Az egyházi év

ALAPVETŐ TANÍTÁSOK:

„Ha az igazságot akarod birtokolni, önmagad mélyén kell rátalálnod, a tanításokat csak segítségül használhatod, .”
(Weöres Sándor)

 

AZ EGYHÁZI ÉV
Minden kultúra sajátossága az, ami az Egyház gyakorlatát is meghatározza, hogy a „részben, az egészet” akarja megragadni, megismerni. Ezért az egyházi év szimbolikusan az egész emberi történelmet fogja át. A hívő és a nem hívő történelem-szemléletet az különbözteti meg, hogy a hívő az Isten gondviselő irányítását látja az idő múlása mögött, ami az ember végső üdvösségére irányul. A mi fölfogásunk szerint tehát a történelem nem pusztán az idő múlása, hanem üdvtörténet, az Isten mindenkit üdvözítő akaratának kibontakozása. A nem hívő ember számára a történelem az események egymásutánja véletlenszerű, jelentés és értelem nélküli.

Az egyházi év Advent első vasárnapjával kezdődik, ami a polgári időszámítás szerint mindig Karácsony előtt a negyedik vasárnapra esik, tehát változó dátumú és hosszúságú. Az Advent bűnbánati időszak, amikor az emberiségnek azt a korszakát idézzük föl, amikor csak vártuk az Üdvözítő érkezését, a bűn következtében megtört Isten – ember kapcsolat helyreállítását. Mivel amire nem készülünk, azt nem tudjuk átélni, ezért Jézus Krisztus születésére az Egyház több imával, csönddel készül. Ennek szimbóluma az ádventi koszorú négy gyertyája, amelyek vasárnaponkénti fokozatos meggyújtása nem a hangulat kedvéért van, hanem sokkal inkább arra figyelmeztet, hogy biztosan eljön az, Aki megígérte a szabadítást a sötétség fogságából. A liturgia színe: lila.
Az adventi várakozás beteljesedése Karácsony: a mi Urunk Jézus Krisztus test szerint való születésének ünnepe, mára azonban giccsessé tettük a „szeretet” ünnepét. Történetileg annyit biztosan mondhatunk, hogy Jézus nem télen született. Mégis, az Egyház – értelmezve azt, mit is jelent, hogy Isten szabadítása megjelent az emberi történelemben –, egy olyan ünnepet választott, amely a téli időszakra esik, és pogány gyökerekre nyúlik vissza. Ez pedig a Sol invictus, a legyőzhetetlen Nap ünnepe. Ezen a napon a Római Birodalomban azt ünnepelték, hogy az év látható legsötétebb napja után növekedni kezd a fény ereje. A keresztények Jézus Krisztus személyében meglátták Istennek azt az ajándékát, akiben megtapasztalták azt, hogy a Világ Világossága legyőzte a sötétséget. Szenteste után nyolc napon keresztül ünnepli az Egyház a Világ Világosságát. A liturgia színe: fehér. Az erre az időszakra eső vasárnap Szent család vasárnapja. A Szent Család Jézus, Mária és Szent József, nem „ideális” család, hanem optimális. Ez azt jelenti, hogy azon külső, determináló tényezők ellenére, amelyek őket meghatározták, mégis megőrizték az egymással és az Istennel való közösséget. Mindez azzal a reménnyel tölthet el minden ma élő családot is, hogy bár ismerve mi minden korlát és akadály nehezedik ránk, mégis ezek elfogadásával és megküzdésével Isten kegyelme mindnyájunkra kiáradhat.
Január 6.-án ünnepli az Egyház egyik legősibb ünnepét, Vízkereszt napját: Jézus Krisztus kinyilvánulását a pogányok előtt. Ekkor arra figyelünk, amit a Szentírás leír: a napkeleti bölcsek, Mezopotámia pogány papjai, fölismerve a Megváltó születését, eljöttek hódolni előtte. Ez az ünnep volt az eredete annak a három ünnepnek, amit ma Jézus „megjelenéseként” ünneplünk: 1. Karácsony: test szerint való születése; 2. Vízkereszt: a pogányok előtt való kinyilvánulása (január 6.); 3. az utána következő vasárnap Jézus megkeresztelkedése, bemutatkozása a zsidók előtt.
Január 6 után kezdődik az Évközi idő, amely Jézus földi működése, az Üdvösség művét bemutató időszak, mely a növekvő vetés színét hordozza: a zöldet, azaz a remény színét. Az emberiség növekvő reményét az üdvösségre egy újabb bűnbánó időszak szakítja meg, a nagyböjti idő.

Ahogy Advent a bűnbeesett emberiség várakozása a Megváltóra, úgy a Nagyböjt időszaka mindegyikőnk személyes bűnbánata, mert bár megismertük Isten szeretetét a keresztségben, mégis elhagytuk őt. Ez az időszak Hamvazószerdával, szigorú böjti nappal kezdődik. Innentől kezdve, negyven napon keresztül a hívő ember megpróbál azonosulni azzal a Jézussal, aki értünk kísértést szenvedett. A Szentírás szerint Jézus negyven napon keresztül böjtölt és imádkozott, hogy nekünk, embereknek az Atya iránti engedelmességét megmutassa és megvallja. A nagyböjti idő, a böjt, az imádság, az önmegtartóztatás ideje, amikor a láthatatlanra akarunk figyelni, hogy így a látható viszonyainkat megújítsuk. Ez a bűnbánat és bűn megvallásának időszaka. Ilyenkor a hívő ember kerül minden harsányságot, nyilvános örvendezést. Az időszak színe: lila.

Erre az időre két olyan ünnep esik, amely megszakítja és felfüggeszti a bűnbánati önmegtartóztatást: március 25-e, az Inkarnáció, Jézus Krisztus Fogantatásának ünnepe. Ez egy teológiai ünnep, amely arra figyelmeztet, hogy az emberi élet, így Isten Fiának emberi élete is a fogantatással kezdődik. Ez Megváltásunk kezdete, s ennek megvallása a liturgiában egész évben mély meghajlással jár együtt a Hiszekegyben. A másik, Szent Józsefnek, Jézus Krisztus nevelőapjának ünnepe, március 19. Ő az, aki bár nem értette Isten akaratát, mégis megbízott Benne, s így vállalta mindazt, amit a Gondviselés rábízott.

A Nagyböjt kiemelkedő része, a Nagyhét, ami Jézus Jeruzsálembe való dicsőséges bevonulásával, Virágvasárnappal kezdődik. Ekkor a zsidók úgy fogadták Jézust, mint szabadítójukat. Ez azonban Jézus számára a szenvedés kezdete, hiszen gazdagságot és hatalmat vártak tőle népének tagjai. Virágvasárnap Jeruzsálem népe pálmaágakkal fogadta a dicsőségesen bevonuló Jézust. Mi itt közép-Európában az újraéledő természet első jelével, a barkával hódolunk Előtte.
Nagycsütörtök Ezen a napon Egyház az Utolsó Vacsorára emlékezik, s azt akarja átélni, amit Jézus ezen a napon értünk tett. Szeretetének legnagyobb jelét adva, megmosta tanítványai lábát. Azt, hogy ez a tette, s egész földi működése mit jelent, az Eukarisztia teszi nyilvánvalóvá ma is előttünk. A szó kiváló, kiemelkedő ajándékot jelent. Jézusban Isten nem „valamit” akart nekünk adni, hanem Önmagát. A lábmosás szertartása láthatóvá teszi előttünk, hogy Ô, az Isten értünk van. A liturgia ezen a napon, a püspöki székhelyeken kezdődik, ahol ekkor szentelik meg a következő évre szükséges liturgikus olajakat a kereszteléshez, bérmáláshoz, betegek kenetéhez, s ekkor szentelik meg a krizmát, amellyel az Egyház minden megkeresztelt hívét felkeni Krisztus papi küldetésének folytatására. Ezzel az olajjal szenteljük az oltárt, a templomot és a papokat is. Utána következik este az Utolsó Vacsora szertartása, amely a lehető legnagyobb ünnepélyességgel kezdődik, de amelynek során az Egyház mégis elnémul, s innentől kezdve Húsvét vigíliájáig szünetel bármilyen hangszer és ünneplés hangja. A nap színe: arany. Ilyenkor a szentmisében két szín alatt történik az áldozás.
Nagypéntek Ez a nap a gyász napja az Egyházban, amikor minden templomban csak egyetlen szertartás, Jézus Krisztus kínszenvedésének és halálának szertartása folyik. Ezt a liturgikus alkalmat délután három órakor meg szokta előzni a keresztút, amikor a hívôk érzelmileg és bizonyos mértékig „fizikailag is” azonosulnak azzal a Krisztussal, aki pénteken három órakor meghalt értünk. Az esti szertartás ennek a történelmi ténynek az ismeretében kezdődik. Nincs ünnepélyes misekezdet, hanem a pap a templom sötétjében leborul az üres tabernákulum (szentségház) előtt, mert mi, emberek visszautasítottuk az Ô szeretetét. Ez az egyetlen nap az Egyházban, amikor nincs átváltoztatás, az Utolsó Vacsora megismétlése, hanem ilyenkor Jézus Krisztus keresztjét mutatjuk fel, amely megszerezte számunkra a Megváltást, mert megmutatta, hogy Isten nem ellensége az embernek, hanem mindent értünk tesz. A nap színe: piros (a vér színe).
Nagyszombat Az imádság, a virrasztás napja, az ürességé, amikor semmilyen szertartás sincs. Ezen a napon a hívő ember azzal szembesül, hogy Jézus halálával mindent elveszítettünk.
Húsvét vigíliája Ez a szertartás minden liturgiák „szülőanyja”. Ekkor az Egyház Jézus föltámadását különböző szimbólumok által próbálja meg átélni és megragadni. Ezek közül az első, és az egyik legfontosabb a húsvéti gyertya és a tűz szertartása. Ekkor az újonnan megszentelt tűzről meggyújtják a húsvéti gyertyát, szimbolikusan kifejezve a Föltámadás pillanatát, amikor Jézus lelke megeleveníti halott testét. Ezután következik az Exsultet a húsvéti örömének, amely a kereszténység leggyönyörűbb éneke, s amely a Megváltást mint történeti eseményt foglalja össze. Utána következik a felnőtt keresztelendők oktatása, a kilenc szentírási szakasz, amellyel az utolsó tanítást kapják arra nézve, mit is jelent a keresztény hit. A prédikáció után következik a Mindenszentek litániája, a Sátánnak való ellentmondás és a hit megvallása, amelyet minden megkeresztelt hívő megújít. Ez után történik a keresztség kiszolgáltatása. Az Egyházba visszatér az öröm, hiszen Krisztus legyőzte a halált, „megfeszítve úrrá lett rajta”.
Ezután következik a Húsvéti idő, amely a negyvenedik napon, Jézus Mennybemenetelén ér véget, Áldozócsütörtökön. Az ötvenedik napon (pentacoste) Pünkösdkor az Egyház azt ünnepli, hogy Jézus mennybemenetele után kiárasztotta a Szentlelket az összegyűlt tanítványokra. Ez Pünkösd ünnepe. Nem kaptak újabb tanítást, kinyilatkoztatást, hanem mindaz a tapasztalat, amit átéltek, láttak, hallottak, elevenné lett bennük. A Pünkösd színe: piros, míg a húsvéti időé: fehér, vagy az arany.

 Ezután folytatódik az Évközi idő, két teológiai ünneppel: az Oltáriszentség ünnepével: Úrnapja és Szentháromság vasárnapjával. Úrnapján a volt Monarchia területén a hívők körmeneteket tartanak, körbeviszik az eukharisztikus Krisztust, megmutatva a világnak, és megáldva azt. Szentháromság vasárnapján pedig hitünk legnagyobb titkára, Istenre mint a szeretetre figyelünk. Az Évközi időben Jézus tanítását próbáljuk megismerni, és azokat a testvéreinket, akik a maguk sajátos élethelyzetében megmutatták, hogyan kell Jézus követőinek lenni. Az évközi idő vége Krisztus Király ünnepe, amely életünk végére és a világ végére figyelmeztet bennünket, és arra tanít, hogy nemcsak a kezdet, születésünk és a világ keletkezése, hanem a halálunk és a világ vége is Isten kezében van. Ő ugyanazzal a szeretettel méri ki születésünket, mint a halálunkat. Ő a mi Uralkodónk, Királyunk.

Az Egyház főünnepei
Január 1. Szűz Mária Isten Anyja;
Január 6. Vízkereszt;
Március 19. Szent József
Március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony; a Megtestesülés Jézus fogantatásának, ünnepe
változó időpontban:
Húsvét, Urunk Mennybemenetele, Pünkösd, Szentháromság vasárnap, Úrnapja, Jézus Szíve;
Június 24. Keresztelő Szent János születésnapja
Június 29. Szent Péter és Pál;
Augusztus 15. Nagyboldogasszony
Augusztus 20. Szent István király;
Október. 8. Magyarok Nagyasszonya;
November. 1. Mindenszentek;
November 2. Halottak napja
változó időpontban:
Krisztus Király;
December 8. Szeplőtelen fogantatás, Mária fogantatása anyja, Anna méhében
December 25. Karácsony, Urunk Jézus Krisztus születésnapja

Az Egyház bűnbánati napjai

A bűnbánati napokon az Egyház megrendüléssel, a vezeklés és a hálaadás szellemében idézi föl Krisztus kínhalálát, mely minket bűneink terhétől megszabadított. Csatlakozunk Urunk áldozatvállalásához, hogy saját és mások bűneiért Krisztus szenvedéseiből részt vegyünk, „…kiegészítve a szenvedést, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből, Testének az Egyháznak a javára!” (Kol 1,24). Ugyanakkor erősítjük magunkat, hogy a kísértéseknek könnyebben ellenálljunk. E napokon különféle önmegtagadásokkal, imádsággal, jócselekedetekkel hozzuk meg saját áldozatunkat. A bűnbánati nap eszközei közül az Egyház hagyományai értelmében kiemelkedik a böjtölés: Krisztus engedelmes áldozatában való részvételnek jele, egyben a testi ember fölötti uralom jelképe és kiváló fegyvere (Mt 9,15; 17,20). Bár a keresztény ember egész életét átjárja a bűnbánat szelleme és gyakorlata, az Egyház kijelöl egyes kötelező bűnbánati napokat is, hogy egymást támogatva, a közösség egységében hozzuk meg az illető liturgikus naphoz is hozzá tartozó áldozatot. E napok a következők:

Szigorú böjti napok:
Hamvazószerda és Nagypéntek. (Egyszeri étkezés, melyen kívül még kétszer vehetünk magunkhoz valamit erősítésül; hústól való tartózkodás).
Hústól való tartózkodás:
Nagyböjt péntekjein.
Bűnbánati (vezeklési) nap:
Az év többi péntekjei. (Böjt vagy más önmegtagadás, irgalmas jócselekedet, imádság.)

Nincs böjt (vagy bűnbánati nap), ha kiemelkedő egyházi ünnepet ülünk. Mentesülnek a böjtölés (de nem a bűnbánat egyéb gyakorlatai) alól a nehéz testi munkát végzők, a közétkeztetésben részesülők.

Típus: 
Hittani alapok
Tartalom dátuma: 
péntek, 2014, július 18