hősi halottakat végtisztességben részesíti és a hátramaradottakkal is kapcsolatot tart fenn.”

A háború befejezése után a hazatért tábori lelkészeknek igazoló bizottság előtt kellett számot adni a háború alatti tevékenységükről. 47 lelkészt igazoltnak minősítettek, azonban a Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1945 júniusában nem hagyta jóvá a tábori lelkészi helyek bővítését, ezért többségüket le kellett szerelni. Bevezették a nevelőtiszti intézményt, és megszüntették a kötelező templomlátogatás parancsát. A tábori lelkészeket különböző vádakkal, koholt perekkel a honvédség elhagyására kényszerítették, 1950-ben beosztás már nem volt, 1952-ben pedig törölték a tartalékos tábori lelkészeket is a névjegyzékből.

 

Katolikus papok a Magyar Honvédségben

Az 1990. évi IV. törvény30 alapján mindenkinek joga van vallását gyakorolni. 1994. január 10.-én a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között létrejött Megállapodás (Accordo) alapján 1994. április 20.-án kormányrendelet (61/1994.) hozta létre a HM Tábori Lelkészi Szolgálatot

1994. április 16.-án a vatikáni Apostoli Palotában kicserélték a Megállapodás ratifikációs okmányait, amelyet az Apostoli Szentszék és a Magyar Köztársaság a Magyar Honvédségnél és a Határőrségnél végzendő lelkipásztori szolgálatról kötött. 1994. április 18.-ai hatállyal az Apostoli Szentszék felállította a Magyarországi Katonai Ordinariátust és kinevezte a katolikus tábori püspököt. 1994 végére katonai szolgálati állományba kerültek az első katolikus tábori lelkészek.

 

A katonai ordinariátusok egyházjogi alapjai

A XIX. századig a római pápák tevékenysége olyan intézkedésekre korlátozódott, amelyek csak eseti jelleggel adtak különleges joghatóságot egy-egy egyházi személynek sajátos feladatuk elvégzéséhez, anélkül, hogy állandó hivatalt állítottak volna fel. A XX. században ellenben egyházi intézményeket vagy állandó egyházi hivatalokat alapítottak a katonák lelki gondozására.

II. János Pál pápa a „Spirituali Militum Curae”31]kezdetű apostoli konstitúciójában32- figyelembe véve, a II. Vatikáni Zsinat33]szándékát, amely sürgeti, a különböző társadalmi rétegek pasztorációját, hogy speciális egyházi struktúrák keletkezzenek - a katonák lelkigondozását segítendő elrendeli a Katonai Ordinariátus34 felállítását: „A Katonai, vagy Tábori Ordinariátusok, amelyek jogilag a megyéspüspökségre hasonlítanak, olyan sajátos egyházkerületek, amelyeket a Szentszék által kibocsátott statútum szabályoz. A Katonai Ordinariátus élére egy saját ordinárius van kinevezve, aki a megyéspüspök minden jogát élvezi, és minden kötelezettségét viseli („Spirituali Militum Curae”  I. 1; II. 1).

A konstitúció bevezetője idézi a Konzisztoriális Kongregáció35 „Sollemne semper” kezdetű instrukcióját (1951. április 23.),36 amely fontos fordulópontja a „katonai püspökségek” kánonjogi történetének. Ez volt az első általános normatíva, amely külön szabályozta az akkor tábori helynökségnek nevezett intézmények működését,37 és az itt rögzített szabályokra alapozva alapítottak meg újabb helynökségeket tizennégy országban.38 Ugyanakkor a tábori helynökségek létezése egyfajta anomáliát jelentett az egyházkormányzati gyakorlat szempontjából, amelyben a területi elv érvényesült.

A katonai ordinariátusok integrálása az egyházkormányzat struktúrájába a „Spirituali militum curae” apostoli konstitúcióval következett be, mely elsősorban a II. Vatikáni Zsinatnak köszönhető. A konstitúció utal a „Presbyterorum ordinis” kezdetű zsinati dekrétumra, amely kimondja: „Ahol pedig az apostolkodás céljai megkívánják, könnyítsék meg nem csupán a papok megfelelő elosztását, hanem a különleges lelkipásztori tevékenységeket is, melyeket… egyes társadalmi csoportok javára kell végezni valamely… nemzetnél. E célra tehát hasznos lehet… különleges egyházmegyéket vagy más hasonló intézményeket létrehozni, ahová… papokat beosztani vagy inkardinálni lehet az egész Egyház közjavára.” (§10)

A katonai ordinariátusok kánonjogi szerkezetének mai formája azon zsinati gondolat mentén született, mely kihangsúlyozta az egyházszervezet megújításának szükségességét, mely hozzájárulhat a hívek javát szolgáló lelkipásztori kezdeményezések kivitelezéséhez. Ez az alapja a katonák lelki javát szolgáló egyházi struktúráknak: egy sajátos lelkipásztori tevékenység megvalósíthatósága.

A történelem során a katonalelkészi szolgálat abból a szükségből született, hogy a seregeket papok kísérjék el hadjárataikra. Így merült fel annak igénye, hogy személyi elvű joghatóságot teremtsenek, amely a katonák lelki javára megadhatja ezeknek a lelkészeknek a szükséges lelkipásztori felhatalmazást, amely egyúttal független attól az egyházmegyétől, melyben éppen magukat találják. Ez a szükséghelyzet kétségkívül továbbra is fennáll, hiszen a történelmi tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy az elmúlt időkben sem hiányoztak azok a helyzetek, amikor a lelkészeknek el kellett kísérni a katonákat háborús övezetekbe.

Ugyanakkor a katonai ordinariátusok megalapításával az Egyház a fegyveres erők katolikus tagjainak lelkipásztori ellátását nem csupán a minimumra korlátozódó értelemben kívánta biztosítani. Erről II. János Pál pápa így beszélt: „a fegyveres erők világát evangelizálni azt jelenti… hogy tudatosítjuk a katonákkal, hogy új módon fogják fel saját szerepüket. Az ilyen környezetben munkálkodó keresztények… nagy lökést tudnak adni a katonai szerep átértékeléséhez, akár a lelkiismeret helyes megformálásával, akár az igazságosság, együttérzés és béke értékeinek elszánt terjesztésével. A béke szolgálata a fegyverek között (ministerium pacis inter arma) így az örömhír újszerű meghirdetését jelentheti a katonai szolgálat kereteiben.39

Ezen a ponton az Egyházi Törvénykönyv40213. kánonjára kell hivatkoznunk, mely kimondja: „a krisztushívők joga, hogy az egyház lelki javaiból, különösen az Isten igéjéből és a szentségekből a szent pásztoroktól segítséget kapjanak.” Ez a kánon majdnem szó szerint a Lumen Gentium41 37. szakaszából származik. Az Egyházi Törvénykönyv 210. kánonja szellemében pedig minden hívő köteles azon igyekezni, hogy állapotának megfelelően szent életet éljen, s az egyház erősödésén és megszentelődésének állandó előmozdításán munkálkodjék, vagyis minden lehetőséget megragadva, hozzá kell férniük a lelkipásztorok által kiszolgáltatott üdvszerző eszközökhöz, nem csupán az üdvösségre való eljutás érdekében, hanem, hogy el tudjanak jutni a szeret tökéletességére. Ez utóbbi megköveteli a lelkipásztoroktól, hogy a lelki javakat bőségesen szolgáltassák ki, és úgy szervezzék meg szolgálatukat, hogy a lehető legnagyobb mértékben tudják e segítséget híveik rendelkezésére bocsátani, hozzáigazítva a lelkipásztori intézményeket a hívek szükségleteihez. A katonai ordinariátusok létezésének valódi oka az, hogy az Egyház meg szeretné adni minden egyes hívőnek az üdvösség eszközeit, hogy ne csak az alapvető lelkipásztori gondozásban részesüljenek, hanem azt a sajátos segítséget is megkapják, amire szükségük van ahhoz, hogy saját környezetükben megtalálják az életszentséghez vezető utakat és maradéktalanul betölthessék hivatásukat mind a világban, mind pedig az Egyházban. Ahhoz, hogy a katonai szolgálatot teljesítő hívek megfelelően gyakorolhassák keresztény hivatásukat szükségük van a szolgálati papság segítségére, hogy ilyen módon, mindenki saját élethelyzete szerint, egymással szoros együttműködésben tudja teljesíteni az Egyház küldetését a hadseregben.42

Az ilyen feladatokat teljesítő papoknak rendelkezniük kell sajátos tulajdonságokkal és képességekkel, beható és közvetlen ismereteket kell szerezniük a katonai életről, képesnek kell lenniük arra, hogy hozzáidomuljanak a katonák gondolkodásmódjához, ismerniük kell azokat az erkölcsi problémákat, melyek őket leginkább foglalkoztatják, híveik között élve könnyen elérhetővé kell tenniük magukat, elsősorban a nehéz pillanatokban. Egy ilyen típusú szolgálat megköveteli a közös és összehangolt célkitűzéseket, melyek elősegítik, hogy a papok sajátos feladataikat el tudják látni. Ezt a speciális lelkészi tevékenységet a leghatékonyabban úgy lehet ellátni, ha létezik egy saját, önálló vezetéssel rendelkező egyházkormányzat, a katonai püspökség.

A katonai lelkipásztorkodás jelenlegi rendje a II. Vatikáni Zsinat egyháztanára támaszkodik, melyben az alábbi szempontok a legfontosabbak: az egyetemes meghívás az emberi élet megszentelésére, a laikusok43 hivatása a világban és az Egyházban, a kölcsönös és szerves együttműködés a laikusok és a papsága között. A zsinati szándék arra irányult, hogy a lelkipásztori intézményeket rugalmasabbá tegyék, így lehetőség nyíljon új intézmények megalapítására.

A katonai ordinariátusok bár egy speciális lelkipásztori megközelítést igénylő meghatározott csoportot foglalnak magukba az adott körülmények között, ugyanakkor rendelkeznek azzal a sajátossággal is, hogy hívő katonáik egyidejűleg egy egyházmegyéhez is tartoznak. Ahogy a Hittani Kongregáció44 „Communionis notio”45 kezdetű, 1992. május 28.-án kelt levele kimondja: olyan közösségről van szó, melyet apostoli tekintéllyel sajátos lelkipásztori feladatra alapítottak egyházmegyéken felülálló státusszal.46 Ide tartozik a „Christus Dominus” zsinati dokumentum harmadik fejezete47, mely kijelenti: „a lelkipásztori igények… megkívánják, hogy bizonyos lelkipásztori feladatokat egységesen irányítsanak és támogassanak, ezért ajánlatos, hogy egy meghatározott vidék vagy nemzet összes vagy több egyházmegyéje szolgálatára hivatalokat szervezzenek, melyeket püspökökre is lehet bízni.” Ez a helyzet az ún. tábori püspökségek esetében, hiszen egy-egy ország területén számtalan helyen vannak katonák, akiknek a lelkigondozását a tábori püspökségek tudják ellátni. Mindezekből következik a katonai ordinariátus és a tábori lelkészeknek a kumulatív (összegző) természetű joghatósága, amely szükségessé teszi, hogy nagy körültekintéssel ápolják a közösséget a területi egyházakkal. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a tábori lelkészek szolgálatukat annak az egyházmegyének javára is végzik, amelyben dolgoznak, hiszen lelkipásztori tevékenységük olyan hívekre irányul, akik egyúttal ezen egyházmegyéhez is tartoznak. Ebből következik a szükséglet, hogy a tábori lelkészi kar kiváltképp érzékeny legyen arra, hogy a katonák világába való különvonulás helyett aktívan ápolja a közösségi kapcsolatokat az egyházmegye papságával.

 

A Magyarországi Katonai Ordinariátus jelenlegi helyzete

A Tábori Lelkészi Szolgálat a Honvédelmi Minisztérium háttérintézményeként működik, melynek egyik önálló szervezete a Katolikus Szolgálati Ág. A szervezetet két részegység alkotja: a Katolikus Tábori Püspökség valamint a Katolikus Tábori Lelkészi Kar. A Katolikus Szolgálati Ág rendszeresített létszáma 12 fő. A HM TLSZ Katolikus Tábori Püspökség egyházi megnevezése: Katonai Ordinariátus. A Katonai Ordinariátus Szabályzatát (Statutum), mely összhangban van a többi alapdokumentummal, 1999-ben hagyta jóvá a Püspöki Kongregáció.

A Katolikus Szolgálati Ág személyi állománya az elmúlt években az alapvető dokumentumok előírásai szerint látta el feladatait. A tábori lelkészek az egyéni és közösségi lelki gondozás terén gondot fordítottak a katonák életismereti és erkölcsi oktatására és nevelésére, valamint a hitélet feltételeinek biztosítására. A kezdetektől fontos feladatának tekintette a lelkészi állomány a bizalmi fórum biztosítását a Magyar Honvédségben szolgálatot teljesítő személyek számára, ugyanakkor a katonák vallási és a szakirodalommal való ellátása is alapvető célként volt jelen az elmúlt 20 évben. Így került kiadásra 2002-ben egy katonai imakönyv valamint 2008-ban és 2009-ben egy speciális kalendárium, 2010-ben pedig egy formájában és tartalmában teljesen megújult Ima- és olvasókönyv.

Külföldi kapcsolatainkban elsősorban az évenként megrendezendő Nemzetközi Katonai Zarándoklat a meghatározó jelentőségű, melyen 1994 óta vesznek részt magyar katonák a püspökség szervezésében; eddig több mint 1300 fő volt Lourdes-ban. 1994 óta szervezi a püspökség a Nemzeti Katonai Zarándoklatot valamint az ehhez kapcsolódó családi napot. A legelső alkalomtól részt veszünk a Magyar Honvédelem külföldi misszióiban, így a tábori lelkészek ott voltak az IFOR és az SFOR, majd később az ISAF, KFOR és az EUFOR kontingensekben.

 

A katonalelkészet jövőbeli szempontjai

A jövőt illetően azokról a speciális körülményekről kell gondolkodnunk, melyek a hadseregeket, s így a katonalelkészi tevékenységet is érintik. Meg kell fontolni, hogy miként lehet összeegyeztetni a tábori lelkészi szolgálat tevékenységét a katonák előtt álló sajátos körülményekkel és helyzetekkel, méghozzá úgy, hogy a lelkipásztori szolgálat még kézzel foghatóbb és határozottabb legyen, anélkül, hogy veszélyeztetnénk egyik vagy másik intézmény függetlenségét. A katonai környezetben kifejtett lelkipásztori tevékenység gyakran megköveteli, hogy egyensúlyt teremtsünk különféle szükségletek között, amelyek első ránézésre összeegyeztethetetleneknek tűnnek, de valójában csak a szeretetnek más és más megnyilvánulási formái olyan emberek felé, akik életükkel az evangéliumot hirdetik, miközben a legnagyobb körültekintéssel igyekeznek tiszteletben tartani lelkiismeretük szavát. Az ordinariátus és a tábori lelkészek, mivel a katonai struktúra részét képezik, különös figyelmet kell, hogy fordítsanak a vallásszabadságra, a nélkül, hogy félnének hirdetni saját egyházuk tanítását és a vallás nyilvános gyakorlásának előmozdítását. Sok helyen a papok olyan környezetben találják magukat, ahol az ökumenikus dialógus és tevékenység a mindennapi szolgálat része, ahol mindent meg kell tenni annak elkerülése érdekében, hogy egyfajta elvtelenség, vagy felekezeti közömbösség és rivalizálás komoly kárt okozna a katonáknak.

A tábori lelkészek etikai felkészültségének szükségessége elengedhetetlennek tűnik a jövőben, hogy szélsőséges helyzetekben is védelmezhessék az emberi méltóságot. Az etikai értékek nem csak horizontális, hanem vertikális, vagy inkább transzcendens dimenzióval is bírnak. A transzcendens irány emelhet ki bennünket partikuláris érdekekből és elvezet bennünket a valódi értékekhez. Az ember méltósága, békéje, szabadsága abból a tényből fakad, hogy Isten képmása. Papi  szolgálatunk, katonalelkészi tevékenységünk ennek a jele kíván lenne a katonák között.

 

A fenti jegyzet terjedelme miatt sajnos nem tudott kitérni számos történelmi esemény részletes feldolgozására, valamint olyan nagyformátumú személyek megismertetésére, amelyek, és akik a téma szempontjából meghatározó jelentőséggel bírnak. Ugyancsak adós maradt a jegyzet a katonai lelkipásztorkodás egyháztani és antropológiai megközelítésének kidolgozásával, de azzal is, hogy a katonai lelkipásztorkodás intézményét, hogyan lehetséges integrálni a hadsereg rendszerébe. A felsorolt témák mindegyike valójában külön tanulmányt igényelne, melyre a jövőben remélhetőleg lehetőség nyílik.

 

Felhasznált irodalom:

II. János Pál: Apostoli Konstitúció. Spirituali militum curae. 1986. IV. 24. Acta Apostolicae Sedis. 1986. 78. évf. - pp. 481–486.

A II. Vatikáni Zsinat tanítása. http://uj.katolikus.hu/adattar.php?h=10#zsi

A Katonai Ordinariátus Egyházi Levéltára

Az egyházi törvénykönyv. Budapest, 1997. Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Kiadója

Biblia. Budapest, 1996. Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Kiadója

Bielik, Emerich: Geschichte der k.u.k. Militär-Seelsorge und des Apostolischen Feld-Vicariates. Bécs, 1901.

Borovi József: A magyar tábori lelkészi szolgálat története. Budapest, 1992. Zrínyi Kiadó

Dezső  László: Bevezetés a katonai lelkigondozásba. Pápa, 1941.

Katolikus Lexikon http://lexikon.katolikus.hu/

Melichár Kálmán: A katonai lelkészet az Osztrák-Magyar Monarchia közös hadseregében (haditengerészeténél) és a Magyar Királyi Honvédségnél. Budapest, 1899.

Zakar Péter: A magyar hadsereg tábori lelkészei 1848–1849-ben. (METEM Könyvek 23.) Bp., 1999.

 


[1] Nép az ókori Mezopotámiában a mai Zagrosz-hegység, a szúzai síkság és a Szusziana folyó vidékén.

[2] Teremtés könyve 14.,19-20.

[3] Második Törvénykönyv 20., 1-4.

[4] „Megkérdezték a katonák is: Hát mi mit cselekedjünk? Azt mondta nekik Senkit se bántalmazzatok,: ne zsaroljatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal” Lukács evangéliuma 3., 14.

[5] Határváros volt Galileában, a Galileai-tó mellett a Jordán torkolatánál. Bizonyítottnak tekinthető, hogy Tell Hum romvárossal azonos, mely a Jordán torkolatától 4-5 km-re Nyugatra fekszik.

[6] vö.: Lukács evangéliuma 7.

[7] A százados Krisztus előtti meghajlása szép minta, ezért imádkozzuk minden szentmisében szavait: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mond, és meggyógyul az én lelkem.”.

[8] „Az egyikük mindjárt elszaladt, hozott egy szivacsot, ecetbe mártotta, és nádszálra tűzve inni adott neki”.

[9] A százados pedig, és akik vele együtt őrizték Jézust, a földrengés és a történtek láttán nagyon megrémültek és azt mondták: »Ez valóban Isten Fia volt.«

[10] Caius Flavius Valerius Aurelius Constantinus, más néven I. Constantinus vagy Nagy Konstantin, a görög katolikus és ortodox egyházban Szent Konstantin (272-337).

[11] A 742-ben tartott zsinat a kelet-frank területek egyházi vezetőinek első jelentős tanácskozása volt.

[12] BOROVI József, A magyar tábori lelkészet története, Zrínyi Kiadó, 1992. 12. o.

[13]Egyházkormányzati hatalom, amely a külső fórumon is gyakorolt egyházi közhatalmat jelenti; sajátossága a nyilvánosság, ahol a hatalom gyakorlása előírt formaságokhoz, jogilag bizonyítható tényekhez kötődik.

[15] I. Ferdinánd (1503-1564) 1526-tól magyar és cseh király, 1556-tól német-római császár.

[17] A pápa és a római kúria hivatalainak összefoglaló és megtisztelő neve.

[19] VIII. Orbán (1568-1644) a 235. pápa 1623-tól.

[20] tábori főkáplán

[21] 1648. október 24.

[23] XI. (Boldog) Ince pápa (1611-1689) a 240. pápa 1676-tól. Sokat tett Európa és Magyarország török elnyomás alóli fölszabadításáért

[24] A Szentszéknek az államhoz és a kormányhoz akkreditált állandó képviselője, föltéve, hogy az illető országban joga van arra, hogy ő legyen a diplomáciai testület rangelsője (doyenje).

[25] Jézus Társasága (lat. Societas Jesu, röv. SJ): reguláris klerikus férfirend, Loyolai Szent Ignác alapítása. XIV. Kelemen pápa (ur.1769-74) külső nyomásra 1773. július 21.-ei Dominus ac Redemptor brevéjével föloszlatta. VII. Pius pápa (ur. 1800-23) 1814. augusztus 7-i Sollicitudo omnium Ecclesiarum brevéjével visszaállította a rendet.

[26] Mária Terézia (1717-1780) német-római császárné, magyar királynő.

[27]A latin ordo, 'rend' szóból, az egyházjogban a rendes egyházkormányzati hatalommal rendelkezők közül a pápa, a megyéspüspök és azok, akik valamely részegyház élén állnak.

[28] Kerens Henrik János (1733-1792) jezsuita szerzetespap, a bécsi katonai iskola a Teresianum tanára és rekrora. 1773-tól bécsújhelyi, majd St. Pölten-i megyéspüspök. 19 évig apostoli tábori helynök.

[29] Pápai törvényt tartalmazó okmány. Anyaga pergamen (esetleg papír). Föltüntetik rajta a pápa nevét és sorszámát, viaszpecsétjén látható a halászgyűrű lenyomata. Aláírója általában a bíboros államtitkár.

[30]A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról. A Parlament 1990. január 24.-én fogadta el.

[31] Apostoli Konstitúció a katonák lelkigondozásáról, melyet 1986. április 21.-én adott ki II. János Pál pápa.

[32] Az egyházjogban a középkor óta az egyetemes zsinatok határozata, illetve pápai (pápai hivatali) döntés.

[33] A II. Vatikáni Zsinatot XXIII. János pápa nyitotta meg 1962. október 11-én és 1965. december 8-án VI. Pál pápa zárta be. A zsinat munkája során egyház püspökei, mintegy 2500-an, 16 zsinati dokumentumot fogalmaztak meg: 4 konstitúció (határozat), 9 dekrétum (rendelkezés) és 3 deklaráció (nyilatkozat).

[34] A területi egyházmegyékhez hasonló, különleges egyházi intézmény, melyet a Szentszéktől eredő, és a Szentszék és az adott állam közötti megegyezés által pontosabban meghatározott szabályzat kormányoz.

[35] Püspöki Kongregáció, a római kúria hivatala. II. János Pál 1985-ben ebben az intézményben hozta létre a Tábori Püspökségek Központi Összekötő Hivatalát.

[36] AAS [Acta Apostolica Sedis], 43 (1951), 562-565. old.

[37] Az instrukció XII. Piusz pápaságának idején jelent meg, aki nagyon érzékeny volt a személyes jellegű lelkipásztori jelenségekre, amint azt bizonyítja az Exsul Familia című apostoli konstitúció kiadása is 1952. augusztus 1-én (AAS, 44 [1952], pp. 649-704), amelyet azóta is a menekültek lelkipásztori magna chartájának tartanak.

[38] Argentína, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Bolívia, Ecuador, El Salvador, Hollandia, Paraguay, Portugália, Dominikai Köztársaság, USA, Dél-Afrika, Uganda.

[39] II. János Pál, Beszéd a Katonai Ordinariátusok III. Nemzetközi Találkozóján résztvevőkhöz (1994. március 11.), La nuova evangelizzazione nel mondo militare. III° Convegno Internazionale degli Ordinariati Militari. 7-11 marzo, (Vatikán, 1994), 16-17. old.

[40] Codex Iuris Canonici, melyet II. János Pál pápa 1983. január 25-én hirdetett ki.

[41]A Lumen gentium (nemzetek világossága) a II. Vatikáni Zsinat dokumentuma az Egyház lényegéről, önértelmezéséről és küldetéséről. E dokumentum alapozta meg a többi okmányt.

[42] Lumen Gentium, §10.

[43] Az egyházi szóhasználatban az Egyház tagjai közül azok, akik nem a papsághoz tartoznak. A II. Vatikáni Zsinat előtt világi hívő, a zsinat után világi Krisztus-hívő.

[44] A Hittani Kongregáció (lat. Congregatio de Doctrina Fidei) a római kúria hivatala, melyet 1542-ben III. Pál pápa alapított. Feladata az egész katolikus világban előmozdítani és védelmezni a hitről és erkölcsről szóló tanítást.

[45] HITTANI KONGREGÁCIÓ, Litterae ad Catholicae Ecclesiae Episcopos de aliquibus aspectibus Ecclesiae prout est Communio, 1992. május 28., §16, AAS, 85 (1993), 847 és 848. old. (olasz fordítás ugyanott, Lettera ai Vescovi della Chiesa Cattolica su alcuni punti della Chiesa intesa come comunione, Cittá del Vaticano 1992).

[46] B. GANTIN bíboros nyitóbeszéde, La nuova evangelizzazione..., ugyanott, 24. old., és A. VALLINI, L'identitá dell'Ordinariato Militare, ugyanott, 43 és 52. old.

[47] „Egyházmegyék feletti hivatalt viselő püspökök” (Episcopi munere interdioecesano fungentes)

Típus: 
Nyilatkozat
Tartalom dátuma: 
kedd, 2014, július 22