Rádióműsor - 2014. november 12. - 89. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET2014. november 12-ei műsor (89. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/47208

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 89. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Jó annak, aki gyakorolja az irgalmat, aki szívesen ad kölcsön, és tetteit az igazsághoz szabja. Nem tántorodik meg soha, az igaz örökre emlékezetben marad. Rossz hírtől nem kell félnie, bátorsága szilárd, mert az Úrban remél. Szíve nyugodt, nem ismer félelmet; ellenségei szégyenben maradnak. Osztogat a szegénynek és adakozik, igazsága megmarad örökre, ereje dicsőségesen fölemelkedik. A gonosz rettegve látja ezt, fogát csikorgatja és eltűnik, a bűnösök öröme szertefoszlik.” – A Zsoltárok Könyvéből vett gondolatokkal köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre és kívánok kellemes időtöltést az Inter arma caritas legújabb adását hallgatva. 

• Folytatjuk és egyben be is fejezzük Bíró László katolikus tábori püspök gondolatait, aki egyben a Katolikus Püspöki Kar családügyi referense, a család, a házasság erejéről, szerepéről. Gondolatait a Családerősítő Hétvégén osztotta meg a jelenlévő katonacsaládokkal, minisztériumi, honvédségi, civil alkalmazottakkal.

• Adásunk második részében folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

 

„Uram, segíts nekünk, mindig emlékezzünk arra a napra, amikor megismerkedtünk, és megszerettük egymást! Segíts mindig meglátni a jót a társamban és segíts, hogy közösen tudjuk megoldani gondjainkat. Segíts kimondani egymás iránti érzéseinket, és tudjunk bocsánatot kérni egymástól. Uram kezedbe adjuk házasságunkat! Ámen.” A házastársak imájával vezetem be Bíró László katolikus tábori püspök gondolatait, amelyet a Családerősítő Hétvégén osztott meg a jelenlévőkkel.

     „Egyszerre halld meg Isten akaratát és a nép kiáltását. Hagyjuk, hogy elárasszák szívünket, anélkül, hogy elveszítenénk békénket, azzal a bizalommal, hogy amikor elérkezik az ideje, az Úr elvezet bennünket az egységre. Kérjük azonban a „tekintet” ajándékát is. Csak akkor tudunk válaszolni korunk kihívásaira, ha tekintetünket Jézus Krisztusra szögezzük, ha időt szentelünk szemlélődésére, arca imádására.” Itt három dolgot mond a pápa, és azt hiszem, ez a hétköznapi életünkben is eligazító. Azt mondja: halld meg az Isten szavát; a második: halld meg a másik szavát, aki melletted él; a harmadik: szemléld Krisztus arcát.
     „Ha hasonulunk ahhoz, ahogyan ő gondolkodott, élt és másokkal kapcsolatot teremtett, nem lesz nehéz a szinódusi munkákat útmutatásokká, a családpasztoráció útvonalává alakítani.” Nagyon elvont és vallásos szövegnek tűnik, pedig nagyon egyszerű. II. János Pál pápa az Új Évezredet meghirdető levelében, a Novo Millennio Ineunte-ban, amely 2000-ben jelent meg, van egy külön fejezet, amiben arról ír, hogy szemléld Krisztus arcát, Krisztus arca szemlélni való arc. II. János Pálnak nagy élménye az emmauszi tanítványok jelenete. Húsvét vasárnap az emmauszi tanítványok hazafelé tartanak Jeruzsálemből, otthagyják az egész csapot-papot, nagy csalódottság él bennük: Jézus már három napja a sírban van, nagy cserbenhagyottság élmény ez számukra, kár volt követni Krisztust. Találkoznak Jézussal, a kenyértörés gesztusában felismerik, így tanúi lesznek föltámadásának. Ekkor otthagynak mindent, visszarohannak Jeruzsálembe és mondják az apostoloknak, hogy valóban föltámadt. II. János Pál pápának nagy élmény ez a szakasz, mert tulajdonképpen ők nagypéntekbe zuhant emberek voltak. Sokszor megtörténik az életünkben, hogy leragadunk nagypénteknél: meghal, kész. Nem tudunk kilátni a saját fájdalmunkból. Nem tudjuk meglátni a reményt, pedig már ott van bennünk. Már megtörtént a remény, de nem tudunk kilátni belőle. Az emmauszi tanítványok kilátnak egy pillanatra, mikor látják Krisztus arcát. Benedek pápának szeretném idézni a gondolatát, aki azt magyarázza, hogy miért tudja megölni az édesanya a magzatát: mert még nem látta az arcát, tehát még személytelen. Amikor látja az arcát, akkor már nem tudja megölni. Az egész ateizmusnak is ez a kérdése. Ha nincs az Istennek arca, akkor könnyű tagadni. Amikor abszolútumokon vitatkozunk, hogy létezik-e vagy nem, akkor könnyű mutogatni.
     „Ha meghallgatjuk a családot, amelyet Krisztus tekintetével szeretünk, akkor Szent Ferenc példájára gondviselésszerű alkalomként megújíthatjuk az egyházat és a társadalmat. Tehát ismét megtaláljuk egy kiengesztelődött és irgalmas egyház útját, amely szegény és a szegények barátja. Olyan egyház, amely képes arra, hogy türelemmel és szeretettel legyőzze a csapásokat és nehézségeket, jöjjenek azok akár kívülről, akár belülről.” Ezzel a szép, jókívánsággal zárja a pápa ezt a beszédét.
     Végül a Szentatya azt kívánja: „Pünkösd szele áradjon ki a szinódusi munkákra, az egyházra, az emberiségre. Oldja fel azokat a csomókat, amelyek megakadályozzák az embereket, hogy találkozzanak, gyógyítsa be a sebeket, amelyek olyan nagyon véreznek, ébressze fel a reményt, a kreatív szeretetet, amely lehetővé teszi, hogy úgy szeressünk, ahogy Jézus szeretett bennünket.” Ami benne van a Szentatya előesti beszédében, az az aggódás az emberért: halljuk meg az embernek a szavát; őrizzük meg az igazságot, maradjunk az igazságnál, de legyünk irgalmasak; jelenítsük meg Krisztusnak a kegyelmét. Ezekre a dolgokra koncentrálódik legfőképp a beszéd: Isten szavára figyelni; meghallani az emberek kiáltását, miközben Krisztus arcát szemlélem, hogy valami harmóniát tudjon teremteni. Azért szeretném megosztani ezt veletek, hogy picikét érezzétek az egyháznak ezt a nagyon bonyolult helyzetét. Akar segíteni, de meg kell őriznie a saját identitását, ugyanakkor nem szolgálhatja ki az individualizmust, az egoizmust és a fejetlenséget. Tehát nem lehet egy anarchiának az asszisztálója. Mi Európa felől nézzük a világot, de a világegyház nem csupán Európát jelenti. Tudnunk kell, hogy az egyházban megvan az irgalomra való készség, de nem rombolhatja a jót. Az igazság diktálja a valóságot, vagy a valóságnak vélt élethelyzetek diktálják az igazságot? Ez az egyháznak a vajúdása az egész Szinódussal. A pápa beszédében megtalálható hármas látás kell, hogy mindenkinek a látása legyen. Tehát Isten szavára figyelni, meghallani a másik szavát és Krisztus arcát szemlélve dönteni. Ugyanakkor, amit tisztán kell látnunk, az az, hogy az egyház értéket véd és az érték védelmében az egyén károsul. Előfordulhat az, hogy ártatlan emberek szenvednek emiatt a keménység miatt. Az egyház nem azt akarja, hogy általa szenvedjen, csak nem tudja kikerülni. 
     Az igazság nem demokrácia kérdése, ez a probléma. Annyira megszoktuk a demokráciát, hogy mindent a parlamentben akarunk eldöntetni. De attól, hogy a parlament eldönti, hogy az azonos neműek kapcsolata az házasság, attól még nem mondhatjuk házasságnak. Azt mondja valamelyik szerző, hogy ha minden növényt, amely kisarjad a földből, rózsának nevezünk, onnantól kezdve nincs értelme rózsáról beszélni. Ez történik akkor is, ha mindent házasságnak tekintünk. Egy világkongresszuson mondta egy előadó, hogy Európa ma már ott tart, hogy egy kismacskának és egy öreg néninek a tartós együttélését is házasságnak mondjuk. Megvan ez már, megtörtént csak nem vesszük észre, csak háztartásról beszélünk. Lecseréltük a házasság és család szót a háztartásra.

Immár negyedik adásunkban hallhatták Bíró László katolikus tábori püspök, a Katolikus Püspöki Kar családügyi referensének gondolatait a családról, a család szerepéről, szeretetről.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását hallják, melyet Bőzsöny Ferenc olvas föl.

- Április 11.

     Kimentünk a Bug partjára. Megnéztük, hogy éled a természet a tavasz első napjaiban. A fák most dugták ki első rügyeiket. A haragos, piszkos téli vízszín szelíd zölddé lett. Fodrozódott, és a szél valami eddig ismeretlen illattal tette tele a levegőt. Feltűnő volt, hogy mennyi hal fickándozik a folyóban. A kisebbek fel-felszöktek a víz fölé, a nagyobbak pedig megvillantották a hátukat egy-egy bohókás, hirtelen irányt és gyorsaságot változtató mozdulatuknál.
Úgy látszik, ez a néhány tavaszi nap egészen megkavarta az embereket is. Különösen, mikor a haditerület fogalma egyeseknek a szabadosságot jelenti, vagy még inkább az állati felé süllyedést.
    Ma újra itt volt a páncélos főhadnagy. Annyira nem szeretem, hogy még a nevét sem kérdeztem meg. Farizeus módon engem keres, de az első bejövetelekor láttam, hogy a pálinkától kiguvadt szemével a fiatal nővéreket keresi. Azok is utálják. A doktorok is. Ma a főhadnagy úr, úgy látszik, néhány kupicával többet hajtott fel. Még nálam is kért, de nem kapott, mert nem is tartok soha italt. Aztán, mint hallom, addig kereste a doktorokat, míg rábukkant a két fiatal nővérre.
    Azok egérutat találva bemenekültek hozzám. Szép ez a bizalom és kedvesség, de azért nem szabad meghatódnom tőle. Akármennyire feddhetetlenek, aranyosak, mégiscsak idegenek és nők, és nekem még gondolatban sem szabad megtántorodnom. Ez most nem azért kívánkozik ki belőlem, mintha félnék, de jó mindig óvatosnak lennem. 
Délután itt volt az esperes. Nagy kérése volt. A szentsírnál  ötvenezer Márkát számláltak össze. Ezt el kell juttatni a pinszki püspöknek. A küldés mikéntjére mindenki azt ajánlotta neki, hogy jöjjön el hozzám. Majd én megtalálom a módját. Mondtam neki tréfásan, hogy annyi partizánnal találkoztam a sebesültek között, annyival vagyok jóban az alakulatoknál, annyi rejtett utat-módot kitanultam, hogy ez nem is lesz olyan nehéz.
     A megbízható emberem másnap már jelentette is, hogy a parancsot hűségesen teljesítette. Pinszk mindössze 150 km ide, de két nap elég volt neki, olyan csendes időt fogott ki.
Ezek a piszok németek mindig nehézséget csinálnak. Gőgjükben már szóba sem akarnak állni az emberrel. Önkényesen intézkednek a mi dolgainkban is. Ha hiányzik valami, az ezredes mindig engem kér meg, hogy menjek hozzájuk elintézni. Nem szívesen teszem, de hát az embereink javát szolgálom. Csak akkor vagyok ott szívesen, ha szakemberrel, nem pedig gőgjében felfuvalkodott aktív tiszttel van dolgom. - Ma is estig intéztem a kéréseket a hadtesten. A mieink ott fogtak vacsorára.
    Utána rögtön hazamentem, és lementem az alagsorban lakó állatorvosékhoz. Rögtön latinul kezdett velem beszélgetni. Egész jól beszél. Újságolta, hogy Kaunaszban volt egyetemi tanár az ottani állatorvosi karon. Megmutatta a kísérleti egereit, patkányait, nyulait. Panaszkodott, hogy mindig nehezebb őket táplálni. A személyes barátságon kívül  annak is örül, hogy magyarok kerültek ide, mert mi szívesen adunk az állatainak is, nemcsak neki és családjának. 

 

Köszönöm, hogy ismét velünk tartottak, hogy meghallgatták adásunkat. Reményik Sándor, Ne ítélj című versének soraival búcsúzom, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.
 

„Istenem, add, hogy minél halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,

De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2014, november 12