Érdem

Érdem

Latinul meritum

 

Szoros értelemben a személyt erkölcsi cselekedeteiért megillető jog az elismerésre, jutalomra; tágabb értelemben a jutalom.

A személy szabad tettei  (cselekedet) és az erkölcsi rend Szerzője között kapcsolat van. A Szentírás nem az érdem, hanem a jutalom és a megfizetés szót használja.

A kinyilatkoztatáson végigvonul a tanítás, hogy az ember tettei alapján jutalmat vagy büntetést kap Istentől, aki a jó cselekedetet nem hagyja jutalom nélkül (Izajás könyve 49,4; 61,8), s beteljesíti az ember igazságosságba vetett reményét. De kifejezésre jut az is, hogy az ember nem tarthat igényt a visszafizetésre, mert abban mindig benne van Isten szabadsága és jósága. A fogság utáni zsidó törvény-magyarázat jogi kapcsolatot látott Isten és az ember között: aki aprólékosan megtartja a törvényt, igényt tarthat a jutalomra.

Ezt a jogszerűséget az Újszövetség elveti, és kiemeli az ember teremtmény voltát: ha a szolgák mindent megtettek, akkor sem követelhetnek semmit (Evangélium Lukács szerint 17,10). Isten azonban kinyilvánította atyai jóságát, és határozottan megígérte gyermekeinek a jutalmat. A teljes jutalom a mennyország, ami meghalad minden tárgyi viszonzást. Pál apostol egészen világossá teszi a kegyelemből való jutalmazást azáltal, hogy a megigazulást nem a mózesi törvény tetteinek, hanem Isten irgalmának és a Krisztusba vetett hitnek tulajdonítja. A megigazulás mindig ingyenes adomány, hiszen a bűnös ember nem tehet semmi olyat, amit Isten köteles volna elfogadni. Ezért senki sem dicsekedhet meghívásával és megigazulásával (A rómaiaknak írt levél 4,2-5). Az apostoli tanításban az is világos, hogy Isten mindenkit tettei alapján ítél meg.

Az érdemre vonatkozó teológiai reflexió Órigenésszel kezdődött, s már ő különbséget tett a természetes és a természetfölötti érdem között és utalt arra, hogy az örök boldogság nem a kölcsönös igazságosság érvényesülése, hanem mindig jutalom marad.

Szent Ágoston a pelagiánusokkal (pelagianizmus) szemben fejtette ki, hogy az érdem milyen összefüggésben van a szabad akarattal, a megigazulással és a kegyelemmel. Az ő tanítását a későbbi teol. egészen átvette: Isten jósága akkora az ember iránt, hogy azt tudja be érdeméül, ami az ő ajándéka (D 141, 810). A kegyelem nem homályosítja el a szabad akaratot, hanem inkább növeli.

A skolasztika hajnalán Petrus Lombardus a predesztináció és a kegyelem összefüggésében tárgyalta az érdemet. A kiindulás az, hogy az örök élet mint jutalom teljesen természetfölötti, azért csak a megigazult ember szerezhet rá érdemet, vagyis ha már Isten fogadott gyermeke lett.

A skolasztika következetesen megkülönböztette az igazságosság (meritum de condigno) és a méltányosság alapján szerzett érdemet (meritum de congruo). A kegyelem állapotában levő ember az igazságosság alapján szerez érdemeket, de csak azért, mert Isten már gyermekévé fogadta. A méltányossági érdemet úgy magyarázták, hogy a még bűnben levő embernek a segítő kegyelemmel véghezvitt jótette is lehet előkészület a megigazulásra. Már Aqunói Szent Tamás leszögezte, hogy a szoros értelemben vett igazságosság alapján csak Krisztus tarthatott igényt az érdemre, mert ő mint a Fiú állt szemben az Atyával. A többi ember csak általánosabb értelemben vett igazságosság alapján. Az is világos, hogy Isten független és szabad az emberi tettek jutalmazásában (példabeszéd a szőlőmunkásokról).

A reformáció azon a címen vetette el az érdem teológiáját, hogy az az evangéliumtól visszatért a törvény kétoldalúságához, illetve hogy az egyéni érdem ellentétben áll Krisztus egyetemes közvetítő működésével. Luther szerint az ember csak azáltal igazul meg, ha hiszi, hogy Isten betudja neki Jézus Krisztus érdemeit. A megigazuláshoz ez a hit vezet, és a megigazulás csak abban áll, hogy Isten nem számítja be többé neki a bűnt (justus et peccator).

Az egyházi tanításban az emberi érdemszerzés Krisztus kegyelme alapján megy végbe. Krisztus mint szőlőtő akarta, hogy a rajta levő vesszők gyümölcsöt teremjenek. Ő maga dicsőül meg azáltal, ha testének tagjai bővelkednek ilyen tettekben. Szeretete éppen abban mutatkozik meg, hogy nemcsak ajándékul adja saját érdemeit, hanem hozzásegít, hogy mi azokat tudatosan elfogadva és fölhasználva egyre inkább hasonlóvá váljunk őhozzá. Így tudatosan is azzá leszünk, amivé ő tenni akar. Ő nemcsak üdvözíteni akarja az embert, hanem saját mértéke szerint naggyá tenni.

A fölhasznált kegyelmen kívül azonban az egyéni buzgóság foka és a szeretet tisztasága is belejátszik az érdemszerzésbe. A tökéletesség útja az, hogy tetteink egyre inkább hitből és szeretetből fakadjanak. Nem a tett fizikai valósága, nem is a beléje fektetett erő teszi tettünket kedvessé Isten előtt, hanem a gyermeki hódolat. Ettől kapja személyes és istentiszteleti jellegét. Kötelességteljesítésünk nem bérmunka. Isten előtt a lelkület számít, nem a külső látszat vagy a teljesítmény. Ebből következik, hogy a súlyos bűn állapotában vagy a helytelen szándékkal véghezvitt tett nem szerez érdemet. De a gyermeki hódolatot is emberi mértékkel kell mérni.

Kifejezett hit nélkül is megigazulhat valaki a vágykeresztség által, ha keresi az igazságot és követi lelkiismerete szavát. Ezekben is megnyilvánulhat a hódolat az "ismeretlen Isten előtt". A jutalom ígérete tehát mindenkire vonatkozik, aki megteszi, ami tőle telik. A rejtett kegyelem bennük is az egyetlen Megváltónak, Krisztusnak az ereje.

 

Típus: 
Etika és értéktan
Tartalom dátuma: 
hétfő, 2014, június 23