Rádióműsor - 2014. december 17. - 94. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2014. december 17-ei műsor (94. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/48386

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 94. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

Tudnod kell, hogy az ősi ellenség mindenáron próbál gáncsot vetni jóra irányuló kívánságaid elé, s azon van, hogy minden Istenes gyakorlattól, elvegye a kedved. A szentek tiszteletéről, az én szenvedésem elmélkedő fontolgatásától, bűneid hasznos megbánásától, és a jóban való előre haladásnak erős igyekezetétől. Sok rossz gondolatot sugall, hogy ellenszenvet és undort keltsen benned és elvonjon az imádkozástól, meg a szent olvasmányoktól. Viaskodjál, mint jó vitéz és ha néha gyarlóságod miatt elbotlasz, gyűjts nagyobb erőt az előbbinél, bizakodván kegyelmem nagyobb bőségében. Az önelégültségtől s a kevélységtől pedig nagyon óvakodjál.” – Kempis Tamás gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. 

Adásunk tartalmából:
• A limanowai csatára emlékeztünk Lengyelországban, az eseményről készült tudósításunkat hallják.
• Immár meggyújtottuk az adventi koszorún a harmadik gyertyát, Tatabányán mondott ünnepi gondolatokat Markovics Milán Mór tábori lelkész.
• Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk.

 

A limanowai csata, a galíciai fronton vívott ütközet 1914. november 28-án kezdődött és december 18-ig tartott. Hősiesen helyt állt a 9. Nádasdy Huszárezred, amelynek önfeláldozása azt jelentette, hogy a katonák védelemből támadásba lendülhettek és sikeresen visszaverték az orosz ellenséget. Ezen ütközetre emlékezett többek között Bíró László, a Katolikus Tábori Püspökség püspöke és Hende Csaba honvédelmi miniszter az emlékhelyen tartott ünnepi megemlékezésen.

Bíró László katolikus tábori püspök

Örökkévaló Isten, történelem Ura! Az emberiség évezredekre visszanyúló története, megannyi hőslelkű személyiséget, kiváló, erényekben gazdag férfit és nőt, számtalan értéket felmutató, a következő nemzedék számára példát adó életet tár elénk a te jóvoltod akaratából, gondviselésed által. Urunk, Istenünk! Büszkén és igaz hittel adunk hálát a limanowi hősökért. Hálát adunk értük, mert az igazak harcát vívták, a lengyel, a magyar nemzet diadalát szolgálták. Rájuk emlékezünk, akiknek nemes célja a nemzetek függetlenségének kivívása volt. A limanowai hősöknek harca az igazak küzdelme volt. Emlékezzünk ezen hős férfiakra, akikben megvolt a bölcsesség, hogy fölismerjék népünk történelmi hivatását, megvolt a hősies elszánás, hogy leküzdjék az útjukba tornyosuló akadályokat, s megvolt végül a vonzó, sugalló erő, amely a laza embertömeget egységes csapattá volt képes forrasztani. A magyar huszárokat és társaikat, akik emberfölötti küzdelmekben hunytak itt el, fogadd be az örök béke honába, hogy a nagy és szent katonahősök társaságában Szent Istvánnal, minden magyar katona patrónusával, Szent László lovagkirállyal, Szent Imrével, a fiatalok védőszentjével együtt dicsőíthessenek Téged, a béke Istenét! Bocsásd meg bűneiket, amelyekkel megbántottak! Töröld el vétkeiket, ha az utolsó pillanatban ki is aludt volna szívükben a hitnek, a reménynek a fénye, ne ródd fel nekik! Bennünket pedig segíts hathatós kegyelmeddel, hogy a limanowai hősök példájára elérjük azt a jót, amely szívünk vágya, önmagunk, a nemzetek családjának szebb jövője, az áldott béke! Ámen.

Hende Csaba honvédelmi miniszter

Honvéd Huszárok! Hazulról, Magyarországról jöttünk el hozzátok, hogy meghajtsuk fejünket előttetek. Elhoztuk az otthon üdvözletét, Szombathelyét, Sopronét, Székesfehérvárét, Budapestét, Szegedét s mind a többi települését, ahol otthonotok állt. Otthonotok, ahol azok, akik szerettek titeket, s akiket ti is szerettetek utatokra bocsátottak benneteket. Eljöttünk, hogy meghajtsuk a fejünket előttetek, akik a nagy háború viharában idegen földön adtátok életeteket a hazáért. Azért, hogy Magyarország ne legyen a cár gyarmata. Megtettétek, ami rajtatok állt, megvédtétek a jabloneci-hágót, megvédtétek a sokszoros túlerő ellen, másfajta harcra tervezett emberekkel, reménytelen helyzetben. Megvédtétek az életetek árán. Megmentettétek bajtársaitokat a bekerítéstől és nektek köszönhetően a mieink megnyerték a háború e fontos csatáját. Megállították és szétverték az orosz gőzhengert, amely egész Közép-Európát akarta maga alá gyűrni. Nagyot harcoltatok és nagyot végeztetek. Az örökkévalóságban visszhangzik mindaz, amit véghezvittetek. A legnagyobbat adtátok oda, amit ember adhat, a haza és az otthon, a nemzet és a család védelmében. A legtöbb, amit most a hazáért elesett limanowai hősök sírja fölött megfogadhatunk az az, hogy nem leszünk méltatlanok ahhoz az ügyhöz, amiért ők az életüket adták. Nem leszünk hűtlenek sem a magyar, sem a lengyel szabadság ügyéhez, s azt minden körülmények között védelmezni fogjuk. Nem felejtjük, a sorsunk itt Közép-Európában, ezer esztendeje közös. Ez a két nemzet már tudja ezt, mert megélte ezer év alatt. Sokkal erősebben és sokkal mélyebben, amint azt bárki kívülálló el tudná képzelni. Történelmünk jól mutatja és tanúsítja, nem lehet szabad az egyik nemzet, ha nem szabad a másik. Erre figyelmeztet minket az évezredes barátság és erre int ma is a józanul felfogott közös érdek. 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem tudjuk, mit hoz a jövő, megint a nagyhatalmi erőpolitika napjait éljük. Nem tudjuk, hogy a tőlünk keletre folyó háború, a balti térségben zajló flottamozgások, a NATO légterének folyamatos provokálása végül mit hoz a számunkra. Azt azonban tudjuk, hogy számíthatunk egymásra. Számíthatunk egymásra úgy, mint azokban a rettenetes időkben mindig, mikor szabadságunk volt a tét: 1848-ban, 1920-ban, 1939-ben, 1956-ban és 1990-ben. Számíthatunk egymásra testvérnemzetként és számíthatunk egymásra szövetségünk, a NATO tagjaként. Egy olyan szövetség tagjaként, melyet önként vállaltunk, magunkért és egymásért, s amit a közös érdekek és a közös biztonság mellett a szabadság és a jog, a kölcsönös tisztelet és az emberi méltóság közös érdekei tartanak össze.
Honvéd Huszárok! Távol a hazától, a baráti lengyel nemzet körében várjátok a feltámadást. Akik most itt állnak lengyel barátaink, az ő nagyapáik és dédapák tanúi voltak mindannak, amit ti itt végeztetek és mindegy volt, hogy milyen idők jártak, milyen hódítók szállták meg éppen Lengyelországot, milyen kormányok jöttek, mentek éppen, itt mindig volt friss virág a sírotokon és mi ezért nem tudunk eléggé hálásak lenni az ittenieknek. Legyen nektek könnyű az a lengyel föld, melynek szabadságáért és a magyar szabadságért egyszerre életetek áldoztátok, az út végén bizonyosan találkozunk!

 

Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész

- A harmadik gyertya, amit ma fogunk meggyújtani egy újabb lépés a történelemben, az pedig Betlehem, a betlehemi csillag fénye. Meg szoktam kérdezni nagyvárosi emberektől, hogy hisznek-e a csillagokban? Mindig furcsán néznek rám, hogy mit jelent az, hogy hinni a csillagokban? Azt mondtam, teljesen egyszerű a kérdésem. A városi fény ugyanis elnyomja a csillagokat, nem látod, nem tapinthatod, nem érezheted, nem hallhatod, mégis elhiszed, hogy vannak odafenn csillagok. Miben hiszel? A csillagokban vagy a ledekben és fénycsövekben, amelyek elfojtják ezt a fényt? Amiről beszélek, és amiről szól ez a mai gyertya az ez: Hiszünk-e azokban a csillagokban, amit nem látunk, nem tapinthatunk, nem hallhatunk? Mégis egyesek azt állítják, hogy létezik. Én azt mondom, létezik az emberben egy mély személyiség, valami, amit Isten teremtett belénk. Valami, amit csak akkor fogunk megtapasztalni és megérezni, ha elvonulunk lelki városunkból. Elvonulunk arról a területről, ahol elfojtják a mindennapi fények, az igazi csillagok fényeit. Ilyen minden, amit az előbb említettem és ilyen, ha már karácsony felé közeledünk, a vásárlás kényszere. Fények, vásárlás, konzumvilág mind-mind elvakít bennünket és nem látjuk meg az igazi csillagokat. Nem önmagában bűn ez, félreértés ne essék. A kérdés az, hogy el tudunk-e vonulni lélekben, meglátni az igazi csillagokat. Kicsit, amikor felkértek arra, hogy ma beszéljek, furcsán éreztem magam milyen bizarr egy ügyintézési helyen beszédet mondani. Pedig a várakozás igazán itt zajlik. Benyomjuk a gombot és megvárjuk, míg sorra jutunk, fél életünk valójában várakozással telik. Talán közhelyes, de megkérdezem: telik vagy múlik? Mindig tegyük föl a kérdést, hogy amikor várakozunk, akkor az időt mivel töltjük, vagy mivel múlatjuk? Mai fiatalok szeretik föltenni a fülhallgatót a fülükre, hogy elfojtsák a világ hangját, mert valamit keresnek. Mi mit keresünk? S valójában a csöndben és az időben, amit megkapunk néha kényszeredetten, keressük-e azt a valóságot, amelyről beszéltem? Arra kérek mindenkit, gondolkodjon el azon, hogy valójában, amikor benyomjuk életünk várakozó gombját, higgyük el, egyszer meg fog szólalni ez a csengő, ugyanis sorba jutunk. Azt mondják a középkori szerzetesek: „Memento Mori”, „Emlékezz a halálra”. Talán furcsa, hogy az élet ünnepe van ma, mégis arra intek mindenkit, gondoljon erre, hogy egy nap meg fog szólalni a csengő. 

 

Nádasi Alfonz Hadinapló kötetének felolvasást folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

- Április 22.

Na mi ez megint. Jön a híradós, hogy a 106-osoktól a vezetőnővér kéri, menjek át sürgősen. Erzsébet nővérrel hosszan beszéltünk a nálunk operált Máriáról. Megint tőlem kérnek tanácsot, mit tegyünk abban a lehetetlen hisztériás összevisszaságban, amit ez a nő mindenkinél okozott. Hát miért küldtek ide engem is? Azért, hogy a sebesültjeinket vigasztaljam, a vonalbelieket bátorítsam, vagy azért, hogy a hisztis nők elrontott életét toldozzam össze?
Tegnap becsomagoltunk, mindenkit vonatra tettünk vagy elszállítottunk más oszlopokhoz. Csak sürgős eseteket vállalunk, ahol életről van szó. Mikor már azt hittük, hogy minden rendben van, jön az újabb parancs, hogy maradunk. Azt a káromkodást, amit ezek a vasi és veszprémi legények csináltak! De nem is csodálom. Ennek az idióta parancsnoknak végre annyit be tudtunk beszélni, hogy egyetlen csipeszt se rakasson ki, mert biztos jön újabb parancs.
Ma meg is jött. Mégis megyünk Gornikibe. Állítólag kedden indulunk.
Ha végiglapozgatom a naplómat, derül ki, hogy milyen más világ ez, mint a normális élet. Kis dolgok vihart korbácsolnak. Egyéni panaszok a közéi lesznek, mert lehetetlen titokban hagyni őket. Ugyanakkor nagy dolgok mellett elmegyünk, mert kiderül, hogy lényegtelenek az egész hadszíntér sorsához mérve. Egészen mások lettek az arányok. Az emberek nem nagyon tudnak új szemmértéket venni az eddigi beidegzettségük mellé, akkor ki kellene bújniuk a jó polgári gúnyájukból. Ez pedig nagyon nehezen megy. Pedig már a háború eddigi évei elég figyelmeztetést adtak arra, hogy nem lehet folytatni a múltat. Mégsem tanulunk. Ezért állandó összeütközésbe kerülnek a saját kényelmes világuk és a ránk kényszerített világ között. Ebből bizony kiemelkedni nagyon nehéz. Nekem a sok gyötrődésen kívül nyolc kilómba került, de megérte. Úgy érzem, hogy éppen ezért jönnek mindennel hozzám, a "civilhez". Mert utálják a háborút, utálják az aktív tisztikart, utálják a németeket, utálják az oroszokat, és nem utolsó sorban, utálják ezt a cigányéletet. És mivel látják, hogy mindezekben szóról-szóra így gondolkodom én is, megpróbálnak segítőt keresni bennem.

 

Boldog, áldott adventi készülődést kívánok. Kempis Tamás gondolataival köszönök el. Köszönöm figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Boldog, akit az igazság maga tanít, nem képekben és elhangzó szavakban, hanem úgy, ahogyan ő önmagában van és szól. Vélekedésünk, eszünk gyakran megcsal minket, rövidlátónak mutatkozik. Mit használ a titkos és rejtett dolgokról való sok szőrszálhasogató okoskodás, ha ezeket nem ismerjük, nem vetik szemünkre az ítéleten? Nagy bolondság, hogy elhanyagolva a hasznost, a szükségest azután kapkodunk, ami kívánságunkat felaljzza s ami ártalmunkra van. Szemünk van, s nem látunk, akkor mit gondunk a dolgok nemével és fajaival? Hallgasson hát minden tanító és némuljon az egész teremtett világ a Te színed előtt és csak te magad szólj hozzám.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2014, december 17