Ókeresztény írók a halálos bűnökről

Ókeresztény írók a halálos bűnökről

 

Antióchiai Szent Ignác /püspök, vértanú, apostoli atya/: Levél az efezusiakhoz  (110)

A többi emberért is szüntelenül imádkozzatok. Hiszen van remény a megtérésre, hogy Istenre találhatnak. Nem tudjátok, hogy elbukhat, majd ismét felkelhet, és Istenre találhat?

 

Didakhé tón dódeka aposztolón /aapostoli atyák korának dokumentuma, a legrégibb ránk maradt egyházi rendtartás/(90)

Őrködjetek életetek fölött! Ki ne aludjanak mécseseitek és ki ne oldódjon övetek! Legyetek készen! Nem tudjátok ugyanis az órát, melyben Uratok érkezik. Gyakran gyűljetek egybe, azt keresve, mi válik lelketek javára! Semmilyen időnek nem lesz haszna kitartásotokat illetően, ha a végső időben tökéletesek nem lesztek. A végső napokban ugyanis sok hamis próféta lesz, sok rontó, a juhok farkasokká válnak, a szeretet gyűlöletbe fordul át; amikor felgyülemlik a törvénytelenség, gyűlölni fogják egymást az emberek, s akkor fog megjelenni a világcsaló Isten fiaként, a föld a kezébe adatik és jeleket és csodákat művel, melyek a világ kezdete óta nem voltak. Az emberek világa ekkor tűzpróbára kerül, és sokan megbotránkoznak és elvesznek, akik azonban kitartanak hitükben, megmenekednek ama átkozottól.

 

Római Szent Kelemennek tulajdonított 2. Korintusi levél (150 körül)

Ha megtesszük Krisztus akaratát, nyugalomra találunk, ha pedig nem, senki sem szabadít ki minket az örök bűnhődésből, ha nem tartjuk meg parancsolatait… ha nem őrizzük meg tisztán és szeplőtelenül keresztségünket, miféle bizakodással juthatnánk be az Isten országába? Vagy kiben találhatnánk ott pártfogóra, ha nem találnak nálunk istenfélő és igaz cselekedetet?

 

Hermász: Pásztor /őskeresztény irat az apostoli atyák korából, a római egyházban a 2. század elején fölmerült kérdésekről. Szerzőjének Hermászt tartják, akit Órigenész a Rómaikhoz írt levél  16,14-ban említett Hermásszal azonosított./ (155)

Mindazok, akik közülük megtérnek, a toronyban fognak lakni, de azok, akik csak később fognak megtérni, a külső falakban kapnak lakhelyet, azok pedig, akik nem térnek meg, hanem megrekednek cselekedeteiknél, halállal halnak meg… Ha meghallják a parancsaimat, megjavulnak és megtisztítják magukat, majd hamarosan megtérnek, így lakhelyük a toronyban lesz; de ha közülük valaki ismételten visszafordul a meghasonlásba, kivetik ezt a toronyból, sőt még az életét is elveszíti.

 

Tertullianusz /Quintus Septimius Florens laikus teológus, rétor/ A bűnbánatról (204)

Egyesek azonban úgy vélekednek, mintha Istennek szükséges volna még a méltatlanoknak is megadnia azt, amit fogadott, és szolgasággá teszik nagylelkűségét. Ha nekünk szükségből engedte el a halál jelét, akkor nem akarata ellenére cselekedett? Ki ígéri a megmaradást és mit ad meg kényszerből? Nemde sokan meghaltak azután? Nem vonta meg azt az ajándékot sokaktól?

Hogy ezt a tettet (a bűnvallomást) annyian napról-napra halogatják, annak oka feltehetően az, hogy ezzel inkább a szégyenre emlékeznek, mint az üdvösségre, olyanok, mint azok, akik a test szemérmesebb részeit szorongatva kínlódnak, elutasítják az orvosok tudományát, s szégyenkezésükkel együtt pusztulnak el.

 

Szent Cyprianus /Thascius Caecilius Cyprianus püspök, vértanú, egyházatya/: A katolikus Egyház egységéről (251)

A hit megvallása csak a dicsőség kezdete, de még nem a koszorú kiérdemlése, nem azonos a végső dicsérettel, csak a nagyság kezdete, mert meg van írva: „Aki mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mt 10,22). Aki nem ért célba, az csak úton van, az üdvösséghez egy lépcsőfokkal közelebb jutott, de még nem érte el a csúcsot és a célt. Hitvalló ugyan, de nagyobb veszélyeknek is van kitéve a hit megvallása után, mert jobban kihívja maga ellen az Ellenséget. A hitvallónak még szilárdabban kell állnia az Úr evangéliumában, hogy ezáltal nyerje el az Úrtól a dicsőséget.

 

Szent Cyprianus: A bukottakról (250)

Mennyivel nagyobb a hitük, mennyivel több istenfélelmük van azoknak, akik… fájlalják Isten papja előtt, és őszintén megteszik lelkiismeretük beismerő vallomását… Testvéreim! Mindegyiktek addig vallja be vétkét, amíg ezen a világon van, amíg beismerése meghallgatható, amíg elégtételét és a pap általi megbocsátást az Úr elfogadja!

 

Szent Athanasziosz /püspök, egyházatya/: Beszéd az ariánusok ellen (362)

Így tehát a Lélek az, aki az Istenben van, és nem mi önmagunk szerint. És amint fiak és istenek leszünk a bennünk levő Ige miatt, úgy leszünk a Fiúban és az Atyában, és egynek kell lennünk a Fiúban és az Atyában azért, mert bennünk van a Lélek, aki benne van az Atyában levő Igében. Amikor tehát valaki valamilyen gonoszság miatt elpártol a Lélektől, a kegyelem ugyan visszavonhatatlanul megmarad azokban, akik akarják, legalábbis amikor bűnbánatot tart az elbukott, de többé nincs Istenben az az elpártoló, mert eltávozott tőle az Istenben levő, szent és vigasztaló Lélek, hanem abban lesz, akinek alávetette magát a vétkező, mint ahogy Saullal történt: eltávozott ugyanis tőle az Isten Lelke és gonosz lélek zaklatta (1Sám 16,14).

 

Nazianzoszi Szent Gergely /püspök, a négy nagy keleti egyházatya egyike/ : Vízkeresztre 19. (381)

Ezt mondod: Ez nem lehetséges a keresztség után. Mi bizonyítja ezt? Vagy mutasd a bizonyítékot, vagy ne kárhoztasd! Ha kétség merül fel, akkor győzzön az emberségesség. Ezt állítod: Novatusnál az üldözések idején nem vették vissza a bukottakat. Mit beszélsz itt? Ha nem tartottak bűnbánatot, méltán. Én sem veszem vissza azt, aki nem hajlik meg (Iz 58,5), vagy aki méltó viselkedésével nem hozta helyre a bűnt! És ha visszafogadom, akkor az őket megillető helyet jelölöm ki számukra. Nem utánozom azonban azok esetében, akiket elemésztett már a sírás.

 

Nagy Szent Leó /440. IX. 20-tól 461. VI. 10-ig Róma püspöke/ pápa: Theodórosznak (452)

Isten sokszoros igazságossága úgy siet segítségére az emberi bukásoknak, hogy nemcsak a keresztség kegyelme révén, hanem a bűnbocsánat orvossága által is meg lehet újítani az örök élet reményét, hogy akik az újjászületés ajándékait meggyalázták, a saját ítéletükkel önmagukat elítélve elnyerjék bűneik bocsánatát: de az isteni jóság segítségnyújtása úgy van megszervezve, hogy az Isten bűnbocsánatát nem lehet elnyerni, hacsak nem a papok Istenhez való könyörgései által. Ugyanis „a közvetítő Isten és ember között, az ember Krisztus Jézus” [1Tim 2,5] azt a hatalmat adta át az Egyház elöljáróinak, hogy egyrészt a gyónóknak biztosítsák a penitenciatartás [bűnbánat megtartásának] rendjét, másrészt az üdvös elégtétel által megtisztulva a szentségek vételéhez a kiengesztelődés kapuján át őket odabocsássák.

 

II. Orange-i zsinat (529)

”A szőlővesszőkről. A vesszők úgy kapcsolódnak a szőlőtőhöz, hogy annak életéhez semmivel sem járulnak hozzá, ám onnét kapják azt, ami az élethez kell: hiszen a szőlőtő van a vesszőkben, hogy életfontosságú tápanyaggal szolgáljon nekik, s nem a vesszők szolgálnak ezzel neki. Ezért nem Krisztusnak, hanem tanítványainak van hasznára, ha egyrészt megmaradnak Krisztusban, másrészt bírják a bennük maradó Krisztust. Mert ha levágták a vesszőt, az eleven gyökérből egy másik hajthat ki; ám a levágott vessző nem élhet gyökértelenül.”

 

Típus: 
Gyónás
Tartalom dátuma: 
kedd, 2014, július 1