Franz Fahrner előadása a Katonai Ordináriusok Nemzetközi Találkozóján.

Franz Fahrner, az osztrák tábori püspökség általános helynökének előadása a Katonai Ordináriusok Nemzetközi Találkozóján.

Bécs, 2011. október 19.

 

Excellenciás Urak, Igen Tisztelt Vendégek,

Örömmel üdvözlöm önöket e bécsi találkozón. Biztos vagyok benne, hogy lehetőségük lesz arra, hogy megosszák véleményüket, kicseréljék tapasztalataikat a tábori lelkészséggel és az egyház katonák közti jelenlétével kapcsolatban. Ez a találkozó egyben hálás megemlékezés arról a jó néhány évről, melyet a II. Vatikáni Zsinat óta a tábori lelkészség lelkipásztori munkájának újragondolásával, újjászervezésével töltöttünk. Azért jöttünk itt Bécsben össze, hogy a küldetésünk jövőjének szempontjából fontos kérdéseket vitassunk meg és az evangélium szellemében fölvázoljuk a jövőre vonatkozó reményteljes terveinket.

Ausztria hegyekkel teli ország, amint azt nemzeti himnuszunk is megörökíti. Innsbruck korábbi püspöke, a “Hegyek üzenete” című könyvében kihangsúlyozta az útjelző táblák jelentőségét: pontosnak, olvashatónak kell lenniük, és funkciójuk szerint az út szélén kell állniuk, nem pedig annak közepén. Szükségünk van útjelző táblákra, melyek föltűnte a ködben megnyugtató hatással van ránk, de hivatásunk lényege, hogy magunknak is ilyen útjelző táblákká kell válnunk. A katonák között ez a tábori lelkész feladata. Amit jelzünk és hirdetünk, annak helyesnek kell lennie. Keményen és kitartóan kell képviselni meggyőződésünket és világosan rámutatni a célokra. Az elferdült útjelző vagy fölfelé hajlik el az illúziókba, vagy lefelé a banalitásba. Az útjelző táblának egyértelműen olvashatónak kell lennie. Megannyiszor az útmutatás túlságosan intellektuális, túlságosan összetett nyelven van megfogalmazva, színes képi hasonlatokban szegényes, túlontúl elvont. Végül az útjelző táblákat az út szélére kell fölállítani, hogy feladatukat a szolgálat szellemében tudják ellátni. Az út közepére helyezett táblák csak akadályozzák a forgalmat. Ez a hasonlat érzékelteti, hogy mi is a tábori lelkészség alapvető struktúrája: lényege szerint elkísérő és végigkövető szolgálat, melynek legfőbb feladata az emberek üdvössége, s ezért jól láthatóan magán viseli az evangéliumi szolgálat jegyeit. Hogy sikeresebbek lehessünk a jövőben, ki kell igazítanunk a stratégiánkat – valószínűleg kevesebb lelkésszel, de több lelkesedéssel és ihletettséggel, valamint tömörebb struktúrával, amely gyorsabb, áramvonalasabb és találékonyabb. Ezért ez egyik feladatunk az lesz, hogy új utakat keressünk.

Szeretnék néhány ötletet fölvetni öt rövid kijelentésben, melyet illusztrálnak a mellékelt tréfás rajzsorozatok Robert L. Short „Az evangélium Peanuts [Mogyoró] szerint” című könyvéből.

1. Föl kell tennünk a kérdést, hogy helyes volt-e az az út, amelyen eddig jártunk. Amint a mellékelt példa mutatja, a katonai struktúrák által kijelölt módszerek talán nem mindig a legmegfelelőbbek. Nekünk az emberek szívéhez kell eljutnunk.

(Ezentúl szót fogadsz, ha hozzád beszélek!)

 

2. Egyre többször találkozunk olyan emberekkel, akik vallási kérdésekre keresik a választ, de anélkül, hogy tagjai lennének bármilyen egyházi intézményrendszernek. Erre fel kell készülnünk és nyitottsággal kell feléjük fordulnunk.

(Luca, szoktál imádkozni? / Hát a kérdés eléggé személyes! Csak nem vitát akarsz provokálni? / Feltételezem, azt hiszed magadról, hogy nagyon okos vagy, mi? Felteszem, azt gondolod, hogy… / Igazad volt, a vallás tényleg nagyon érzékeny kérdés.)

 

3. Különösen fontos a személyes példánk és együttérzésünk (empátiánk). A szavak önmagukban talán segítenek és vígasztalnak, de ki kell őket egészíteni a személyes példa erejével. Az evangélium hirdetése, a liturgia és a felebaráti szeretet egy valósággá kell váljon a hit, remény és szeretet vallási kontextusában.

(Úgy látom, Snoopy majd megfagy! / Nagyon úgy tűnik… Talán oda kellene mennünk megvigasztalni… / Fel a fejjel, Snoopy! Ja, fel a fejjel! / ???)

 

4. A kép illusztrálja a mondandóm: ha arra törekszünk, hogy lelkeket mentsünk meg, el kell őket kísérnünk életük küzdelmes útján. Egy Krishnamurti nevű indiai filozófus mondta: „Kijelenteni, hogy valaki keresztény, muszlim, hindu vagy buddhista, felér egy hadüzenettel.” Ezt el kell ismernünk és komolyan kell vennünk.

(Ez, Linusz, az emberi szív képe! / Az egyik része gyűlölettel van tele, a másik szeretettel… / Ez az a két erő, amelyik folytonos harcban áll egymással… / Azt hiszem, tudom, mire gondolsz… Érzem, ahogy bennem harcolnak!)

 

5. A szavak további szaporítása helyett a következő képpel és egy Szt. János evangéliumából vett idézettel szeretném zárni mondandómat. „Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,35)

(Szereti az embereket!)

 

Típus: 
Könyvtár
Tartalom dátuma: 
csütörtök, 2017, augusztus 3