Önmegtagadás

Önmegtagadás

Latinul: mortificatio, abnegatio sui

Küzdelem az érzékek rossz hajlandóságai, az érzéki vágy és a szenvedélyek ellen azért, hogy engedelmeskedjenek az akaratnak, az akarat pedig vesse alá magát Istennek.

Az Ószövetségben alapformája a böjt, ami a kovásztalanok hetében az egyiptomi nyomorúságra emlékeztette Izraelt (vö. Kivonulás könyve 12,15), a bűnbánat részeként, pl. az engesztelés napján viszont vezeklés értéke volt (vö. Számok könyve 29,7; 30,14). Hosszabb időre is vállaltak önmegtagadástt a nazírok.

Az Újszövetségben alapszabály: „aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl a keresztjét” (Lk 9,23). Részleteiben a test sanyargatása (Levél a kolosszeieknek 3,5A rómaiaknak írt levél 8,13), kívánságainak megtagadása (Levél a galatáknak 5,24), meghalni a világnak (uo.), a régi ember levetése (Levél a kolosszeieknek 3,3), küzdelem a jóért (A rómaiaknak írt levél 6,4).

A belső önmegtagadás a fantáziára és az emlékezetre, továbbá az értelem és az akarat használatára is vontakozik, elsősorban sajátos erényeik gyakorlása által.

Típus: 
Etika és értéktan
Tartalom dátuma: 
csütörtök, 2016, január 7