Rádióműsor - 2014. június 18. - 72. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2014. június 18.-ai műsor (72. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/45201

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 72. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Előbb a te szívedben legyen béke, csak akkor önthetsz békét másokba. A békés, derűs szívű ember mindig kész a jóra. Akinek szívében béke van, senki iránt sem lesz eleve bizalmatlan. Aki viszont helyet ad szívében a keserűségnek s a haragnak, mindenki iánt bizalmatlanná válik, soha meg nem találja békéjét és mások életét is megkeseríti.” – Kempis Tamás gondolataival köszönti önöket az Inter arma caritas adásának szerkesztője, Fodor Endre. 

Mai összeállításunkban hallják majd Bíró László katolikus tábori püspököt, valamint a Katonák-hősök sorozatunkban Balassi Bálintra emlékezünk.

 

Három adáson keresztül összeállításunkban felidéztük a Lourdes-i 56. Nemzetközi Katonai Zarándoklat legszebb pillanatait. Ezekből az összeállításokból az idő rövidsége miatt kimaradt Bíró László katolikus tábori püspök szentbeszéde, amelyet a nemzetközi katonai tábor kápolnájában, a magyar misén mondott el. 

- Sokszor, sok mindenre gondolunk, honnan indul az evangelizáció, a katonaságra is merek gondolni. Tehát nem a központi helyről indul az evangélium terjesztése, hanem Antiókhiából. Miért ne lehetnénk mi is egy-egy Antiókhia, a különböző helyőrségek, ahol hitelesen kolerens emberként éljük az evangéliumot, és eljut az evangélium egy pici településre? Itt vagyunk, hazatérünk a mieinkhez, különböző közösségekben lakunk, városokban, falvakban. Miért ne vihetnénk mi is haza Antiókhiából az evangéliumot Ikóniumba? Aztán van még egy szép dolog, amikor Pált és Barnabást zaklatják és elzavarják, akkor a nép örül. A megtért közösség, az antiókhiai hívő közösség örül. Nem éri el őket a kívülállók kellemetlenkedése. Olyan mélyen van bennük az öröm, hogy a felszíni háborgás nem zavarja őket. Szoktuk mondani, hogy bármilyen nagy hullámokat is ver az óceán, a mélyben mindig csend és békesség van. Szabad ilyen mélységben élni, amit nem ér el a felszíni vihar. Az evangélium az egy szó. Ugye mennek Fülöp apostolhoz, hellén gondolkodású emberek  (a hellének diaszpórában éltek; zsidó származásúak voltak, de már görögül beszéltek; görög nevet adtak a gyerekeiknek, már Fülöpnek is görög neve volt), mennek hozzá, s ezt mondják : - Mutasd meg nekünk az Atyát! Jézushoz fordul Fülöp: - Mutasd meg nekünk az Atyát! És Jézus, mintegy megdorgálja Fülöpöt: - Ennyi idő óta velem vagy, és nem ismered az Atyát? Fülöp! Aki engem lát, az látja az Atyát is!
Két nagyon lényeges dolgot szeretnék aláhúzni. Az egyik, hogy az emberben ott van ösztönösen a vágy, hogy megismerje az Istent. Aki tagadja, ő is azért tagadja, mert izgatja az Istennek a léte. Ha nem izgatná Istennek a léte, akkor nem tagadná. Az emberben ott van az Isten utáni vágyódás. Ki úgy fejezi ki, hogy tagadja, ki úgy, hogy keresi. Valószínű mi az a nép vagyunk itt együtt, akárhogy is állunk a saját kereszténységünkkel, akik legalább keressük az Urat. Az Istent, aki Atya. És Jézus mit mond? – Én és az Atya egy vagyok. Aki engem lát, látja az Atyát. 
Testvérek! Szeretem néha föltenni a kérdést, hogy van-e az Istenemnek arca? Egyszer 150 öreg apáca nénivel voltam együtt és megkérdeztem tőlük: - Kedves nővérek, van az istennek arca? Kórusban mondták az öreg nénik, hogy nincs, mert az Isten lélek! Jézus egészen mást mond: - Aki engem lát, látja az Atyát is. Testvérek! Ha az Istenemnek nincs arca, akkor nagyon könnyen istentagadó leszek. Szeretem idézni Benedek pápát, aki az egyik elmélkedésében fölteszi a kérdést, hogy a mai édesanyák miért tudják megölni a magzatukat? Mert még nem látták az arcát. Mert nem látja az arcát a gyermekének, meg tudja ölni. Ha az Istennek nincs arca, nagyon könnyen átbillenhetek ateizmusba, istentagadásba. Jézus semmi másért nem jött, minthogy Istent Atyának mutassa be, hogy közöttünk láthatóvá tehesse az Atyát. Szabad az evangéliumokat úgy olvasni, hogy nézem Jézus cselekedeteit, hallgatom a szavát, szemlélem az ő egész valóját csakhogy megismerjem az Atyát és arca legyen az Istenemnek. Nagyon-nagyon fontos, hogy az Istenemnek arca legyen. Mutasd meg nekünk az Atyát! Ott van bennünk a vágy Isten után, és ha Jézust megismerem, egyre tisztább lesz számomra, hogy milyen is az Isten arca, ki is az az Isten.
A második gondolat ennek a közös katonai zarándoklatnak a mottója. A jelvényünkbe is ez van fölírva sajátos módon szerkesztve: „Krisztus szolgája, a béke szolgája”. Katonapapként sokszor megkérdeznek bennünket, hogy mi a fegyvereket szolgáljuk? Mit keres a pap a fegyverek között? A béke az nem a fegyvereknek a nyugalma egyszerűen. Szent Ágostont szoktunk idézni, aki azt mondja: „A béke, az a rend nyugalma”. Aki Krisztust szolgálja, aki egységben van Krisztussal, annál rend van. És akinél belülről rend van, az maga körül békét sugároz. Ez minden keresztény a honvédségben. Szeretnénk Krisztus szolgája lenni, hogy a béke szolgái lehessünk. Szeretnénk Krisztussal kiengesztelődötten élni. Jó Krisztussal kiengesztelődve lenni, Krisztus hiteles szolgájává lenni, hogy a béke szolgái lehessünk, ki-ki ott, ahol van. A Fölvidéki a saját családjában, a katona a maga világában. Mindnyájunknak ott kell a béke szolgájának lenni, ahova Krisztus állított bennünket. A saját házastársammal, a saját öregemmel, stb... „Krisztus szolgája, a béke szolgája”. 
A harmadik a Szűzanya alakja. Újra kezembe került a berlini bíboros érseknek egy elmélkedése, ahol Szűzanya elmélkedését azzal kezdi, hogy egy rab ott van a magányos zárkájában és minden reggel a zárkának az ablakában látja, ahogy az enyhébb büntetést bírók kimennek a fegyház udvarába sétálni. Ő a cella ablakából mindig csak lábakat lát. Minden reggel lábakat lát a börtöncella ablakából, soha nem lát feljebb. Mindig csak lábat lát, nap-nap után. Meisner bíboros azt mondja, ilyen a mai ember is. Bent van a maga börtöncellájában, mindig csak lábat lát s nem lát tovább. Elfelejtjük a fentet, elfelejtjük az Istent. A Szűzanya tisztelet egy másik világról szól. Egy embertársunkról szól, aki látott fölfelé, akit az angyal így köszönthetett: „Kegyelemmel teljes”, akit a litániában így dicsérhetünk: „Istennek Anyja”.  Egy embertársunk ő, aki lát fölfelé, akinek a világa nem szűkült be. Amikor zarándokolunk ide Lourdes-ba évről-évre, ezt gyakoroljuk. Fölfelé tekintünk. Van ebben az egész Lourdes-ban valami irracionalitás, de ez nem eszetlenség, hanem tapasztalaton túli, transzcendens. Átlépi a mi tapasztalati valóságunkat. Egyszerre az ég és a föld valamilyen titokzatos módon összeér. Kellenek az ilyen élmények, amikor kiszabadul ki-ki a saját börtöncellájából s már nem csak lábakat lát, hanem fejet lát és látja a létnek az értelmét. Valakihez tartozik a létünk, valaki felé tart a létünk. Van valaki, aki szeret bennünket mindenekfölött állóan. A Szűzanya ennek a tanúja. Hosszan lehetne beszélni róla, a befogadó Máriáról, a mennyekbe fölvettről. Kell az ilyenfajta megállás, hogy ne csak a lábat lássuk. Ámen.

 

Katonák-hősök sorozatunkban ezúttal Balassi Bálintra emlékezünk. Az összeállítást Markovics Milán Mór tábori lelkész készítette. 

- AAB CCB DDB, szól a rímképlet. Ki ért ehhez, már sejti, hogy kiről is fogok beszélni ma. Balassi Bálintról. Balassiról sokaknak eszébe juthat az iskolai irodalom óra és ez a rímképlet, esetleg katonás versei. Le kell azonban mindjárt az elején szögeznem, Balassinak csak egy katonaverse, az „Egy katonaének” született tollából. Élete azonban sok szállal kötődik a katonáskodáshoz. Balassi 1554-ben született Zólyomban. Egy ideig Bornemissza Péter evangélikus lelkész és író volt a nevelője, ami sokak szerint meghatározta Bálint életét. Tőle protestáns hitet, vitézséget és írói vénájához segítséget kaphatott. Több évet töltött Lengyelországban, miközben a törökök már magyar birtokain jártak. Édesapja bebörtönzése, édesanyja halála s a történelem rárótt terhei, egészen kusza, rengeteg történéssel teli életet adtak Bálintnak. Ebben a nehezen átlátható életben nehéz kiigazodni, hát még ítélkezni! Mindenesetre Bálint élete ma inkább bulvárosnak lenne nevezhető. Sok szerelme közül az irodalomtörténet által jól ismertje, Losonczy Anna volt, aki azonban férjes volt, hiszen az egri várkapitány felesége volt. Bálint nevelőjétől, majd Báthori-ellenes felkelés tagjaként is szerezhetett, ha nem is harci, de vitézi benyomásokat. Talán ki akarta próbálni magát? Talán Annához szeretett volna közel kerülni? Mindenesetre jelentkezett egri katonai várszolgálatra. Anna azonban közben áthelyezett férje után ment. Bálint, jóllehet, nem nagyon akart, maradt az egri csatákban. Különös, hogy sokan voltak ellenségei. Ám az is bizonyos, hogy a Bálint ellen szóló vádak egy része koholt volt. Ennek ellenére életének legnagyobb részét perekkel töltötte. Tény, hogy elvette elsőfokú unokatestvérét feleségül, Dobó Krisztinát, ahogy az is, hogy bár fiút szült neki, elhagyta Bálintot. Tény az is, hogy ezt a jogilag vérfertőzőnek kiáltott kapcsolatot, Losonczy Annával való házassági szándék követte, ám nem sokkal később Bálint beperelte Annát becsületsértés miatt. Szinte érthetetlen. Vagy épp magyarázat is lehet? Bálint ezekben az időkben áttért katolikusnak, azon belül is különösen közel került a jezsuitákhoz. Társat azonban olyan helyen keres, ahol nem lehetne, így a befolyásos, féltékeny férfiak akarata szerint Bálintnak nem lehet sehol sem maradása. Ki tudja, talán Bálint azon gondolkodott, hogy belépjen a jezsuiták közé, talán a szerelem erősebbnek bizonyult, talán más miatt, de először Lengyelországba ment vissza, majd hazajőve végül is katonáskodott. Például a 15 éves háborúban, melynek során meg is sebesült. Combjait egy ágyú lövedékének hatása olyan mértékben sértette meg, hogy mivel levágatni nem engedte, mondván „Mit ér egy vitéz lábak nélkül?”, néhány napon belül meghalt. Balassi negyven évesen, kilenc nyelv ismeretének birtokában, igazi tudós, költőóriás, ám kusza élettel a háta mögött hagyta itt az anyagi világot. Hogy negatív vagy pozitív példa, nem könnyű megítélni. Mindenesetre Dobókai Sándor jezsuita gyóntató atyja, a teljes igazságot magával vihette a sírba. Nekünk maradt azonban az ő zsenialitása, katonatettei, szerelemmel teli versei, az „Egy katonaéneke”, és számos Istent kereső verse. 

 

„Erőslelkűségről akkor beszélhetünk, hogyha valaki uralkodni tud saját magán. Haragját fékezi, semmiféle csábítással nem puhítható és nem hajlítható. Erős lelkű, aki balsorsban nem veszíti el lelke békéjét, a jó sorsban nem bízza el magát. Erős lelkű, aki a dolgok forgandósága közepette, nem forog maga is szélkakas módjára.” – Szent Ambrus gondolataival köszönöm meg a figyelmüket és kívánok további tartalmas rádiózást. A szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. 

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2014, június 18