2015 - Bíró László tábori püspök beszéde a Szent Cirill és Szent Metód tiszteletére bemutatott szentmisén Zalaváron a Történelmi Emlékparkban

Bíró László tábori püspök beszéde a Szent Cirill és Szent Metód tiszteletére bemutatott szentmisén Zalaváron a Történelmi Emlékparkban

Főtisztelendő Püspök Úr, Főtisztelendő Atyák, Honvédség Képviselői,  Polgármester Asszony,  Községi Vezetők, Társadalmi Szervek képviselői, Tisztelt Emlékezők Szlovákiából és Magyarországról!

Szent Cirillre, Metódra és társaikra emlékezünk évenként ismétlődő zarándoklatunkon. Időben távol éltek tőlünk, mégis, mint minden szent, időszerű üzenetet hordoznak. Ők azon példaképeink, akik az akkori Európa zűrzavaros évtizedeiben felismerték az aktuális tennivalót, nem tétlenkedtek, cselekedtek. Minket sem béníthatnak meg azok a jelenségek, amelyek szorongatnak bennünket.

Az utóbbi idők egyházi megnyilatkozásaiból szeretnék néhány gondolatot felidézni: Mit is kell tennünk nemzeteink, kereszténységünk megújulása érdekében?

Lelki elmélyülésre van szükségünk

Májusban Henri Boulad, a közismert alexandriai jezsuita járt előadó körúton Magyarországon. Egy újságíró megkérdezte tőle, mit tehetünk ma Európában, hogy az evangélium átformálja a világot körülöttünk?

Tömör határozottsággal megfogalmazott válaszának lényege így hangzott. „Hiszek a spiritualitásban, amely mindennek alapja. A spiritualitás szó mélyén a lélek szó húzódik meg. A lélek kisbetűvel az én lelkem, nagybetűvel a Szentlélek. Lelki embernek lenni azt jelenti, hogy kisbetűs lelkemet a nagybetűs Lélekbe helyezem, hogy ő irányítsa életemet, sugallja szavaimat. Hiszek a spiritualitásban, amely minden változásnak, az egész társadalom alapja.”

Nekünk, keresztényeknek, vissza kell térnünk a forráshoz, a Lélekhez, az evangéliumhoz. A világnak meg több Lélekre van szüksége.

Nekünk, keresztényeknek, vissza kell térnünk az egyszerűséghez. A mai fogyasztói társadalomban minden olyan könnyű. Semmit sem tagadunk meg magunktól. Bemegyünk egy áruházba, s bár semmire sincs szükségünk, mégis két teli bevásárlószatyorral jövünk ki. Megtérésre van szükségünk minden nap. A Jelenések könyve azt mondja: „mivel langyos vagy, kivetlek a számból”. Amikor a keresztények langyosak, vagyis amikor a bor nem bor, a só már nem só, akkor mit tudunk adni másoknak?

Nekünk, keresztényeknek, tudatosítanunk kell, ha valóban Jézus tanítványai vagyunk, ellenállásba ütközünk. Fel kell készülnünk a konfrontációkra. Idézzük emlékezetünkbe Szent II. János Pál pápa szolgálatának kezdetén felhangzó szavait: „Ne féljetek!” Ne csomagoljuk vattába az igazságot, csak azért, mert félünk. Ha Jézus tanítványai akarunk lenni, nem félhetünk; távol kell tartani magunkat a divatos ideológiáktól. Ha üresek vagyunk, mit fogunk adni a világnak? Ha nem vagyunk kovász, mit rejtünk a tésztába? Ha nincs üzeneted, mit adsz át a világnak? Az evangélium üzenete: „Úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta érte.” Feladatunk: megjeleníteni ezt a szeretetet.

Nekünk, keresztényeknek, az emberért kell küzdenünk. Segítenünk kell a szegényeket, de nem végezhetünk csupán szociális tevékenységet. Szociális tevékenységünknek sokkal mélyebben kell gyökereznie, nem lehet pusztán filantrópia, emberbaráti cselekedet. Az egyház az emberért küzd, amikor divatos ideológiákkal száll szembe, amelyek elnyomják az embert.

Nekünk, keresztényeknek, akik elindulunk az ember felé, dialektikus egyensúlyt kell tartanunk a nyitottság és a zártság között. Nem lehetünk hatékonyan jelen a társadalomban, ha nem vagyunk képesek egyedül lenni. A mai ember képtelen a csendre. Nem tudunk képek és hangok nélkül élni. Nem tudunk egyedül lenni sem önmagunkkal, sem Istennel. Veszély a bezárkózottság, a gettósodás, de veszély az örökös aktivitás is. Nekünk képesnek kell lennünk a párbeszédre, ahogy az  Első Péter levél mondja: „Legyetek készek a válaszadásra, ha reményetek felől kérdeznek titeket.” Az ember érdekében legyünk készek rámutatni a jóra, az igazságra. Segítenünk kell Európát, hogy visszanyerje hitét és erkölcsiségét.

Vigyázzuk a családot

Ferenc pápánk a június 3-i általános kihallgatáson tette fel a kérdést: „Mi marad meg nekünk, ha lemondunk a családról, a családi szeretetről?” A mai gazdaság gyakran az egyén jólétére, élvezetére szakosodott, de széles körben alkalmazza a családi kötelék kizsákmányolását. Súlyos jelensége korunknak, hogy a társadalom sokszor elfelejti jegyezni a család érdekében végzett óriási munkát. A gazdaság és a politika sokfelé fösvényebb annál, hogy elismerné a családokat. Pedig a személy belső formálódásának, a társadalom humán tőkéjének támasza a család. Ha elvesszük a családot az ember mögül, összeomlik minden: a gyermek nem csak kenyérrel él, hanem a házassági szeretetből, a családi kapcsolatokból is.

Vigyázzunk, nehogy a zavaros ideológiák, a hamis modellek, a gazdasági mohóság szétrombolja a családot, meggyengítse a családi kapcsolatokat. Gondozzuk a házasságot és a családot, szeretettel törődjünk vele.

A családot sok megpróbáltatás éri, mégis mindezek ellenére láthatunk sok olyan családot, mely méltósággal törekszik megélni a hétköznapokat. Szinte felér egy csodával, hogy a család a sok-sok kihívás ellenére is képes fennmaradni, őrzi a kapcsolatokat, éli az emberiességet. Hála Istennek, vannak olyan államok, munkaadók, társadalmi szervek, amelyek felismerik a család fontosságát, hogy az az életminőség megőrzésének elsőrendű tényezője. Hajtsunk fejet azon családok felé, amelyek az emberiesség igazi iskolái, amelyek megmentik az emberiséget a barbárságtól. Soha ne legyünk közönyösek a házasság és a család iránt.

A szeretet műveivel építsük a békét

„A béke Isten álma” - hangoztatta Ferenc pápa mostani látogatásakor Szarajevóban. A béke az Isten terve az emberiség, a történelem, a teremtett világ számára. Az ember is a békére vágyakozik, miközben a világban számtalan fegyveres konfliktus zajlik. Ismét Ferenc pápát idézem: „Egyfajta, darabokban vívott harmadik világháború van, érezzük a háborús légkört.” Mennyi szenvedés, mennyi fájdalom, mennyi pusztítás.

Ebben a légkörben visszahangzik felénk Jézus szava: „Boldogok a békességszerzők”, akik teszik és művelik a békét. A békességszerzés állhatatosságot igényel. Békességszerzővé válhatok: a mindennapi becsületes munkával, a szolgálatkészséggel, a párbeszéddel, a megbocsátás gesztusaival. A békességszerzés olyan munka, amit minden nap végeznünk kell, még ha belefáradunk is.

Izajás próféta tanítja: „Ha gyakoroljuk az igazságot, az békét teremt” (Iz 32,17). „Opus iustitiae pax” hirdeti a Vulgáta-fordítás. XII. Pius pápa tanítja: „A béke az igazság műve”.

Fontos megjegyzése a Szentatyának, Ferenc pápának: „Az a személy, az a nép, akit ellenségemnek látok, valójában saját arcomat, az én szívemet, az én lelkemet hordozza. Ugyanaz az Atyánk a mennyben...” Az igaz igazságosság azt teszi a másik személlyel, amit én szeretnék, hogy velem tegyenek.

A keresztény arra hivatott, hogy az egység építője legyen

Jézus azért imádkozott, hogy az egyház egységes legyen, miként ő egy az Atyával. Ne engedjünk a megosztottságnak! A világ lelkülete a megosztottság, az irigység, a háborúk lelkülete. Egynek kell lennünk. Egynek mindnyájunknak, ahogy Jézus is egy az Atyával. Éppen ebben áll a kihívás minden keresztény számára. Nem szabad teret engednünk a megosztottságnak.

Nem szabad, hogy a megosztottság szelleme belénk bújjon. Mindig az egységet kell keresünk. Ferenc pápa rendszeresen mondja: „Nem létezik ragasztóval létrehozott egység. Az egységért küzdenünk kell.” Ez a Szent Cirillre és Szent Metódra emlékező találkozás is ezt az egységet szeretné szolgálni.

Engedjünk teret a Szentléleknek, hogy átalakítson bennünket úgy, ahogy az Atya van a Fiában, hogy mi is egyek legyünk. Ámen.

 

 

Típus: 
Tábori püspöki beszéd
Tartalom dátuma: 
hétfő, 2015, június 22