2016 - Beszéd az elhunyt tűzszerészek gyászmiséjén - Kótai Róbert

Beszéd az elhunyt tűzszerészek gyászmiséjén

2016. augusztus 05. Budapest, Hadihajóskikötő

 

Tisztelt Ezredes, Parancsnok Úr!

Főtisztelendő Atya!

Gyászoló Családtagok!

Bajtársaim!

 

Három rövid „gondolatszilánkot” szeretnék az imént felolvasott szentírási olvasmányok mellé továbbgondolásként, megerősítésként útravalóul adni.

1, Mint általában a prófétáknak, Babilonban nemigen hittek Ezekiel prófétának sem, az élete is ilyen csalódásokkal teli sors volt. Egyre csak azt mondogatták: „A napok csak múlnak, s a látomások nem válnak valóra.” Hamarosan azonban láthatták Isten szavának maradéktalan teljesedését. Sedékiás királyt Bábelbe hurcolták, de nem láthatta meg a várost, mert megvakították, majd kivégezték ott. Ezékiel ezt mind pontosan megjövendölte.

Meg kellett érteniük, hogy fogságuk nem öncélú időtöltés, hanem a megtérés, az újjászületés vissza nem térő alkalma. A prófétának sorsa, hivatása, hogy megismertesse népével Isten dicsőséges terveit, üdvözítő szándékát a jövőre nézve, hogy figyelmeztesse népét, hogy legyenek „szent” fedhetetlen életű nemzetté, életükkel tanúskodjanak az Úr nagy tetteiről a föld minden népének.

Ezekiel prófétát az imént olvasott, egyik nevezetes látomásában kivitte az Úr egy csontmezőre, ahol nagy tömegben, szanaszét hevertek a kiszáradt emberi csontok. Rajtuk keresztül mutatta be, miként fogja életre kelteni lelkileg halott, szétszórt népét. Mindezt szolgája, szolgái közreműködésével fogja megcselekedni. „Jövendöltem, amint a parancs szólt. S lám, amint jövendöltem, zaj keletkezett, majd zörgés támadt, és a csontok egymáshoz közeledtek. Aztán láttam: ín és hús került rájuk, és bőr vonta be őket, de éltető lehelet még nem volt bennük. Ekkor így szólt hozzám: „Jövendölj az éltető leheletről, jövendölj, emberfia, és mondd az éltető leheletnek: ezt mondja az Úr, az Isten: Gyere elő a négy szél hazájából, és fújj ezekre a halottakra, hogy megelevenedjenek.” Ekkor jövendöltem, amint parancsolta nekem, és éltető lehelet szállt beléjük, életre keltek, talpra álltak, mint egy nagy sereg. Akkor így szólt hozzám: Emberfia, Izrael egész háza ezek a csontok. Lám, azt mondják: „Elszáradt a csontunk, oda a reményünk, végünk van.” Jövendölj azért, és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézzétek, kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek benneteket Izrael földjére. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem.”

A csontmezőről való látomás az egyetemes feltámadásnak is szemléletes előképe, jelképe! Isten teremtő, megelevenítő, életadó hatalma hasonlóképpen nyilvánul meg az utolsó napon.

Ezt Szent Pál apostol a korintusi híveknek hasonlóképpen mondja: „Nos, titkot közlök veletek: Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra. Amikor az megszólal, a halottak feltámadnak a romlatlanságra, mi pedig elváltozunk. Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot. Amikor a romlandó magára ölti a romlatlanságot, a halandó a halhatatlanságot, akkor teljesedik az Írás szava: A győzelem elnyelte a halált. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Legyetek tehát állhatatosak és kitartók, szeretett testvéreim! Tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy az Úr ügyében való fáradozástok nem hiábavaló.”

2, Mindenki vágyakozik a boldogságra. Ha valakit megkérdezünk: „Boldog akarsz lenni vagy boldogtalan?”, egész biztosan azt válaszolja: „Boldog!” Ebben egyetért mindenki. A földi paradicsomot és minden vágyunk evilági beteljesítését hirdető ígéretek tanácsainak kudarcát pedig, a magunk bőrén tapasztalhatjuk meg. De Jézusnak e szavai megdöbbentőek. Olyanokat mond boldognak, akiket józan ember soha szerencsésnek sem nevezne. Boldogok a szegények, a szomorkodók, az éhezők, az üldözöttek... Ki mondana ilyet? Nem inkább azt mondjuk, hogy boldogok a gazdagok, a vigadozók, a jóllakottak, a hatalmasok? Jézus állításai merőben ellenkeznek minden idők általános közvéleményével. Mondhatnánk azt, hogy nyolc ellentmondásról beszél. Ezekben az ellentmondásokban derül fel előttünk, hogy milyen is az Isten – nem a mi vágyaink és elképzeléseink szerint akar minket szeretni, hanem azok ellenére. Jézus is, ezt az ellentmondásos utat járta be, s a kihívások, megpróbáltatások ellenére is boldog tudott és akart maradni, mert biztos volt abban, hogy szereti az Isten. Helyet adott életében az Istennek. Csak az olyan ember válik képessé elfogadni Jézus tanácsát az igazi boldogságról, aki Jézus módjára teljes szívével, teljes lelkével és minden erejével szereti az Istent, és megnyílik Isten felé. Ez nem jámbor jó tanács akar lenni, hanem az ember legmélyebb lényegéből származó igazság. Tovább lépve, Jézus az ún. „nyolc boldogság”-gal azt mutatja meg, hogy a valódi boldogság a legyőzött boldogtalanság. Nem a világ bajai, fájdalmai helyett tesz Jézus boldoggá minket, hanem azokon túl. „Nem azt kérem Tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól!” (Jn 17,15) Két mondat még a gondolatszilánkhoz:

Szent Ágoston mondja: „Ha valaki látni akarja az Istent, ne menjen messze földre Istent keresni. Térjen be saját szívébe. Ha abban szeretet honol, akkor ott - amennyire ez a földön lehetséges - megláthatja az Istent. Mert az Isten szeretet.”

Aki magát tökéletesen „igaznak” gondolja, az nem jutott el a tökéletességre, hanem abbahagyta az arra való törekvést. Kereszténységünk bölcs. Arra tanít bennünket, hogy mindig úton akarjunk maradni kitűzött célunk felé, hitünk képessé tegyen bennünket érdemszerző cselekedetekre. A békeszerző ember képes arra, hogy bocsánatot kérjen és megbocsásson. Az olyan ember lesz békeszerző, aki nem magára gondol, nem a maga előnyét keresi. Az öntelt embernek nincs ideje, hogy másokra gondoljon. A békeszerző ember viszont megért másokat, elfogadja őket, gyarlóságaikkal együtt, tudván, hogy maga is gyarló. Az ilyen ember békét terjeszt családjában, munkahelyén, alakulatnál, a honvédség nagy családjánál. Ez a mi bölcsességünk – boldogságunk – hősies hivatásunk.

3, Mindannyian egy érdemszerző, hősi életre vagyunk meghívva, s van, aki már közülünk elnyerte a győztesnek kijáró hervadhatatlan koszorút.

Nem azért jöttünk most össze, hogy a pillanat okát keressük vagy azt megvitassuk. Nem is azért, hogy szomorkodjunk, vagy bánkódjunk.

Azért vagyunk most itt együtt, hogy hitünkből erőt és vigasztalást nyerjünk, hogy a hitünk zarándokútján járva minél távolabb kerüljünk a fájdalom helyétől, s a gyógyulás, a Feltámadottal való találkozásnak a gyógyító útján járjunk.

Hogyan tudjuk ezt megtenni? – kérdezhetnénk. S, erre én nem tudok tudományos választ adni, a válaszom ilyen egyszerű: a legszentebb imádságunkkal, a szentmise áldozattal kéjük a mi feltámadt Urunkat, Jézus Krisztust, aki velünk járja életünk útját, aki eljön most közénk a szent színek alatt, hogy dicsősége országába, az atyai házba fogadja be elhunyt Testvéreinket, az ittmaradottaknak pedig, küldje el vigasztaló Szentlelkét. Amen!

Típus: 
Beszéd
Tartalom dátuma: 
péntek, 2016, augusztus 5