Megjelenés a médiában - 2015

MEGJELENÉS A MÉDIÁBAN - 2015

 

 A karácsony mindenkinek jár

Eredeti megjelenés: Forum Publicum - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói magazinja 2015. december - Szilágyi Dénes

Karácsony a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe. Világszerte milliók ünneplik Jézus születését. Család, rokonok, barátok körében. Utánajártunk hogyan bírkóznak meg az ünnep okozta kihívásokkal a hazánktól több ezer kilométerre, háborús övezetekben állomásozó katonáink. A Ludovika Campus kápolnájában beszélgettünk Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető katolikus tábori lelkésszel saját tapasztalatairól, szolgálatáról- akivel a déli határ menti kerítésnél töltött szolgálata után találkoztunk.

A Tábori Lelkészi Szolgálat a Honvédelmi Minisztérium háttérintézménye, ugyanakkor a Katolikus Egyházon belül is különleges helyet foglal el. Hogyan épül fel és működik a szolgálat?

Három önálló szolgálati ággal rendelkezünk, ezek egyikének - a Katolikus Tábori Püspökségnek - vagyok a tagja én is. Hiába vagyunk kevesen, mégis önálló részét képezzük a Katolikus Egyháznak. Annyi különbséggel, hogy püspökség joghatósága nem területi, hanem személyi alapú. Manapság ennek jelentősége van, mert bár a területi határok fontosak lehetnek, de bizonyos helyzetekben ez az élettől elrugaszkodottá is válhat. Fontos hogy személyekhez, egyes élethelyzetekhez kapcsolódjon a pap. Az egyházon belül bizonyos élethelyzetekhez - például az iskolai oktatáshoz, kórházakhoz, különleges feladatokat végrehajtó személyekhez - kötődő szolgálatok specialitása, hogy ott és akkor segítsen az embereknek, amennyiben igénylik, amikor egy „hagyományos” egyházmegyés papnak ez nem adatik meg. Valójában ez a válasz az eredeti kérdésre. A tábori lelkész fő feladata, hogy együtt legyen a katonával. Egy vagy több egységhez kirendelve, minél több időt töltsön el velük, akár különleges élethelyzetekben is.

Mivel telik egy tábori lelkész napja?

Van amikor azokkal találkozik, akikkel találkozni szeretne. Van amikor feladatot kap - például a határmenti kerítésen dolgozó katonáknál. Előtte még azért úszik egyet hajnalban, utána ellátja irodai teendőit, majd következhetnek a feladatok.

Hogyan lesz valakiből tábori lelkész?

A mostani - fiatalabb - generációból többen már egyenesen hozzánk tudtak jelentkezni, így a tábori püspökség szolgálatára szentelte fel őket a tábori püspök. Annak idején én egyházmegyés papként kezdtem. Ha jól belegondolok, igazából előbb lettem katona, mint pap. Amikor kispapnak jelentkeztem, rögtön besoroztak Lentibe katonának. Mondván, utána a papokkal már úgysem lehet mit kezdeni. Először tarka mundért, később a fekete mundért öltöttem magamra, végül ötvöztem a kettőt. Kilenc év egyházmegyei szolgálat után döntöttem úgy, hogy újra csatlakozom a sereghez.

Miként fogadták újra?

Amikor beléptem a rendszerbe sok minden új volt. Kicsit kisarkítva azt szoktam mondani, hogy egy éven keresztül mást sem csináltam, csak sportoltam és köszöngettem mindenkinek. A közös sport kellő alapot adott arra, hogy megszólítható legyek. Ugyanolyan izzadt és koszos voltam, mint katonatársaim, ugyanúgy fel lehetett rúgni futballmérkőzésen, mint bárki mást. A köszönés pedig alapfeltétele annak, hogy az ember kapcsolatokat teremtsen. Eltelik egy év és visszaköszönnek neki. Valaki azért, mert tudja ki az illető, mások csupán azért mert tudják, hogy ez az az őrült, aki mindig mosolyogva köszönget. Annak idején, civil koromban egy öreg néni, a következőket mondta nekem új állomáshelyemre érkezésemkor: „Tisztelendő úr! Két dologra tanítsa meg a gyerekeket: köszönni és imádkozni!” Utólag belegondolva ez olyan instrukció volt, aminél frappánsabban megfogalmazni egy pap nevelői hivatását nagyon nehéz lenne: Tanítsa meg a rábízottakat kapcsolatot teremteni az emberekkel és Istennel is!

Korábban szóba került, hogy a déli határ menti kerítést építő katonáknál is járt. A szögesdrótnál is szükség van tábori lelkészre?

A tábor lelkész nem a helyzet miatt van ott, ahol, hanem a katona miatt. Ha ellenkezőleg gondolkodnánk, akkor feltehetnénk azt a kérdést is, hogy mit keresünk Afganisztánban? Háromszor voltam ott misszióban. Nem azért mentem oda, mert ilyen ambícióim vannak, hanem azért, mert ott voltak a katonák.

Afganisztán.

Háromszor fél év, plusz egy-két hónap felkészülés itthon. Ez az az idő, amikor szinte folyamatosan együtt lehettem a katonákkal. A nap huszonnégy óráját addig talán teljesen ismeretlen emberekkel tölteni. Mikor visszajön a kontingens, sok mindent hozunk haza: történeteket, tapasztalatokat és kapcsolatokat. Amik azután az itthoni a munkának az alapját adhatják.

A lelkészek jelenléte, feladata felértékelődik az ünnepek alkalmával. Miben tud segíteni ünnepekkor a misszión lévő katonáknak?

Úgy gondolom, a honvédségben kétféle ünnep létezik. A katonás ünnep, amelyek elsősorban a nemzeti ünnepek, ceremóniák. Ezekkel vagy azonosulunk, vagy nem. A másik, ami kicsit a civilek ünnepe, de nyilván a katonákat is érinti: a karácsony, húsvét és az egyéb egyházi ünnepek. A karácsony összekapcsolódik a családdal. Ha ebből kiszakítjuk a katonát, akkor válik „izgalmassá” a dolog. Ilyenkor mutatkozik meg minden, ami a lényegét és nehézségét adja az ünnepnek. A nehézségét a hiányzó személyek, a lényegét pedig a sallang- mentessége adja. Ez sok mindent letisztít a karácsonyról, ami rárakódik. Életünk egyik legstresszesebb időszaka a karácsony.  Ilyenkor kellene pihenni és önfeledten ünnepelni, ehelyett azon aggódunk, jól fog-e sikerülni, örül-e a család, mikor leszünk szabadságon, kinek mit veszünk ajándékba. Ha vége van az ünnepeknek, mindenki fáradtan esik vissza a munkájába. A missziós karácsonyoknál ez nem így van. Ott nem tud a katona a családdal foglalkozni, legalábbis nem úgy, mint itthon. Nem feladat, hogy szervezzen, ajándékokért rohanjon az ember. Egy puritán környezeten belül kell átélnie az ünnepet. És itt van a tábori lelkésznek komoly feladata. Ha szükséges, személyes beszélgetések kapcsán segítse elviselni azokat a tényezőket, amiket a katona nem tud megváltoztatni.

Megváltozik valami az emberben az ünnepekkel kapcsolatban, miután hazaérkezik egy misszióból?

Egy ismerős családban próbálták a gyereket zsarolni azzal, hogyha rossz lesz, akkor nem kap ajándékot. Erre a gyermek megállt, és közölte, hogy karácsonykor mindenki kap ajándékot. Nyilván ő nem teológiai értelemben gondolta végig, hogy Jézus születése az ajándék, hanem úgy gondolta, ha karácsony, akkor jár az ajándék. Valahol a karácsony titka benne van ebben a  mondatban. Mindenkié, aki várja. A karácsony igazi titkát hazaviszik a katonák a misszióból. Ezután valami megváltozik. Bennem is megváltozott az első kint töltött karácsony után sok minden…

Sorkatona koromban, természetesen éppen szolgálatba osztottak karácsonykor. Katonatársaim a saját egyszerű módjukon megrendezték az ünnepet. Leültek és meggyújtottak egy szál gyertyát. Majd behívtak és mondták: „Atyám énekeljünk!” Tizennyolc éves voltam, az „atya” megszólításhoz semmi közöm nem volt még, de a többiek eldöntötték, hogy én csuhás leszek. Elkezdték közösen üvölteni a „Mennyből az angyalt”. Borzalmas lehetett hallgatni, mégis hihetetlen őszinteség volt benne. Úgy gondolom ez az ünnep titkához sokkal közelebb áll, mint a polgári rohangálós, ajándékszerzős készülődés.

Mi az értékmérője egy jó tábori lelkésznek?

Egykori tanárom mondta: „Fiaim jegyezzétek meg! Hazudni lehet igennel, nemmel és statiszitkával.” Ha húznám a strigulát, hogy hány embert kereszteltem meg, hány jó pontot szereztem, értelmetlenné válna a szolgálatom. A statisztika nem Isten mértékegysége. Amikor valaki ezzel próbálja lefedni a saját életét, ott valami nagy baj van. Számomra az volt az egyik legpozitívabb minősítés, amikor misszióban egy katonatársam nekem ajándékozott egy tőrt a következő szavakkal: „Atyám, ezt magának adjuk, mert azon tisztek közé tartozik, akikért itt maradnánk.” - mondta. Ez olyan megtiszteltetés, ami akkor, és azóta is hálával tölt el.

 

Zászlószalagadományozás az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj fennállásának 10. évfordulója alkalmából
Eredeti megjelenés: honvedelem.hu Fotó: Dévényi Veronika
 
„Önök élen jártak és példát mutattak az elmúlt években, a haza szolgálatában” − jelentette ki dr. Benkő Tibor vezérezredes december 11-én, pénteken Szolnokon, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj fennállásának 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A Honvéd Vezérkar főnök a jeles alkalomból zászlószalagot adományozott az alakulat részére.Dr. Benkő Tibor vezérezredes beszédében méltatta a Magyar Honvédség, valamint a különleges műveleti zászlóalj erőfeszítéseit az elmúlt időszak missziós feladatainak, illetve az Európát és Magyarországot érintő illegális migráció okozta válság kezelésében. „Mi felelősek vagyunk a magyar emberekért, és mivel szövetségesei vagyunk a NATO-nak, az Európai Uniónak, ezáltal felelősek vagyunk az emberiség sorsáért is. Ebben önökre mindig lehet számítani” − fogalmazott a vezérezredes, hozzátéve: szükség van a jól felszerelt magyar katonákra, akik ha kell, külföldön szolgálják a magyar érdekeket, megvédik az ország határait, vagy éppen humanitárius segítséget nyújtanak.

A Honvéd Vezérkar főnök végezetül megköszönte a katonák hozzátartozóinak azt az áldozatvállalást, megértést és türelmet, amellyel biztosítják a haza szolgálatához szükséges lelki hátteret. Az ünnepségen elhangzott: a csapatzászló a becsület, a dicsőség, a bajtársiasság, a haza iránti hűség katonai hagyományokban gyökerező jelképe, amely a történelmi múlt emlékei előtt tisztelegve kifejezi a közösség összetartozását. A zászlószalag pedig a lelkiismeretesen, magas szakmai színvonalon teljesített munka elismerésének kitüntető szimbóluma. A zászlószalagot dr. Benkő Tibor vezérezredes kötötte fel az alakulat csapatzászlajára, majd Kálinger Roland őrnagy, katolikus tábori lelkész mondott beszédet és áldást, mely itt olvasható:  http://www.ktp.hu/document/2016-beszed-es-imadsag-az-mh-34-bercsenyi-laszlo-kulonleges-muveleti-zaszloalj-szamara

Sándor Tamás ezredes, az alakulat parancsnoka ünnepi beszédében felidézte azt az áldozatos munkát, amelyet a zászlóalj katonái műveleti területen és Magyarország határainál egyszerre végeztek az elmúlt időszakban. „A honvédség alkalmazása mindenhol nyugalmat, biztonságot hozott az embereknek. Katonáink kivették a részüket az Ideiglenes Biztonsági Határzár építéséből éppúgy, mint a határ menti feladatok ellátásából” − fogalmazott Sándor ezredes.

 

A Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett egyházi kitűntetések átadása

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

December 4-én délelőtt adta át a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett egyházi elismeréseket Bíró László katolikus tábori püspök, Magyarország Katonai Ordináriusa.

Az elismerés alapító okirata szerint "A Magyarországi Katonai Ordinariátus a Kapisztrán Szent János Elismeréseket azoknak a személyeknek adományozza, akik a katolikus tábori lelkészek lelkipásztori tevékenységét támogatva hozzájárultak a Katonai Ordinariátus társadalmi elismertségének javításához és küldetésének megvalósításához.+

Az elismerések ünnepélyes átadásán Bíró László püspök köszönetet mondott a közösen elvégzett munkáért, azért, hogy szolgálhatnak, illetve azoknak, akik elfogadják ezt a szolgálatot. Szerinte ugyanakkor ez nem egymás szolgálását jelenti, hanem közös szolgálatot az egész nemzet érdekében. „Mintha elfelejtődne, hogy a katonának ez az igazi szerepe: egy nemzetet, egy nemzet otthonérzetét szolgálja. A katona a nemzetért van, hogy a polgárok otthon érezhessék magukat az országukban.” A püspök külön köszönetet mondott a díjazottak családjainak és hozzátatozóknak. „Köszönjük ezt a háttérmunkát, ami minket is szolgál” – mondta Bíró László.

 

Az elismerésben részesültek névsora:

Kapisztrán Szent János Arany Érdemérem:

dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar Főnök

Kapisztrán Szent János Ezüst Érdemérem

Lamos Imre dandártábornok (Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnok), Horváth Gábor dandártábornok (Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár parancsnok)

Kapisztrán Szent János Bronz Érdemérem

Bozó Tibor dandártábornok (Magyar Honvédség Altiszti Akadémia parancsnok), Piros Ottó ezredes (Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ parancsok), Gavlik Péter ezredes (Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred parancsnok)

Kapisztrán Szent János ezüst emlékérem

dr. Bozsonyi Károly ügyvezető (Honvédelmi Minisztérium Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.), Marosi Antal újságíró, szerkesztő-riporter

Kapisztrán Szent János bronz emlékérem

Szíjártó Richárd László alezredes (Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Szállító Zászlóalj parancsnok), Boros Iván (MH EI Zrt.), Tónai Gábor főtörzsőrmester (Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázis)

Kapisztrán Szent János elismerő oklevél

Szalay György (Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Honvédkórház), Tolnai Balázs törzsőrmester (Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred), Singer Éva hadnagy (Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár), Rédey Istvánné (Magyar Honvédség Altiszti Akadémia), Szabó Imre honvéd tisztjelölt (Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj

Kapisztrán Szent János emléklap

Vicze Károly százados (Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár), Pál István százados (Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár), dr. Tordai Bertalan  

 

Dr. Benkő Tibor vezérezredes átveszi a Kapisztrán Szent János Arany Érdemérem elismerést (fotó: Dévényi Veronika - további képek a honvedelem.hu oldalon)

 

A Katolikus Tábori Püspökség 2015. évi versmodó versenyének eredményei

Ez évi szavalóversenyükkel születésének 125. évfordulóján Reményik Sándor és a 120. éve született Mécs László előtt tisztelegtünk, a Katolikus Tábori Püspökség Székházában december 03-án csütörtökön délután.

Versmondó versenyünk kötelező költeménye Mécs László: Fényt hagyni magunk után! című verse volt A verseny második fordulójában az alábbi versek közül lehetett választani:

Reményik Sándor: Kegyelem; Egy lélek állt...; Akarom; Zászlószentelés; És a szívem is elhagyott engem; Hivatás közben; Toll és ecset; Mikor ünnepet ül...

Mécs László: A gyermek játszani akart; A királyfi három bánata; A mesterek utcájában; Vád- és védőbeszéd; Verni kezdem az aranyhidat; A csend völgyében; Szentségtartó

A VERSENY EREDMÉNYEI

I. helyezett: GARAI GÁBOR (választott verse: Reményik Sándor: És a szívem is elhagyott engem)

II. helyezett: KISS GERGŐ (választott verse: Reményik Sándor: Kegyelem)

III. helyezett: MITSCH BÁLINT MÁRK (választott verse: Reményik Sándor: Egy lélek állt...)

A Honvédelmi Miniszter különdíját JELEN BÁLINT BALÁZS kapta (választott verse: (választott verse: Reményik Sándor: Akarom)

A Honvéd Vezérkar Főnök különdíját KLEMENT EMESE kapta (választott verse: Reményik Sándor: Akarom)

A Katolikus Tábori Püspökség különdíját FORGÁCS VIKTÓRIA LILLA kapta (választott verse: Mécs László: A királyfi három bánata)

A ZSŰRI TAGJAI: Kun Szabó István vezérőrnagy, Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Bíró László katolikus tábori püspök, Kovács Gábor Dénes magyar-esztétika szakos tanár, színészpedagógus, a Gór Nagy Mária Színitanoda szakmai vezetője, Körtvélyessy Zsolt  Jászai Mari-díjas, érdemes művész, színművész, Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész

Meggyújtották az első adventi gyertyát a Honvédelmi Minisztériumban
Eredeti megjelenés: honvedelem.hu  Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária
Meggyújtották az adventi időszak kezdetét hirdető első gyertyát a Honvédelmi Minisztérium adventi koszorúján november 27-én, pénteken.

Az eseményen Máté Sándor alezredes, a Protestáns Tábori Püspökség püspöki titkára mondta el adventi gondolatait. „Legyünk reményteljesek, másokat örömre sarkallók és bátorítók, a mi ajkunkon is szólaljon meg az angyali híradás, hogy íme, én hirdetek nektek nagy örömet”- fogalmazott. Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke arra emlékeztetett, hogy az adventi lelkület része a hálaadás, az állhatatosság és a szüntelen virrasztás.

Az első adventi gyertyát Kun Szabó István vezérőrnagy, a tárca társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára gyújtotta meg.
Az ünnepség alatt felcsendülő énekeket az MH Légierő Zenekar Veszprém kamaraegyüttese kísérte.


 
Kojafa állítottak és avattak Egerben
Eredeti megjelenés: honvedelem.hu
Volt ejtőernyősök, katonák avattak kopjafát a helyőrségben valaha szolgálatot teljesítő ejtőernyős és honvéd állomány emlékére Egerben, az Eszperantó sétányon november 11-én, Szent Márton, a felderítők védőszentjének napján. Az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj 1963. szeptember 1-je és 2007. március 31. között Egerben állomásozott. A negyvennégy év alatt az ejtőernyős állomány mintegy ötvenezer kiképzési ejtőernyős ugrás hajtott végre, méghozzá rendkívüli esemény, illetve súlyos baleset nélkül. Az ünnepségen Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa mondott köszöntőbeszédet.
A kopjafa leleplezése után Takács Tamás alezredes, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Püspökség kiemelt vezető tábori lelkésze is megáldotta az emlékoszlopot. „Amikor az első ugrásokat végrehajtottuk, nem attól féltem, hogy az én ejtőernyőm nyílik-e, hanem hogy az általam hajtott ernyő ki fog-e nyílni a másik hátán. És amikor ez megtörtént, onnantól kezdve tudtam, hogy a két jelszó, amely helytől függetlenül hozzánk tartozik: bizalom megbízhatóság” – hangsúlyozta az alezredes.

Az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj nevében Kriston István főtörzszászlós, a megszűnt felderítő egységek nevében pedig Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka kötött emlékszalagot a kopjafára.

 

Szent Mártonra emlékeztek a felderítők
Eredeti megjelenés: honvedelem.hu
A Magyar Honvédség határvédelmi feladatokba bevont, otthonuktól távol szolgáló katonái mindig szívesen tesznek eleget a helyi közösségek meghívásainak. Ezúttal Szent Márton, a felderítők védőszentjének ünnepe kínált apropót a civil-katonai együttműködésre.

A menekülthelyzetben érintett határ menti községek, városok lakosai, intézményei, önkormányzatai igyekeznek kapcsolatban maradni az ott szolgáló katonákkal, megköszönni azt a tevékenységet, amelyet a Magyar Honvédség hónapok óta folytat a régióikban az ország biztonságáért. A Zala megyei Becsehelyen és Letenyén minden évben megemlékeznek a Márton napról. Az idei év különlegességét az adta, hogy valamennyi rendezvényre, a megyében szolgálatot teljesítő honvédek is meghívást kaptak.
A katonák számára a Márton-napi programsorozat Becsehelyen, a felderítő szakasz által kezdeményezett koszorúzási ünnepséggel vette kezdetét. A község az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban és az I.-II. világháborúban elesett hősei emlékének állított emlékművénél a Zala megyében szolgálatot teljesítő felderítő katonák, valamint az MH Altiszti Akadémia honvéd altisztjelölt és a MH Ludovika Zászlóalj honvéd tisztjelölt - csapatgyakorlaton tartózkodó hallgatói - sorakoztak fel. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Németh Géza, Becsehely polgármestere, Molnár Zoltánné alpolgármester asszony, ia település képviselő testületének tagjai és Horváth Gábor helyi plébános. Kaló Miklós alezredes, az MH Altiszti Akadémia Altiszti Oktatási Osztályának osztályvezetője ünnepi beszédében ismertette Szent Márton – a katona, a püspök, végül a szent történetét, majd hangsúlyozta: a felderítő katonák védőszentje képviseli azokat a láthatatlan értékeket, amelyek összetartanak és feladatra indítanak. Azokat az értékeket, amely az itt szolgáló katonákat is jellemzi.

Németh Géza polgármester válaszában kiemelte, a mai ünnepséggel a katonák új színt hoztak a település életébe. „Önök, akik a haza védelmére esküdtek fel, azért érkeztek hozzánk, hogy segítsenek, amiért mindannyian hálásak vagyunk és köszönettel tartozunk” - zárta szavait Becsehely polgármestere. Az emlékező, köszönő sorok után a község vezetése, majd a Magyar Honvédség - a térségben szolgáló katonái - nevében Matyi Tibor alezredes, Kaló László alezredes és Pálóczi Zoltán főhadnagy helyezte el a megemlékezés koszorúit.

Az állomány részére a program Letenyén folytatódott, ahol a helyi Hóvirág óvoda zenés műsorral kedveskedett a Főtéren, majd a katonák lámpás felvonuláson kísérték a gyerekeket. Az óvodások saját készítésű rajzaikat adták át az egyenruhásoknak, akik apró édességekkel viszonozták az ajándékot. A Szent Márton-napi rendezvénysorozat záró momentumaként, a Felderítők Napja alkalmából Horváth Gábor Becsehely plébánosa és Takács Tamás alezredes, az MH ÖHP tábori lelkésze közös civil-katonai szentmisét celebrált, melynek befejezéseként a résztvevők mécseseket gyújtottak az elődök tiszteletére az oltár előtt.

 
 
Újratemettek öt, a második világháborúban elesett honvédet
Eredeti cikk a honvedelem.hu oldalon; Fotó: Dévényi Veronika, szöveg: Nyulas Szabolcs
Újratemettek öt, a második világháborúban elesett honvédet november 3-án kedden a Hajdú-Bihar megyei Berekböszörményben.
 

A helyi temetőben tartott ünnepélyes síravatáson Maruzs Roland alezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyelti Főosztály (HM TKHKF) Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Osztályának vezetője elmondta: a honvédek 71 évvel ezelőtt Berekböszörmény környékén haltak hősi halált. A korabeli veszteségi nyilvántartások szerint 1944 októberének első felében a Rojt és Berekböszörmény térségében vívott harcokban összesen 13 magyar katona esett el, akik a kaposvári 6. és a szekszárdi 18. gyalogezredben szolgáltak. A többségében a Dél-Dunántúlról származó katonák közül ötnek sikerült megtalálni a maradványait még idén tavasszal, a helyi református lelkész kezdeményezése alapján. „Huszár Imre, Gálfi Elek, Újvári János, Molnár János és Svicz József honvédeknek állít emléket ez a sírkő, de amikor itt állunk nem csak rájuk emlékezünk, hanem a viharos XX. századi hadtörténelmünk során elesett valamennyi hősi halottunkra, hiszen sokukról nem tudjuk, hol alusszák örök álmukat” – mondta Maruzs alezedes, hozzátéve, hogy a legfiatalabb honvéd mindössze huszonkét éves volt, míg a legidősebb harmincnyolc. A Honvédelmi Minisztérium mindent megtett a most újratemetett katonák ma is élő hozzátartozóinak felkutatására, akik közül az egyik hősi halott fia és családja személyesen is részt vett a síravatáson, és a többi hősi halott egykori településének képviselői is koszorúkat helyeztek el az újonnan állított síremléken.

A megemlékezésen Horváth Kornél hadnagy, tábori lelkész mondott kegyeleti imádságot.

 

Kegyeleti gyertyagyújtás
Kegyeleti gyertyagyújtást tartottak a halottak napja alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán október 29-én, csütörtökön délután.
A megjelent katonaattasék és magas rangú katonatisztek előtt dr. Simicskó István honvédelmi miniszter mondott beszédet, melyben arra emlékeztetett, hogy a mai kor békéje azoknak a hős katonáknak is köszönhető, akik az életüket adták az elmúlt korok háborúiban. A tárcavezető szerint mindegy, hogy melyik nemzet elesett katonájáról van szó, hiszen csak az a lényeg: feláldozták életüket, vagyis mindenüket odaadták a hazájukért. A gyertyagyújtáson imát mondott Totha Péter Joel a Tábori Rabbinátus vezető tábori rabbija, Máté Sándor alezredes, a  Protestáns Tábori Püspökség titkára és Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke.
A gyertyagyújtáson készült hangfelvételt itt hallgathatja meg: http://www.ktp.hu/document/radiomusor-2015-november-4-134-adas

 

Hogy világosság és só legyen! – Előadás Veszprémben a tábori lelkészi szolgálatról

Forrás és fotó: Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény és Magyar Kurír

A teljes cikk itt olvasható: http://www.magyarkurir.hu/hazai/hogy-vilagossag-es-so-legyen-eloadas-veszpremben-tabori-lelkeszi-szolgalatrol

Kálinger Roland őrnagy – a koszovói kontingensben végzett szolgálata alapján – tábori lelkészi feladatairól és gyakorlati tapasztalatairól tartott előadást október 27-én a veszprémi érseki palotában.

A beszámoló kapcsolódott a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény idei legjelentősebb kiállításához, amely a Test és lélek a Nagy Háborúban – Tábori lelkészet, katonai kórházak és orvoslás az első világháborúban címmel nyílt meg a tavasszal.

 

Az őrnagy történeti visszatekintésében elemezte az 1389. évi első rigómezei csata szerepét a szerb nemzeti öntudat kialakulása szempontjából. Rigómezőt (ma Kosovo Polje, Koszovó), ahol a törökök felett hadaik győzelmet arattak, a szerbek mai napig nemzeti bölcsőjüknek tekintik, mivel ezt a területet – mint nemzeti legendájuk őrzi – „maga az Isten adta a szerb népnek” örök időkre. 1941-ben, mikor Koszovó területe három állam (Németország, Olaszország, Bulgária) fennhatósága alá került, egy része pedig Albániával egyesült, e tartomány körül állandósult a kisebbségek közötti megosztottság, a többfelé húzás, amely az 1989-es Milošević-rezsim, majd Koszovó függetlenségének kikiáltása után sem szűnt meg. 1999-től az ENSZ igazgatja és a NATO felügyeli e területet. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata alapján egy, a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi haderő van jelen a térségben békefenntartóként, a KFOR (Kosovo Force) égisze alatt. A magyarok katonai kontingensei hat éve vesznek részt e békefenntartásban, 300–350 fővel.

„A békefenntartás nem a katonák feladata, azonban csak a katonák tudják azt elvégezni” – idézte Dag Hammarskjöd Nobel-békedíjas svéd diplomatát, egykori ENSZ-főtitkárt Kálinger Roland. Ha nem a katonák feladata a békefenntartás, akkor kié? – vetette fel, majd így adta meg a választ: A polgároké, a miénk. Mi vagyunk felelősek azért, hogy az országunkban béke legyen.

Az egyháznak a katonai világban is sónak és világosságnak kell lennie! Kovász azért, hogy a különböző gondolkodásmódok és struktúrák minél teljesebben a béke felépítésére irányuljanak – emelte ki. Majd Bíró László tábori püspök iránymutatását említette: „Nem a lelkészeknek kell olyanná válniuk, amilyenek a katonák, hanem az a cél, hogy a katonák váljanak krisztusi emberekké.” Ez komoly kihívást jelentett kezdetektől – mondta. Majd a koszovói magyar kontingens életében betöltött szerepéről, missziójáról, a lelki élet tábori körülményeiről szólt. Az egyházmegyés pap lelkipásztori, lelkivezetői munkájától alapvetően különbözik a tábori lelkészé – mutatott rá. Az egyházmegyés pap tudja, hogy akik bejönnek a templomba, azok azt hiszik, amit ő, abban a kulturális környezetben nőttek fel, amiben ő, hittanra jártak, Szentírást olvastak, ministráltak. A tábori lelkész azonban egy teljesen más, vegyes közösségbe érkezik, ahol azok, akik bejönnek a szentmisére, sem biztos, hogy ugyanúgy gondolkodnak, mint ő, s legtöbbször nem is ismerik azokat a fogalmakat, amelyeket a lelkész szentbeszédében használ. Ezért meg kell tanulnia úgy szólni a szertartásokon résztvevőkhöz, hogy szavaival meg is tudja szólítani őket. Említést tett arról, hogy akik egy félévre, évre békefenntartói táborba érkeznek szolgálatra (férfiak és nők vegyesen), alkalmanként és idővel krízisállapotba kerülhetnek lelkileg, a családjuktól, szeretteiktől távol. Az ő lelkigondozásuk is egyik kulcsfeladata a tábori papnak – mondta. Ugyanakkor az még nem megoldott, hogy a katona itthon maradt családjának hogyan lehetne szintén a kapcsolat szintjén lelki kapaszkodót nyújtania az egyháziaknak, a tábori püspökségnek. Emlékeztetett arra a fájdalmas adatra, hogy milyen magas a száma azon széthullott családoknak, amelyek éppen a missziós katonai szolgálat teljesítése miatt szakadtak szét. Kiemelte emellett, hogy a katonákban tudatosítaniuk kell: szolgálatot látnak el, II. János Pál pápa szavaival: a „biztonságnak és a népek szabadságának a szolgái”. A tábori lelkészség programjairól szólva említette a tábori miséket (amelyeken sajnos ott is csak a táborlakók tíz százaléka vesz részt általában, mint itthon – ez még a lengyeleknél is jellemző), a szentségek felvételéről (a tábori keresztségről és esküvőről), s mint szentelményről, a temetésről is. Mesélt a zarándokalkalmakról, amikor általában a környező hegyekbe indultak el keresztutat járni, emlékhelyeket látogattak meg, több ízben vitt ő maga is csoportokat az ortodox Dečani-kolostorba, a stublai Szent József- és a lechnicai Fekete Madonna-templomba, ahol annak idején Teréz anya kapta meg hivatását.

 

Ökumenikus imahelyet adtak át a Stefánia Palota kertjében

Fotó: Lambert Attila, szöveg: Agonás Szonja/Magyar Kurír 

A teljes cikk itt olvasható: http://www.magyarkurir.hu/hazai/okumenikus-imahelyet-adtak-at-a-stefania-palota-kertjeben#lightbox['g65075']/5/

A honvédséghez tartozó Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ kertjében épült ökumenikus imahelyet a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálatának tagjai, Berta Tibor ezredes, katolikus tábori helynök és Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök áldotta meg október 28-án.

A fenyőfából készült imahelyen a kulturális központ programjaira látogató családok, idősek, utcáról betérő emberek kicsit elcsendesedhetnek a város zajában, valamint a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatóságán dolgozó, vallásukat gyakorló katonák és közalkalmazottak tarthatják meg az egyházi ünnepeket a katolikus, illetve a protestáns tábori lelkész vezetésével. A dandár laktanyáiban már eddig is kialakítottak imatermeket, az imahellyel immár minden épületükben biztosítják a katonáknak és a civil munkatársaknak vallásuk gyakorlását. Nem a régi dolgok leporolása, hanem a jelenkor emberének igénye keltette életre az imahelyet – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Az államtitkár szerint a Stefánia Palota 120 éves örökségének ápolásához az is hozzátartozik, hogy az épület gyönyörű természeti környezetében a lelki elmélyülésnek és az imádságnak is helyet biztosítanak.

Ezt követően Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök és Berta Tibor ezredes, katolikus tábori helynök áldották meg az új imahelyet. Berta Tibor helynök a híres román vallástörténész, Mircea Eliade A szent és a profáncímű művének gondolatait alapul véve arról elmélkedett, hogyan lehet egy fákból épült imahely szent, míg egy ugyanúgy fák alkotta természeti környezet profán. Nem véletlenül törekedtek az archaikus társadalmak megszentelt tárgyak közelségében élni – mutatott rá. A tábori helynök szerint vannak helyek, ahol megnyílik az isteni, és ez sokszor nagyon egyszerűen kezdődik, mint jelen esetben is: egy gondolattal. Berta Tibor üdvözölte, hogy a szellemiség és kultúra találkozóhelyén immár a hit megélésére is lehetőség nyílik. A tábori lelkész arra kérte az imahely átadásán részt vevőket, hogy amikor az áldáskor átlépnek egy küszöböt, és ezzel egy másik világba érkeznek, gondoljanak azokra a bajtársakra, akik távol, hazánk határain túl vagy misszióban védelmezik értékeinket, őseink, eleink hagyományát. Az emberek mindig is vágytak rá, hogy a szabad ég alatt kialakítsák az Istennel való találkozás kiemelt helyeit – hangsúlyozta Jákob János dandártábornok. A protestáns tábori püspök annak a reményének adott hangot, hogy minden katona számára az imádság és az elcsendesedés helye lesz az új imahely.

 

Test és lélek a Nagy Háborúban – Tudományos konferenciát tartottak Veszprémben

Fotó: Kövesdi Róka Lajos, szöveg Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény/Magyar Kurír

A teljes cikk itt olvasható: http://magyarkurir.hu/hirek/test-es-lelek-nagy-haboruban-tudomanyos-konferenciat-tartottak-veszpremben

Tudományos konferenciát rendeztek a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény májusban megnyílt kiállításához („Test és lélek a Nagy Háborúban – Tábori lelkészet, katonai kórházak és orvoslás az első világháborúban”) kapcsolódva a veszprémi érseki palotában október 16-án.

A világháborúkban a tábori lelkészek, katonaorvosok, betegápoló nővérek szeretetteljes tevékenysége fényt hozott a sebesültek, a szenvedők napjaiba – fogalmazott megnyitóbeszédében Márfi Gyula érsek. Veszprém az első világháború kezdetének évfordulójáról való méltó megemlékezés érdekében helyi centenáriumi emlékbizottságot alapított, így kapcsolódott az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság munkájához – emelte ki köszöntőjében Porga Gyula polgármester, aki örömét fejezte ki, hogy ehhez a törekvéshez az érsekségi intézmények, valamint civil szervezetek is csatlakoztak. A konferencia előkészületeit társrendezőként segítette a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Veszprémi Csoportja, valamint a Keresztény Katonák Szövetsége. Udvarhelyi Erzsébet, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény igazgatója köszöntőjében kiemelte, célkitűzésük az volt, hogy az egyházak (római katolikus, görögkatolikus, ortodox, protestáns, izraelita és muszlim felekezetek) első világháború alatti testi és lelkigondozói feladatait felelevenítve az orvosokra, a betegápoló szerzetesekre, a tábori lelkészekre, a civil ápolókra emlékezzenek. Azokat akarták előtérbe állítani, akik a világégés közepette lelkeket és a testeket próbálták megmenteni.

Varga József nyugalmazott ezredes, a hadtudományok kandidátusa a tábori lelkészségek rendeltetését, évszázadokon át zajló fejlődését, szervezeti felépítését tekintette át előadásában.  Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész, aki 2006-tól 2013-ig több misszióban szolgált katonalelkészként az afganisztáni Baghlan tartományban, múlt és jelen összevetésében hangsúlyozta a lelkész mindenkori legfőbb feladatát: a tábori élet minden pontján jelen kell lennie, nem húzódhat félre a katonai lét mindennapos küzdelmeitől, a hadgyakorlatoktól sem, s lelki támaszt, tanácsot kell adnia mindig a rábízottaknak. Oláh Emil alezredes, református tábori esperes kiemelte: a református tábori lelkészek nemcsak a beteg katonák között fejtették ki lelkigondozói tevékenységüket, emlékeztetett, hanem az ápolók között is, kíméletes empatikus gondozásra inspirálták őket. Borián Tibor piarista szerzetestanár rendje háborús részvételéről szólva elmondta: tizenhét piarista vett részt tábori lelkészként az első világháborúban, köztük Sík Sándor, aki Péterváradon szolgált. Berkes Péter plébános, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetének hallgatója 1914 és 1918 közötti apostoli iratai, enciklikái, körlevelei alapján mutatta be a nagy háború pápája, XV. Benedek békepolitikáját, egyházi diplomáciáját.

A konferencia félidejében a résztvevők megtekintették a Tábori lelkészek az első világháborúban című dokumentumfilmet, amelyet Tislér Géza, az MTVA Vallási és Kisebbségi Főszerkesztőségének televíziós szerkesztője, református lelkész szerkesztett. A film a Monarchia és Olaszország közötti katonai összeütközés eseményeit idézi az Isonzó mentén kialakult állóháború frontvonalán.

A tanácskozás ezután az irodalom és a művészetek háború közepette betöltött szerepével foglalkozott, valamint az egészségügy és a betegápoló szerzetesrendek áldozatos tevékenységével. Szó esett Gyóni Géza szibériai hadifogságban megszólaló költészetéről, valamint Margittai Gábor egyetemi tanár, irodalomtörténész, író, kritikus előadásában a déli fronton történt eseményekről, s ezeknek a képzőművészetben való feltárulásáról.  A háborús egészségügyi ellátásról, a Nemzetközi Vöröskereszt és a Magyar Szent Korona Országainak Vörös Kereszt-Egylete koordináló munkájáról, a kórházakról és a betegápoló szerzetesrendek tevékenységéről Kapronczay Károly orvostörténész, egyetemi tanár, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár címzetes főigazgatója beszélt. Lichtneckert András levéltáros, történész a Veszprém és a Balaton térségében működő katonai kórházak és egészségügyi intézmények szerepéről, a balatoni üdülőtelepekről, a balatonszabadi hadiárva-intézetről beszélt. Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Betegápoló Irgalmasrend Magyarországi Rendtartományának elöljárója, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke az irgalmasrendet alapító Istenes Szent János irányadó szellemiségéről, eszményeiről szólt előadásában. Gárdonyi Máté, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola tanára a betegápoló szerzetesnővérek rendjeinek 1950-es feloszlatását elevenítette fel. Vajda Tamás történész levéltáros, a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának vezetője a hadigazdálkodásról és a háború közegészségügyi állapotairól adott képet statisztikák, korabeli újságcikkek alapján. Végezetül a katonaorvoslás és a tábori lelkészségek mai helyzetéről, működéséről, a katonai missziókról tartottak előadást Svéd László orvos altábornagy, a Semmelweis Egyetem rektori tanácsadója, egyetemi docens és Takács Tamás kiemelt vezető tábori lelkész.

 

SZENTMISÉBEN EMLÉKEZTEK AZ ARADI VÉRTANÚKRA A LUDOVIKA-KÁPOLNÁBAN

Fotó: Lambert Attila; Szöveg: Bodnár Dániel; eredeti cikk: Magyar Kurír

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika-kápolnájában október 6-án, kedden este Bíró László tábori püspök emlékmisét mutatott be a mártírok tiszteletére.

Október 6-a a magyar nemzet gyásznapja: 1849-ben Ferenc József osztrák császár parancsára ezen a napon végezték ki Aradon az elbukott magyar forradalomban és szabadságharcban tevékenyen részt vevő tizenhárom honvédtábornokot, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét.

A szertartás előtt Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora emlékező beszédében kiemelte: a törvénytelen katonai terror által meggyilkolt hősök egy nemzet szabadsága mellett álltak ki, erre áldozták életüket. Esküt tettek a független magyar Országgyűlés által megalkotott alkotmány védelmére, és ehhez mindvégig hűek maradtak. A mártírok az önbizalmában és önérzetében sérült hatalom áldozatai lettek. Kegyetlen bosszút álltak rajtuk, mert volt merszük belépni a magyar hadseregbe, volt merszük visszalőni az osztrák csapatokra. Igen, visszalőni, mert nem mi támadtuk meg a birodalmi Ausztriát. A rektor idézte Kossuth Lajos egykori kormányzót, aki 1890-ben, 88 éves korában szent emlékű vértanúkról beszélt, magyar Golgotáról.

Berta Tibor pápai káplán, a katolikus tábori püspökség helynöke felidézte, hogy Poeltenberg Ernő vezérőrnagy a kivégzése napján azt mondta: „Szép kis deputáció megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje.” A pápai káplán kifejtette: az aradi vértanúknak nagyon szép arcuk volt, ami lelki nagyságukból fakadt. Voltak közöttük magyarok, horvátok, németek, szerbek; forradalmárok és királypártiak, született hadvezérek és közepes tábornokok. Egyek voltak azonban az igaz ügy szolgálatában, becsületben, tisztességben, a haza iránti szeretetben – hangsúlyozta Berta Tibor.

Bíró László püspök szentbeszédében leszögezte: az aradi tizenhármak tették, amit a lelkiismeretük szerint tenniük kellett. Földi halálukat nagy nyugalommal fogadták, abban a tudatban, hogy elvégezték mindazt, amit a Teremtő rájuk bízott. Számukra a létnek volt egy másik, magasabb dimenziója is, amelyet ma sokan erőszakkal el akarnak nyomni. A hóhér csak a biológiai létet tudja megsemmisíteni, az életet nem. Az aradi vértanúk a halál árnyékában tisztán látták, hogy nem csak politikai hatalom létezik. Ahogy Knezić Károly megfogalmazta a halála előtt: „Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény, és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.” A püspök hozzátette: mint minden korban, a mélyben, a háttérben működő gonosz hatalma ma is tetten érhető, így az élet- és családellenes törekvésekben, intézkedésekben.

Bíró püspök rámutatott: az aradi vértanúk egész életükben tudatosan követték az időtálló értékeket. Ha Európa nemcsak tapsolna a szenteknek, hanem követné is őket, egészen más lenne ma a helyzet – mondta a tábori püspök. Egyúttal felidézte Ferenc pápának a közelmúltban az ENSZ New York-i székházában elmondott beszédét, amelyben a Szentatya megfogalmazta azokat az értékeket, amelyek gyakorlatba való átültetése alapvetően fontos ahhoz, hogy egy valóban igazságos és testvériesebb világ jöjjön létre. Rendkívül lényeges az egymással szemben álló népek közötti béke megteremtése, olyan célok kitűzése, amelynek megvalósítása érdekében egységben tudunk felsorakozni. Azt is egyértelműen kimondta a Szentatya, hogy az ENSZ-nek ellensúlyozó szerepe van a kollektív önzéssel és a hatalom visszaéléseivel szemben. Az egyes államoknak pedig arra kell törekedniük, hogy a jogalkotásban megvalósuljon az igazságosság.

Ez azt jelenti, hogy mindenkinek meg kell adni a szellemi és anyagi javakból azt a részt, ami jár neki, hogy minden egyes ember képes legyen kibontakoztatni az adottságait, ki-ki a maga területén, az egész társadalom javára. Ha a kollektív önzés és a hatalom túlkapásai miatt ez nem valósul meg, akkor az káros az egész társadalomra, megjelenik a kirekesztettség, az elszegényedés. Erre a mai magyar társadalomban is kiemelt figyelmet kell fordítani – figyelmeztetett a tábori püspök.

A szónok felidézte, hogy a pápa beszélt a környezetvédelem és az ember összetartozásáról is, hangsúlyozva: ha a környezet károsodik, akkor az ember is. Ha kizsákmányoljuk a környezetet, azzal a teremtett világ és a másik ember ellen is vétünk. Bíró László szólt az élet alappilléreiről is, elsőként említve az élet szentségét, a fogantatástól kezdve a földi élet befejeztéig. Ha az életet nem tiszteljük, ha mérlegeljük, ki születhet meg, és ki nem, illetve meddig élhet valaki, akkor nem beszélhetünk egyetemes fejlődésről. Ugyanígy tisztelni kell az Isten által teremtett világ természeti törvényeit, hogy a férfi férfi, a nő pedig nő. Azt pedig nyomatékosan tudatosítani kell, hogy erkölcs nélkül nem tudunk egyről a kettőre jutni. Ugyanígy azt is, hogy az ember nem önmagától létezik, hanem Isten teremtménye, s ha elfelejtkezik transzcendens függéséről, zsákutcába jut.

A tábori püspök végül hangsúlyozta: ne csak ünnepeljük, hanem kövessük is az aradi vértanúkat a saját magunk életében, legyen példa számunkra erkölcsi nagyságuk, transzcendens világképük, hűségük elveikhez, a választott ügyhöz, a hazához.

 

Prof. dr. Patyi András rektor beszéde 

Tisztelt Emlékező Közösség!

Megtisztelő, hogy a mai októberi gyásznapon én szólhatok Önökhöz és tehetem ezt éppen itt, a Ludovika kápolnájában.

Navita de ventis, de tauris narrat arator, Enumerat miles vulnera, pastor oves.

Azaz: a szélről beszél a hajós, ökreiről a szántóvető, sebeit számolja a katona, s juhait a pásztor. Vagyis mindenki arról beszél, amihez ért. Nem vagyok történész, így kérem, nézzék el, ha ebben a beszédben a jogi szempontok kerülnek majd előtérbe.

Október 6-a a legfontosabb magyar emléknap és emlékünnep, mert ez volt az a legfontosabb történelmi esemény, amelyre minden magyarnak, mindenkor, minden időben (önmagában vagy közösségében) emlékezni kell.

Ez a nap elsődleges jelentése szerint az aradi vértanúk és a Pesten vértanúhalált halt miniszterelnök emlékének, egészen pontosan megöletésük emlékének a napja. De ez csak az elsődleges jelentése. Ha néhány tényt és körülményt csak vázlatosan is áttekintünk, további jelentések és jelentőségek tárulnak fel előttünk.

Ha a mártír miniszterelnökkel kezdjük, az első kérdés, hogy vajon mit vétett gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar miniszterelnök? Mit tett, amivel gyilkosai szemében halált érdemelt a törvényes magyar végrehajtó hatalom alkotmánynak megfelelően kinevezett miniszterelnök, a főrend, aki kulcsszerepet játszott az 1848-as törvények (az új alkotmányos rend) kialakításában, főrendi házbeli megszavazásában, az uralkodói szentesítésében, majd végrehajtásában. Lehet, hogy osztrák szemmel nézve épp ez volt a bűne, hiszen kezéhez vér nem tapadt, az 1848 szeptemberében kirobbant osztrák–magyar háborúban nem vett részt, a magyar Országgyűlés V. Ferdinánd király általi feloszlatása után nem vett részt a kormányzati tevékenységben, sőt az 1849 áprilisi trónfosztás idején már osztrák fogságban volt, hiszen január 9-én letartóztatták. Az ellene felhozott vádak jelentős része az október 3-i uralkodói rendelet előtti időre vonatkozott, amelyre egyébként a rögtönítélő hadbíróságnak nem is volt hatásköre.

Esetében tehát még az oktrojált jog szerinti alapvető tényállási elemek is hiányoztak a felelősségre vonáshoz, szemben a honvédtisztekkel, tábornokokkal, akik tettlegesen, fegyverrel harcoltak a cs. kir. csapatok ellen. Mi volt tehát a baj vele? Meglehet, hogy éppen az új, független és egységes, alkotmányos Magyarország vezetésében játszott szerepe, azon belül talán az erdélyi 1848. évi I. tc. szentesítésében játszott kulcsszerepe. Lehet, hogy az ország területi és közjogi integritásának helyreállításában betöltött hatása volt, ami bosszúért kiáltott? Erre enged következtetni, hogy a két ország egyesítését – bár az uralkodó szentesítette a törvényeket – az osztrák felfogás nem fogadta el, Haynau győri kiáltványa is külön kezelte a két országot (s a Kiegyezés után újra ki is kellett mondani az uniót!). Mi volt tehát Batthyány szerepe? Ő nem egyszerűen támogatta a két társország országgyűlése által törvénybe iktatott országegyesítést, hanem a törvény erdélyiek által kiállított és általa őrzött hiteles másodpéldányát maga adta át a bécsi Államkonferencia ülésén szentesítésre, amikor az eredeti felterjesztett törvény valahogyan elveszett. Ezzel nemcsak az vált nyilvánvalóvá, hogy Bécs nem akarja az uniót, hanem az is, hogy nem tudja azt ilyen kicsinyes eszközzel megakadályozni.

Mindeddig a mártír miniszterelnökről volt szó, az október 6-i aradi vértanúk ügye sokkal inkább egy másik vezetőről, a „másik Lajosról”, Kossuthról szól.

A magas kort megért egykori kormányzó elnök szavait egy 1890-ből származó fonográf felvétel őrzi:

„A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelhetni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgotha porába, engem October 6.-ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, 's a magasztos példáért, melyet az utódoknak adtanak; 's buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!”

Azon kívül, hogy ez a hosszú mondat sejtetni engedi az addigra már agg kormányzó egykori szónoki nagyságának méreteit, kimondja a kulcsfontosságú gondolatokat is: Kossuth áldja a „vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt”. Ezt a mondatot úgy is érthetjük: „irántam való hűségükért”!

Az Aradon törvénytelen katonai terror által meggyilkolt vértanúk egyszerre voltak hősök és bátrak. Egy ország és egy nemzet szabadsága mellé álltak, e szabadság megvédésére tették fel az életüket, esküt tettek rá, s annak betartását mindvégig vállalták. Esküt tettek a hitük szerint érvényes alkotmányos rend megvédésére, az Erdéllyel egyesült Magyarország jogainak megvédésére, akár a saját uralkodójuk által küldött agresszorok ellenében is. Hűek voltak a Hazához és hűek Kossuthhoz, hiszen az uralkodói rendelet és a Haynau-féle kiáltvány az Országgyűlés feloszlatása utáni forradalmi és harci cselekmények miatt helyezte kilátásba a büntetést.

E vértanúk úgymond bosszú áldozatai lettek. Sértett, önbizalmukat ezzel helyreállítani akaró gyilkosok bosszújának áldozatai, akik mögött a legfőbb gyilkos maga Ferenc József volt, a kivégzendők kategóriáit és büntetését pontosan meghatározó 1849. augusztus 29-i utasításával. Bosszút álltak e hősökön, mert merészeltek átlépni vagy belépni a magyar hadseregbe, mert merészeltek az országra támadó horvát és osztrák csapatokra lőni, merészeltek a trónjától megfosztott Habsburg uralkodó ellen fordulni.

Bár, ha közelebbről megnézzük, bizony, az is lehet, hogy ez az uralkodó nem is volt uralkodó, hiszen nem volt megkoronázva, a magyar alkotmány szerint egy családi alku nem tesz senkit magyar királlyá. A bosszú e hamisítás elfedésére is szolgálhatott, hiszen a nemzet árulását éppen a Habsburgok követték el.

Amikor tehát a volt kormányzó szentemlékű vértanúkról beszélt, arra is gondolhatott, hogy ezek a bátrak érte (a kormányzó elnökért) is harcoltak és haltak.

Ő nevezte Aradot a magyar Golgotának, ahol az isteni áldozathoz hasonló áldozatot mutatott be a magyar nemzet a szabadság, a nemzeti önállóság és a bátorság oltárán. Olyan áldozatot, olyan hűséget, amely előtt csak „térdre borúlva” fejezhetjük ki érzéseinket.

E kivégzések és a hősök sorsa Kossuth szerint magasztos példaként szolgál az utódoknak. De nemcsak a hősiesség, hűség és bátorság magasztos példája ez az esemény, hanem az emberi méltóság és a jog megtagadásának példája is. E megtagadás legfőbb jele, hogy császári tisztként végeztek velük.

1. Aulich Lajost, a Sándor császár gyalogezred alezredeseként;

2. Török Ignácot, a császári királyi utászkar alezredeseként;

3. Láhner Györgyöt, a császári királyi gróf Gyulay Ferenc gyalogezred őrnagyaként és a III. zászlóalj parancsnokaként;

4. Schweidel Józsefet, a 4. Sándor orosz nagyherceg huszárezred őrnagyaként;

5. Poelt von Poeltenberg Ernőt, a 4. Sándor orosz nagyherceg huszárezred kapitányaként és századparancsnokként;

6. Nagysándor Józsefet, az 5. huszárezred 1847 óta nyugállományban lévő kapitányaként és századparancsnokként;

7. Knezić Károlyt, a 34. porosz herceg sorgyalogezred századosaként;

8. Gróf Leiningen-Westerburg Károlyt, a 31. gróf Leiningen sorgyalogezred századosaként;

9. Dessewffy Arisztidot, a gróf Radetzky huszárezredben 1839 óta nyugállományban lévő kapitányként és századparancsnokként;

10. Damjanich Jánost, a 61. Rukawina sorgyalogezred századosaként és egy gránátos század parancsnokaként;

11. Lázár Vilmost, a 34. gyalogezred hadnagyi rangjáról 1843-ban tiszti jellegének megtartása nélkül leköszönt személyként;

12. Kiss Ernőt, a cs. kir. 2. (Hannover) huszárezred ezredeseként;

13. gróf Vécsey Károlyt a 2. huszárezred tisztjeként vonták felelősségre.

Jogmegtagadás volt ez. Bíráik szerint nem volt joguk a magyar honvédi rangokat viselni, mert az osztrákok nem tekintették a magyar honvédséget legitim haderőnek, mert a jogmegtagadás az egész magyar államra és nemzetre kiterjedt, hiszen nem ismerték el a magyar országgyűlés jogát arra nézve sem, hogy haderőt állítson fel, azt szervezze, vezetéséről és vezérletéről rendelkezzen, ezzel az alkotmányos önállósághoz való jogunkat, a saját alkotmányunk szerinti kormányzáshoz való jogunkat tagadták meg. Ennyiben ez szuverenitás-megtagadás is volt!

Az eset nemcsak a jogmegtagadás példája, hanem azé is, hogy miként igyekszik a nemzeti emlékezet egy gyalázatos tett igazi nevét magasztosabbá emelni, azt az áldozatokhoz és nem az elkövetőkhöz igazítani.

Vértanúkról, mártírokról, hős és hűséges áldozatokról beszélünk, gyásznapról és gyászünnepről, hiszen ezek a fogalmak képesek a nemzet megmaradásához szükséges fennkölt összetartást megalapozni és fenntartani, és ezáltal az egész nemzetet egyesíteni.

De ha jogi minőségében, pőrén és meztelenül, az elkövetők felől nézzük, a hadbírótól a táborszernagyig és az úgynevezett uralkodóig, akkor látnunk kell, hogy itt bizony gyilkosságok történtek, az aradi tizenhármat, s a másik három főtisztet, a miniszterelnököt meggyilkolták.

De ez a nagylelkű és nagy lelkű nép nem akar emlékezni a gyilkosokra. Neki a hősei kellenek, akiket halálukban is szerethet, a gyilkosoktól iszonyodik és elfordul.

Ha van népdal, amit mindenki ismer, akkor ez a Kossuth-nóta. Mindenki ismeri a refrénjét is: „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” A verbuválásról szólók mellett van egy versszaka a tizenhármakról is. A nép így őrizte meg e soha el nem felejthető neveket és azt, hogy bár ők meghaltak, de akkor is, mindig is éljen a magyar szabadság és éljen a Haza!

Leiningen gróf, Damjanich János,

Kiss, Poeltenberg, Láhner, Lázár Vilmos,

Aulich, Knezich, Nagysándor, Schweidel,

Török, Dessewffy, gróf Vécsey.

Éljen a magyar szabadság, éljen a Haza!

 

ZALAVÁRI TÁBOR - 2015

Ebben az évben 12. alkalommal rendezte meg a Katolikus Tábori Püspökség Zalaváron a környezet- és természetvédelmi tábort a katonaszülők gyermekeinek.

Az elmúlt években minden tábor után kaptunk visszajelzéseket, általában pozitív hangvételűt és kritikákat is, melyeket a legtöbb alkalommal építő jellegük miatt „hasznosítottunk” a következő táborokban. Ebben az évben az idei táborvezető Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész az alábbi levelet kapta e-mailen, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni.

 

ÍGY IS LEHET  – Környezet- és természetvédelmi tábor, Zalavár

Mindig problémát jelentett, hogy nyáron jó helyen legyenek a gyerekeink, unokáink. A 10-16 év körüli gyereknek csak homályos gondolatai, érzései vannak az -áció, -káció, -vakáció első öröme után, majd legtöbbször elönti az unalom. Jön a gond az egyik oldalról: hol és mit fog enni a gyerek, mit csinál majd egész nap? Másik oldalról pedig a jön a számítógép, az okos telefon játékai, néha egy-egy „haverral” való közös számítógépezés, sokszor on-line játékok az interneten. Ami ráadásul veszélyes, hiszen a másik oldalon az idegen, az ismeretlen személy bárki lehet. Olykor talán szóba jön a kerékpár, a deszka, a sport, és a tábor – de az anyagi nehézségek miatt ez kevés kiválasztottnak lehetséges.

A mi személyes tapasztalataink, a nagyszülők tapasztalatai. Hát, mit mondjunk? Tudomásul kell vennünk, hogy egy mindjárt 16 évesnek nem jelentünk megfelelő társaságot. Ezért igyekeztünk, hogy önállóan, kortársak közé is kerüljön nyaranta. Több táborban volt korábban, ezek között a cserkésztábor különösen jó volt, de azért sohasem volt felhőtlen az élmény. Bár sokszor egész jól is érezte magát, de igazi, átütő siker csak idén volt. „Egy percet sem unatkoztam …” – mondta. Pedig nem számítógépeztek, nem okostelefonoztak – aki vitt telefont, le kellett adnia megőrzésre, így az unokánk is ezt tette. A táborozókat naponta este 20.00 órától lehetett hívni a megadott telefonszámon, amit meg is tettünk néhány alkalommal.

A meglepetés és csodálkozással vegyes hála érzésével tapasztaltuk, hogy unokánk a Katolikus Tábori Püspökség által rendezett Zalavári Környezet- és természetvédelmi Gyermektáborban nagyon jól érezte magát. Unokánk szóhasználatával „ ez király volt, jövőre is szívesen mennék”.

Ezt a tábort elsősorban a HM-MH-ban szolgálatot teljesítő katonák, alkalmazottak és önkéntes tartalékos katonák gyermekeinek szervezték. A változatos program Zala megyében a Kis-Balatontól a Bivalyrezervátumig teljesen lekötötte a gyerekeket. Jártak hegyen-völgyön, s vízpart mellett, volt hajnali túra, ismerkedtek az erdővel, tanultak az erdő állatairól. Kenuztak, íjászkodni tanultak, volt csocsó- és ping-pong bajnokság, karaoke és kívánságműsor, különböző versenyek. Megnézték a Kis-Balaton Bemutatóházat, a Szent Adorján bazilika romjait, az ásatást. A hely történelméről, Cirill, Metód missziójáról egy római katolikus tábori lelkész tartott előadást. Misén is voltak, így a hazaszeretet, a honvédelem oldaláról – a tábori lelkész által is megismerhették a hit erejét. Talán kicsit ismerkedtek a nemzettudat kérdéseivel, a gyökerekkel …

Ez eszembe juttatja Hoffman Rózsa korábbi államtitkár pár éve elhangzott nyilatkozatának néhány szavát, miszerint „ … felborult a nemzeti műveltség, Harry Potter lassan kiszorítja János Vitézt.” Nos, az ilyen értékek alapján szervezett tábor talán felszínre hozza a hazaszeretet, a nemzettudat, a nemzeti műveltség fontosságát, erősíti azt. „A gyerekek azt élik, amit tanulnak!” (Robert Fisher pszichológus)

Biztos vagyok benne, hogy a tábor szellemisége nem múlik el a résztvevők fölött nyomtalanul ...

dr. Kézdiné Patakfalvy Katalin nagyszülő

 

FEKETE MADONNA ZARÁNDOKLAT

Írta: Horváth Kornél hadnagy, tábori lelkész

2015. június 22-25. között ötödik alkalommal indult útnak Magyarországról Czestochowába a Fekete Madonna Zarándokvonat. Idén először a Magyar Honvédség katonái szervezetten vettek részt a négy napos eseményen.

Az első nap a korareggeli ünnepélyes búcsúztatás és a zarándokok megáldása után, a Felvidéken keresztül egészen a késő esti megérkezésig közös imák, előadások, éneklések színesítették a különvonat hosszú útját. A megérkezés után autóbuszokkal utaztunk fel a kegyhely melletti II. János Pál Zarándokközpontba.

A második nap a reggelén 927 magyar zarándok sorakozott fel a Zarándokház előtt, és az előző napon begyakorolt énekeket énekelve ünnepélyesen vonult be a Fekete Madonna Kegykápolnába, ahol egy rövid köszöntés után a zarándoklat vezetői átadták a czestochowai pálos szerzetesrend perjelének az erre az alkalomra készített miseruhát. Ezután a Bazilikában ünnepi szentmise következett, melynek végén átvonultunk a Boldog Özséb Díszkúthoz, ahol katonáink részvételével a zarándokok megkoszorúzták a 2012-ben átadott kutat. Az ebéd és a délutáni szabadprogram után a kegyhelyen lévő Kordecki teremben köszöntések, elmélkedések hangzottak el lengyel és magyar nyelven. A vacsora után az ún. "Kiáltás"-ra (ima a magyar nemzetért) gyűltünk össze a Bazilikában, majd a Kegytemplomban az ún. "Apel"-re, mely a lengyel pálosok imája a lengyel nemzetért, mely a tiszteletünkre magyar nyelven is elhangzott. Ezt az Apel-t a lengyel média minden este közvetíti! Az ima végén gyertyás körmeneten vettünk részt, majd lehetőség volt virrasztani a Fekete Madonna kegykép előtt.

A harmadik nap a reggeli után ismét Kordecki teremben gyűltünk össze egy rövid imára és elmélkedésre. Ezután felsorakoztunk a Zarándokház előtt és közösen levonultunk Czestochowa belvárosába Boldog Jerzy Popiełuszko szoborához, a katyni és a szmolenszki áldozatok emlékművéhez, melyet magyar és lengyel egyházi és állami méltóságok megkoszorúztak. Délben dr. Erdő Péter bíboros, Magyarország prímés-érseke  mutatott be szentmisét, majd a Fekete Madonna kegykép helyének ünnepélyes lezárása következett. Délután keresztutat jártunk a kolostor évszázados falai mellett, majd a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusának hangversenyét hallgathattuk meg. A nap hátralévő része hasonlóképpen zajlott, mint az első napon: vacsora, Apel, virrasztás.

A negyedik napon korán keltünk, hajnalban már gyülekeztünk a parkolóban, ahonnan autóbuszokkal vittek ki minket a vasútállomásra. Különvonatunk pár perccel 6 óra után indult el Krakkóba, ahol a vasútállomásról autóbuszokkal utaztunk az újonnan épült Szent II. János Pál Bazilikához, ahol szentmisén vettünk részt. A szentmisén sor került a Szent László és Szent Hedvig ereklye átadására-átvételére. Délben a déli harangszót a Kossuth rádió ebből a bazilikából közvetítette. Délután énekes-imádságos bevonuláson a waweli Katedrálisba, ahol végleges helyére került a Szent László ereklye. Rövid szabadprogram után indultunk haza a zarándokvonattal, mely péntek kora reggel érkezett meg a Budapestre. Mindnyájan egyetértettünk abban, hogy nem csak a saját hitünk erősödött, hanem azért mert közösen, közösségben voltunk, egymás hitét is erősíteni tudtuk.

Bátran és örömmel mondhatom: mindnyájunk számára különösen nagy öröm volt, hogy katonaként részt vehettünk ezen a zarándoklaton. Nem csak élményekben, hanem lelkiekben is rengeteget gazdagodtunk. Magam és a többi katona nevében köszönjük, hogy lehetőségünk volt erre!

Történelem Ura, Mennyei Atyánk! Hálát adunk Neked, amiért a lengyel és a magyar népet a történelem megpróbáltatásain és viharain át megőrizted. Hálát adunk Neked azért a számtalan pillanatért, amikor a lengyelek és a magyarok segítő kezet nyújtottak egymásnak. Hálát adunk a közös nagyjainkért, szentjeinkért. Őrizd meg továbbra is a lengyel és a magyar népet a közös krisztusi hitben és testvéri egységben.

Boldogságos Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Lengyelország Királynője, Czestochowa-i Fekete Madonna! Mi, magyar katonazarándokok a Te oltalmadba és közbenjárásodba ajánljuk fel önmagunkat, szétszabdalt és mégis egyetlen magyar nemzetünket. Kérjük segítő közbenjárásodat, hogy a belső széthúzás és viszálykodás helyett újra az összetartozás érzése töltse be szíveinket!

A Te oltalmazó közbenjárásodat kérjük a lengyel nemzet számára is. Oltalmazd a Neked és nekünk is annyira kedves lengyel népet! Erősítsd hitét, életerejét, segítsd küldetésében a világ felé! Őrizd meg, erősítsd a népeink között fennálló testvéri összetartozást. Amen.

 

ÁLLAMTITKÁRI LÁTOGATÁS A HELIKOPTERBÁZISON

Szöveg és fotó:  Juhász Mariann zászlós  Eredeti cikk: honvedelem.hu

 
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a napokban látogatást tett az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison. A látogatás célja a Magyar Honvédségben folyó hitéleti tevékenység megismerése volt.

Az államtitkárt szolnoki látogatására elkísérte Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Takács Tamás alezredes kiemelt római katolikus tábori lelkész, valamint Nagy István alezredes protestáns tábori lelkész.

A program során Lamos Imre dandártábornok, bázisparancsnok tájékoztatta a vendégeket a bázis feladatrendszeréről, az állomány, ezen belül a repülésirányító torony munkájáról. Ezt követően a vendégek megtekintették a statikus bemutatót, valamint látogatást tettek a bázis imatermében.

A rendezvényt Takács Tamás alezredes előadása zárta, melyben beszámolt és ismertette a Tábori Lelkészi Szolgálat elmúlt húsz éves tevékenységét.

 

 

ÚRNAPI MISE ÉS KÖRMENET  a KFOR Slim Lines táborában portugál és magyar katonákkal

Pristina, 2015. június 12. - Írta: Vicze Károly százados

Az Úrnapja katolikus főünnep az eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Testének és Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban (például Angliában és Walesben) a húsvéti időt lezáró pünkösdvasárnap után két héttel tartják. Jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá.

Napja eredetileg a Szentháromság vasárnapja utáni csütörtök volt és sok helyen ma is akkor ünneplik. Számos országban, mint például Ausztriában, Németország és Svájc bizonyos részeiben, Brazíliában, Dominikában, Horvátországban, Lengyelországban, Spanyolországban, Trinidad és Tobagóban és Portugáliában munkaszüneti nap.

Az Úrnapja ünnep gyökerei a 13. századig nyúlnak vissza, egészen pontosan IV. Orbán pápáig.  Transiturus bullájában hirdette ki 1264. szeptember 8-án, hogy ezentúl, minden évben a pünkösd nyolcadát követő első csütörtökön tartsák meg az úrnapja ünnepét.

Ekkor általános szokás a körmenet és a sok virágdísz: az úrnapja idejére már teljes virágdíszbe öltözteti a tavaszt vagy a kora nyarat a természet. Az úrnapi körmenettel Magyarországon és másutt is összeforrt a virágszőnyegek, a falusi virágsátrak, a virágokkal díszített oltárok képe.

A körmeneten Magyarországon más országoktól eltérően négy stáció van: négy oltárt állítanak, amelyet a pappal és az Oltáriszentséggel végigjárnak a hívek. Az úrnapi körmenetnek saját liturgiája van. A stációknál evangéliumot olvasnak és a pap az égtájak felé áldást oszt. Ilyenkor azokért is imádkoznak, akiket a történelem viharai a négy égtáj felé elsodortak, hogy az áldás őket is elérje.

Erről az ünnepről kívántak azok a magyar katonák méltóképpen megemlékezni, akik jelenleg is szolgáltatott teljesítenek a KFOR kötelékében Koszovóban. Már előtte jó idővel felvetődött a magyar kontingens tábori lelkészében a gondolat hogy valamiképpen széppé és emlékezetessé tegyék ezt a napot. Napokkal korábban elkezdődtek az előkészületek a méltóságteljes és meghitt végrehajtás érdekében. A portugál katonák tábori lelkészének is megtetszett a gondolat és kivette részét a megszervezésből. Mivel a helyi adottságok miatt csak kettő stáció felállítására volt a Magyarországon szokásos négy helyett így hamar megegyeztek, hogy az egyiknél a magyar a másiknál pedig a portugál lelki atya fog áldást osztani és felmutatni az Oltáriszentséget. A kezdő és az utolsó stáció a kápolnában volt.

Erre az alkalomra a magyar kontingens javítóműhelyben szolgálatot teljesítő állománya különleges Oltáriszentség tartót (monstrancia) készített tanúbizonyságot adva kézügyességből és türelemből, amire igen nagy szükségük volt. Külön kis misefüzet készült portugál és magyar nyelven kiegészítve néhány helyen latinul mivel a hagyomány szerint kétnyelvű mise esetén bizonyos részeket latinul mondanak, mint például a Miatyánkot. A kettő stáció felállítására és feldíszítésére Vasárnap kora reggel került sor. Ezután a magyar katonák részére egy kis eligazítást és felkészítést tartotta Kálinger Roland százados (Rozé atya) 10 óra kezdettel a szertartás rendjéről és a latinul felolvasandó szövegekből. A mise kezdetére zsúfolásig megtelt a Slim Lines tábor kis kápolnája magyar és portugál katonákkal akik gitáros zenei kíséretről is gondoskodtak a mise idejére.

A mise befejezését követően elindult a közel 60 fős tömeg a körmenethez. Elől haladt egy magyar katona aki a fából készült kis fakeresztet vitte és jobbról valamint balról egy-egy fáklyavivő portugál katona kísérte mögöttük haladtak a tábori lelkészek az oltáriszentséggel majd őket követék a körmeneten résztvevők. Az elindulást követően 2-3 lépésenkénti csengetés segítségével igyekeztek a menet liturgikus hangulatát fokozni. Az első stációnál egy szép nyárfa alatt magyarul került felolvasásra az evangélium, a könyörgés és ezt követően folyamatos csengetés közepette az Oltáriszentséggel áldást adott az atya, amelyet a katonák térdelve fogattak. 

Ezután lassan továbbindult a menet és kettő lakókonténer közötti kis területen az úgynevezett „magyar kert” fakapuja mögött felállított második oltárnál állt meg. Itt a portugál katonák tábori lelkésze olvasott fel az Evangéliumból és mutatta fel az Oltáriszentséget a négy égtáj felé csengetés közepette.  Lassan továbbindulva visszaérkeztek a tábor kápolnájába ahol a lelki atyák megköszönték a részvételt és a portugálok meghívtak mindenkit egy kis nemzeti különlegességre a hazai specialitásukra a fűszeres portói borra és beszélgetésre a sekrestyébe.  Így téve kerek egésszé ezt a kis megemlékezést az Úrnapja tiszteletére.

 

TÁBORI-MISE KERESZTELÉSSEL ELSŐÁLDOZÁSSAL ÉS BÉRMÁLÁSSAL PÜNKÖSD ÜNNEPÉN

Pristina, 2015. május 31. Írta: Vicze Károly százados

A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg. A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, kiáradása. A Szentlélek ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára. Pünkösdöt ezen felül az egyház születésnapjának is szokták nevezni.

Külföldön szolgálatot teljesítő katonáknak minden ünnep sokkal nagyobb hangsúlyt kap, mint odahaza a megszokott környezetben. A családtól, rokonoktól, barátoktól, ismerősöktől való távollét is a hónapok múlásával egyre jobban igénybe veszi a katonákat lelkileg. A számtalan alkalommal ismételt feladatok is mindinkább kezdenek monotonná válni ami, nem teszi könnyebbé a szolgálatteljesítést. Sokan kezdenek ilyenkor olyan dolgokról is gondolkodni, amivel eddig nem vagy alig foglakoztak. Ezt a hosszú ideig tartó hideg, esős időjárás csak tetézte, ami miatt sokan már alig győzték kivárni a telet követő évszakot.  A tavasz eljövetelével a természet is zöldbe fordul és leveti téli köpenyét így jól szemlélteti az újrakezdést valamint a reményt, aminek a színe a zöld. Ilyenkor sokaknak támad kedve újra kirándulni és felfedezni azt a sok szépséget, ami körülvesz bennünket. Talán valami hasonló gondolat vezethette a KFOR-12 váltás parancsnokát, amikor Koszovó északi részében Kosovska Mitrovicától nyugatra a Cabra nevű falu mellett egy hegy lábánál lévő táborban meglátogatta a Novo Selo-i bázisról kitelepült állományt május elején és felmászott arra a hegyre, ami a tábor területéhez tartozik. Onnan egy gyönyörű völgy és számos hegy valamint domb látványa terül az ember elé, amit érdekesebbé tesznek a kisebb-nagyobb települések és folyók. Mivel a hegyre keskeny ösvény vezet fel, ami sok helyen igen meredek ezért igencsak szép kihívás felkapaszkodni a tetejére, ami körülbelül negyedórás kemény gyaloglást jelent és ilyenkor jó szolgálatot tesznek a több szakaszon kifeszített kötelek.  Talán ez az élmény is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az egyik vacsoránál felvetődjön a gondolat egy keresztállításról és szabadtéri miséről a hegytetőn mivel ott valakik korábban kettő fakeresztet is felállították. Az elképzelést tettek is követték és a kontingens Slim Lines táborában az ország fővárosában vagyis Pristinában települt állományának műhelyben beosztott katonái, zártszelvényből készítettek egy közel három méter magasságú keresztet a hozzávaló talpazattal és egy kis táblával amely Isten dicsőségére és az állító kontingensre emlékezteti mindazokat akik  a Cabra feletti hegyen járnak. Mivel a keresztállításnak és megszentelésnek komoly hagyományai vannak így azokat igyekeztek követni a KFOR magyar katonái és méltóképpen megünnepelni Pünkösd ünnepét. Az ünnepi hangulatot emelte az, hogy egy katona a külföldi szolgálatteljesítés közben kívánt megkeresztelkedni, egy másik pedig az elsőáldozásban részesülni, míg egy harmadik társuk pedig bérmálkozni, amihez külön engedélyt kellett Magyarországról kérni. Ilyen előzmények után a keresztnek külön kis gödör ásására volt szükség a hegy tetején, ami az első 20 cm után már kemény munkát igényelt mivel kemény sziklás-köves anyagból áll.  Szerencsére számos katona vállalkozott erre a feladatra és Kálinger Roland százados (Rozsé atya) iránymutatásával valamint kétkezi segítségével a csákányozás és ásás során hamar elkészült a megfelelő talpazat helye. Most már csak a jó időjárásban reménykedett mindenki mert esőben sokkal nehezebb felkapaszkodni a meredek ösvényen, ami ráadásul nagyon csúszóssá tud válni. Erre minden ok megvolt mivel előző nap vagyis szombaton egész nap sütött a nap és a KFOR kontingens törzs állománya egész napos lövészeten vett részt amit fizikailag nem is olyan könnyű végrehajtani. Másnap reggel, vagyis május 24-én reggel a Slim Lines táborban szolgálatot teljesítő katonák zuhogó esőre ébredtek, ami nem túl bíztató jelnek tűnt arra a napra. Szerencsére a reggelit követően 8 óra magasságára az eső elállt ami némi bizakodásra adott okot. Így már jobb kedvel vágott neki fél 9 körül 18 fő a közel 1 órás útnak akik közül 12 fő az URAL-4320 típusú terepjáró tehergépkocsi platóján tették meg az utat Cabráig. Ott számos társuk csatlakozott hozzájuk akik a KFOR HQ (főparancsnokságon) szolgálnak Koszovó fővárosában. Sőt még a kitelepült állományból is volt aki felkapaszkodott a hegyre ahová nemcsak a miséhez szükséges asztalt hanem minden egyéb szükséges felszerelést is fel kellett hátizsákban cipelni ami a vizes és már kissé csúszós ösvényen nem is volt olyan egyszerű. Mikor már minden a helyére került akkor kiosztásra kerültek – a külön erre az alkalomra készített – misefüzetek és a tábori lelkész külön kis „eligazítást” tartott a jelenlévő 26 katonának.

A mise majdnem pontosan 10 óra 30 perckor kezdődött szitáló esőben, ami az idő múlásával egyre csak fokozódott de ez sem szegte kedvét az egybegyűlteknek. A kereszt leleplezésével és megáldásával valamit megkoszorúzásával kezdődött a mise. Ezek után került sor a keresztelésre majd a bérmálkozásra. A mise a szokásnak megfelelően a pünkösdvasárnapi rendben folyt tovább. Az oltáriszentségében aznap nemcsak a frissen megkeresztelkedett és az elsőáldozó valamint bérmálkozó katona, hanem jó néhány bajtársuk is részesült ezzel is emelve az ünnep fényét. Az egy órás mise már zuhogó esőben ért végett így sietni kellett a közös csoportkép elkészítésével és a miséhez használt kellékek és felszerelések összeszedésével és elpakolásával. Ezután óvatosan és megfontoltan vágtak neki a lefelé vezető ösvénynek, ami már igencsak csúszóssá vált az eső hatására. A misén résztvevők közül a Pristinából érkezettek elbúcsúztak a Cabra-i táborban szolgáló társaiktól és elindultak Novo Selo-ba majd onnan tovább Koszovó fővárosába egy lelki élményekkel teli Pünkösdvasárnap délelőtt után.

 

ÜNNEPSÉG ÉS MEGEMLÉKEZÉS A MAGYAR HONVÉDELEM NAPJÁN

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

A magyar katonáknak 1849. május 21-én, három hétig tartó ostrom után sikerült visszaszerezniük Budán a Várat. Ennek állít emléket 1992 óta a Magyar Honvédelem Napja május 21-én.

Idén is a budai Várban a Dísz téren levő honvédemlékműnél tartott ünnepi megemlékezést a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség a Honvédelem Napja alkalmából május 21-én délelőtt 10 órakor, ahol jelen volt Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere, dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök, dr. Orosz Zoltán altábornagy,  a Honvéd Vezérkar főnök-helyettese, Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH ÖHP parancsnoka, Szegő László dandártábornok, a köztársasági elnök főhadsegédje, dr. Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke, dr. Nagy Gábor az I. kerület polgármestere, a tábornoki kar több tagja, a Magyar Honvéd alakulatainak több parancsnoka, a katonai attasétestületek képviselői, valamint a KatonaSuli-programban résztvevő iskolák számos diákja.

A Magyar Himnusz elhangzása után Petőfi Sándor: Tiszteljétek a közkatonákat! című költeményét Frech’ Zoltán a Honvéd együttes művésze mondta el.

Ezt követően dr. Hende Csaba Magyarország honvédelmi minisztere mondott beszédet, melyben többek között ezt mondta: A honvédelem napja mindazoké, akik az 1848-as, a két világháborúban harcolt, illetve az '56-os honvédek útját folytatják: mindazoké, akik fegyverrel a kézben szolgálják a hazát. Küldetésünket akkor vihetjük végre, ha a rendelkezésre álló eszközöket jól használva, elkötelezetten dolgozunk, és ha időről időre felidézzük, hogy a cél rajtunk messze túlmutat. Úgy újíthatjuk meg sikeresen Magyarországot és benne a Magyar Honvédséget, és csak azon az úton nyerhetjük meg a magyar szabadságot, ha minden tekintetben hűek maradunk a polgári erényekhez.

A honvédelmi miniszter beszéde után a Köves Máté Slomó tábori főrabbi, Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök és Berta Tibor ezredes, általános helynök mondott megemlékező imádságot.

Az ünnepségen megjelentek ezután a tisztelet virágait helyezték a budai Várat felszabadító és elfoglaló magyar honvédseregnek emléket állító Zala György szobrászművész által 1893-ban elkészített Honvéd-szobornál. A Szózat és a Magyar Takaródó elhangzása után az ünnepség résztvevői megkoszorúzták a Fehérvári-bástyán Görgey Artúr lovas szobrát. (Az eredeti alkotást  - melyet ifjú Vastagh György készített -  1935. május 21-én állították fel, a Bástya sétány végén, a Prímás Bástyán, melyet a II. világháborúban találat ért.  A szobor bronzanyagát az 1950-es években a Sztálin-szobor öntéséhez használták fel. Az eredeti szobor pontos másolatát Márton László készítette el 1997-ben.)

A megemlékezés résztvevői ezt követően a Kapisztrán téren levő  Mária Magdolna-toronyhoz vonultak, ahol  a Budavári Önkormányzat és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum együttműködésének köszönhetően ezen a napon nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt A Magdolna-torony története és Budapest romokban 1944-1945, 1956 címmel rendezett kiállítással. A Magdolna-toronynál Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke ismertette a volt helyőrségi templom történetét.

 

FATIMAI KÖRMENET PRISTINÁBAN A KFOR SLIM LINES TÁBORÁBAN

Írta: Vicze Károly százados - Koszovó, 2015 május 1.

Portugáliában 1917. május 13-án három gyermek egy kis nyájat őrzött a Fátima kisváros melletti Cova da Iria nevű helyen. A gyermekek neve: Lúcia de Jesus dos Santos és unokaöccse, Francisco Marto valamint unokahúga, Jacinta Marto. A déli rózsafüzér-imádság után a közelükben levő kövekből kis házat építettek azon a helyen, ahol ma a bazilika áll. Hirtelen sugárzó fényt láttak, amelyet villámnak véltek. Elhatározták, hogy hazamennek, de rögtön egy második villám világította meg a helyet kissé távolabb, lent, és egy kis tölgyfabokor felett – ahol ma a jelenési kápolna áll – láttak egy hölgyet, aki elmondásuk szerint ragyogóbb volt a Napnál és kezei között rózsafüzért tartott. A hölgy azt mondta a három pásztorgyermeknek, hogy sokat kell imádkozniuk, és meghívta őket, hogy 5 egymást követő hónap 13. napján ugyanazon órában ismét jöjjenek Cova da Iriaba. A gyermekek így is tettek, és a hölgy mind az ötször eljött hozzájuk.

Ez az eseménysorozat hosszú évtizedek alatt igen ismert és tisztelt lett a keresztények körében. Sok templomban és keresztény közösségben tartanak minden hónap 13.-ik napján úgynevezett fatimai körmenetet és ájtatottságot az évtizedekkel ezelőtti csodára emlékezve. Bár a Szűzanya imádkozást és rózsafüzért kért a békéért az sajnos nem volt túl hosszú életű a világ sok országában. Sajnos mind a mai napig vannak olyan helyek a földön ahol háború és fegyveres konfliktus zajlik. Sajnos Európában is van, olyan hely ahol a fegyverek szava számít elsősorban. Koszovóban is csak azért van viszonylagos béke, mert a NATO irányításával több ezer katona sok nemzetből vigyázza azt, köztük több mint százan Portugáliából.

A portugál katonák távol hazájuktól is megemlékeztek a Fatimai csodáról 2015 május 12-én este 9 órai kezdéssel. Már a kezdés előtt jó félórával gyülekeztek portugál és magyar katonák a pristinai Slim Lines táborban. Körülbelül 60 portugál és 15 magyar katona készülődött a körmenetre akikhez az olasz vezető tábori lelkész az amerikai atya a kísérőjével és az osztrák lelkipásztor három bajtárásával együtt. Erre az alkalomra fából készítettek egy vállon hordozható alkalmatosságot melyre a kápolnában található Fatimai Szűz Mária szobrot helyezték a lábaihoz pedig virágokból kis díszítést amely azokat teljesen körbeérte. A körmenet kezdetén portugál és magyar nyelven kerültek felolvasásra a fatimai történések első eseményei majd ezután elindult a körmenet. Elől egy magyar katona vitte a fából készült keresztet akit jobbról balról egy-egy fáklyavivő kísért és mögöttük vitte négy portugál a Szűz Mária szobrot egy kis faemelvényen akiket további négy magyar fáklyavivő katona kísért négyoladlról. Mögöttük haladtak a tábori lelkész és a körmeneten résztvevő katonák. A körmenet állomásain portugál és magyar nyelven kerültek a történések felolvasásra, míg a Rózsafüzér elhangzott olaszul és németül is. A fatimai énekeket pedig a menet alatt végig énekelték a portugál katonák anyanyelvűkön. A közel egyórás körmenet igen érdekes látvány és élmény volt mivel csak katonák vette rajta részt, de nagyon felemelő volt minden résztvevő számára. A körmenet a tábor kis kápolnájában ért végett ahol a portugál tábori lelkész minden résztvevőnek megköszönte az együttműködést és itt zárásként még egyszer elénekeltek a fatimai szűz Mária dalát a portugál katonák. 

 

57. NEMZETKÖZI KATONAI ZARÁNDOKLAT - Lourdes 

A zarándoklat mottója: „Mit tettél testvéreddel?”

ÁLLAMI és KATONAI VEZETŐK: dr. DANKÓ István HM Közigazgatási Államtitkár, dr. OROSZ Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar Főnök-helyettes, KUN SZABÓ István vezérőrnagy, HM Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkár, BOZÓ Tibor dandártábornok, MH Altiszti Akadémia parancsnok

EGYHÁZI VEZETŐ:  BÍRÓ László katolikus tábori püspök, katonai ordinárius

Szervezők: KISS Attila őrnagy, FEJÉR Ádám százados

A Zarándokcsoport-parancsnoka: dr. JELEN Gábor ezredes.

A Zarándokcsoport lelkésze: SZENTESI Csaba őrnagy, görög katolikus tábori lelkész.

ZARÁNDOKLATVEZETŐ:  TAKÁCS TAMÁS alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész.

Május 13-án, szerdán a magyar katonák zarándokcsoportja dr. Jelen Gábor ezredes vezetésével reggel 06.00 órakor autóbusszal indult el a Lourdes-ba. A szervező szolgálati személyek délben indultak el Franciaországba.

Május 14-én, csütörtökön Takács Tamás alezres, kiemelt vezető tábori lelkész, a zarándoklat vezetője és a szervező szolgálati szeméyek Kiss Attila őrnagy és Fejér Ádám százados kora délelőtt megérkeztek Lourdes-ba. A késő délutáni órákban érkezett meg Párizsból Bíró László tábori püspök, aki május 11-től a tábori püspökök tanácskozásán vett részt a francia fővárosban. A magyar zarándokkatonák csoportja az esti órákban érkezett meg.

Május 15-én, pénteken reggel 06.45 órakor Bíró László tábori püspök, Magyarország katonai ordináriusa mutatott be magyar nyelvű szentmisét a zarándokcsoportnak a Jelenések Barlangjánál. A szentmise homíliáját Takács Tamás alezredes, kiemelt veztő tábori lelkész mondta. A hagyományoknak megfelelően ezután a magyar zarándokcsoport gyetyát gyújtott a Magyar Honvédség valamennyi tagjáért.

Azok a zarándokkatonák, akik először vettek részt a zarándoklaton Szentesi Csaba őrnagy, görög katolikus tábori lelkész vezetésével ismerkedtek meg a Lourdes-dal.

Délután 15 órakor érkezett meg Lourdes-ba a dr. Dankó István HM közigazgatási államtitkár által vezetett hivatalos magyar állami és katonai delegáció, dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök-helyettes, Kun Szabó István vezérőrnagy, a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára és Bozó Tibor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka.

18.00 órakor kezdődött el az 57. Nemzetközi Katonai Zarándoklat Megnyitóünnepsége a X. Szent Piusz földalatti bazilikában. A megnyitón - mely ebben az évben a Svájci Tábori lelkészi Szolgálat által elgondolt forgatókönyv szerint zajlott le -  a részvevő katonazenekarok és a hivatalos állami és katonai delegációk bevonulása után, felolvasták Ferenc pápa üzenetét, majd Luc Ravel francia tábori püspök bejelentette az idei zarándoklat megnyitását, majd a pápa által küldött lámpásról meggyújtottá a bazilika központi oltáránál levő húsvéti gyertyát.

Este 21.00 órakor volt az  Eucharisztikus körmenet és betegek megáldása a X. Szent Piusz Bazilikában.

Május 16-án, szombaton reggel fél kilenckor kezdődött el a magyar zarándokcsoport programja a Lourdes-i Keresztút kezdeténél, a Rózsafűzér Bazilika mellett, ahol a csoport katonai tiszteletadással fogadta adr. Dankó Istvánt, a Honvédelmi Minisztérium Közigazgatási Államtitkárát és az hivatalos magyar delegáció tagjait. Az elöljáró köszöntése után a Magyar Himnusz hangzott el, majd Bíró László tábori püspök köszöntötte az állami és katonai vezetőket és a zarándokcsoport tagjait. A köszöntő gondolatok után a zarándokcsoport elindult, hogy végigjárja a mintegy 2 km hosszú keresztutat. A keresztúti ájtatosság 14 állomásánál a zarándokcsoport tagjai és a zarándokcsoporttábori lelkésze mondták az elmélkedő imádságokat és vitték azt a hordozható keresztet, melyet 1995 óta, minden évben Magyarországról hoznak Lourdesba a zarándoklatra. A keresztút X. állomásnál - melyet Magyarország állított 1912-ben - az állami és katonai elöljárók és a zarándokcsoport tagjai  mécsest gyújtottak a Magyar Honvédség békeműveletekben elhunyt katonáiért.

A keresztúti ájtatosság után a zarándokcsoport levonult a Szentélyek Vianney Szent János kápolnájába, ahol Bíró László tábori püspök 10 órakor szentmisét mutatott be, melynek zenei szolgálatát a Debreceni Helyőrségi Zenekar látta el.

A szentmise után dr. Dankó István a HM közigazgatási államtitkára köszöntötte a zarándokokat, aki többek között ezt mondta: „Lourdes a béke városa, mindnyájan azért jöttünk ide, hogy békét és barátokat keressünk akár egymás között, akár abban a hadosztálynyi katonában, akik negyvenhét országból érkeztek ide. Lourdes egyben a csodák városa, és csodák márpedig vannak – legfeljebb nem hisz bennük mindenki. Csoda volt az, ami Szent Bernadettel történt, de az is, amikor a második világháború után először összegyűltek itt a katonák, hogy egykori ellenfelekként a békéért imádkozzanak, és megtegyék az első lépéseket a megbékélés irányába. Ez a csoda azóta minden évben megismétlődik, és aki él a lehetőséggel, maga is részese lehet. A csodával tehát érdemes mindig számolni, érdemes számítani rá, és mindenkinek érdemes megtenni mindent annak érdekében, hogy észrevegye.bizonyos fokig saját életünk is csodák sorozata, ám a velünk történt jó dolgokat hamar megszokottnak, természetesen és magától értetődőnek, az életünk részének tekintjük. 

Délután kettő órakar kezdődött el a zarándoklaton résztvevő katonazenekarok fesztiválja Loudres különböző pontjain.

Ezen a napon délután fél ötkor  volt a katonai tiszteletadással megtartott koszorúzási megemlékezés a Lourdes-i Hősök Emlékművénél a Peyramale téren, ahol a hivatalos állami és katonai delegációk vettek részt.

Este kilenc órakor kezdődött el a hagyományos Mária Körmenet, mely alatt számos nyelven - köztük magyarul is - elimádkozták az örvedetes, a fájdalmas és a dicsőséges rózsafűzért

Május 17-én, vasárnap 10.00 órakor kezdődött el a nemzetközi szentmise a X. Szent Piusz földalatti Bazilikában, melyet Marc Quellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa mutatott be a jelenlevő tábori püspökökkel és katonalelkészekkel.

Délután 14 óra 30 perckor volt az 57. Nemzetközi Katonai Zarándoklat záróünnepsége a X. Szent Piusz földalatti Bazilikában.

Május 18-án,  hétfőn reggel 7 órakor a magyar katonák zarándokcsoportja hazaindult Lourdes-ból.

A 2015. évi Lourdes-i Nemzetközi Zarándoklaton több mint 12 ezer katona vett részt, a legnagyobb létszámban a házigazda franciák voltak, több mint 4000 fővel, 2500 fő olasz katona vett részt az eseményen, 775 fő érkezett Horvátországból, 622 katona Németországból.Magyarország 100 fő zarándokkal képviseltette magát.

 

KATONAI KERESZTÚT ÉS ZARÁNDOKLAT KOSZOVÓBAN

Szerző és fotók: Vicze Károly százados

Koszovó mai albán lakosainak túlnyomó többsége iszlám vallású, de ez nem mindig volt így. Az oszmán török birodalom a 15.-ik században foglalta el ezt a területet, amikor az itt élő albánok katolikus, míg a szerbek ortodox keresztények voltak. Sok katolikus albán szenvedett mártírhalált hitéért. Az albán lakosság jelentős része iszlám hitre csak a 17-18 században tért át. Azonban akadtak olyanok, akik továbbra is ragaszkodtak őseik katolikus hitéhez. Hosszú ideig rejtve és félve kellett gyakorolni vallásukat. Ez akkor változott meg, amikor az immáron hanyatló Török Birodalom egyre nagyobb területeket veszített el a Balkánon. Sok albán kereszténynek egészen a 19.-ik század második feléig kellett várnia a hazatérésre. Ekkor az Osztrák - Magyar Monarchia akkori uralkodója Ferenc József osztrák császár és magyar király segítette hazatérésüket. Talán ennek is betudható, hogy még mindig léteznek albán keresztények Koszovóban bár az ország közel 1 millió 800 ezres lakosságának csak mintegy 3%-át teszik ki manapság. Egyik jelentős központjuk Letnicában van, ami csak néhány kilométerre fekszik a Macedón határtól. Ennek a kis falunak a templomában őrzik a több száz éves fekete Madonna szobrot, amihez hasonló csak a spanyol Barcelona közeli kisvárosban van Európában, és talán az egész világon. Sok helybéli fiatal házaspár járul a szoborhoz gyermekáldásért imádkozva. A környékbeli iszlám vallásúak is gyakran teszik tiszteletüket a fekete Madonna előtt. Ettől a helytől csak néhány kilométerre fekszik egy kisebb hegy tetején Stublla e Epreme színtiszta katolikus falu, ami kacskaringós hegyi utakon közelíthető meg.

A KFOR erők főparancsnokságán (KFOR HQ) Pristinában szolgálatot teljesítő vezető olasz tábori lelkész (aki a KFOR alakulatainál szolgálatot teljesítő katolikus tábori lelkészek egyházi elöljárója) zarándoklatot és keresztutat hirdetett 2015. március 22.-re, vasárnapra a fent említett kis hegyi falu felett húzódó Szent József (albánul: SHEN JOZEFI) hegyen található keresztútra. A Pristinában található Slim Lines táborban a magyar KFOR 12.-ik váltásában (továbbiakban: KFOR-12) szolgálatot teljesítők közül 30 fő jelezte részvételi szándékát a zarándoklatra és keresztútra mivel a meghirdetéskor a KFOR HQ vállalta a jelentkezők buszokkal történő szállítását Stubla e Epreme faluba. Körülbelül 2 héttel a meghirdetett időpont előtt a KFOR vezető tábori lelkésze azt a tájékoztatást adta, hogy mégsem tudják buszokkal megoldani a jelentkezők szállítását. Ez nem kis kihívás elé állította a kontingens vezetését, mivel a katonai alakulat busza Magyarországon volt (és van is jelenleg) javítás alatt. Végül az a döntés született, hogy a szovjet gyártmányú URAL-4320 típusú platós katonai terepjáró tehergépkocsival utazhatnak a jelentkezők. Bár néhányan meggondolták magukat így is 21 fő azt nyilatkozta a KFOR-12-ből, hogy vállalja a kényelmetlenséget és az említett gépjármű platóján utazva teszi meg a Letnica-ba és Stubla e Epreme vezető közel 70 km-es utat. Az utazás előtt néhány nappal kiderült, hogy a már említett teherautónak műszaki problémái vannak. A javítóműhely személyi állománya megfeszített munkával minden olyan hibát elhárított, amely az utazást megakadályozhatta volna. Még egy kis fakeresztet is készítettek KFOR-12 2015 03 22 felirattal és ellátták magyar nemzeti színű szalagokkal.

Ilyen előzmények után 2015. március 22-én 11 óra magasságában elindult a kis csapat a pristinai Slim Lines táborból. Mintegy 70 perces utazás után megérkeztek Letnicébe, ahol megnézték a falu közel 400 éves katolikus templomát és a benne található közel 400 éves Fekete Madonna szobrot. Kálinger Roland (Rozsé atya) százados, tábori lelkész rögtönzött hittanórát tartott a padokban helyett foglalt katonáknak, miközben a templom tájolásáról és kialakításáról is beszélt néhány gondolatban a Kalkuttai Szent Terézt ábrázoló festmény előtt. Megemlítette, hogy amikor 18 éves korában elhozták Terézt, akit akkoriban még Agnes Gonxha Bojaxhiu-nak hívtak, a szülei ebbe a templomba, akkor kapott meghívást arra a szolgálatra, amelyet az árvák, betegek, elesettek és a szegények érdekében fejtett ki hosszú évtizedeken keresztül. Külön kiemelte azt is, hogy szinte csodaszerű, ahogy ezek a katolikus templomok és közösségek megmaradtak ebben az országban.

Ezután rövid ebédszünetet következett, majd tovább indultak a már említett járművel Stublla e Epreme-be, ahová délután negyed három környékén érkeztek meg. A helyi albán lelkipásztor köszöntötte a magyar katonákat röviden bemutatva a környéket és annak az elődjének a szobrát a kis téren, aki Kalkuttai Szent Terézt keresztelte. Ezután beinvitálta a csapatot a templomba, amit röviden bemutatott és néhány gondolatot mondott angolul a keresztény albánokról külön kitérve arra, amit a hazatérésük érdekében tett az Osztrák-Magyar Monarchia egykori uralkodója Ferenc József.  Időközben megérkeztek a KFOR HQ-n egyéni beosztásban dolgozó bajtársak csapata így körülbelül 30 magyar katona indult neki a keresztútnak. Mindeközben sorra érkeztek a Koszovói rendfenntartásban segédkező különféle nemzetiségű EULEX (nemzetközi rendőri erő) keretében szolgálok illetve a KFOR-t alkotó nemzetek katonái is, akik az Amerikai Egyesült Államokból, Lengyelországból, Németországból, Ausztriából, Olaszországból, Svájcból, érkeztek.

A templomban rövid eligazítást tartott a helyi plébános és a vezető tábori lelkész és majdnem pontosan 15 órakor elindult a katonák menete, hogy csatlakozzon a helyi és környékbeli lakosok több száz fős tömegéhez, akik a keresztút első állomásánál várakoztak. Óvatos becslések alapján legalább 700 fő gyűlt össze, hogy együtt tegyék meg a 989 méter magas hegyre vezető meredek keresztutat. Az időközben 3 fősre bővült albán lelkészek mellett amerikai, osztrák, lengyel és két olasz tábori lelkész valamint Rozsé atya segédkezett, továbbá jó néhány helyi szerzetes nővér.

 

A tizennégy stációból kettő alkalommal is magyar nyelven hangzottak el a beszédek és az imák, amelyeket hordozható hangfalak segítségével igyekeztek eljutatni mindenkihez. Eközben a magyar katonák felváltva vitték a magukkal hozott keresztet. A felfelé vezető út átlagosan 2 méter széles volt, és több helyen igen meredek, valamint számos helyen igen csúszós és havas, ami bizony nem könnyítette meg az előrehaladást. Ennek ellenére a hosszúra nyúlt tömeg igen fegyelmezetten és tülekedés nélkül teljesítette a keresztutat, és 16.45-re mindenki feljutott a hegy tetejére a keresztekhez. Itt lehetőség nyílt megnézni a csodaszép környéket, amelyet kisebb-nagyobb hegyek, dombok valamint ezeket összekötő völgyek alkotnak, amelyekben a falvak elszórtan helyezkednek el, szépen belesimulva a tájba. Ezek után mindenki elindult le a hegyről és a KFOR katonák valamint az EULEX állománya is, akik a helyi templomba siettek. Megérkezés után elkezdődött a szentmise, amelyet nemcsak a helyiek nyelvén, hanem egy-egy szakaszát angolul, németül, lengyelül, olaszul és magyarul is celebrálták. Már majdnem 19 óra volt, amikor véget ért a mise, amelynek a végén közös csoportkép készült, amelyen minden külföldi rendőr és katona szerepelt. A Slim Lines-ba tartó magyar katonák fáradtan, de annál vidámabban kapaszkodtak fel a zuhogó esőben a teherautó platójára és kezdték meg a táborukba tartó utazásukat.

 

PILÁTUSTÓL A GOLGOTÁIG…

Forrás: Honvedelem.hu; Szerző: Csajbók József zászlós; Fotók: Csajbók József zászlós
 
A Koszovóban szolgáló magyar békefenntartók is megünnepelték Jézus Krisztus feltámadását, vagyis a húsvétot. Az ünnepről és a húsvétra való felkészülésről Kálinger Roland századossal, ismertebb nevén Rozsé atyával, az MH KFOR Kontingens katolikus tábori lelkészével beszélgettünk.
 

 

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Hogyan készültek rá a KFOR kontingens tizenkettedik váltásának katonái, és hogyan készült rá a tábori lelkész?
A nagy feladatokra, eseményekre mindig szükséges felkészülni. Egy misszióban szolgáló katona ezt jól tudja, hiszen a missziót mindig több hónapos felkészítés előzi meg. Nincs ez másként az egyházi ünnepeknél sem. Az egyház legfontosabb ünnepét, a húsvétot is egy negyvennapos felkészülés − a bűnbánati időszak − előzi meg, melyet nagyböjtnek hívunk. Ez alatt az ember megtisztítja a lelkét, rendezi gondolatait a kiengesztelődés és lemondás révén. E felkészülés segítségével tudjuk igazán átélni a húsvéti misztériumot, amit Jézus Krisztus szenvedése, kereszthalála és feltámadása jelent számunkra. Szentmisékkel, valamint keresztútjárással készültünk a húsvéti ünnepekre, melyeken mindig szép számmal vettek részt a katonák. A magyar katonák Letnicába zarándokoltak el, a Fekete Madonna templomába. Kalkuttai Szent Teréz ebben a templomban kapta meg fiatalon a hivatását. Érdekesség, hogy még a helybéli iszlám vallásúak is gyakori látogatói a templomnak. A következő állomás a katolikus Stubla e Epreme faluba vezetett, a Szent József-templomba illetve a Szent József-hegyhez, ahol végigjártuk a keresztutat.

Milyen szertartások voltak a húsvétot megelőző nagycsütörtökön és nagypénteken?

A nagyhét szertartásai nemzetközi környezetben zajlottak, mivel a különböző nemzetek tábori lelkészei úgy döntöttek, hogy egy helyre, a KFOR-parancsnokságra szervezik a közös szentmiséket, hirdetve ezzel is az összetartozást és a keresztények egyetemességét. Nagycsütörtökön Olaszországból érkezett Santo Marciano tábori püspök atya, aki a szertartásán három magyar katonának is megmosta, megtörölte, majd megcsókolta a lábát, ahogyan azt Jézus is tette az apostolokkal az utolsó vacsora előtt. A lábmosás szimbolizálja az egymás iránti alázatot és szeretetet. Nagypénteken felelevenítettük Jézus keresztútjának 14 stációját a püspök atya vezetésével, a részt vevő nemzetek nyelvén. Két állomáson, magyar nyelven hangzott el az evangélium és az elmélkedés, melyből az egyiket Gacsal János alezredes, a kontingens parancsnoka olvasta fel.

Tábori lelkészként az idei húsvétkor mi okozta a legnagyobb örömet?

Egyértelműen a másokért való tenni akarás okozta. Éreztem, hogy tehetek valamit a katonákért, és ezáltal tehetek Jézus Krisztusért. Meg kell említenem, hogy számomra nem feltétlenül a tömeges „események” a legfontosabbak. Sokkal inkább fontosnak tartom azt, amikor egy katona személyesen megkeres, és leülhetek vele beszélgetni… Ha lehet így fogalmazni, ez a hivatása szépsége, öröme egy tábori lelkész számára! Húsvét üzenete, hogy a feltámadt Krisztusból fakadnak eszményeink, de a jövőbe vetett reménységünk is. Ebben a fényben látjuk meg, hogy mi a feladatunk a világban. A feltámadt Krisztus ad erőt emberi, katonai és keresztény hivatásunk teljesítéséhez.

 

HÚSVÉT MAGYAR KATONÁKKAL KOSZOVÓBAN

Pristina, 2015. április 12. - Írta és a képeket készítette: Vicze Károly százados

Amikor valaki hivatása miatt hosszú hónapokra kénytelen távol lenni családjától, szeretteitől, rokonaitól, barátaitól, ismerőseitől akkor az ünnepek meghitt hangulatát sokkal nehezebb visszaadni. Ez különösen igaz Húsvétra, ami Jézus tanítványai körében elköltött utolsó vacsorájáról, kereszthaláláról és csodálatos feltámadásáról szól. Mivel a világ számos pontján nincs béke és nyugalom napjainkban akárcsak 2000 évvel ezelőtt, így nagyon sok katona  - köztük több száz magyar - gondoskodik a béke és nyugalom fenntartásáról, amit katonai szóhasználattal élve „missziós szolgálatnak” is neveznek.  Jelenleg Koszovóban több mint háromszáz fő lát el ilyen küldetést a Magyar Honvédség állományából. Ők távol a megszokott hazai környezettől emlékeztek meg a Húsvét misztériumáról, mindezt úgy, hogy már két hónapja vannak távol Magyarországtól. Mivel számos nemzet katonája lát el feladatokat a balkáni országban, így jogosan vetődött fel a gondolat, hogy együtt emlékezzenek és ünnepeljenek. Ennek jegyében Nagycsütörtökön került sor az utolsó vacsorára való megemlékezésre és az eseményre, amikor Jézus megmosta tanítványai lábát. Ilyenkor sok helyen a lelkészek, püspökök, sőt még a pápa is jó néhány hívőnél megismétli a több mint 2000 évvel ezelőtti cselekedet. Erre emlékezett Santo Marciano olasz tábori püspök atya, tábori lelkészek több országból és számos nemzet katonája, aki összegyűltek Nagycsütörtökön este 19 óra körül a KFOR erők főparancsnokságának (KFOR HQ) helyt adó bázis kápolnájában, ami az ország fővárosában, Pristinában található.  A mise elején került sor a hagyományos lábmosásra, amelyet a jelenlévő legmagasabb egyházi személy végzett el egy osztrák, három magyar, kettő olasz, kettő amerikai, egy kanadai és egy német katona közreműködésével. Bár a liturgia nyelve olasz volt így is különleges élmény volt mindazok számára, akik részt vehettek rajta.

A következő napon, vagyis Nagypénteken a már említett bázison belül, de egy nagyméretű sportsátor adott helyt a keresztre feszítés felelevenítésének, amelyen sokkal többen vettek részt, mint a megelőző napi misén, bár igaz, hogy a kezdés 20 órakor volt. Az Igeliturgia megkezdése előtt az olasz tábori lelkész tartott „eligazítást” (ahogy a katonáknál szokás) a többi tábori lelkésznek és mindazoknak, akik egy-egy stáció alatt felolvasásra jelentkeztek vagy lettek felkérve. Számítógépes kivetítés is segített minden hívőnek a „lépéstartás” megkönnyítése érdekében. A stációk alatt olaszul, angolul, németül, portugálul, franciául, lengyelül és magyarul kerültek felolvasásra a vonatkozó részek, valamint elimádkozták a Miatyánkot és az Üdvözlégy Máriát.. A szertartás nyelve az olasz és angol volt, a főcelebránsa pedig a már említett Santo Marciano olasz tábori püspök atya volt. Ennek ellenére mindenki a maga nyelvén mondta el azokat a részeket, amelyeket hangosan szokás mondani. Érdekes és egyben nagyon felemelő volt átélni azt, hogy jó néhány nemzet katonája együtt közösen emlékezett Jézus Nagypénteken elszenvedett kereszthalálára. Talán ez is hozzájárult ahhoz a türelemhez, ami majdnem pontosan két órán keresztüli kitartást kívánt meg mindenkitől, aki jelen volt.  Már este 10 óra is elmúlt, amikor a szokatlanul hideg áprilisi estén mindenki a szállására elindult.

Nagyszombaton a feltámadás megünneplése már a Slim Lines táborban került sor kisebb körben 20 órai kezdéssel, amelyen a szolgálati elfoglaltság ellenére 26 magyar katona tudott részt venni Kálinger Roland százados (Rozsé atya) atya által vezetett Szentmisén.

A szokásoknak megfelelően a tűz megszentelésére került sor majd a Húsvéti gyertya megáldására és meggyújtására a megszentelt tűzről. Ezt követően minden jelenlévő egy kis mécsest gyújtott meg a gyertyalánggal. Egy kis kivetítés segítségével egy korábbi vatikáni nagyszombati miséről készült videofelvétel által egy rövid ének erejéig a katonák betekinthettek a nagyszombati római szertartásba. Ezek után került sor a felolvasásokra három ószövetségi olvasmánnyal majd a könyörgésekre, majd az Eucharisztika Liturgiájára. Bár a tábor adottságai nem tették lehetővé a kápolna falain kívül a hagyományos feltámadási körmenet elvégzését, így is nagyon meghitt és a lehetőségekhez képest belsőséges módon tudták a résztvevők Jézus Krisztus feltámadását megünnepelni a közel 1 órás nagyszombati misével. A Húsvétvasárnapi mise már a feltámadás jegyében telt ahol ugyan a megelőző naphoz képest jóval kevesebben vettek részt, de így is kerek egésszé formálva a Húsvét megünneplését távol Magyarországtól a KFOR-ban szolgálatot teljesítő magyar katonák körében.

 

A MŰVELETI TERÜLET SZÉPSÉGEI

Írta és a képeket készítette: Vicze Károly százados

Egy katonának mindig nyitott szemmel kell járnia, különösen igaz ez a műveleti területre. Ha valaki pedig nyitott szemmel jár az nem csak a hadszíntér veszélyes arcát látja meg, hanem a veszélyek mögött rejlő csodákat is. Ilyen csodának lehetett szemtanúja az a maroknyi katona, aki Kálinger Roland százados, tábori llekész, vagyis Rozsé atya vezetésével megtekintette a Visoki Decani kolostort. Az előzetes megkeresésre, Petár atya szíves invitálása volt a válasz. Petár atya a 22 szerzetes közül az, aki a külvilággal, így a kirándulókkal, zarándokokkal tartja a kapcsolatot.

Aki ellátogat a Decani kolostorhoz több évszázadot ugrik vissza az időben. Az alapító okirat 1330-ból származik, de a templom festése csak 1350-re készült el. A kolostor falai és a szerzetesek erőfeszítései mai napig megőrizték ezt a csodát az utókor számára, pedig a történelem villámai sokszor igen csak közel csaptak le. Az UNESCO részéről is érkezett segítség mikor, 2004-ben felvette a kolostort a Világörökség listájára. 2006-ban újabb előrelépés történt, mert a kolostor és a templom felkerült a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára is. A templom az albán etnikumú lakosság részéről támadásoknak van kitéve, ezért az ENSZ KFOR missziójának őrizete alatt áll.

A Pantokrátor Krisztusról nevezett templom belseje magával ragadó. A legkisebb falfelület is freskóval borított, az ikonosztáz díszesen faragott és aranyozott. Az a hívő, aki évszázadokkal ezelőtt belépett a templomba a mennyország előszobájában érezhette magát. Még ma is, megkopottan, évszázados por és koszfüggönyön keresztül is nagy hatást gyakorol az emberre.

Petár atya végigvezetett minket a templomon és a kolostorban megvendégelt minket egy kávéval, teával. Előkerült egy régi fényképalbum, melyben megmutatta azokat a fényképeket, melyek az első és második világháború idejében mutatják meg a templomot és a kolostort. A jugoszláv időkben a kolostorban párt iskola működött de a kolostor együttesben ők is felismerték az értéket ezért nem merték elpusztítani. III. István Uroš szerb király sírja és fiának IV. István Uroš szerb cárnak a síremléke is a templomban van. Ezen felül a templom falán található a legnagyobb méretű védett freskó Európában. Egy egyedülálló Krisztus ábrázolás is található a freskók közt, ahol a Megváltót kardal ábrázolják. Petár atya magyarázata szerint ez sokkal inkább szimbolikus fegyver, mellyel Krisztus elválasztja a jót a rossztól. Az összeesküvés elmélet hívei és az UFÓ rajongók is találnak maguknak érdekességet a templom freskói között. A golgota jelenet ábrázolásában van két különös részlet mely sok találgatásra és elméletek gyártására adhat okot.

Egy katonának mindig nyitott szemmel kell járnia, különösen igaz ez a műveleti területre, hisz nem tudhatja mikor talál egy igazi kincsre mint a Visoki Decani kolostor.

 

TAKÁCS TAMÁS ALEZREDES ELŐADÁSA AZ ÚJTELEPI ISKOLÁBAN

A hevesi Újtelepi Katolikus Általános Iskola igazgatójának meghívására 2015. március 13-án, pénteken Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész tartott előadást az iskola tanulóinak Nemzeti Ünnepünk, Március 15.-e kapcsán a honvédségről, a tábori lelkészek mai és egykori szolgálatáról és tevékenységéről.  Az iskola igazgatója köszönete jeléül levélben köszönte meg Takács alezredes előadását, mely „lebilincselő, szívhez szóló, a diákok számára is érthető” volt, és „az igazán fontos értékeket, emberi cselekedeteket” mutatta be.

 

ÁLDOTT SZOLGÁLAT

Forrás: MH BHD; Szerző: Singer Éva hadnagy; Fotók: Singer Éva hadnagy és Szabó Viktor

„Istenünk! Ezt a hazát Te adtad nekünk és Te segítettél, hogy az őseink meg is őrizzék. Tégy alkalmassá minket is arra, hogy hazánkat és nemzetünket, és az azt jelképező Szent Koronát védelmezzük, és hogy segíthessünk azoknak, akiket ránk bíztál. Krisztus, a mi Urunk által. Amen.”

Ezzel az áldással indulnak minden reggel szolgálatba az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység (MH BHD 32. NHD) Honvéd Koronaőrség és Honvéd Palotaőrség katonái. Rácz István százados, a katolikus tábori lelkész kiemelte: a katonák már a régi korokban is háborúba, csatába, küldetésre a náluk szolgálatot teljesítő tábori lelkészek áldásával vagy velük együtt mentek, akik Isten segítségét kérték a harc sikerére. Ezt a hagyományt folytatják, amikor a mai kor honvédei is áldással indulnak szolgálatteljesítésre. A százados hozzátette: az első alkalom előtt egy rövid tájékoztatást tartott az állománynak arról, mi az áldás lényege, illetve mit kér az egyház benne számukra. A katonák pedig annyira megszokták a rövid „szertartást”, hogy néha már ők kérik az áldást. „Ősszel a Szent Korona menekítésének útvonalán volt egy megemlékezés, és az egyik katona hozzám fordult, hogy mi itt vagyunk, itt a lelkészünk is, akkor kérünk, hogy áldj meg minket.” Ez a személyes kapcsolatokra is kihat – meséli a százados. Minden lelkész igyekszik úgy dolgozni, hogy ne csak a szolgálati helyen, a laktanyában alakuljon ki jó kapcsolat a katonákkal, hanem az áldás, házszentelés, beszélgetés kiterjedhessen az élet más területeire, az otthoni életre, a családra is, és szerencsére egyre gyakrabban adódik erre is példa.

Az emberek ősidők óta kérnek áldást, mely az élet minden területén kézzelfoghatóvá válik: a föld termékenységében, a növekedésben, gyümölcstermésben, az élet szüntelen újrateremtődésében, az emberi munka sikerében, az elismertségben, egy közösség, család harmóniájában, életünk útkereszteződéseinél, fordulópontoknál, nehéz döntéseknél, gyógyulásban és megújulásban. Az áldás nem más, mint ’a jó mondása, jókívánság, jót előidéző szó’. „Az 1541-ben Sylvester János által lefordított Újtestamentumban János evangéliuma így kezdődik: „Kezdetben vala az beszéd, és az beszéd Istennél vala és Isten vala az beszéd. Ez kezdetben az Istennél vala. Mindenek ő általa lettenek, és az mi lett semmi ő nála nélkül nem lett”.

A régiek hite szerint a beszéd az Isten megnyilvánulása. Minden, ami kimondatik, megvalósulásra törekszik. A parancs is szó, és a parancs is meg kell valósuljon. Ezért is kell áldás. A régiek nagyon jól tudták, hogy ha áldás van rajta akkor lehet csinálni valamit, de áldás nélkül nem lehet csinálni semmit, ezért kérték azt minden helyzetben, amikor szükségét látták” – mondja az áldás jelentőségéről Ádám Barnabás ezredes, az MH BHD 32. NHD parancsnoka. „Áldomást iszik a magyar például adás-vétel alkalmával, vagyis áldást kér rá, pecsétet tesz rá. A katona pedig a feladat végrehajtásához kéri az áldást. Ezt csináltuk műveleti területen, Irakban, Afganisztánban, mikor feladatra mentünk ki, a lelkipásztor mondott egy áldást. Egyrészt az emberekre, hogy elkerülje őket a veszély, másrészt a feladatra, hogy sikerrel megvalósuljon. Nálunk a Szent Korona szolgálata kiemelt jelentőségű feladat és az áldásnak az is a lényege, hogy lelkileg felkészítse a katonát. Ez a záró eleme az őrség felkészítésének és eligazításának. Ha a katona nincs rendben erkölcsileg, nincs rendben lelkileg, akkor nincs „jelen”. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a teste, hanem a lelke is ott kell, hogy legyen a szolgálat alatt. Ezért van a reggeli áldás, melyet hétfőn és szerdán a katolikus egyház, kedden és csütörtökön pedig a protestáns egyházak lelkészei mondanak. Egy parancsnok feladata az erkölcsi nevelés – hangsúlyozza az ezredes -, a parancsnok apja, papja, tanítója, szolgája és parancsolója kell hogy legyen egy személyben az alárendeltjének. Apja, mert ugyanúgy kell szeretnie mindegyik katonáját, mint a saját gyerekét. Papja, azaz lelki példája és vezetője, akihez bármikor és bármivel fordulhat, ha a tanácsra vagy segítségre van szüksége. Tanítója, aki a tudását át kell adja, hisz a parancsnok felelős a  kiképzésért. Szolgája, mert gondoskodnia kell az alárendeltjeiről, például először a katonának kell enni, utána a parancsnoknak. Parancsolója, mert felelősséggel tartozik azért, amit parancsolt vagy nem parancsolt, azért amit tett, vagy tenni elmulasztott. Itt senkire nincs erőltetve semmi. Nem adunk vezényszót, hogy „imához”, mint a régiek. Itt mindenki úgy imádkozik, ahogy akar vagy nem akar. Van, aki összeteszi a kezét, van, aki nem. Azok a katonák, akik belső lelkületüknél fogva hiszik, hogy van fölöttünk valaki, imádkoznak azok helyett is, akik ebben esetleg nem hisznek. Nem kaptam még olyan visszajelzést, hogy ez az áldás valamelyik katonát zavarta volna. Ha nem kötődünk valahova, akkor lógunk a világegyetemben” – teszi hozzá a díszegység parancsnoka – „egy katonának tudnia kell, hogy most az a küldetése, hogy katona legyen, most az a hivatása, arra adta a szavát, arra hívatott most el az Isten. A hivatás mellett nagyon fontos, hogy tudja: ez egy szolgálat, olyan szolgálat mint a gyertyáé, ami az embernek szolgál s közben magát emészti. Hisz ’szolgája’ vagyok a hazámnak, nemzetemnek s közben tudom, hogy ’áldozatot’ hozok, megtagadom egyéni érdekemet, azért, mert szeretem azt, akit vagy amit szolgálok s amely része Isten országának. Ezért kell is áldás minden nap a katonának, hogy erre emlékeztesse.”

A világ más hadseregeiben is jól tudják ezt, ezért is van saját tábori lelkésze az alakulatoknak, akik szintén áldást kérnek és osztanak. Például a brit, az amerikai vagy a lengyel csapatoknál végtelen tisztelet övezi a lelki vezetőket, lelkészeiket, papjaikat, akikről tudják, hogy a szavukkal is harcolnak.  A műveleti területeket megjárt sok magyar katona látta ezt és értette meg, hogy éles helyzetben mindennek jelentősége van, így az áldásnak is és a véráldozat nélkül végrehajtott feladat után mindig kell a hálaadás.

 

AZ ÚR ÁLDÁSÁVAL

Forrás: MH BHD; Szerző: Szabó Viktor; Fotó: Szabó Viktor és Singer Éva hadnagy

Egy új kezdeményezés indult útjára a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál (MH BHD), melynek alkalmával a házszentelés mintájára a dolgozók irodáit áldják meg.

A házszentelés eredete a 16. századig nyúlik vissza. A szertartás alkalmával a pap könyörgő és szentelő áldások által isteni kegyelmet és védelmet kér a házra, az abban lakó családra valamint annak vendégeire. A védelem a gonosz távoltartásában, míg a kegyelem a Szent Család életéhez való hasonlóság erősítésében nyújt segítséget. Utolsó két momentuma a helyiségek szentelt vízzel való meghintése és egy az ajtófélfára felírt szöveg, mely most 2015-ben a következő: 20+C+M+B+15, melyben a betűk a Christus Mansionem Benedicat (Krisztus áldja meg e hajlékot) kezdőbetűi.

Ezt a régi szép szokást a Katolikus Tábori Püspökség lelkésze, Rácz István százados irodaszentelés formájában akarja újra feléleszteni. Úgy gondolja, mivel jelen korunkban sok időt töltünk munkahelyünkön, az irodák megszentelése nagy segítséget jelent, de továbbra is otthonaink megáldása a fontosabb. A dandár állományát elektronikus körlevélben értesítette az irodaszentelés lehetőségéről, melynek eredményeképpen érkező felkérések száma őt magát is meglepte. Az MH BHD több alegységétől is számos megkeresést kapott, hogy szentelje meg munkahelyüket, többek között a dandár megbízott parancsnokától Piros Ottó ezredestől, akinek felkérésére a parancsnoki értekezlet keretében a Mária Terézia termet is megszentelte. Nem csak a Petőfi Laktanyából, hanem a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központból és a Lehel úti objektumokból is érkeztek felkérések. Sok részleg vagy alegységparancsnok az irodájában megforduló vallásos emberekre való tekintettel érezte elengedhetetlennek munkahelyének megáldását.

A lelkész nem titkolt szándéka az irodaszentelések által elérni, hogy a dolgozók otthonaikat is megszenteljék, ennek kitűnő bizonyítéka, hogy többen is felkérték azok megáldására.

 

MEGEMLÉKEZŐ SZENTMISE A DONI KATASZTRÓFA 72. ÉVFORDULÓJÁN

Forrás: Magyar Kurír Fotó: Thaler Tamás Szöveg: Trauttwein Éva

A magyar honvédek doni katasztrófájának 72. évfordulója alkalmából mutatott be megemlékező szentmisét Bíró László püspök január 12-én a budavári Nagyboldogasszony-templomban. „Miközben az áldozatokra emlékezünk, nem tudunk úgy a háborúról beszélni, hogy ne imádkoznánk a békéért” – fogalmazott.

A szentmisében azokra az embertársainkra emlékezünk, akik messze földön, jeltelen tömegsírokban, lövészárkokban, felszántott mezőkön nyugszanak, akiket már családjuk is egyre jobban elfelejt – fogalmazott Bíró László tábori püspök, katonai ordinárius a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg doni katasztrófájának 72. évfordulója tiszteletére bemutatott szentmisén az emlékező közösséget köszöntve.

Miközben az áldozatokra emlékezünk, miközben az elhunytakért imádkozunk, nem tudunk úgy a háborúról beszélni, hogy ne imádkoznánk a békéért is. A béke megvalósulása az ember Istennel való békéjétől függ, de ugyanakkor az ember feladata is: az ember indulása az ember felé, a nemzet indulása a nemzet felé – hangsúlyozta Bíró László.

Szentbeszédében a tábori püspök Ferenc pápa béke világnapjára írt üzenetéhez kapcsolódott. A teljes életre vágyó ember keresi a testvért, rászorul a testvérre, mert közösségi lény. Ez a testvériség feltételezi az igazságosságot, szabadságot, az emberi személy méltóságának tiszteletben tartását. Ezt a testvériséget öli meg a kizsákmányolás – mutatott rá a Szentatyát idézve a katonai ordinárius.

Ferenc pápa bibliai áttekintése nyomán Bíró László arról beszélt, milyennek álmodta meg Isten az embert, hogyan kezdődött a világban a testvériség hálózatának építése. Káin és Ábel története alapján mutatta be a különbözőségen alapuló, kezdetben szépen működő testvériséget, melyet az emberi önzés, a bűn rontott meg. Ez a meghasonlás, az élet alapvető értékének megvetése jelen volt a történelemben, gyűrűzött tovább a bűn következtében. Isten azonban nem adta fel tervét, hogy testvérnek lássa az embert – mondta a püspök. Elküldte Krisztust, és Keresztelő János közvetítésével választ adott az ember keresésére: Térjetek meg, tartsatok bűnbánatot! Az emberek testvéri összetartozásában felragyog Isten, a bűnéből megtérő ember Istenhez talál, s így egymáshoz is – fogalmazta meg Bíró László a kereszténység békeeszméjét.

Amikor az ember eltávolodik Istentől, a testvériség ősforrásától, az atyaságtól akkor szükségszerűen megjelenik a felebaráttól való elidegenedés, csonkul az emberben a testvériség vágya – mondta Ferenc pápát idézve Bíró László.

A jövőbe tekintve a püspök arra buzdította az emlékezőket, tegye meg mindenki a maga helyén azt, amit a béke, a testvériség szolgálata kíván. Legyünk békét sugárzó emberek, törekedjünk az összefogásra – zárta szentbeszédét Bíró László.

A szentmisén megjelent Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, Vargha Tamás, a honvédelmi minisztérium parlamenti államtitkára, Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese. Nagy számban vettek részt  a közélet, a  honvédség, és civil szervezetek képviselői. A megemlékezés a Hadtörténeti Múzeum előtt folytatódott.

Hazánk számára a történelem egyik legszomorúbb eseménye a doni áttörés. 1943 januárjában a Don-kanyarban napok alatt szinte teljesen megsemmisült a kétszázezres 2. magyar hadsereg. A magyar politikai és katonai vezetés 1942 januárjában már nem talált kiutat a német „kívánság” elől. Az akkori magyar viszonyok között legjobban felszerelt és kiképzett 207 ezer emberből álló hadsereg sorsa megpecsételődött.

A magyar csapatok 1942. június 28-án kapcsolódtak be a harcokba, július 7-én érték el a Dont. A kifáradt egységek ott védelembe mentek át a Voronyezs és Pavlovszk közötti 208 kilométernyi szakaszon. A szovjet 40. hadsereg 1943. január 12-én, szokatlanul hideg, szeles időben lendült támadásba az urivi hídfőtől kiindulva, és már aznap 8–12 kilométer mélyen beékelődött a magyar védelembe. Január 16-ára a szovjet támadás három részre szakította a magyar hadsereget. A doni veszteségekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok. A 2. magyar hadsereg 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer embert veszített el, az elesettek és a fogságba esők pontos számát nem lehet megállapítani. Az elesettek emlékére az urivi áttörés térségében, Boldirevka település mellett hozták létre a I. Magyar Központi Katonai Temetőt, melyet 1997. június 20-án avattak fel, ott 8375 honvéd nyugszik. A Kormányközi Hadisírgondozó Vegyesbizottság 1999-ben döntött egy újabb oroszországi magyar központi temető létrehozásáról. A rudkinói II. Magyar Központi Katonai Temetőt 2003. május 28-án avatták fel, itt 19 110 elhunyt magyar honvéd földi maradványait temették újra. 

 

Típus: 
Újságcikk
Tartalom dátuma: 
hétfő, 2015, január 12