Rádióműsor - 2013. szeptember 25. - 39. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET2013. szeptember 25.-ei műsor (39. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/40238

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 39. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Akkor is nekivágok, ha nincs reményem és akkor is kitartok, ha nem kecsegtet siker.” - Verne Gyula idézetével köszönti a hallgatókat a szerkesztő Fodor Endre, és talán mai műsorunk a kitartásról, önfegyelemről, a küzdelemről szól. Hiszen többek között ezt hallják majd azoktól a katonáktól, akik misszióban teljesítenek szolgálatot távol gyermekeiktől és ez jellemzi azt az élsportolót is, akinek sportsikereihez talán ahogyan ezt majd hallani fogják a katonatársak bajtársiassága is hozzájárul. Ennyit elöljáróban, s tartalmas perceket az Inter Arma Caritas mai adásában.

 

Nagy puszi és nyakba ugrás. Így fogadta családja az afganisztáni misszióból visszatérő alezredest. A következő interjúban hallható főhadnagy eképpen fogalmaz: Amikor meglátom a szeretteim fényképét, mindig könny szökik a szemembe, de én szeretem a kihívásokat, szeretem a hivatásomat és ez a feladatom. Kibocsátó és visszafogadó ünnepségen készített riport interjúinkat hallhatják, amelyet szeptember 10-én, Szolnokon készítettünk.

Alezredes Úr meddig volt távol a családjától?

- Gyakorlatilag ennek az évnek a februárjától szeptember elejéig.

Füzes József alezredes.

Hogyan tartotta a kapcsolatot velük?

- Telefonon illetve interneten.

Milyen rendszerességgel beszéltek?

- Beszélni gyakorlatilag hetente az interneten, meg ahogy sikerült. Tehát ott két-három naponta chatelés. Én nem követtem a kollégáimnak a napi másfél óra skype gyakorlatát, az szerintem egy kicsit sok.

Mit mondott a gyermekeinek mielőtt elutazott a misszióba?

- Azt, hogy most egy jó darabig nem fognak látni engem és lehetőleg jól viselkedjenek, hogy az anyjuknak ne legyen velük sok gondja.

Önöknél kisgyerekek vannak. Ők hogyan fogták fel, hogy az édesapjuk távol lesz egy fél évig?

- Ezt igazából talán inkább az édesanyjuk tudja megmondani, hogy reagáltak, de az alapján, ahogy hazaértem és láttam, hogy fogadnak, szerintem egész jól viselték.

Hogyan fogadták?

- A nyakamba ugrált mindegyik. Mivel gyakorlatilag éjszaka érkeztem, ezért reggel én ébresztettem őket másnap. Nagy puszi és nyakba ugrás.

Mennyire nehéz így távol lenni a családtól? Gondolok itt arra, hogy a katonai hivatás az lefoglalja minden idejét vagy azért a honvágy az ott van mindennapokban?

- Alapvetően ez emberfüggő. Én már voltam távol öt évet is a hazától úgymond, akkor még nem volt családom, tehát azért ez nem teljesen ismeretlen számomra. Ez teljesen emberfüggő, hogy a haza vagy az otthoniak mennyire hiányoznak. Alapvetően egyébként mivel a munkarend olyan, ezért tesznek a kintiek arról, hogy az embernek olyan nagyon sok ideje ne legyen azzal foglalkozni, hogy vágyódik haza.

Kovács zászlós úr ön most megy egy évre a Sínai-félszigetre misszióba. Hogyan készült fel? Úgy értem, hogy a családjával hogyan készültek fel erre az egy évre?

- Veterán katonának számítok ez már a negyedik misszióm lesz és egy kicsit a család már járatos ebben a dologban.

Kovács Róbert zászlós.

- A fiam abszolút nem örül. Most ő abban az időszakban van kilenc évesen, hogy a legjobban hiányzik neki az apja. Ráadásul nagyon katona beállítottságú, úgyhogy rengeteget játszunk együtt és ez most kiesik. Feleségem, ő már katonafeleség, tudja, hogy ez ezzel jár. Nagyon sokat köszönhetünk amúgy a hadseregnek és a honvédségnek. Ahova eljutottunk, amit megszerzett a család, ahogy élünk, azt mind-mind a misszióimnak illetve a honvédség háttértámogatásának köszönhetem. Tisztában vagyunk a nehézségekkel, de elfogadjuk őket. Ez egyrészről nagyon jó kihívás nekem. Nehéz, az egy év hosszú.

Hogyan fognak kommunikálni az egy év alatt?

- Sínán még nem jártam. A felkészítések során hallottunk róla, hogy interneten lehet skypolni illetve telefonon tartani a kapcsolatot. Reménykedem abban, hogy a skype fog annyira működni, hogy tudunk beszélni vagy legalább chatelni minden nap, amikor a munka vagy szabadidő engedi.

Említette, hogy volt kint több misszióba. Mikor jelentkezik először a honvágy? Az egy év azért igen hosszú idő.

- A honvágy azonnal, tehát a család rögtön hiányzik. Én tudom magamról, hogy a család fényképét legalulra teszem, illetve a laptopon sem teszem ki képernyő kímélőre, mert az első egy-két hét nagyon nehéz nélkülük. Amikor meglátom, akkor mindig könny szalad a szemembe, mert hiányoznak. De én nagyon szeretem a katonaságot, nagyon szeretem a munkámat. Nagyon nagy kihívás külföldön lenni, egy egész más érzés, amikor az ember külföldön teljesít szolgálatot és olyankor igyekszem nagyon erősen a munkámra koncentrálni. Sajnos azt kell, hogy mondjam, a honvágy múlik az idővel. A család ugyan hiányzik, de az ember csak úgy tud jól szolgálatot teljesíteni, hogyha az életét oda alakítja ki, és azt a feladatot tűzi célként, amit végre kell hajtania. Mivel nem közösek a problémáink a feleségünkkel, ahogy a tábornok itt is elmondta a beszédében, ezért kicsit távolodik a család s ezért szükséges a folyamatos beszéd illetve levél váltás, ha más nem e-mailben próbáljuk tartani a kapcsolatot.

A családot nem tudja helyettesíteni a bajtársiasság. Mégis hogyan alkalmazkodnak külföldi missziókba, hogy elteljenek a napok?

- Az egymáshoz alkalmazkodás egy nagyon jó kérdés. Születnek barátságok általában egy-két emberrel, de mivel nagyon sokfélék vagyunk én azt mondom, nagyon nehéz alkalmazkodni. Külön meg kell ezt tanulni a misszióban. Sokaknak, akik első missziósok, konfliktusokat okoz a kapcsolattartás a többiekkel. Mindenki más ember, mást szeret, máshogy él és zavarja a másik, ha nem így van. Van aki elvonulósabb típus, van aki csevegősebb típus és így nehéz neki kapcsolatot teremteni. Azt gondolja az, aki először van kint, hogy ez neki szól. De nem, ő csak egy ilyen ember, így dolgozza fel a távolságot. Ezt el kell fogadni. A katonáknak ez könnyű dolog, mert sokszor vagyunk összezárva és egy a cél. Alapvetően egy beállítottságú emberek vagyunk, így valahogy egy kicsit könnyebben tudjuk ezeket a dolgokat egymás között elrendezni, de vannak súrlódások. Kell egy jó vezénylő zászlós, egy jó vezetés, aki ezeket kezeli, megoldja, és akkor nem lesz probléma.

Eltervezték már otthon a családdal, hogy mit fognak csinálni, hogyha haza érkezik egy év után?

- Hogyha minden jól megy, akkor szeptemberben jövök és így már nem lesz nyaralás, mert elkezdődik az iskola. Mindenesetre valahova elmegyünk egy hétvégére ez biztos, ezt mindig így szoktuk csinálni. Illetve a feleségemmel ketten is elmegyünk valahova, valószínűleg külföldre. Kell egy kis visszaillesztés családi szempontból is, de általában ezt jól meg szoktuk oldani. Az első egy-két napban még távol vagyunk, aztán a harmadik-negyedik napban már összecsiszolódunk újra a feleségemmel. Már tudunk beszélni olyan dolgokról is, amihez a skype személytelen, tehát nem olyan a kapcsolattartás. Megoldjuk szerintem nem lesz probléma, de igazán nem tervezünk. Ez babona, nem szokás.

Az interjúkat Konkoly Dávid készítette.

 

Marosi Ádám főhadnagy olimpiai bronzérmes öttusázó. Sport sikereihez ahogyan majd hallják az is hozzájárult, hogy kitűnő társai, bajtársai vannak, s a katonai fegyelem, kitartás, sportpályafutását is végigkíséri.

- Az élsporthoz illetve az öttusához nagyon-nagyon közel áll – ugye az öttusa az egy katonai sportág -, az élsport azért eléggé feszített tempójú és eléggé be kell osztanom minden időmet. Olyan rendszerben kell leélnem az életemet ami azért eléggé a katonasághoz közeli. Egyébként pedig azt el kell, hogy mondjam, hogy nagyon-nagyon más világ ez, tehát belecsöppentem ez alatt a kiképzés alatt egy teljesen más világba. Az átlagember ezt el sem tudja képzelni. Én azt hittem, hogy simán végig tudom csinálni, azért voltak benne holtpontok még nekem is.

És mitől más ez a világ?

- Amikor bent van az ember a laktanyában, nehéz is és egyszerű is. Tehát nagyon egyszerű, mert mindig megmondják az embernek mit kell csinálni, egyszerű, mert úgy be van osztva a napom, hogy gondolkodni sincs ideje az embernek. Nehéz pontosan azért, mert ez a fajta szabadság, hogy én most kimegyek az utcára, olyan ruhát veszek fel amilyet akarok, és oda megyek ahova akarok, ez nincs. Viszont a laktanyában nem néztünk tv-t, nem hallgattunk rádiót, nem nagyon olvastam újságot. Tehát ott elvoltam a társaimmal és nagyon-nagyon jó volt. Megszűnt létezni a külvilág, a kiképzés körül forgott az életünk, és ezt viszont nagyon élveztem.

Mit szóltak a társaid? Felnéztek rád?

- Felnéztek rám, meg láttam, hogy úgy kicsit három lépés távolsággal kezeltek. Nem azért, mert goromba voltam vagy bármi ilyesmi, csak ilyenkor, amikor az ember találkozik egy élsportolóval, aki sikeres a saját sportágában, akkor kicsit mindig megszeppen az ember. Aztán végül rájöttek, hogy én is ugyanolyan ember vagyok. mint ők és nagyon jó barátságot kötöttünk. Az élsportolói múltamból, illetve életemből nem sok mindent tudtam kamatoztatni itt a kiképzés közben. Tehát oké, hogy fizikálisan nem voltak problémáim, bírtam a meneteléseket, bírtam a futásokat, a katonai tesiket, de teljesen más világ. Van, aki egyébként erre születik, de van aki alkalmatlan rá. Tehát ezt azért úgy láttam, hogy más századoknál, akik szintén akkor voltak kiképzésen, hogy nagyon sok ember kihullott mert nem oda való egyszerűen. Ez nem azt jelenti, hogy rossz ember vagy gyengébb ember, egyszerűen nem erre a pályára való. Egyébként most hazamegyek, teszek-veszek otthon a kertben. Mindig van mit csinálni, nagymamám is kertes házban él. A régi szülői házat most felújítgatjuk, a kerítéseket csinálom. Tehát elfoglalom magam a mindennapokban, mindig van mit csinálni.

Akkor visszatérve az öttusára. Melyik a kedvenc tusád? Lehet ilyet mondani?

- Mind az ötben meg az a plusz töltet, az a plusz valami, ami miatt érdemes csinálni. Tehát ha egy átlagembernek elmondanám, szerintem nem is nagyon értené azt, hogy például lemegyek az uszodába és akkor mondjuk volt egy kétszáz olyan méterem, amikor éreztem, hogy megvan a víz és akkor fogom a vizet, végig tudom tolni és haladok. Ezek tényleg apró, nüansznyi dolgok. Vagy például egy-egy lovas edzés nagyon sokat tud dobni a hangulatomon és az átragad általában véve az összes többi számra. Tehát hogyha csinálok egy jó ugró edzést, akkor utána két-három napig még nem lehet letörölni a vigyort az arcomról, annyira jól érzem magam. Ugyanide tartozik egy jó vívó edzés is, amikor a vívókkal vívunk párbajtőr válogatottal. Itt a számok annyira egymásra épülnek, hogy az egyik vonzza a másikat maga után.

Melyik érmedre vagy a legbüszkébb?

- A Londoni Olimpiára, az csak egy bronzérem. Az aranyérem, a magyar ember és általában véve a magyar közvélemény mindig az aranyéremre mondja és mindig az aranyérmet várja a magyar sportolótól. De az a Londoni bronzérem... arra vagyok a legbüszkébb, mert egyrészt a legszebb érmem. Sokszor elő szoktam venni és meg szoktam nézegetni, nagyon-nagyon szép érem. Nagyon nehéz volt harmadiknak lennem azon olimpián, viszont el kell, hogy mondjam, hogy életem legcsodálatosabb két hete volt, amíg tartott az olimpia. Volt szerencsém ott lenni a megnyitó ünnepségen, a záró ünnepségen. A záróünnepségen úgy voltam ott, mint érmes. Az egész magyar csapat, az egész hangulat... Olyan rezgések voltak ott Londonban az egész faluban, hogy nagyon jó volt.

És miért pont az öttusa?

- Én ugye úszóból lettem öttusázó és az úszás egy olyan jó keringést adott, egy olyan jó alapot adott az életemnek, amitől tulajdonképpen csak egy lépés volt az öttusa. Elindultam kiegészítő sportágként kéttusa versenyeken magyar kupa fordulókon, ahol csak úszni és futni kellett. Ott nagyobb volt a sikerélményem, mint szimplán az uszodában. Egyébként szerintem az úszás a legjobb alapsportág. Ha egy gyerek elkezd 6-7 évesen úszni és megtanul úszni, akkor szerintem 9-10-11 évesen onnan még bárhova el tud menni. El tud menni kajakozni, cselgáncsozni, akármit meg tud csinálni, akármit meg tud tanulni. Én azt mondom, hogy az úszás egy elengedhetetlen alapot ad.

Honvédséggel szeretnél esetleg a későbbiekben...?

- Még négy évig szól a szerződésem, 2017-ben fog lejárni. Én úgy gondolom, hogy egy olyan stabil hátteret tud nekem adni, olyan nagyszerű emberekkel vagyok körülvéve – nagyon jó parancsnokon van egyébként, Kun Szabó István dandártábornok úr, ő a vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnak a parancsnoka -, elképesztően támogat engem a sportban. Tényleg rengeteg embert ismertem meg, ez egy értékes közeg és szeretnék ebben megmaradni.

Az interjút Takács Vivien készítette.

 

MÚLTIDÉZŐ KALENDÁRIUM:

480 éve 1533. szeptember 27.-én született Báthory István erdélyi fejedelem, Lengyelország királya.

458 éve 1555. szeptember 25.-én jött létre az augsburgi vallásbéke, mely révén lezárulnak a reformáció korának vallásháborúi. Ekkor ismerik el hivatalosan az evangélikusok egyenjogúságát a Német-római Birodalomban.

356 éve 1657. szeptember 25.-én született Thököly Imre erdélyi fejedelem

304 éve 1709. szeptember 26.-án hunyt el Bottyán János kuruc tábornok, a magyar hadművészet egyik legnagyobb alakja, a magyar katonai eszmény legkiemelkedőbb  legendás egyénisége. Katonai képességeit az osztrák hadvezérek is elismerték. II. Rákóczi Ferenc fejedelem pedig így írt róla: „Nem volt sem jó származású, sem művelt ember, ezért igen nyers volt, de józan, éber, szorgalmas. Szerette a népet, és az is rendkívül szerette őt, mert katonáit szigorú fegyelemben tartotta, de mindenkor igazságot szolgáltatott nekik, amikor igazuk volt.”  Temetése 1709. október elején fényes külsőségek közepette zajlott katonai díszpompával. Hadi és gyászlobogók tengerében temették el Gyöngyösön a ferences rend templomában. Kriptáját nem jelölték meg, annak titkát a ferences barátok őrzik.

165 éve 1848.szeptember 28-án a Sukorói Református Templomban tartotta Kossuth honvédseregének vezérkara a Pákozd-Sukorói csatát előkészítő haditanácsot, mely azt a határozatot hozta: „a hadsereg az ellenséget nem támadja, de ha az ellenség támad, ellenáll.”

165 éve 1848. szeptember 29.-én a pákozdi csatában a magyar honvédsereg megállítja Jellasics tábornagy, horvát bán császári hadseregét.

93 éve 1920. szeptember 27.-én kezdi meg működését a Magyar Királyi Honvéd Hadiakadémia. Az intézmény széles látókörű, a katonai tudományok minden ágazatában kiterjedt elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező vezérkari tisztekké képezte a Ludovikát és a társakadémiákat kiváló eredménnyel elvégzett tiszteket. Az akadémia a trianoni tiltás miatt eleinte rejtve, 1921-től Ludovika Tiszti Továbbképző Tanfolyam, illetve Hungária Körúti Tiszti Szálló, majd Magyar Királyi Budapesti Honvéd Tiszti Szabályzatismertető Tanfolyam elnevezéssel működött. Az intézmény neve 1939-től ismét Magyar Királyi Honvéd Hadiakadémia lett, és 1944 nyaráig Budapesten működött, majd Balatonfüredre települt át. Október 17-én feloszlatták, de még 1944 decemberében Szombathelyen ismét összevonták a tanári és a hallgatói állományt, végül 1945. február elején Németországba került végül 1945 elején fejezte be a tevékenységét.

67 éve 1946. szeptember 30.-án a nürnbergi perben 22 náci vezetőt bűnösnek talált háborús bűnök elkövetésében a Nemzetközi Törvényszék.

62 éve 1951. szeptember 29-én a Minisztertanács határozatot hozott a „Néphadsereg napjá”-nak bevezetéséről, illetve megünneplésére.

A múltidéző kalendáriumot Berta Tibor ezredes a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke állította össze.

 

Köszönöm, hogy velünk tartottak. A mai adás elkészítésében segítségemre volt Takács Vivien, Konkoly Dávid. Nevükben is elköszön a szerkesztő, Fodor Endre, egy József Attila idézettel, amely adásunk tartalmához annak fő mondanivalójához a kitartáshoz, a helytálláshoz, a küzdelemhez talán jól illeszkedik.

„Négykézláb másztam, álló Istenem lenézett rám és nem emelt föl engem. Ez a szabadság adta értelem, hogy lesz még erő lábra állni bennem.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2013, szeptember 25