Rádióműsor - 2014. július 30. - 78. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2014. július 30.-ai műsor (78. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/45722

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 78. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„A boldogságunk akadályai soha nem a körülményekben vannak, hanem saját magunkban, akik rosszul vagy ügyetlenül viszonyulunk családunkhoz, önmagunkhoz.” Köszöntöm hallgatóinkat, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. A mai adásban elsősorban a Zalavári táborozásra tekintünk vissza egy összefoglalóban, valamint Nádasi Alfonz, Hadinapló című kötetéből olvassuk fel a következő részt. 

Idén 11. alkalommal rendezte meg a Katolikus Tábori Püspökség a Zalavári táborozást a Honvédelmi Minisztériumban dolgozói illetve a Magyar Honvédségnél szolgálatot teljesítő katonaszülők gyermekeinek. A résztvevők honismereti, természeti, néprajzi és kulturális programokkal ismerkedtek. Ezúttal a Somogy megyei Kaposmérő mellett elterülő Kassai-völgyben tett kirándulásukon látogattuk meg a táborozó fiatalokat.

Éppen túl vagy a lövésen. Hogy sikerült?

- Szerintem jó lett, egy belement, kettő pedig kicsit mellé.

Most volt a kezedben először íj?

- Nem, már tavaly is próbáltam. Nekem tetszik, én versenyszerűen is szeretném csinálni.

Mi tetszik benne?

- Nem tudom. Jó, hogy el lehet lőni a nyilakat.

Hogy telik a tábor?

- Nekem nagyon tetszik.

Mi tetszik benne? Mi volt eddig a legjobb?

-  Hogyha a tavalyi tábort is nézzük, meg az ideit is, akkor most legjobban az íjászat tetszik, tavaly pedig az éjszakai túra tetszett a legjobban. Az is jó, hogy elmegyünk sok helyre és nem csak ott ülünk a táborban.

 

Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész.

- Mindenképpen nagy kihívás, hiszen gyerekekről van szó, akikért felelősséget kell vállalni. Minden ilyen kihívás, minden ilyen nagy dolog, ami nehéz, az nagy dolgokat is tud eredményezni. Ezért valahol egy izgalmas és jó kihívás is. Ez most már a 11. tábor, amit a Tábori Lelkészi Szolgálat megszervez. Környezetvédelmi tábor alapjaiban véve, katonai rendre épülve és természetesen, mivel a Tábori Püspökség rendezi, ezért ha lehet így mondani „duplán fegyelmezett”, de mindez a gyerekekért. Nekünk nagyon sok munkánk van benne, viszont a gyerekek nagyon szeretik és nagyon élvezik. Természetesen a szellem, a kultúra, a történelem mind benne van és része a programnak, de ugyanígy a szórakozás, a pihenés vagy a strandolás is egy nagy öröm a gyerekeknek. 

Mennyit változott a tábor ez alatt a 10-11 év alatt?

- Azt gondolom, hogy az alapjai ugyanazok maradtak, ugyanaz a lényege. Nagyon sok program van, ami évről évre megismétlődik. A gyerekek is kinőnek belőle, és új gyerekek jönnek. Nagyon nagy lehetőség az, hogy mi Zalaváron kaptunk egy helyet a plébánia udvarán. Bizonyos értelemben azért le vagyunk korlátozva, hiszen nem az egész országot járjuk be, hanem a környéket, de ami itt van történelmi vagy kulturális érdekesség, azt általában fel is fedezzük. 

Önnek személy szerint mit jelent ennek a tábornak az irányítása, vezetése?

- Nekem egyrészt egy nagy megtiszteltetés. Ugyanakkor egy nagy felelősség is, hiszen idén éppen 55 gyermekre kell vigyázni, ami nagy kihívás. Persze, ahogy mondtam, egy nagy megtiszteltetés is és remélem, hogy ami nagy kockázattal jár, az nagy eredményeket is tud hozni. 

Katonaszülők gyermekei vannak ebben a táborban. Mennyire érződik ez a gyerekeken?

- Azt gondolom, hogy a gyerekek, gyerekek, bármilyen szülőké is. Egyrészről talán egy picit azért fegyelmezettebbek, másrészt viszont azt is látom, hogy könnyebben értelmezik azt a környezetet, amiben vannak. Hiszen katonák, tábori lelkészek, honvéd tisztjelöltek azok, akik őket irányítják, akik miattuk vannak a táborban. Könnyebben tudják őket kezelni, megszólítani, nem félnek tőlük. Volt erre példa ma, amikor bementünk egy faluházba, ahol mosdót kerestünk. Ott voltak más táborozó gyerekek és nagyon rettegve néztek a katonaemberre, hogy mit is csinálnak itt. Nekik pedig ez egy teljesen természetes látvány.

A gyerekek egymás között hogy viselkednek?

- Gyerekek, rosszcsontok. Ugyanakkor, ahogy mondtam, fegyelmezettek is. Érzik azt, hogy mikor lehet rosszcsontkodni és érzik, hol vannak a keretek, ami nagyon fontos, hiszen az ő biztonságukat szolgálják. 

- Nagyon jó, szeretem. Már nem először vagyok itt, úgyhogy már tudom, milyen programok lesznek. Volt strandolás és még szerintem lesz is a Balatonon. A többi program viszont még egyelőre titok. 

 

Rácz István főhadnagy, tábori lelkész.

- Rácz István főhadnagy, tábori lelkész vagyok a Katolikus Tábori Püspökség lelkészi állományából. 

Sokadszorra van itt a táborban.

- Igen, a legjobb tudomásom szerint 6. alkalommal vagyok most itt. 

Mi ennek a tábornak a célja?

- Az, hogy a gyerekeknek megmutassuk azokat az értékeket, amik vannak a világban, amiket föl lehet fedezni és emellett természetesen a pihenés. Megtanulják, hogy a környezetvédelem, a természetvédelem az igenis nagyon fontos mindannyiunk számára. 

Gyerekekkel foglalkozni mindig nehéz dolog. Hogy van ez most?

- Alapjában véve azt tudom mondani, hogy ez senkinél sem kivétel. A szülők ezt nap mint nap csinálják. Mi próbáljuk egy picit őket tehermentesíteni erre e hétre. Nem egyszerű összefogni ennyi gyermeket, de én úgy gondolom, hogy minden csoportvezető arra törekszik, hogy a gyermek önfeledt pihenése mellett azért kezelhetőek legyenek, és a csoportokban ezt maradéktalanul meg tudják oldani. Van olyan táborozó, aki már sokadjára van itt.

Katonaszülők gyermekei nyaralnak itt. Mennyire katonás ez a tábor?

- Katonai alapokon nyugvó, katonai szabályzatrendszer szerint működik a tábor. A szolgálati szabályzat, a katonai szabályzat ránk természetesen vonatkozik. A gyerekekre azért nem erőltetjük rá ezeket, de igyekszünk egy picit rendre oktatni, rendre nevelni, rendre tanítani őket. 

 

- Sok helyen vagyunk és mindig mindenhova közösen megyünk.

Hol voltatok eddig?

- Voltunk már romoknál, strandoltunk is, most pedig itt a tanyán vagyunk. Igazából sok helyen jártunk.

Melyik volt itt a legjobb?

- Itt a lovaglás és az íjászat tetszett a legjobban. Már lőttem íjjal, de még mindig ugyanúgy tetszik, mint régen.

Milyenek a társak?

- Kedvesek és aranyosak. 

 

Kassai Lajos, lovasíjász világbajnok.

- Azt gondolom, hogy nem születünk üres lappal ide a világra és az én nagyon szép hófehér A4-es papíromra a lovasíjászat szó volt fölvésve jól láthatóan. Ezt követem egész életemben. Létrejött ez a hely, 25 év munka van e mögött, amit láttok. Amit nem láttok az egy nagyon jó kollektíva. Egy kitűnő iskola jött létre, fantasztikusan jó tagsággal, közel 300-an vagyunk. Egy nagyon sikeres világtalálkozót zártunk most a hétvégén 22 ország részvételével, és hadd dicsekedjek el, hogy elsöprő magyar győzelem született. 10 km futás, 2 óra ügetés szőrén, 500 lövés és 3 ajánló, ez az alap beugró ahhoz, hogy valaki ide bekerüljön. Ugyanis jó állóképesség kell, mind általános erőnléti állapot, mind speciális állapot szükséges ahhoz, hogy valaki egy komolyabb pályát be tudjon futni. Ettől jó a gárda. Kell még három ajánló, ami a szocializációt szűri, tehát ha van egy kiflivég, akkor azt tudjuk megosztani egymással. Nem csak az a fontos, hogy valaki jó lovas íjász legyen, hanem hogy jó ember is legyen. Én folyamatosan edzésben vagyok és nem azért, mert versenyre készülnék vagy bármilyen megmérettetésre, hanem egész egyszerűen ezt nagyon szeretem csinálni. Életem része, tehát egy meditáció. Minden, ami bennem van, mindent beleviszek a lovas íjászatba.

A Zalavári tábor lakói vannak itt. Milyenek a gyerekek, hogy fogadják ezt?

- 14 éves korig kezelhetőek, aztán 14-15 éves korukban történik velük valami és kössétek föl a gatyátokat, hogyha ezzel a korosztállyal is akartok foglalkozni. Ez az X, Y, Z generáció, ez egy érdekes helyzetet teremt. 

Hogy viszonyulnak az íjászathoz, akik először találkoznak ezzel?

- Minden furcsa nekik, ami nem virtuális. Tehát ők egy virtuális térben élnek, ebben léteznek, és amikor abból kikerülnek, akkor egy különleges élmény számukra. El vannak zárva az életszerű dolgoktól, az iskola is felel ezért. Szeretik, mert a lelkük mélyén azért sokkal közelebb áll hozzájuk szerintem, mint egy rádiótelefon, de azzal több időt töltenek el. 

 

- Nagyon jó a közösség, családias a hangulat, nagyon jók a programok és sokat lehet szórakozni. 

Milyen programok vannak?

- Szoktunk menni Balatonberénybe fürdeni, és szoktunk menni sokat kirándulni. Nemrég voltunk a környezetvédelemmel kapcsolatosan szemetet szedni az erdőben. Most például a lovasíjászatot próbáljuk ki, ami nagyon tetszik, mert szeretek lovagolni. Érdekes, hogy hogyan lehet eltalálni több méterről a táblákat. Ötöt lőttem és ebből négy célba ért. 

 

Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész.

- Mondjuk az esetemben, ami most eszembe jutott az leginkább az, hogy nemcsak táborvezető vagyok, nemcsak katona, hanem pap Nekünk papoknak kötelező misézni vasárnap és egy plébánia udvaron vagyunk, ahol mellettünk van a templom. Vasárnap mi tábori lelkészek átmegyünk misézni, s amikor meglátnak minket papi ruhába, akkor csodálkoznak, hogy a katona bácsi pap bácsi is. Hogy is van ez? Ez például egy nagyon érdekes kérdés számukra, hogy most te ki vagy pontosan? Te vagy a táborvezető és paposkodsz is? 

Megértik a gyerekek egyébként az összefüggéseket már?

- Meg, természetesen. Időnk van, tehát azért a gyerekek ott vannak közöttünk, mi a gyerekek között. Le tudunk ülni velük beszélgetni bármikor a táborban, együtt vagyunk velük a buszon és a programokon. Azt gondolom, hogy a tábori lelkészeknek eleve egy nagy lehetőség az, amikor mondjuk egy külföldi misszióban is járnak, hogy le tudnak ülni a katonákkal beszélgetni, közöttük élnek. Mi is itt most a gyerekek között élünk, sokkal könnyebben megszólíthatóak vagyunk, mint egy hivatal. 

A riporter Ferenczi János volt. 

 

Nádasi Alfonz, Hadinapló. A kötet felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

- Április 15.

Üzentem Szabó Kálmánnak, hogy ne beszéljen az eljegyzéséről senkinek sem. Nem tartom helyesnek, hogy gúnyolódjanak mások az ő érzéseiken. Sajnos, nem is hiszem el, hogy ebből házasság lesz.
Ma újra nagy itt a felfordulás. Bár mikor nem? Lassan alig van néhány nyugodt nap, hogy bele ne vágna a menkü vagy legalább a híre. Megjött a parancs, hogy Kobrynba megyünk. - Egy óra múlva újabb parancs: maradunk! - Este újabb parancs: megyünk!
Hiába akarom, hogy ne érdekeljen ez az összevisszaság. Magam miatt mindegy. De ránehezedik a lelkemre ennek a sok sebesültnek a sorsa. Minden váratlan hírre sokkal nagyobb lesz a nyugtalanság.
Ilyenkor olyan nehéz kimondani nekik válaszként azt a szót: nem tudom. Pedig valóban ez az egyetlen helyes válasz. De nem lehet ezzel elintézni őket. Össze kell szednem minden találékonyságomat, hogy a különböző vérmérsékletűeket lecsillapítsam. Legszívesebben én is oda küldeném az egész háborút az elindítóival együtt, a hadvezetőséggel együtt, a monoklis magyar és német törzstisztekkel együtt, ahova ők. Figyelem magamat, mennyire öntudatos bennem az a hivatásérzet, mely csak azt nézi, hova állítják. Egy kötelességem van, másokon segíteni. Hogy hol, nem fontos. De ezek a lerongyolódott szervezetű, idegileg sebzett embereim! Ezek miatt sokszor nem alszom.
Benne van a hadosztályparancsban, hogy a 34. Gyalogezredhez megyek Erik rendtársam helyettesítésére. De hogy mikor, arra majd külön parancsot kapok. Az irgalmas Isten mindenütt velem lesz. Eriknek szívből kívánom a szabadságot, mert nehéz ezrede van.

Ápr.16. vasárnap

A vonattörzsnél mise után odajött hozzám az alezredes és felajánlotta, hogy kivisz Volinkára. Hát ilyen emberekre van bízva az életünk. Egyik nap szadista, mert valamelyik nőjénél nem jól érezte magát. A másik nap, mint egy jótékony angyal, úgy játssza a szerepét. Mintha nem néhány nappal ezelőtt mondtam volna meg neki a magamét olyan hangon, hogy megint rávágta: Tábori lelkész úr, vigyázz! Erre szemtelenül újra azt mondtam: Az alezredes úr tudja, hogy úgy sem fogok vigyázzba állni. Az igazságot nem lehet ilyennel eltussolni. - És most itt ülök mellette, és folyton fohászimát mondok, hogy ki ne robbanjak, ha megint elkezdené abnormis mivoltában a mondókáját. De szerencsémre, szinte hallgatag volt. Én sem beszéltem. Csak éppen néhány közömbös szót.
Volinkán búcsúztak az árkászok. Mennek Divinbe, a mocsarak közé, ez egy kis város Kobrintól délkeletre. Oda a mocsarak közé. Megható volt újra látni ezeket a bátor embereket. Ezeket a minden veszélyt megpróbáltakat, akik a legkülönbözőbb helyzetben dolgoznak. Egyetlen azonos jellemzője a munkájuknak, hogy állandóan életveszélyben vannak. Mindig vidámak, mindig sárosak, mindig ugrásra készek. Meghatódottan búcsúztunk. Igen megszerettem őket. Ha ezektől függene, már egyetlen orosz sem lenne az Uralig.
Mikor visszajöttünk, Vajday kivitt a Citadellába. Ahogy befejeztem a munkát, elvittek a Bugra gumicsónakból halászni. Illetve nem tudom,  minek nevezzem ezt a műveletet. Kézigránátot dobtak a vízbe. Ettől a halak elkábultak. Mi pedig hálóval, kézzel, ki ahogy tudta, kifogtuk őket. Nagyon sok hal van itt. Két, két és fél kilós példányok is akadtak.
Odakéredzkedett egy német katona is. Persze az Übermensch még ebben a helyzetben is mindent jobban akart tudni. Mondtuk neki, hogy úgy dobja a gránátot, ahogy a többi. Nem, ő jobban tudja! Nem a folyás fölé, hanem alá dobta. Az erős sodrás miatt alig tudtuk félre kormányozni a csónakot. Nem is gránát volt a robbanóanyag, hanem jó kétöklömnyi TNT.
Szerencsére két méterrel túl voltunk, mikor felrobbant. Őt meg rögtön kiraktuk a partra. Aztán belekerültünk a híd alatti sodrásba. Hiába, olyan evezősöknek nem lehet az ügyességében bízni, akik a falu végén csak eső után látnak pocsolyányi vizet.
Ma elemében volt az egész társaság. Nem volt elég a halászás, ahol a bő zsákmányt rögtön bevitték az alakulatok konyhájára, hanem még futballmérkőzést is javasoltak. Én voltam az egyik kapus. Két dugót fogtam be. Mindkettő az én hibám volt. Maradt is a végeredmény 2:0.

 

„Uram tégy engem a békéd eszközévé, hogy ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek; hogy megbocsássak, ahol bűn van; hogy egyesítsek, ahol széthúzás van; hogy igazságot hozzak ahol tévedés van; hogy hitet vigyek, ahol sötétség van; hogy örömet vigyek oda, ahol szenvedés van. Nem azért, hogy vigasztalódjam, hanem hogy vigasztaljak. Nem azért, hogy megértsenek, hanem, hogy megértsek. S nem azért, hogy szeressenek, hanem, hogy szeressek. Csak ez a fontos, mert amikor adunk, akkor kapunk, amikor megbocsátunk, bocsánatot nyerünk, amikor meghalunk, új életre támadunk.” 

Assisi Szent Ferenc gondolataival köszönöm meg a figyelmüket. További kellemes rádiózást kíván a szerkesztő, Fodor Endre.

 

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2014, július 30