Hűség

Hűség

Latinul fidelitas

Erkölcsi erény, a kitartás társerénye, mely készségessé tesz arra, hogy minden körülmények között megmaradjunk a ban.

A hűség elsősorban a legfőbb érték, Isten, majd a haza, a személy (házasság), a hivatás, feladat vagy más érték iránt kötelez ragaszkodásra.

A hűség cselekedetei az ígéret megtartása, igazmondás, az isteni törvény tisztelete.

A hűség az emberi kapcsolatok minden szintjén alapföltétel. Az Egyház a fontosabb hivatalok betöltése előtt hűségesküt kíván.

A Szentírás Istennek az ember iránti magatartását, a szövetséget mindig a hűséggel jellemzi és magasztalja (vö. Teremtés könyve 32,11; Második törvénykönyv 7,9; A zsoltárok könyve 57,4; 69,14; 138,2). Isten hűséges: erre fölépítheti az ember az életét, és ráhagyatkozhat a megpróbáltatás és a kísértés idején (A zsoltárok könyve 31,6; Első levél a korintusiaknak1,9; 10,13; Második levél a tesszalonikieknek 3,3; Levél a zsidóknak 10,13). Isten hűsége az ember iránt nagyobb, mint az ember hűtlensége (vö. Ózeás jövendölése 2,18-25; A rómaiaknak írt levél 3,3; Második levél Timóteusnak 2,13), és mindig lehetővé teszi, hogy az ember megtérjen (vö. János első levele 1,9). Isten hűsége az alapja az ember Isten iránti hűségének.

Isten hűségét szoros egységben kell látnunk irgalmával és igazságosságával (Kivonulás könyve 34,6;  A rómaiaknak írt levél 3,3-5).

Istennel szembeni házasságtörésnek számít az idegen istenekhez fordulás és a világ mércéje szerinti élet (Ózeás jövendölése 2,10). Isten hűséges szolgákat keres és választ ki magának (Sámuel első könyve 2,35; Evangélium Máté szerint 24,45-51; Első levél a korintusiaknak 4,2; Első levél a tesszalonikieknek 1,12). Jézus az Isten hűséges (és irgalmas) főpapja és tanúja (vö.  Levél a zsidóknak2,17; 3,5-6; János jelenései 1,5; 3,14).

A bölcsességi könyvek dicsérik a tanú hűségét (A példabeszédek könyve 14,25), a küldöttét (25,13), a barátét (Jézus, sírák fiának könyve 6,14-16; 22,29), a szolgáét (33,31). Jézus példabeszédében a hűség és az éberség összetartozik (Evangélium Lukács szerint 12,42); a kicsiben való hűség a nagy dolgokban való hűség alapja (16,10); a hűség jutalma az örök élet (19,17; János jelenései 2,10).

Szent Pál apostol gyakran kiemeli egyes emberek hűségét (vö. Levél a kolosszeieknek 4,7; Levél az efezusiaknak 6,21;  Második levél Timóteusnak 1,18). A hűség imádságos formája az amen (vö.  János jelenései 3,14).

A 20. század végére a hűség (mint általában az erkölcsi erények) a fogyasztói társadalmakban nem jelent különösebb értéket, sőt jelen van az a nézet is, mely szerint a hűség az érvényesülni nem képes ember sajátsága, szolgává tesz, megakadályozza a humánum mélyebb kialakítását stb.; általa az „élet kalandja” puszta kötelességteljesítéssé válik. E vélemények közepette a hűség legjobb esetben is csak a társadalom érdekeit segítő pártfegyelemmé silányul. Az egyház minden korban, így ma is vállalja tanítását a hűségről, s minden segítséget megad az embernek, akinek személyi méltóságából következik az örök hűségre való képesség. Az ember ugyanis a hűséges Isten képmása. A hűség az embert fegyelmezetté és összeszedetté teszi, megakadályozza, hogy szétszóródjon hangulatai és érzelmi hullámzásai között. Ez jóval több, mint kötelességteljesítés: a hűség az önként és teljes szabadsággal vállalt kötelékben való megmaradás és a szeretet állandó megújítása. Magában foglalja a nyitottságot, a másik ember elfogadását hibáival együtt, Istenre bízva a változtatást. A hűség tehát a mindennapi élet gyakorlataiban mindig Istenben gyökerezik.

A hűség ellentétes víciuma a hűtlenség.

 

Típus: 
Etika és értéktan
Tartalom dátuma: 
hétfő, 2014, június 23