Az Egyházi Tanítóhivatal megnyilatkozásai a halálos és bocsánatos bűnökről

Az Egyházi Tanítóhivatal megnyilatkozásai a halálos és bocsánatos bűnökről

 

Szent Zosimus pápa - XV. Karthágói zsinat: A kegyelem (418)

Továbbá úgy határoztak: aki az Úr imájának szavaiból: „bocsásd meg a mi vétkeinket”, azt akarja kihallani, hogy e szavakat a szentek csak az alázatosság miatt, nem őszintén mondják, legyen kiközösítve. Mert ki tűri el azt, aki imádkozik, s ezért nem az embereknek, hanem az Úrnak hazudik, úgy, hogy ajkával mondja: akarja vétkeinek elengedését, de magában úgy gondolja, amit neki elengednek, voltaképpen nem is a tartozása?

Szent Simpliciuspápa - Arles-i zsinat: Lucidus áldozópap engedelmességi jegyzőkönyve (473)

Vallom továbbá, hogy a főbenjáró tettekért elő vannak készítve az örök tűz és a pokol lángjai, mert a megátalkodott emberi bűnöket méltán követi az isteni ítélet, amelyben jogosan részesülnek azok, akik mindezeket teljes szívükből nem hitték.

III. Ince pápa: A "Maiores Ecclesiae causas" levél Ymbertus arles-i érseknek (1201)

Azt feleljük, hogy különbséget kell tenni, mivel a bűn kétféle. Áteredő és tényleges bűn. Az áteredő beleegyezésünk nélkül is megvan, a tényleges, amit a beleegyezéssel követünk el. Mivel az áteredőt beleegyezés nélkül szerezzük meg, beleegyezés nélkül szűnik meg e szentség ereje által. A tényleges, amit a beleegyezés tesz bűnné, a mi hozzájárulásunk nélkül a legkevésbé sem oldozható fel ... Az áteredő bűn büntetése Isten látásának a hiánya, a tényleges bűn büntetése pedig az örök pokol kínja. ...

IV. Ince pápa - I. Lyoni Zsinat: A „Sub catholicae professione” levél a tusculumi püspökhöz(1245)

Nem szabad kételkedni abban, hogy a paráznaság, amelyet egy szabad állapotú férfi követ el egy szabadállapotú nővel, halálos bűn; minthogy az Apostol azt állítja, hogy mind a paráznák, mind a házasságtörők, távol vannak Isten országától [vö. 1Kor 6,9k].

Végül mivel az Igazság az evangéliumban azt mondja, hogy „Ha valaki a Szentlélek ellen káromlást mond, annak ez meg nem bocsáttatik sem ezen a világon, sem a jövendőben” [Mt 12,32], ebből megérthető, hogy bizonyos bűnök a jelenben, másféle bűnök pedig az eljövendő világban kapnak feloldozást, - amint az Apostol pedig azt mondja, hogy „kinek-kinek a műve a tűz által fog megnyilvánulni” és, hogy „akinek a munkája elhamvad, az kárt vall, ő maga azonban üdvözül, de úgy, hogy mintegy tűz által” [1Kor 3,13-15], és mivel maguk a görögök is tartják azt a valódi és kétségen kívüli hitet és meggyőződést, hogy a haláluk után megtisztulnak, és az Egyház könyörgéseivel megsegíthető azoknak a lelke, akik a bűnbántban részesedtek, de a penitencia nincs végrehajtva, vagy akik halálos bűn nélkül, de mégiscsak bocsánatos, vagy kisebb bűnökkel távoznak a földről: mi, - mivel (a görögök) azt mondják, hogy az ilyesféle tisztulásnak a helyét számukra tudósaik biztos és sajátlagos elnevezéssel nem említik - a szent atyák hagyományai és tekintélye alapján azt a helyet purgatóriumnak nevezve azt akarjuk, hogy ezentúl náluk is így hívják. Mert ebben az átmenetileg tartó tűzben tisztulnak meg bizonyos vétkek, nem ugyan a gonoszságok vagy a főbűnök, amelyek korábban nem nyertek bocsánatot a bűnbánat által, hanem azok a kisebb bűnök, amelyek a halál után is terhelnek, ha még az életben föloldozást is nyertek.

XII. Benedek pápa: A „Benedictus Deus” redelkezés (1336)

Ezen felül leszögezzük, hogy Isten általános rendelkezése szerint azoknak a lelke, akik tényleges halálos bűnben halnak meg, közvetlenül haláluk után a kárhozatba kerülnek…

X. Leó pápa: Az „Exsurge Domine” bulla. Luther Márton tévedései. (1520)

Semmiképpen se igyekezzél, hogy bevalljad a bocsánatos bűnöket, de az összes halálosat sem, mivel lehetetlen, hogy minden halálos bűnödet ismerd. Ezért az Ősegyházban csak a nyilvános halálos bűnöket vallották be [Sermo de poenitentia 1,322. Kr. u. 1518].

III. Pál pápa - Tridenti Zsinat: Határozat a megigazulásról (1547)

Mert ebben a földi életben bármennyire szent és igaz legyen is valaki, nap mint nap elkövet kevésbé súlyos vétkeket, amelyeket bocsánatos bűnöknek mondunk [23. kánon], de ettől még továbbra is igaz. Mert az igaz és alázatos emberek helyesen könyörögnek így: „Bocsásd meg a mi vétkeinket” [Mt 6,12]. Amiből következik, hogy az igazaknak még inkább kötelezve kell érezniük magukat, hogy az igazság útján járjanak, hiszen általa „felszabadultak a bűn alól és Isten szolgái lettek” [Róm 6,22], és „fegyelmezetten, szentül és buzgón” élve [Tit 2,12] így előbbre tudnak jutni Jézus Krisztus által, aki révén a kegyelemhez jutottak [Róm 5,2]. Mert Isten az Ő kegyelmével az egyszer már megigazultakat „nem hagyja el, hacsak ők előbb Őt el nem hagyják” [Szent Ágoston: De natura et gratia 26,29]

23. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az egyszer már megigazult ember nem képes súlyos bűnt elkövetni többé, sem a kegyelmet elveszíteni, s ezért, aki esik és bűnt követ el, valójában soha nem is igazult meg; avagy ellenkezőleg azt állítja, hogy az ember képes egész életében elkerülni az összes bűnt, beleértve a bocsánatos bűnt i, nemcsak Isten különleges kiváltsága révén, mint ezt a Boldogságos Szűz Máriáról tartja az Egyház: legyen kiközösítve.

27. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy nincsen más halálos bűn, csak a hitetlenség, vagy hogy az egyszer elnyert kegyelmet semmilyen más, akármennyire súlyos vagy szerfölött nagy bűn nem távoztatja el, csak a hitetlenség: legyen kiközösítve.

III. Pál pápa - Tridenti Zsinat: Határozat a legszentebb Oltáriszentségről ( 1551)

[A mi Üdvözítőnk] úgy akarta azonban, hogy ezt a szentséget, mint a lélek szellemi eledelét vegyék [vö. Mt 26,26], amellyel táplálkoznak és megerősödnek annak az életével élők, aki azt mondta: „aki engem eszik, maga is élni fog énáltalam” [Jn 6,57]. És mintegy ellenméregül nyújtotta, hogy ez megszabadítson a mindennapi bűnöktől, és előre megvédjen a halálos bűnnel szemben.

III. Gyula pápa - Tridenti Zsinat: Tanítás a bűnbánat szentségéről (1551)

Ezekből arra kell következtetni, hogy a bűnbánóknak minden halálost bűnt, amely szorgos önvizsgálat után tudatosul, a gyónásban elő kell számlálniuk, még ha teljesen titkosak volnának is, és csak a tízparancs utolsó két parancsa ellen követték el [Kiv 20,17; MTörv 5,21; Mt 5,28]; - ezek nemritkán súlyosabban mardossák a lelket és veszélyesebbek azoknál, amiket nyíltan követünk el. Mert a bocsánatos bűnök, melyekkel még nem vagyunk kizárva Isten kegyelméből, s melyekbe gyakrabban esünk bele, jóllehet helyesen és hasznosan, minden előítélet nélkül előadhatók a gyónásban [7. kánon], amit a jámborabb emberek gyakorlata igazol, mégis bűn nélkül el lehet hallgatni és sok másféle lelki gyógyszerrel is el lehet törölni. Valóban, minthogy minden halálos bűn, még a gondolatilag elkövetettek is, az embereket a "harag fiaivá" [Ef 2,3] és Isten ellenségeivé teszi, ezért szükséges, hogy mindennek a bocsánatát is nyílt és szemérmes gyónásban az Istentől nyerjük el.
Tehát, amikor a krisztushívők minden bűnt, ami emlékezetükbe jut, meggyónni törekszenek, kétségkívül mindet az isteni irgalom elé tárják, hogy bocsássa meg azokat. [7. kánon] Ha pedig valaki másképpen csinálná és tudatosan valamit elhallgatna, akkor az isteni jóság előtt semmit nem mutatna meg, hogy a pap által azt elengedje. "Ha ugyanis szégyelli a beteg, hogy az orvos előtt feltárja a sebét, az orvostudomány nem tud segíteni azon, amit nem ismer." [Szent Jeromos: Commentarii in Ecclesiasten 10,11]

A tárgyaltakon kívül az is következik, hogy a gyónásban azokat a körülményeket is ki kell fejteni, amelyek a bűn fajtáját megmásítják [7. kánon], mert nélkülük magukat a bűnöket sem mondják el teljesen a bűnbánók, s a bírák számára sem lesznek teljesen világossá, és így a bűnök súlyosságát sem képesek helyesen felmérni, olyan büntetést sem tudnak kiróni a bűnbánóra, amely éppen célszerű. Ez okból ésszerűtlen dolog azt tanítani, hogy a körülményekről való tan ráérős emberek ötlete, és csak egy körülményt kell megvallani, hogy ti. vétkezett testvére ellen. [vö. Luther Márton, De captivitate Babylonica Ecclesiae: De sacramento paenitentia 6,548]

III. Gyula pápa - Tridenti Zsinat: Tanítás a bűnbánat szentségéről (1551)

Ha valaki tagadná, hogy a bűnbánat szentségében nem szükséges isteni jogon meggyónni minden egyes halálos bűnt, amelyre illő és szorgalmas lelkiismeretvizsgálattal visszaemlékezni bírunk, a titkosakat is, és amelyek a tízparancs két utolsó törvénye ellen történtek, továbbá a körülményeket, amelyek a bűn fajtáját megváltoztatják, hanem a gyónás csak arra használ, hogy oktassa és vigasztalja a gyónót, és egykor csak a kánoni elégtétel feladására szolgált; vagy valaki azt mondaná, hogy aki minden bűn megvallására törekszik, már nem is hagy helyet az isteni irgalom megbocsátásának, vagy végül nem szabad a bocsánatos bűnöket meggyónni [Vö. Luther Márton, Confitendi ratio 9; vö. még Luther cikkelyeinek párizsi cenzúráját is, tit. III a gyónásról, 5-6. téte]: legyen kiközösítve.

Boldog XI. Ince pápa: 68 tétel, melyet a Szent Offícium 1687. aug. 28-án kelt rendeletében és a „Caelestis Pastor”, 1687. nov. 20-án kelt rendelkezésben elítélt

A megszerzett szemlélődés által eljutunk egy olyan állapotba, amelyben nem követünk el többé bűnöket, sem halálosakat, sem bocsánatosakat.

VI. Piusz pápa: Az „Auctorem fidei” rendelkezés az összes hívőkhöz. A Pistoiai zsinat tévtanai. (1794)

A zsinat nyilatkozata a bocsánatos bűnök meggyónásáról, amelyeknek kívánsága szerint ritkábban kellene megtörténnie, nehogy az ilyenfajta gyónások túlságosan hitványakká váljanak: - meggondolatlan, veszedelmes, ellentétes a Szentek és a vallásos emberek a szent Tridenti zsinat által jóváhagyott gyakorlatával [DH 1680].

Szent X. Piusz pápa: A „Sacra Tridentina Synodis” rendelet (1905)

… Jézus Krisztusnak és az Egyháznak az az óhaja, hogy minden krisztushívő naponta járuljon a szent vendégséghez, főleg arra irányul, hogy a krisztushívők, akik a szentség által Istennel összeköttetésbe kerültek, ebből erőt merítsenek a vágy megszelídítésére, a mindennap előforduló enyhe bűnök lemosására, és olyan súlyosabb bűnök elkerülésére, amelyeknek az emberi gyarlóság ki van téve; nem pedig főképpen az Isten iránti tiszteletről való gondoskodás céljából, vagy, hogy akik magukhoz veszik, azok erényeinek mintegy a díja vagy jutalma legyen. Ezért nevezi a Szent Tridenti Zsinat az Eucharisztiát „ellenszernek”, „amelynek révén a mindennapi vétkektől megszabadulunk, és amely a halálos bűnöktől megelőzéssel óv” [DH 1638].

A zsinati kongregáció megállapította és kijelentette, hogy:

Bár a legnagyobb mértékben üdvös lenne, ha a gyakori és a mindennapi áldozáshoz járulóknak nem lenne legalábbis teljes megfontolással elkövetett bocsánatos bűnük és az ilyenek elkövetésére irányuló vágyuk sem, mindazonáltal elégséges, ha halálos bűnük nincsen, és elhatározsuk szerint a jövőben sohasem fognak vétkezni. …

XII. Piusz pápa: „Mystici corporis” körlevél. (1943)

Ilyen eredménnyel jár azoknak a téves nézete is, akik szerint nem kell oly nagyra becsülni a bocsánatos bűnök gyónását, és többre tartják azt az általános bűnvallást, melyet Krisztus Jegyese az Úrban vele egyesült gyermekeivel, mikor a papok Isten oltárhoz lépnek, minden egyes napon elvégez.

Kétségtelen, hogy … sokféle és nagyon dicséretes módon lehet e bűnökre bocsánatot nyerni; de ahhoz, hogy napról-napra serényebben haladjon valaki az erény útján, nagyon is ajánlatosnak tartjuk a gyakori szentgyónás jámbor szokását, melyet nem a Szentlélek sugallata nélkül vezetett be az Egyház, mert hiszen e szokás növeli a helyes önismeretet, erősíti a keresztény alázatosságot, gyökeresen kiirtja az erkölcsi hibákat, szembeszáll a lélek hanyagságával és lanyhaságával, megtisztítja a lelkiismeretet, erősíti az akaratot, lehetővé teszi az üdvös lelkivezetést, és magának a szentségnek erejével gyarapítja a kegyelmet.

Típus: 
Gyónás
Tartalom dátuma: 
kedd, 2014, július 1