Rádióműsor - 2013. október 30. - 44. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2013. október 30.-ai műsor (44. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/40773

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 44. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Nyitott kapuján belépve, temetőn állék, hol százados fák árnya alatt csak itt-amott fejérlett ki egy-egy sírkő a fűtakart egyszerű halmok között. Ki az, ki temetőn meghatva nem érezné magát? Mint gyermek, mert fél hogy az elhunytak visszajönnek; mint férfi mert tudja, hogy a föld senkit vissza nem ad.” - Eötvös József gondolataival köszöntöm hallgatóinkat, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Az Inter Arma Caritas mostani adásában megismerhetnek majd egy olyan fiatal hölgyet, aki önszorgalomból I. világháborús emlékoszlopokat ápolt, de folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című sorozatát, s visszaemlékezünk neves történelmi dátumokra is.

 

Fazekas Alexandra 9. osztályos kaposvári tanuló gondolt egyet, és egymaga rendbe tette egy Tolna megyei község I. világháborús emlékoszlopait. Talán egyetértenek velem, hogy nem mindennapi vállalkozás, nem mindennapi történet az övé. Amikor a fiatalok többsége a sorozatokat nézi a televízióban, vagy a tehetségkutató vetélkedőket, vagy éppen a számítógép előtt ülnek, akkor egy fiatal hölgy a történelmi hagyományokat ápolva nem mindennapi feladatra vállalkozik. Teszi ezt önzetlenül, nem kérésre, nem a jutalom reményében. Fazekas Alexandrával beszélgettem.

- Nekem nagyon sokat jelent maga Nagyszékely, ahol ezt a munkát elvégeztem és az is, hogy az ott levőkért tehetek valamit. Illetve nem csak az ott levőkért, hanem az emlékművön szereplőkért. Nagyapám unokaöccse az ipolyszalkai csatában hősi halált halt és ez...

Tehát közvetlenül hatott a döntésére.

- Igen.

Tulajdonképpen magyarázzuk el a hallgatóknak azt, hogy milyen tevékenységet végzett.

- Nagyszékelyben, Tolna megyében 47 hadiemlékművet pucoltam meg.

Voltak segítő társai?

- Nem.

Azért én úgy gondolom, hogy miközben megtakarítja, rendbe teszi ezeket a sírokat, azért valamiféleképpen – most nem akarok nagy szavakat használni –, de úgy egy kicsit átszellemül az ember. Például folytatott-e ezzel kapcsolatosan kutatást?

- Olyan szempontból tájékozódtam, hogy a faluban lakó egyik nénihez, aki nagyon ismeri ennek a falunak a történetét, hozzá elmentem és beszélgettem vele erről a dologról.

Ön szerint miért hanyagolják el ezeket a síremlékeket? Miért vannak ilyen állapotban, ez törvényszerű?

- Nem. Én úgy gondolom, hogy nagyon nagy hanyagság. Én fontosnak tartom, hogy a szeretteinket, vagy a hőseinket tiszteletben tartsuk.

Valamilyen furcsaságra fölkapta-e a fejét?

- Igazság szerint ezt nem nagyon lehetett, mert ezek betonoszlopok és sokon még a név sincs rajta sajnos.

Lesznek-e követői? Ez itt a nagy kérdés.

- Nagyon remélem, hogy lesznek.

Számomra is és úgy gondolom, hogy nagyon sok rádióhallgató számára is egyfajta példaértékű cselekedet ez. Általában a mai világban ugye sírrongálásról beszélhetünk. Mit szólt ehhez a környezete?

- A környezetem az dicsért, hogy ezt megtettem, de én úgy gondolom, hogy egy ember ehhez nem elég. Az, hogy én itt ezt megtettem ez nagyon jó és szép dolog, de még sokkal több ilyen van, amit meg kell tenni.

Kicsit magáról. Mi szeretne lenni?

- Mindenképpen katona szeretnék lenni, máshogy nem tudnám elképzelni az életem.

Miért éppen katona?

- Igazából ez is így családi kötelékek szempontjából, de egyébként is nagyon érdekelnek a fegyverek, a múltbéli háborúk és nagyon szeretem a hazámat.

Ez szép gondolat és a maga módján, talán amit tett az is haza szolgálata nem?

- Igen, én annak gondolom.

Fiatalok tekintetében különben mit vesz észre? Megnyilvánul-e ez a hazaszeretet valamiféleképpen a kortársai körében?

- Két véglet van. Az egyik az, aki tényleg minden nap, ha katona, ha nem, jár a bakancsban, surranóban és rajta van a zubbony, bő nadrág. Másik véglet pedig az, akinek fogalma sincs az egészről és ez kicsit elkeserítő.

Hát talán majd ön...

- Igen, remélem, hogy ez azért meg fog változni.

Bízom benne, hogy akkor egyszer majd találkozunk úgy önnel, hogy ön már katona lesz. Egy pár év és itt lesz ez.

- Igen, én is nagyon remélem.

Fazekas Alexandrát hallották a kaposvári Eötvös Lóránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium diákját, aki egy Tolna megyei község I. világháborús emlékoszlopait gondozta. Töll László ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály vezetője október 18-án délelőtt a minisztériumban jutalomban részesítette a Katonasuli programban is résztvevő 9. osztályos diákot.

 

Nádasi Alfonz, Hadinapló. Az újabb részt a kötetből Bőzsöny Ferenc olvassa föl.

- Március 1..

Szakadó esőben kimentem Lázár plébánoshoz. Kinn lakik a város szélén. Egy kerge hadnagy a baloldali viadukthoz vitt. Hiába kérleltem, hogy jobbra menjen. Nagy pocsolyák között, csúszós sárban, átázott csizmával értem a plébánoshoz. Éppen a nagy Langenscheidt francia kötete volt előtte. A bajuszát már levágatta, amit a börtönben viselt. Nagy örömömre már beszélt egy nyelvtanárnővel, Jawdzinskával. Egy órát 7 1/2 márkáért ad. De jobban örül a természetbelinek /kenyér, dohány, rum. Valamennyinek nagy árfolyama van a fekete piacon/

Délután el is mentem a megadott címre. Lázár is éppen ott volt nála. Ő franciául tanul tőle. Megbeszéltük, hogy holnap megyek az első órára. - Nagyon intelligens nő benyomását kelti. Rettenetes vacak udvarban, hideg lakásban, illetve szobában ültünk. Ahogy körülnéztem, a bútorok rozzantak, régiek. Valamikor nagyon szépek lehettek. Minden egymás hegyén-hátán. A legfeltűnőbb volt, hogy gondosan feltornyozva a földön, a padlón legalább 1500 könyv feküdt. A tanárnő a nővérével lakik, mindketten tanárok. Meglátom, mennyi pénzem lesz. Aszerint veszek két vagy három órát hetenként.

Március 2.

A szokásos napirend. A misét Szilágyi Imre, a 106-os oszlop sebészfőhadnagy édesanyjának a lelki üdvéért mondtam. A tisztek is ott voltak. Az őrnagy ismét áldozott. Aktív őrnagy, és napi áldozó! Istenem, ha sok ilyen lenne!

Teljes a káosz. Megjött a gyógyszerészünk és az egyik orvos: Dr.Haichler Sándor. Hét főre dagadt a szobánk létszáma. Ezzel kapcsolatban sok minden kiderült. Magam hallottam ugyan az elégedetlenséget a doktorok között, de erre mégsem gondoltam. Olyan hirtelen robbant ki az elégedetlenség az ezredessel kapcsolatban, hogy félelmetes volt. Alig bírtam fékezni őket. Ugyanez a helyzet a legénységnél is. A százados a lehető legostobábban végzi a dolgait. Túlméretez mindent, és rendszertelenül intézkedik. Ha pedig látja parancsainak ostoba voltát, dühében nem ismer el semmit.

Ide jött a hadtest segédhivatala. Átadták a konyhát és egy szobát tiszti étkezőnek. A mellette lakó százados, a szokásos szimplex ember, teljesen számításból hozzánk járt étkezni. Mondtam a doktornak: meglátjátok, ennek valami jogtalan kell, azért jön hozzánk étkezni. Nem hittek. Mára aztán kiderült, hogy százados úr sejehaj ócska trükkjei közül elővette az egyiket, és jegy nélkül akart nálunk étkezni. Hogy nem sül le a képükről a bőr. Ilyen ócska dolgokból is hasznot akarnak húzni. De nemcsak otthon, hanem a halál közelében is.

Rémes ebéd hangulat volt! Zsúfolva ültünk az új tisztiben: a vöröskeresztes nővérek átengedték egyik szobájukat. Egész ebéd alatt nyomottság. Félmondatok, szemezések, néma szájhúzogatások, elfojtott megjegyzések.

Délután voltam Jawdzinska tanárnőnél. A következő meglepő eset történt. Megkérdezi a nevemet. Hol vagyok pap? Mikor mondom, hogy bencés vagyok, azt válaszolja, hogy igen nagyra értékeli a lengyel bencéseket. Lassanként elmondtuk egymásnak a nacionálénkat. Megerősödött bennem az első benyomás, hogy nagyon művelt tanár. Most azt is megtudtam, hogy mély lelkületű, derék lengyel nő. - Csak az tűnt fel, hogy olyan félve néz rám, mintha valamit kutatna. Rövidesen kiderült, hogy miért. Váratlanul azt kérdezte: nem vagyok cserkész? Igenlő válaszomra mondja, hogy ő is. Erre, mint a villám bennem is elkezdett valami motoszkálni, hogy Spalaban találkoztam vele a lengyel nagytáborban. Folyton izgatottabban kérdezte, hogy voltam e Lengyelországban? Igen. Spalaban? Igen. Ott voltam-e a közös lengyel-magyar tábortüznél? Igen. Nem én vezettem e a magyarok énekét? De igen.

Ebben a pillanatban én kérdeztem: Nem ő e azoknak a lengyel leányoknak a parancsnoka, akik ott ültek velünk a tábortűznél, és ő ott ült közöttük? De igen. Erre ráborult a rozzant asztalra, és hangosan sírni kezdett. Nagyon boldogok voltunk a közös emlékek felújításakor. A nővére vele könnyezett. Rögtön a lelkemre kötötte, hogy senkinek el ne áruljam az ő cserkészmúltját, mert szörnyű baj származhatik belőle. Ha megtudják a németek, azonnal elcipelik, mint a lengyel ifjúság nacionalista nevelőjét. Megnyugtattam, hogy tőlem aztán a világon senki sem fogja ezt megtudni. De rögtön megkérdeztem: hogyan gondolja, hogy éppen én jelentenék valami újabb veszélyt az ő életére. Hiszen itt mindenki tudja róla. És akkor mondta azt a mondatot, amit azóta sokszor elgondolok magamban: Lengyel sohasem árul el lengyelt. De vannak közöttünk mások is, akik spiclik a németeknél. A gőgös németeket akkor már kezdtem megismerni. A világ legundokabb nációja, ha egy kis hatalom is van a kezében. Mint a féreg, úgy húzza meg magát, ha magára marad. De mihelyt a veszély csak az ajtó mögé húzódik, már ismét a mindenkit letipor. Itt veszprémi és zalai legényekkel vagyok körülvéve. Ezerszer többre becsülöm bármelyiket, mint annak a sátánbandának a vezetőit. Remélem, egyszer elnyerik a büntetésüket. De már eddig is mérhetetlen kárt okoztak mindenkinek.

Rögtön megváltozott a hangulat. Hívott a tanárnő, hogy másnap is menjek órára. Hallani sem akar pénzről, tandíjról, annyira fellelkesedett a cserkészeten. Milyen jó volt, hogy már ma is vittem neki egy kenyeret.

 

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM:

107 évvel ezelőtt 1906. október 30.-án végső nyugalomra helyezik Thököly Imrét, a késmárki evangélikus templomban, miután hazahozták hamvait Törökországból.

95 éve 1918 október 31..én I. Károly császár utasítására az Osztrák–Magyar Monarchia adriai hadiflottáját átadják a zágrábi Délszláv Nemzeti Tanács képviselőinek, a dunai flottát pedig a magyar kormánynak. Az adriai flotta átadásáról szóló megállapodást Horthy Miklós altengernagy, flottaparancsnok írja alá Pólában, a Viribus Unitis csatahajó fedélzetén.

165 évvel ezelőtt 1848. november 1.-én Kossuth Görgey Artúr tábornokot nevezi ki a honvéd haderő főparancsnokává, a schwechati csatavesztés nyomán lemondott Móga János helyére.

57 éve 1956 november 1. Nagy Imre magyar miniszterelnök kormánya felmondja a Varsói Szerződést, kinyilvánítja Magyarország semlegességét. A semlegesség támogatására az ENSZ Biztonsági Tanácsának négy állandó tagját kéri föl.

9 évvel ezelőtt 2004. november 3.-án 135 éves hagyomány után, megszűnt a békeidőben alkalmazott sorozás és sorkatonai szolgálat intézménye, a Magyar Honvédség állományából leszerel az utolsó sorkatona. Az általános hadkötelezettséget Magyarországon 1868-ban vezették be. A hadkötelezettség 21 éves kortól kezdődött, ezt 1939-ben leszállították 18 évre, és ekkor vezették be a honvédelmi kötelezettség fogalmát is.

67 éve 1946. november 4.-én hunyt el  vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes, aki 1941-től 1944-ig volt  a Honvéd Vezérkar főnöke. A Délvidéken történt magyar megszállása alatti újvidéki vérengzés miatt a népbíróság 1946-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, ennek ellenére kiadták Jugoszláviának, ahol háborús bűnösként megkínozták, majd a péterváradi erőd falánál agyonlőtték. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 1994. március 16-án bűncselekmény hiányában hatályon kívül helyezte az ellene hozott népbírósági ítéletet.

A kalendáriumot Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke állította össze.

 

Köszönöm, hogy velünk tartottak az Inter Arma Caritas mai adásában is. Gondolataikat, véleményüket az interarma@mariaradio.hu elektronikus postacímre várjuk. Abban bízom, hogy a következő héten ismét velünk tartanak. Ennek reményében köszön el a szerkesztő Fodor Endre, Victor Hugo gondolataival kívánok további tartalmas estét.

„Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél.”

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2013, október 30