Rádióműsor - 2014. február 12. - 57. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2014. február 12.-ei műsor (57. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/42435

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

Az 57. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„A világot nem a nagyhangúak teszik emberibbé, hanem a csendes emberek, akik sokat imádkoznak.” – Johann Adam Möhler német katolikus teológus gondolataival köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre.

Mai adásunkban többek között szó lesz majd a családról. Visszatekintünk, elkalauzoljuk önöket az 55. Nemzetközi Katonai Zarándoklatra Lourdes-ba, és folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

 

Több alkalommal itt az Inter Arma Caritas adásában hallhatták már a katonákat a Magyar Honvédségnél dolgozó közalkalmazottakat, köztisztviselőket a család fontosságáról beszélni. Tettük ezt egy-egy alkalommal a Családerősítő Hétvégére vagy éppen a Katonai Zarándoklatra visszatekintve.

- Druzsin József százados vagyok, Druzsin Zsóka a feleség.

Tetten érhető az önök példáján is, hogy fontos a család.

- Természetesen, egy katona életében mindenképpen fontos, hiszen ez a hátország. Ez az a biztos pont, amihez mindig vissza lehet nyúlni, ami mindig alapot ad a mindennapos küzdelmekhez. Ez egyértelmű. Nem beszélve a teológiai vonatkozásról, ecclesiola azt jelenti család, kis egyház. Tehát mi vagyunk annak az ős mintának az életre váltása, amit ugye Krisztus elénk élt.

- Napjainkban sokszor felmerül a nők társadalmi szerepvállalásának a kérdése. Ez nálunk is sokszor vita tárgyát képezi. Nem egymás között, hanem ezeket a társadalmi dolgokat próbáljuk otthon megvitatni és bármennyit feszegetjük ezt a kérdést, az az igazság, hogy asszony nélkül nincs család. Természetesen kell a férj, az apa is, mint kereső, mint példa a gyerekek előtt és számtalan egyéb vonatkozásban. Azért érezni, hogy egy nőnek elsősorban otthon van szerepe és otthon van munkája. Természetesen én is dolgozom mellette, és szeretnék többet is dolgozni, de a mindennapi dolgok az állapotszerű kötelességeim nagy részét lefoglalják az időmnek. Tehát emellett teljes mértékben úgy, mint egy férfinak, nem lehet kibontakozni. Én ezt vallom, ezt tudom megvalósítani. Nagyon nehéz ennek megfelelni. Nagyon nagy az elvárás mind a munka szempontjából, mind a családban betöltött többféle szerep szempontjából. Tehát nagyon jó feleségnek is kell lenni, ami nem nehézség belülről, de megvalósítani azért a mindennapokban nem egyszerű. Családanyának lenni is nehéz, de azt hiszem egy nő számára ez a legfontosabb. Kibontakozhatunk mi a munka bármilyen területén, nem okoz akkora örömöt, mint egy jó férj vagy két szerető gyerekmek.

Szülők, mint példaképek jelen lehetnek a családban a gyerekek szemében?

- Egyértelműen. Hála Istennek már nem ott tartunk, hogy Gagarin a példaképünk, bár semmi bajom az űrhajóssal.

Vagy a celebek…

- Az a minta, amit eléjük élünk, azt magukkal viszik, és abból tudnak táplálkozni. Ez kétségtelen. Ezért is mondjuk, hogy hivatás. Nem csak katonai vagy orvosi hivatásról beszélhetünk, vagy bármi másról, hanem szülői hivatásról is.

Mint családfő, mi a legfontosabb szerepe a családon belül önnek?

- Én azt hiszem, hogy a nevelés helyes arányainak a megtalálása. Talán ezt emelném ki. Nem tanítják semmilyen iskolában, hogy hogyan legyek jó szülő. Pedig ez lenne talán a legfontosabb tantárgy.

- A civil társadalomban is egyre kisebb renoméja van a házasságnak. Még a társadalmi vagy polgári házasságnak is, az egyházinak még kevésbé. Ha mégis, akkor az csak a ceremoniális jelleggében fullad ki. Ennek ellenére úgy érezzük, hogy feltétlenül apostolkodnunk kell és a házasság intézményét erősíteni a többiek körében is. Sok barátunkat sikerült már rávenni arra, hogy igenis ez a helyes út és tessék szépen összeházasodni. Sokan kérdezik: – Már tíz éve együtt élünk, minek a papír? Nem a papír miatt kell, az igen kimondása. Nem arról van szó, hogy nincs visszaút, de igenis gondoljam meg azt, hogy én vállaltam egy életközösséget azzal a másik emberrel. Erre tanúk vannak, hogy mi kimondtuk az igent és nem kell minden egyes vita után becsapni az ajtót és szétválni. Szerintem nagyobb a felelősség súlya azoknál, akik házasságban élnek, komolyabban veszik a kapcsolatot.

 

- Varga Veronika és Varga Krisztián.

- Tavaly májusban volt az esküvőnk, tehát végülis másfél éve vagyunk házasok. Folyamatosan alakul a kapcsolatunk és mindig megbeszéljük a következő kérdéseket, teendőket.

- Én azt gondolom, hogy a házasság az egy döntés, egy tudatosság. Nagyon sokan a korosztályunkból megpróbálják elodázni a döntést, hiszen nap nap után élnek és a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Hogyha nem hozzuk meg azt a döntést, amit szüleink, nagyszüleink meghoztak, akkor lehet, hogy tudunk alakítani sokkal könnyebben azon a helyzeten, hogyha valami nem tetszik számunkra. Nagyon nehéz meghozni a döntést én azt gondolom, de hogyha meghozta a férfiember vagy a felesége a döntést, hogy igen, ő az a személy, akivel nekiindul a közös életnek, a családalapításnak, akkor utána sokkal könnyebb, egy bizonyos mederben zajlik az élet. Meg vannak határozva azok a keretek, amiket közösen határoznak meg és ez lényegében azt gondolom, hogy könnyebben viszi az embert az élete útján.

- A mai életben nem vállalunk felelősséget. Kevésbé vállalunk, félünk. Valahol tényleg bizonytalanság, mert ugye csak a szüleink házasságát ismerjük, és amibe belépünk az a saját házasságunk. Nyilván saját magunk alakítjuk az életet közösen, és ez egy teljesen új dolog számunkra. De az elköteleződés valahol egy biztonságot is nyúlt, és ezt ne felejtsük el.

- A jó kapcsolat fogalma azt jelenti számunkra, hogy mi egy család vagyunk, ahol én számíthatok a feleségemre, a feleségem számíthat rám. Közösen hozzuk a döntéseket és közösen haladunk az úton, ami az életünk.

- Számíthatok a másikra, tehát mellettem áll jóban és rosszban egyaránt.

 

 

Nádasi Alfonz, Hadinapló. A kötet felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

- Március 28.

A hadosztály visszamegy Malorytára. Németh Józseffel voltunk a 106-osoknál. Délutánra Szkladányi Ákossal és vele teherautón kimentünk a Citadellába gyóntatni. Megható esetem volt ott kint. Első gyónását végezte egy katona. Rávettem, hogy rendezze a házasságát. Valami ostoba pap nem engedte.Szegény olyan méreggel, szégyennel, dühvel mesélte el, hogy jobbnak láttam abbahagyatni vele.
Még egy eset volt ma, de ez a vonatnál. Cser Imre hadnagy hozzám fordult, hogy fogsága ügyében kérjem meg a Nagygazdát /a vezérőrnagyot/, Cser egyhónapi fogságot kapott. Közben lett volna esedékes a szabadsága. A hírhedt vonatos alezredes csak úgy volt hajlandó elengedni, ha a fogsága hátralevő két hetét otthon tölti ki. Cser ezt sérelmesnek tartotta. De egyáltalán az egész büntetést annak tartotta, és ebben teljesen igazat adtam neki. Dehát mit ér a barátnak a véleménye egy szadista alezredessel szemben? Jelentkeztem a vezérőrnagynál és sikeresen elintéztem a dolgot. Ezért Cser nagyon hálás volt, de én is neki. Németh Béla nagy ember. Mind jobban megszeretem, mert olyan emberi tulajdonságai vannak, amelyek mind átsugároznak katonai tetteibe. Mindig megkérdezi, ha találkozunk, hogy milyen a hangulat az emberek között. Bizony elmondom a lehetetlen disznóságokat. De most már nemigen, mert látom, hogy szinte elkomorul, és remegni kezd a szája széle. Biztosan a tehetetlenségében. Becsüli az ellenséget, sohasem enged semmiféle kegyetlenséget. Ha ilyenre rájön, keményen megtorolja és ezt jól teszi. A zsidók nyomorult helyzetét részvéttel szemléli. Az általános igazságtalan bánásmódot ő is látja. De még az ő rangja is kevés, hogy megszüntesse. Az ő területén viszont nincs zsidóüldözés vagy kegyetlenkedés. - Nekem is állandóan azt mondja: Páter, kötelességed legyen, hogy ebben a szemétdombban is az erkölcsi tisztaságot hirdesd és mutasd a saját példáddal. Azonnal jelents minden visszaélést, akár magyarral, akár az ellenséggel szemben történt.
Azt vettem észre az aktív tiszteknél, hogy még az eddigieknél is jobban kezdenek utálni. Én ugyan nem mondtam senkinek, hogy mit mondott már ismételten a Nagygazda, de amint megtudtam, ő maga mondta el a vezérkariaknak.
Hát egy üresfejű hólyag aktív tisztnek hogyan lenne tekintély a bencés "civil" pap. A jellemtelenség nem szereti, ha állandóan a szemébe mondják, hogy te aljas és jellemtelen vagy. De itt néhánynak nem lenne elég ez a szembemondás, ha reggeltől estig ismételném. Annál nagyobb emberi jellemeknek ismerem meg azokat az aktívokat, akik mint orvosok, bírák, tisztek ebben a söpredékben is nagyok tudnak maradni.
Érdekes dolgot veszek észre a nővéreknél. Lassan minden bizalmas ügyükkel hozzám fordulnak. Zsófia, a vezetőnővér kevésbé, Boriska és Júlia nővér gyakran. Kíváncsi vagyok, hogyan képzelik el tovább. Remélem, hogy a legszebben és a legkomolyabban. Eddig mindent teljesen kifogástalanul tettek. Egész viselkedésük erkölcsös. Csak abban veszem észre a lassú felmelegedést, hogy bármijük van, rögtön meg akarják osztani velem. Tipikus anyai ösztön, mely azonban ilyen korúak között veszélyt is rejthet, tehát még jobban vigyázok.
Júlia sírva panaszkodott önmaga ellen és miatt. Nagyon köszönte, hogy türelemmel meghallgattam a lehetetlen természetéről szóló panaszát. Istenem, add, hogy mint nők, teljesen közömbösek maradjanak. Csak úgy érdekeljenek, mint akiknek szükségük van valakire. De ez is csak akkor, ha ők fordulnak hozzám. Nem mintha félnék, hogy a legcsekélyebb mértékben is hatással lennének rám, de az ördög nem alszik.
Olyan hideg volt, hogy csak úgy hasogatott az arcom a 35 km-es teherautózás után. Megérkezve kinyitottam a rádiót: Bartók-Kodály est van. A Tantum ergók, A három árva, az E-moll scherzo, Az esti dal. Gyönyörű volt. Újra írok majd Kodálynak.

 

 

Február 11-én a Szűzanya Lourdes-i megjelenésére emlékezünk. Az 55. Nemzetközi Katonai Zarándoklatról már beszámoltunk korábbi adásunkban majd egy évvel ezelőtt. Ebből hallhatnak részletet, amelyben katonák szólalnak meg arról, miért tartják fontosnak a zarándoklatot. Természetesen idén is sok katonával vesz részt majd a Magyar Honvédség immár az 56. Nemzetközi Katonai Zarándoklaton Lourdes-ban.

Kónyáné Valéria, Budapest Honvéd Kórház.

- Második alkalommal vagyok itt. Én gyermekkoromban megvettem a Szent Bernadett élete című könyvet és engem is Bernadettnek hívnak. Már akkor gondoltam, hogy valami közös lehet bennünk. Gyermekkoromban úgy gondoltam, hogy talán egyszer, majd ha lesz rá lehetőségem, akkor én el szeretnék jönni ide. Most megadatott már másodjára is. Ami nekem itt nagyon sokat adott, az a maga a hit. Egy számvetést hoz az ember ide, hogy mi az, amit megtudtam valósítani és mi az, amit esetleg nem. Kérem az Urat, hogy adjon erre nekem erőt és lehetőséget. Azért is jöttem ide, hogy hálát adjak azért, amit eddig elértem mind lelkiekben, mind anyagiakban, a munkám során illetve a hivatásom által. Ami lehetőségeket kaptam mindeddig, azokat úgy érzem, hogy abszolút maradéktalanul meg tudtam valósítani, betartani a szabályokat, dolgozni más országokban, missziókban. Ezt jöttem megköszönni.

Tudja ez azért fontos, mert általában ezt a lelkiéletet másféleképpen élik meg sokan. Elsődlegesen, ha baj van, akkor fordulnak a jó Istenhez. Az a kettőség viszont bennem van, hogy részben egy közösségi élet, hiszen más nemzettel is találkozik az ember, részben meg szükség lenne elmélyülésre.

- Az elmélyülésre én úgy gondolom, hogy mindenképpen önmagába kell, hogy legyen az ember valamilyen szinten. A közösség is nagyon fontos. Azt láttuk tegnap az ünnepségen, hogy ez a sok ember, ez a sok katona a világ minden országából, egy egység. Egy olyan cél érdekében jött ide, ami mindenkinek a célja, a hit. Az, hogy köszönetet mondjon, illetve hálát. Az, hogy ki milyen nemzetiségű abszolút nem számít. Nem számít ki honnan érkezett, milyen múlttal, esetleg miket tett eddig. Az a lényeg, hogy egy egységben vagyunk itt. Amikor ide megérkeztem, odamentem a barlanghoz, megérintettem és elkezdtem sírni. De ez a sírás a boldogságtól volt, megköszöntem és átéltem azt, hogy az Úristen valóban létezik. Én felnőtt koromban keresztelkedtem meg, egy misszió alkalmával. Nekem az édesanyám azt mondta, hogy nem fog rám erőltetni semmilyen vallást, hogyha én úgy gondolom és a hitem szerint úgy érzem, bármilyen vallást felvehetek. Egy külföldi misszióban keresztelkedtem meg, ott éreztem azt, hogy akkor most eljött az időm. Amikor ide megérkeztem, akkor megint csak azt tudom mondani, hogy hálát éreztem.

Atya mi a jelentősége a Lourdes-i zarándoklatnak a katonák szempontjából?

- Azt gondolom, mindannyiunk számára ugyanazt jelenti. Valahol az irracionálé van jelen, de ez nem az ésszel szembeni, hanem az észt meghaladó valóság.

Bíró László katolikus tábori püspök.

- Lourdes, a Lourdes-i barlang az a pár négyzetméternyi sötét lyuk az valahol ablak a végtelenre. Annyira megszoktuk, hogy a hitről azt mondják, hogy beszűkíti a tudatot, és zavarja az embert a gondolkodásában. Itt azt hiszem megtapasztalhattuk azt, hogy a hit az kitágítja a tudatot, a horizontunk a végtelenbe tágul és valahol ez a varázsa ennek a Lourdes-nak. Végigcsináltuk a gyertyás körmenetet, van ebben valami misztikus, hogy vonul annyi sok ezer ember és nem lehet megmagyarázni értelemmel, hogy mi is történik, de valami történik az emberek szívében, szembesülnek önmagukkal és valahol a végtelenben jár a gondolat. Lourdes-nak ez a nagy titka, hogy az embert fölemeli a végtelenbe.

 

- A testvérem adott nagy erőt ahhoz, hogy bevállaljam ezt az utat, mert köszönetet szeretettem volna mondani az Úrnak, hogy segített felnevelni a gyerekeket.

Manzera Judit zászlós, Honvédkórház.

Nagyok már?

- 27 éves a fiam, a lányom 21 éves csak meghalt az édesapjuk, amikor kicsik voltak. Azt szerettem volna megköszönni itt az Úrnak, hogy adott erőt.

Egyedül maradt a gyereknevelésre. Hogyan lehet erőt, vagy miből lehet erőt meríteni?

- A segítség Isten. Sokszor nem tudtam, hogy holnap hogy lesz, de a hitem soha nem hagyott el. A testvéreim, a nagycsalád mindig mellettem volt, és ott volt az a két gyermek, akinek én voltam egy személyben az édesapja és az édesanyja. A biztonságot én jelentettem nekik.

Amikor legelőször itt volt, egy picit elmélyedt és önmagába nézett. Emlékszik azokra a pillanatokra, hogy mik fogalmazódtak meg?

- Csak az, hogy köszönöm Uram, csak az.

 

Palásti Krisztiánt és Bebesi Lászlót hallják. Hanyadik alkalommal vannak itt?

- Én először, én tízedik alakalommal.

Két véglet mondhatni. Milyennek találja?

- Ez egy csodálatos dolog szerintem.

Mi volt az a pillanat, ami legelőszőr megfogta?

- A megnyitó, és ott a rengeteg nemzet bevonulása, a különböző egyenruhák, az az egység, ami sugárzott az egészből.

Vallásos?

- Igen.

Mi az, amit elsősorban önnek személy szerint, mint katonaembernek ad?

- Legfőképpen kitartást.

Tízedik alkalom. Ez alatt az időszak alatt gondolom egyik különbözött a másiktól. Mely volt az a leginkább megragadó élmény, amely felidéződhet most önben, amikor erre rákérdezek?

- Az az igazság, hogy amikor 2003-ban először sikerült kijutnom, az volt a legnagyobb élmény. Mindig az első alkalom az, amelyik annyira megfogja az embert, hogy utána szinte annyira visszavágyik, mint ahogy említették „ki megfogja Péter lábát az visszatér Rómába”. Nem tudom, de nekem sikerült megfogni egy olyan dolgot itt a Massabielle-ben, ahol megjelent a Szűzanya Bernadettnek, hogy azóta is visszavágyok és sikerül visszatérnem ide.

 

„Esténként légy mindig készen arra, hogy kidobj lelkedből minden előítéletet, minden indokolt, vagy indokolatlan gondot. Tégy mindent teljes bizalommal a mennyei Atya elé, hogy holnap, midőn új napra ébredsz, újrakezdhesd az életet és vállald azt, ami a feladatod.” – Michel Quoist francia pap, író gondolataival köszönöm meg a figyelmüket és kívánok további tartalmas rádiózást. A szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:

Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:

berta.tibor@hm.gov.hu

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2014, február 12