LEXIKON: tábori lelkész, katonalelkész

TÁBORI LELKÉSZ

 

A tábori lelkész, más elnevezéssel tábori pap, vagy katonalelkész az a hadsereg kötelékébe tartozó személyek lelki gondozását végző áldozópap vagy protestáns pásztor, aki lelkipásztori szolgálatát egyházi és katonai előírások alapján végzi.

 

Az egyház küldetése ebben a parancsban gyökerezik: "Elmenvén az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek" (Márk szerinti Evangélium 16,15). A katonák között végzett lelkipásztori tevékenység az egyház misszionáló küldetésének egyik területe. Az egyház lelkipásztori feladatainak köréből nem hagyhatja ki azt az intézményes közösséget, amely a keresztény hívek egy részét a katonai testületbe tömöríti.

Az egyház kétezer éves történetében mindig akadtak olyan egyházi és világi hívek, akik a katonák lelki ügyeinek szolgálatát minden körülmények között vállalták. Mindig akadtak olyan papok, akik a szükségnek megfelelően, a katonák lelki gondozásának adták át magukat.

Az állandó hadseregek szervezésének időszakától kezdve - ahol és amikor az egyház és állam kapcsolata azt lehetővé tette - az államok az egyházi hatalommal együttműködve, a hadseregek keretein belül egész, szervezetet állítottak fel avégett, hogy az a katonaság lelki gondozását az egyén és a haza szolgálatára lelkiismeretesen elvégezze.

A katonák vallásosságára minden állam - egyes időszakoktól eltekintve - nagy gondot fordított. A katonaság a kereszténység erkölcsi értékeit, erkölcsi erőit mindig is igényelte a maga honvédő feladatainak az ellátásához. A katonák vallásos nevelése, vallásérzelmi ápolása, az állandó hadseregek szervezésének idejétől kezdve tehát mint állami feladat jelentkezett, és a katonák vallási szükségleteinek kellő módon való kielégítéséről a hadügyi kormányzatok gondoskodtak.

Az egyház mindig igényelte, hogy a katonai szolgálatot teljesítő hívei között előbb önkéntes, majd magán- és végül intézményes formában végezhesse Istentől rendelt küldetését. Ez a sajátos lelkipásztori szolgálat a maga egyéni igényeivel, egyedi lehetőségeivel, sajátos eszközeivel szervesen beletartozik az egyház üdvözítő tevékenységébe.

Az egyház a katona lelkiismeretét nem megosztani akarja, hanem morális egységbe foglalni, hogy hivatásának tekintse hazája szolgálatát. A katonalelkészek nem fegyvergyakorlatra és technikai kiképzésre vannak a hadseregek kötelékében, hanem hogy olyan szemléletmódot adjanak, amely meggyőz arról, hogy a katonai szolgálat Isten rendelése.

A keresztény embernek - akár katona, akár nem - keresztényi kötelessége van népe, hazája, nemzete iránt. "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami Istené" (Máté szerinti Evangélium 22, 21.). A katonaságban ezt a kötelességtudatot képviselte és képviseli az egyház. Ez az, ami meghatározza az ott végzett lelkipásztori munka alaphangját. a katonalelkészek tevékenységének mindenkori célját.

 

Katonalelkészet a középkorban

A középkor hadseregeiben a lelkész a katonai törzsbe volt beosztva. Feladatai közé tartozott a reggeli és az esti liturgiák és a temetések végzése, ugyanakkor oktatta a tisztek gyerekeit, de ha kellett, kisebb beszerző utakra is küldték. Ezeken kívül ellátta a betegeket, ápolta a sebesülteket, jelen volt a becsületbeli és erkölcsi ügyekben hozott döntéseknél. Egy 1475-ben kelt háborús napló szerint „a tábori káplán jámbor, tanult ember legyen, aki a kapitány sátra előtt, ahol a katonák dobszóra gyülekeznek, a tiszteknek és közlegényeknek hirdesse az istenfélelmet, a jámborságot és minden igazságot. Bűneiket a szemükre vetve, őket erkölcsös életmódra serkentse és épületes beszédmódra szoktassa. A pap zsoldja egyenlő legyen a közemberével, és menetelések alkalmával lovat kell biztosítani számára.” Nem egy esetben a tábori lelkész a parancsnok katonai tanácsadója volt, aki részt vett a harc megvívásának előkészítésében és megtervezésében is.

A zsoldoskatonák a szerződésben kikötötték a vallásuknak megfelelő lelkipásztori ellátást, amit az ezredekhez beosztott káplánok végeztek. A tábori lelkész egyházi felettesétől kapott elbocsátó birtokában vállalhatott szolgálatot, s annak leteltével visszatért eredeti helyére. Kialakult az egy ezred - egy plébánia gyakorlat. Az ezredkáplánok tevékenységének összefogására XI. Kelemen pápa 1720-ban az egész császári hadsereget kivette az egyházmegyék joghatósága alól. 1826-ban alapították az önálló tábori vikariátust, a tábori püspökséget.

 

Katonalelkészet 1720-1867 között

A hadvezetés a 17-18. században még nem volt tekintettel a nem katolikus vallású katonákra, számukra is kötelező volt a katolikus liturgián való részvétel. A görög katolikus katonák részére az udvari haditanács 1779-ben elrendelte, hogy a galíciai katonák lelkigondozását 2 görög katolikus pap végezze. A görögkeletiek 1834 után részesülhettek saját felekezetüknek megfelelő lelki gondozásban, mégpedig olyan formában, hogy „minden vasár- és ünnepnapon saját templomaikba vezettessenek”. Hasonló meggondolásból a bécsi udvar 1835-ben fölkért egy evangélius és egy református lelkészt a lombard-velencei tartományban szolgáló protestáns katonák lelkigondozására. Egy 1846. július 21-i rendelet értelmében a 8 galíciai ezredhez külön görög katolikus tábori lelkészeket is behívtak, ugyanebben az évben lehetővé tették, hogy a különböző csapattesteknél szolgáló protestáns katonák részére évenként legalább egyszer saját felekezetű lelkész külön istentiszteletet tartson. Az izraelita katonák számára mozgósítás esetére sem terveztek tábori rabbi állást.

Az 1848-49-es szabadságharcban a vallásról szóló 20. törvénycikk kimondta a vallások egyenjogúságát és megszüntette a katolicizmus államvallás jellegét. 5. §-a szerint a minisztérium gondoskodott, hogy „a bevett vallásokat követő katonák saját vallású tábori lelkészekkel láttassanak el”. A római katolikus tábori lelkészet vezetésével Görgey megbízta br. Mednyánszky Cézárt, hatásköre azonban csak Görgey seregtestére terjedt ki, a honvédség tábori lelkészi szervezetének kiépítésére nem került sor. A római katolikus papok, református és evangélikus lelkészek és szeminaristák közül igen sokan kereszttel és fegyverrel vonultak a harcterekre.

 

Katonalelkészet 1869-1918 között

A kiegyezés után az 1868-ban a 40-42. törvénycikk a monarchia két államát 103 hadkiegészítési körzetre osztotta, amelyből 47 a Magyar Királyság területén volt. Az általános hadkötelezettség 20 éves korban kezdődött, amely alól esetenként felmentést adhattak a hatóságok, vagy engedélyezhették a szolgálati idő lerövidítését. Külön elbírálásban részesültek az egyes felekezetek papjelöltjei is, besorozták őket, de szolgálatukat pappá szentelésükig felfüggesztették. A papnövendékeket 1912-ben felmentették a fegyveres szolgálat alól, egyházmegyéjükből tábori lelkészi szolgálatra csak háború esetén kellett bevonulniuk. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadszervezetének 1869 utáni nagy átszervezésekor az ezredek helyett a katonai kerületek (hadtestek) alkottak egy-egy plébániát. 1900 után 15 lelkészi kerületet szerveztek. A katonai kerületek vezető lelkésze mindig a római katolikus pap volt, de a vallási béke érdekében görög katolikus, görög keleti, református és evangélikus lelkészeket is alkalmaztak. A katonaplébánosok egymaguk a kerületet gondozni nem tudták, a katonai intézményeknél (helyőrségi kórházak, katonai fegyintézetek, rokkantak háza, stb.) külön katonalelkészeket (Militär-Curaten) alkalmaztak, kiknek joghatósága az intézetre korlátozódott. Külön tartották számon a 24 helyőrségi kórház és a 32-34 katonai fegyintézet és a katonai rokkantak háza lelkészeit, a katonai nevelő és képző intézetek egyh. tanítóit, tanárait. A tábori lelkészeket egyházi és katonai rangjuk alapján első- és másodosztályba sorolták. A távolabb fekvő csapatok gondozását katonai segédlelkészek (Militär-Caplane) végezték, békeidőben 39 római katolikus, 12 görög katolikus, 9 görög keleti és 6 evangélikus. A katonákat rendszeresen, havonta egyszer saját felekezetük templomába vitték, ahol a lelkész anyanyelvükön tartotta az istentiszteletet. A monarchia tábori lelkészeinek ismerniük kellett a katonák és a körzetben lakók nyelvét, szokásait. Az általános hadkötelezettség törvényi bevezetése után szabályozták az egyházi személyek katonai szolgálat alóli mentességét, ezért megkülönböztettek tényleges és tartalékos tábori lelkészeket, illetve kisegítő polgári lelkészeket. Az 1889. évi 6. védtörvény 31. §-a a lelkészjelölteket és papnövendékeket abban a kedvezményben részesítette, hogy saját kérelmükre a póttartalékhoz osztotta be és mind békében, mind háborúban a tényleges szolgálat alól mentesítette őket, a fölszentelt papokat még a póttartalék nyilvántartásából is kivették. A védelemről szóló 1912. évi törvény ezeket a jogszabályokat ismételte meg, és a lelkészeknek egy kötelessége maradt, hogy háború esetén „lelkészi teendőkre az egész fegyveres erő számára igénybe vehetők maradjanak”. A honvédségi szabályok alapján: „tartalékos tábori lelkész lehetett valamennyi törvényesen elismert felekezet papjelöltje vagy növendéke, aki az [1912. é.] védtörvény (49.§) értelmében a lelkésszé avatása után kinevezhető 2. osztályú honvéd segédlelkésszé, amennyiben írásban kötelezi magát a szabályszerű katonai egyenruha, valamint az előirt szolgálati könyvek beszerzésére”. A behívást mozgósítás után a honvédelmi miniszter rendelte el. A tartalékos segédlelkészek leszerelésük után eredeti egyházmegyéjükhöz tértek vissza.

A magyar királyi honvédségnél a 4 tényleges tábori lelkész mellett 101 római katolikus, 6 görög katolikus, 33 görög keleti, 23 evangélikus, 26 református és 11 izraelita tartalékos tábori lelkész illetve tábori rabbi volt. A tábori lelkészek tevékenységét az A-19 jelzetű szolgálati utasítás és az egyházi anyakönyvezés szabályait tartalmazó A-20 jelzetű szolgálati könyv írta le. E két szabályzatot a két világháború közötti időszakban változtatás nélkül újra kiadták. A szabályzatok szerint „a honvédlelkésznek az általános egyházi előírások betartása alapján különös kötelessége, hogy:

a) minden vasár- és ünnepnapon az istentiszteletet, valamint általában az összes előforduló lelkészi teendőket méltósággal, illendően és épületesen végezze;

b) egyházi előadásaiban a kötelességteljesítésre, törvénytiszteletre, az elöljárók iránti engedelmességre, a király és haza iránti szeretetre hasson;

c) igyekezzék az egyénekben minden kínálkozó alkalommal szóval és tettel az erkölcsösség alapjait megszilárdítani;

d) a húsvéti ájtatosságot kellő időben és méltó módon tartsa meg;

e) a betegeket szorgalmasan látogassa;

f) ellenséggel való érintkezésnél azon csapattól, melyhez tartozik, el ne távozzék és a harc alatt a kötözőhelyen tartózkodjék, hogy a sebesülteket és a haldoklókat vigasztalja;

g) a katonai foglyokat a szükséges vallásoktatásban részesítse;

h) öngyilkossági kísérlet előfordulta esetén intés és oktatás által az illetőt addig befolyásolja, míg annak szellemi kedélyállapota nem javul;

i) a halálra ítélt egyént az ítélet kihirdetése után utolsó útjára előkészítse és őt a vesztőhelyre elkísérje”.

 

A békeszervezettől eltérő felépítésben működött a háborús tábori lelkészi szolgálat. A mozgósítás idejére ideiglenes plébániákat hoztak létre, és azok a harcok idején a tábori püspökség fennhatósága alatt végezték a lelki gondozást. A hadsereg-parancsnokságokon a tábori főpapok (Feldsuperioren) felügyelték a hadosztály- és a kórházi lelkészeket. A hadtestparancsnokság tábori lelkészetébe tartozhatott még egy görög katolikus, egy evangélikus lelkész és egy rabbi vagy muszlim imám. A római katolikus főlelkész irányítása mellett e négy lelkész szervezte meg a harctéri lelkigondozást. A hadosztályparancsnokságnál (még a honvéd hadosztályoknál is) kettő (2), általában különböző felekezethez tartozó lelkész dolgozott 1915 őszén a hadseregben 1615 katolikus tábori lelkész szolgált, számuk később lényegesen emelkedett (1916 őszén 2400 volt, közülük csaknem 500 kapott kitüntetést).

 

Katonalelkészet 1918-1939 között

A Tanácsköztársaság a tábori lelkész státusát megszüntette. Az ország vallási összetételének megfelelő magyra tábori lelkészet újjászervezése az 1920. augusztus 13-i, „a vallásfelekezetek egyenjogúságának kidomborítása katonai ünnepségeknél” intézkedéssel kezdődött. Eszerint a tábori lelkész feladata:

„1. Az egyházi szabályok által előírt vallásgyakorlatok és szertartások végzése a körlet területéén elhelyezett katonai alakulatok részére, havonta legalább egyszer, és pedig felváltva a vezető és a hozzá beosztott tábori lelkész által.

2. Katonai anyakönyvek vezetése. A békebeli és háborús anyakönyvek őrzése és anyakönyvi kivonatok kiállítása.

3. A külön lelkésszel nem rendelkező katonai kórházak gyakori látogatása. Erkölcsnemesítő, vallási és hazafias, valamint ismeretterjesztő előadások tartása.”

A római katolikus tábori lelkészek számára meghatározott külön feladat volt az anyakönyvek pótlása és rendbetétele, az új anyakönyvek visszamenőleg történő kitöltése.

A magyar királyi honvédség létszámának csökkentésével a tábori lelkészek száma 80-ról 60-ra, majd 40-re csökkent, amelyben már benne foglaltatott a 24 református és evangélikus tábori lelkész is, akik 1923-tól a katolikusokkal azonos szervezeti keretek között és jogokkal tevékenykedtek.

Az egyház által előírt kötelességek teljesítését mozdította elő a hadvezetőség, amikor a katonák részére kötelezővé tette a vasár- és ünnepnapi szentmisén való részvételt. A katonák napiparancsban kapták meg, hogy hol és mikor lesz szentmise, arra parancsnoki felügyelettel közösen vonultak. A megfogalmazott feladatok közt szerepelt a legénység erkölcsi oktatása, melyet november és március között végeztek, valamint a nemzetvédelmi előadások tartása, amelyeken honvédő szellemben szóltak történelmünk sorsfordító eseményeiről, nagy alakjairól. Munkát jelentett azon társadalmi akciók szervezése vagy támogatása is, amelyek a szegények megsegítését, a hadiárvák gondozását, a hősi halottak emlékének megőrzését szolgálták. A vegyesdandár és az intézeti tábori lelkészeknek havonta jelentést kellett készíteniük.

 

Katonalelkészet 1939-1950 között

A hadtesteknél, hadosztályoknál rendszerint tényleges, az ezrednél vagy egészségügyi oszlopoknál általában 3 hónapra behívott tartalékos tábori lelkészek szolgáltak. A katolikus és protestáns lelkész-főhadnagyok részére egy lovaskocsit és egy katonát biztosítottak. Kötelességük volt a tábori posta ellenőrzése is. Feladataikat önállóan szervezték és végezték.

Az 1940-ben kiadott Harcászati Szabályzat szerint: „A tábori lelkészek parancsnokaikat a csapatok erkölcsi erejének fenntartásában támogatják. Istentisztelet megtartására, de egyéni vigaszra is a lelkész használjon fel minden alkalmat. A sebesülteknek és a betegeknek lelki megnyugvást nyújt, a hősi halottakat végtisztességben részesíti és a hátramaradottakkal is kapcsolatot tart fenn.”

A háború befejezése után a hazatért tábori lelkészeknek igazoló bizottság előtt kellett számot adni a háború alatti tevékenységükről. 47 lelkészt igazoltnak minősítettek, azonban a Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1945 júniusában nem hagyta jóvá a tábori lelkészi helyek bővítését, ezért többségüket le kellett szerelni.

Bevezették a nevelőtiszti intézményt, és megszüntették a kötelező templomlátogatás parancsát. A tábori lelkészeket különböző vádakkal, koholt perekkel a honvédség elhagyására kényszerítették, 1950-ben beosztás már nem volt, 1952-ben pedig törölték a tartalékos tábori lelkészeket is a névjegyzékből, a hadkiegészítő parancsnokságokon többségüket „honvédnak” minősítették vissza.

 

Katonalelkészet 1994-től

A tábori lelkész állománykategóriát 1994. januárjától a honvédelmi minisztérium és az egyházak képviselői által aláírt megállapodások nyomán szervezték meg újra.

 

Típus: 
Könyvtár
Tartalom dátuma: 
kedd, 2014, július 22