Az Egyház; a Szentmise; az Anyaszentegyház öt parancsolata

ALAPVETŐ TANÍTÁSOK

„Ha az igazságot akarod birtokolni, önmagad mélyén kell rátalálnod, a tanításokat csak segítségül használhatod, .”
(Weöres Sándor)

 

Az EGYHÁZ; A SZENTMISE; AZ ANYASZENTEGYHÁZ ÖT PARANCSOLATA

Az Egyházról
A magyar nyelvben az egyház kifejezés az idház szóból az üdvösség ház kifejezésből származik. Az Egyház, tehát az üdvösséget jelenti, magát Jézus Krisztust. S ahogy Jézus Krisztus a Második Isteni Személy, valóságos ember volt, konkrét arcvonásokkal, személyiséggel és egyéniséggel, ugyanúgy az Egyház is egyszerre isteni és emberi valóság. Az apostolok nem láttak többet, s nem tapasztaltak többet Jézusból, mint egy ma élő keresztény, s amennyit mi ma látunk Belőle. Ők látták emberi életét, gesztusait, és ez sokszor elfedte előlük Istenségét a saját előítéleteik miatt. Mi nem látjuk az Embert, de egyre nagyobb tapasztalatunk van isteni hatalmáról. „Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek” (Jn 20,29) Nincs tehát előny vagy hátrány, hiszen Jézus megígérte nekünk, hogy nem hagy magunkra bennünket. „És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,20) Az Egyház szentségei által itt van velünk, Ô maga éltet minket. Az ember eredendően közösségi, szociológiai lény, aki mindenben a többi emberre szorul, mindent mások által kap. Így hitét, Istennel való kapcsolatát sem tudja egymagában megélni, kibontakoztatni. A kereszténység lényegénél fogva közösségi, egyházi vallás. Fontos tudatosítani, hogy az Egyház mi magunk, én magam vagyok, és nem pusztán a papok, püspökök. „Az Isten országa köztetek van” (Lk 17,21) Minden megkeresztelt ember személyes ügye és feladata az Egyház építése. Bűneinkkel, és erényünkkel a többi embert gyöngítjük, vagy erősítjük. Csak együtt, egymással, közösségben élhetünk valódi emberi, keresztény életet. Az Egyház, bár szociológiai képződmény is, emberek, intézmények, rendszerek összessége, mégis, ennél sokkal több; maga Krisztus Teste, hiszen ô mondta: „Én veletek vagyok minden nap a világ végéig.” (Mt 28,20) Az Egyház konkrét arca, fölépítése, szokásai történelmi képződmények, alakulhattak volna másként is, de akkor, amikor Isten akarta a történelmet, akarta mindazt is, ami ezzel együtt jár, az esetleges, emberi döntéseken alapuló fejlődést is. Így az Egyház történetileg kialakult arca Isten akarata mindaddig, amíg az kifejezetten szembe nem kerül Jézus akaratával; ettől azonban, az Egyházat éltető és átható Szentlélek, megóvja Krisztus Testét. Az Egyház születésnapja Pünkösd, amikor az apostolok, akik átéltek, hallottak mindent, amit Jézus tett és tanított, s ennek ellenére mégis féltek, a tüzes lángnyelvekként alászálló Szentlélek által megértették mindazt, amit átéltek, elevenné lett bennük az addig holt tudás. Az Egyház legfőbb küldetése és föladata, hogy bemutassa Krisztus áldozatát, végezze az Eukarisztiát, és a kiengesztelődés szolgálatát, a bűnök föloldozását. Ha minden szociális kérdést meg is oldana, de ezt elhanyagolná, semmit sem tenne az Egyház. Mégis az Evangélium hirdetésének fontos eszköze az a szociális tevékenység, amit a különböző egyházi szervezetek végeznek, mert láthatóvá teszi Istenünk emberszerető jóságát. Az Egyház titka, amelyben igazi lényege az Eukarisztiában kinyilvánul ki. Az Eukarisztia ugyanis a valódi közösség középpontja, akihez közeledve egymáshoz kerülünk egyre közelebb. Az Egyház igazi lényege a bűn miatt, egyrészt az egyháziak és a hívők bűnei miatt, másrészt a „világ bűne” miatt még nem látható. „Miattatok káromolják Isten nevét a pogányok között” (Róm 2,24). A különböző keresztény felekezetek megosztottsága, vetélkedése súlyos botrány, amely ellenkezik Isten akaratával. Az egységre való törekvés minden keresztény feladata és hivatása, amellyel Istennek és a világnak tartozik. Az Egyház egysége Jézus ígérete, amely azonban csak a végső időkben fog megvalósulni: „Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Azokat is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy akol lesz, és egy pásztor.” (Jn 10,16) Ennek megvalósulásáért imádkoznak a különböző keresztény felekezetek az „egység imahetében”, az „ökumenikus imahéten”. A keresztények egysége nem pusztán praktikus szempont, amely lehetővé teszi az emberiség megtérését, hanem csak a közös hitben és a hitvallásban fog megvalósulni: „Nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ô szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan Te, Atyám, bennem vagy, és én Tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy Te küldtél engem.” (Jn 17,20-21) A keresztények egysége tehát Isten ígéretébe vetett remény, ugyanakkor közös feladat is. Krisztus ígéretének látható jele és eszköze a mindenkori pápa. Jézus maga választotta ki a tizenkét apostol közül Pétert, s bízta rá az Egyház gondját, az oldó és kötő hatalmat. „Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.” (Mt 16,19) Azóta Péter utóda, a Pápa az, aki jelzi és megvalósítja azt a mindenki által belátható valóságot, hogy Krisztus Teste hit és erkölcs dolgában nem tévedhet. Ezt nevezzük pápai tévedhetetlenségnek, ami azonban szorosan csak az ember végső rendeltetésére, az örök üdvösségre, és annak elnyerésére – a hitre és erkölcsre – vonatkozik. A pápa minden más kérdésben ugyan úgy, mint bármelyikőnk, tévedhet és tévedett is már, pl.: politika vagy természettudomány. Jézus nem a legkiválóbb apostolt választotta, még csak azt sem aki Hozzá emberileg a legközelebb állt, tehát Péter kiválasztása nem elismerés, vagy jutalom, hanem feladat, ugyan így a keresztény századok során a pápák személye sokszor bizonyult botrányosnak. Ez azonban már az ô elszámolni valójuk az Istennel. A pápaság tisztsége az egész Egyház egységének jele és eszköze, és a tévedhetetlen tanítás által hatékony megvalósítója is.

Az Egyház hierarchikus felépítése:

Az egyetemes Egyháznak Krisztustól rendelt sajátossága, mely által egysége nem csupán lelki, azaz a Szentlélektől való és minden más egyházi feladatot megelőző, hanem hierarchikus is, azaz Krisztustól, a Főtől eredő és tőle biztosított. - Ő „a Testnek a Feje, az őskezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben” (vö. LG 7; Kol 1,15-18). Az egyház szerves egysége tehát mind lelki, mind hierarchikus természete szerint Krisztustól és az Ő Lelkétől kapja életét és erejét. Ezért és joggal használta Szent Pál oly gyakran egymással összefüggésben a „Krisztusban” és a „Lélekben” kifejezéseket (vö. pl. Ef 2,21-22).

Az Egyház hierarchikus közösségei. Az egyház tagjai egyrészt létrehozhatnak szabad kezdeményezéssel szervezett közösségeket az Egyház küldetését valamilyen vonatkozásban kibontó célokra, másrészt a sajátos értelemben vett hierarchikus közösségeket az egyházi hatóság létesíti vagy alapítja. Ezekhez a hívők objektív ismérvek alapján szükségképpen tartoznak, s bennük hivatalosan, az Egyh. nevében végzik Krisztus hármas föladatát: a tanítást, a megszentelést és a kormányzást. Ezeknek az egységeknek az élén olyan kormányzati szervek állnak, amelyek magának az Egyháznak hatóságai. Teológialilag alapvető hierarchikus közösségek a részegyházak, s vannak olyan egyéb hierarchikus közösségek is, melyek részegyházakban találhatók vagy több részegyházból jönnek létre.

Az Egyház fölülről lefelé haladva: 

1. az egyetemes Egyház (vezetésében illetékes a legfőbb egyházi hatóság, a pápa,  a püspöki kollégium; segítő szervek a püspöki szinodus, a bíborosi kollégium, a római kúria, a pápai követek); 

2. a részegyházak(egyházmegye, plébánia) és csoportjaik (szerzetek, társulatok).

A miséről, a liturgiáról
A mise szó, küldetést jelent. „Lehetetlen nekünk, hogy el ne beszéljük, amiket láttunk és hallottunk” (ApCsel 4,20). Amiben az ember részesül, azt tovább akarja, tovább kell adnia. Minden Szentmisében az ember, Jézus Krisztus Megváltásának részese lesz. Isten valóságát, bemutatkozását szemlélheti. A Misének két fô része, és ennek megfelelően két csúcspontja van; az egyik az Ige liturgiája, a másik, az áldozat, az Eukarisztia liturgiája. Az igeliturgia csúcspontja az evangélium, amelyben Jézus szavai és tettei által ismerhetjük meg az Istent; az áldozati liturgia csúcsa pedig az átváltoztatás, amikor elhangzik a megismerhető igazság teljessége, Jézus szavai: „Ez az én Testem, mely értetek adatik! Ez az Én Vérem kelyhe, az új és örök szövetségé. Ez a Vér értetek és mindenkiért kionttatik a bűnök bocsánatára!” Egy olyan Istentől, aki értünk adta magát nem kell félnünk, s ha nem is értjük, amit velünk tesz, de a Misében újra és újra hallhatjuk, hogy Ô értünk cselekszik. A Szentmisének ezekből következően nem a leglényegesebb része a prédikáció; inkább úgy kellene Rá tekinteni, mint eszközre a hit titkainak megismerésére. A Mise értékét nem a prédikáció minősége adja. A Szentmisében a látható és a láthatatlan világ ér össze, Isten szeretete elérhető közelségbe kerül hozzánk, ezért parancsolja meg az Egyház, hogy vasárnaponként találkozzon minden hívő ezzel a szeretettel. Jézus maga mondta: „Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre!” Az Egyház ennek a jézusi kérésnek próbál megfelelni, mivel Isten nagy tetteire szüntelenül emlékeznünk kell, hogy meg ne feledkezzünk azokról. A liturgia „közösségi munkát” jelent, amelyben a hívek közössége, szolgál Isten előtt. Jézus azt mondta. „Az újbor új tömlőbe való” (Mt 9,17), ennek megfelelően az istenszolgálatot is mindig meg kell újítani. A liturgia lehetőség arra, hogy ne azzal kelljen foglalkozni, hogy hogyan is imádkoznom, hiszen azt már megtanultam, begyakoroltam; hanem azzal Akihez szólok, Akit sohasem lehet szavakkal „kifizetni”, ezért a misében nem az egyéni érzelmeket kell keresni és kinyilvánítani, hanem úgy tekinteni, mint ami az egyéni áhítat tápláléka. Az Osztrák – Magyar Monarchia hagyománya szerint a katonák nem hajtanak térdet a templomban, nem térdelnek, mivel a Szentírás szerint a katonák annak idején így gúnyolták ki a szenvedő Krisztust (Mt 27,29). Ez olyan hagyomány, amit nem kötelező követni, ugyanakkor, a magyar honvédnek tudatosan kellene részt vennie a Szentmisén, a templomi szertartásokon, s kialakítani azt a módot, ahogyan a hitét, Istennel szembeni hódolatát ki tudja fejezni.

Az Anyaszentegyház öt parancsolata
Ezek egyházi előírások, amelyeket azért tartunk meg, mert ehhez a közösséghez akarunk tartozni, és elfogadjuk azt a sokszázados tapasztalatot, amelynek alapján az Egyház nevelni és vezetni próbál bennünket Isten felé. Lelkiismeretben annyiban köteleznek minket, amennyiben az Egyházban és az Egyház által akarunk élni, a szentségekben részesülni.

1. A vasárnapot, kötelező ünnepeket szenteld meg! Ezeken a napokon pihenj! Vegyél részt szentmisén!
2. Pénteken tartsál bűnbánatot, nagyböjti péntekeken ne egyél húst, a kötelező böjti napokat tartsd meg!(Hamvazószerda, Nagypéntek)
3. Évente legalább egyszer áldozzál!
4. Házasságodat az Egyház törvényei szerint kössed, gyermekeidet katolikus módon neveld!
5. Az Egyházat anyagi hozzájárulásoddal is támogasd!

 

 

 

Típus: 
Hittani alapok
Tartalom dátuma: 
péntek, 2014, július 18