Rádióműsor - 2014. november 19. - 90. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2014. november 19-ei műsor (90. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/48054

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 90. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„A Földön árad a Menny,
És minden bokor Isten jelenlététől lángol,
De saruját csak az veszi le, aki látni is képes;
A többiek csak csellengnek csöndben, s csipetkét csipegetnek.”

Elizabeth Barrett Browining gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt Fodor Endrét hallják. Mai adásunkban egy imaterem felszenteléséről hallanak, valamint folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének fölolvasását.

„Búcsúcsókot inthetsz családnak, barátoknak és jöhetnek mérföldek közétek, de mindig magaddal hordozod őket a szívedben, az elmédben, a gyomrodban, mert nem csupán élsz egy világban, de egy világ él tebenned.” Már többször beszámoltunk itt az Inter arma caritas adásában, amikor egy-egy honvédségi alakulatnál imatermet szenteltek föl. Így lesz ez mai műsorunkban is. Meghitt példát említek, amikor katonák ebédidőben nem a megérdemelt meleg ételüket fogyasztják, hanem közös beszélgetésre, imádságra gyűlnek össze az imateremben. Megesett példa ez is a Magyar Honvédségben.

- Kedves Testvérek! Azért gyűltünk össze, hogy hogy az újonnan kialakított imatermet megáldjuk a mai napon. Nem tudom, hogy ezelőtt volt-e valaha olyan, hogy egy imaterem is helyet kapott ebben a laktanyában? Eszembe jutott az, amikor a Honvéd Kórházba először betettük a lábunkat, mert a vezetőség azt mondta, hogy kell egy kápolna a betegeknek és a dolgozóknak. Azóta sikerült azt elérni, hogy majdnem rendszeresen van szentmise és egyre többen vannak ezen a szentmisén. Merthogy igenis fontos, hogy a katonák életében jelen legyen Isten, hisz mindannyian emberek vagyunk. Hiába hordunk egyenruhát, hiába különböző beosztásokat töltünk be, hiába különböző munkát végzünk, de legbelül ott van az ember, aki törékeny, akinek szüksége van Istenre, szüksége van Isten gondoskodására. Mindannyian tudjuk, mint családok, családanyák és családapák azt, hogy milyen fontos néha megállni, néha picit elcsendesedni, akár itt a munkahelyen egyedül tudjunk lenni beszélgetve az Istennel. Ez a hely, reménykedjünk benne, hogy alkalmas lesz arra, hogy itt bármikor le tudjon ülni egy picit az ember, a mindennapi gondokból egy kicsit kiszakadni és elcsöndesedni. Az irodában azért nem olyan könnyű imádkozni, nem olyan könnyű elcsendesedni, mikor jönnek a különböző dolgok. Itt az ember egy kicsit tud a családjával, a családjáról beszélgetni az Istennel. Ezzel a céllal alakult ez az imaterem és reménykedek benne, hogy ha az alakulat napja alkalmából egy szentmisére kérnek föl, akkor ebben a teremben tudom ezt a szentmisét megtartani, elég sokan összejönnek és segítségét kérik az Istennek az alakulat munkájára, katonákra. Ezzel a szándékkal, ezzel a célkiűzéssel áldjuk meg most ezt az imatermet.

Könyörögjünk! Drága Mennyei Atya! Te mondtad, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok köztük. Kérjük, legyen ez az imaterem és benne ez a kis oltár pontosan az a hely, ahol együtt és egyénileg imádkozhatunk hozzád. Bárki ide betér, kérlek, tekints le rá kegyesen és akár bajával, akár kérésével, akár örömével fordul hozzád, hallgasd meg könyörgését. Légy igaz mennyei Atyánk s légy velünk minden nap ezen a szent helyen és érezzük segítő jóságod. Amen.

Rácz István főhadnagy, tábori lelkész

- Ahogy az imádság bevezetőjében is mondtam, hogy a katona habár szolgálatot végez, néha az életét kockáztatja, azért az ember az, ami egyenruhába bújik tulajdonképpen és ezt az embert kell ápolni, erről az emberről kell gondoskodni. Hisz az embernek kell időt biztosítani arra, hogy egy picit megálljon, egy picit elgondolkodjon ebben a mai rohanó világban. Ez az imaterem és minden más alakulatnál levő imaterem alkalmas arra, hogyha belép a katona, csendben legyen gondolataival, kéréseivel, az Istennel. Alkalmas lesz ez az imaterem arra, hogyha egy lelkész eljön az alakulathoz, akkor egy oktatást vagy éppen egy személyes beszélgetést is le tud majd folytatni

Palásti Krisztián főtörzsőrmester

- Palásti Krisztián főtörzsőrmester, a Magyar Honvédség I. Tűzszerész és Hadihajós Ezred, Logisztikai Főnökség fegyverzettechnikai altisztje vagyok, 2006 óta szolgálok ennél az alakulatnál. Eddig nem volt olyan hely a laktanyában, ahova feljöhetett volna az ember azért, hogy egy kicsit megnyugodjon, és kicsit magába szálljon ebben a rohanó világban. Nagyon örülök, hogy találtunk egy ilyen termet. Köszönet érte a parancsnokoknak. Nekem otthon volt egy kis oltárom, amit örököltem nagyszüleim rokonságából. Ezt a kis oltárt fölajánlottam ennek az imateremnek. Remélem, hogy minél többen össze tudunk majd itt jönni és nem csak nagy ünnepekkor, hanem akár családi napokon is, vagy éppen amikor meghívjuk a tábori lelkészeket.

Rácz István főhadnagy, tábori lelkész

- Törekszünk arra, hogy minden alakulatnál lehessen imaterem. Mondhatom azt, hogy egyre inkább próbálnak minden alakulatnál kialakítanak egy erre alkalmas termet. Vagy éppen a közelben, mert azt tudom, hogy a debrecenieknél van imaterem a laktanyán belül, de a közelben van egy templom, amit nagy ünnepekkor rendelkezésükre bocsátanak. Mivel itt egy imasarok van, nem kimondottan imaterem ez a terem, így hittanórát, előadást, felkészítést, keresztelési oktatást is lehet benne  tartani.
 
Palásti Krisztián főtörzsőrmester

- Az oltár rövid története az, hogy 1955-ben a nagybátyám tizenévesen lett bérmálkozó Kompolton. Ekkor az egyik rokonunk - aki 93 éves és apáca mai napig is Nagyvenyimben – ismerőse, egy kedves nővér Nyíregyházán megtudta, hogy az egyik rokon, egy kisfiú bérmálkozó lesz, és a nyíregyházi kolostorban egy fafaragóval készítette el ezt a kis oltárt. Ez volt a bérmálkozási ajándéka a nagybátyámnak. Egy akkoriban tíz éves gyerek nagyon örült ennek az ajándéknak. Ezt örökölte tovább édesapám, utána pedig én. Én is továbbadom majd a kisfiamnak, ha megnő, de mindaddig szeretném, ha itt az újonnan felszentelt imateremben maradna, és a közjót szolgálná.

A Magyar Honvédség I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél áldotta meg az imatermet Rácz István főhadnagy, tábori lelkész. A helyenként előforduló rossz minőségért elnézésüket kérjük.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

április 15.

Izentem Szabó Kálmánnak, hogy ne beszéljen az eljegyzéséről senkinek sem. Nem tartom helyesnek, hogy gúnyolódjanak mások az ő érzéseiken. Sajnos, nem is hiszem el, hogy ebből házasság lesz.
Ma újra nagy itt a felfordulás. Bár mikor nem? Lassan alig van néhány nyugodt nap, hogy bele ne vágna a nagy ménkű vagy legalább a híre. Megjött a parancs, hogy Kobrynba megyünk. - Egy óra múlva újabb parancs: maradunk! - Este újabb parancs: megyünk! 
Hiába akarom, hogy ne érdekeljen ez az összevisszaság. Magam miatt mindegy. De ránehezedik a lelkemre ennek a sok sebesültnek a sorsa. Minden váratlan hírre sokkal nagyobb lesz a nyugtalanság.
Ilyenkor olyan nehéz kimondani nekik válaszként azt a szót: nem tudom. Pedig valóban ez az egyetlen helyes válasz. De nem lehet ezzel elintézni őket. Össze kell szednem minden találékonyságomat, hogy a különböző vérmérsékletűeket lecsillapítsam. Legszívesebben én is oda küldeném az egész háborút az elindítóival együtt, a hadvezetőséggel együtt, a monoklis magyar és német törzstisztekkel együtt, ahova ők. Figyelem magamat, mennyire öntudatos bennem az a hivatásérzet, mely csak azt nézi, hova állítják. Egy kötelességem van, másokon segíteni. Hogy hol, nem fontos. De ezek a lerongyolódott szervezetű, idegileg sebzett embereim! Ezek miatt sokszor nem alszom.
Benne van a hadosztályparancsban, hogy a 34. Gyalogezredhez megyek Erik rendtársam helyettesítésére. De hogy mikor, arra majd külön parancsot kapok. Az irgalmas Isten mindenütt velem lesz. Eriknek szívből kívánom a szabadságot, mert nehéz ezrede van.

április 16. 

A vonattörzsnél mise után odajött hozzám az alezredes és felajánlotta, hogy kivisz Volinkára. Hát ilyen emberekre van bízva az életünk. Egyik nap szadista, mert valamelyik nőjénél nem jól érezte magát. A másik nap, mint egy jótékony angyal, úgy játssza a szerepét. Mintha nem néhány nappal ezelőtt mondtam volna meg neki a magamét olyan hangon, hogy megint rávágta: Tábori lelkész úr, vigyázz! Erre szemtelenül újra azt mondtam: Az alezredes úr tudja, hogy úgy sem fogok vigyázzba állni. Az igazságot nem lehet ilyennel eltusolni. - És most itt ülök mellette, és folyton fohászimát mondok, hogy ki ne robbanjak, ha megint elkezdené abnormis mivoltában a mondókáját. De szerencsémre, szinte hallgatag volt. Én sem beszéltem. Csak éppen néhány közömbös szót.
Volinkán búcsúztak az árkászok. Mennek Divinbe, ez egy kis város Kobryntól délkeletre, oda a mocsarak közé. Megható volt újra látni ezeket a bátor embereket. Ezeket a minden veszélyt megpróbáltakat, akik a legkülönbözőbb helyzetben dolgoznak. Egyetlen azonos jellemzője a munkájuknak, hogy állandóan életveszélyben vannak. Mindig vidámak, mindig sárosak, mindig ugrásra készek. Meghatódottan búcsúztunk. Igen megszerettem őket. Ha ezektől függene, már egyetlen orosz sem lenne az Uralig.
Mikor visszajöttünk, Vajday kivitt a Citadellába. Ahogy befejeztem a munkát, elvittek a Bugra gumicsónakból halászni. Illetve nem tudom, minek nevezzem ezt a műveletet. Kézigránátot dobtak a vízbe. Ettől a halak elkábultak. Mi pedig hálóval, kézzel, ki ahogy tudta, kifogtuk őket. Nagyon sok hal van itt. Két, két és fél kilós példányok is akadtak.
Odakéredzkedett egy német katona is. Persze az Übermensch még ebben a helyzetben is mindent jobban akart tudni. Mondtuk neki, hogy úgy dobja a gránátot, ahogy a többi. Nem, ő jobban tudja! Nem a folyás fölé, hanem alá dobta. Az erős sodrás miatt alig tudtuk félre kormányozni a csónakot. Nem is gránát volt a robbanóanyag, hanem jó kétöklömnyi TNT.
Szerencsére két méterrel túl voltunk, mikor felrobbant. Őt meg rögtön kiraktuk a partra.
Aztán belekerültünk a híd alatti sodrásba. Hiába, olyan evezősöknek nem lehet az ügyességében bízni, akik a falu végén csak eső után látnak pocsolyányi vizet.
Ma elemében volt az egész társaság. Nem volt elég a halászás ahol a bő zsákmányt rögtön bevitték az alakulatok konyhájára, hanem még futballmérkőzést is javasoltak. Én voltam az egyik kapus. Két dugót fogtam be. Mindkettő az én hibám volt. Maradt is a végeredmény 2:0.
Itthon alig kezdtem mesélni a "nagy" élményeket, mikor látom, hogy a kutya sem figyel rám. Nem is figyelhet, hiszen a fejetetejére állított ez a helyzet minket és ez tovább tart. Most még Kornél valahogyan a hatása alá került sem tudja, hogy mi lesz. Mióta Mária személyében új nővért kaptunk, Kornél valahogyan a hatása alá került. Most olyan ideges, hogy még közömbös tettek is olyan hangulatra váltják, hogy mindenkivel utálatos. Tipikusan melankólikus, aki ha gyűlölködik, gátját vesztett folyóként nem szab határt kitörésének. Naponta csitítom hol az egyiket, hol a másikat.
Este bejött Halmay alezredes. Hozott sült halat a délutáni fogásból. Itt maradt 11-ig. Erikről is beszélgettünk. Nagyon szeretik őt becsületessége, munkája miatt.

április 17.

Érdekes levelet kaptam Morandini alezredes húgától. Bertoldtól tudta meg testvére halálát. Halála előtt beszélgettünk. Akkor újságolta, hogy ismeri Kolos Bertold rendtársunkat. Így került a hír a családhoz. Derék embert ismertem meg a hősi halottban.
Vacsora után a nővérek behívták Kálmánt, Szkladányi Ákost és engem. A két kedves vendég tiszteletére no meg azt gondolom, hogy az eljegyzés gondolatára pezsgőt bontottak. Nem jól éreztem magamat. Háromszor jöttek be értem, míg velük mentem. 

 

„A hamisság végtelenül sok alakot képes magára ölteni, az igazságnak azonban csak egyetlenegy létezési módja van.” - Jean Jacques Rousseau gondolataival köszönöm meg a figyelmüket. További tartalmas rádiózást, szép napot kívánok! Megköszönve a figyelmüket búcsúzik a szerkesztő, Fodor Endre.

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2014, november 19