Rádióműsor - 2013. január 23. - 11. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET - 2013. január 23.-ai műsor (11. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/36039

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 11. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

"Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el." - mondja Jókai Mór. Jó napot kívánok, a szerkesztőt Fodor Endrét hallják.

A tábori lelkészeket bemutató sorozatunkat folytatjuk, majd a hősökről, jelentőségükről, példamutatásukról beszélünk.

7 évvel ezelőtt 42 halálos áldozatot követelő repülőgép szerencsétlenségben, tragikusan elhunytakra emlékeztek Hejcén.

Adásunk végén, kalendárium.

 

Következzenek a részletek:

A Katolikus Tábori Püspökség munkájáról, feladatairól már beszéltünk korábbi adásainkban, sőt a tábori lelkészek közül is már néhányan bemutatkoztak az adásunkban. Folytatjuk e sorozatunkat.

- Dr. Alácsi Ervin tábori lelkész vagyok, Hódmezővásárhelyen.

Mióta tábori lelkész?

- 2009 október elsejével kerültem állományba, és abban az évben április 19-én szentelt föl Bíró László püspök úr. Tulajdonképpen nem terveztem ezt, csak így alakult. Én külföldön tanultam sokáig, közel 13 évet, és utána az a papi közösség, amelynek én tagja voltam, úgy határozott, hogy nem érdeklődik Magyarország iránt. Márpedig számomra Magyarország egy prioritás volt. Én mindenképp haza akartam jönni, és akkor úgy döntöttem, hogy otthagyom ezt a papi közösséget, és itthon próbálok keresni egy püspököt, aki hajlandó engem fölszentelni tizen sok év teológiai tanulmány után. Végül a tábori püspökségnél kötöttem ki, a szegedi püspök, Kiss-Rigó László szentelt föl diakónusnak, majd Bíró László püspök úr szentelt engem pappá Hódmezővásárhelyen, április közepén, 2009-ben. Ugye minket dupla jogállásúaknak neveznek. Tehát mi egyszerre két egyenruhát hordunk. Egyszerre vagyunk egyházi személyek, egyszerre vagyunk papok, és egyszerre vagyunk ugye tisztjei a Magyar Honvédségnek. Ez azért nem mindig könnyű helyzet. Ezt olykor nehéz összeegyeztetni, de ezen dolgozunk.

Szép dolog ez.

- Szép nyilván

Összetett.

- Nyilván szép, és tulajdonképpen a két dolog az eléggé hasonlít is egymásra. Hiszen mind a két – fogalmazzunk így – intézmény, egy erősen hierarchikusan fölépülő intézmény, és ezért tulajdonképpen nem is annyira különbözik a két dolog egymástól. Inkább arról van szó, hogy a honvédség maga, másfajta hozzáállást követel meg azért, mint mondjuk az egyházi szolgálat, az egyházmegyéken belül. Nyilván azért, mert ez egy réteg pasztoráció, amit mi végzünk.

Nyíltak a katonák?

- Ők is részei ennek a társadalomnak. Közöttük is körülbelül ugyanannyian vallásosak, mint amennyien a civil életben. Közöttük is körülbelül ugyanannyian járnak a vallásosak közül templomba rendszeresen, mint a civil életben. Úgyhogy ilyen értelemben olyan túl nagy különbség nincsen.

Viszont nyitott szemmel kell járni, észre kell venni esetleg azokat az embereket is, akik mondjuk nem keresik meg, de segítségre szorulnának.

- Ez elég nehéz feladat a honvédségen belül, mert mi tulajdonképpen ugye el vagyunk tiltva az úgynevezett prozelitizmustól. Tehát mi el vagyunk attól tiltva, hogy nyíltan végezzünk apostoli munkát, tehát próbáljuk „meggyúrni”, meggyőzni a katonákat. Ez nekünk nem feladatunk. Bizonyos értelemben a tábori lelkész beleszorul egy ilyen szentség kiszolgáltatói státuszba, ami nem egy kényelmes helyzet lelkipásztori szempontból. De természetesen megvan annak az útja és módja, hogy a katonákat elérjük anélkül, hogy próbálnák őket – hogy mondjam -, olyan szektás módra meggyőzni, és ajtóról-ajtóra járva végiglátogatni őket. Erre elsősorban a missziók adnak kiváló alkalmat. Egy ilyen zárt, eléggé stresszes környezetben kell hat hónapot leélniük, és ilyenkor sokkal nyitottabbá válnak a katonák. Egyrészt nagyobb az igényük arra, hogy valaki meghallgassa őket, hogy valakinek el tudják mondani a problémájukat. Másrészről ez jó alkalom számukra arra, hogy bepótoljanak olyan dolgokat, amik elmaradtak. Azért, mert a hétköznapi életüket élve a család és a munkahely között ingázva, olykor egyszerűen nem jut már idejük ilyesmivel foglalkozni. Úgyhogy rengeteg olyan helyzet van, amikor a katona a hat hónapot arra használja föl, hogy az elmaradt keresztelést, szentáldozást, bérmálkozást stb. bepótolja.

Mikor elégedett a hivatásában betöltött feladatával?

- Elcsépelt lózung, de igaz, hogy a jó pap holtig tanul. Nekem meggyőződésem, hogy egy pap jól teszi, sőt kötelessége, hogy magát folyamatosan képezze. És ezalatt nem feltétlenül azt értem, hogy teológiai könyveket bújjon - bár az is fontos -, hanem  a lelki életben is képezze magát. Az imádságos életben olvasson lelki olvasmányokat, és így tovább. Tehát nyilván ilyesmivel kell, hogy foglalkozzon. De emellett hála Istennek, azért ez egy olyan területe a lelkipásztorkodásnak, ami mellett azért lehet más dolgokkal is foglalkozni. Én például eredendően tanárnak készültem. Például szeretek nyilván teológiával foglalkozni, esetleg teológiai jellegű cikkeket írni, vagy fordításokkal foglalkozni. Vagy például most jöttem haza Ausztriából, ahol egy kurzust oktattam azon az egyetemen, ahol végeztem. Tehát én azért e mellett hála Istennek, azért találok időt és energiát arra, hogy más dolgokkal is foglalkozzam, ami nyilván egyrészről táplálja az én hitemet, és gazdagítja az én lelki tapasztalatomat. Másrészről meg esetleg másnak is hasznos lehet.

Vajon a mai fiatalok, a mai gyerekek találnak-e példaképet közvetlen, vagy tágabb környezetükben? Dr. Hermann Róbert főtanácsossal a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosával, tudományos helyettessel, történésszel beszélgettünk erről, többek között történelmi példákat említve.

Manapság akkor, amikor celebek és a médiasztárok világát éljük, történelmi személyiségek, az ő példaképszerű útmutatásuk nem ennyire tetten érhető a társadalom tagjai körében.

- Ez eléggé valószínű, ugye tegyük hozzá, hogy egy általános világjelenségről van szó. Tehát nem tudom, hogy mondjuk a francia ifjúság körében ma mennyire népszerűek a francia forradalom szereplői, vagy a napóleoni tábornokok, vagy Amerikában Abraham Lincoln, vagy George Washington mennyire dobogtatja meg a 14 és 25 év közötti korosztálynak a szívét. Itt ugye magának az emlékezetnek a fenntartásáról van szó. Ugyanakkor viszont azt láthatja az ember, hogyha van olyan tanáregyéniség, vagy van olyan felnőtt, aki megfelelő módon tudja közvetíteni ezeknek az embereknek az életpályáját, az életpályájuknak a tanulságát, akkor a gyerekek vagy fiatalok igenis nagyon fogékonyak erre. Egyetlen konkrét példát szeretnék erre mondani. Most már 20 éve annak, hogy gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban évről-évre október hatodika környékén rendeznek egy tudományos konferenciát, Hajós József tanár úrnak a szervezésében. Erre attól függően, hogy mennyien érünk rá, négyen, hatan, nyolcan, szoktunk elmenni 48-as történészek, és mindig nagyon nagy az érdeklődés a diákság részéről. Mindig van egy nagyon szép emlékműsor valamelyik aradi vértanúhoz, vagy valamennyiükhöz kötődően, és úgy látom, hogy a gyerekeket ez a dolog megfogja. Tehát nagyon sok múlik azon, hogy milyen közvetlen hatások érik őket a környezet részéről. Az, hogy mondjuk a tömegkommunikációnak, tehát akár a televíziónak, rádiónak, internetnek vagy az újságoknak ebben milyen szerepe és milyen hatékonyságú szerepe van, hát ez már erősen kérdéses. De szerintem valamennyi történeti személyiségünkkel, így van István királytól, Hunyadi Jánoson át, mondjuk Kossuth Lajosig.

Egy-egy történelmi esemény kapcsán, mennyire maga az esemény és az akkor történések, és mennyire az abban résztvevő személyek, történelmi személyiségek a meghatározóak?

- Ezt eseménye válogatja. Tehát ugye ez nyilván olyan, hogy mondjuk az I. világháborúnál ott maga az eseménysor az, ami nagyon fontos, és hogyha megkérdeznének ma az utcán bárkit, hogy mondjon öt 1914 és 1918 közötti osztrák-magyar tábornokot, akkor nem valószínű, hogy tudna. Talán a miniszterelnököt meg tudná nevezni. Ugye 1848-nál szerintem ez a dolog kiegyenlítettebb, tehát ennek sokkal emberibb arca van. Egyrészt valóban súlyos történeti személyiségek szerepeltek ebben a korban, Kossuth, Görgey, Bem, Petőfi, Vasvári, aradi 13 vértanú, Perczel Móric és a többiek. Másrészt pedig magának az eseménysornak is meghatározó szerepe volt a magyar nemzeti történelem szempontjából. Márpedig ezt mindenképpen hangsúlyozni szeretném, hogy a katonai vereség ellenére, ez alapvetően egy sikeres eseménysor volt. Hiszen ugye azok a törekvések, azok a követelések, azok az igények, amiket a magyar reformellenzék 1847-1848 fordulóján megfogalmazott, és amelyeket 1848 áprilisában sikerült törvényekbe önteni, ezek alapvetően mégiscsak győzedelmeskedtek. Ami nem győzedelmeskedett, az, az önvédelmi, illetve a függetlenségi háború. De végül is 1867-ben, hát ott is nagyjából sikerült paritásosra kihozni a dolgot.

1848-1849 az emberek történelme a mai magyar történelemben elfoglalta már azt a szerepét, amely megilleti?

- Én azt gondolom, hogy igen. Sőt kis túlzással azt lehetne mondani, hogy mondjuk az államalapítás mellett, vagy negatív értelemben mondjuk a trianoni békeszerződés mellett, talán ez az egyik sarokköve a magyar történeti tudatnak. Mégpedig abból a szempontból is, hogy nem kötődnek hozzá olyan történeti politikai viták, mint mondjuk a 20. századi nagy sorsforduló eseményekhez.

Bocsássa meg, hogy közbevágok. Ez azért van, mert ilyen nagy időtávlatban nézzük ezt a történelmi eseményt, vagy pedig azért van, mert letisztultak azok a kérdések, amelyek még fönnálltak?

- A kettő összefügg egymással. Tehát mondjuk 1867 után azért lelkesen össze tudtak kapni egymással a 48-asok, a 67-esek, meg a 49-esek, és ugye egészen 1918-ig a közjogi kérdés az mondjuk egy meghatározó eleme volt a magyar politikai közéletnek. Viszont a fontos kérdések, tehát mondjuk a jobbágy felszabadítás, törvény előtti egyenlőség, sajtószabadság, közteherviselés és egyebek, ezek voltaképpen átmentek. 1848-49-nek egyetlen olyan történeti öröksége van, amivel máig nem tudunk igazán mit kezdeni, de egész Európa nem tud vele mit kezdeni, ez ugye a nemzeti ébredés, a nemzeti egyenjogúsítás, a nemzetiségi egyenjogúsítás. 67 után mi álltunk a kormányrúdnál, 1918 után meg hát jóval kevesebb befolyásunk volt erre a dologra. Tehát van élő öröksége máig is 48-nak, megoldatlan politikai kérdés, de alapvetően azért a kérdések többsége az tisztázódott. A másik, hogy a magyar politizáló közvéleményben 1867 után mondjuk a fő események megítélésében alapvető eltérések nem voltak. Tehát arról folyt vita, hogy mennyire volt célszerű a Kossuth politikája 1848 szeptemberétől mondjuk 1849 augusztusáig, vagy, hogy milyen Görgey szerepének a megítélése, de az hogy ez egy fontos eseménysor, hogy alapvetően egy nagy nemzeti, pozitív értelemben vett vállalkozás, erről nem nagyon volt vita. Viszont ha a 20. századot nézzük, gyökeresen eltérő, az eltérő politikai oldalak mondjuk 1918-1919 megítélése. Gyökeresen eltérő a két világháború közötti Horthy korszaknak a megítélése, 1944-1945, 1947, az ötvenes évek talán nem annyira, de az 1956-os forradalommal és szabadságharccal kapcsolatban máig is homlokegyenest eltérő értelmezések vannak. Még a forradalmi, vagy szabadságharcos táboron belül is. Hát még ugye azon kívül. Ugye gondoljunk bele, hogy hosszú időn keresztül a magyar parlament tagja lehetett egy olyan képviselő, aki ellenforradalomnak nevezte folyamatosan 1956-ot. Azért 1867 után, ha nem is volt elképzelhetetlen, hogy mondjuk egy  muszka vezető beüljön a magyar parlamentbe, akár képviselőként, akár mondjuk a felső ház tagjaként – hogy is mondjam -, soha nem nevezték ellenforradalomnak 1848-at. Tudták, hogy az ellenforradalom a másik oldalon volt, tehát mondjuk az a fajta politikai szerepjáték, kamuflázs, ami a 20. századi történelmünket átjárja, hogy mindenki minden akar lenni forradalmár is, meg győztes is, meg egyáltalán. Ez gyakorlatilag a 19. században nem volt jellemző, sokkal egyértelműbbek voltak ebből a szempontból az értékítéletek, és a politikai frontvonalak is.

Egész Szlovákiát lesújtó tragédia történt akkor, amikor a Koszovóban szolgálati idejüket letöltött katonák hazautaztak két AN24-es szállító repülőgéppel.  Az élen haladó gép pilótája máig ismeretlen okból, mintegy 3 km-rel eltért a kijelölt útiránytól, és az előírt magasságot sem tartotta be. Így történhetett meg, hogy nekiütközött a 800 m magas Borsó-hegynek. Hejcén a hét évvel ezelőtti 42 halálos áldozatot követelő repülőgép szerencsétlenségben tragikusan elhunytakra emlékeztek a hozzátartozók, barátok, magyar és szlovák katonai vezetők a felállított emlékműnél. Hende Csaba emlékező gondolatit hallják.

Martin Glváč úr, a szlovák honvédelmi miniszter.

- Innét szeretnék köszönetet mondani a térség lakosainak, a Magyar Honvédség minden tagjának, a mentőalakulatok tagjainak, akik hét évvel ezelőtt segítettek. Az ő segítő kezük által világosan megnyilvánult az együttérzés és az emberség akkor, amikor a legnagyobb szükség volt rá. Köszönet minden katonának, mindannyiuk munkájáért. Nagyra tartjuk azt. Ezt a napot pedig szívünkben sokáig megőrizzük. Tisztelettel emlékezünk mindazokra, akik e helyen életüket vesztették.

Magyarország honvédelmi minisztere, Hende Csaba.

- Emlékezni jöttünk 42 bajtársunkra. 42 olyan katonára, akik a magyar honvédség katonáival együtt a távoli Koszovóban, a békéért dolgoztak. Ezek a katonák közös dolgunkban, közös küldetésünkben jártak. Ezért a mi halottaink is. Emlékezni jöttünk, hogy azon az éjszakán a magyar hatóságok, és különösen Hejce község polgárai milyen hihetetlen erőfeszítéseket tettek azért, hogy mentsék a menthetőt. A hatósági emberek, katonák, katasztrófavédők, mindezt azért tették, mert ez a kötelességük. Azonban itt és most szeretném ismét megköszönni Hejce község lakóinak azt, hogy egy pohár teával, azzal hogy megnyitották otthonaikat, hogy talpra ugrottak egy emberként, igyekeztek segíteni a bajba jutott testvéreinken. Emlékeztessen minket ez az emlékmű és ez az esemény arra, hogy a mi biztonságunk közös, a szövetségünkön belül, a NATO-n és az Európai Unión belül együtt küzdünk a békéért és a biztonságért, és emlékeztessen arra is, hogy bajban ismerszik meg az igazi jóbarát. Biztos vagyok abban, hogy ne adja Isten bármi hasonló történne magyar katonákkal Szlovákia fölött, ugyanezzel az önfeláldozó odaadással mentenék a mi katonáinkat is. Az elhunyt hősöknek pedig mi mást kívánhatnánk keresztény európai örökségünk alapján, mint azt, hogy requiescat in pace et lux perpetua luceat ei, nyugodjanak békében és az örök világosság fényeskedjék nekik. Isten nyugosztalja őket.

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

1221 éve 792 január 30.-án halt vértanú halált Szent Teofil tengerész parancsnok. A keresztény hajóhad parancsnoka volt, amikor Ciprus közelében az arabok elfogták és hittagadásra akarták kényszeríteni, amit megtagadott. Kardal végezték ki.

771 éve 1242. január 27.-én született Árpád-házi Szent Margit, IV. Béla királyunk leánya.

555 éve 1458. január 24. Hunyadi Mátyást Budán I. Mátyás néven magyar királlyá választják.

392 éve 1621. január 30.-án született felsővadászi II. Rákóczi György erdélyi fejedelem.

314 éve 1699. január 26.-án kötötték meg a karlócai békét, amely az 1683–1697-es, a törököket a Magyar Királyság területéről kiűző osztrák-oszmán háborút zárta le. A békeszerződés Thököly Imrét száműzetésbe kényszeríti.

200 éve 1813. január 27.-én született Giovanni Biagio Luppis von Rammer magyarosan Luppis János, az osztrák-magyar haditengerészet tisztje, fregattkapitány, az önálló hajtással rendelkező torpedó föltalálója

137 éve 1876. január 28.-án hunyt el Deák Ferenc magyar politikus, államférfi, a „Haza Bölcse”

164 éve 1849. január 29.-én az Országos Honvédelmi Bizottmány Dembinsky Henriket altábornagyot nevezi ki a honvéd fősereg élére.

195 éve 1818. január 30.-án született Görgey Artúr honvéd tábornok, 1848-49-es hadvezér.

94 éve 1919. január 29.-én Balassagyarmat megvédi határait a csehszlovák csapatokkal szemben, ezzel elnyeri a Civitas Fortissima címet.

68 éve 1945. január 27.-én a szovjet Vörös Hadsereg 322. lövészegysége felszabadítja a birkenaui és auschwitzi koncentrációs táborokat, több mint hétezer foglyot, többségében végsőkig legyengült nőket és gyerekeket találtak.

68 éve 1945. január 30.-án a Kelet-Poroszországi menekülteket szállító Wilhelm Gustloff német személyhajót a Balti-tengeren torpedóval elsüllyeszti az S-13 szovjet tengeralattjáró. A 9300 halálos áldozat nagy része gyermek, nő és sebesült katona. Ez a tengerhajózás történetének mindmáig ez a legsúlyosabb katasztrófája.

23 éve 1990. január 24.-én az országgyűlés elfogadja az 1990. évi IV. törvényt a lelkiismereti- és vallásszabadságról, valamint az egyházakról.

5 évvel ezelőtt 2008. január 31.-én hunyt el Lükő Zsolt posztumusz hadnagy, a Honvédelmi Minisztérium hősi halottja, amikor a MH 86. Szolnok Helikopterbázis állományába tartozó Mi–8T típusú közepes szállító helikopter – Törökszentmiklóstól nyolc kilométerre – lezuhant, miközben leszállási feladatot hajtott végre.

11 éve 2002. január 29.-én hunyt el Vágó Péter (Pierre Vago) magyar születésű francia építész, akinek egyik fő műve a Lourdes-i X. Szent Pius Földalatti Bazilika.

A kalendáriumot hallották Berta Tibor ezredesnek, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökének összeállításában.

Kedves hallgatóink! Adásunkat meghallgathatják a honvedelem.hu elektronikus oldalon, de várjuk észrevételeiket, gondolataikat az interarma@mariaradio.hu elektronikus postacímen.

Egy idézettel köszönöm meg figyelmüket, ismét Jókai Mórt idézve: „ A gyermekévek benyomásait tartsd emlékedben, mert azok tiszteletre méltók. Egyenes úton járj, igaz légy, mert az a legkönnyebb és a legboldogítóbb szerep. Érzéseiddel ne légy pazar, de akinek odaadtad, ahhoz légy hű! S hogyha olykor keresztutakra vezet az élet, kérj tanácsot tenszívedtől, gondolj azokra, kik odafentről néznek le rád, atyád és anyád szellemére, s úgy cselekedjél, hogy ők boldognak lássanak téged.”

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3. E-mail: berta.tibor@hm.gov.hu

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2013, január 23