Rádióműsor - 2014. május 14. - 68.adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2014. május 14.-ei műsor (68. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/44081

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 68. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Aki harcol, veszíthet. Aki nem harcol, már veszített is.” - Bertolt Brecht gondolataival köszönti önöket a mai adás szerkesztője, Fodor Endre, és kívánok tartalmas időtöltést az Inter arma caritas mai adását hallgatva.

Mai műsorunkban megszólal majd Bíró László katolikus tábori püspök, családügyi referens, aki a Szent István Könyvhéten egy vele készített interjúkötetet dedikált.

- Először megijedtem ettől a műfajtól, hogy interjúkötet, valamiféle magamutogatást hordoz magán. Valahol az interjúban az ember őszinte. Kevesebb lehetőség van arra, hogy okosakat mondjon, őszintén kell szólni. 

Megszólal majd a Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Osztály szakembere is, akit egy exumáláson értem utol telefonon és kérdeztem feladatáról.

- Maradványok is megsérültek, most próbálják a kollégák az összes csontmaradványt kiszedni. Ez a kötelességünk, hogy gondoskodjunk az elesettekről. Az ő maradványaiknak nem itt kell, hogy heverjenek közterületen, hanem tényleg méltóképpen eltemetve a katonai temetőben.

Katonák-hősök sorozatunkban ezúttal Guyon Richárdot mutatjuk be.

- Guyonra talán igaz volt, hogy nem volt jó hadvezér. Ám fontos róla megjegyezni, hogy török emigrációjában az angol nagykövet nem tudta elérni és eltéríteni, hogy tovább reménykedjen a magyar ügyért, nem tért vissza Angliába. 

 

Bíró László püspök atyával itt a könyvhét egyik standján találkozom, amikor a vele készült beszélgetésről készített könyvet, kötetet dedikálja. Atyám, már nem ez volt az első könyved, amelyet a szerző veled készített. Örülsz az ilyen felkéréseknek?

- Először megijedtem ettől a műfajtól, hogy interjúkötet, valamiféle magamutogatást hordoz magán. Érdekes volt a reflexió. Bátorítanak arra, hogy merjen az ember ilyen interjúkötetet készíttetni, mert valahol az interjúban az ember őszinte. Kevesebb lehetőség van arra, hogy okosakat mondjon, őszintén kell szólni. Arra is rá kell jönnünk, hogy amikor az ember őszintén beszél, akkor nem magáról beszél, hanem valamiképpen azt élem meg, Isten művéről szól. Arról, amit az Isten általa, benne, vele tesz, és Isten művét megosztani nem rossz dolog. 

Egy könyvön keresztül meg lehet nyílni? Létezhet egy nyitottság?

- Érdekes, miután az ember többet szerepel itt-ott, azt tapasztalom, hogy mikrofonon keresztül és a nyomtatott szón keresztül is átjön az, ami az emberben ott van. Ez nem csak az, ami hangzik vagy látszik, hanem valami mélyebb szférából is fakad a szó. Akár leírva, akár mikrofonon keresztül. Hiszem azt, hogy a jó Istenhez tartozom és hiszem azt, hogy az ő vonzásában lettem pap, és jó szívvel vagyok pap.

Akkor, amikor találkozol hívő emberekkel, akkor a meggyőzés hangján szólsz, vagy pedig a felismerésre vezeted a hívő embereket? Vagy van egy harmadik, vagy éppen egy negyedik szempont?

- Nagyon sok embert meghallgatok, és azt gondolom, amikor pulpitus mögött állok, a szószék mögött állok vagy előadói asztal mögött ülök, ugyanaz vagyok. Úgy vagyok az ott lévőkkel, mintha személy szerint velük beszélgetnék. Nyilván, hogy nem tudok személy szerint beszélgetni ennyi emberrel, de valahogy nem szeretnék felülről szólni az emberekhez, nem szeretnék kioktatni. Egyszerűen, őszinte szavakat szeretnék mondani. Ebbe van persze ismeretközlés is, meg tanúságtétel is. Ez a kettő azt hiszem, hogy együtt van benne és talán éppen ez az ereje annak, amit az ember mond. 

Simon Erikának nem az első kötete, beszélgetése ez már Bíró László püspök atyával. A két kötet között lényeges különbség van? Címben mindenképpen, de a szellemiségét tekintve is?

- A szellemiségét tekintve nincs különbség. Inkább egy folyamatnak a következő állomása ez a kötet. Az első kötetben, ahogy a cím is mutatja „Hívom a családokat”, akkor még a püspök úrnak a fő feladatköre a családreferens feladat volt. Ugye ez most bővült a Tábori Püspökséggel, és gyakorlatilag kronologikusan haladtunk tovább, de ugyanúgy szerepel továbbra is a családpasztoráció a kötetben. Mindig nagyon fontosnak tartja a szekszárdi gyökereket, ami szintén elég sok szót, hangsúlyt kap a könyvben. A Tábori Püspökséggel kapcsolatos aktualitások, a lelkigyakorlatok, a Lourdes-i zarándoklat és az ehhez kapcsolódó fontos feladatokról is szó esik a könyvben. Tulajdonképpen ez a beszélgetés lelkigyakorlattá vált, tehát több mint egy kötet, egy beszélgetés. Egy lelkigyakorlat is egyben. 

Hogyan és milyen eszközökkel lehet megnyitni a kérdezendő személyt?

- Hála Istennek a püspök úr nagyon közvetlen. Valószínű, hogy ebben szerepet játszik az is, hogy már régebb óta ismerjük egymást, meg ő alapvetően egy nyitott személyiség. 

Nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy fontos a könyvek olvasása, de manapság talán az sms-ek, az okos telefonok és a számítógépek világában – arról már nem is beszélve, hogy különböző bulvárműsorokat néznek a fiatalok a televízióban -, szóval mintha egyre kevésbé lenne tetten érhető a könyv olvasása az emberek, a fiatalok körében.

- Biztos, hogy más, és átrendeződtek a viszonyok, de azért én még bízom abban, hogy olvasnak. S hogyha ezt a kis kötetet nézzük, akkor nagyon sok visszajelzést kapunk. Pontosan azért, mert viszonylag kisebb terjedelmű, szinte zsebben is elfér. Ezért kedvelik az emberek, mert bárhol utazás közben elő tudják venni. Nagyon személyesen beszélgetnek általában a riportalanyok és a riporterek. Ilyen szempontból, ebben a rohanó világban ennek a kötetnek van hatása, mert épp azáltal, hogy bárhol elővehető, így nagyon praktikus. Az internetes vagy az elektronikus könyvolvasás azt gondolom, hogy semmiképpen sem helyettesítheti a szószerinti könyv forgatását, hiszen annak megvan a maga varázsa. Ahogy az ember hozzá nyúl, teljesen más a hangulata, mintha elektronikus úton olvas valamit. Én nem is tudnék. 

Püspök atya, aki családügyi referens, az azt hiszem, hogy egy nagyon szép feladatot visz, másrészt pedig egy nagyon nehéz feladatot a mai világban. Akkor, amikor egyféleképp a család megerősítéséről is beszélünk, másképp viszont arról, hogy sok más egyéb tényező hátráltatja azt, hogy a család egységéről, család megerősítésről lehessen beszélni. 

- A család azért egy olyan téma, amit az emberek ösztönösen úgy éreznek, hogy mindig időszerű. Lehet, hogy valakinek nem sikerült a házassága vagy nem jutott el a kapcsolata a házasságig, de valahol érződik az, hogy az ember arra teremtetett, hogy ajándék és megajándékozott legyen. Azt hiszem, hogy amikor hallgatják az embert, akkor nem kapcsolják ki a rádiót, hogyha éppen rádión keresztül szólok a családról és nem mennek ki a templomból, ha a szószéken szólok a családról. Tehát én tényleg szeretném meghívni az embereket arra, hogy boldog házasságban élhessenek. 

 

Több alkalommal fordul elő, hogy elhunyt katonák maradványai kerülnek elő egy-egy építkezés során. Ilyenkor a Honvédelmi Minisztérium Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Osztályának munkatársai azonnal a helyszínre sietnek. Így volt ez akkor is, amikor Maruzs Roland alezredest a Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Osztály osztályvezetőjét telefonon értem utol a helyszínen, jelen esetben a Várkert Bazár felújításához kapcsolódó útépítésen. Budapesten a Lánchíd utcában előkerült úgynevezett sírmellékletek, egyenruha maradványok és felszerelési tárgyak alapján magyar és német katonák maradványait találták meg. 

- Egyértelműen megállapítható, hogy magyar illetve német katonai maradványokról van szó. Ez egy ad-hoc temetkezési hely volt, tehát az ostrom után egy bombatölcsérbe temették el őket ide minden bizonnyal. Az egyenruházati maradványok illetve a felszerelési tárgyak maradványai az úgynevezett sírleletek azok, amik erről tanúskodnak, hiszen magyar gombok illetve magyar őrmesteri parolin, magyar azonossági jegytok s emellett német gázálarctáska, német felszerelési tárgy maradványok kerültek eddig elő. Sajnos nagyon rossz állapotú minden, hiszen vizes itt a talaj, ezért megette a talaj illetve az idő ezeket a tárgyakat. Az azonossági jegytok is csak egy töredék. Így kétséges, hogy sikerül-e a magyar katonát beazonosítani, aki hordta ezt az azonossági jegytokot. 

Akkor beszélünk, amikor az útépítést végző szakemberek értesítették a hatóságokat, és így többek között a Hagyományőrző Háborús Kegyeleti Osztályt is. 

- Jól és helyesen járt el a kivitelező. Egyébként régész technikust is alkalmazott, szakszerű volt a feltárás is. Sajnos a markoló, rossz szóval élve, telibe markolta ezt a sírgödröt, így a maradványok is megsérültek. Most próbálják a kollégák az összes csontmaradványt kiszedni, de ez a helyes eljárás. Egyébként a tűzszerészeket is értesítették, hiszen műszer is került elő, magyar puska lőszer illetve Vécsey kézigránátnak a maradványa. Gyakorlatilag egy fél óra múlva a kollégáim is itt voltak a helyszínen, s hát itt órák óta folyik a feltárás. 

Ilyenkor gondolom egy kis izgalom is vegyül az ilyen terepszemléhez, mármint hogy milyen leletek kerülnek elő?

- Mindig izgalmas persze, meg ez a kötelességünk, hogy gondoskodjunk az elesettekről. Az ő maradványaiknak nem itt kell, hogy heverjenek közterületen, hanem tényleg méltóképpen eltemetve a katonai temetőben. De az igazi az, amikor az azonossági jegytok előkerül, ami alapján esetleg be lehet azonosítani az illetőt. Hiszen nekünk az a célunk, hogy visszaadjuk ezeket a katonákat a hozzátartozóknak, leszármazottaknak, amennyiben vannak. Az a szakmai kihívás, hogy ezt sikerüljön végrehajtani. Volt már erre többször is példa, de van, amikor sajnos az azonossági jegytok olyan mértékben sérül vagy a talajnak olyan a ph értéke, hogy megette gyakorlatilag ezt az alumínium jegytokot. Nagyban függ egyébként attól is, hogy milyen a talajszerkezet, de azért 70 évvel az események után ugye csodát nem várhatunk. Ezek az azonossági jegyek akkor tudják betölteni a szerepüket, hogyha minél hamarabb megtörténik az azonosítás. Erre sajnos 1990-ig gondolni sem lehetett, hiszen a magyar hősi halottaknak a tisztelete az 1945-1990 között semmilyen formában nem élt, nem is élhetett hivatalosan. Most már ennyi idő elteltével nehéz dolog az azonosítás. 

Az eljárásrend mi ilyenkor, amikor megtörténik az azonosítás? Az önök feladata az, hogy felvegyék a kapcsolatot a hozzátartozókkal?

- Az nem a feladatunk, de amennyiben sikerül, akkor mindenképpen megpróbáljuk ezt is a média segítségével. Nyilvánosságra hozzuk azokat a személyadatokat, amely alapján jelentkezhet a hozzátartozó. A konkrét eljárásrendszer pedig az, hogyha az exumálás megtörténik, mint itt adott esetben, akkor utána a német-magyar katonai temetőbe Budaörsre lesznek kiszállítva a maradványok és ott lesznek méltóképpen újratemetve. 

Beszéljünk, vagy tegyünk említést végezetül arról is, hogy önök azért nyilvántartást vezetnek. Sok olyan kérés érkezik önökhöz, amelyben eltűnt hozzátartozók, eltűnt katonák hollétéről érdeklődnek, illetve hogy fellelhetőek-e katonasírokban?

- Számos ilyen megkeresés érkezik, havonta 300-400 ilyen megkereséssel számolhatunk. Azt is el kell mondani, hogy nem csak a II. világháborúval kapcsolatosan, hiszen most jönnek a centenáriumi évek, az I. világháborúnak a 100 éves évfordulója. Így egyre nagyobb az érdeklődés az I. világháborúban eltűnt, elesett hozzátartozókkal kapcsolatban is és ez a számarány valószínűleg növekedni fog a mi számításaink szerint. Úgyhogy jelentős munkát végzünk ezzel kapcsolatban is. Nagyon sok olyan megkeresésünk van, ami erre vonatkozik és nem csak magánszemélyektől, hanem önkormányzatok is megkeresnek. Leginkább a temetők helyreállításával vagy az emlékművek felújításával kapcsolatban. Elég régen, már több mint 10 éve ezzel foglalkozom, 4 éve itt a Honvédelmi Minisztériumban, azelőtt pedig a Központi Irattárnak voltam a vezetője, ahol a nyilvántartásokat őrizzük. Nekem a hadseregen belül ez a hivatásom, ez a speciális szakterület. Egyébként az összes kollégámról elmondható, hogy egy kicsit mindannyian ilyen bogaras emberek vagyunk, akik ebben élnek. Megpróbáljuk a lehetőségekhez képest a legjobban elvégezni ezt a feladatot. 

Ott a helyszínen további jó, eredményes vizsgálódást kívánok önnek. Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy beszélhettünk. Maruzs Roland alezredest, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Osztály osztályvezetőjét hallották. 

 

Katonák-hősök sorozatunkban ezúttal Guyon Richárdról beszél önöknek Markovics Milán Mór tábori lelkész.

- Guyon Richárd az angliai Bath városában született. A város neve melegvizű forrásáról híres. Milyen érdekes, hogy Richárdot a melegvizű forrásokról híres Magyarországra viszi sorsa, majd Törökországba, ahol a meleg vizekben fürdőzés már a kultúra része. Richárd ugyan Angliában született ugyanis, de francia származású volt. Bár nem együtt, de egy időben harcolt Bemmel Portugáliában, majd csatlakozott a Habsburgok császári seregéhez. Talán így is maradt volna, ha apósa, aki egy lovassági tábornok volt, az ő halála miatt anyagi helyzete meg nem romlott volna. Le kellett szerelnie, majd felesége javaslatára magyar földön telepedtek le. A szabadságharc kitörésekor egy nemzetőr zászlóalj parancsnoka lett Richárd. Ott volt a Pákozdi csatában, sőt a Schwechati csatában övé volt az egyetlen magyar győzelem. Richárd csatáit felsorolni is sok lenne. A legismertebb Branyiszkói ütközetében először hátul állt, ám később maga állt katonái élére. Tettét siker övezte. Jól lehet, ehhez hozzájárult az akkoriban egyébként nem kirívóan erőszakosnak tűnt módszere. Kijelentette ugyanis: „Vorwärts dupla lénung, rückwärts. kartács schiessen”..azaz, ha előre mentek dupla zsoldot, ha menekültök, kartácsot kaptok. Az újoncok közé valóban be is lövetett. Richárdot egyébként nem tartották jó vezérnek, inkább rendkívül bátor és merész katonának. Egy ideig Görgei Artúr alatt szolgált, ám viszonyuk már a kezdetben problémás volt, később kifejezetten ellenséges. Görgei azonban sokak véleményét összegzi, amikor így ír Guyon Richárdról: Kétségkívül igen vitéz tiszt volt, de legalább annyira tudatlan is. Tény azonban, hogy Richárd sok győztes ütközetet tud maga mögött, igaz, számos vesztest is. A szabadságharc vége fel Törökországba emigrál, miközben Magyarországon „in effigie” kivégzik, vagyis jelképesen, távollétében amolyan formális, jogi formában hajtották végre az ellene hozott ítéletet. Törökországi tartózkodása során sok sorstársához hasonlóan katonaként folytatta életét, áttért a muszlim hitre. Számos csatát vívott meg a török sereg élén az oroszok ellen. Bár a leírások szerint gyenge és rossz képességű katonákat kellett irányítson, ők azonban megkedvelték vitéz vezetőjüket.

 

Egy ismeretlen szerző gondolataival köszönöm meg az önök figyelmét és kívánok további tartalmas időtöltést, kellemes rádiózást.

„Az anyák gyermekeik kezét csak egy ideig fogják, de a szívüket mindörökké.”

Köszönöm a figyelmüket, Fodor Endrét hallották.

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2014, május 14