Értelem, Megértés

Értelem

1. A latin intellectus, görög nousz megfelelőjeként a szellemi megismerés képessége, tárgya az igazság.

A görög nousz-ban az érzékektől különböző megismerő képesség rejlik, általa nyitott az ember az ideák, számok és lényegek világára; a lat. intellectus (az inter legere szavakból) a 'dolgok mélyében olvasásra', a lényegkeresésre utal. Az értelem által van az ember a végső, mindent hordozó elvekre (egy, igaz, jó, szép) rendelve, melyekben Istennel érintkezik. Az értelem által nyitott az ember a teljes valóságra úgy, hogy annak eredetét, értelmét (ratio) és célját kérdezheti. Ez a nyitottság az értelem alaptevékenységében, a lét megértésében gyökerezik. Számunkra ui. a lét a legismertebb valóság, belőle indul ki minden kérdés, megkülönböztetés, magyarázat és megértés; ugyanakkor mindent magában foglal, az értelem tevékenységét, a gondolkodást is, s fölülmúl mindent, a gondolkodást is, így az értelem előtt végső soron titokként jelenik meg.

Mivel az értelem kutathatja a létet, az ember képes a létezők beláthatatlan sokaságát megismerni, s képes minden létező fölé, sőt magához a minden létezőt magában foglaló és egyúttal fölülmúló Léthez emelkedni. A maga végtelenségére bukkan, ha érteleme megismerő tevékenységének föltételeire reflektál, s fölfigyel arra, hogy minden egyes létező megismerése azáltal lehetséges, hogy maga a lét nyitott előtte. Ezzel út nyílik az értelem számára az önmaga létét megindokoló, önmagában korlátlanul tökéletes léthez, Istenhez.

Bár az emberi értelem Isten végtelenségére irányított, mégis korlátozott értelem, azaz nem képes kimeríteni Isten végtelenségét (Az apostolok cselekedetei 17,27). A látható teremtésben azonban a láthatatlan Isten létét képes fölismerni (vö. A rómaiaknak írt levél  1,19). Ezáltal az értelem minden lelkiség egyik gyökere. Ezen az alapon bontakozik ki a bölcseleti istenkérdés, Isten megismerhetősége a teremtés tükrében és rejtett jelenlétének megérintése, ami a szemlélődés és kontemplatív élet célja. Mivel az áteredő bűn következtében az értelem elhomályosult, az igazság megismerésében könnyen téved, az emberi élet velejárója az értelem nevelése.

A Szentírásban a bűneit megvalló ember (újra) értelemet kap Istentől (A zsoltárok könyve 31,8); értelem nélkül olyan, mint az állat (31,9). A 118. zsoltár a Törvény megértésének és megtartásának alapfeltételeként kéri Istentől az értelemet.

Az Újszövetségben Jézus megnyitotta a tanítványok értelemét, hogy megértsék az írásokat (Evangélium Lukács szerint 24,45). Isten szeretete meghalad minden értelemet (Levél az efezusiaknak 3,19). Az Istentől elfordult ember értelme és lelkiismerete egyaránt megromlik (Levél Títusznak 1,15). E világ fejedelme el tudja vakítani az értelemet (Második levél a korintusiaknak 4,4). Az  emberben  az értelem törvénye és a test törvénye harcol egymással (A rómaiaknak írt levél 7,23-25).  

Az értelem a természetes személy egyik jellemzője, az erkölcsiség föltétele (értelem autonómiája). Az értelem használata nélkül nincs beszámítható erkölcsi és jogi cselekedet.

Az értelem legjellemzőbb és legelvontabb terméke a filozófia, ennek túlhajtása a racionalizmus és az idealizmus.  

Az értelem csak az ember többi lényeges képességével, az akarattal, emlékezettel, érzékekkel, fantáziával együtt működik. Az értelem az ember lelkének szellemi képessége, a lélek a test életelve. Ezért járja át egymást az emberben az értelem képessége és a dolgok értelme. Az érzékileg fölfogott tárgyak mindig egy bizonyos jelentés-horizonton vannak, melyen az ember a maga értelemében a teljes valóságot kívánja föltárni. S fordítva: az értelemi ismeretek a teremtő képzelet által alkotott jelképes ábrázolást igénylik nyelvben, művészetben, kultuszban.

2. A latin ratio megfelelőjeként a dolgok érteleme.  

Az ember három esetben tudja keresni a dolgok értelemét: a cselekvés, a beszéd és szabadságának biztosítása területén.  

a) A hit bizonyosságával tudjuk, hogy minden emberi cselekvés a tört. végső célja, Isten színelátása felé irányul. Mivel ez az istenlátás azonos a Szeretet élvezésével, aki az Isten, az ember istenivé válik általa. A lét ezen értelemével szemben semmiféle emberi cselekedet nem tudja boldogítani az embert, mert olyan célokra irányul, melyek a világot, az embertársakat és önmagát is élvezeti tárggyá alacsonyítja. A mi eszköztermészetű tevékenységünkkel szemben Isten kegyelme olyan értelmes célt állít elénk, amit mint teremtmények és bűnösök a magunk erejéből el nem érhetünk. Az ember életének feladatát önmaga nem képes megoldani. Megtapasztalja, hogy mint Isten teremtménye életének értelme is olyan, amit csak szabad ajándékként birtokolhat. Éppen, mint tevékeny cselekvő szorul Isten ajándékára, aki megkeresi őt. A keresztény metafizika értelemnek nevezi minden Istenre irányuló törekvés célját és végét (finis). Ez az, az értelem, mely radikálisan leleplezi a kegyelem nélküli és csak célszerű élet értelmetlenségét.

b) E metafizikai problémával összehasonlítva jelentéktelennek tűnik a beszéd és az írott szöveg értelmének kérdése. A 17. század óta (Spinozától Gadamerig) azonban e kérdés megelőzi az élet értelemének kérdését: a tört. hatalmának tudatára ébredő ember a száj- és írásbeli hagyomány értelemét (rendeltetését) saját értelemének igényei szerint vizsgálja. Úgy látja, hogy a ker. metafizika céljai is az emberi szabadság magyarázatai, tehát tört. jellegű elképzelések, ezért az értelemet már nem Isten adja a cselekvés szabadon kijelölt céljául, hanem az ember, akinek van bátorsága megtervezni a létét. A szövegek értelme, a Szentírásé is csak az emberi szabadság tört-ének szemléltetésére szolgál, mely a különböző világnézetekben mutatkozik meg. Az a belátás, hogy minden értelemnek (esztétikai) vázlat-jellege van, viszonylagossá teszi saját életünk tervét, s ezzel együtt az előttünk álló célt is. E belátás teszi nyilvánvalóvá a szabadság tehetetlenségét.

c) Az ember előtt, aki az újkorban vette magának a bátorságot, hogy maga intézze tört-ét (ezt Nietzsche gondolta végig), elkerülhetetlenül fölmerül léte értelmének kérdése. Mivel elszakadt minden előzetes elébe állított céltól, többé már nem tud hazafelé törekedni, hanem örök visszatéréssel csak önmagát valósítja meg. Szabadsága értelmének keresésekor megismeri tehetetlenségének szédítő szakadékát. Senki sincs, aki meghallgatná a léte értelmére vonatkozó kérdést: „Jaj annak, akinek nincs hazája” (F. Nietzsche /1884-1900/). A modern értelem keresésben mutatkozik meg az emberi lét értelmetlensége.

Ha az ember, a történelem vagy a világ igenlő választ akar adni a kérdésre, hogy van-e értelme, akkor az embernek és a világnak rendelkeznie kell a hatalommal arra, hogy elfogadja és igazolja az előzetesen elébe állított célt. Az értelem kérdésének hatalma, mely félelmetes némaságban érinti az önmagát megvalósító embert, csak azt nyilatkoztatja ki, hogy a világ s a benne önmaga után törekvő szabadság nem válasz, nem haza és nem értelem: „Az életnek egyszerűen nincs értelme. Aki az élet értelmét kutatja, az beteg! Mi csináljuk az értelmet” (Freud /1856-1939/).

Az értelem hármas jelentésének gyökere az a fölfedezés, hogy az emberi cselekvés, beszéd és lét nem merül ki a tudományosan megragadható és technikailag megvalósítható célok szükségszerűségében. Az ember éhezik egy olyan értelem után, s ugyanakkor nem nyúl érte, amilyet ő nem tud csinálni.

Isten szavának értelme. Isten Izrael kiválasztásakor úgy nyilatkoztatja ki szövetségét, mint a teremtés értelemét: szabadító kiválasztása minden népnek kinyilvánítja az „Úr rejtett gondolatát” (A rómaiaknak írt levél 11,34). Az evangélium tanúsága szerint Isten még Izrael szövetszegését is magára vállalja, azáltal, hogy Jézus messiási önfeláldozásával épp az Izraellel kötött szövetséget újítja meg minden nép számára. A Föltámadott erejéből szabadul föl minden nép arra, hogy az élet útját válassza, s az eljövendő istenország reményében cselekedjen. A kiválasztás, a kiengesztelődés és az „új ég és új föld” (Péter második levele 3,13) ígéretének hármas szavában nyilatkoztatja ki Isten önmaga értelmét, mint az életre vezető „keskeny utat” (Evangélium Máté szerint 7,14).  

 

Megértés

A szellemi lélek tevékenysége és az értelem aktusa, mellyel fölfogja tárgyának lényegét/igazságát (gondolkodás).

Az ész (ratio) az előtte álló tárgyat az általánosan ismert összefüggések és törv-ek keretein belül magyarázza és ezáltal fölébe kerekedik, mintegy uralja; az értelem (intellectus) viszont a megértésben még egyszer átgondolja a hallott és leírt dolgokat, hogy így ismételje, mintegy ízlelgesse (bölcsesség) azokat. A hit Isten szavának megértéséből él és gyarapodik. Meg kell különböztetni a Szentírás csupán történeti ismeretét (notitia) és a benne rejlő isteni szó megértésből fakadó elfogadását (fiducia).

A Szentírásban amikor Jézus imádkozva hálát ad az Atyának, hogy az eljövendő országról szóló evangélium jelentését „elrejtette a bölcsek és az okosok elől és kinyilatkoztatta a kicsinyeknek” (Evangélium Máté szerint 11,25), akkor Isten szavának megértését nem csupán a gyengék isteni kiválasztásához, hanem a szíveket és veséket vizsgáló Ige bírói hatalmához is kötötte. Isten szava azokhoz az egyszerű, elfogulatlan emberekhez, akik éhezik és szomjazzák az igazságot: „Mindent megértenek azok, akik keresik az Urat” (A példabeszédek könyve 28,5). Mivel az ige tüntető meghallgatása még nem jelenti annak megértését is, Jézus nagyon érthető példabeszédekkel tanít: „a kívülállóknak azonban mindent példabeszédekben mondok el, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek és bocsánatot nyerjenek” (Evangélium Márk szerint 4,12). Isten igéje a szív értetlenségét leplezi le.

A babiloni torony építői önmaguk dicsőségét keresték, ami oda vezetett, hogy végül egymás hétköznapi szavait sem értették meg, szétszóródtak gőgjükben (Teremtés könyve 11,1-9). A Szentlélek pünkösdi kiáradása minden népnek a maga nyelvén tette érthetővé Isten Izraelel és a népekkel kötött szövetségének jelentését. „Mindenki üdvözül, aki segítségül hívja az Úr nevét” (vöAz apostolok cselekedetei 1,14; 2,1-36). Mivel magát Jézust „minden mértéket felülmúlóan” töltötte be Isten Lelke (Evangélium János szerint 3,34), nemcsak „a tudatlanok és tévelygők iránt tudott megértő lenni” (Levél a zsidóknak 5,2), hanem Lelkét a tanítványokra is kiárasztotta, hogy megismerjék az írás értelmét, fölismerjék dicsőségét és tanúskodjanak mellette.

Isten szavának és akaratának megértését egyedül a szeretet bizonyítja.

 

Típus: 
Etika és értéktan
Tartalom dátuma: 
hétfő, 2015, június 15