Goják János: Lehetséges-e igazságos háború?

Goják János: Lehetséges-e igazságos háború?

Megjelent: Újember Magazin 2003.

A katolikus tanítás a legutóbbi időkig használta a bellum iustum kifejezést. Vagyis elfogadta, hogy lehetséges igazságos, erkölcsileg igazolható háború. A II. vatikáni zsinat (1962- 65) kérdésünkkel kapcsolatos szövegei viszont arra utalnak, hogy az említett hagyományos katolikus tanítás módosul. Többen kérték ugyanis, hogy a zsinat utasítson el mindenfajta háborút, mondja ki a háború általános tilalmát. Erre végül is nem került sor, de a zsinati atyák, a résztvevők ez irányú szándéka nyilvánvaló, hiszen így fogalmaznak: "Az isteni Gondviselés sürgetően követeli tőlünk, hogy mi magunk szabadítsuk fel magunkat a háború ősi járma alól." Következőleg "minden erőnket megfeszítve elő kell készítenünk azt az időt, amikor a nemzetek egyetértésével száműzhető lesz minden háború." [GS, 81. 82.]

"Mindent meg kell tenni azért, hogy kiiktassuk az emberiség történetéből." Nem titok, hogy a háború radikális elutasítása vitát váltott ki a zsinati aulában. Kiderült, hogy sokak számára még mindig a háború a konfliktusok megoldásának végső eszköze. A két véres és kegyetlen világháború tapasztalatainak ismeretében is. És erről nem kívánnak lemondani. Napjainkban a politikusok is ezt vallják. Abban azonban mindnyájan egyetérthetünk, hogy a háború úgy ahogy van, önmagában rossz. Szükségképpen pusztítással, rombolással jár, természetéből adódóan szenvedést és halált hoz. Nyilvánvalóan ellenkezik a keresztény tanítással. A kereszténység ugyanis az élet vallása. Középpontjában az Istentől kapott élet áll, az egyedi lét, a személyes lét, amely Istenben teljesedik ki. Ezt hívjuk örök életnek. A húsvét az élet diadalának ünnepe. Aki felismeri és átérzi, hogy minden az életnek van alárendelve, és minden az életért van, az összes erőfeszítésünk az élet kibontakoztatására irányul, az nem fogadhatja el a háborút, mint ahogyan a halálbüntetést, az eutanáziát és az abortuszt sem. Annak szemében minden emberi élet szent. Csakhogy az emberi természet olyan, amilyen. Gondoljuk el, hogy az ösztönei által irányított állat nem gyilkol. Csak védekezik és élelmet zsákmányol, hogy éhségét csillapítsa. A gyilkolás "kiváltsága" csak az emberé. Azé az értelmes lényé, aki szabad, nem az ösztönei határozzák meg cselekedeteit. Háborúzni csak az ember képes. Nem véletlen, hogy a Biblia az ősszülő elsőszülöttjét, Káint testvérgyilkosként állítja elénk. Ezt a bélyeget hordozzuk mindnyájan. Mivel az erőszak, a hatalmaskodás, az agresszió az ember sajátja, máig sem tűnt el világunkból. Választ kell adnunk a kérdésre: engedjünk-e szabad utat a jogtalan erőszaknak, vagy pedig szálljunk szembe vele, erőszakkal? Az egyik lehetséges választ Jézus fogalmazta meg: "Ne szálljatok szembe a gonosszal. Aki megüti a jobb orcádat, annak tartsd oda a másikat is. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. S ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira." (Mt 5, 39-41.) Mindenféle erőszak elutasítását komolyan gondolta Jézus, aki maga is ezt gyakorolta. A szelídeket, a békességszeretőket boldognak hirdette. Kétségtelen persze, hogy eszményi, ideális állapotot és magatartást állít elénk. Azt az Isten országát, amiben reménykedünk, amely után vágyakozunk. Amit szívünkbe, bensőnkbe Isten ajándékaként már most befogadunk. Csakhogy ez az ország "nem ebből a világból való". Ez a világ más szabályok, törvények szerint él. És ebben élünk, ebben őrlődünk mi, keresztények is, szem előtt tartva Pál apostol intését: "Amennyiben rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben. Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot." "Ne fizessetek rosszal a roszszért" (Róm 12, 17). Mindamellett tisztában kell lennünk azzal is, hogy az erőszakmentes tiltakozás, ellenállás is hatékony lehet. A másik megoldás is kézenfekvő, de kitartást, türelmet igényel. Erre utaltak a zsinati atyák, amikor azt írták, hogy minden erőnkkel elő kell készíteni a nemzeteket a háború, az erőszak elutasítására. Itt tudatformálásról, pontosabban a békére való nevelésről, egyúttal pedig az ellenségeskedés és a gyűlölet elutasításáról van szó. A nevelők, főleg az ifjúság nevelői és a közvélemény irányítói tekintsék súlyos kötelességüknek, hogy az új, békét szerető szellemet mindenkibe beleplántálják" (GS 82). Végül az erőszak megfékezésére az utolsó lehetőség - ugyancsak a zsinat megfogalmazásában - így hangzik: "Amíg a háború veszélye fennáll, és nincs illetékes és megfelelő hatalommal ellátott nemzetközi tekintély, addig nem lehet megtagadni a kormányoktól az igazságos védekezés jogát, feltéve, hogy már kimerítették a békés megegyezés minden lehetőségét." Nyilvánvaló, hogy a nemzetközi szervezetek és a kormányok esetében eleve tisztázandó, mit tekintenek agressziónak, és mi igazolja egy esetleges beavatkozás jogosságát. Ha ezt nem rögzítik világosan és egyértelműen, fennáll annak a veszélye, hogy egyéni hatalmi érdekek alapján történik a döntés. Minden esetben el kell utasítani a támadó háborút, még akkor is, ha egy (állítólagos) jövőbeni fenyegetettség elhárításáról - megelőző háború - van szó.

Az eddig mondottakból következik, hogy a háború elfogadhatatlan. Mindent meg kell tenni azért, hogy kiiktassuk az emberiség történetéből. Addig is újra kell gondolni, új alapokra kell helyezni a népek és országok kapcsolatát. Elő kell mozdítani, hogy az emberi együttélés a világ minden pontján megfeleljen az emberi méltóság követelményeinek. Tisztázni kell, hogy egy esetleges beavatkozásnak melyek a feltételei, és ezeket be kell tartatni minden szereplővel, minden hatalmi tényezővel. Ez az óhaj azonban az országok, különösen is a nagyhatalmak önkorlátozása és a nemzetközi szervezetek súlyának és tekintélyének visszaállítása nélkül csupán elérhetetlen álom marad.

 

 

Típus: 
Etika és értéktan
Tartalom dátuma: 
szerda, 2014, július 30