2016. május 06. Pécs - „Darázs-csípte Katona” emlékművének megáldása - Bíró László

„Darázs-csípte Katona” emlékművének megáldása

2016. május 06. Pécs - Elmondta: Bíró László tábori püspök

 

Gondviselő Istenünk! Mindegyikünket máshol és máshol, más és más formában őrállóvá rendeltél. Légy áldott tőled kapott hívatásunkért, a hozzá kapott kegyelmekért.

Az emlékmű nemzeti történelmünk egy szakaszára emlékeztet, amikor a felelősök felismerték, hogy legyőzött és megalázott nemzetünk számára megújulást az adhat, ha fiataljaink műveltek, magatartásukban fegyelmezettek lesznek. Felismerték, hogy a nemzet fennmaradásának feltétele olyan tiszti generációnak a felnevelése, amelyben szilárdan élnek a katonai erények: a fegyelem, az odaadás és önfeláldozás, a szolgálat öröme, a hősi helytállás, a hűség, a megvédendő nép szeretete. Ezen eszmény beteljesítője a „Darázs-csípte Katona”, Füzi József.

Egy emlékmű előtt állunk, amely testvérünkre emlékeztet, akit szintén őrállóvá rendeltél. Ez az emlékmű emlékeztet, figyelmeztet, szembesít önmagunkkal, mennyire vagyunk hűségesek hivatásunkhoz, mennyire vagyunk helytállóak őrhelyünkön az élet, a család, a hazaszeretet, azon értékek iránt, amelyeket eleinktől megörököltünk.

A vandalizmus szinte földig rombolta a hűségnek ezen emlékhelyét. Légy áldott, mert vannak olyan embertársaink, akik nem engedték, hogy feledésbe merüljenek értékeink: a helytállás, a becsületesség, a megbízhatóság. Légy áldott mert vannak embertársaink, akik újraépítették romjaiból ezt az emlékhelyet, nehogy elfeledjük azokat az értékeket, amit ez az emlékmű jelöl.

Áldd meg ezt az emlékművet, erősítsen és bátorítson minden erre haladót, hivatásában való helytállásra, az igaz értékek őrzésére, a család, a haza védelmére. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.

Típus: 
Ima
Tartalom dátuma: 
csütörtök, 2017, március 30