2016. május 17. - Imádság az Asinara szigetén felavatott emlékmű megáldásakor - Bíró László

Imádság az olaszországi Asinara szigetén felavatott emlékmű megáldásakor

2016. május 17. Elmondta: Bíró László tábori püspök

 

Történelem Istene!

Légy áldott az emlékezés ajándékáért, amely fontos eleme az emberért való küzdelmünknek. Kell, hogy újra meg újra felidézzük azokat az eseményeket, amelyeket az ember átélt és elszenvedett, amelyekből megtapasztalhatjuk az ember – voltunk nagyságát, lehetőségeit és korlátait.

Ez az emlékmű felráz bennünket feledékenységünkből. A feledés civilizációjában szükségesek az ilyen kegyeleti helyek. Múltunk nem tőlünk független világ, amelyhez nincs közünk. A múlt ismerete szélesíti horizontunkat. Ha megbomlik emlékezetünk, elveszítjük identitásunkat, elveszítjük jövőnket. Ez az emlékmű is segítsen bennünket azon törekvésünkben, hogy a jövő munkálói lehessünk.

Légy áldott, Urunk, azokért a testvéreinkért, akik ezen emlékhely létrehozásáért fáradoztak.

Urunk, ez az emlékmű egyszerre idézi fel, a hősi helytállást, és a nyomorból fakadó önzést. Korunk társadalmában is együtt él a globalizált közöny, és a bátor egymásfelé fordulás. Adj tisztánlátást, hogy kiegyensúlyozott, teljes és igaz életet élhessünk. Ne engedd, hogy kapcsolat nélküli lényekké silányuljunk, hisz emberi énünk kapcsolatok függvénye.

Urunk, az első világháború centenáriumának jelen évében áldjuk meg ezt az emlékművet, emlékezünk itt elhunyt honfitársaink ezreire. Ajándékozz nekünk reményt, hisz leginkább erre van szükségünk. Népünk elöregedett, családjaink szétesnek, vallási és kulturális identitásunk meggyengült. Segíts, hogy a nehézségek ellenére is észrevegyük a remény jeleit, hogy mindig támadnak közöttünk olyanok, akik őrzik a családi, emberi és keresztény értékeket, akik szolidárisak, és keresik az együttműködést a másik emberrel, ébresztgetve a testvériség és szolidaritás lelkületét.

Soha ne engedd, hogy valamikor is elveszítsük emberségünket, ahogyan Asinara szigetén némelyekkel megtörtént. Add, hogy Európa őrizze és mélyítse identitását, lelki erejét. Segíts minket, hogy ki – ki a maga helyén helyes döntéseket hozzon, így javíthassuk életminőségünket, bátoríthassuk fiataljainkat.

Istenem, Te arra teremtetted az embert, hogy eljuthasson a Te Országodba. Tekints testvéreinkre, akik ezen a szigeten az embertelen bánásmód következtében, határtalan szenvedések közepette hunytak el. Tedd őket hasonlóvá, dicsőséges Testedhez.

Vigasztaló Isten, áld meg ezt az emlékművet. Add, hogy itt - áldásod erejéből - erőt nyerjünk, az emberi méltóság tiszteletéhez, az élet tiszteletéhez. Hallgasd meg innen felszálló esedezéseinket, imádságainkat most és mindörökké. Ámen.

 

1914-ben a szerb hadszíntéren fogságba esett katonákat 800 kilométeren át terelték Balkánon, majd napokig marhaszállító vagonokban nyomorogtak, mielőtt a Szardinia melletti Asinarára értek. A 85 ezres hadifogolyból mindössze néhány ezren tértek haza. A kutatások szerint a legtöbb hősi halott Magyarországról származott. A foglyok sorsa évtizedekig ismeretlen maradt, majd tavaly mutatták be Margittai Gábor és Major Anna dokumentumfilmjét a történésekről A Szamár-sziget rabjai - A nagy háború fogolykálváriája címmel. A Szamár-szigetet egészen 1997-ig sem turisták, sem kutatók nem látogathatták. A magyar katonák emlékére felállított emlékművet Áder János köztársasági elnök és dr. Simicskó István honvédelmi miniszter avatta fel.
 

Típus: 
Ima
Tartalom dátuma: 
szombat, 2016, május 21