Ima- és olvasókönyv - 11. rész - Karácsony

IMA- ÉS OLVASÓKÖNYV A MAGYAR HONVÉDSÉG SZÁMÁRA

11. rész

Szerkesztette és a tanítórészeket írta: dr. Hankovszky Béla őrnagy, kiemelt tábori lelkész

Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Püspökség, Budapest, 2009

Nihil obstat. Berta Tibor ezredes, általános helynök Imprimatur. Nr. E-5/1/2010. Bíró László püspök, katonai ordinárius

 

KARÁCSONY

„Az ökör megismeri gazdáját,

és a szamár urának jászlát;

Izrael azonban nem ismer engem,

népem nem ért meg.”

(Izajás könyve 1, 3)

 

Ady Endre: Egy megíratlan naplóból

dec. 25.

Itt jött rám a Karácsony,

Rám, a kesely arcú pogányra,

Itt jött rám a Karácsony,

Gyermekségem falujában

S azt hitte, hogy megtérít,

Hogy szépen visszaingat.

 

dec. 26.

Talán-talán jobb volna

Mégiscsak visszaesni,

Betegen is a Krisztust,

A régi Krisztust keresni.

 

Talán-talán jobb volna,

Mint lelkem keserülni:

Krisztus előtt, templomban,

Úgy, miként régen, leülni.

 

Talán-talán jobb volna

Most a faluban, itten,

Fájó haraggal szólni:

Hajh, mégiscsak élsz te, Isten.

 

dec. 27.

Ez már nem is Karácsony

S kinek mi köze hozza,

Embernek vagy Istennek,

Hogy én mint fogok élni,

Vagy én mint fogok halni?

Békesség az Istennek,

Békesség az embernek,

Békesség a halálnak,

Békesség mindeneknek,

De nékem

Maradjon a háborúság.

 

Ónémet karácsonyi ének

Serken egy rózsa, szépen

hajlik gyönge tövén.

Őseink énekében

Jesse eredetén.

S nyit virágot idén

a tél hideg fagyán,

az éjszaka közepén.

 

Bimbaját, mit idézünk

s Izajás mond igét,

maga hordta ki nékünk

Mária, szűz cseléd.

Isten szavára, ím

megszülte kisdedet,

az éjszaka közepén.

(Kalász Márton fordítása)

 

Szent Ágoston: A jászolban fekszik

A jászolban fekszik,

de a világot tartja fenn;

emlőkből táplálkozik,

de az angyalokat táplálja;

pólyába takarják,

de halhatatlansággal

ruház fel bennünket;

tejjel tartják,

de imádás hódol neki;

nem talál helyet a szálláson,

de templomot épít magának

a hívők szívében;

hogy ugyanis erős legyen a gyöngeség,

gyönge lett az erősség.

 

Ady Endre: Karácsony

1.

Harang csendül,

Ének zendül,

Messze zsong a hálaének,

Az én kedves kis falumban

Karácsonykor

Magába száll minden lélek.

 

Minden ember

Szeretettel

Borul földre imádkozni,

Az én kedves kis falumba

A Messiás

Boldogságot szokott hozni.

 

A templomba

Hosszú sorba

Indulnak el ifjak, vének,

Az én kedves kis falumban

Hálát adnak

A magasság Istenének.

 

Mintha itt lenn

A nagy Isten

Szent kegyelme súgna, szállna,

Az én kedves, kis falumban

Minden szívben

Csak szeretet lakik máma.

 

2.

Bántja lelkem a nagy város

Durva zaja,

De jó volna ünnepelni

Oda haza.

De jó volna tiszta szívből

– Úgy mint régen –

Fohászkodni,

De jó volna megnyugodni.

 

De jó volna mindent, mindent,

Elfeledni,

De jó volna játszadozó

Gyermek lenni.

Igaz hittel, gyermek szívvel

A világgal

Kibékülni,

Szeretetben üdvözülni.

 

3.

Ha ez a szép rege

Igaz hitté válna

Óh de nagy boldogság

Szállna a világra.

Ez a gyarló ember

Ember lenne újra,

Talizmánja lenne

A szomorú útra.

Golgotha nem volna

Ez a földi élet,

Egy erő hatná át

A nagy mindenséget,

Nem volna más vallás,

Nem volna csak ennyi:

Imádni az Istent

És egymást szeretni…

Karácsonyi rege,

Ha valóra válna,

Igazi boldogság

Szállna a világra…

 

Csorba Győző: Mindenki karácsonyfája

Az ablakok lelkesen tükrözik

még a gyér éjszakai fényben is

Nappal meg szinte kapzsin nyúlnak érte

bár csak egy-egy oldalról az övék

 

Majd aztán vége lesz

itt-ott a tér kőlapjai között

marad néhány fenyőtű semmi más

 

Az ablakokat fölszólíthatod

fogjanak össze érdekedben:

képtelenek lesznek segíteni

 

A kőlapok rései közt meg a fenyőtűk

hogyan is volnának elég erősek

visszahozni hatalmas otthonuk?

 

Csak a gyerekszívek

csak a gyerekszemek

csak a gyerekszájak

makacs hűsége pártol cinkosan.

 

Csorba Győző: Karácsony első napja

1.

Meleget a szívnek mi adhat?

Csak a meleg hite

 

2.

Jeges csúcsok körül az úri szél

és a sötétség ár-apálya

Magány magány magány magány

 

3.

A keresztfára szegzett két tenyér

a legjobb tűzlopó

 

4.

Karácsonyfa buta mütyürkék

Megszületett megszületett

 

5.

Megszületett De hagyja-e magát majd

megfeszíteni?

 

Ady Endre: Virágos karácsonyi ének

Óhajtozom el a Magasságba,

Nagy a csúfság idelenn,

De van Karácsony, Karácsony,

Istenem, én Istenem

S ember-vágy küldte Krisztusunkat.

 

Két gerlicét vagy galamb-fiókát,

Két szívet adnék oda,

Hogyha megint vissza-jönne

A Léleknek mosolya

S szeretettel járnánk jászolhoz.

 

Krisztus kívánata, Megtartóé,

Lázong át a szívemen,

Mert Karácsony lesz, Karácsony,

Istenem, én Istenem,

Valaha be szebbeket tudtál.

 

Óhajtozom el a Magasságba

Gyermekségemben kötött

Minden szűzséges jussommal,

Mert az emberek között

Nem így ígértetett, hogy éljek.

 

Követelem a bódító álmot,

Karácsonyt, Krisztus-javat,

Amivel csak hitegettek,

Amit csak hinni szabad,

Csúfság helyett a Magasságot.

 

Lábainknak eligazítását

Kérem én szerelmesen,

Karácsony jöjjön, Karácsony

És száz jézusi seben

Nyiladozzék ékes bokréta.

 

Karinthy Frigyes: Karácsonyi karének

Évtársaim emlékkönyvébe

Nem tudok én igazi ajándékot osztogatni

Mint a tehetősek aranytollat és cigarettatárcát

Én mindenféle szép szavakat gyűjtögettem

Adogattam olcsón, még nekem is maradt,

Gondoltam ezekből csinálok most valamit

Komponálok egy szép karácsonyi korált

Amit aztán majd együtt fogunk énekelni

Kétszer húszévesek a régi világból

De vendégek jöttek valaki zongorázott

S olyan furcsa valami volt amilyen még soha

Körülnéztem s az ismerős arcok és alakok

Meg tulajdon házamnépe is hozzám hasonló

Visszaszaladt a képen és olyan idegen lett

Mintha csak véletlenül emlékeznek az egészre

Erőltetni kell hogy eszembejusson

Nagyon régen volt az egész és nagyon messze

Hogy ezek itt örömet és fájdalmat okoztak

Kicsit félős érzés és mégis olyan könnyű

Hogy íme nincs bosszú és hála se többé

Mert valahova utazni kell nem tudom hová

Ahol minderre úgyse lesz többé alkalom

Csak egyvalami fájt tompán ostoba kínnal

(Mint a gyereknek akitől pörgőcsigát vettek el

S már húzzák is ki a boltból üres a tenyere

S néz vissza a tarka üvegre és üres tenyerére)

Hogy úgy hagyom itt az egészet ahogy találtam

Szenvedélyes szavaimtól senki se változott

S mar nem volt kedvem rakosgatni szavakat

Szólván egyszerre mindannyiunkhoz fennszóval

Inkább csak úgy külön-külön búcsúzom el

Ajándék-kézszorítás sebtiben pongyola módon

Mint kivel zakatolva-mérgesen indul a mozdony

S néhányan lézengenek füstös alkonyi ködben

Induló és érkező vonatok közt, ha kikisértek,

Emlékszel Turcsi erre a pályaudvarra

Összeboruló kormos boltozatával

Amitől síró vakot álmodik a kicsi koldus

Látod a kerek égbolt is ennyi lett számunkra fiacskám

Hasztalan keserű becsvágyad Milán, és gyanakodásod

Kutass ki, nem én loptam el vajaskenyered

Valaki más lehetett mindkettőnk tolvaja pajtás

Szervusz neked is Desiré hát mit csináljak

Nem tudtam eljátszani a nagy komoly szerepet

Ahogy tulajdon halálunk mímeltük nagy röhögéssel

Laci nem jöttél ki, neked azt izenem

Egyszerű borom szőllőből volt ne igyuk mindig

Azt a pántlikás pálinkás kurjongatós úri pancsot

Zoltán ne bánts ne szidj nem tudtam mást cselekedni

Jól tudom én hogy nem ér semmit a jóság

S rossznak lenni dicsőbb mégse ment a dolog

Könnyű eset volt Bandi másnak lenni a szürke

Mindennapi népnél – de lenni olyannak

En mondom neked ez már kicsit nehezebb

Haragudtál rá aki rugdosott Imre köszönöm

Egyszer Menyus rámkiabáltál úgy-e megbántad

Zsiga bátyám jól esett gyermeknevetésed

S hogy megríkattalak Géza hálás vagyok érte

Együttvéve sajnáltatok ha bajbakerültem

S kedvesek voltatok nincsen semmi panaszom

De mindez csak szó gyerekek valamit kellene tenni

Mi lesz velünk ocsúdjunk magunkra eszméljetek

Nem pályaudvar ez fiuk hagyjuk e mókát

Nem látjátok vagy úgy tesztek mintha senki se látna

Indultunk hajóval fellobogózva részeg örömben

S fittyet hánytunk ama tengerrengésnek zivatarnak

Mikor százezer csónak merült a hínárba

És sétáltunk nyakkendősen és cigarettáztunk

S intettünk egymásnak finoman és elegánsan

Összeütődve a korlátnál a fedélzet terraszán

S míg most is így lótunk-futunk és heverészünk

A ponyva alatt helyeselve a szép alkonyatot

Cápák és delfinek siklanak s mi füttyentünk nekik

Mintha csak látványosság volna ez a tenger

De én az imént jártam a hajófenéken

Miklós gyere félre mondani akarok valamit

Te mondd csak tudsz te róla vagy a többiek is

Hogy az éccaka… (én rossz alvó hallottam is a zörejt)

A tenger sima volt és mégis történt valami

Talán valami alattomos jéghegy lehetett

Az alattság régen víz alatt… nézz le a falnál

Három sor ablak eltűnt már a felszín alatt

Oszkár az isten irgalmára nézz körül egyszer

Nem látod közeledni a csattogó hideg habokat?

Oly közel van már látni külön sok kicsi fodrot

Mindegyik fodrocska nézd csak egy friss pici arc

Most született habcsecsemők és vizilegények

Nem sok jóakarat ami itt kavarog

Üvegszemünk nyitva és néznek ránk mereven

S nem hallod alant azt a fojtott nevetést

Ami ott sustorog és zajlik tajtékos ajkaikon

Hátadon nem fut végig nedvesen a nyirok

Ettől a nevetéstől? – Hisz ezek azt nevetik

Hogy itt táncolnak majd ahol most áll a hajó

Jaj istenem és mi csak ülünk fent a szalonban

Verni félre harangot senkiben nincsen erő?

Mihály a mélybe mered elködlő béna szemekkel

Valami Atlantis tornya felé hunyorog

Hagyd azt a vizet pajtás rángatva könyörgök

Csak föveny és kagyló és roncsok és férgek azok

Algák kósza lidérce nem szikraparázs

Üllőjén csodacsattot nem kalapál Hefaisztosz

S az a felhő ott fönt az alkonyi égen

Amiről azt hiszed Ernő, hogy majd csak elindul

Jó kis vitorla ha gyeplőt hajítsz a nyakába

Az a felhő nem mireánk néz az rokona ennek a víznek

És ez a víz jön és szétnyílik és elereszt

Kihúzza magát kajánul alólunk és hangtalanul

Mint Sóhajok Hídja szennyes csatorna fölött

Zuhantat alá hanyatt-homlok bűzös feketeségbe…

Jaj gyerekek végünk van fáklyát ide hol a szivattyú?

Kortársaim bajtársaim vesztünkre hova kerültünk,

Azt hittük hosszú az út és messze a part még

És majd elérünk valami új Amerikát

Most sehol semmi világ és semmi csillag az égen

És semmi fárosz a parton és semmi föld és semmi öböl

Hömpölygő vízgolyó lett a mi tarka világunk

S rozzant Noé-bárka cifra hajópalotánk

Kormos tükreiben mit nézed Béla táguló szembogarad

Így múlt el sok nemzedék és most mi vagyunk a soron

Értitek értitek értitek végre ez nem afféle hasonlat

Mi csak élet voltunk semmi egyéb csak erdei fák

És a fák nem nőnek az égig mint a kegyetlen szörnyű hegyek

Alattunk fekete kút ólomtestünk rest kitalálni

Kopoltyút és uszonyokat inkább leszáll a fenékre

Halljátok?!… itt veri már… a víz… az ablak peremét…

Még pár vonal az egész… már nincs időm befejezni

Egyet böffen a tenger s egy óriás buborék

Pattan el… azután… azután semmi se lesz

Most meg ez a perc testvérek ez a perc… bujjatok össze

El az arcunkról ezt a megfagyott lárva mosolyt

Most ordítsunk legalább együtt egy rettenetest

Legalább az éjszaka hallja ez az elfeketülő

Nyúlos és hideg és gonosz éj hogy verje az átok

Legalább ez siketülne belé égrevonító panaszunkba

Amit csak a bugyborékoló hörgés fejez be mi már nem…

Vagy szebb lenne talán… talán mégis az a karének

Testvérek társaim nagyszerű ünnepi dal

Szörnyűséges miatyánk győzelmes és diadalmas

Csengő tiszta torokból büszkeerős bariton

Ez a perc még a miénk s nem féltjük a többit

Lángoló kévékkel keljen fel holnap a Nap

Hallani fogják mások tenger alól messze dalunkat

És minden karok zengjenek és mindenik oltár

És mindegyik vallás ki hisz téged egyisten a földön

Orgonaszóval és sófárral és trombitahangon

El illah il Allah és Löchó Daudi és Kirie Eleison

És mindegyiken túl véknyán csilingelő karácsonyi csengő

Amivel kisfiamat hívjak holnap a fenyőfa tövébe

Circumdederunt me gemitus mortis

Gloria in excelsis Deo Krisztus megszületik.

 

Karácsony sokféle érzést és emléket vált ki belőlünk, amelyek hozzá adódnak az ünnephez. Ennek egyik példája Karinthy verse. (a szerk.)

 

Juhász Gyula: Betlehemes ének

O, emberek, gondoljatok ma rá,

Ki Betlehemben született ez este

A jászol álmán, kis hajléktalan,

Szelíd barmok közt, kedves bambinó,

 

Ó, emberek, gondoljatok ma rá:

Hogy anyja az Úr szolgáló leánya

És apja ács volt, dolgozó szegény

S az istállóban várt födél reájuk.

 

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,

A betlehemi kisded jászolára,

Amely fölött nagyobb fény tündökölt,

Mint minden várak s kastélyok fölött.

 

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,

Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,

A kerek föld mindegyik gyermekéhez

Egy üzenettel jött: Szeressetek!

 

Ó, emberek, gondoljatok ma rá!

 

Kányádi Sándor: Isten háta mögött

üres az istálló s a jászol

idén se lesz nálunk karácsony

hiába vártok

nem jönnek a három királyok

 

sok dolga van a teremtőnek

mindenkivel ő sem törődhet

messzi a csillag

mindenüvé nem világíthat

 

megértjük persze mit tehetnénk

de olyan sötétek az esték

s a szeretetnek

hiánya nagyon dideregtet

 

előrelátó vagy de mégis

nézz uram a hátad mögé is

ott is lakoznak

s örülnének a mosolyodnak

 

Füle Lajos: Karácsonyi könyörgés

Mint Betlehem, zsúfolt város,

Hol fér el ennyi idegen?

Uram, szállásra hol találsz most,

Nem maradsz-e hidegen?

 

Szívem istállójába, amely

Szállást csak barmoknak adott,

Térjél be hát! Számodra van hely,

Találsz egy csendes jászlat ott.

 

Csilló arannyal, drágakővel

Nincs ékesítve ez a ház,

Mégis, ne rettenj vissza tőle,

Ha szénát, pozdorját találsz,

 

Ha nem lehet méltó Tehozzád,

Kinek egek örvendenek.

Lásd, ez vagyok, térj így be hozzám,

Hozd el szívembe fényedet!

 

Reviczky Gyula: Karácsonykor

A zúgolódás, gúny, harag

Rég halva már szívemben.

Egy szóval sem panaszkodám

A kis Jézuska ellen.

Nem vádolám balgán azért,

Hogy engem kifelejtett.

Hogy nem hozott ajándékot,

Szemem könnyet nem ejtett.

 

Lelkem nyugodtan, csöndesen

Átszáll a nagy világon.

Imádkozom, hogy Jézusom

Minden szegényt megáldjon.

 

Ágyamra dőlök s álmodom

Egy régi, édes álmot:

Boldog, ki tűr és megbocsát,

S ki szenved, százszor áldott!

 

Ady Endre: Karácsony – Ma tán a béke…

Ma tán a béke ünnepelne,

A Messiásnak volna napja,

Ma mennyé kén’ a földnek válni,

Hogy megváltóját befogadja.

Ma úgy kén’, hogy egymást öleljék

Szívükre mind az emberek –

De nincs itt hála, nincs itt béke:

Beteg a világ, nagy beteg…

 

Kihült a szív, elszállt a lélek,

A vágy, a láng csupán a teste;

Heródes minden földi nagyság,

S minden igazság a kereszté…

Elvesztette magát az ember,

Mert lencsén nézi az eget,

Megátkozza világra jöttét –

Beteg a világ, nagy beteg…

Ember ember ellen csatázik,

Mi egyesítsen, nincsen eszme,

Rommá dőlt a Messiás háza,

Tanítása, erkölcse veszve…

Oh, de hogy állattá süllyedjen,

Kinek lelke volt, nem lehet!…

Hatalmas Ég, új Messiást küldj:

Beteg a világ, nagy beteg!…

 

Alföldi Géza: Krisztus lehajolt

Hulló hó fátylán át igézett a hold

Mosolya ezüst-sugár

s a kopottan is sudár

jegenyékre szerelmesen hajolt.

 

A havas réten egy árva nyúl mosdott.

Nem figyelt, észre sem vett.

S míg a nyár éneke lett,

messziről egy öreg harang bongott.

 

Babonás, különös téléjszaka volt.

Álltam egy kereszt tövén,

s fázós, topogós fölém

kitárt karjával Krisztus lehajolt.

 

Ady Endre: A karácsony férfi-ünnep

Betlehem, a te hajnalod

Férfi-hajnal volt. S férfi-bánat,

Hogy fia fogant Máriának.

Mienk az arany, myrrha, tömjén

S a nagy fájó gondolatok.

 

Mienk az élet s kötelez:

Kisded-sírás velünk veszekszik,

A nagy Titok fejünkre fekszik.

Óh, testvérek, miénk az élet,

Bennünket bíztat és sebez.

 

Óh, élni bús és élni szép:

Áldott az, aki befogadja.

Ma, akinek van édesanyja,

Hím testvérem borulj elébe

S csókold meg sírva a kezét.

 

Ady Endre: Egy jövendő karácsony

Jön a Karácsony fehéren

S én hozzam is jön talán majd

Valaki a régiekből.

 

Csöndesen lép a szobámba

S én köszöntöm: „Béke, béke.”

A küszöbön sápadt orvos.

 

És szorongva szól a vendég:

„Ma Karácsony van, Karácsony,

Emlékszel a régiekre?”

 

És bámulva és vidáman

És kacagva mondom én majd:

„Ma Karácsony van, Karácsony.”

 

És szorongva szól a vendég:

„Valami tán fáj a múltból?”

Megmozdul a sápadt orvos.

 

És bámulva és vidáman

És kacagva mondom én majd:

„Hiszen én meg sohse éltem.”

 

És hörögve mondom én majd:

„Ki a szobámból, pogányok.”

Döng az ajtóm és bezárul.

 

És hörögve mondom én majd:

„Hiszen én meg se születtem.

Karácsony van, száll az angyal.”

 

És a nagy, szomorú házban

Zsoltárokat énekelve

Hajnalig várom az angyalt.

 

Ady Endre: A Jézuska tiszteletére

A született Jézus,

Ez igézetes gyermek,

Áldja meg azokat,

Kik a szívünkbe vernek

Mérges szuronyokat.

 

Áldassanak bennünk

A kifeslett vér-rózsák:

Bánat, kín, szenvedés,

Mert Jézus volt a Jóság

S a nagy, szent türelem.

 

Csengessünk csengőkkel,

Szeressünk szeretettel,

Örüljünk, ha sírunk,

Ha ránk tör minden ember

S ha álul bántatunk.

 

A született Jézus

Született így s kívánta,

Hogy ez legyen az üdv:

Minden hívság kihányva

Életünk gömbiből.

 

Kányádi Sándor: A hírhozó angyal

Fra Angelico freskója alá

 

Az angyal jön

s a titkot

féltérdre hullva

megjelenti

 

És mennyország születik

Mária szemérmes-boldog

mosolyából

 

Milyen jó

Lesz ahova az angyalnak

hazaszállnia

 

Ott marad Mária

a reneszánsz

boltívek alatt

nem néz az angyal után

 

Csak ül

ölén keresztbe ejtett

kézzel

az idők végezetéig

bánatosan

Anyám

 

Ady Endre: Virágos karácsonyi ének

Óhajtozom el a Magasságba,

Nagy a csúfság idelenn,

De van Karácsony, Karácsony,

Istenem, én Istenem

S ember-vágy küldte Krisztusunkat.

 

Két gerlicét vagy galamb-fiókát,

Két szívet adnék oda,

Hogyha megint vissza-jönne

A Léleknek mosolya

S szeretettel járnánk jászolhoz.

 

Krisztus kivánata, Megtartóé,

Lázong át a szívemen,

Mert Karácsony lesz, Karácsony,

Istenem, én Istenem,

Valaha be szebbeket tudtál.

Óhajtozom el a Magasságba

Gyermekségemben kötött

Minden szűzséges jussommal,

Mert az emberek között

Nem így ígértetett, hogy éljek.

 

Követelem a bódító álmot,

Karácsonyt, Krisztus-javat,

Amivel csak hitegettek,

Amit csak hinni szabad,

Csúfság helyett a Magasságot.

 

Lábainknak eligazítását

Kérem én szerelmesen,

Karácsony jöjjön, Karácsony

És száz jézusi seben

Nyiladozzék ékes bokréta.

 

Arany János: Almanach 1878-ra

Itt van tehát: megjött az Új év,

Mint biztató előlegem;

Háromszázhatvanöt nap-éjre

Halvány reményszínt hoz nekem;

Bár majd, ha eljön a valódi,

Nem lesz, mint most, ruhája zöld;

Inkább hiszem, hogy a küszöbnél

Fejér, halotti leplet ölt.

 

Légy üdvöz, Év, e zöld burokban!

Elfogadom a jóslatot,

És köszönöm, hogy a jövőre

Kilátásom’ tovább nyitod:

Hisz’ egy időtül fogva nálam

Látás, kilátás oly rövid!…

Ha meg nem érném: gondolatban

Hadd élvezem át örömid.

 

Mindjárt az első nap rohammal

Köszönt boldog-boldogtalan;

Oly ünnep ez (no! nem panaszlom),

Midőn szív s tárca nyitva van;

S egy „szellemdús” játék (amelynek

Nem kellett nagy heuréka)

A pénz-pazarláshoz időd’ is

Ellopja: a „b. u. é. k.”

 

Aztán jön a farsang, – az árvíz

Mátyás körül, mely „tört jeget”;

Szegény kiontott ürge-népség

Verdesi jajjal az eget;

Mi tancolunk a szenvedőkért,

Bőven fogunk pazarlani:

S ha nem csordúl – százezreinkből

Csöppen nekik is valami.

 

Aztán jön, amely „gólyafőt mos”

A híres márciusi hó,

Ha „Gergely megrázza szakállát” –

No meg böjt, exekúció.

E hó egy napját ültem én is

Már két közép embernyomig:

„Simplicius” napján születtem:

„Simplex” maradtam holtomig.

 

Ápril minden nedvet kiszáraszt,

Májusba’ jőnek a fagyok; –

S ha sáska, féreg, rozsda nem járt,

S a június szépen ragyog

S a július „meg nem szorítja”:

Meg a vetés bőven terem;

Örvend az úr, – hát még az asszony!

Lesz csipke több is, meg selyem.

 

Míg a paraszt izzad, mi gazdák

Fürdőre járunk, hűsleni,

A repce-, gyapjú- s más előleg

A csorbát szépen kifeni;

Nem, mint apáink sültek, – itthon

Töltvén egész mélő nyarat,

S nézték a vén béres hogyan vet

S a tót napszámos hogy’ arat.

 

Szeptember – ah! szüret már nem lesz:

Vagy: lesz szüret, ha bor nem is:

Történeti jogát megőrzi

Híven az iszom-eszem is;

Különbség az, hogy míg apáink

Egy canga birkán „laktanak”:

Nekünk cukor kell, sütve, főzve,

Pezsgő bor, osztrigák, halak.

 

Így, ber, megint ber fogytig-untig

S „brrr!” míg az esztendő lefut;

Miközben egy nap a halottak

Fényűzésére is kijut,

Midőn gyertyával, zöld levéllel

S virággal megvendégelik,

S kitesz halottjáért az élő,

Mutatva dúsan, hogy: „telik!”

 

Majd a karácsony hozza végül

Az apró szívek örömét;

De a „bubus” már nagy szakértő,

Bírálva hordja meg szemét,

S ha nem drágát hozott az angyal

Ajak lepittyed és befagy;

Biz’, édes Jézuskám, te is már

A luxus terjesztője vagy!

 

Áprily Lajos: Karácsony-est

Angyal zenéje, gyertyafény –

kincses kezem hogy lett szegény?

 

Nem adhattam ma semmi mást,

csak jó, meleg simogatást.

 

Mi győzött érdességemen?

Mitől csókolhat úgy kezem?

 

Simogatást mitől tanult?

Erembe Krisztus vére hullt?

 

Szemembe Krisztus-könny szökött? –

kinyúló kézzel kérdezem.

 

Áldott vagy a kezek között,

karácsonyi koldus-kezem.

 

Babits Mihály: A felnőtt karácsony

Mit akarsz? Hová sietsz? Talán

azt várod hogy a fal aminek nekirepülsz

mint gyermekjátékot rugója, visszadob

utadnak elejére ahelyett

hogy az Idő fenéktelen

gödrébe suhintana?

 

Karácsony csenget a szörnyű télben.

Alig hallom csengését. Sárga

arcokat látok a hóverésben

s koldus kezeket reszkedni, ujjaikon

kékül a gyűrűk nyoma, s torkomat

fojtja az ünnepek kalácsa.

 

Nézd ezt a kort amelynek legnagyobb

s elérhetetlen éden-álma hogy

enni legyen kinek-kinek

elég! nézz a gonosz nyájra mely

naiv báránykora multán

nem vél többé magáról semmi jót.

 

Nem kell neki szalag és csengő.

A gyermek megnőtt s szép játékjait

elrugta. Nézd, milyen üres ünnep ez!

A szív hideg és kemény mint a föld.

Tudjuk már hogy ölni s halni születtünk.

Nézd a bedugult időt s hazug tereket:

 

a földet mely a sírok rothadását

s csontok pőreségét takarja,

s az eget, a Mennyek csillagos

homlokzatát, a kivilágított

Potemkin-frontot, mely mögött

nincsen még levegő sem…

 

Babits Mihály: Himnusz

A Földön

meg mindig

a Hivatal csúf vérengzést kohol; a Falkák

őrjöngnek: a Bestia a magas

felhőkig dobálja körmeit; de nekünk

már fáj ez!

Óh Fájdalom! csakhogy megszülettél!

Hozsanna neked! szent Karácsony!

 

Hűlt bolygók

keringnek

s fészket vert bennük az Élet: vad madár!

saját húsát tépi és eszi: rettenetes Pelikán!

Óh bolygók! megszületett-e már bennetek a Fájdalom?

A Földön

itt van már, véres palástban s töviskoronával!

Meg fog bennünket váltani: Hozsanna!

 

Hát fájj csak,

szent Fájás!

Szigorú tanító! vezess pálcáddal magasabb

erkölcsbe! Rossz az élet, hogy jobb legyen! Bolond él

saját dögén! Az Élet eleven törvényei

újulnak!

nem marad gyilkos! A Mester léniája fölfelé

mutat: Hozsanna! – s formája mint a kereszt.

 

Fölsajog az

új Ige:

érc ne tépje a lelkes húsokat! Bénulnak

a nagy acélmadarak! kitérnek az apró

óndarazsak! mert sűrű hálót fon körénk a Harmadik

Szövetség.

Oh Fájdalom! csakhogy megszülettél!

Hozsanna neked, szent Karácsony!

 

Babits Mihály: Karácsonyi ének

Mert fekszel jászolban, ég királya?

Visszasírsz az éhes barikára.

Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:

mégis itt rídogálsz, állatok közt.

 

Bölcs bocik szájának langy fuvalma

jobb tán mint csillag-ür szele volna?

Jobb talán a puha széna-alom,

mint a magas égi birodalom?

 

Istálló párája, jobb az neked,

mint gazdag nárdusok és kenetek?

Lábadhoz tömjén hullt es arany hullt:

kezed csak bús anyád melléért nyult…

 

Becsesnek láttad te e földi test

koldusruháját, hogy fölvetted ezt?

s nem vélted rossznak a zord életet?

te, kiről zengjük, hogy úmegszületettç!

 

Szeress hát minket is, koldusokat!

Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.

Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk

törékeny játékunkat, a reményt.

 

Angelus Silesius: Karácsonyi párversek

Emberre lett az Úr, szalmán kapott helyet,

Hogy széna-szalma én már soha ne legyek.

Alázat s gyermeki lélek mily szent dolog!

Kik látták az Urat elsőnek? Pásztorok.

 

Mert mondod, hogy a Nagy kicsinnyé nem lehet,

S a porszem képtelen felfogni az eget?

 

Nézd a Szűz Gyermeket! S a szűk jászolt tekintsed:

Benne a föld s az ég és száz világ pihent meg.

 

Bizony a szíved is kicsi jászol ha lenne,

Újra jönne az Úr s gyermekként megszületne.

Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben,

Elvesznél, hogyha nem jönne el a szívedben.

 

Dsida Jenő: Közeleg az emberfia

Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,

aki nem tőlem és nem tőled kap életet.

Néhány pásztornak, akik sohasem öltek

nyulat, nem hordoznak emberölő

szerszámot, megjelenik az angyal és

megjelenik a csillag és tele lesz dallal

a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre

és tudni fogjuk, hogy Ő az.

Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,

a petróleumbányák frakkos császárai

s könnyel a szemükben letérdelnek elé.

Mert Ő lesz, akinek legtisztább kék a szeme,

legerősebb lészen a karja és szelíd arcáról ragyog

az örök építők acélos vidámsága.

Ő megmutatja minden vándornak az utat,

minden töprengőnek az igazságot, minden

haldoklónak az életet. Ő megmagyarázza

nekünk a gépek dalának igazi értelmét,

megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt

legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék

fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől.

Ő nem ad országot nekünk, hanem otthont,

nem ad fegyvert, hanem kenyeret.

Ma meg sírunk,

mert a mosolygás nem én vagyok.

Ma meg sötét

van, mert nem jöttem világosságnak,

hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról.

Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.

Eljön Ő, minden bizonnyal eljön.

 

Ismeretlen szerző: Új világosság jelenék

Új világosság jelenék, ó tévelygés csendesedék;

Isten igéje jelenék, újonnan nekünk adaték.

 

Evangéliom erejét, Krisztust, áldott szent Igéjét,

Atya Isten nagy jó kedvét, megmutatá ő kegyelmét.

 

Kit sok száz esztendeiglen eltitkolt volt Atya Isten

Mint megmondá jövendölvén Ámos próféta könyvében.

 

Ezt a mi hitetlenségünk és nagy telhetetlenségünk,

Érdemlette tévelygésünk, emberbéli reménységünk.

Igaz az Isten Igéje, kivel él ember elméje,

Kinek megmarad ereje és el nem vész ő reménye.

Kolozsvár, 1744

 

Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre!

Fel nagy örömre! ma született,

Aki után a föld epedett.

Mária karján égi a fény,

Isteni Kisded Szűznek ölén.

Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,

Nézd csak örömmel Istenedet.

 

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,

Bársonyos ágya nincs neki itt.

Csak ez a szalma, koldusi hely,

Rá meleget a marha lehel.

Egyszerű pásztor, térdeden állj!

Mert ez az égi s földi király.

 

Glória zeng Betlehem mezején,

Éjet elűzi mennyei fény;

Angyali rendek hirdetik őt,

Az egyedül szent Üdvözítőt.

Egyszerű pásztor, arcra borulj,

Lélekben éledj és megújulj!

 

Juhász Gyula: Karácsonyi köszöntés

A Makón pihenő katonáknak

 

Betlehemi csillag

Szelíd fénye mellett

Ma az égen és a földön

Angyalok lebegnek

Isten hírvivői

Könnyezve dalolnak

Békességet, boldogságot

Földi vándoroknak.

 

Harcos katonák is

Fölnéznek az égre

S rágondolnak álmodozva

A testvériségre.

Bujdosó raboknak

Idegen párnákon

Kedveseik szelíd arcát

Ringatja az álom.

 

Fáradt katonák ti,

Pihenjetek szépen

Karácsonyfák lángja körül

A mi szent esténken.

Gondoljatok hittel

Zsolozsmát dalolva

Eljövendő boldogságos

Szent karácsonyokra!

 

Csukaszürke köntös

Kopott, tépett szárnya

Megváltó nagy békességet

Hoz most a világra.

Győzelmes örömmé

Válik majd a bánat,

Lesz meg otthon víg karácsony

Magyar katonáknak!

 

Kosztolányi Dezső: És látom Őt, a Kisdedet

Es latom Őt, a Kisdedet,

aki fehérlő ingbe lépdel.

Meg lopva-lopva rám tekint

és integet szőke fejével.

Arany gyertyácskát tart keze

és este félve ül le mellém.

Hallom kacagni csöndesen,

s látom alvó fejét a mellén.

 

Ő a pap, az igaz, a szent,

bámulom, mint egy ismeretlent.

Gyónok Neki és áldozok,

és megsiratom Őt, ki elment.

 

Juhász Gyula: Betlehem

Ó emberek, gondoljatok ma rá,

Ki Betlehemben született ez este,

A jászol almán, kis hajléktalan,

Szelíd barmok közt, édes bambino,

Kit csordapásztoroknak éneke

Köszöntött angyaloknak énekével.

 

Ó emberek, gondoljatok ma rá,

Hogy anyja az Úr szolgáló leánya

És apja ács volt, dolgozó szegény.

És nem találtak más födélt az éjjel

A városvégi istállón kívül.

 

Ó emberek, gondoljatok ma rá,

Kit a komor Sibillák megígértek,

Kit a szelíd Vergilius jövendölt

S akit rab népek vártak, szabadítót.

Ó emberek, gondoljatok ma rá,

A betlehemi kisded jászolára,

Amely fölött nagyobb fény tündökölt,

Mint minden földi paloták fölött.

 

Ó emberek, gondoljatok ma rá,

Augustus Caesar birodalma elmúlt,

Az ég és föld elmúlnak, de e jászol

Szelíd világa mindent túlragyog.

 

Ó emberek, gondoljatok ma rá,

Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,

A kerek föld mindegyik gyermekéhez

Egy üzenettel jött: Szeressetek!

Ó emberek, gondoljatok ma rá,

És hallgassátok meg az angyalok

És pásztorok koncertjét, mely e szent éj

Ezerkilencszázhuszonhároméves

Távolságából is szívünkbe zeng.

 

Ó emberek, gondoljatok ma rá,

S gondoljatok rá holnap és minden áldott

Napján e múló életnek s legyen

A betlehemi énekből öröm,

A karácsonyi álomból valóság

És békessége már az embereknek!

 

Juhász Gyula: Rorate

A kéklő félhomályban

Az örökmécs ragyog,

Mosolygón álmodoznak

A barokk angyalok.

 

A gyertyák rendre gyúlnak,

A minisztráns gyerek,

Mint bárány a mezőben

Csenget. Az árny dereng.

 

Hideg kövön anyókák

Térdelnek. Ifju pap

Magasba fölmutatja

Szelíden az Urat.

 

Derűs hit tűnt malasztját

Könnyezve keresem.

Ó gyönyörű gyerekség,

Ó boldog Betlehem!

 

Ismeretlen szerző: 1949 Karácsony

Kemény az éj a véres cella mélyén,

a Sátán áll őrt kinn az éjszakán,

és akit őriz, annak nincsen társa,

csak a világot vádoló magány.

Körötte szurony, géppisztoly és börtön

s hol a Halál a szolgává tett földön

a mártírokból légiót soroz:

Ti szabad népek! Moszkva bilincséből

üzen nektek a fogoly bíboros.

 

Egyedül álltam, Istennel – Hazáért,

míg ránkszakadt a gyilkos Ázsia,

de Boldogasszony zsoltáráért zokogva

velem jött népem millió fia.

Gyilkos erő bár eltörte a kardot,

Krisztus keresztje a magasba tartott

égi jel: itt, a Tisza felett

ti szabadok, ti gondtalanul alvók,

az én keresztem védett titeket.

 

Mohinál Ugrin, Tomori Mohácsnál…

Vártam én is, hogy mozdul a világ,

s nem hagyja veszni – szemben Goliáttal –

a szabadságért harcoló fiát.

Hisz azt védtük itt, ami a tiétek:

a lelket, amely az oltáron égett,

s karácsony éjjel kialudt a fény…

Magam maradtam, mint egykor a kertek

a Golgotának égbeszúrt hegyén.

 

Kemény az éj a véres cella mélyén,

a Sátán áll őrt kinn az éjszakán,

és akit őriz, annak nincsen társa,

csak a világot vádoló magány.

Körötte szurony, géppisztoly és börtön

s hol a Halál a szolgává tett földön

a mártírokból légiót soroz:

Ti szabad népek! Moszkva bilincséből

üzen nektek a fogoly bíboros.

 

A fejezetben található SZERZŐK ÉLETRAJZA a Magyar Elektronikus Könyvtárban, a Katolikus Lexikonban, a Petőfi Irodalmi Múzeum adatbázisában, a Magyar Életrajzi Lexikonban, a Magyar Tudományos Akadémia internetes adatbázisaiban, a Kulturális Enciklopédiában és a Wikipédiában található biográfiák alapján szerkesztve és kivonatolva készült.

Diósadi ADY András Endre író, újságíró Érmindszenten született, 1877. november 22-én. Édesapja diósadi Ady Lőrinc kisparaszti gazdálkodó, édesanyja Pásztor Mária református lelkipásztorok leszármazottja volt. Tanulmányait az érmindszenti református elemi iskolában kezdte, de mivel szülei idővel gimnáziumba szánták tanulmányait 1886-tól katolikus népiskolában folytatta, majd 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnáziumba került. Ebben az iskolában írta első költeményeit is, amelyek többnyire verses csúfolódások voltak. 1892-től a zilahi református kollégium diákja volt, ahol 1896 júniusában érettségizett. Szülei beíratták a debreceni jogakadémiára, de a második évre a pesti jogi karra iratkozott be, majd Temesvárra ment, ahol délelőtt a királyi táblánál írnokoskodott, délután magánórákat adott. Temesváron súlyosan megbetegszik, így hazatér a szülői házba. Budapestre beiratkozik az egyetem IV. félévére, azonban a szülei által küldött tandíj többször is korhelyeskedésre elúszik, ezért Zilahra utazik, ahol ügyvédbojtárnak áll. Ezután Debrecenbe ment, ahol előbb a Debreczeni Hírlap, majd a Debreczen című folyóirat munkatársa lett. 1900 elején a nagyváradi Szabadság, majd a Nagyváradi Napló munkatársa lett. 1903 augusztusában ismerkedett meg Diósyné Brüll Adéllal, aki Léda néven lett a múzsája. Kapcsolatuk 1912-re teljesen megromlott: Ady a Nyugatban publikált Elbocsátó szép üzenet című versével végleg szakított Lédával. Hétszer járt Párizsban 1904 és 1911 között. Első, egy évig tartó párizsi útja után a Budapesti Naplónál helyezkedett el, ahol 500 cikk és számos költeménye jelent meg. A második párizsi tartózkodása és a kapcsolódó földközi-tengeri utazás időszaka termékeny korszaka a költészetének. 1906-ban jelent meg harmadik verskötete Új versek címmel, mely sokak szerint mérföldkő a magyar irodalomban, de a negyedik kötete, a Vér és arany hozta meg az igazi sikert és a kritikusok elismerését.1908-ban a Nyugat című új irodalmi lap első számában jelentek meg versei és esszéi, ennek a lapnak lett élete végéig munkatársa, 1912-től pedig az egyik szerkesztője is. Jelentkezett a szabadkőműves Martinovics páholyba, amelybe 1912-ben vették fel. 1914-ben találkozott az akkor 20 éves Boncza Bertával, akivel 1915. március 27-én összeházasodtak, s akit verseiben Csinszkának nevezett.  Az első világháború alatt nem közölt írásokat, csak1918-ban jelent meg újabb verseskötete. Az őszirózsás forradalom után megalakult népköztársaság a forradalmi versei miatt megpróbálta kisajátítani, saját költőjének tekinteni, melytől ettől igyekezett elhatárolni magát. A Tisza-gyilkosság után szélütést kapott. Élete utolsó heteiben súlyos beteg volt, tüdőgyulladással küzdött: a Liget Szanatóriumban halt meg 1919. január 27-én, 41 évesen. Temetése január 29-én volt: koporsóját a Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, ahol több ezren rótták le kegyeletüket és búcsúztatták, majd kísérték utolsó útjára a Kerepesi temetőig.

Hippói Szent ÁGOSTON latin nevén Aurelius Augustinus püspök, filozófus, egyháztanító, a legnagyobb latin egyházatya, Numidiában született 354. november 13-án. Apja Patricius, anyja Szent Mónika. Tanulmányait Madaurában és Karthagóban kezdte, 383-84-ben Rómában tanult, 384-től a retorika tanára Milánóban. Sikeres világi pályafutásának 386 nyarán váratlan megtérése vetett véget. Már, mint gyermek a katechumenek közé került, s édesanyja keresztény szellemben nevelte, de Ágoston nem keresztelkedett meg, majd tanulmányai során elidegenedett hitétől. Egy nővel való ágyasságából (akivel 385-ben szakított) született Adeodatus nevű fia. Diákként ismerte meg Karthagóban Cicero: Hortensius című dialógusát, mely fölkeltette benne a metafizikai érdeklődést, melynek következtében a filozófiában és az örök bölcsességben kereste és vélte megtalálni az igazi boldogságot. E keresés közben a Szentírás olvasása csalódást okozott, elsősorban tartalma, nyelvezete és stílusa miatt is. Így lett rabja a vallási megismerést és belátást ígérő manicheizmusnak 383-ig, majd amikor csalódottan elfordult tőle, és rövid ideig meggyőződés nélkül a szkeptikus akadémikusokhoz (szkepticizmus) csatlakozott. Milánóban Szent Ambrus prédikációi és az ottani keresztény újplatonikus hatás átsegítették a vallással kapcsolatos nehézségein. Kemény erkölcsi vívódás után a Római levél 13 ihletésére 386 nyarán véglegesen döntött: lemondott állásáról, hogy szerzetesi életformában az isteni bölcsességnek szentelje magát. 387 húsvétjának éjjelén keresztelte meg Szent Ambrus. 388-ban visszatért Afrikába, ahol Tagastéban apai örökségéből hozzákezdett új életformájának megteremtéséhez. 391-ben Hippóban pappá, 395-ben püspökké-szentelték. A megöregedett Valerius segédpüspöke lett, akit egy évvel később követett a hippói püspök székben. Papjaival kolostori közösségben élt. Tevékenységének kisugárzása hamarosan túllépte egyházmegyéjének határait. Elsősorban a manicheizmussal, a donatizmussal, 411-től a pelagianizmussal, a szemipelagianizmussal és az arianizmussal szemben védte szóban és írásban az Egyház hiteles tanítását. Akkor halt meg Hippoban 430. augusztus 28-án, amikor a pogány vandálok ostromolni kezdték székvárosát. Először a város székesegyházában temették el. Az iszlám pusztítása elől a 7. században Szardínia szigetére, 725 körül Páviába menekítették ereklyéit, ma a Ciel d'Oro-templom főoltára fölött őrzik. Műveit halála után tanítványa és barátja, calamai Possidius rendezte, aki megírta életrajzát is. A Vallomások (Confessiones) Istenhez szóló ima formájában mutatják be életében a kegyelem működését; levelei és a Retractationes (kritikai utószó az általa kiadott írásokhoz) élete hű tükörképét nyújtják. A későbbi korok, sőt napjaink számára sem veszített jelentőségéből. Az Egyház tanításának fejlődésében szinte valamennyi szakterületen óriási jelentősége volt. A keresztény ókor legnagyobb filozófusa és teológusaként az ókor és középkor fordulóján jobban ismerte a keresztény filozófiát és teológiát, mint bárki más a következő századokban. Vallási lelkesedése termékenyítően hatott a misztikára; a dialektika iránti különös vonzódásával a skolasztikus teológia elvi megalapítója lett, tudományeszménye és államtana lényegesen hatott a későbbi korok társadalmi gondolkodásra, beszédeiben és írásainak stílusában új életre keltette az ókori latin nyelvet, és megtermékenyítően hatott az egyház latinitásra. Amikor az újkor kezdetén a nyugati kereszténységet a reformáció két táborra osztotta, Ágoston szelleme mindkét félre továbbra is nagy hatással volt, tanításukban és megfogalmazásaikban a reformátorokat is befolyásolta (augusztinizmus, bajanizmus, janzenizmus, megvilágosodástan, ontologizmus). Korai írásain még a sztoa és az újplatonizmus hatása érezhető, később újplatonizmust kereszténnyé és a következő évszázadok teológiájában is használhatóvá tette. Dogmatikai tanításának fejlődésére az újplatonizmus több vonatkozásban is hatott, valódi forrása mindig a Szentírás és az Egyház hagyománya volt. Gondolkodásának középpontjában az Isten-kérdés áll: az üdvtörténet minden igazságát és problémáját, akárcsak a kegyelmi eszközök kérdését, erről az oldalról nézi. Gondolkodásában Istenből és a szellemi világból indult ki, és így számára az ember testet öltött szellemi lélek. Az emberi lélek szerinte az isteni megvilágosítás hatására mintegy belülről ismeri meg a dolgokat, ehhez az ösztönzést a kívülről, a testi szervek által ható benyomások adják. Az örök igazságok változhatatlan ideáit, melyek alapján a lélek megismer és ítél, a lélek nem maga alkotja, hanem már magában hordozza. A lélek megelőzően adott örök igazságai az egyetlen örök igazság felé mutatnak, aki maga az Isten. Az abszolút igazság után az ember éppen úgy vágyakozik, amint a boldog életre vágyódik az igazság keresése során. Istennek a világhoz való viszonyáról úgy tanít, hogy az mentes minden panteista tendenciától (panteizmus). A bibliai teremtés-fogalom világos kifejezést nyer gondolkodásában. Számára a teológia nem elvont tanrendszer, inkább a hívő ember kegyelem által megvilágosított tudása Istenről: a kegyelemnek, a szív misztikus tapasztalatainak és a keményen összeszedett emberi gondolkodásnak együttes gyümölcse, ami mindig az üdvösség vágyából fakad és a konkrét helyzetben születik meg. A teológia így sohasem lesz zárt rendszer. Számára természetes volt, hogy az ész tevékenysége a hit aktusában egyben a meghajlást is jelenti a tekintély előtt, mely igazolja az egyelőre még be nem láthatót, de ezt az igazolást a belátás és a hit elsőbbsége teszi lehetővé. A pelagianizmussal folytatott vitájában olykor egyoldalúan hangsúlyozta mind a bűnbeesést, mind az áteredő bűnt, akárcsak az isteni kegyelem és kiválasztás ingyenes és tévedhetetlen működésének tanát. Elsőként fejti ki a szentségi karakterről szóló tanítást és a látható Egyház szükségességét valló nézetét. A keresztény élet legmagasabb fokát a bölcsességben éri el, ami nem más, mint Isten és az isteni dolgok szeretetteljes élvezete.

CSORBA Győző József Attila és Kossuth-díjas költő, műfordító Pécsen született 1916. november 21-én. Nagycsaládban született, kilenc testvére közül ő a nyolcadik. Iskoláit Pécsett végezte, 1935-ben a jezsuita Pius Gimnáziumban érettségizett, 1939-ben államtudományi diplomát és doktorátust szerzett a pécsi Erzsébet Tudományegyetem jogi karán. Középiskolai és egyetemi évei alatt gyenge tanulókat instruált, pénzért diplomadolgozatokat írt. 1939–1941-ig állástalan diplomás, 1941-43-ban városi tisztviselő a főispáni hivatalban. 1943–1952-ig a Pécsi Városi Könyvtár vezetője. 1952-56-ban a Baranya Megyei Könyvtár csoportvezetője, 1956-76-ban igazgatóhelyettese. 1993-ig – szerződéses munkatársként – nyugdíjazása után is dolgozott a könyvtárban. Költészete a Nyugat harmadik nemzedékének tagjaival egyidőben indult. 1933–1934-ben jelentek meg első versei A Mi Utunk és a Regnum című diáklapokban. 1935-ben közölték versét először kötetben, a Százhúrú hegedű című antológiában. 1938-ban saját kiadásában jelent meg első verseskötete, a Mozdulatlanság. 16 verseskötete, 8 válogatott kötete, 1978-ban pedig Összegyűjtött versek című kötete jelent meg. Lírájának jellemző területei a lélek, az élet és a halál, a család és a kert. Egyik legjobb barátja Weöres Sándor volt. Munkásságának jelentős része fordítói tevékenysége: nagyszámú latin, német, olasz, francia és orosz mellett ismertek görög, lengyel, norvég és finn versfordításai is. Goethe Faustja második részének magyarra ültetése után Janus Pannonius egyik legelismertebb fordítója lett. A pécsi irodalmi élet egyik fő alakítója volt, minden pécsi irodalmi folyóirat szerkesztésében jelentős szerepet vállalt, fiatal írókat, költőket segített tanácsaival, szigorú kritikáival. 1948-tól a Magyar Írók Szövetségének, 1949-től a Magyar PEN Club tagja. 1959-től a Jelenkor szerkesztőségében dolgozott, ahonnan 1965-ben saját elhatározásából távozott. 1976-tól a Magyar Írók Szövetsége választmányának tagja. 1977-től visszatért a Jelenkor szerkesztőbizottságába. 1985-ben, vidéki költőként először Kossuth-díjat kapott. 1995-ben felvették a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai közé. Pécsett hunyt el 1995. szeptember 13-án.

KARINTHY Frigyes író, költő, műfordító, Budapesten született 1887. június 25-én. Apja állami tisztviselő, a Magyar Filozófiai Társaság alapító tagja. 15 éves korában a Magyar Képes Világ közölte egy fantasztikus regénykísérletét Nászutazás a föld középpontja felé címmel. Reáliskolai érettségi után rövid ideig az egyetemen matematikai, fizikai és orvoskari előadásokat hallgatott, de egyik karon sem vizsgázott. Egyetemista korában már benne él az irodalmi életben, Kosztolányi Dezső és Füst Milán ez időtől fogva mindvégig a legjobb barátja. 1906-tól publikált, számos lapban, így Az Újságban, a Budapesti Naplóban, a Borsszem Jankó szatirikus vicclapban, majd a háború kitörése idején a Budapesti Hírlapban. Újságíró lett, előbb Az Újság, később a Budapesti Napló munkatársa volt, majd a Nyugat írócsoportjához csatlakozott. Hírnevét Így írtok ti című irodalmi karikatúrakötete alapozta meg 1912-ben, de ebben az évben megjelenik két novellás kötete, és egy szösszeneteket tartalmazó cikkgyűjteménye, valamint egy csokorra való humoreszkje is. 1916-ban adják ki a Tanár úr kérem című könyvét. 1918-ban tagja lett az írók Vörösmarty Akadémiájának, a Tanácsköztársaság idején az írói választmánynak. A proletárdiktatúra után a Pesti Napló munkatársa. Humoros karcolataiban és egyéb prózai írásaiban, verseiben a radikális polgári humanizmus álláspontjáról ostorozta – az irodalom modorosságaitól a közélet fonákságáig és az emberi kapcsolatok elgépiesedéséig – a társadalom elembertelenedését, támadta az elnyomást, a fajmítoszt, a fasizmust. Regényei nő és férfi kapcsolatát boncolgatják, leginkább a Gulliver utazásai folytatásaként írt Capillária és az Utazás Faremidóba. Legnépszerűbb fordítása a két Micimackó-meseregény és Jonathan Swift: Gulliver utazásai című műve. 1936-ban súlyos agyműtétet hajtott végre rajta Stockholmban Olivecrona agysebész, erről szól az 1937-ben kiadott Utazás a koponyám körül című műve. A műtét után két évvel váratlanul agyszélhűdés érte. Első felesége, Judik Etel színésznő 1918-ban spanyolnátha áldozata lett, második felesége, Böhm Aranka orvosnő deportálásban halt meg. Siófokon halt meg 1938. augusztus 29-én.

JUHÁSZ Gyula költő, újságíró, Szegeden született 1883. április 4-én. Iskoláit Szegeden végezte. 1902-06-ban Budapesten bölcsészhallgató, ahol megismerkedett Babitscsal és Kosztolányival. 1907-ben magyar-latin szakos tanári oklevelet szerzett. 1906-tól Máramarosszigeten, Léván, Nagyváradon, Szakolcán és Makón tanított. 1918-tól a Szeged és Vidéke, majd a Dél-magyarország munkatársa, a Nyugatnak is dolgozott. Idegbaja fiatalkorától kínozta, depressziós állapotban különböző módokon ismételten öngyilkosságot kísérelt meg, végül halálát is az okozta. Költészete főként a századelő magyar lírájának újabb jegyeit viseli magán, a népnemzeti hagyományok egy részének fölfrissítésével egyidejűen. Borongó hangulatok, fájdalmas szépségkultusz, gyöngéd és lelkesült emberszeretet hatják át leggyakrabban a sorait. Élményforrása az alföldi táj, gyakran idézi meg művészek alakját. Jézus, illetve a jézusi szelídség iránti vonzódása ismételten kifejeződik verseiben. 1937. április 6-án halt meg Szegeden.

KÁNYÁDI Sándor Kossuth-díjas költő, Nagygalambfalván Hargita Megyében született 1929. május 10-én székely földműves családban. Édesanyját korán elveszíti. Az elemi iskola öt osztályát szülőfalujában végzi, utána Székelyudvarhelyen tanul, 1941 és 1944 között a református kollégiumban, majd 1944–45-ben a Római Katolikus Főgimnáziumban, 1946–50-ben a fém és villamosipari középiskolában. Költőként Páskándi Géza fedezi fel, 1950-ben a bukaresti Ifjúmunkás című lapban közli első versét, majd a kolozsvári Utunkban is megjelenik. 1950 őszétől Kolozsváron él. 1950-től fél évig a kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola hallgatója, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán tanul, itt szerez magyar irodalom szakos tanári diplomát. 1955-ben jelenik meg első verseskötete, a Virágzik a cseresznyefa. 1951–52-ben az Irodalmi Almanach segédszerkesztője. 1955-60-ban a Dolgozó Nő, majd 1960-1990-ig a kolozsvári Napsugár című gyermeklap szerkesztője. 1958-ban megnősül, feleségül veszi Tichy Mária Magdolna tanárt. Tevékenyen részt vállal az irodalmi életben, iskolák, könyvtárak, művelődési házak állandó vendége Romániában, Magyarországon és a környező államok magyarlakta településein. 1956 októberében-novemberében a Romániai Írószövetség küldötteként a Szovjetunióba utazik, ellátogat Leningrádba, Moszkvába és Örményországba. Először lépi át a román-magyar határt, de Magyarországon csak átutazik. 1967-ben utazik először nyugatra, Bécsben megtartja a Líránkról Bécsben című előadását, 1969-ben Székely Jánossal, Békés Gellérttel részt vesz a Bolzanói Szabadegyetemen, itt megismerkedik Cs. Szabó Lászlóval és Szabó Zoltánnal. 1971-ben a Pen Klub meghívására Sütő Andrással Norvégiába és Svédországba utazik. 1973-ban Püski Sándor meghívására Sütő Andrással, Farkas Árpáddal, Domokos Gézával és Hajdú Győzővel az USA-ba és Kanadába látogat. 1984-ben hosszabb észak (Kanada, USA) és dél-amerikai (Argentína, Brazília) előadó körúton vesz részt. 1992-ben Izraelben mutatja be erdélyi jiddis népköltészet-fordítását.1987-ben meghívják a rotterdami nemzetközi költőtalálkozóra, nem kap útlevelet, ezért tiltakozásul kilép a Romániai Írószövetségből. A Magyar Művészeti Akadémia tagja.

FÜLE Lajos 1925-ben, Cegléden született, ahol a helybeli Kossuth Gimnáziumban érettségizett. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet. 1950-től a fővárosi Városépítési Tervező Intézet szakmérnöke. Városrendezéssel foglalkozó szakemberként kezdte járni az országot, sikeres tervpályázatai alapján több új városrész rendezési tervének elkészítésére kapott megbízást. Eleinte Budapesten, majd Szegeden dolgozott. Mérnöki munkájáért többször részesült elismerésben: Szegedi művészeti díjjal, Alpár Ignác és Hild János-emlékéremmel, valamint Ybl-díjjal is kitüntették. Iskolás kora óta írt verseket. 1989 előtt nem jelent meg verse idehaza, de protestáns egyházi körökben egyre többen olvasták Isten szeretetéről és saját megtapasztalásairól szóló költeményeit. Versei gépelt formában terjedtek, valamint az akkor még külföldön kiadott Vetés és Aratás folyóiratban jelentek meg. Első kötete 1989-ben jelenhetett meg A hamu tanítása címmel. A költő további kötetei: Ne félj!; Akkor jön el; Építsd velünk!; Ne nyugodj bele!; A templom áll; Utak és kapuk; Hoztál-e napsugárt?; Ének a cseresznyefáról; 365 napon; Szent ámulással; Ünnepeink versekben; Futás. A verseskötetek mellett két hangzó anyaga is megjelent. 1994-ben Vásárosnaményba költözött feleségével, akinek 1996-ban bekövetkezett halála óta egyedül élt, 2015. április 19-én bekövetkezett haláláig.

REVICZKY Gyula költő, író, Vitkócon született 1855. április 9-én. Apja felvidéki nemesember, anyja szlovák cselédlány volt, házasságon kívüli gyermekként született. 1873 őszétől 1874 őszéig Garamújfaluban nevelősködött. 1874 őszétől 1875 őszéig Budapesten irodalmi tevékenységből próbált megélni; néhány hónapig az Új Idők segédszerkesztője volt, majd Dentára ment nevelőnek, itt beleszeretett Bakálovich Emmába, aki bár vonzalmat is érzett iránta, nem volt hajlandó életét a költővel megosztani. 1877-ben visszatért Pestre és újságírói állást vállalt. 1878-ban a Pesti Napló, 1878-82-ben A Hon munkatársa. Ebben az időben barátkozott össze Komjáthy Jenővel és más ellenzéki írókkal. Mint kritikus és esszéista kezdte irodalmi pályáját. 1884-ben néhány hónapig az Aradi Hírlapot szerkesztette. Aradon írta meg évek óta tervezett regényét, az Apai örökséget. 1885 őszén a Pannónia című német nyelvű lap szerkesztőségében dolgozott Kassán. 1886-ban a Függetlenség, 1887-től haláláig a Pesti Hírlap munkatársa. Tagja volt a Petőfi Társaságnak. A magyar szimbolizmus egyik korai előfutára volt. Tüdőbajban halt meg Budapesten 1889. július 11-én.

ALFÖLDI Géza eredeti nevén Schilzong József író, költő, zeneszerző, Cegléden született 1908. június 22-én. Az Alföldi nevet először költői és írói álnévként használta, majd 1944 novemberében miniszteri engedéllyel hivatalosan is véglegesítették. A Ceglédi Hírlapnál kezdte újságírói pályafutását. Zeneszerző is volt, aki egymás után komponálta zenés vígjátékait és operettjeit, melyek közül az 1933-ban alkotott Csókos huszárok című darabja országos hírnévre emelte. A harmincas évek végén Budapestre került, ahol számos lapnak volt egyidőben munkatársa, további színműveket, drámákat, kisregényeket írt. Első verseskötete még Cegléden jelent meg 1936-ban. A harmincas évek elejétől bekapcsolódik a jobboldali, nemzeti szellemű politikai mozgalmakba, melyeknek elkötelezett harcosává válik. 1943-ban megjelent Csak a gyökér kitartson! című második kötetet. Verseit tucatjával közlik a nemzeti gondolat megvalósításáért harcoló lapok. Érdeklődése a politika felé fordul és 1944-ben A Nép című hungarista hetilap vezércikkírója. 1944. novemberében államtitkári rangban a honvédelmi minisztériumban, a nemzetvédelmi propaganda osztály vezetőjévé nevezik ki, majd a Filmipari Alap igazgatósági tagjául hívja meg. Ő volt a magyar-német bajtársi rádióórák előadója. A magyar csapatokkal került 1945 tavaszán nyugatra. 1948 áprilisában, egy maroknyi magyar támogatásával, egy bajorországi kisfalu szerkesztőségéből indítja útjára Hídverők címmel kéthetente megjelenő lapját, miközben újabb verseskötetei jelentek meg. 1954-ben a Hídverők szerkesztősége az emigrációs magyarság hathatós anyagi segítségével kibérli a bajorországi Teising-kastélyt, ahol Alföldi vezetésével Történelmi és Társadalomtudományi Kutatóintézet létesül, melynek egyik fő célkitűzése, hogy a világ közvéleményével az igazságnak megfelelően megismertesse a magyar sorskérdéseket és ez által minél több támogatót találjon a nyugati országokban. 1962-ben a Hídverőket jogerős bírósági döntéssel betiltották a német hatóságok, Alföldit pedig hat hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, mellékbüntetésként kitiltották Németországból, de ennek végrehajtása elmaradt. Ezután különböző üzleti vállalkozásokkal kezdett foglalkozni, de mindenbe belebukott. 1967-ben a Teising-kastélyt azonnali árverésre bocsátották. Két koffert kitevő személyes holmijával és verseinek kézirataival távoznia kellett, a gyűjtemény nagy része pedig a szemétre került. Alföldi Géza ettől kezdve a politikától teljesen visszavonult, verseket nem nagyon írt többé és 1991. október 25-én halt meg.

ARANY János magyar epikus költő, máig a legnagyobb szókincsű költőnk Nagyszalontán született 1817. március 2-án, egy földművelő házaspár Arany György és Megyeri Sára kései, tízedik gyermekeként. Iskoláit Szalontán kezdte el, kisdiák korától fogva hallatlan szorgalommal olvasott. Szalontai diákéveire esnek első verselési próbálkozásai is. 1833 őszétől a debreceni kollégiumban folytatta tanulmányait, de szűkös anyagi viszonyai miatt 1834-ben kénytelen volt egy időre búcsút mondani az iskolának és egy évig Kisújszálláson segédtanítóskodott. Az önművelést tovább folytatta, szakadatlanul olvasott és nyelveket tanult. 1835-ben visszatért Debrecenbe és folytatta tanulmányait. 1836 tavaszán végleg hátat fordított a kollégiumnak és színésznek szerződött, rövid ideig Debrecenben lépett fel apró szerepekben, majd néhány hónapos vándorszínészkedés után szakított a színészi pályával is és Máramarosszigetről gyalogszerrel hazatért Nagyszalontára. Időközben édesapja megvakult, majd hazaérkezése után édesanyja kolerának esett áldozatul. A sorozatos csapások és csalódások hatására feladta költői, művészi terveit és előbb segédtanító volt, majd 1840-től aljegyző Nagyszalontán, és hivatali munkája mellett gazdálkodott is. 1840-ben megházasodott, Ercsey Juliannát vette feleségül. Házasságukból két gyerek született: Juliska és László. Fásultságból az 1842-ben Szilágyi István literátor mozdította ki, az ő ösztönzésére ismét művelni kezdte magát, a görög klasszikusokat tanulmányozta és angolul is megtanult. A reformpolitika zsákutcába kerülése, a liberálisok és a konzervatívok marakodása felett érzett bosszúságában 1845-ben megírta Az elveszett alkotmány című szatirikus eposzt, mellyel 1846 elején elnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját. Az elveszett alkotmánnyal aratott sikere után, Vörösmarty bíráló szavait megszívlelve, fogott hozzá a Toldi megírásához, mely 1847-ben újabb pályadíjat hozott és ezzel együtt az irodalmi világ érdeklődését valamint Petőfi barátságát is, mely élete végéig ösztönző erővel hatott rá. Következő nagyobb művével, a Toldi estéjével 1848. márciusban készült el, de csak 1854-ben adta nyomdába. 1848 őszén néhány hétig önkéntes nemzetőri szolgálatot teljesített, 1849 tavaszán pedig belügyminisztériumi fogalmazóként működött Debrecenben, majd Pesten. A másfél esztendős szabadságharc egész sor forradalmi hangú költemény megírására ihlette. A szabadságharc bukásával elvesztette szalontai állását és lakását. Egy ideig járási írnok volt, azután fél évig nevelő Geszten a Tisza családnál, majd 1851 őszén a nagykőrösi református gimnázium tanára lett. Nagykőrösi éveire esik költészetének egyik csúcspontja. Ennek az időszaknak a terméke A nagyidai cigányok című verses epikai műve, valamint ekkor kezdett el behatóbban foglalkozni elvi-esztétikai és irodalomtörténeti problémákkal is. 1860 őszén a Kisfaludy Társaság igazgatójaként végleg Pestre költözött. Nagy szerepet vállalt az első teljes magyar Shakespeare-kiadás elkészítésében, lefordítva a Szentivánéji álmot, a Hamletet és a János királyt. 1864-ben jelent meg Buda halála című „hún regé”-je. 1865-ben elvállalta az Magyar Tudományos Akadémia titkári tisztét, majd 1870-től 1879-ig főtitkáraként működött. Az időszaki adminisztrációs munka és Juliska leányának korai 1865. decemberi halála csaknem egy évtizedre elhallgattatta benne a költőt, bár eközben sajtó alá rendezte Összes költeményeit 1867-ben kiadta illetve prózai dolgozatait, lefordította Arisztophanész vígjátékait és 1873-ban megírta a Bolond Istók második énekét. Az 1860-as évek végétől kezdve sokat betegeskedett és több nyarát Karlsbadban töltötte. 1877-től már csak névlegesen látta el az MTA főtitkári teendőit és a nyarat a Margitszigeten töltötte családjával, teljes alkotói nyugalomban. Ennek a nyárnak a terméke az Őszikék cím alatt összefoglalt költeményciklus: a híres „Kapcsos Könyv”-be beírt lírai költemények, életképek, balladák gyűjteménye. Utolsó nagy művét, a Toldi szerelmét 1879 májusában fejezte be. Élete utolsó három évében főleg a hun trilógiával foglalkozott. 1882 egyik őszi napján séta közben meghűlt, lázas beteg lett és rövidesen 1882. október 22-én meghalt.

ÁPRILY Lajos (családi nevén Jékely János Lajos) József Attila-díjas költő, műfordító Brassóban született 1887. november 14-én. Jékely Zoltán költő apja. 1899-ben családja Kolozsvárra költözött, tanulmányait a református kollégiumban, majd az egyetemen, ahol magyar-német szakos tanári oklevelet szerzett. 1909 őszétől a nagyenyedi kollégiumban tanított. 1911-ben feleségül vette Schéfer Idát. Néhány verse 1918-ban megjelent az Új Erdély című lapban, itt használta először az Áprily Lajos nevet. Az Erdélyi Szemlében 1919 végén és 1920 elején megjelent öt versciklusból álló Falusi elégiában a falu képeit idézi, mely munkája megszerezte számára Reményik Sándor, Kós Károly, Sipos Domonkos barátságát, és bekerült az irodalmi életbe. 1919 után a kollégium vezetőségével együtt felismerte, hogy folytatni az anyanyelvi oktatást, továbbadni a nemzeti műveltség értékeit és megteremteni a román néppel való együttélés lehetőségeit. A kollégium 1923 nyarán Dijonba küldte francia nyelvtanfolyamra. Költeményei jelentek meg az Erdélyi Szemle, Pásztortűz, Napkelet, Vasárnapi Újság hasábjain és önálló kötetekben, neve Magyarországon is ismert lett. 1924-ben elvállalta Kolozsvárott az Ellenzék című lap vasárnapi irodalmi mellékletének szerkesztését. 1926 őszétől a kolozsvári református kollégiumban tanított. 1926-ban a marosvécsi várban létrejött Erdélyi Helikon munkaközösség őt kérte fel hasonló nevű folyóiratának szerkesztésére. 1929 tavaszán lemondott a szerkesztésről és Budapestre költözött, ahol a Lónyai utcai református gimnáziumban tanított és a Protestáns Szemlét szerkesztett 1930–38 között, szerkesztő társa Ravasz László volt. 1943-ban a zsidótörvényt nem volt hajlandó végrehajtani iskolájában és lemondott állásáról. 1945-ben rövid ideig szerkesztője az Új Magyar Asszony című lapnak, utána visszavonult. A Visegrád melletti Nagyvillám-dűlő völgyébe költözött. Műfordítói munkássága egész életén át tartott, fiatal korában Hofmannsthal, Liliencron és Stefan George verseit ültette át magyarra, később német, francia, angol, lengyel, orosz, kínai és latin költők műveit fordította. Három drámát is írt: Idahegyi pásztorok, Oedipus Korinthosban, A bíboros címmel. Lefordította Ibsen Peer Gyntjét, Schiller Wallensteinjét és Shakespeare Julius Caesarát és Puskin Anyeginjét. Budapesten halt meg 1967. augusztus 6-án. Kívánsága szerint Visegrádon temették el.

Szentistváni BABITS Mihály költő, író, irodalomtörténész, műfordító Szekszárdon született 1883. november 26-án. Budapesten 1906-ban szerzett magyar-latin szakos tanári oklevelet. Baján, Szegeden, Fogarason, Újpesten, majd Budapesten tanított középiskolákban. 1916-tól egyik szerkesztője a Nyugatnak. 1919-től egyetemi tanárrá nevezték ki, de az ellenforradalom idején állásától megfosztották. 1918-as megalakulásakor a Vörösmarty Akadémia alelnöke, 1925-től elnöke lett. 1919 közepe után kizárólag az irodalomból élt. 1927-től a Baumgarten-alapítvány kuratóriumának irányítója, 1920-tól kizárásáig tagja a Petőfi Társaságnak, 1930-tól a Kisfaludy Társaság tagja. Költészete évtizedeken át a magyar líra élvonalában állt. Fortissimo című verséért, melyben az I. világháború tombolásának meg nem akadályozása miatt Istennel is pörbe szállt - vallás elleni vétség címen indítottak ellene eljárást; ugyanakkor művei sokaságában vall közvetetten vagy közvetlenül is alapjában katolikus világszemléletéről. Életművének jeles darabja Jónás könyvének költői átdolgozása. Legértékesebb prózai műve a Halálfiai című családregény, fordításai közül kiemelkedik Dante: Isteni színjátékának tolmácsolása és az Amor Sanctus. Budapesten halt meg 1941. augusztus 4-én.

Angelus SILESIUS családi nevén Scheffler Johannes német katolikus költő és misztikus teológus, a barokk katolikus líra mestere, 1624. december 25-én született Breslauban. Evangélikusnak született és orvosnak tanult. Korán megismerkedett Jakob Böhme misztikájával és a sziléziai misztikusok gondolataival, majd ezek hatására katolizált. Ezt követően császári udvari orvosi kinevezést kapott, majd minorita szerzetes lett; néhány éven át élharcosa volt a sziléziai rekatolizációs mozgalomnak és a protestánsok elleni polémiának, élete utolsó évtizedét viszont kolostori visszavonultságban töltötte. Költői műveinek misztikus szemlélete, túláradó dogmátlan spekulativitása Eckhart Mester, Teuler, a spanyol misztikusok hatását mutatja, de nézeteinek panteizmusa B. Spinoza és G. Bruno felfogásához is közelít. Legjelentősebb műve, a rövid időre hangvétele miatt az eretnekség gyanújába is keveredő Cherubinischer Wandersmann egy hittételektől mentes, bensőséges Isten-ember viszony megteremtésének epigrammákban megfogalmazott kísérlete, amelyben a misztikus érzelem és a racionális értelem keresi egymást. Heilige Seelen - Lust című kötete a pietizmusra gyakorolt jelentős hatást, a protestantizmusról írt gúny és vitairatainak gyűjteménye pedig a korabeli hitvitázó irodalom jelentős alkotójává avatta. Szülőhelyén halt meg 1677. július 9-én.

DSIDA Jenő erdélyi magyar költő, hírlapíró, Szatmárnémetiben született 1907. május 17-én. A gimnáziumot Beregszászon és Szatmárnémetiben végezte, majd Kolozsváron jogot tanult, de nem fejezte be. 1931-től társszerkesztője, majd szerkesztője a nagyváradi Erdélyi Lapok című katolikus napilapnak. 1933-ban itáliai zarándokutat tett, 1937-ben Márton Áron eskette a Szent Mihály templomban, aki betegágyán is lelki gondozója volt. 1929-től a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság és a marosvécsi Helikon tagja. Az Erdélyi Katolikus Akadémia és a PEN Klub romániai tagozatának titkára. Első verseit Benedek Elek Cimbora című gyermekújsága közölte. Egyik leghíresebb verse, a Psalmus Hungaricus (Magyar zsoltár), melynek létezését is megpróbálták örökre elfelejtetni. Gépírással terjesztették, de nagyon sokáig csak a legendákban létezett, ma szabadon olvasható. Kolozsváron hunyt el 1938. június 7-én, a Házsongárdi temetőben temették el, a szertartást Márton Áron végezte. Őszinte hittel ragaszkodott a katolikus vallás tanításaihoz, s költészetében nagy szerepet kapott Krisztus alakja és a megváltás tudata (Út a Kálváriára, Húsvéti ének). Vallásos költészetében a középkori ferences hagyományokat újította föl, igazi "poeta angelicus" módjára.

GÁRDONYI Géza (Ziegler Géza) író, költő, Agárdon született 1863. augusztus 3-án. A tanítóképzőt érseki támogatással Egerben végezte. 1881-től Karádon, Devecserben, Sárváron segédtanító, Dabronyban kántortanító. 1885-től írogatott. 1886-tól a Hazánktól a Győri Hírlaphoz szerződött, ősztől Budapesten a Függetlenség munkatársa. 1887-től a Győri Hírlapnál, majd a Garabonciás Diáknál, 1888-től a Szegedi Híradónál, 1890-től a Szegedi Naplónál, 1891-től az Arad és Vidékénél, 1891 végétől a Magyar Hírlapnál dolgozott. 1896 tavaszától a Kakas Márton élclap munkatársa ettől kezdve ott jelentette meg Göre Gábor leveleit. 1897 tavaszán Egerben telepedett le, később a várostól egy telket kapott, s 1922-ben róla nevezték el az utcát, amelyben lakott. 1898-től a Petőfi Társaság, 1903-tól a Kisfaludy Társaság, 1910-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Egerben halt meg 1922. október 30-án.

Nemeskosztolányi KOSZTOLÁNYI Dezső költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja, Szabadkán született 1885. március 29-én. Kosztolányi Árpád tanár, iskolaigazgató és Brenner Eulália gyermeke. A gimnáziumot Szabadkán kezdi, ahonnan elbocsájtják, ezért Szegeden érettségizett. Gimnáziumi tanulmányai közben testvéreivel és unokatestvéreivel előadásokat szerveztek, ezek eleinte csak saját szórakozásukat szolgálták, később nagyobb nyilvánosság elé léptek műsoraikkal. A bemutatott jeleneteket, verseket gyakran maguk írták, melyben ő és unokaöccse, Brenner József (Csáth Géza néven ismert novellista) jeleskedett. 1900-tól, ötödikes gimnazistaként rendszeresen írt verseket, amelyekből az első a Budapesti Naplóban 1901 őszén látott napvilágot, ezután a helyi lapokban hamarosan újabbak is megjelentek.1903-tól Budapesten a bölcsészkar magyar-német szakát végzi, ahol megismerkedik és barátságot köt Babits Mihállyal és Juhász Gyulával. 1904-ben beiratkozik a bécsi egyetemre, 1905-ben hazatér és újságíró lesz: a Szeged és Vidéke és Bácskai Hírlapnál, 1906-ban a Pesti Napló munkatársa. Több idegen nyelvet sajátított el, így olaszul, franciául, németül, angolul és spanyolul beszélt. A Nyugatnak megindulásától egyik vezető munkatársa. 1907-ben jelenik meg első verseskötete, a Négy fal között. 1913-ban házasságot köt Harmos Ilona színésznővel, aki Görög Ilona néven írt is. 1915-ben születik fia, Kosztolányi Ádám. Az I. világháború pusztításai és véráldozatai megrázták. A Petőfi Társaság tagja lett, de csakhamar kilépett. A Tanácsköztársaság bukása után az Új Nemzedék című lap egyik rovatának szerkesztője, melynek cikkei vitriolos hangon szólnak a Tanácsköztársaságról és annak vezetőiről. A 20-as években sorra jelentek meg verseskötetei, elbeszélés gyűjteményei és regényei. Itthon és külföldön egyaránt elismerték, Thomas Mann megkülönböztetett figyelemmel és barátsággal érdeklődött iránta. 1929-ben A Toll körkérdést intézett az írókhoz: mit jelent számukra Ady öröksége, melyre Írástudatlanok árulása – különvélemény című írása volt a válasz. József Attilát szeretettel segítette és támogatta. Tagja volt a Kisfaludy Társaságnak, a La Fontaine Társaság pedig társelnöke, a magyar PEN Club első elnöke. A 30-as évek elején rákbetegség támadta meg, felváltva kezelték hazai intézetekben és Stockholmban. Írói és újságírói tevékenységét élete utolsó hónapjától eltekintve – mindvégig folytatta. Műfordításaival Shakespeare, Oscar Wilde, a modern európai költészet megismertetésére törekedett. Édes Anna, Pacsirta, Aranysárkány című regényeit filmre vitték. Verseit, elbeszéléseit és regényeit több idegen nyelvre fordították. 1936. november 3-án halt meg Budapesten. Decemberben a Nyugat emlékszámmal adózik emlékének, melyben Babits rehabilitálja fiatalkori barátját, művésztársát.

 

Típus: 
Könyvtár
Tartalom dátuma: 
csütörtök, 2015, május 28