Radióműsor - 2013. május 08. - 26. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET - 2013. május 8.-ai műsor (26. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/37956

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 26. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

"E szóban - haza, foglaltatik az emberi szeretet és óhajtás tárgyainak egész öszvessége. Oltár, atyáid által istennek építve; ház, hol az élet első örömeit ízleléd; föld, melynek gyümölcse feltáplált." – Kölcsey Ferenc gondolataival köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre.

A mai adásunk is remélem valamennyi hallgatónk számára tartalmas perceket ígér.

 

Két kaposvári sportoló, Szita János illetve Kovalik Zoltán főtörzsőrmester a Magyar Honvédség hivatásos katonája, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred honvédje arra vállalkozott, hogy a Don menti harcok befejezésének évfordulója alkalmából, tisztelegve az elesett hősök és áldozatok emléke előtt, Kaposvártól egészen Voronyezsig fut. Fejet hajtanak és koszorút helyeznek el az útvonalon levő magyar katonai síroknál, emlékhelyeknél. Az emlékfutás fő védnöke volt Hende Csaba honvédelmi miniszter. A felvételt Markovics Milán Mór főhadnagy tábori lelkész készítette.

- Köszöntöm mindazokat, akik megjelentek ünnepségünkön és velünk együtt vesznek részt ennek az egyedülálló eseménynek a megkezdésén. Hónapok óta készítjük elő az emlékfutást sok gond, gáncsoskodás, vélt vagy valós félelem nehezítette a munkánkat. Két részre kellett választanunk a programunkat, Magyarország területén emlékfutás lesz a magyar határig, Beregsurányig futva teszik meg az utat a két futónk Kovalik Zoltán és Szita János, majd a határtól koszorúzás, emléktábla elhelyezés Szolyván, majd autóval indulnak Kijeven keresztül Voronyezsig, és végigjárják a Don menti harcok legjelentősebb helyszíneit. Fejet hajtanak és koszorút helyeznek el mindazokon a helyszíneken, ahol magyar katonák nyugszanak. Tisztelt vendégek! Kérem, hallgassuk meg Tóth Barnabás szavalatát Édesanyámhoz.

- Édesanyám, gondolsz-e rám? Tudod-e hogy még élek, s csak rólad álmodom! A szovjet rabság oly nehéz, de könnyebb elviselni, ha rólad álmodom. Az álmaimban, ha megjelensz, vigaszt hozol szívembe, erőt a türelemnek. Édesanyám, neheztelsz-e rám, hogy a sok nagy veszélyben magadra hagytalak? A háború vad vihara volt, ami kitaszított anyai karodból. Úgy vágyom vissza-vissza édes kis otthonunkba, családi fészkünkbe. Édesanyám, vársz-e rám? Minden gondolatom csupán, hogy hazamegyek-e? De szeretnék csillag lenni, ablakunkba beragyogni, megcsókolnám a jó anyám, őszült haját simogatnám. Elmondanám halkan néki, de szeretnék hazamenni. Hadd tudná meg, hogy élek, még a viszontlátásba remélek. De a csillagok messze vannak, maguk közé nem fogadnak. Itt kell tűrni a rabságban, az örök bizonytalanságban. Nem is tudom mit csináljak, hogy üzenjek jó anyámnak? Köztünk van a drótkerítés, hiába az epekedés.

Hölgyeim és Uraim! Nagy tisztelettel köszöntöm Dr. Szakály Sándor professzor urat, akit arra kértünk, hogy néhány mondatban elevenítse fel a történelmi események hátterét, emlékeztessen minket azokra a szörnyű eseményekre, ahol magyar katonáink ezrével, tízezrével pusztultak el.

- Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Emlékezők! Nem tudom vajon 71 esztendővel ezelőtt milyen időjárás járt áprilisban, de április 11-én 1942-ben elindult az első szerelvény, amely magyar katonákat vitt, a sokat emlegetett magyar királyi 2. honvéd hadsereg katonáit, keleti hadműveleti területre, keleti hadszíntérre a Szovjetunióba. Nem az első napon, de Somogy-megyéből, Kaposvárról és oly sok településről is katonák indultak hosszú útra, akik közül nagyon sokan nem térhettek vissza. Talán ebben a megyében is vannak olyanok, akik azt mondhatják, hogy közeli vagy távoli hozzátartozók, ismerősök családjában, még mindig emlékeznek azokra, akik valahol a távoli Oroszországban vesztették életüket, tűntek el, vagy váltak hősi halottakká. Hősi halottakká, mert úgy gondolták egykoron, hogy az a parancs, ami szólítja őket teljesítendő, és az a kötelesség, amelyet meghatároztak számukra, olyan, amit teljesíteni kell. Lehet, hogy reménytelen helyzetben, lehet, hogy álmok és vágyak között, lehet, hogy arra gondolva, de mégis megpróbáltak valamit. Lehet, hogy jó, lehet, hogy rossz ügyért, ki, hogy véli és ki, hogy látja az idő multával. De egy biztos, hogy tisztességgel és becsülettel álltak helyt és áldozták fel sokan az életüket. Az, hogy most ennyi esztendő után ebből a városból, ebből a megyéből vannak olyanok, akik vették a bátorságot, a fáradtságot, az erőt, és tiszteletet adnak azoknak az emlékére, akik nem juthattak vissza ide, vagy azokra is emlékeznek, akik visszatérhettek Magyarországra, szűkebb szülőföldjükre „Somogyországba”.

Egy megye, egy ország áldozott akkor, és úgy gondolom egy ország és egy megye kell, hogy emlékezzen mindazokra, akik a nemzetből vétettek és a nemzet tagjai voltak, mert nem lehet kirekeszteni őket. Nem lehet tudomásul venni azt, hogy évtizedekig hallgatás volt a sorsuk, nem mesélhettek, nem beszélhettek. Nem lehettek büszkék arra, hogy egy-egy bajtársukat megmentették, vagy azt, hogy tisztességgel helyt álltak a legnehezebb körülmények között is. Én úgy gondolom, hogy ennyi esztendő után kijár a tisztesség mindenkinek. A világon és a világtörténelemben nincs olyan nemzet, amely ne emlékezne főhajtással hősi halottai és háborús áldozatai emléke előtt. Hosszú időn keresztül Magyarországon a másik oldalon állókra emlékeztünk, s eljött azaz idő, maholnap több mint húsz esztendeje már, hogy a sajátjainkra is emlékezhetünk, és ezen emlékezésnek egyik szép példája lesz mindaz, ami ma innét Kaposvárról, Somogy-megyéből, a Hősök templomából elindul. Emlékezzünk azokra, akik a múltban nem tértek haza és kísérje szerencse azoknak az útját, akik vállalkoztak arra, hogy fejet hajtanak több mint 2000 kilométerrel távolabb a hazától. Ott, ahol egykoron ezek a katonák egykor haltak, harcoltak, éltek, s haza gondoltak a szülőföldre.

Úgy illik, hogy ne csak szavakban, hanem valóságosan is fejet hajtsunk a hősök emlékművénél. Azok előtt a hősök előtt, akik életüket áldozták abban a tudatban, hogy hazájukat védik. Koszorúzás következik.

Ökumenikus imára és áldásra felkérem Agg József prépost urat, Markovics Milán Mór főhadnagy, katonai lelkész urat és Székely Attila református lelkész urat.

- Szeretett Testvéreim! Különösen is Szita János és Kovalik Zoltán futók, valamit Havasi Imre és Mihók Richárd tolmácsok, Győri Gábor gépkocsivezető, szeretettel köszöntelek benneteket! Isten igéjét szeretném felolvasni Ézsaiás próféta könyvéből.

„Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik!”

Kedves Testvéreim! Jó látni benneteket itt. Jó látni azt, hogy bár a tét nagysága miatt feszülten, de mégis reményt keltően, és ami a legfontosabb egységben vagytok itt. Egységben, tudva azt, hogy nem csak önmagatokért futtok. Nemcsak azért vagytok itt, hogy futásotokkal önmagatoknak bebizonyítsátok, hogy képesek vagytok erre elfutni az országhatárig, sőt még tovább, hanem azért vagytok itt, mert küldetésetek van. Szeretném ezt a szívetekre helyezni ezen a mai napon, küldetésetek van. A ti küldetésetek az, hogy örömhírt hozzatok, mert örömhír hozók vagytok. Az a feladatotok, az a küldetésetek, hogy elmondjátok, van reménység. Van reménység, mert nem a háborúé, a pusztulásé, a kilátástalanságé az utolsó szó. Van reménység, mert nem a gonoszság és a békétlenség uralkodik, hanem a mi Istenünk. Azt kívánom, hogy ennek a szabadító Istennek a nevét hirdessétek, a ti cselekedeteitekkel, a ti futásotokkal, a ti jelenlétetekkel. Adja meg az Úr, hogy felajánlásotok az Isteni áldásban megtisztuljon, és igaz valójában legyen valósággá, és hogy utatok a világháborúban elesett, túlélt és küzdött valamennyi emberének méltó emléke legyen. A jó Isten áldjon meg benneteket!

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetét olvassa fel Bőzsöny Ferenc. A negyedik részt hallják.

- Február 13. vasárnap

Mivel a katonavonat csak holnap megy tovább, meglepetésként átmentem a 40 km-re fekvő Skoléba, ahol Poroszlai Valérián alias „Vöcsök” a tábori lelkész. Ez volt a beceneve. Vittem neki szalonnát, kolbászt és egy skatulya száraz tésztát. Nagyon megörültünk egymásnak. Az ügyeletes orvos ágyát kaptam fekvőhelynek, jól esett a könnyű koszt is. Reggel ötkor Valérián kikísért a vonathoz. Mikor elbúcsúztunk nem kezdtem napló írásba, a tájat figyeltem. Akármerre néztem, mindenütt ismerős vidék. Hiszen 6-7 évvel ezelőtt ezt az egész területet bejártam, mint cserkész. Annyira hatalmába kerített a visszaemlékezés, hogy észre sem vettem, mennyi idő múlt el. A fenyőóriások, a közöttük kígyózó utak zeg-zugja, az erdei tisztások, ahol a reggeli gyenge nap felvillant valami állatkát, a gyengén termő földek, rosszul öltözött gyerekek és öregek, leányok és asszonyok látványa, mind-mind összekuszálódott bennem. Láttam őket, de mégsem ezeket, hanem a vidám cserkészeket. Láttam a téli napot, de mégsem ezt, hanem a nyári sugáráradatot, amely mégsem sütött, mert enyhítette az állandó szellő. Ahogy mentem a hegyek között, még lassítottam is képzeletben. Akkor döbbentem rá, hogy a szokatlan csizmám éktelenül nyomja a lábamat. Két világ! Ha abban részt vettem lelkesítően, úgy érzem, ebben is részt kell vennem szenvedésvállalóan.

Az első háborús hangulatot akkor éreztem, mikor tegnap a hazafelé menők vonatát megtámadták a partizánok. /Akkor már megtanultam a szabadságról visszatérőktől: a partik./ - így hívják a partizánokat. Utána láttam, hogy a sínektől jobbra-balra 10-15 méterre ki vannak vágva a fák. Strijben kaptunk a vonatunkhoz elől hátul légvédelmi ágyúval felszerelt kocsit, az úgynevezett légfúrót.

Azon kaptam magamat, hogy a sokféle félős ember között én is elkezdtem félni. De néhány óra alatt legyőztem magamat, és belülről is rendeződött az érzésem. Nem akarok félni, mert tudom, milyen sorvasztóan hat másokra is. Feltűnt, és nagyon csodálkoztam, hogy felnőtt emberek, és állítólag aszketikus műveltségű tábori lelkészek, annyira félnek, még a robbanás lehetőségének a hírétől is.

Szörnyű! Ezek akarnak ott kinn lelket verni a csüggedőkbe, mikor az erősen fűtött Pulmann-kocsikban is így félnek a töltött hazai csirkecombokkal való viaskodás közben?

Valerián mesélte: A mieink és a partizánok össze-vissza lövöldözték egymást. Utána szépen bekötözték egymás sebeit, és közösen mentek be a skolei kórházba.

Beértünk Lembergbe. De szép napokat töltöttem itt, mint cserkész. Szinte már zavarban vagyok, mikor ezt az állandó kettős érzést és látványt kell tapasztalnom magamban és körülöttem. A boldog fiatalságot, a gond nélküli örömet, a rendben tartott városokat és falvakat akkor, most pedig a szörnyű rombolást, pusztulást. Minél északabbra megyünk, annál inkább látszik a Sátán munkája. Lawoczne körül még csak lerongyolódott gyerekeket láttunk a vonat mellett szaladva azt kiabálva: Hleba, hleba, kenyér, kenyér, mikor egészen lassan mentünk az előző robbanások miatt.

De itt már maga a Vész, a Halál jár körülöttünk. A pályaudvar környéke teljesen kihalt. Csupa katona, katona mindenütt.

Most kaptuk a hírt, hogy nem Északra megyünk, hanem Psemyszl felé, onnan Lublinba, mert a tegnapelőtti robbantást még nem tudták helyrehozni a síneken, illetve magán a pályán. Mindenki kapkod, mindenki ideges. Én csak azért nem, mert nem ismerem az ő idegeskedésük okát. Ezek ugyanis jórészt szabadságból visszatértek. Még akkor sem voltam ideges, mikor Lawoczne előtt hirtelen rosszul lettem. Arra tértem magamhoz, hogy valaki egy rummal teli literes üveget nyom a számhoz. Erre olyan rosszul lettem, hogy alig tudtam eltámolyogni a WC-ig. Később mondták meg, hogy azért néztek rám olyan riadtan, mert azt hitték, hogy valami fertőző betegséget kaptam. /Olyan sápadt lettem./ Ma sem tudom megmagyarázni az okát. Azelőtt sohasem ájultam el.

 

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM

1429. május 8.-án Jeanne d'Arc vezetésével a francia csapatok felszabadították Orleans városát.

1849. május 9.-én I. Miklós cár kiáltványban közli, hogy fegyveres segítséget nyújt I. Ferenc József császárnak.

1843. május 10.-én a Szózat megzenésített bemutatója a Nemzeti Színházban. A zenét Egressy Béni szerezte.

1881. május 11.-én született Kármán Tódor, gépészmérnök, az aerodinamika és az űrkutatás kiemelkedő alakja. Az első világháborúban a Monarchia hadseregében szolgált, előbb ruharaktárosként, majd a Bécs melletti Aerodinamikai Laboratóriumban. Itt fejlesztette ki 1917-ben a világ első helikopterét, a PKZ-t. Kifejlesztésében Kármán Tódor mellett Petróczy István, Zurovetz Vilmos és Asbóth Oszkár működött közre. 1933-ban véglegesen letelepedett az Egyesült Államokban. Itt részt vett a rakétakutatásokban (Guggenheim-laboratórium). Fontos szerepet játszott az első rakéták kifejlesztésében. Őt tekintik a szuperszonikus repülés atyjának.

1310. május 12.-én Magyarországon először írnak papírra oklevelet. Gentilis pápai legátus adja ki Pozsonyban

1635. május 12.-én Pázmány Péter esztergomi érsek aláírta a nagyszombati egyetem alapítólevelét, ezzel létrejött Magyarország legrégibb felsőoktatási intézménye, a mai ELTE elődje

1703. május 12.-én  zászlót bont a kuruc felkelés. II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós május 12-ei keltezéssel kiadja Breznai kiáltványát és elkezdődik a Rákóczi-szabadságharc.

1814. május 13.-án született Rónay Jácint, bencés szerzetes, pap-tanár, a darwinizmus magyarországi megismertetője.

1917. Május 14. A tizedik isonzói csata kezdete. Az olasz hadsereg visszaszorítja az osztrák-magyar haderőt, és átkel az Isonzó folyó keleti partjára.

A kalendáriumot Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke állította össze.

 

A mai adás elkészítésében segítőtársam volt Berta Tibor, Markovics Milán Mór és Ferenczi János.

„Az isteni szolgálatra bármilyen idő alkalmas, és mindaz, amit a haza érdekében tesz az ember, nem egyéb, mint Isten szolgálata.” - Hunyadi Mátyás gondolataival köszön el a szerkesztő Fodor Endre, s kíván további tartalmas időtöltést, kellemes rádiózást valamennyi hallgatónknak!

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail: berta.tibor@hm.gov.hu

 
Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2013, május 8