Rádióműsor - 2014. július 9. - 75. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2014. július 9.-ei műsor (75. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/45245​ 

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 75. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért, mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.” – Paulo Coelho író gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. 

 

Május utolsó vasárnapján emlékeztünk meg a világháborúk katona és polgári áldozatairól. A Hősök Napját 1915-ben Báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy indítványozta, hogy minden község kőemléket állítva örökítse meg a világháborúban elesett hősök neveit. A kezdeményezés az 1917. évi VII. törvényben emelkedett jogerőre, ekkor kötelezővé tették a hősi emlékművek állítását. Ebben a törvényben mondták ki először, hogy nemzetünk hősi halottainak kegyelemteljes tiszteletét, megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni. 1924-ben egy újabb törvény, a nemzeti ünnepek közé sorolta a magyar hősökről való emlékezést. A megemlékezések 1925-től váltak rendszeressé. Országszerte egyházi szertartásokkal, koszorúzásokkal emlékeztek meg, amelyeken kötelezően részt vettek a honvédség és a rendvédelmi testületek képviselői, a bajtársi egyesületek és a fiatalok szervezetei. A magyar országgyűlés 2001-ben elfogadta a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényt. Adózva a hősöknek, most felidézzük a Kismányokon tartott ünnepséget, amelyen többek között Markovics Milán Mór tábori lelkész mondott beszédet. 

Tisztelt Képviselő Úr, Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Megemlékezők! 

Éppen januárban tértem haza a Magyar Honvédség katonáival Szarajevóból, Bosznia-Hercegovinából. Volt szerencsém ott állni a ma Latin-hídnak nevezett híd egyik pillérjénél, ahonnan számítjuk az I. világháború kezdetét. Ott álltam néhány katonával egyenruhában, s arra gondoltam, hogy milyen nagy érték is az a béke, ami itthon van. Ne feledjük, hogy most ebben a pillanatban is magyar katonák szolgálják a hazánkat messze innen e földtől, azért, hogy mi itt békében lehessünk. Ők és általuk értjük meg igazán és értékeljük azt a békét, ami itthon fogad minket. Polgármester úr elmondta, hogy akkor záródik le egy háború, amikor valóban megemlékezünk tisztelettel, az elesett hősökre. József Attila írja: „A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés s rendezi végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk: és nem is kevés”. Ezekkel a gondolatokkal imádkozom most az elhunyt hősökért és a békéért. 

 

Urunk és Istenünk, kinyilatkoztatás Istene!

Minden nemzedék, aki egyenruhát húzott a haza védelméért, végső soron a számára legfontosabbért tette ezt. A bölcs harcos már tudja, hogy ő a hit jó harcát vívja, hogy az örök életet szerezze meg általa, hiszen erre kapott meghívást. Ekkor már imáiban mondhatja, az Úr, mint hős harcos, mellettem áll. Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem, szégyent vallanak és elbuknak. Istenünk, olyan emberekért imádkozunk hozzád, akik itt és az idők távlatából figyelünk egymásra és Rád. A jelen pillanat imája legyen az ő pillanatukban erő és isteni segítség, remény. Bűneiket mossa Krisztus vére, szenvedéseik egészítsék ki azt, ami Krisztuséból még hiányzott. Fegyvereik váljanak Isten fegyverzetévé, melyekkel a sátán cselszövései ellen küzdhetnek velünk karöltve, nem a földi, hanem a szellemi fejedelmességek és hatalmasságok, a sötét világ kormányzói s az égi magasságok gonosz szellemei ellen, hogy ezáltal megtarthassuk állásainkat. Életük váljon így ennek példájává a szemükben, hogy bilincsben is tudjunk Isten igaz gyermekeivé lenni. Add, hogy legyen eme emlékmű ennek szimbóluma és emléke. Ezért kérünk Istenünk, áldd meg és szenteld meg ezt az emlékművet és az itt lévő résztvevőket és megemlékezőket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

 

 

A történelem és a jog ötvöződik Dr. Farkas Ádám legújabb kötetében. A kiadványról, a szerzővel készített beszélgetést Konkoly Dávid.

Dr. Farkas Ádám fiatal jogász, aki most lépett be a Magyar Honvédség kötelékébe és egy páratlan, rendhagyó kötetet adott ki, illetve kutatott utána. Ez a válogatás a modern magyar honvéd katonai büntetőjog história forrásaiból, 1867-1945 között fedi fel a tanulmány és ez a kötet. 

- Ez a kötet egy jogforrás-válogatás, aminek az a célja, hogy az 1867 és 1945 közti meghatározó törvényi, rendeleti, utasítási szintű joganyagot felölelje és ebből egy válogatást adjon közre. Azzal a céllal, hogy a történelem iránt érdeklődő közönség, a jogász kollégák és a katonai büntetőjog művelői vagy kutatói, könnyebben ismerjék meg ezt a területet, ami a magyar jogi életben és a magyar jogtudományban sajnos egy némileg elhanyagolt jogterület, és egy történetileg is kevésbé ismert jogterület, ami úgy oktatási, mint szakirodalmi szempontból is valamilyen oknál fogva kiszorult az érdeklődési körünkből. 

Egy ilyen ismeretlen területen, hogy indul el?

- Ez egy érdekes kérdés. Maga az érdeklődés adott volt családi szempontból a katonai terület iránt. Amikor bekerültem a jogi karra, akkor hála Istennek én egy nagyon kedvező környezetbe kerültem. Nagyon neves professzoraim és nagyon kedves tanáraim segítettek abban, hogy elinduljak. Mezey Barna professzor úr, Révész T. Mihály professzor úr és Barna Attila tanszékvezető úr iránymutatása mellett indult el a jogtörténeti kutatás, ami egy kicsit öntevékeny és buzgó tevékenység volt. Pont azért, mert ezzel a területtel sokan nem foglalkoztak, így nem lehetett arra számítani, hogy nagyon nagy üdvrivalgás övezze ezt a törekvést, és elkezdtem összegyűjteni az ezekre vonatkozó forrásokat. Majd nyolc év alatt érett arra az állapotára, ahol most tart. 
Mai szemmel nézve egy teljesen más korszak az, amiről beszélünk. A kiegyezés időszaka, az lényegében Magyarországon az alkotmányosság helyreállításának a korszaka az 1848-49-es szabadságharc elvesztése után. Akkor az látható a forrásokból, és ez az embernek úgy gondolom megdobogtatja egy kicsit a szívét, hogy erőteljes törekvések vannak arra, hogy meglegyen a kompromisszum, amit a kiegyezés vagy ahogy a kor mondja „kiegyenlítés” maga jelent, de mégis, valahol a nemzeti önállóság elkezdjen kiépülni, és a szabályozásban is ez látszik. Katonai büntetőjog terén sajnos ez nem annyira történt meg. Katonai büntetőjogot egy 1855-ös nyílt paranccsal életbe léptetett törvénykönyv határozta meg és ezt nem sikerült áthidalni 1930-ig. Megbotránkoztató ebben az időszakban a háborús szabályozás körében merülhet fel. Az, amikor látszik a köztörténeti ismereteinkkel párhuzamban, hogyan válik fékevesztetté egy rendszer. Ez különösen a II. világháború tekintetében, az 1944-es évtől igaz, amikortól a katonai büntetőjogot elkezdik eszközként használni. Ami nem annyira megmosolyogtató, inkább meglepő, hogy a háborúval kapcsolatban előítéleteink vannak. Azt szoktuk mondani, hogy a háborúban mindig sokkal szélesebb a katonai önkény, elszabadulnak a katonai erők, és beleérthetjük ebbe a katonai jogot is. Az I. világháborús szabályozás az én olvasatomban ennek az ellenkezőjét mutatja. Akár a levéltári források, olyanok is, amelyek a kötetbe nem kerültek be, de olyanok is, amik a kötetben benne vannak, azt mutatják, hogy az I. világháború alatt, bármennyire is megrázó volt a háború, annak kiterjedtsége és időbeli elnyúlása a kor számára, nem vált fékevesztetté a katonai igazságszolgáltatás. Ehhez mérten, megbotránkoztató, hogy a II. világháború végén milyen kiterjedt és bizonyos pontokon milyen önkényes eljárás volt az, amit a katonai igazságszolgáltatás nevében, de végső soron én azt szoktam mondani, hogy jobb látszattal tetézett hatalmi visszaélésként megvalósított, főként a nyilas-rendszer 1944 után.

A polgári büntetőjogról elmondhatjuk, hogy az évek alatt humánusabb, etikusabb lett. Ez elmondható a katonai büntetőjogi históriáról is?

- Elmondható, csak mások a kiindulási pontok és a stációk. Akkor, amikor a kiegyezést követően megvalósul az első magyar polgárjogi büntetőkódex megalkotása, akkor egy humánusabb, felvilágosultabb szellemi kódexszel találkozunk. Ekkor testi fenyítésről, kínvallatásról már szó nem lehet a büntetőjog terén ebben az időszakban. Katonai büntetőjog terén azért még élénk az a kérdés, hogy botbüntetést lehet-e kiszabni a katonára, és azt végre lehet-e hajtani mondjuk egy egész alakulat jelenlétében? Adott az a kérdés is, hogy bizonyos jogokat milyen mértékben lehet szabadjára engedni. 1912 Magyarországa ebben forradalmi áttörést hoz. Addig, amíg 1912-ig az osztrák típusú jog volt érvényben, addig a katonai büntetőjogunkra nem lehetett feltétlenül azt mondani, hogy emberséges. 1912-ben viszont eljárásjogi szempontból teljes egészében sikerült megfelelni a polgári követelményeknek. Nyilván azokkal a szükséges kitételekkel, amelyek a katonai vonatkozások miatt indokoltak voltak. 

Az első katonai büntető kódex kiadása is egy történelmi fordulóponton történt. 

- Az első eljárásjogi kódex 1912-ben jelent meg. Ennek az a sajátossága, hogy a hatályba lépés 1914-ben, a világháború kirobbanásával szinte egy időben történik meg. Mondhatnánk úgy is, tűzkeresztsége az új katonai büntetőeljárási szabályozásnak és amennyit eddig nekem sikerült feltárni, főképp a legfelsőbb honvéd törvényszék gyakorlatából, én azt mondhatom, hogy persze bizonyos kilengésekkel, de ez a szabályozás kiállta a történelem első nagy és talán akkor nem is tervezhető próbáját. Ami a háború után következik, az a Tanácsköztársaság időszaka, ami egy hatalmas kilengés. Érdemi, átfogó jogalkotás nem történik a Tanácsköztársaság idején. A forradalmi rendeletek főként szervezeti és hatásköri kérdéseket módosítanak, viszont jól látszik a joganyagból is, hogy a tanácsköztársaság egyszerűen megteszi azt, hogy figyelmen kívül hagyja a meglévő joganyagot. Magyarán és egyszerűen fogalmazva, csak iránymutatásként tekintenek a büntető tényállásokra és az eljárásjogi szabályokra. Szabad kezet adnak azoknak az úgynevezett bírói fórumoknak, amelyeknek jó részében még adott esetben jogi végzettségű tagja sem volt. Amikor a Tanácsköztársaság 133 napja elbukik, onnantól kezdődik egy konszolidációs időszak a katonai büntetőjog terén is. Megtörténik az, amit már évtizedek óta sürget a magyar jogi élet. Elkezdődik az anyagi büntetőkódex előkészítése, amely 1930-ban tetőződik be, az 1930. év második törvénycikk megalkotásával. Ez egy jelentős fordulat. Egy modern, haladó szemléletű kódexről beszélünk, amely első szakaszában rögzíti, hogy csak annyiban fogalmaz meg eltéréseket a polgári büntető törvénykönyvtől, amennyiben azt a katonai érdekek indokolják. Minden egyéb vonatkozásban a polgári büntetőkódexet kell alkalmazni a katonákra is. Ez egy hatalmas áttörés a katonai büntetőjog tekintetében. Ami fordulatot fog hozni, az értelemszerűen Magyarország hadba lépése a II. világháborúban. Ez már elkezdi kiterjeszteni a katonai igazságszolgáltatás hatáskörét, és ahogy mondtam, 1944 vége lesz az, amikor lényegében fékevesztetté válik a nyilas-terror jegyében a katonai büntetőeszközként való felhasználása. Ekkor majdnem azt is mondhatnánk, hogy az egész országot katonának tekintik a nyilasok, s igyekeznek rájuk kiterjeszteni a büntetőszabályokat. A kötet keretein túlnyúlik, de nyilván való, hogy a II. világháború után újabb változások következnek. Az első ilyen nagy változás, az a folyamatos szervezeti és eljárási átalakítások mellett az 1948-as új Katonai Büntető Törvénykönyv megalkotása. Ennek két oka volt. Az egyik oka az, amit ott az országgyűlésben ki is mondanak, hogy nem maradhat a magyar jogrendszerben olyan jogszabály, olyan kódex és olyan átfogó szabályozás, ami a Horthy időszakban keletkezett. Ez egy politikai indok. Ennek a vizsgálata és vitatása össztörténeti ismereteink alapján nem feltétlenül szükséges, hiszen tudjuk, hogy miért történt. A másik jelentős momentum ebben azért, hogy Sulteisz Emil professzor az egyik fő kidolgozója ennek a kódexnek és ez egy garancia. Gyakorlott a II. világháború előtt is a katonai jogi pályán mozgó tudós, és gyakorlati tapasztalattal egyaránt rendelkező professzorról beszélünk. A kódex mutatta is az ő szakértelmét. Ami azonban hatalmas lejtmenetet idéz elő, az az, hogy az ötvenes évektől egy az egyben a szovjet modellt kezdjük el majd átvenni és el fogják törölni a különálló katonai büntető szabályozást.

Ugye ön most 164 évnyi alapos tudással rendelkezik a katonai jogi témában. Hogyan fogja ez befolyásolni az ön karrierjét a későbbiekben? Gondolok itt arra, hogy milyen gondolati elemeket vesz át belőle illetve mi az, ami elindítja ezen az úton?

- Én azt gondolom, és az egyetemi hallgatóimnak is azt szoktam mondani, hogy ismernünk kell, hogy honnan jövünk. Úgy vélem, hogy a jogászok – különösen az állam szférában - ideális esetben azon törekvéssel vannak jelen, mint minden állami alkalmazott, hogy a nemzett jobb sorsáért dolgozzanak. Értelemszerűen itt a nemzet történetét kell ismerni, kell tudnunk, hogy honnan jövünk. Az elsőéves hallgatóimtól azt szoktam kérdezni, hogy ha egyetlen érintéssel kitörölném a memóriájukat, akkor meg tudnák-e mondani, kik ők, honnan jöttek és ezek tükrében merre tartanak. Nyilván ezt nem tudnák megválaszolni, s innentől kezdve érdekes ez a gondolatmenet a jogalkotás és a jog világa szempontjából is. Hiszen addig, amíg nem ismerjük behatóan a múltat, addig nehéz pontosan meghatározni, hogy merre haladunk tovább. Nyilván számos más körülmény is befolyásolja a jogalkotást és a jogász gondolkodását is, hiszen ez a jelen teljesen más, mint a történelmi múlt, amivel az ember foglalkozik. Azt gondolom, hogy ennek az ismerete mindenképp értékes tapasztalatokat ad, hiszen tendenciákat, szabályozási módszereket lehet megismerni, melyek adott esetben, vagy követendő példaként állhatnak az ember előtt, vagy éppen olyan példaként, amelyet semmilyen körülmények között nem akar követni. Értelemszerűen találkozhat olyan személyekkel, olyan nevekkel, akiknek a történetét, az életrajzát, amikor megvizsgálják, akkor példát állíthat maga elé. hogy adott esetben ismét említsem Sulteisz Emil professzort, aki egyszerre volt katonai gyakorló jogász és egyszerre volt jogtudós, méghozzá a háború után is elismert jogtudós. Aki annak ellenére állt vissza a magyar állam és a nemzet szolgálatába a háború után, hogy őt a nyilas időszakban pontosan a zsidó származás miatt félreállították. Ez azért egyfajta emberi nagyságot is tükröz, hogy valaki egy ilyen sérelem, egy ilyen szó szerinti üldöztetés után újra arra adja fejét, hogy tudásával és minden lehető legjobb tudásával szolgálja azt az államot, ahol őt üldöztetés érte. Ezek olyan emberi példák, amiből szintén lehet táplálkozni, s a történelem tapasztalata az, ami egy fő irányt szab meg számomra. Ez pedig az, hogy minél jobban megismerjem úgy a múltat, mint a jelent és a körülményeket. Hiszen talán mindannyiunkra igaz az, hogy minél nagyobb a tudásunk, annál jobban érezzük, hogy az mégis milyen kicsi a világmindenség szempontjából.

 

Kedves hallgatóink! Köszönöm a figyelmüket, hogy megtiszteltek ismét bennünket. Paulo Coelho író gondolataival kezdtem adásunkat, és ezzel zárom.

„Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.”

További kellemes rádiózást kíván a szerkesztő, Fodor Endre.
  

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2014, július 9