2015 - Adventi gyertyagyújtás Szolnokon - Kálinger Roland

Adventi gyertyagyújtás

2015. november 27. MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoki értekezlet - Elmondta: Kálinger Roland őrnagy, tábori lelkész

 

Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!”

Ádventi készülődés két jellegzetes eleme a rorate, hajnali szentmise (mely nevét a közkedvelt ádventi énekből kapta) és az ádventi gyertyagyújtás. Mind a két szokás a sötétség és világosság párharcára épül. A hajnali szentmisében a sötétségből lépünk ki a fénybe, mivel a mise kezdetekor még téli sötétség van kint, azonban a végén már a reggeli fényességbe érkezünk. Az esti gyertyagyújtással pedig az éjszaka sötétjét törjük meg a parányi gyertyalánggal.

Isten a választott népnek a profétákon keresztül megígérte a szabadítót, a messiást és a zsidó nép történetét ez a Messiásvárás határozta, határozza meg mind a mai napig.

Mi keresztények Jézus Krisztus személyében megkaptuk és felismertük a Messiást, és minden ádventben az Ő első eljövetelére emlékezünk, egyben második eljövetelére készülünk.

Könnyű dolgom van, mert katonáknak kell beszélnem a várakozásról és a készületről. Mi is hányszor várjuk az elöljárót, készülünk a fogadására.

Az Istenre való várakozás, az ő eljövetelére való készület nagyon hasonlít az elöljáró fogadására.

Rendbe tesszük környezetünket, összeszedjük gondolatainkat, felöltjük az ünneplő ruhánkat és nagy türelemmel várakozunk, hiszen ahogy az elöljáró érkezését, úgy KRISZTUS ELJÖVETELÉT SEM SIETTETHETJÜK. EGY FELADATUNK VAN CSAK, hogy éberen várakozzunk.

Ezért kelünk fel a hajnali misére, és ezért gyújtjuk meg este az ádventi gyertyát.

Más párhuzamot is vonhatunk az Úr eljövetele és egy elöljáró jötte között. A feladatszabás fontos része a találkozásnak. Ádvent első vasárnapján a szentleckében ezt  a feladatszabást kapjuk szent Páltól: „ …gyarapodjunk és gazdagodjunk a szeretetben egymás és mindenki iránt.” Ádvent első hetének üzenete, hogy a rosszat csak jóval, a gyűlöletet csak szeretettel lehet legyőzni.

Ezzel a feladatszabással kívánok mindenkinek áldott ádventi várakozást, hogy követve égi elöljárónkat, Krisztust, általa eljuthassunk az örök hazába.

Típus: 
Beszéd
Tartalom dátuma: 
péntek, 2015, november 27