Önszeretet

Önszeretet

Latinul amor sui

Az önmegvalósítás erénye, a szeretetnek az a fajtája, melynek azonos az alanya (aki szeret) és a tárgya (akit szeret).

Az erkölcsi rendben a személy sajátos erényeinek és képességeinek kibontakozását, gyarapodását és megőrzését, a tevékenységek e célba állítását, s ezzel magát az üdvösséget  szolgálja. A beszámíthatóság határain belül az ösztönöket is uralja. Mivel a szeretet a tökéletesség köteléke, az önszeretet az önmagunkkal kapcsolatos összes dologban a tökéletesség feltétele. Erkölcsi természetét jelzi, hogy a főparancs második fele: „szeresd felebarátodat mint önmagadat" (Leviták könyve 19,18; Evangélium Máté szerint 22,37-40Evangélium Márk szerint 12,31; Levél a zsidóknak 13,3) kötelez rá mindenkit és a felebaráttal való kapcsolatnak alapfeltétele és mintája. Mint természetfölötti erény arra tesz képessé, hogy önmagunkat Isten szándéka és törvényei szerint lássuk, akarjuk, védjük és valósítsuk meg.

A helyes önszeretet nem a lelkiismerettől függetlenül ébredt vagy keltett spontán kívánságok gátlástalan kielégítése, hanem már pusztán természetes szinten is megfontolt, távlatokat és másokat (kisebb-nagyobb közösségeket) is figyelembe vevő alapmagatartás és tevékenység (szolidaritás). Az önszeretet ellentétes víciumai az önzés, mellyel az ember kizárólag önmagára és a maga érdekeire figyel, és ebben el tud jutni Isten gyűlöletéig is; és a lustaság, mely mulasztások sorozatával akadályozza meg az emberben Isten szándékainak megvalósulását.  

Típus: 
Etika és értéktan
Tartalom dátuma: 
csütörtök, 2016, január 7