Ima- és olvasókönyv - 14. rész - A Hazáért

IMA- ÉS OLVASÓKÖNYV A MAGYAR HONVÉDSÉG SZÁMÁRA

14. rész

Szerkesztette és a tanítórészeket írta: dr. Hankovszky Béla őrnagy, kiemelt tábori lelkész

Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Püspökség, Budapest, 2009

Nihil obstat. Berta Tibor ezredes, általános helynök Imprimatur. Nr. E-5/1/2010. Bíró László püspök, katonai ordinárius

 

A HAZÁÉRT

„Szellem és ne hús tegyen magyarrá,

s nőjünk ég felé, testvér-népek közt,

mint a fák, kiket mennyből táplál a Nap.”

(Babits Mihály)

 

Kölcsey Ferenc: Himnusz

A magyar nép zivataros századaiból

 

Isten, áldd meg a magyart,

Jó kedvvel, bőséggel,

Nyújts feléje védő kart,

Ha küzd ellenséggel;

Bal sors akit régen tép,

Hozz rá víg esztendőt,

Megbűnhődte már e nép

A múltat s jövendőt!

 

Őseinket felhozád

Kárpát szent bércére,

Általad nyert szép hazát

Bendegúznak vére.

S merre zúgnak habjai

Tiszának, Dunának,

Árpád hős magzatjai

Felvirágozának.

 

Értünk Kunság mezein

Ért kalászt lengettél,

Tokaj szőlővesszein

Nektárt csepegtettél.

Zászlónk gyakran plántálád

Vad török sáncára,

S nyögte Mátyás bús hadát

Bécsnek büszke vára.

 

Hajh, de bűneink miatt

Gyúlt harag kebledben,

S elsújtád villamidat

Dörgő fellegedben,

Most rabló mongol nyilát

Zúgattad felettünk,

Majd töröktől rabigát

Vállainkra vettünk.

 

Hányszor zengett ajkain

Ozmán vad népének

Vert hadunk csonthalmain

Győzedelmi ének!

Hányszor támadt tenfiad

Szép hazám, kebledre,

S lettél magzatod miatt

Magzatod hamvvedre!

 

Bújt az üldözött s felé

Kard nyúl barlangjában,

Szerte nézett, s nem lelé

Honját a hazában,

Bércre hág, és völgybe száll,

Bú s kétség mellette,

Vérözön lábainál,

S lángtenger felette.

 

Vár állott, most kőhalom;

Kedv s öröm röpkedtek,

Halálhörgés, siralom

Zajlik már helyettek.

S ah, szabadság nem virúl

A holtnak véréből,

Kínzó rabság könnye hull

Árvánk hő szeméből!

 

Szánd meg, isten, a magyart

Kit vészek hányának,

Nyújts feléje védő kart

Tengerén kínjának.

Bal sors akit régen tép,

Hozz rá víg esztendőt,

Megbűnhődte már e nép

A múltat s jövendőt!

 

Vörösmarty Mihály: Szózat

Hazádnak rendületlenül

Légy híve, oh magyar;

Bölcsőd az s majdan sírod is,

Mely ápol s eltakar.

 

A nagy világon e kívül

Nincsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned, halnod kell.

 

Ez a föld, melyen annyiszor

Apáid vére folyt;

Ez, melyhez minden szent nevet

Egy ezredév csatolt.

 

Itt küzdtenek honért a hős

Árpádnak hadai;

Itt törtek össze rabigát

Hunyadnak karjai.

 

Szabadság! itten hordozák

Véres zászlóidat,

S elhulltanak legjobbjaink

A hosszú harc alatt.

 

És annyi balszerencse közt,

Oly sok viszály után,

Megfogyva bár, de törve nem,

Él nemzet e hazán.

 

S népek hazája, nagy világ!

Hozzád bátran kiált:

„Egy ezredévi szenvedés

Kér éltet vagy halált!”

 

Az nem lehet, hogy annyi szív

Hiába onta vért,

S keservben annyi hű kebel

Szakadt meg a honért.

 

Az nem lehet, hogy ész, erő,

És oly szent akarat

Hiába sorvadozzanak

Egy átoksúly alatt.

 

Még jőni kell, még jőni fog

Egy jobb kor, mely után

Buzgó imádság epedez

Százezrek ajakán.

 

Vagy jőni fog, ha jőni kell,

A nagyszerű halál,

Hol a temetkezés fölött

Egy ország vérben áll.

 

S a sírt, hol nemzet sülyed el,

Népek veszik körül,

S az emberek millióinak

Szemében gyászköny ül.

 

Légy híve rendületlenül

Hazádnak, oh magyar:

Ez éltetőd, s ha elbukál,

Hantjával ez takar.

 

A nagy világon e kívül

Nincsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned, halnod kell.

 

Wass Albert: Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:

a csillagok járása változó.

És törvényei vannak a szeleknek,

esőnek, hónak, fellegeknek,

és nincs ború, örökkévaló.

A víz szalad, a kő marad,

a kő marad…

 

Üzenem a földnek: csak teremjen,

ha sáska is rágja le vetését,

ha vakond túrja is gyökeret.

A világ fölött őrködik a Rend,

s nem vész magja a nemes gabonának,

de híre sem lesz egykor a csalánnak.

A víz szalad, a kő marad,

a kő marad…

 

Üzenem az erdőnek: ne féljen,

ha csattog is a baltások hada.

Mert erősebb a baltánál a fa,

s a vérző csonkból virradó tavaszra,

Újra erdő sarjad győzedelmesen.

S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda

a gyilkos vasat rég felfalta már

s a sújtó kéz is szent jóvátétellel

hasznos anyaggá vált a föld alatt…

A víz szalad, a kő marad,

a kő marad…

 

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:

ha egyenlővé teszik is a földdel,

nemzedéknek őrváltásain

jönnek majd újra boldog építők,

és kiássák a fundamentumot,

s az erkölcs ősi hófehér kövére

emelnek falat, tetőt, templomot.

 

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,

ki nem hamuval és nem embervérrel

köti meg a békesség falát,

de szentelt vízzel és búzakenyérrel,

és épít régi kőből új hazát.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:

a fundamentum Istentől való,

és IstentőI való az akarat,

mely újra építi a falakat.

A víz szalad, de a kő marad,

a kő marad…

 

És üzenem volt barátaimnak,

kik megtagadják ma nevemet:

ha fordul egyet újra a kerék,

én akkor is barátjok leszek,

és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.

Kezet nyújtunk egymásnak, és megyünk,

és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:

a víz szalad, de a kő marad,

a kő marad…

 

És üzenem mindenkinek,

testvérnek, rokonnak, idegennek,

gonosznak, jónak,

hűségesnek és alávalónak,

annak, akit a fájás űz, és annak

kinek kezéhez vércseppek tapadnak:

vigyázzatok és imádkozzatok!

Valahol fenn a magas ég alatt

mozdulnak már lassan a csillagok,

s a víz szalad, és csak a kő marad,

a kő marad…

 

Maradnak az igazak és jók,

a tiszták és békességesek,

erdők, hegyek, tanok és emberek.

Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

 

Likasztják már fönn az égben a rostát,

s a csillagok tengelyét olajozzák

szorgalmas angyalok.

És lészen csillagfordulás megint,

és miként hirdeti a Biblia:

megméretik az embernek fia,

s ki mint vetett, azonképpen arat,

mert elfut a víz, és csak a kő marad,

de a kő marad.

 

Babits Mihály: Miatyánk

Miatyánk ki vagy a mennyekben,

harcokban, bűnökben, szennyekben,

rád tekint árva világod:

a te neved megszenteltessék,

a te legszebb neved: Békesség!

Jöjjön el a te országod.

Véres a földünk, háboru van,

kezed sujtását sejtjük, uram,

s mondjuk, de nyögve, szomoruan,

add, hogy mondhassuk könnyebben -:

Legyen meg a te akaratod!

mint angyalok mondják mennyekben.

Előtted uram, a hon java,

s hulljon a lomb, csak éljen a fa:

de vajjon a legkisebb lombot

nem őrzi-e atyai gondod?

nem leng-e az utolsó fürtön is

áldva miképpen mennyekben,

azonképpen itt a földön is?

Megráztál, nem lehet szörnyebben,

már most ami fánkon megmaradt

őrizd meg őszig a bús galyat:

mindennapi kenyerünket add

meg nekünk ma, és gyermekeinket

növeld békére: ha bűn, hogy lábunk

ma vérbe csuszik meg: értük az!

Bocsásd meg a mi bűneinket,

miképpen mi is megbocsátunk

ellenünk vétetteknek: a gaz

tied, büntetni: mienk csak az,

hogy védelmezzük a mieinket!

És ne vigy a kísértetbe minket,

hogy ártatlanságunk tudatát,

mint drága páncélos inget

őrizzük meg bár véresen,

hogy át ne hasadjon sohasem.

Jaj, aki ellenünk mozdul:

megvívunk, készen, bármi csatát,

de szabadíts meg a gonosztul,

mert tiéd az ország,

kezedbe tette le sorsát,

s te vagy a legnagyobb erősség:

ki neveden buzdul,

bármennyit küzd és vérez,

előbb vagy utóbb övé lesz

a hatalom és a dicsőség!

 

Wass Albert: Mikor a bujdosó az Istennel beszél

Uram, én nem tudom az igazságot

miképpen osztogatod ezután,

hogy mindenkinek bár maréknyi jusson:

Annyit tudok csak: esztendeje immár,

hogy végigdúlt a vihar otthonunkon.

Tudnod kell Uram, hisz mindent tudó vagy:

nem akartunk mi semmi mást, csak élni.

Szántani, vetni és remélni

Szántani, vetni és remélni

jó munkáért vidám aratást.

Nem imádkoztunk sokat, az igaz.

De szerettük a világodat, Uram,

ahogy megadtad: gondokkal telítve,

búval és örömmel fűszerezve,

a tövisek között egy-egy virág...

szép volt Uram, jó volt a világ.

Szerettük a patakodat, mely zengve

selyempartok közt vígan szökdösött.

A szellőt, ahogy hegyeidről este

virágillattal megrakódva jött.

Hajnalodat, amikor bokrétásan

felkacagott az ablakunk alatt.

Szerettünk minden bokrot, fát, virágot,

pillangót, felhőt, madarat...!

Apánk kezét. Anyánk mosolyát.

Kisgyermekünk első kacaját.

A csókot, ahogy lányajkon kigyúlt.

A vágyat, mikor fellegekbe nyúlt,

Feléd, Uram, akár a jegenye!

Jövendőt kért! Békét és életet!

Mégis a balkezed mozdult elénk

s reánk bocsátottad a végzetet.

Most már igazán nem tudom: a sorsot

hogyan s miképpen rendezed.

De bujdosók könnyében s bánatában

nem lelheted Uram a kedvedet.

Uram, nekünk ez a föld idegen.

Az ég sem derít itt sugarat miránk.

Bajor erdőkön bujdosó magyarnak

bogáncsos úton nem terem virág.

Más itt a szél. Másként suhog az erdő.

Más nyelven szólnak a patakok.

Bozót tépi a bujdosó magyart,

kivert, hazátlan árva és zavart...

Uram, Te ezt így nem akarhatod!

Amerre járunk: köd lepi az erdőt.

Nyögnek a fák és tövisek sebeznek.

Bármerre indul céltalan nyomunk:

még az ösvény is átfordul keletnek.

Uram! Rendeld már, hogy hazamehessünk!

Mindegy hogyan és mindegy, milyen áron!

Nem akarunk örökké bujdokolni

ezen a zord, otthontalan világon!

Ha kell gyalog is, éhesen, vacogva,

tépett lélekkel és halálra váltan:

csak otthon legyünk egyszer a hazánkban!

Vert farkas mellé farkasnak beállunk,

vagy koldusnak a templom küszöbére,

rabnak, ha kell, testvér-rabok közé:

csak haza jussunk végre!

Hogy beszélhessünk magyarul a földhöz

s megértsük, amit zúgnak a szelek...!

Ha Szodoma láttán kővé változom:

Uram, én akkor is haza megyek!

Nincsen napodnak máshol melege.

Sehol sem olyanok a csillagok.

Ha százszor átkozott is az, aki magyar:

nem lehetek más, ha egyszer az vagyok...!

Add újra látnom apámat, anyámat,

vagy sírjukat bár, ha többet nem lehet...

Hadd roskadjak egy üszkös rom tövébe

eldobva végre a vándorbotot

s úgy súgjam megadással: Miatyánk...

sokat vétettem Ellened s nagyot...

de nézd:

megtörtént a Te akaratod.

 

Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!

Egy szívnek, mely éppúgy fáj,

mint az enyém

Eredj, ha tudsz...

Eredj, ha gondolod,

Hogy valahol, bárhol a nagy világon

Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,

Eredj...

Szállj mint a fecske, délnek,

Vagy északnak, mint a viharmadár,

Magasából a mérhetetlen égnek

Kémleld a pontot,

Hol fészekrakó vágyaid kibontod.

Eredj, ha tudsz.

Eredj, ha hittelen

Hiszed: a hontalanság odakünn

Nem keserűbb, mint idebenn.

Eredj, ha azt hiszed,

Hogy odakünn a világban nem ácsol

A lelkedből, ez érző, élő fából

Az emlékezés új kereszteket.

 

A lelked csillapuló viharának

Észrevétlen ezer új hangja támad,

Süvít, sikolt,

S az emlékezés keresztfáira

Téged feszít a honvágy és a bánat.

Eredj, ha nem hiszed.

Hajdanában Mikes se hitte ezt,

Ki rab hazában élni nem tudott

De vállán égett az örök kereszt

S egy csillag Zágon felé mutatott.

Ha esténként a csillagok

Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,

Meglátogatták az itthoni árnyak,

Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,

A szívét kitépték.

S hegyeken, tengereken túlra hordták...

Eredj, ha tudsz.

 

Ha majd úgy látod, minden elveszett:

Inkább, semmint hordani itt a jármot,

Szórd a szelekbe minden régi álmod;

Ha úgy látod, hogy minden elveszett,

Menj őserdőkön, tengereken túlra

Ajánlani fel két munkás kezed.

Menj hát, ha teheted.

 

Itthon maradok én!

Károgva és sötéten,

Mint téli varjú száraz jegenyén.

Még nem tudom:

Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,

De itthon maradok.

 

Leszek őrlő szú az idegen fában,

Leszek az alj a felhajtott kupában,

Az idegen vérben leszek a méreg,

Miazma, láz, lappangó rút féreg,

De itthon maradok!

 

Akarok lenni a halálharang,

Mely temet bár: halló fülekbe eseng

És lázít: visszavenni a mienk!

Akarok lenni a gyujtózsinór,

A kanóc része, lángralobbant vér,

Mely titkon kúszik tíz-száz évekig

Hamuban, éjben.

 

Míg a keservek lőporához ér

És akkor...!!

Még nem tudom:

Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,

De addig, varjú a száraz jegenyén:

Én itthon maradok.

 

Babits Mihály: Örökkék ég a felhők mögött (részlet)

Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagítja? A magyarság színét, a magyarság kincsét! De mily balga volnék, ha ugyanakkor más színt, más kincset el akarnék venni, vagy gyengíteni! Én hiszek a testvériségben: a színek együtt adják ki a képet, a hangok együtt adják a koncertet. Nemzet ne nemzet ellen harcoljon, hanem az ellen, ami minden nemzet nagy veszélye: az elnyomás és a rombolás szelleme ellen! Micsoda leckét kaptunk ebből éppen mi, magyarok! És micsoda hiba: másnak tenni, amit magunknak nem kívánunk – holott már azzal, hogy másnak megtettük, ajtót nyitottunk neki, hogy velünk is megtörténhessék. Én katholikus vagyok: azaz hiszek a nemzeteken felülálló, egész világnak szóló katholikus igazságban! Más szóval hiszek az igazságban, mely túl van politikán, életünk helyi és pillanatnyi szükségletein: az én egyházam nem nemzeti egyház!

 

Ady Endre: A fekete húsvét

Beteg szívem most be tele-nagy,

Milyen jó volna máskor élni,

Máskor s tán máshol:

Láz, virágzás, gyönyörű Husvét,

Jaj, itt nálunk, be fekete vagy.

 

Mikor halt meg itt a büszkeség

S volt jó itt élni nagy szivekkel,

Tele szivekkel?

Utat készít itt most a Fátum

S letépi Husvét minden zöld diszét.

 

Hol a magyar százfelé dacolt,

Szívós és bolond erejével,

Szép erejével,

Mely szabadra tört, ágált mégis

S kinek dolga Isten dolga volt?

 

Rongy, züllöttség, bomlás és boru,

Csoda, hogy még vannak néhányan,

Szegény néhányan,

Kiknek kell még ilyen országban

Szabadságért a harc-háború.

 

Beteg szívem most be tele-nagy,

Milyen jó volna máskor élni,

Máskor s tán máshol,

Mert itt mindent letép a Fátum:

Fényes Husvét, be fekete vagy.

 

Wass Albert: Hontalanság Hitvallása

Hontalan vagyok,

Mert vallom, hogy a gondolat szabad,

Mert hazám ott van a Kárpátok alatt

És népem a magyar.

 

Hontalan vagyok,

Mert hirdetem, hogy testvér minden ember,

S hogy egymásra kell, leljen végre egyszer

Mindenki, aki jót akar.

 

Hontalan vagyok,

Mert hiszek jóban , igazban, szépben.

Minden vallásban és minden népben

És Istenben, kié a diadal.

 

Hontalan vagyok,

De vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet,

És maradok ez úton, míg csak élek

Töretlen hittel ember és magyar.

 

Engesztelő litánia magyarságunkért

Istenünk, hálát adunk neked, hogy történelmünk alakításával meghívást kapott népünk az igaz hitre. Köszönjük Urunk, hogy minden hűtlenség ellenére kiemeltél bennünket a bajból, kivezettél minden kilátástalanságból. Az elpártolás, lanyhaság, divatos anyagelvűség kísértése ma sem múlt el a fejünk fölül. Ezért kérünk, Istenünk, fogadd el engesztelésünket és fékezd meg a ránk leselkedő erkölcsi veszélyeket.

Engesztelünk téged Istenünk, népünk történelmi botlásaiért. – Irgalmazz népünknek, Urunk! (ismételjük)

A pogánysághoz véres harcok árán való ragaszkodásért.

Árulásainkért.

Türelmetlenségeinkért.

Ellenségeskedő nagyravágyásunkért.

Felesleges harcainkért.

Egyházaddal való szembefordulásainkért.

Engesztelünk Téged az igazságtalan uralkodóink bűneiért.

A társadalmi igazságtalanságokért.

A köztünk élő szegények és nyomorultak cserbenhagyásáért.

A házasságtörésekért, paráznaságokért.

Az elpusztított magzatokért.

Az egymással és másokkal szembeni becstelenségekért.

Minden esetért, amikor vagy vert, vagy ölt a magyar.

A cserbenhagyott vidékek népének lelki felkarolásának elhanyagolásáért.

Trianon tragédiájának elfelejtéséért.

Elszakadt területeink magyarságának elhanyagolásáért.

A fasizmussal való megalkuvásért.

A kommunizmussal való megalkuvásért.

A liberalizmus befogadásáért.

A hitélet elhanyagolásáért.

A magyartalan divatok bálványozásáért.

A magyarság és a kereszténység ellenségeinek támogatásáért.

Az egymás közti széthúzásért, féltékenykedésért.

Környezetünk védelmének és gondozásának elhanyagolásáért.

A szellemi kincsünkben való művelődés elhanyagolásáért.

Minden meggondolatlan gyűlölködésért.

Az egyéni haszonlesések rombolásáért.

Az ifjúság hitre és magyarságra nevelésének elhanyagolásáért.

Minden szentségek nélkül felnőtt gyermekért, fiatalért.

A részegeskedésekért, amelyek nemzetünkre szinte háborús csapást mérnek.

A kábítószerek elterjedése elleni harcban történt meghátrálásunkért.

Minden fajtalanságért, embertelenségért, természetellenességért.

A nemzeti elkényelmesedésért.

Minden családi béke elhanyagolásáért.

Főpapjaink, papjaink megrágalmazásáért.

A templomainkról való gondoskodás elmulasztásáért.

A papi és szerzetesi hivatások visszautasításáért.

A keresztény sajtó elhanyagolásáért.

Betegségükben szentségekkel el nem látott halottainkért.

Beszenteletlen sírjainkért.

Nemzetünk lelki újjáéledésének reményében engesztelve kérünk:

– Irgalmazz népünknek, Urunk!

 

A Szentlélek segítségül hívása magyarságunkért

Urunk, Mennyei Atyánk! Minden érték és minden nemes emberi szándék Tőled származik, mellyel Szentlelked által igyekszel testvérré, a nemes lelkű gondolkodásban közösségbe vonni minket. Kérünk, gyarapítsd népünk körében az igazlelkűséget, a tiszta és építő kultúrát és a lelkes igényességet és érdeklődést mindezek iránt. Áraszd ki nemzetünkre Istenünk a Pünkösdkor apostolaidra elküldött Vigasztaló Lelket, amely őket is reménnyel, lelkesedéssel és bölcsességgel halmozta el. – Küldd el magyar népünkre Szentlelkedet Urunk! (ismételjük)

Add, hogy minden felszínes és romboló hatással szemben azt válasszuk, ami bölcsességet, lelki kifinomultságot nyújt és Hozzád vezet.

Adj fiataljaidnak kedvet a tanuláshoz, a műveltséghez, a szellemileg igényes élethez.

Adj ellenállókészséget a szabadelvűséggel, erkölcsi szabadossággal, önkényes vallási fantáziálással szemben! Áldd meg művészeink, tudósaink munkáját, hogy a Te gondolataidat közvetítsék munkájukkal, és az embereket igyekezzenek összhangba hozni a teremtett világgal.

Add, hogy a művészet minden területén előtérbe kerüljön a keresztény-nemzeti eszmevilág, ezáltal pedig a valóságos esztétikai értékrend.

Ne engedd Urunk, hogy a közszellem megmérgezői, a konkolyt vető emberek, háttérbe szoríthassák a Te bölcsességedet és dicsőségedet tükröző, tőled tehetséget kapott egyéniségeket.

Ne engedd, Urunk, hogy a tudomány a pénzvilágot és a hatalmat szolgálja, inkább add, hogy megfelelő etikai iránnyal az emberiség és a nemzet fejlődését segítse elő.

Adj családjainknak természet szeretetet, hogy ezáltal teljesebben fogadhassanak be Téged, ajándékozó, teremtő Atyánk mindennapi életükbe. Segítsd a szülőket, hogy tudatosan odafigyeljenek gyermekeiknek a Te örök törvényeid szerinti nevelésére.

Adj türelmet a szülőknek, hogy szeretettel tudjanak távol tartani gyermekeik életétől minden ostromló, káros hatást.

Adj bölcsességet, és minél nagyobb hozzáértést a nevelőknek, pedagógusoknak a tudás helyes szemléletben való átadásához.

Add, hogy gyermekeinkkel, ifjúságunkkal foglalkozó pedagógusaink valóban erkölcsi példaképeink lehessenek.

Adj fiataljainknak igaz, hűséges és jó barátságokat!

Adj fiataljainknak, olyan tiszta és a Te országoddal összeegyeztethető szerelmet, amely boldog családi életek bölcsője lehet.

Adj a házastársaknak következetességet mindabban, amit házassági esküjükben megfogadtak.

Add, hogy családjaink sejtekként Egyházad megjelenítői és jelei lehessenek a közös imádság, erkölcsi rend és a szentségek közös és rendszeres vétele által.

Adj nemzetünknek szenteket, akiknek példája lelkesíti és helyes irányba tereli a közgondolkodást.

Adj nemzetünknek olyan vezéregyéniségeket, akikre felnézhetünk, mert a Te erődet és a Te gondolataidat tükrözik a közigazgatásban, történelem formálásában is!

Adj békés és fegyelmezett rendet a társadalomnak, amely alkalmat ad arra, hogy mindenki lelkiismerete szerint élhessen.

Istenünk, Atyánk, jó néhányszor érezzük úgy, hogy már csak a Te erőd segíthet Nemzetünk fennmaradásához. Kérünk vezess minket benső megújuláshoz, hogy sorsunk a helyes és neked tetsző eszmék felszításával alakuljon tovább a megerősödés felé.

Ámen.

 

József Attila: A csodaszarvas

Ükös ükünk, ősök őse,

ázsiai puszták hőse,

vágyat nevelt csodavadra,

szarvast űzött napnyugatra.

 

Űztön űzte kis sereggel,

éjten éjjel, reges reggel,

át az éren, át az áron,

fegyveres népű határon.

 

Csodaállat, csak elillant,

lombokon át, ha megcsillant.

Csak a nyomát hagyta minden

füves földön, fájó szívben.

 

Az az előd nem volt boldog.

Nem boldogok az utódok.

Az ős haza odaveszett,

de a vágy nem emlékezet.

 

Hejh magyarok, hajh szegények,

hova űzni azt a gímet?

Aki hajtja, belepusztul

asszonyostul, csapatostul.

 

Az is, aki látta, végre,

hagyja immár békességbe.

Tisza mellett, Duna mellett,

az a szarvas itt legelget.

 

Ázsiai nehéz szaga

ázott pusztán füstöl tova

s aranyszőre, mikor illan,

gyári füstön általcsillan.

 

Kortyolgat az ég tavából,

villó aggancsa világol –

ága-boga tükörképe

csillagvilág mindensége.

 

József Attila: Magyarország messzire van

Magyarország messzire van.

Magyarország hegyeken túl van.

Onnan, rigókkal, éneklőkkel,

jönne rövidke szoknyácskában,

hajnal volna,

szellős,

világos,

szép, tiszta üllők csengenének.

 

Uram, nem látta Magyarországot?

Tudom, nehéz a nyelve.

Tudom, nehéz a szívem.

Uram, nem látta Magyarországot?

Lányok, sokan, szaladnak,

akár a reggeli szél,

hajuk lobog a keleti égen.

Ő pedig kövér kalácsot fon,

karcsúbb ő a liliomillat estéli árnyékánál.

 

Uram, nem látta Magyarországot?

Ott ősz van,

kicsike kertjeinkbe

zörgő, száraz virágokat ültet

az Úr.

 

Radnóti Miklós: Nem tudhatom...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel

egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,

tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,

s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon

a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,

annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,

de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,

az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,

míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,

erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,

a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,

s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,

az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,

piros zászló kezében, körötte sok gyerek,

s a gyárak udvarában komondor hempereg;

és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,

a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,

s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,

ím itt e kő, de föntről e kő se látható,

nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

 

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,

de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,

és csecsszopók, akikben megnő az értelem,

világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,

míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,

s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

 

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

 

Márai Sándor: Mennyből az angyal

Mennyből az angyal – menj sietve

Az üszkös, fagyos Budapestre.

Oda, ahol az orosz tankok

Között hallgatnak a harangok.

Ahol nem csillog a karácsony.

Nincsen aranydió a fákon,

Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.

Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.

Szólj hangosan az éjszakából:

Angyal, vigyél hírt a csodáról.

 

Csattogtasd szaporán a szárnyad,

Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.

Ne beszélj nekik a világról,

Ahol most gyertyafény világol,

Meleg házakban terül asztal,

A pap ékes szóval vigasztal,

Selyempapír zizeg, ajándék,

Bölcs szó fontolgat, okos szándék.

Csillagszóró villog a fákról:

Angyal, te beszélj a csodáról.

 

Mondd el, mert ez világ csodája:

Egy szegény nép karácsonyfája

A Csendes Éjben égni kezdett –

És sokan vetnek most keresztet.

Földrészek népe nézi, nézi,

Egyik érti, másik nem érti.

Fejük csóválják, sok ez, soknak.

Imádkoznak vagy iszonyodnak,

Mert más lóg a fán, nem cukorkák:

Népek Krisztusa, Magyarország.

 

És elmegy sok ember előtte:

A Katona, ki szíven döfte,

A Farizeus, ki eladta,

Aki háromszor megtagadta.

Vele mártott kezet a tálba,

Harminc ezüstpénzért kínálta

S amíg gyalázta, verte, szidta:

Testét ette és vérét itta –

Most áll és bámul a sok ember,

De szólni Hozzá senki nem mer.

 

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,

Néz, mint Krisztus a keresztfáról.

Különös ez a karácsonyfa,

Ördög hozta, vagy Angyal hozta –

Kik köntösére kockát vetnek,

Nem tudják, mit is cselekesznek,

Csak orrontják, nyínak, gyanítják

Ennek az éjszakának a titkát,

Mert ez nagyon furcsa karácsony:

A magyar nép lóg most a fákon.

 

És a világ beszél csodáról,

Papok papolnak bátorságról.

Az államférfi parentálja,

Megáldja a szentséges pápa.

És minden rendű népek, rendek

Kérdik, hogy ez mivégre kellett.

Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?

Mért nem várta csendben a végét?

Miért, hogy meghasadt az égbolt,

Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

 

Nem érti ezt az a sok ember,

Mi áradt itt meg, mint a tenger?

Miért remegtek világrendek?

Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.

De most sokan kérdik: mi történt?

Ki tett itt csontból, húsból törvényt?

És kérdik, egyre többen kérdik,

Hebegve, mert végképp nem értik –

Ők, akik örökségbe kapták –:

Ilyen nagy dolog a Szabadság?

 

Angyal, vidd meg a hírt az égből,

Mindig új élet lesz a vérből.

Találkoztak ők már néhányszor

– A költő, a szamár, s a pásztor –

Az alomban, a jászol mellett,

Ha az Élet elevent ellett,

A Csodát most is ők vigyázzák,

Leheletükkel állnak strázsát,

Mert Csillag ég, hasad a hajnal,

Mondd meg nekik, –

mennyből az angyal

 

II. Rákóczi Ferenc: Ima a Hazáért nehéz időben

Úristen! Igazság kútfeje, kegyelem kimeríthetetlen forrása, ki parancsolataidról megfeledkezett népedet néhanapján a szolgaság jármával sújtod, hogy megtörvén gőgjét, amint a büntetésben igazságot adtál, a megbocsátásban újból kegyelmet nyújts neki: bevalljuk, Uram, őseink nyughatatlanságát, beismerjük mindennapi vétkeinket, amelyekkel ellened támadván, valóban megérdemeljük ostorodat. Rászolgálunk, Uram, hogy nemzetünk dicsősége elenyésszék, s gyermekeink idegen nép járma alatt görnyedjenek. Méltók vagyunk, hogy magvunk szakadván, eredetünk emlékezete és nemzetünk neve feledésbe merüljön, mivel elhajoltunk tőled, Istenünktől és Urunktól. Mindazáltal, ó Uram, tekintsd a nyomorúság ez örvényébe hullott népednek sóhaját, hallgasd meg a szegények, az özvegyek és árvák Hozzád felsíró jajkiáltását. Tekintsd a bűnhődésre kész ártatlanoknak kiontott vérét, s ne feledkezzél meg irgalmasságod cselekedeteiről, melyekkel hajdan oly kegyesen elárasztottad szolgaságban sínylő választott népedet. És ha lelkünkben lángra lobbantanád felszabadulásunk vágyának tüzét, vezéreld cselekedeteinket, erősítsd meg karunkat, élesítsd fegyvereinket, hogy egyesült erővel szolgálhassunk kegyes akaratodnak. Adj, Uram, azoknak, akiket vezéreinkül rendeltél, hivatásukban bölcsességet, balsorsban bátorságot, a szerencsében mérsékletet, hogy végzéseid útján haladjanak. Te jelöld ki, Uram, táboraink határát, vedd körül irgalmasságod köntösével, óvd meg az ellenségnek cseleitől, s űzd el az álmot a virrasztók szeméről, nehogy készületlenül találtassunk. A Te angyalod legyen őrünk és vezetőnk a csatában, aki szétszórja a fegyverek golyóit, s amint Izraelt szárazon vitte át a tengeren, vezessen át bennünket is sértetlenül ellenségeink tömegén. Add, végül, Urunk, legkedvesebb Atyánk, hogy felvétetvén néped kebelébe, rendelésed útjáról le ne térjünk, hanem igazságtételeid őreivé lévén, utunk nyugalomban és békességben vezessen Tehozzád, ki végtelen kegyelmednél fogva azt akartad, hogy kiszabaduljunk a szolgaságból és megváltassunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által, ki a Szentháromságban veled él és uralkodik, mindörökkön-örökké. Ámen.

 

Fohászok a Hazáért

Istenünk, a Te meghívásod tudata mindig reménységet ad, a legkilátástalanabb helyzetekben is tudunk hinni abban, hogy Te, a leghatalmasabb Úr, aki küldetést adtál Nemzetünknek, erőt is adsz a fennmaradásra. Adj nekünk pártfogásodba vetett bizalmat, hogy ebből naponként és korszakonként megújult erővel legyünk képesek önzetlenül cselekedni a közösségért, akaratod szerint. Ámen.

Urunk, Jézus Krisztus, teljesedjék be rajtunk terved, hogy egész Nemzetünk elfogadja az Evangéliumot, és Egyházad által törekedjék az üdvösség elnyerésére, addig pedig a keresztény életszemlélet elsajátítására és elterjesztésére, aki élsz és uralkodol mindörökké. Ámen.

 

II. Rákóczi Ferenc: Ima az ország keresztény megújulásáért

A Te kezedben van szívünk Uram,

Gyújtsd fel a lomhákat,

Vezesd vissza az eltévelyedetteket,

Világítsd meg a vakokat,

Lágyítsd meg hajthatatlanokat,

Bátorítsd meg a habozókat,

Tanítsd meg a tudatlanokat,

Gyarapítsd bennünk a hitet.

Gyújtsd fel a kölcsönös szeretet lángját,

S újra és újra kérlek,

Add, hogy szereteted gyarapodjék,

Hogy ez az isteni láng

Eméssze föl viszálykodásainkat! Ámen.

 

II. Rákóczi Ferenc: Engesztelő imádság a Hazáért

Tekintsd, uram, néped sóhaját,

hallgasd meg a szegények,

özvegyek és árvák

Hozzád felsíró jajkiáltásait!

Tekints az engesztelésre kész ártatlanokra,

és ne feledkezzél meg

irgalmasságod cselekedeteiről,

melyekkel hajdan oly kegyesen

elárasztottad szolgaságban sínylődő

választott népedet.

Vezéreld cselekedeteinket,

erősítsd karunkat,

hogy egyesült erővel szolgálhassunk

akaratodnak.

Add, hogy rendelkezésed útjáról

le ne térjünk,

hanem igazságtételeid őreivé lévén,

utunk nyugalomban

és békességben vezessen Tehozzád! Ámen.

 

II. Rákóczi Ferenc imája népünkért

Úristen! Igazság kútfeje, kegyelem kimeríthetetlen forrása, ki parancsolataidról megfeledkezett népedet néhanapján a szolgaság jármával sújtod, hogy megtörjed gőgjét, s amint büntetésben igazságot adtál, a megbocsátásban újból kegyelmet nyújts neki: bevalljuk, Uram, őseink nyughatatlanságát, beismerjük mindennapi vétkeinket, amelyekkel ellened támadván, valóban megérdemeljük ostoradat. Rászolgálunk, Uram, hogy Nemzetünk dicsősége elenyésszék, s gyermekeink elfeledjenek magyarul imádkozni. Méltók vagyunk, hogy magvunk szakadván, eredetünk emlékezete és nemzetünk neve feledésbe merüljön, mivel elhajoltunk tőled, Istenünktől és Urunktól! Mindazonáltal, ó Uram tekitsd a nyomorúság ez örvényébe hullott népednek sóhaját, hallgasd meg a szegények, az özvegyek és árvák hozzád felsíró jajkiáltását! Tekintsd a bűnhődésre kész ártatlanoknak. Ámen.

 

Ima a Hazáért

Szabadíts meg minket Uram,

a gyűlölködéstől, a kitartás hiányától!

Segíts minket Uram, hogy

a jó győzzön és ne a gonosz;

az igazság, s ne a hamisság;

az erő és ne az erőszak;

a szeretet, ne pedig a gyűlölet;

a józanság és ne az indulatok;

a megfontolás, ne a kapkodás;

az okosság, ne az ostobaság;

a szorgalom, ne az irigység;

a tehetség győzzön és ne a könyöklés;

a békesség és ne az ellenségeskedés!

Ámen.

 

Magyarország felajánlása Esterházy Pál nádor imája a Milleneumkor, 1895-ben

Ó, mennynek és földnek dicsőséges királyné asszonya, a mindenható Atyaisten fogadott leánya, Jézusunk, Urunk, Megváltónk szentséges anyja, a Szentlélek Isten tiszta jegyese, Magyarország örökös és kegyelmes asszonya, szeplőtelen szép Szűz Mária, íme nagy alázatossággal borulok szentséges lábadhoz, aki az élet gyümölcsét

hoztad e világra. Tehozzád folyamodik bűnös fejem, ó Irgalmasságnak Anyja, mert áldott vagy Te az asszonyok között, sőt magasan fölülmúlod mind a szenteket és angyali karokat; hisz a Te szent Fiad, az Úr Jézus Krisztus maga után a legmagasabb székbe helyezett a mennyei paradicsomban. Te követed, drágalátos szép rózsa, mint a szent szüzek közt a legelső, a mennyei Bárányt és dicsőséges lábaddal az örökkévaló illatos kertben sétálsz; Neked szolgálnak gyönyörűséges énekkel a mennyei szép karok; Téged ölelget a Királyok Királya, Jézus Krisztus, mint édes Anyját, mindenek fölött való szeretettel. Ily dicsőségben ne feledkezzél meg bűnös szolgádról, hajolj a mi alázatos könyörgésünkre. Tudom, nem született világra ember, aki méltóságodat elégség képen magasztalta volna; de tudom azt hogy a Te kegyességed oly nagy, hogy valaki Tehozzád szívből folyamodott, soha meg nem csalatkozott, s ha valaki benned bízott, azt soha el nem vetetted magadtól. Erre nézve én is nagy bízvást járulok Elődbe, ó csodálatos szent Szűz, nagy alázatossággal kérve, fogadd szokott kegyelmességgel szeretetemet, hódolatomat és szívbeli buzgóságomat, amellyel kívánnám, bárcsak angyali elmével dicsérhetnélek. De mivel ez sem elégséges a Te dicsőséged kellő kinyilvánítására, mást nem mondhatok, hanem rövid szóval azt vallom Szent Anzelmus egyháztanítóval, hogy semmi Tehozzád hasonló nincs, mert ami Tenáladnál nagyobb, az egyedül az Isten, ami náladnál kisebb, az minden, ami nem Isten. Engedd meg tehát, hogy úgy, amint tehetségemtől telik, dicsérhesselek téged. Örök hűséget fogadván anyai jóvoltodnak, íme fölajánlom elmémet, szívemet, minden ügyes-bajos dolgomat, minden munkámat és imádságomat, éjjelemet, nappalomat, életemet, halálomat. Oltalmadba ajánlom édes magyar Hazámat és nemzetemet, buzgó imádsággal kérvén Téged, hogy amint régente, most is hatalmas pártfogásoddal megvédelmezzed, és a Te hű magyar népedet, amely magát mindenha Mária családjának vallotta, az egy igaz hitben, melyet dicső ős-eleink vallottak, egyesítsed és szeretetben megtartsad. Magam részéről igaz lelkemre fogadom hogy ami csak rajtam múlik, megteszek mindent, hogy elfordítsam Hazámról az isteni igazság büntető ostorát; valahol csak szerét tehetem, a sok bűnt megszüntetem, az igaz hitet szóval és tettel vallom s megvédem minden áron, és tiszta szívvel rajta leszek, hogy megadjuk Neked híven azt a tiszteletet és szeretetet, melyet atyáinktól örököltünk és mellyel Neked nemcsak mint keresztények, hanem kiváltképpen mint magyar nép tartozunk; ó kegyes, ó gyönyörűséges, ó édes szép Szűz Mária. Ámen.

 

Reményi Sándor: Erdély magyarjaihoz

Hadd jöjjön hát, aminek jönni kell,

Idők lavináját ernyedt karok

Ha többé fel nem tartják!

De mi símuljunk össze, magyarok!

Kiáltó szó ha nem lehettünk már:

Egy titkos társaság legyünk!

Kivándorolni, elbujdosni? Nem!

Mi innen nem megyünk!

 

Nagy szalmatüzek lángjából marad

Szívünkben egy marék izzó parázs –

Égő világoknál ezerszer izzóbb

És izzóbb nála nem lesz semmi más.

Egymás szíve-falán, végzetünk éjén

Egy néma jelszót kikopogtatunk,

Mint jeladást a Katakombák mélyén:

„Magyarok maradunk!”

 

Idők mélyén vajúdhat sok halál,

Sok minden meglehet,

De oly koporsót nem gyárt asztalos,

Mely minket eltemet.

Magyar bárdok ajkán csak újra hajt

Virágot, lombot ős-magyar fánk: nyelvünk,

S romolhatatlan erőnk árja zeng:

„Örök az élet bennünk!”

 

Virrasztottunk mi tetszhalottat már!

A lefojtott szó erősebb a jajnál,

Nyilt szónál több az allegória

S a vértezett szív a vértezett karnál.

A lefeszített rúgó izmai

Nem engednek, de erőt gyűjtnek lassan,

Nagyobb erőt szűl nagyobb elnyomás,

Míg döngve visszapattan.

 

Virrasztottunk mi tetszhalottat már,

Álltunk sok vihart, nekünk ez sem új,

Ha kiszaggattak: új gyökeret vertünk.

Mi tudjuk, mit jelent: balszél ha fúj.

Nem tagadom: jöhet még zord idő,

Sok mindent nem lehet majd merni,

Talán szavunk se lesz, jajunk se lesz,

Csak a szívünk fog verni.

 

De magyarul fog verni!

 

Arany János: Él-e még az Isten?

Él-e még az Isten… magyarok Istene?

Vagy haragra gerjedt népének ellene,

És elhagyta végkép,

Hogy rabló, zsivány had, bérbeszedett csorda

Égesse, pusztítsa, öldökölje sorba

Régi kedves népét?

 

Él-e még az Isten – az az Isten él-e,

Ki e dús Kanaán országba vezérle

Mint Izráelt hajdan,

Hozván őseinket füstnek fellegében,

Égre felpirosló tűz-oszlop képében,

Véres viadalban?

 

Él-e még az Isten, – az erős, hatalmas,

Aki elleninken adott diadalmat

Száz-meg-száz csatákon ?

Aki ujjainkat kardhoz egyengette,

Nevünket dicsővé, félelmessé tette

Széles e világon?

 

Él-e még az Isten, ki erős karjával

Megtartott, megőrzött ezer éven által

Egész mostanáig ?

Ki annyi veszély közt nem hagyá elveszni,

Töröknek, tatárnak martalékul esni

Árpád unokáit?

 

Él még, él az Isten… magyarok Istene!

Elfordítva sincsen még e népről szeme,

S az még, aki régen:

Harcra hát, magyar nép! Isten a vezéred :

Diadalmat szerez a te hulló véred

Minden ellenségen.

 

Imádság

Mindenható, jóságos Isten, hálát adunk Neked, hogy erős kezeddel vezetted népünket és megadtad neki a szabadságot. Tőled kaptuk ezt az országot. Te tetted, hogy eleink itt szorgoskodtak, itt készítettél nekünk lakóhelyet, itt nőttek föl gyermekeink. Te adtad földjeinknek a növekedést. Népünk minden tagja örvendhetett jóságodnak. Balsors vagy jólét, minden a Te kezedből származik. Te voltál menedékünk nemzedékről nemzedékre. Dicsértessék a Te neved. Könyörgünk Hozzád: légy velünk, ahogy vele voltál atyáinkkal. Engedd, hogy kegyelmed állandóan ott ragyogjon országunk földje fölött hogy lakóhelyre találjon itt az igazság és a becsület! Add meg nekünk, hogy megelégedjünk sorsunkkal! Adjál egységet és egyetértést! Add áldásodat azokra, akik Hazánk javát akarják, szégyenítsd meg azonban a gonoszok terveit, kik ellene törnek: Add, hogy ezért a földért éljünk-haljunk! Hallgass meg bennünket a mi Urunk, Jézus Krisztus által! Ámen.

 

Istenünk, ezt a Hazát Te adtad nekünk…

Istenünk, ezt a Hazát Te adtad nekünk Te segítettél, hogy azt őseink hősiesen meg is őrizzék. Tégy alkalmassá engem is arra, hogy Hazámat és Nemzetemet védelmezzem, s segíthessek azoknak, akiket rám bíztál, Krisztus a mi Urunk által. Ámen.

 

József Attila: Magyarok

Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk,

Nyisson ajtót nekünk a reménység!

 

Ülünk, ülünk a mindenség szélén,

Tán arra várunk, hogy fölfaljon a bánat?

És várunk, csak várunk szomjasztó várásban,

Átalfolyik rajtunk a világosság,

De elhagytuk valahol kőedényeinket,

Elhagytunk valahol minden akarást

S most minden volt és jövendő szomjúság

Itt van, itt van, ó nagyon itt van bennünk,

Hogy friss kenyereink halomra száradnak!

A négylábúak, melyeket megettünk,

Most eljönnek és kinevetnek minket,

Ezer és harmincegynehány esztendő

Zuhog végtelen szomorú szemünkből

S nem bírja elmosni buta bűneinket.

 

Most nagyon messze van tőlem a föld,

Mégis azt érzem, hogy magyar vagyok,

Keserű számnak ki mutatna cukrot?

Ki hinné még el, hogy élni akartok?

Jöttem, kölcsönkérjek még ezer kezet,

Mert hogy adhatnék eleget kettővel?

Két bárány volt én adó két kezem

S a farkasok elbántak mindkettővel.

Most minden kedvem holtan terül el,

Mert levegőtlen vihar a jajom:

 

Leszámitva az ostobaságot,

Multunkat, életünket és a gyomraink,

Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk,

Nyisson ajtót nekünk a reménység!

 

Szedenits Jenő: Magyar Mi Atyánk

Mi atyánk, ki vagy a mennyekben,

Tarts meg minket szeretetedben,

Áldott szemed ne vegyed le rólunk,

Akkor se, ha méltatlanul szólunk.

Tudjuk sokszor panaszos az ajkunk,

Kereszt súlya nyomokat hagy rajtunk,

Bűneinket ne ródd fel óh nékünk,

Rég fizetett érte magyar népünk.

 

Szenteltessék meg a Te neved,

A bölcsőnktől sírunkig teveled,

Igaz magyar hitben megmaradjunk,

Magyar voltunk mellett hitet valljunk.

Ne foghasson rajtunk ki idegen,

Áruló közöttünk sohase legyen,

Hű gyerekként kövessünk Tégedet,

És örökké áldjuk szent nevedet.

 

Jöjjön el a Te országod,

Legyen velünk atyai jóságod,

Minden magyar szerte e világban,

Térdre hulljon hálaadó imában.

Add, hogy egymás kezét megtaláljuk,

Kopogtató testvért ki ne zárjuk,

Fülünk úgy figyeljen magyar szóra,

Mintha hozzánk édesanyánk szólna.

 

Legyen meg a Te akaratod,

Harangok hirdessék diadalod,

Jóság lakjék magyar szíveinkben,

Örömöd teljék gyermekeinkben.

Add közülük egy is el ne vesszen,

Minden útjuk Tehozzád vezessen,

Magyar honban, idegen világban,

Tartsd meg őket örök magyarságban.

 

Add meg mindennapi kenyerünket,

Lágy eső öntözze földjeinket,

Éltető nap arany napsugára,

Áldást hozzon a magyar hazára.

Szőlőtől roskadjon minden hegyhát,

Virág nyíljék, amerre csak szem lát,

Legyen bőség halakban, vadakban,

Gyermekáldás a magyar falvakban.

 

Bocsásd meg vétkeinket,

Kínzó súlyuk régen gyötör minket,

Szent orcádat fordítsd felénk végre,

Engeszteljen népünk szenvedése.

Tisza táján, nagy hontalanságban,

Fenyves Erdélyben és Moldovában,

Simogasd meg fájdalmas orcánkat,

Őrizd, védjed szent magyar hazánkat.

 

Ne vígy minket kísértésbe,

Zárj bennünket jóságos szívedbe,

Adjál nekünk édes békességet,

Barátunknak minden nemzetséget.

Add, hogy minden népek világában,

Gyarapodjunk javakban és számban,

Magyarságban legyünk bátrak, hűek,

Bajban sohse legyünk kishitüek.

 

Tiéd az ország, hatalom, dicsőség,

Mindenható hatalmas Istenség,

Kérünk, hallgasd meg esdeklő szavunk,

Lássad milyen nagy szükségben vagyunk.

Széttépett honunkban népünk zokog,

Megkínzott arcunk könnyektől ragyog,

Hallgasd meg bús, könyörgő imánkat,

Óh, add vissza szép magyar hazánkat.

 

Mindenkitől elhagyatva

A magyar püspöki kar imája a trianoni döntés után

 

Mindenható örök Isten!

Mindenkitől elhagyatva,

senkitől meg nem hallgatva,

Hozzád fordulunk, aki senkit nem hagysz el

és mindenkit meghallgatsz,

hogy hallgasd meg a mi

alázatos könyörgésünket,

és segíts meg minket, szegény magyarokat!

 

Ellenségeink lettek úrrá felettünk,

országunkat feldarabolták,

alkotmányunkat szétrombolták,

királyunkat számkivetésbe hurcolták,

minket porig aláztak,

minden szabadságunktól megfosztottak,

és ami romlásunkra van,

azt parancsolják nekünk.

 

A mélységből kiáltunk Hozzád, Urunk!

Hallgasd meg esedezésünket,

könyörülj rajtunk a Te nagy

irgalmasságod szerint!

 

Ha a sok csapás a Te büntetésed,

amelyeket bűneinkkel vontunk magunkra,

bocsáss meg nekünk, bűnbánóknak!

 

Ha széthúzásunk oka

nemzeti szerencsétlenségünknek,

vezérelj minket egyetértésre!

Ha hűségünket akartad próbára tenni,

tekintsd gyöngeségünket

és rövidítsd meg látogatásod idejét!

 

Add a hatalmat azok kezébe,

akik azt Tőled veszik

és a Haza javára használják!

Adj a nemzetnek önzetlen, hűséges

és minden áldozatra kész fiakat!

Szerencsétlen Hazánknak pedig adj jobb jövendőt!

 

Nagyasszonyunk és Anyánk!

Kelj védelmünkre,

vedd oltalmadba örökséged,

pártfogolj minket Szent Fiadnál,

hogy az Ő kegyelméből

Szent István országa újra életre támadjon! Ámen.

 

Pázmány Péter: Fohászkodás a Hazáért

Oh áldott Szűz! Oh Magyarországnak kegyes Asszonya! Tekints a mi sok fogyatkozásunkra: szánd meg a mi romlásunkat. Csaknem megholt, akit Te szerettél; csaknem elfogyott a Te országod, nemes Asszonyunk. Azért állj elő a Te szent Fiadnál. Mondd azt néki: Fiam, az én országomban megfogyatkozott az igaz hit; nincs igazság; nincs isteni félelem; nincs ájtatosság benne. Vízzé vált az ő bora; nagyrészt tévelygésre fordult igaz vallása; elpusztult szentegyháza; megromlott ereje; pogány rabságára adatott szabadsága. Elhiggyed, édes hazám, Magyarország, ha a Boldogasszony tanácsát követed, és magadat megeszmélvén, abban eljársz, amit az Ő szent Fia parancsol, foganatja lészen a Szűz könyörgésének. Ámen.

 

Szabó Lőrinc: Hazám, keresztény Európa

Útálom és arcába vágom:

– Száz év, de tán kétezer óta

őrült, mocskos, aljas világ ez,

ez a farizeus Európa!

 

Kenyér s jog helyett a szegényt

csitítja karddal, üres éggel

és cinkos lelkiismeretét

avatag és modern mesékkel;

 

száz év, de már kétezer óta

hány szent vágy halt meg gaz szivében!

Hazám, keresztény Európa,

mi lesz, ha bukására döbben,

 

mi lesz, ha újra földre száll

a Megcsúfolt és Megfeszített,

s mert jósága, hite, imája

egyszer már mindent elveszített:

 

mi lesz, ha megjő pokoli

lángszórókkal, gépfegyverekkel,

vassisakos, pestishozó,

bosszúálló angyalsereggel?

 

Mi lesz, ha megjő Krisztus és

új országot teremt a földön,

ha elhullanak a banditák

s nem lesz több harc, se kard, se börtön,

 

ha égi szerelmét a földi

szükséghez szabja ama Bárány

s újra megvált – óh, nem a jók,

de a gonoszok vére árán:

 

hazám, boldogtalan Európa,

ha túléled a harcok végét,

elbírod-e még te az Istent,

a Szeretetet és a Békét?

 

Kosztolányi Dezső: Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok

Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok,

És nagyapám, a régi katona

hallgatja mosolyogva, boldogan,

sebforradástól lángol homloka

 

s én térde közt, hadarva szavalok,

hogy győznek mindenütt a magyarok.

 

Csak a szeme borul el néha kissé:

Jaj, meg ne tudja ez az árva gyermek,

hogy vannak messze, különös világok,

s aranyba nyílnak a versailles-i kertek,

jaj, meg ne tudja és ne lássa őket,

ne lássa fényük és ne hallja hangjuk,

a magyar szó a hét szilvafa alján

körötte most még mint tengermoraj zúg.

Óvjátok édesen az édes álmát,

mint álmát a szegény beteg gyereknek,

hogy meg ne tudja, élete nem élet,

és meghalt már, bár alig született meg.

Jaj, meg ne tudja, hogy hiába minden,

ha dalol és ha a távolba lát,

mert néma gyermek minden kismagyar,

s a Nagyvilág nem érti a szavát.

 

Illyés Gyula: Haza, a magasban

Jöhet idő, hogy emlékezni

bátrabb dolog lesz, mint tervezni –

bátrabb új hont a mult időkben

fürkészni, mint a jövendőben –?

 

Mi gondom! – áll az én hazám már,

védőbben minden magasságnál.

Csak nézelődöm, járok, élek,

fegyvert szereztem, bűv-igéket.

 

Már meg is osztom, ha elmondom,

milyen e biztos, titkos otthon.

Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit,

köréd varázskör teremtődik.

 

Ha új tatárhad, ha kufárhad

özönli el a tiszta tájat,

ha útaink megcsavarodnak,

mint giliszta, ha rátapodnak:

 

te mondd magadban, behunyt szemmel,

csak mondd a szókat, miktől egyszer

futó homokok, népek, házak

Magyarországgá összeálltak.

 

Dühöngő folyók kezesedtek,

konok bércek – ezt ne felejtsed,

ha megyünk büszke szájjal vissza,

mint várainkba, titkainkba.

 

Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet,

nem ölhet, mi csak ölne minket,

mormolj magadra varázsinget,

kiáltsd az éjbe Berzsenyinket.

 

Míg a szabad mezőkön jártál,

szedd össze, pajtás, amit láttál,

mit szívvel, ésszel zsákmányoltál,

vidám vitáknál, leányoknál.

 

Mint Noé a bárkába egykor,

hozz fajtát minden gondolatból,

ábrándok árvult szerepét is,

álmaid állatseregét is.

 

Lapuljanak bár ezredévig

némán, mint visszhang, ha nem kérdik,

szavaid annál meglepőbbet

dörögnek majd a kérdezőknek.

 

Figyelj hát és tanuld a példát,

a messzehangzóan is némát.

Karolva könyvem kebelemre,

nevetve nézek ellenemre.

 

Mert ha sehol is: otthon állok,

mert az a való, mit én látok,

akkor is, ha mint délibábot,

fordítva látom a világot.

 

Igy maradok meg hírvivőnek

őrzeni kincses temetőket.

Homlokon lőhetnek, ha tetszik,

mi ott fészkel, égbemenekszik.

 

Magyar szentek litániája

Uram, irgalmazz nekünk! – Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus kegyelmezz nekünk! – Krisztus kegyelmezz nekünk!

Uram irgalmazz nekünk! – Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus hallgass minket! – Krisztus hallgass minket!

Krisztus hallgass meg minket! – Krisztus hallgass meg minket!

Mennybéli Atyaisten! – Irgalmazz nekünk!

Megváltó Fiúisten!

Szentlélek Úristen!

Szentháromság egy Isten!

Szentséges Szűz Mária, – Könyörögj érettünk!

Magyarok Nagyasszonya,

Szent István király,

Szent Imre herceg,

Szent László urunk,

Boldog Gizella királyné,

Árpád-házi Szent Margit,

Árpád-házi Boldog Kinga,

Árpád-házi Boldog Jolán,

Árpád-házi Szent Erzsébet,

Prágai Boldog Ágnes,

Skóciai Szent Margit,

Az Árpád-ház minden szentjei, – Könyörögjetek érettünk!

Szent Adalbert, – Könyörögj érettünk!

Szent Gellért,

Szent Márton,

Kapisztrán Szent János,

Szent Márk, István és Menyhért kassai vértanúk, – Könyörögjetek érettünk!

Boldog Apor Vilmos

Boldog Romzsa Tódor,

Boldog Battyhány-Strattmann László,

Magyar szentek,

Istennek minden szentjei –Könyörögjetek érettünk!

Légy irgalmas! – Ments meg, Uram, minket!

Minden gonosztól,

Minden bűntől,

Az ördög cselvetéseitől,

Haragtól, gyűlölségtől, és minden gonosz akarattól,

Az örök haláltól,

Megtestesülésed által,

Születésed által,

Keresztséged és szent böjtölésed által,

Kereszted és kínszenvedésed által,

Halálod és temetésed által,

Szentséges föltámadásod által,

Csodálatos mennybemeneteled által,

A Szentlélek kiáradása által,

Dicsőséges eljöveteled által,

Hogy nekünk kegyelmezz! – Kérünk téged, hallgass meg minket!

Hogy Hazánkat megoltalmazd,

Hogy Hazánkat megerősítsd

Hogy Hazánkat megdicsőítsd

Hogy Hazánkat megtérítsd

Hogy Hazánknak, igaz békét adj!

Krisztus, hallgass minket! – Krisztus, hallgass minket!

Krisztus hallgass meg minket! – Krisztus hallgass meg minket!

Könyörögjünk!Istenünk!Te látod, hogy gyengeségünk menynyire megbénít bennünket: Szentjeid példájával kelts bennünk új erőt szeretetednek és Hazánknak szolgálatára. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

 

Vas István: Titok

Mi annyian vagyunk csak összesen,

amennyi ember Londonban lakik.

Miért hogy ezt el nem felejthetem,

míg hallgatom a város hangjait?

Nagy város, nagy nép. Itt az idegen

öt világrésznek érzi kapcsait.

Vendégük vagyok. Jól bánnak velem.

Mint gyógyfürdőben, úgy nyújtóztam itt.

De mit tudhatnak rólam? S mit tehetnek?

Ha nem is angolok, de angyalok

lennének, mit jelent rokontalan

nyelvünk, szívünk nekik? Itt életemnek

egyetlen titka és értelme van:

az, hogy magyar vagyok.

 

Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus

I.

Vagy félezernyi dalt megírtam

s e szót: magyar,

még le nem írtam.

Csábított minden idegen bozót,

minden szerelmet bujtató liget.

Ó, mily hályog borult szememre,

hogy meg nem láttalak,

te elhagyott, te bús, kopár sziget,

magyar sziget a népek Óceánján!

Mily ólom ömlött álmodó fülembe,

hogy nem hatolt belé

a vad hullámverés morzsoló harsogása,

a morzsolódó kis sziget keserű mormogása.

Jaj, mindenből csak vád fakad:

miért kímélted az erőt,

miért kímélted válladat,

miért nem vertél sziklatöltést,

erős, nagy védőgátakat?

Elhagytam koldus, tékozló apámat

s aranyat ástam, én gonosz fiú!

Mily szent vagy te, koldusság

s te sárarany, te szépség, mily hiú!

Koldusapám visszafogadsz-e,

bedőlt viskódban helyet adsz-e,

ha most lábadhoz borulok

s eléd öntöm minden dalom

s férges rongyaid csókkal illetem

s üszkös sebeid tisztára nyalom?

Nagy, éjsötét átkot mondok magamra,

verset, mely nem zenél,

csak felhörög,

eget-nyitó, poklot-nyitó

átkot, hogy zúgjon, mint a szél,

bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó

zsoltáros jajgatása

Babylon vizeinél:

Epévé változzék a víz, mit lenyelek,

ha téged elfelejtelek!

Nyelvemen izzó vasszeget

üssenek át,

mikor nem téged emleget!

Húnyjon ki két szemem világa,

mikor nem rád tekint,

népem, te szent, te kárhozott, te drága!

 

II.

Ó, én tudom, hogy mi a nagyszerű,

a minden embert megsimogató

tág mozdulat,

az élet s halál titkát kutató,

bölcsen nemes, szép, görög hangulat.

A hűssel bíztató, közös és tiszta tó,

a szabadság, mely minden tengerekben

sikongva úszik, ujjong és mulat!

Kezem gyümölcsöt

minden fáról szedett.

Nyolc nemzet nyelvén szóltam életemben

és minden fajták lelke fürdetett.

S most mégis, mégis áruló vagyok,

a minden-eszme sajgó árulója,

most mégis bősz barlanglakó vagyok,

vonító vad, ki vackát félti, ója,

vadállat, tíz köröm

és csattogó agyar

s ki eddig mondtam: ember! -,

most azt mondom: magyar!

És háromszor kiáltom

és holtomig kiáltom:

magyar, magyar, magyar!

A nagy gyümölcsös fájáról szakadt

almából minden nép fia ehet,

de nékem nem szabad,

de nékem nem lehet.

Dalolhat bárki édes szavakat

és búghat lágyan, mint a lehelet

s bízvást nyugodhatik, hol várja pad,

s ha kedve támad, bárhová mehet,

de nékem nem szabad,

de nékem nem lehet.

Bűn a mosolygó pillanat, mit lelkem elhenyél,

szívszakadásig így kell énekelnem

Babylon vizeinél:

Epévé változzék a víz, mit lenyelek,

ha téged elfelejtelek!

Nyelvemen izzó vasszeget

üssenek át,

mikor nem téged emleget!

Húnyjon ki két szemem világa,

mikor nem rád tekint,

népem, te szent, te kárhozott, te drága!

 

III.

Firenze képei, holland virágok,

zöld tengerek halk, álmos loccsanása,

ájultató gyönyörüségek,

Páris tüze, Velence csillogása,

még lelkemet is lehúnyom,

bezárom, hogy ne lássa.

Ha atomokra bomlik is,

miattuk minden sejtem,

ha arcom kékre torzul is,

mind, mind, mind elfelejtem!

Hajam csapzottra borzolom,

mint gubancos csepűt és szürke kócot

és gőggel viselem

fajtám egyenruháját:

a foltozott darócot.

Mert annak fia vagyok én,

ki a küszöbre téve,

a külső sötétségre vettetett,

kit vernek ezer éve,

kit nem fogad magába soha a béke réve!

Bolyongásom pusztáin,

a végtelen nagy éjen

csak az ő szive fénylik,

ő a rögeszmém, végső szenvedélyem,

ráfonódom, rajta kuszom

fölfelé, mint szőlőkarón a kacs.

Mogorva lettem,

kemény, sötét és szótlan és makacs.

Vér csurgott rám és nem tudom lemosni.

Jajt hallottam és nem tudom feledni.

A holtakat nem tudom eltemetni.

Egy eszelős dal lett az utitársam,

rekedt dal, nem zenél,

csak hörög, mint a szél,

zúg, mint vihartól ráncigált fák

Babylon vizeinél:

Epévé változzék a víz, mit lenyelek,

ha téged elfelejtelek!

Nyelvemen izzó vasszeget

üssenek át,

mikor nem téged emleget!

Húnyjon ki két szemem világa,

mikor nem rád tekint,

népem, te szent, te kárhozott, te drága!

 

IV.

Mit nékem most a Dante terzinái

s hogy Goethe lelke mit hogyan fogant,

mikor tetszhalott véreimre

hull már a föld és dübörög a hant,

mikor a bús kor harsonája

falakat dönt és lelket ingat,

mikor felejtett, ősi szóra

kell megtanítni fiainkat,

mikor rémít a falvak csendje

s elönt a semmi árja minket

és szülni kell és nemzeni

s magunk képére kalapálni

vánnyadt gyermekeinket!

Mit bánom én a történelmet

s hogy egykoron mi volt!

Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő,

mikor anyád sikolt?!

Európa, én nagy mesterem,

lámcsak mivé lett fogadott fiad!

Mily korcsbeszédű, hitvány,

elvetemült és tagadó tanítvány.

Addig paskolta áztatott kötél,

míg megszökött és elriadt.

Fáj a földnek és fáj a napnak

s a mindenségnek fáj dalom,

de aki nem volt még magyar,

nem tudja, mi a fájdalom!

Vallom, hogy minden fegyver jogtalan,

a szelíd Isten könnyezett s úgy tanította ezt,

ám annak a kezében, kit fegyver szorongat,

a fegyver megdicsőül és ragyogni kezd.

Ezért nem is hányódom már magamban,

vallom, hogy igazam nincs

és mégis igazam van

és mától fogva énnekem

örökre ez az énekem:

Epévé változzék a víz, mit lenyelek,

ha téged elfelejtelek!

Nyelvemen izzó vasszeget

üssenek át,

mikor nem téged emleget!

Húnyjon ki két szemem világa,

mikor nem rád tekint,

népem, te szent, te kárhozott, te drága!

 

V.

Idegen-vérű és beszédű

kenyeres jópajtásaim,

kikkel együtt bolyongtam az emberiség ligetét,

kiket szerettem,

s kik szerettétek lágy szivem

nyitott és éneklő sebét,

nekem is fáj, higyjétek el,

hogy zord a szóm és homlokom setét.

Nekem is fáj, hogy búcsuzom,

mert immár más utakra kell mennem,

de így zeng most a trónjavesztett

magyar Isten parancsa bennem

s én nem tagadhatom meg Őt,

mikor beteg és reszkető és nincs többé hatalma,

mikor palástja cafatos és fekvőhelye szalma.

Nincs más testvérem, csak magyar.

Ha virrasztok, miatta állok poszton,

csak tőle kérek kenyeret

s csak ő, kivel a kenyeret megosztom.

Sok tévelygés és sok kanyar

után jutottam el ide:

ha bűnös is, magyar

s ha tolvaj is, magyar

s ha gyilkos is, magyar,

itt nincsen alku, nincsen semmi „de”.

Gyűlöletes, ki ünneplő ruháját

s virágos lelkét fitogtatva henceg, –

mi elesettek, páriák vagyunk,

testvérek a nyomorban és a bűnben,

sápadtak, torzak, bélyeges fegyencek.

Zúgjon fel hát a magyar zsoltár,

dúljon a boldog, éji álomokon,

seperjen át a fekete,

tarajos és hideg hullámokon

vérkönnyet csepegő fáklyák fényeinél,

Babylon vizeinél:

Epévé változzék a víz, mit lenyelek,

ha téged elfelejtelek!

Nyelvemen izzó vasszeget

üssenek át,

mikor nem téged emleget!

Húnyjon ki két szemem világa,

mikor nem rád tekint,

népem, te szent, te kárhozott, te drága!

 

VI.

Száraz nyelvem kisebzett,

égő fejem zavart.

Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,

hogy felkutassak minden magyart.

Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,

üljetek mellém!

Magyarok ott a Tisza partján,

magyarok ott a Duna partján,

magyarok ott a tót hegyek közt

s a bácskai szőlőhegyek közt,

üljetek mellém.

Magyarok Afrikában, Ázsiában,

Párisban, vagy Amerikában,

üljetek mellém!

Ti eztán születők s ti porlócsontu ősök,

ti réghalott regősök, ti vértanuk, ti hősök,

üljetek mellém!

Ülj ide, gyűlj ide, népem

s hallgasd, amint énekelek,

amint a hárfa húrjait,

feszült idegem húrjait

jajgatva tépem,

ó, népem, árva népem! -

- dalolj velem,

mint akit füstös lángokra szítottak

vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar borok,

dalolj velem hörögve

és zúgva és dörögve,

tízmillió, százmillió torok!

Énekelj, hogy világgá hömpölyögjön

zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele

s Európa fogja be fülét

s nyögjön a borzalomtól

és őrüljön bele! –:

 

Mérges kígyó legyen eledelünk,

ha téged elfeledünk,

ó, Jeruzsálem!

Nyelvünkön izzó vasszeget

verjenek át,

mikor nem téged emleget,

ó, Jeruzsálem!

Rothadjon el lábunk-kezünk,

mikoron hozzád hűtlenek leszünk,

ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem!

 

Petrőczi Kata Szidónia: Magyarország

Elbágyadt lelkeknek,

Szomorú szíveknek

Ki vagy vigasztalója,

Gyámoltalanoknak

Ügyefogyottaknak

Erős oltalmazója,

Mennybéli Istenség,

Uralkodó Felség,

Üdvösség megadója!

Sok felől ostromol

S ugyan reám omol

A keresztek zápora,

Nincs, kihez fordulnom,

Segedelmet várnom,

Mert felséged ostora

Reám eresztetett,

Szívemre vettetett

Hitemnek próbálója.

 

Tehozzád kiáltok,

Ki férgecskéd vagyok,

Figyelmezz kérésemre;

Látod gyötrelmimet,

Fájdalmas szívemet,

Tekints szívem sebére.

Irgalmas szemeddel,

Hatalmas kezeddel

Jöjj el segítségemre.

 

Én gyarlóságomat,

Erőtlen voltomat,

Óh Úristen, jól látod.

Hogy bánatim terhét,

Ostromló erejét

Nem bírhatom, te tudod.

Segedelmed nélkül

Reménységem meghűl,

Uram, ha nem táplálod.

Ha pedig tovább is

Ez öldöklő tövis

Sebhet akaratodból:

Vigasztald szívemet,

Én nádszál-hitemet

Erősítsd jóvoltodból.

Ha holtig is érzem

Ostorodat, vészem

Jó szívvel mint Atyámtól.

Csak Jóbnak tűrését,

Ábrahámnak hitét

Oltsad az én szívembe;

Én reménységemet

S erőtlenségemet

Fogadd szent kegyelmedbe.

Ellened ne vétsek,

Csak teneked éljek,

Bízzam ígéretedbe.

 

Babits Mihály: Csonka Magyarország

Bár lenne a hangom tiszta és éles, mint intő csengőké! A tiétek zavaros, mint mocsarak habja! ti leborultatok az Ércbálvány előtt! Döntsön az erőszak!

s döntött az Erőszak...

mi jogotok beszélni többé?

Nekem van rá jogom!

ti elhánytátok a Kiáltást: mint bolond a fegyverét! nem kiálthattok már:

én elkiálthatom:

Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó trombitája! szólj!

falak, omoljatok hangjaitól!

gerincek, borzadjatok! Európában! és Amerikában! mert borzasztó az Igazság a gerincekben!

mit érnek a ma-épített falak körülöttem?

ott borzad az Igazság a kövekben! ott ég a hegyekben! árad a vizekben!

Óh tiszta, éles trombita, zengj!

ne hallgass sohase!

egy napig se! egy óráig se! egy pillanatig se! mint ahogy nem hallgat a fájás az idegben, míg megvan a betegség...

nem hallgat a vonzás a kőben, hogy természetes irányában essék...

nem hallgat a madár, míg fészkébe nem tér...

nem hallgat a folyó, míg tengerbe nem ér...

nem hallgat a szél,

míg él...

 

Nekem van rá jogom!

Én elkiálthatom:

Igazság!

Ti eldobtátok ezt a szót, mint bolond a fegyverét,

szegény testvéreim! s csak gyenge izmotok maradt,

csak puszta kezetek, meztelen

mely bilincsekbe verve, ha üt, csak önmagát ütheti esztelen

sem lázadni nem tud, sem meghajolni az Ércbálvány előtt igazán –

de hát az Ércbálvány hazája lettél-e, hazám?

Van-e reményed abban?

a sötét utakban?

Nem! – Csak a napban!

mely éget a kövön és ragyog a patakban.

Ti azt mondtátok: Döntsön az erőszak!

s hangotok zavart most, mint mocsarak habja.

De én azt mondom: dönt majd az erős Nap!

Kitárom tiszta szavamat a Napra.

 

Ti eldobtátok a trombitát

de a trombita zeng tovább,

zeng, nem a ti kezetekben,

hanem a vízben, a hegyekben,

Erdélyben, felvidéken,

az égen,

s bennem!

Én sohse mondtam: »Dönt majd az erőszak!« – most mondhatom: »Nem! Nem!«

 

Wass Albert: Ébredj magyar

Nemzetemet dúlta már tatár,

harácsolta török,

uralkodott fölötte osztrák,

lopta oláh, rabolta cseh.

 

Minden szomszédja irigyelte mégis,

mert keserű sorsa

istenfélő nemzetté kovácsolta.

Becsület, tisztesség, emberszeretet

példaképe volt egy céda Európa közepén!

Mivé lett most?

Koldussá vált felszabadult honában,

züllött idegen eszmék napszámosa!

Megtagadva dicső őseit,

idegen rongyokba öltözve

árulja magát minden utcasarkon

dollárért, frankért, márkáért,

amit idegen gazdái odalöknek neki!

 

Hát magyar földön nem maradt magyar

ki ráncba szedné

ezt az ősi portán tobzódó

sok-száz idegent?

Ébredj magyar!

Termőfölded másoknak terem!

Gonosz irányba sodor

ez a megveszekedett új történelem!

 

A fejezetben található SZERZŐK ÉLETRAJZA a Magyar Elektronikus Könyvtárban, a Katolikus Lexikonban, a Petőfi Irodalmi Múzeum adatbázisában, a Magyar Életrajzi Lexikonban, a Magyar Tudományos Akadémia internetes adatbázisaiban, a Kulturális Enciklopédiában és a Wikipédiában található biográfiák alapján szerkesztve és kivonatolva készült.

KÖLCSEY Ferenc költő, kritikus, szónok, politikus Sződemeteren Szolnok Vármegyében született 1790. augusztus 8-án. Református nemesi család sarja, 1796-ban elvesztette apját, 1801-ben édesanyját. A család egyik régi, hű cselédje és gyámjai nevelték. 1796-1809-ben a debreceni kollégium diákja, aki nagy kedvvel tanult, szerette a magányt (fél szemét elvesztette himlőben), minden örömét a könyvekben lelte. A korabeli magyar irodalmon (Csokonai, Kisfaludy, Kazinczy) kívül eredetiben olvasott latin és görög később francia és német szerzőket. 1803-ban kezdett verseket írni. 1805-ben megismerkedett Kazinczy Ferenccel. 1809-től Pesten joggyakornok. Barátságot kötött Szemere Pállal, aki megismertette a német irodalommal és akivel Kazinczy legfőbb követői lettek. 1815-ben Csekére költözött, ahol gazdálkodott, s tanulmányainak és az irodalomnak élt. Első megjelent műve 1814-ben Róza című románca. 1815-ben a Mondolatra való Feleletben Szemere Pállal közösen állást foglalt a nyelvújítás mellett. 1817-ben szokatlan szigorúsággal és egyenességgel bírálta meg a Tudományos Gyűjteményben Csokonait, Kis Jánost és Berzsenyit, ami a 20-as évek közepéig rendkívül népszerűtlenné tette. 1823-ban született Hymnus című verse (Isten, áldd meg a magyart), mely Magyarország Nemzeti Himnusza lett. A komikumról és Körner Zrínyijéről című írásaival lerakta a magyar dramaturgia alapjait, Nemzeti hagyományokról című írása pedig rámutatott, hogy az igazi nemzeti költészetnek a népköltészeten kell alapulnia. 1829-ben Szatmár Vármegye aljegyzője, az ottani szabadelvű kör szónoka, a hivatalos feliratok és az 1832-36-i országgyűlési utasítás megszerkesztője. 1832-ben megyei főjegyző, majd országgyűlési követ, Pozsonyban a tiszántúli követek kerületi jegyzője. Kitűnt a magyar nyelv, a jobbágyság, a vallásszabadság, a lengyelek ügyében tartott, irodalmi és művészi színvonalra emelt szónoklataival. Mint a reformok híve küzdött Erdély és a Partium visszacsatolásáért, a humanizmus és a hazafiság eszméiért. 1834-ben az örökváltság ügyében nézeteivel ellenkező megyei utasítás miatt lemondott a követségről. Visszatérve megyéjébe, mint főjegyző ismét uralomra juttatta a szabadelvű eszméket. Nagy gondot fordított unokaöccse nevelésére (Parainesis), melyben református létére melegen szól a katolicizmusról. Összegyűjtött versei 1832-ben jelentek meg. A Bajza, Vörösmarty és Toldy által szerkesztett Athenaeum munkatársa. Halála előtt barátja, báró Wesselényi Miklós hűtlenségi perében készített védőiratot. Bélgyulladásban halt meg Csekén, Szatmár Vármegyében 1838. augusztus 24-én.

VÖRÖSMARTY Mihály költő, író, drámaíró, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja Kápolnásnyéken született 1800. december 1-én. Apja gazdatiszt volt. Székesfehérváron majd 1816-tól Pesten járt gimnáziumba. 1817-ben apja halála után a kilencgyermekes család súlyos helyzetbe került, ezért nevelőséget vállalt a Perczel családnál. Közben ügyvédi oklevelet szerzett, de ügyvédi gyakorlatot nem folytatott. Beleszeretett Perczel Etelkába, és költészetének 1844-ig ez az érzés egyik ihletője. Gyermekkorától verselt, első költeményei 1823-ban jelentek meg, 1825-ben, mikor a honfoglalásról szóló eposza, a Zalán futása megjelent, neve az egész országban ismertté vált. 1826-tól csak az irodalomnak élt; egymás után írta kisebb eposzait, Cserhalom; Tündérvölgy; Délsziget; Két szomszédvár és lírai költeményeit. Ezekkel lett a mai magyar költői nyelv megteremtője. 1827-ben jelent meg Salamon király című tragédiája, 1831-ben pedig a Csongor és Tünde. 1827-32-ben a Tudományos Gyűjteményt és a Koszorút szerkesztette. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából szerkesztette meg A magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályait 1832-ben. 1936-ban a Kisfaludy Társaság egyik alapítója. 1833 után számos kisebb epikai mű, lírai versek – köztük 1837-ben a Szózat –, romantikus tragédiák: Vérnász; Marót bán; Áldozat; Cillei és a Hunyadiak kerültek ki tolla alól. A Nemzeti Színházat az ő darabjával, az Árpád ébredésével nyitották meg 1837-ben. 1843-ban feleségül vette Csajághy Laurát, hozzá írta A merengőhöz című versét. Egy fia, két leánya született, Ilona leánya Széll Kálmán felesége lett. Bölcseleti tárgyú költeményei közül sok az egész emberiség érzelem- és gondolatvilágát fejezi ki: Guttenberg albuma, Gondolatok a könyvtárban, mások pedig a haza sorsával foglalkoznak: Liszt Ferenchez, Jóslat. Politikai cikkeket is írt. 1848-ban képviselő lett, s mint Kossuth feltétlen híve Debrecenbe is követte a kormányt. Világos után bujdosott, 1850-ben kegyelmet kapott. Ekkor Baracskára, majd Kápolnásnyékre költözött, ahol Shakespeare Lear király fordításán kívül alig dolgozott. 1854-ben írta A vén cigány című rapszódiát. 1855-ben betegsége miatt Pestre utazott, itt agyszélhűdés érte és 1855. november 19-én meghalt. Árváinak gyámja Deák Ferenc lett.

Szentegyedi és czegei gróf WASS Albert erdélyi magyar író, költő, szerkesztő Válaszúton született, 1908. január 8-án. Kolozsváron érettségizett, majd a debreceni Gazdasági Akadémián szerzett oklevelet, utána Németországban és Franciországban erdészetet és kertészetet tanult. 1924-ben az Erdélyi Szépmíves Céh alapító tagja. 1931-ben gazdászhallgatóként a Turul Szövetség debreceni Festetics Bajtársi Egyesület sajtóalvezére, ahol a revíziós nagygyűlés főrendezője. Az oláh földreform után megmaradt földjén gazdálkodott, s a kolozsvári Ellenzék napilap cikkírója. 1944-45-ben „hátrafelé harcolva” katona; ennek ürügyén az oláhok ‘háborús bűnösként’ 1946-ban halálra ítélték – de azt igazolni nem tudván, sem Németország angol megszállói, sem az USA nem adták ki. 1945. húsvétján hagyta el egységével Magyarországot. A bajorországi Blaibachban mezőgazdasági mindenes, 1948–52-ben Hamburgban élt, ahol 1949-ben a Magyar Szellemi Munkaközösség elnöke 1952-ben kivándorolt az USA-ba, egy ohiói farmon tiszttartó és béres. 1952–56-ban a De Landi katonaiskolában matematika és mértan tanár, 1956–72-ben a Floridai Egyetemen (Gainesville) a német és francia nyelv, az európai irodalom és történelem tanára. 1964-ben Astorban az Amerikai Magyar Szépmíves Céh alapítója, amelynek Danubian Press kiadója 1990-ig 19 magyar és 43 angol nyelvű könyvet adott ki. Danubian Research Center tájékoztató szolgálata magyar tárgyú fölvilágosító munkát végzett. 1979 őszén az oláhok sajtóhajszát indítottak és két lövéssel merényletet kíséreltek meg ellene. Élete vége felé haza kívánt látogatni, de a budapesti kormány beutazási kérelmét elutasította. Floridában, Astorban halt meg 1998. február 17-én.

Szentistváni BABITS Mihály költő, író, irodalomtörténész, műfordító Szekszárdon született 1883. november 26-án. Budapesten 1906-ban szerzett magyar-latin szakos tanári oklevelet. Baján, Szegeden, Fogarason, Újpesten, majd Budapesten tanított középiskolákban. 1916-tól egyik szerkesztője a Nyugatnak. 1919-től egyetemi tanárrá nevezték ki, de az ellenforradalom idején állásától megfosztották. 1918-as megalakulásakor a Vörösmarty Akadémia alelnöke, 1925-től elnöke lett. 1919 közepe után kizárólag az irodalomból élt. 1927-től a Baumgarten-alapítvány kuratóriumának irányítója, 1920-tól kizárásáig tagja a Petőfi Társaságnak, 1930-tól a Kisfaludy Társaság tagja. Költészete évtizedeken át a magyar líra élvonalában állt. Fortissimo című verséért, melyben az I. világháború tombolásának meg nem akadályozása miatt Istennel is pörbe szállt - vallás elleni vétség címen indítottak ellene eljárást; ugyanakkor művei sokaságában vall közvetetten vagy közvetlenül is alapjában katolikus világszemléletéről. Életművének jeles darabja Jónás könyvének költői átdolgozása. Legértékesebb prózai műve a Halálfiai című családregény, fordításai közül kiemelkedik Dante: Isteni színjátékának tolmácsolása és az Amor Sanctus. Budapesten halt meg 1941. augusztus 4-én.

REMÉNYIK Sándor költő, lapszerkesztő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja Kolozsváron született 1890. augusztus 30-án. A kolozsvári református kollégiumban érettségizett, majd a Ferenc József Tudományegyetemen néhány félévig joghallgató a Dobsina és Vidéke, utóbb a kolozsvári Ellenzék, Újság és Kolozsvári Hírlap munkatársa, 1918-tól az Erdélyi Szemle munkatársa, 1921-23-ban a Pásztortűz alapító szerkesztője. Nagy hatást keltettek Végvári álnéven írt, Erdélyben gépírásos másolatokban terjesztett hazafias versei (melyért az oláhok halálra keresték), ezen álnéven 1921-ben a Kisfaludy Társaság, majd a Petőfi Társaság tagjának választották. 1924-ben addigi költői munkásságáért a Petőfi Társaság lírai nagydíjjal tüntette ki. 1941-ben megkapta a Corvin-koszorút. Sokan az Ady utáni nemzedék leghatásosabb magyar költőjeként tartják számon. Tüdőgyulladásban halt meg Kolozsváron 1941. október 24-én. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett költő a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

Diósadi ADY András Endre író, újságíró Érmindszenten született, 1877. november 22-én. Édesapja diósadi Ady Lőrinc kisparaszti gazdálkodó, édesanyja Pásztor Mária református lelkipásztorok leszármazottja volt. Tanulmányait az érmindszenti református elemi iskolában kezdte, de mivel szülei idővel gimnáziumba szánták tanulmányait 1886-tól katolikus népiskolában folytatta, majd 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnáziumba került. Ebben az iskolában írta első költeményeit is, amelyek többnyire verses csúfolódások voltak. 1892-től a zilahi református kollégium diákja volt, ahol 1896 júniusában érettségizett. Szülei beíratták a debreceni jogakadémiára, de a második évre a pesti jogi karra iratkozott be, majd Temesvárra ment, ahol délelőtt a királyi táblánál írnokoskodott, délután magánórákat adott. Temesváron súlyosan megbetegszik, így hazatér a szülői házba. Budapestre beiratkozik az egyetem IV. félévére, azonban a szülei által küldött tandíj többször is korhelyeskedésre elúszik, ezért Zilahra utazik, ahol ügyvédbojtárnak áll. Ezután Debrecenbe ment, ahol előbb a Debreczeni Hírlap, majd a Debreczen című folyóirat munkatársa lett. 1900 elején a nagyváradi Szabadság, majd a Nagyváradi Napló munkatársa lett. 1903 augusztusában ismerkedett meg Diósyné Brüll Adéllal, aki Léda néven lett a múzsája. Kapcsolatuk 1912-re teljesen megromlott: Ady a Nyugatban publikált Elbocsátó szép üzenet című versével végleg szakított Lédával. Hétszer járt Párizsban 1904 és 1911 között. Első, egy évig tartó párizsi útja után a Budapesti Naplónál helyezkedett el, ahol 500 cikk és számos költeménye jelent meg a. A második párizsi tartózkodása és a kapcsolódó földközi-tengeri utazás időszaka termékeny korszaka a költészetének. 1906-ban jelent meg harmadik verskötete Új versek címmel, mely sokak szerint mérföldkő a magyar irodalomban, de a negyedik kötete, a Vér és arany hozta meg az igazi sikert és a kritikusok elismerését.1908-ban a Nyugat című új irodalmi lap első számában jelentek meg versei és esszéi, ennek a lapnak lett élete végéig munkatársa, 1912-től pedig az egyik szerkesztője is. Jelentkezett a szabadkőműves Martinovics páholyba, amelybe 1912-ben vették fel. 1914-ben találkozott az akkor 20 éves Boncza Bertával, akivel 1915. március 27-én összeházasodtak, s akit verseiben Csinszkának nevezett.  Az első világháború alatt nem közölt írásokat, csak1918-ban jelent meg újabb verseskötete. Az őszirózsás forradalom után megalakult népköztársaság a forradalmi versei miatt megpróbálta kisajátítani, saját költőjének tekinteni, melytől ettől igyekezett elhatárolni magát. A Tisza-gyilkosság után szélütést kapott. Élete utolsó heteiben súlyos beteg volt, tüdőgyulladással küzdött: a Liget Szanatóriumban halt meg 1919. január 27-én, 41 évesen. Temetése január 29-én volt: koporsóját a Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, ahol több ezren rótták le kegyeletüket és búcsúztatták, majd kísérték utolsó útjára a Kerepesi temetőig.

JÓZSEF Attila a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja Budapesten született 1905. április 11-én. Apja bánsági béresek gyermeke, kisiparosoknál dolgozó szappanfőző munkás, anyja Pőcze Borbála parasztszármazású mosónő. A szülőknek három gyermeke maradt életben, a költő és két nővére, Jolán és Etel. Ferencvárosban született, gyermekkorát az itt élte le. 1908-ban apja Romániába ment és családjával ettől kezdve nem törődött. A három gyermek eltartása anyjára maradt, aki nem tudott eleget keresni, lakbérre gyakran nem telt, tömegszállásokon hányódtak. 1910-ben kénytelen volt két kisebb gyermekét lelencként az Országos Gyermekvédő Liga útján Öcsödre adni nevelőszülőkhöz. 1912-től újból Pesten élt, alkalmi munkákat vállalt, és közben elvégezte az elemit és a polgári három osztályát. Az I. világháború második felében már rendszeresen verselt, egy véletlenül kezébe került Ady-kötet hatására. 1917 végén néhány hetet a monori gyermekmenhelyen töltött, de nem bírta elviselni a rideg bánásmódot, hazaszökött. 1918 nyarán egy gyermeknyaraltatási akció révén egy hónapig Abbáziában élt. A Károlyi-forradalmat és a Tanácsköztársaságot nagy lelkesedéssel üdvözölte, megismerkedett Lenin Állam és forradalom című művével. Édesanyja halála után Makai Ödön ügyvédet, Jolán testvére férjét nevezték ki gyámjául. Magánvizsgával befejezte a polgárit és beiratkozott a makói gimnáziumba és internátusba. Zavart lelkiállapotában 1922-ben öngyilkosságot kísérelt meg, emiatt el kellett hagynia az iskolát, így magántanulóként Budapesten tette le az érettségit, közben dolgozott, magántanítványokat vállalt, és egyre többet foglalkozott a költészettel. Tehetségét először Juhász Gyula ismerte fel, az ő előszavával jelent meg tizenhét éves korában Szegeden az első verseskötete, a Szépség koldusa 1922-ben. A szegedi lapok többször hozták írásait, 1923-ban a Nyugat is leközölte három költeményét. 1924-ben a szegedi egyetemre iratkozott be magyar-francia szakra. Ugyanebben az esztendőben egyik verséért, A lázadó Krisztusért az ügyészség istenkáromlás címén pörbe fogta, a Tiszta szívvel című verse miatt Horger Antal egyetemi dékán kijelentette: minden eszközzel meg fogja akadályozni, hogy tanári diplomát kapjon. 1925-ben került ki a nyomdából második versgyűjteménye, a Nem én kiáltok. Az 1925–26-os tanévben Bécsben folytatta tanulmányait, megismerte az ott élő írókat, Kassák Lajost, Lukács Györgyöt, Déry Tibort, Balázs Bélát, aki verseinek kiadását ajánlotta Kner Imrének, Németh Andort, későbbi jó barátját és Hatvany Lajost. Utóbbi támogatásával a következő tanévre a párizsi Sorbonne-ra iratkozott be, Bécsi és párizsi tartózkodása alatt tanulmányozta alaposabban a marxizmus klasszikusait és a munkásmozgalmat; nézetei radikálisabbá váltak. 1927-ben tagja lett a Vági-féle legális kommunista pártnak, a hamarosan feloszlatott Magyarországi Szocialista Munkáspártnak. Verseit a legjobb folyóiratok közölték, német, francia nyelvtudása tökéletes volt, tudott gépírást is, mégsem sikerült állandó jellegű állást kapnia. Rövid időre a Külkereskedelmi Intézet alkalmazta magyar-francia levelezőként. 1928-ban idegösszeomlás miatt szanatóriumba kellett mennie. 1929-ben jelent meg Nincsen apám, se anyám című kötete. A Toll című folyóiratba cikkeket és tanulmányokat írt. Folyamatos megbízás alapján állandó pártmunkát végzett, összejöveteleket szervezett, szemináriumokat vezetett, előadásokat tartott, röplapokat és felhívásokat szövegezett. A mozgalomban ismerkedett meg Szántó Judittal, aki élettársa lett, s aki a legszűkösebb időben a maga keresetéből tartotta el. 1930-ban látott napvilágot a proletárforradalom elkerülhetetlenségét hirdető és erre buzdító verseskötete, a Döntsd a tőkét, ne siránkozz. Két évvel később jelent meg ötödik kötete, a Külvárosi éj, 1932-ben osztályellenes izgatásért kétszer került bíróság elé, Lebukott című költeményéért és amiatt a röpirat miatt, amelyet Sallai és Fürst statáriális tárgyalása idején fogalmazott Illyés Gyulával és Szimonidesz Lajossal. Villon-fordítását is elkobozta az ügyészség, és szemérem elleni vétség miatt indított eljárást ellene. 1932-ben a párt megbízásából Valóság címmel folyóiratot indított, ezt az első szám megjelenése után tiltották be. 1934-ben megromlott kapcsolata a párttal, vitái támadtak a vezetőséggel, s bár nem zárták ki, de a szervezeti kapcsolat megszakadt közte és a vezetőség közt. Freudista, pszichoanalitikus módszerrel kezeltette magát, de ez nem eredményezett gyógyulást. Betegsége kisebb átmeneti javulásoktól megszakítva rosszabbodott, hosszabb ideig tartó szanatóriumi kezelésre szorult. 1936-ban Ignotus Pállal együtt a Szép Szó radikális folyóiratot szerkesztette. Az 1937 elején találkozott Thomas Mann-nal, az erre az alkalomra írt nagyszabású üdvözlő versének felolvasását a rendőrség betiltotta. A nyarat a Siesta Szanatóriumban töltötte, de állapota nem javult. November elején nővéréhez utazott Balatonszárszóra, s itt december 3-án egy tehervonat kerekei alá vetette magát. Halála nagy megdöbbenést keltett. Hatása csaknem minden utána induló magyar írón kimutatható. Számos kötetét fordították le idegen nyelvre.

RADNÓTI Miklós költő, műfordító Budapesten született 1909. május 5-én, zsidó családban. Anyja és ikertestvére a születésekor halt meg, apját 11 évesen vesztette el. Anyai nagybátyja nevelte. 1919-ben a Markó utcai reáliskola, 1923-ban az Izabella utcai kereskedelmi iskola tanulója, 1927-ben érettségizett. 1927-28-ban a csehországi reichenbergi textilipari szakiskolában tanult, ekkor került kapcsolatba a munkásmozgalommal, melyről a Népszavában megjelent versei adnak vissza. 1928-30-ban nagybátyja textilvállalatánál alkalmazott, közben részt vett a rövid életű Kortárs folyóirat szerkesztésében és szerepelt a Jóság című antológiában. 1930-ban jelent meg Pogány köszöntő című első verseskötete. Kapcsolatba került az illegális Kommunisták Magyarországii Pártjával, de a pártba sohasem lépett be; gyakran bírálta is a kommunistákat: elítélte a József Attilát elmarasztaló moszkvai írók dogmatizmusát. 1930-tól a szegedi egyetem magyar-francia szakos hallgatója, ahol felfigyelt rá Sík Sándor, és meghívta tudósképző szemináriumába. Egyetemistaként a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának egyik megalapítója. 1931-ben az ügyészség elkobozta Újmódi pásztorok éneke című verseskötetét, s izgatás és vallásgyalázás vádjával nyolc napi fogházbüntetésre ítélték. Végrehajtását Sík Sándor közbelépésére felfüggesztették. 1932 nyarán Párizsban tartózkodott. 1934-ben bölcsész doktor. Magyarosított nevét (Radnóti) annak védettsége miatt megkérdezése nélkül Radnóczira változtatták, ő azonban továbbra is Radnóti néven jelentette meg írásait. 1935-ben magyar-francia szakos tanári oklevelet szerzett, de tanári állást nem kapott, magánórákkal és tiszteletdíjaiból tartotta fenn magát. 1935 nyár végén feleségül vette Gyarmati Fannit, aki szerelmi lírájának már kora ifjúságától ihletője volt. 1936-ban jelent meg Járkálj csak, halálraítélt! című verseskötete. 1937-ben Baumgarten-díjat kapott. 1940. szeptember 5-től december 18-ig Szamosveresmarton munkaszolgálatos. 1941-ben részt vett a Kossuth Lajos és Táncsics Mihály sírjánál rendezett függetlenségi tüntetésben. 1942. július 1-től Margittán, Királyhágón, Élesden, majd a hatvani cukorgyárban és Budapesten újra munkaszolgálatos. 1943 tavaszán barátai közbenjárására felmentették a munkaszolgálat alól. A II. világháború idején a cenzúra több versének közlését megakadályozta, emiatt elsősorban műfordításokat (La Fontaine meséi) jelentetett meg. Naplója tanúsága szerint már 1928-ban elhatározta, hogy a krisztusi életkort (33 év) betöltve megkeresztelkedik, így 1943 május elején feleségével együtt Sík Sándor megkeresztelte. 1944. május 20-án ismét munkaszolgálatra rendelték. Vácra vonult be, május végén Borba (Szerbia) vitték és rézbányában dolgoztatták. A település melletti Lager Heidenauban írta két utolsó eclogáját és az A'la recherche című versét. A szovjet csapatok előretörése miatt a bori munkatábort kiürítették, a foglyokat szeptember 17-én gyalog indították útba - ezen menet közben írta a négy Razglednica-t – Németország felé; a teljesen kimerült, járni is alig képes költőt Győrnek Abda felé eső határán agyonlőtték 1944. november 9-én. Holttestének 1946-os exhumálásakor a verseit tartalmazó noteszát (bori notesz) viharkabátjának zsebében találták meg. Utolsó verse keltezése Szentkirályszabadja, 1944. október 31. 1946-ban Budapesten díszsírhelyen temették el.

MÁRAI Sándor (családi nevén márai Grosschmid Sándor) író, költő, újságíró Kassán született 1900. április 11-én. Szepességi szász eredetű jogászcsaládból származott. Iskoláit szülővárosában, az egyetemet Budapesten, Frankfurtban és Berlinben végezte. 1919-től Németországban, 1923-28-ban Párizsban újságíró, majd az Újság és a Pesti Hírlap munkatársa. Írói pályáját versekkel kezdte. A korszak magyar irodalmának egyik legjelentősebb műve az Egy polgár vallomásai című 1934-ben megjelent önéletrajzi könyve. 1936-ban jelent meg a Napnyugati őrjárat című angliai útirajzában az európai kultúra hanyatlására hívta föl a figyelmet. A Vendégjáték Bolzanóban; Az igazi; és A gyertyák csonkig égnek című regényeiben a szerelmi kapcsolat természetét elemzi. Napló 1943-44. című 1945-ben megjelent munkájában háborús följegyzéseit adta közre. Budapest ostroma elől egy leányfalusi házba húzódott, lakását és könyvtárát a bombázások elpusztították. 1946-ban megjelent Ihlet és nemzedék című kötetében esszéit gyűjtötte egybe. 1948-ban útlevelet kért és nyugatra távozott, először Svájcban, 1950-től Nápoly közelében, Salernóban, majd élete végéig a kaliforniai San Diegóban élt. 1957-től amerikai állampolgár lett. 1972-ben jelent meg Föld, föld című visszaemlékezése, mely távozásának előzményeit és indítékait tárta fel. Költői műveinek válogatását A delfin visszanézett  címmel jelentette meg 1978-ban. Emigrációs munkásságának legnagyobb vállalkozása Naplóinak négy kötete (1958, 1968, 1976, 1985). San Diegoban halt meg 1989. február 22-én.

Rákóczi és felsővadászi II. RÁKÓCZI Ferenc erdélyi fejedelem Borsiban Zemplén Vármegyében született 1676. március 27-én. I. Rákóczi Ferenc választott erdélyi fejedelem és gróf Zrínyi Ilona fia. Egy fiú és két leánytestvére volt. Negyedfél hónapos korában apja meghalt, anyja Báthori Zsófiához költözött, aki megözvegyülvén visszatért a katolikus hitre, fiát katolikusnak nevelte. Kamarása Kőrösi György, nevelője Badinyi János oktatta Munkácson, Sárospatakon. 1682-ben édesanyja férjhez ment Thököly Imréhez, a Habsburg elnyomás ellen fölkelt magyarság vezéréhez. 1688 elején a munkácsi vár átadása után elszakították családjától; Zrínyi Ilonát Bécsbe internálták, Rákóczit a bécsi udvar Csehországba vitette. Kollonich Lipót esztergomi érseket tették meg gyámjává, aki a neuhausi jezsuitáknál neveltette Habsburg-hű szellemben. Krumlovban, Prágában, Neissében tanult. 1692-ben Bécsben, 1693-94-ben Itáliában élt, Rómában meglátogatta XII. Ince pápát. 1694-ben Kölnben feleségül vette Hessen-Rheinfelsi Sarolta Amália hercegnőt, akitől három fia - József (1700-38), György (1701-56) és egy leánya született (leánya gyermekkorban meghalt). 1694-1711 között Sáros Vármegye örökös főispánja. 1697-ben a hegyaljai fölkelés vezérletét visszautasította, önmaga tisztázására Bécsbe ment. Álláspontja Bercsényi Miklós gróf és a császári megtorlás hatására megváltozott. 1700 végén szervezkedésbe fogott, XIV. Lajos francia király segítségét kérve, azonban a megbízott futár, Longueval árulása 1701-ben a bécsújhelyi börtönbe juttatta, ahonnan felesége és az őrzésével megbízott Lehmann Gottfried kapitány segítségével megszökött, és Lengyelországban talált menedéket. A lengyel, francia és svéd segítséggel megindítandó fölkelés szervezésére készülődve keresték meg 1703 elején a tiszaháti fölkelők követei, akiknek kérésére hazatért. Magyarországon Esze Tamás fogadta pár száz, rosszul fölfegyverzett jobbágy élén. 1703-ban kiadta a brezani kiáltványt, melyben harcba hívott mindenkit a Habsburg elnyomás ellen. 1703 végére a fölkelők elfoglalták a Tiszántúlt és a nemesség is nagy számban állt a kurucok oldalára. 1704-ben az ország legnagyobb része a fölkelők kezére került. Személyesen vezette a tiszántúli és a Duna-Tisza közi hadjáratot, Tokaj, Szatmár, Szeged, Esztergom várának ostromát, a nagyszombati, a pudmerici, a zsibói, a trencséni, a romhányi ütközetet. 1704-ben a gyulafehérvári országgyűlés Erdély fejedelmévé választotta, 1705-ben a szécsényi országgyűlés a magyarországi szövetkezett rendek vezérlő fejedelmévé választotta; királlyá választását a főnemesség nem pártolta, s ő maga is elutasította. Nemsokára L. Herbeville császári generális tekintélyes sereggel bevonult Erdélybe és kikényszerítette a rendektől Rákóczi fejedelemségének eltörlését. 1707-ben a marosvásárhelyi országgyűlés ismét biztosította a négy bevett vallás szabad gyakorlását, kimondta Erdély elszakadását a Habsburgoktól. Ehhez hasonlóan határozott az ónodi országgyűlés is, amikor kimondta a Habsburg-ház trónfosztását és a szabadságharc idejére fölfüggesztette a nemesi adómentességet. Diplomáciai akciókkal is igyekezett a szabadságharc sikerét biztosítani, de a szabadságharc - a bécsi udvari ellenpropaganda hatására kialakult - külpolitikai elszigeteltségét nem tudta áttörni; választott szövetségesei a pillanatnyi érdekük szerint cselekedtek. A bécsi udvarral 1704-ben és 1706-ban sikertelenül tárgyalt a békéről. A császári hadsereg fölénye az 1708-as a trencséni csatavesztés után sorozatos vereségeket okozott. 1711 elején katonai segítség reményében Lengyelországba ment, így távollétében és hozzájárulása nélkül a rendek támogatásával fővezére, gróf Károlyi Sándor 1711. április 30-án megkötötte a Habsburgok nevében tárgyaló gróf Pálffy Jánossal a szatmári békét. Rákóczi 1712-ben Franciaországba ment, és a nyilvánosságtól elvonulva élt XIV. Lajos udvarában. Megpróbálta elérni, hogy az utrechti béketárgyalásokon XIV. Lajos halála után visszavonult a kamalduli szerzetesek groboisi kolostorába. III. Habsburg Károly távollétében 1715-ben fej- és jószágvesztésre ítélte. III. Ahmed szultán hívására 1717-ben Törökországba ment. 1718-ban a pozsareváci béke megkötése után a szultán kiadatását megtagadta, de 1718-tól Rodostóban kellett élnie. Emigrációjában diplomáciai tervezgetésekkel s a bujdosó kurucok ügyes-bajos dolgaival és írással foglalkozott, de szívesen dolgozott asztalosműhelyében is. Rodostóban hunyt el 1735. április 8-án. Halála után Mikes Kelemen az isztambul-galatai Szent Benedek kápolnába, anyja mellé temettette el, de végrendelete szerint szívét és kéziratait a groboisi kolostorba küldte. Hamvait 1906. november 5-én országos ünnepség keretében hazahozták haza és a kassai székesegyházban temették el (kriptája látogatását 1945-92-ig a csehszlovák hatóságok, 1993-tól szlovák egyháziak igyekeznek korlátozni). Budapesti Kossuth téri bronz lovasszobrát (Pásztor János műve, talapzata Györgyi Dénes alkotása) 1937-ben állították föl. Egészalakos álló szobra Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása 1945 óta az Ezredéves emlékmű része.

ARANY János magyar epikus költő, máig a legnagyobb szókincsű költőnk Nagyszalontán született 1817. március 2-án, egy földművelő házaspár Arany György és Megyeri Sára kései, tizedik gyermekeként. Iskoláit Szalontán kezdte el, kisdiák korától fogva hallatlan szorgalommal olvasott. Szalontai diákéveire esnek első verselési próbálkozásai is. 1833 őszétől a debreceni kollégiumban folytatta tanulmányait, de szűkös anyagi viszonyai miatt 1834-ben kénytelen volt egy időre búcsút mondani az iskolának és egy évig Kisújszálláson segédtanítóskodott. Az önművelést tovább folytatta, szakadatlanul olvasott és nyelveket tanult. 1835-ben visszatért Debrecenbe és folytatta tanulmányait. 1836 tavaszán végleg hátat fordított a kollégiumnak és színésznek szerződött, rövid ideig Debrecenben lépett fel apró szerepekben, majd néhány hónapos vándorszínészkedés után szakított a színészi pályával is és Máramarosszigetről gyalogszerrel hazatért Nagyszalontára. Időközben édesapja megvakult, majd hazaérkezése után édesanyja kolerának esett áldozatul. A sorozatos csapások és csalódások hatására feladta költői, művészi terveit és előbb segédtanító volt, majd 1840-től aljegyző Nagyszalontán, és hivatali munkája mellett gazdálkodott is. 1840-ben megházasodott, Ercsey Juliannát vette feleségül. Házasságukból két gyerek született: Juliska és László. Fásultságból az 1842-ben Szilágyi István literátor mozdította ki, az ő ösztönzésére ismét művelni kezdte magát, a görög klasszikusokat tanulmányozta és angolul is megtanult. A reformpolitika zsákutcába kerülése, a liberálisok és a konzervatívok marakodása felett érzett bosszúságában 1845-ben megírta Az elveszett alkotmány című szatirikus eposzt, mellyel 1846 elején elnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját. Az elveszett alkotmánnyal aratott sikere után, Vörösmarty bíráló szavait megszívlelve, fogott hozzá a Toldi megírásához, mely 1847-ben újabb pályadíjat hozott és ezzel együtt az irodalmi világ érdeklődését valamint Petőfi barátságát is, mely élete végéig ösztönző erővel hatott rá. Következő nagyobb művével, a Toldi estéjével 1848. márciusban készült el, de csak 1854-ben adta nyomdába. 1848 őszén néhány hétig önkéntes nemzetőri szolgálatot teljesített, 1849 tavaszán pedig belügyminisztériumi fogalmazóként működött Debrecenben, majd Pesten. A másfél esztendős szabadságharc egész sor forradalmi hangú költemény megírására ihlette. A szabadságharc bukásával elvesztette szalontai állását és lakását. Egy ideig járási írnok volt, azután fél évig nevelő Geszten a Tisza családnál, majd 1851 őszén a nagykőrösi református gimnázium tanára lett. Nagykőrösi éveire esik költészetének egyik csúcspontja. Ennek az időszaknak a terméke A nagyidai cigányok című verses epikai műve, valamint ekkor kezdett el behatóbban foglalkozni elvi-esztétikai és irodalomtörténeti problémákkal is. 1860 őszén a Kisfaludy Társaság igazgatójaként végleg Pestre költözött. Nagy szerepet vállalt az első teljes magyar Shakespeare-kiadás elkészítésében, lefordítva a Szentivánéji álmot, a Hamletet és a János királyt. 1864-ben jelent meg Buda halála című „hún regé”-je. 1865-ben elvállalta az Magyar Tudományos Akadémia titkári tisztét, majd 1870-től 1879-ig főtitkáraként működött. Az időszaki adminisztrációs munka és Juliska leányának korai 1865. decemberi halála csaknem egy évtizedre elhallgattatta benne a költőt, bár eközben sajtó alá rendezte Összes költeményeit 1867-ben kiadta illetve prózai dolgozatait, lefordította Arisztophanész vígjátékait és 1873-ban megírta a Bolond Istók második énekét. Az 1860-as évek végétől kezdve sokat betegeskedett és több nyarát Karlsbadban töltötte. 1877-től már csak névlegesen látta el az MTA főtitkári teendőit és a nyarat a Margitszigeten töltötte családjával, teljes alkotói nyugalomban. Ennek a nyárnak a terméke az Őszikék cím alatt összefoglalt költeményciklus: a híres „Kapcsos Könyv”-be beírt lírai költemények, életképek, balladák gyűjteménye. Utolsó nagy művét, a Toldi szerelmét 1879 májusában fejezte be. Élete utolsó három évében főleg a hun trilógiával foglalkozott. 1882 egyik őszi napján séta közben meghűlt, lázas beteg lett és rövidesen 1882. október 22-én meghalt.

PÁZMÁNY Péter esztergomi érsek, bíboros, a magyarországi ellenreformáció vezető alakja, író Váradon született 1570. október 4-én. Atyja bihari alispán, kálvinista volt. Megözvegyülve a katolikus Tholdy Borbálát vette feleségül, aki 13 éves fiát a katolikus hitre térítette, ki később Váradon és Kolozsváron a jezsuitáknál tanult. 1587-ben belépett a jezsuita rendbe, Krakkóban lesz novícius, a filozófiát Bécsben, a teológiát 1593-ban Rómában végezte. 1596-ban szentelték pappá, 1597-ben teológiából doktorált. Először Grazban kollégiumi prefektus, majd az egyetemen logikát, erkölcstant tanított. 1601-ben Vágsellyére rendelték missziósnak. 1603-tól ismét Grazban tanár. 1607-ben közben Forgách Ferenc esztergomi érsek maga mellé vette. Később az érsek kezdeményezésére és II. Mátyás kérésére V. Pál pápa fölmentette szerzetesi fogadalma alól, s 1616 áprilisában turóci préposttá, majd szeptemberben esztergomi érsekké nevezte ki. A magyar katolikus megújulás vezéralakja lett, mintegy 30 főúri családot térített vissza az Egyházba (Erdődyeket, Draskovichokat, Pálffyakat, Hallereket, Kornisokat, Bosnyákokat, Koháryakat, Zrínyi Györgyöt, Bethlen Gábor özvegyét, Brandenburgi Katalint, Rákóczi Pált). Különös gondja volt a papnevelésre. 1619-ben Nagyszombatban, 1623-ban Bécsben papnevelő intézetet (Pázmáneum), 1635-ben Nagyszombatban magyar tudományegyetemet, Pozsonyban jezsuita kollégiumot és gimnáziumot, Érsekújvárt és Körmöcbányán ferences kolostort alapított. Térítéseivel, vitairataival (ezek összegzése a Kalauz), iskolák, s főként a nagyszombati egyetem megalapításával az egyházi élet és a művelődés területén meghatározó szerepe volt a mohácsi vész utáni kibontakozásban. Írói jelentőségét mindenki elismeri, Kosztolányi Dezső szerint „a magyar próza atyja”. Jelentős a grazi egyetemen 1603-07-ben tartott teológiai kurzusa, a Theologia scholastica, mely a Aquinói Szent Tamás Summája bizonyos részeinek magyarázata. Főként a hitről szóló tractátust mélyítette el, s ezzel bekapcsolódott az akkor zajló kegyelemvitába. Helyesen látta meg, hogy a kegyelem nem helyettünk cselekszik, hanem fölfokozza szabadságunkat: mindent Isten (a kegyelem) tesz, és mindent az ember (szabadság), de más-más szinten. Pozsonyban hunyt el 1637. március 19-én.

SZABÓ Lőrinc Kossuth és József Attila-díjas költő, műfordító Miskolcon született 1900. március 31-én. 1919 őszén került Budapestre, először gépészmérnöknek készült, később a bölcsészkarára iratkozott, de csak rövid ideig volt hallgató. 1921-ben belépett Az Est szerkesztőségébe, ahol újságíró, majd később olvasó szerkesztő lett. Feleségül vette Mikes Klárát. Először műfordításaival tűnt fel (Shakespeare: Szonettek, Omár Khájjám: Rubaiját). 1922-ben jelent meg első verseskötete Föld, erdő, Isten címmel. A következő évben jelent meg Kalibán című verseskötete. 1927-ben Pandora címmel művészeti és kritikai folyóiratot indított és szerk. Az Est-lapoknál végzett újságírói munka mellett sokat fordított angolból, főleg Shakespeare-műveket, franciából Baudelaire Romlás virágait, Verlaine válogatott verseit, Villon Nagy Testamentumát, Molière Nők iskoláját, oroszból Tyutcsevet, Puskint, Krilovot, németből Goethe Wertherét. Műfordításainak nagy részét az Örök barátaink című kötetében tette közzé. A harmincas években sokat utazott külföldön. Ebben az időben már elismert költő volt, tagja a Kisfaludy, a Lafontaine és a debreceni Ady Társaságnak. Háromszor tüntették ki Baumgarten-díjjal. 1943-tól a hivatalos politika támogatása jelent meg írásaiban. Ez 1945 után hosszabb ideig kizárta az irodalmi közéletből. 1947-ben jelentkezett ugyan újabb kötettel, a Tücsökzenével, de ez időben főleg műfordítással foglalkozott. 1956 után kapcsolódott újból az irodalmi életbe. Budapesten halt meg 1957. október 3-án.

Nemeskosztolányi KOSZTOLÁNYI Dezső költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja Szabadkán született, 1885. március 29-én. Kosztolányi Árpád tanár, iskolaigazgató és Brenner Eulália gyermeke. A gimnáziumot Szabadkán kezdi, ahonnan elbocsájtják, ezért Szegeden érettségizett. Gimnáziumi tanulmányai közben testvéreivel és unokatestvéreivel előadásokat szerveztek, ezek eleinte csak saját szórakozásukat szolgálták, később nagyobb nyilvánosság elé léptek műsoraikkal. A bemutatott jeleneteket, verseket gyakran maguk írták, melyben ő és unokaöccse, Brenner József (Csáth Géza néven ismert novellista) jeleskedett. 1900-tól, ötödikes gimnazistaként rendszeresen írt verseket, amelyekből az első a Budapesti Naplóban 1901 őszén látott napvilágot, ezután a helyi lapokban hamarosan újabbak is megjelentek.1903-tól Budapesten a bölcsészkar magyar-német szakát végzi, ahol megismerkedik és barátságot köt Babits Mihállyal és Juhász Gyulával. 1904-ben beiratkozik a bécsi egyetemre, 1905-ben hazatér és újságíró lesz: a Szeged és Vidéke és Bácskai Hírlapnál, 1906-ban a Pesti Napló munkatársa. Több idegen nyelvet sajátított el, így olaszul, franciául, németül, angolul és spanyolul beszélt. A Nyugatnak megindulásától egyik vezető munkatársa. 1907-ben jelenik meg első verseskötete, a Négy fal között. 1913-ban házasságot köt Harmos Ilona színésznővel, aki Görög Ilona néven írt is. 1915-ben születik fia, Kosztolányi Ádám. Az I. világháború pusztításai és véráldozatai megrázták. A Petőfi Társaság tagja lett, de csakhamar kilépett. A Tanácsköztársaság bukása után az Új Nemzedék című lap egyik rovatának szerkesztője, melynek cikkei vitriolos hangon szólnak a Tanácsköztársaságról és annak vezetőiről. A 20-as években sorra jelentek meg verseskötetei, elbeszélés gyűjteményei és regényei. Itthon és külföldön egyaránt elismerték, Thomas Mann megkülönböztetett figyelemmel és barátsággal érdeklődött iránta. 1929-ben A Toll körkérdést intézett az írókhoz: mit jelent számukra Ady öröksége, melyre Írástudatlanok árulása – különvélemény című írása volt  a válasz. József Attilát szeretettel segítette és támogatta. Tagja volt a Kisfaludy Társaságnak, a La Fontaine Társaság pedig társelnöke, a magyar PEN Club első elnöke. A 30-as évek elején rákbetegség támadta meg, felváltva kezelték hazai intézetekben és Stockholmban. Írói és újságírói tevékenységét élete utolsó hónapjától eltekintve – mindvégig folytatta. Műfordításaival Shakespeare, Oscar Wilde, a modern európai költészet megismertetésére törekedett. Édes Anna, Pacsirta, Aranysárkány című regényeit filmre vitték. Verseit, elbeszéléseit és regényeit több idegen nyelvre fordították. 1936. november 3-án halt meg Budapesten. Decemberben Nyugat emlékszámmal adózik emlékének, melyben Babits rehabilitálja fiatalkori barátját, művésztársát.

ILLYÉS Gyula József Attila és háromszoros Kossuth-díjas költő, író, műfordító, szerkesztő Felsőrácegrespusztán született 1902. november 2-án pusztai cselédházban, ősei uradalmi juhászok és mesteremberek, apja uradalmi gépész. Családjával 1912-ben hagyta el a pusztát. Dombóváron és Bonyhádon járt gimnáziumba. 1916-tól miután szülei elváltak, anyjával, Kállai Idával Budapesten élt, ahol Munkácsy Mihály utcai Gimnáziumban végezte a negyedik gimnáziumi osztályt, 1917-től az Izabella utcai kereskedelmi iskolába járt. Lelkesítették az 1918 őszi, forradalmi események, eljárt a Galilei Kör előadásaira, agitátorképző iskolán vett részt. 1920-ban jelent meg első verse a Népszavában, név nélkül.1921-ben érettségizett, majd beiratkozott a bölcsészkarra, valamint a filozófia-művészettörténet szakot vette fel. Ausztriába menekült, majd rövid berlini, és Rajna-vidéki tartózkodás után eljutott Párizsba 1922 tavaszán. Alkalmi munkákat végzett, kitanulta a könyvkötészetet. Részt vett a magyar szocialista emigráció politikai és irodalmi szervezeteiben. A Sorbonne-on irodalmat, lélektant és szociológiát hallgatott. Kapcsolatba került Károlyi Mihállyal, Déry Tiborral. Megismerkedett a francia szürrealizmus vezéralakjaival, P. Éluard-ral, L. Aragonnal, A. Bretonnal. A párizsi és amerikai magyar sajtótermékeken kívül a bécsi Ék és a Ma tette közzé írásait, verseit, francia fordításait, prózai írásait, 1925-től Illyés Gyula névaláírással. 1926-ban tért haza és a Phoenix Biztosítónál kapott állást, majd Kassák Lajos Dokumentum folyóiratában és a Munka első évfolyamában jelentek meg írásai. A Láthatár című lapban megjelent versére Füst Milán hívta fel a Nyugat szerkesztőinek figyelmét. 1928-tól a Nyugat rendszeresen közölte verseit, cikkeit, első kötete a Nyugat kiadásában jelent meg Nehéz föld címen, melyért Baumgarten-jutalomban részesült. Barátságot kötött József Attilával, Németh Lászlóval, Szabó Lőrinccel, Erdélyi Józseffel. A Sarjurendek és a Három öreg kötetei Babits Mihály barátságát szerezték meg számára. Részt vett a népi írók csoportjának alakulásában. 1931-ben feleségül vette Juvancz Irmát. 1932-ben perbe fogták, mert részt vett József Attila oldalán Sallai Imre és Fürst Sándor halálra ítélése alkalmával a halálbüntetés ellen közzétett röpirat megfogalmazásában. Riportot írt a dunántúli magyarság pusztulásáról, amelyben az egyke mellett, mint fenyegető veszedelmet tárta fel a németek terjeszkedését a falvakban. 1934-ben Moszkvában ott volt a szovjet írók első kongresszusán, melyről hazatérve fölkereste szülőföldjét. Ez után jelent meg a Puszták népe először folytatásokban, majd 1936-ban könyv alakban. 1937-től lett a Nyugat társszerkesztője. 1938-tól a Nemzeti Banknál volt sajtóreferens. Miután elvált 1939-ben feleségül vette Kozmutza Flórát, akivel Lélek és kenyér tanulmánykötetét együtt írta. A Magyarok Könyvtára sorozatban jelent meg Ki a magyar? című esszéjében a szabadságszeretetet minősítette a magyarság legértékesebb történelmi örökségének. Babits halála után ő szerkesztette a Nyugat utódát, a Magyar Csillagot 1944-es német megszállásig, mely után vidéken bujkált. 1945 tavaszától a Nemzeti Paraszt Párt egyik vezető személyisége, nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő. 1946-49-ig Sárközi Mártával együtt szerkesztette az újraindított Válasz folyóiratot. 1947-ben utazásokat tett Romániában, Bulgáriában, Olaszországban, Svájcban, Franciaországban. 1947-ben megjelentek 1948 végétől távol tartotta magát a közéleti szerepléstől, többször húzódott vissza tihanyi házába. 1950-ben megírta Két kéz című hosszú versét. 1956-ig nem jelent meg új verseskötete. Racine drámai műveinek kiadását szerkesztette, Molière-t fordított, népmesegyűjteményeket adott ki. Az Ozorai példa című színjátékának bemutatója 1952-ben volt a Nemzeti Színházban, majd film is készült belőle Föltámadott a tenger címmel melynek forgatókönyvét ő írta. A Fáklyaláng című drámáját 1952 után számos színház játszotta. Dózsa György című drámájának ősbemutatója 1956 elején volt. Bartók című versét 1955-ben a Színház és Mozi hetilap közölte, melyet a megjelenés elkoboztak. Az Egy mondat a zsarnokságról című versét az Irodalmi Újság közölte 1956. november 2-án, majd csak harminc év után jelenhetett meg idehaza posztumusz verseskötetében 1986-ban. 1966-ban részt vett a New York-i PEN-kongresszuson. A halállal, az elmúlással, méltósággal vetett számot Kháron ladikján című 1969-es kötetében. Összeállított egy tanulmánykötetet 1979-ben a magyar nép sorskérdéseiről Szellem és erőszak címmel. Művét közvetlenül a megjelenés előtt betiltották, csak tíz évvel később kerülhetett az olvasók kezébe. 1982. októberében nyolcvanadik születésnapjáról valamennyi folyóirat és napilap különszámban emlékezett meg. Budapesten halt meg 1983. április 15-én.

VAS István Kossuth és József Attila díjas költő, író, műfordító Budapesten született 1910. szeptember 24-én. 1928-ban érettségizett le a Markó utcai Berzsenyi Dániel Reálgimnáziumban. Apja kívánságára beiratkozott a bécsi Kereskedelmi Főiskolára. Bécsi tartózkodása alatt megismerkedik Kassák Lajos nevelt lányával, Nagy Etellel, aki később első felesége lett, de fiatalon meghalt. 1929 szeptemberétől a Standard Villamossági Részvénytársaságnál hivatalnokaként üzleti számlákat ellenőriz, amíg a zsidótörvények következtében el nem bocsátják. Öngyilkosságot kísérelt meg, s csak a baráti aggodalom és lelemény menti meg életét. 1932-ben adja ki első verseskötetét Őszi rombolás címmel. 1935-ben megjelent második verseskötete, a Levél a szabadságról. 1938-ban áttér a katolikus hitre. Ebben az évben bocsátják el állásából. A következő évben meghal Eti, akinek alakjához egész költészetének és magánmitológiájának egyik alapmotívuma fűződik. Ez évtől a Giraud-féle konzervgyár tisztviselőjeként folytatja polgári tevékenységét, ahol megismerkedik későbbi második feleségével, Kutni Máriával. Az 1940-es években többször behívják munkaszolgálatra. 1945 után vitába szállt Lukács Györggyel és Szigeti Józseffel, a marxista irodalompolitika irányítóival. 1946 augusztusától a Révai Könyvkiadó lektora. 1947-ben, kilencévi szünet után jelent meg negyedik verseskötete a Kettős örvény. 1947 őszén Rómába utazott írótársaival, ennek emlékét őrzi ötödik verseskötete, az 1948-ban kiadott Római pillanat. Ugyanebben az évben Baumgarten-díjjal tüntették, majd megkapja a József Attila-díj második fokozatát. Június 30-án feleségül veszi Szántó Piroska grafikus-festőművészt. 1949-től kizárólag a műfordításból élt, 1956-ig saját műve nem jelenhetett meg. Fordította többek közt William Makepeace Theckeray, François Villon, John Steinbeck, Friedrich Schiller, William Shakespeare, Guillaume Apollinaire, Moliere, William Somerset Maugham, Ben Johnson, Theodor Fontane, Anatole France, Thomas Stearns Eliot, II. Rákóczi Ferenc, Eugene O’Neill, Daniel Defoe munkáit. 1956-ban jelentethette meg hatodik verseskötetét A teremtett világot, és megkapja fordításaiért a József Attila-díj első fokozatát is. 1960-ban Hubay Miklóssal és Ránki Györggyel szerzett zenés tragédiáját bemutatja a közönségnek: Egy szerelem három éjszakája címmel. 1961-ben másodszorra is megkapja a József Attila-díj első fokozatát. 1962-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Tanulmányköteteivel: Évek és művek; Megközelítések; Vonzások és választások a magyar esszé Arany Jánosi és nyugatos hagyományát folytatta. 1971-től az Európa Könyvkiadó lektoraként vonul nyugdíjba. Hetvenedik születésnapján megkapta a legmagasabb állami kitüntetést a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendjét. A Szentendrei elégia versgyűjteménye és válogatott versei is 1990-ben látták meg a napvilágot. 1991. december 16-án halt meg Budapesten.

DSIDA Jenő erdélyi magyar költő, hírlapíró Szatmárnémetiben született 1907. május 17-én. A gimnáziumot Beregszászon és Szatmárnémetiben végezte, majd Kolozsváron jogot tanult, de nem fejezte be. 1931-től társszerkesztője, majd szerkesztője a nagyváradi Erdélyi Lapok című katolikus napilapnak. 1933-ban itáliai zarándokutat tett, 1937-ben Márton Áron eskette a Szent Mihály templomban, aki betegágyán is lelki gondozója volt. 1929-től a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság és a marosvécsi Helikon tagja. Az Erdélyi Katolikus Akadémia és a PEN Klub romániai tagozatának titkára. Első verseit Benedek Elek Cimbora című gyermekújsága közölte. Egyik leghíresebb verse, a Psalmus Hungaricus (Magyar zsoltár), melynek létezését is megpróbálták örökre elfelejtetni. Gépírással terjesztették, de nagyon sokáig csak a legendákban létezett, ma szabadon olvasható. Kolozsváron hunyt el 1938. június 7-én, a Házsongárdi temetőben temették el, a szertartást Márton Áron végezte. Őszinte hittel ragaszkodott a katolikus vallás tanításaihoz, s költészetében nagy szerepet kapott Krisztus alakja és a megváltás tudata (Út a Kálváriára, Húsvéti ének). Vallásos költészetében a középkori ferences hagyományokat újította föl, igazi "poeta angelicus" módjára.

Petrőczi és kászavári báró PETRŐCZY Kata Szidónia gróf Pekry Lőrincné a magyar barokk első ismert költőnője, Kaszaváron (ma Szlovákiában Kaszaváralja) született 1658 vagy 1659-ben. Buzgó evangélikus családból származott, II. Petrőczy István báró és Thököly Erzsébet grófnő leánya, édesanyja Thököly Imre fejedelem nagynénje volt. Anyja korai halála után félárvaként nevelkedett. Apja 1670-ben a Wesselényi-összeesküvés miatt Erdélybe menekült, leánya pedig Wesselényi Lászlóhoz Lengyelországba került. Testvérbátyja Petrőczy István Thököly Imre egyik legnagyobb hadvezére volt, aki Thökölyt török száműzetésébe is elkísérte,majd II. Rákóczi Ferenc tábornokaként tért vissza. Petrőczy Kata 1681. július-augusztus körül feleségül ment a református Pekry Lőrinchez, Bethlen Miklós féltestvéréhez. Öt lányuk született. Házasságának első évei az ózdi (ma Magyarózd) kastélyban és a fejedelmi udvarnál boldogan teltek; utóbb azonban férje elhidegülése miatt csak lányai nevelésében, a vallásban és a költészetben talált vigaszt. Ez időből származnak költeményei. Férjét 1686-ban elfogták és Nagyszebenben fogságra vetették, de ő kieszközölte, hogy kezesség és reversalis mellett szabadon bocsássák, mely után férje katolizált és a bécsi udvartól grófi címet kapott. A Rákóczi-szabadságharc kitörésekor férje kuruc fogságba esett, majd II. Rákóczi Ferenc oldalára állt át, aki 1704 tavaszán tábornokká nevezte ki, majd erdélyi főgenerálissá választották. Petrőczy Kata ezalatt Rabutin fogságába került öt leányával, és több mint egy évig raboskodott Szebenben, ahol kisebb mértékű szélütés is érte. 1704 novemberében szabadult, Férje eközben visszatért református hitére. A hadi helyzet változásai miatt a család 1705-ben és 1707-ben menekülni kényszerült Erdélyből. Előbb Huszton, majd a fejedelem beregszentmiklósi várkastélyában kapott menedéket, s ott hunyt el 1708. október 21-én. A huszti református templomban helyezték végső nyugalomra. Versei a magyarózdi kastélyban maradtak fenn, nagyrészt saját kézírásával, összesen 45 darab.

 

Típus: 
Könyvtár
Tartalom dátuma: 
csütörtök, 2015, május 28