Rádióműsor - 2014. október 29. - 87. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2014. október 29-ei műsor (87. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/47208

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 87. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Mindenki táplálékaként, ahogyan már írva van, adom, mint élő eledelt, a világnak magam.”Pilinszky János Parafrázis című versének gondolataival köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre és hívom önöket mai adásunk meghallgatására, amelyben folytatjuk a Családerősítő Hétvégén elhangzott püspöki gondolatokat. Bíró Lászlót, a Katolikus Tábori Püspökség püspökét hallják. A mai adásunkban folytatjuk a házasság egységéről, szeretetről szóló gondolatokat. 

   

     Az ember sokkal inkább Isten képmása a kapcsolatában, mint egyediségében. Valóban Isten képmásai vagyunk, mert éppúgy van értelmünk és akaratunk, mint Istennek. Ahogy az ember megéli kapcsolatait, ki-ki a maga állapotában, azzal jeleníti meg igazából a Szentháromságos Istent. Egy XIX. századi filozófus teszi föl a kérdést, hogyha vajon kiemelnék a Szentháromságot a keresztények életéből, történne-e valami változás? Semmi. Azért adok neki igazat, mert az a baj, hogy mi keresztények, még én is vajúdtam most éjszaka mikor fölkeltem, hogy mondjam-e ezt vagy ne mondjam, hogy nem merünk elmenni saját hitünk titkaihoz. Tehát látjuk, hogy Isten tervének szívéhez vagytok elvezetve a házassággal, az Isten belső kapcsolatát vagytok hivatva megjeleníteni. És higgyétek el, hogy annyiban szép a házasságotok, amennyiben sejtitek, hogy ez miről szól. Az Isten képmásiság az a Szentháromságos Isten képmásisága. Tulajdonképpen, ha ezt a képmásságot megéljük, ez maga a boldogság. Nem a férfi az Isten képmása egyedül és nem a nő, hanem a kettő együtt. Van egy teológus, aki azt mondja, hogy a házasságban egymást átölelni és Istent átölelni, egyazon ölelés. Nagyon tetszik ez a mondat, s ez igaz. Tehát nem egy profán történés, nem egy Isten háta mögötti cselekedet, amikor éppen együtt időztök, akár szellemben, akár testben. Ez nagyon lényeges tartozéka az életnek. Azért teremtettünk, hogy szeressünk, visszatükrözve Istent és szeretetét! – mondja. A házastársi egységben a férfi és a nő megvalósítják ezt a hivatást a kölcsönösség és a teljes, végleges életközösség jegyében. Nagyon fontos szavak. Tehát azért teremtettünk, hogy szeressünk, a házastársi egységben a férfi és a nő megvalósítják ezt a hivatást kölcsönösségben, teljes és végleges önátadásban. E nélkül nincs házasság, tehát kell a kölcsönösség. Én úgy látom, hogy az már a bomlása a házasságnak, ha a kölcsönösség csappan, mikor önkényeskedek.

     Mondtam az előbb, hogy az ember autonóm személyként van jelen a házasságban, de ez nem azt jelenti, hogy nem nyúlok át a másikba. Tehát nem autisztikus magatartást jelent az autonóm személy léte. Szörnyű az autisztikus gyerekkel együtt élni. Amikor egy férfi és egy nő házasságra vállalkozik, visszatükröződik bennünk, rájuk vési Isten saját vonásait, szeretetének kitörölhetetlen jeleit. Ez a házasság, hogy engeditek, hogy Isten rátok vésse az ő szeretetének jeleit, saját vonásait. Bekapcsoltam a tévét, ahol éppen a foganásról volt egy film egy csatornán. Azt magyarázta a film az egyik részében, hogy nőben lévő pete, ami majd megtermékenyül, az a nagymamától származik. Tehát a nagymama petéje az, ami továbbadja az életet általatok. Nagymamának a világa belénk van vésve. Én úgy éltem meg ezt a pillanatot, mikor hallottam a televízióban, hogy tulajdonképpen nekem több közöm van a nagymamámhoz, mint anyukámhoz, mert tőle van a pete, amiben a létem fogant. Ezt nem tudtam, még talán ti sem. Milyen izgalmas és nagy titok az élet! Ugyanígy az Isten vonásai belénk vannak vésve. Benedek pápának van egy nagyon szép gondolata, ami kicsit eltér ettől, de talán tudjuk alkalmazni. Azt mondja: - Ha belesimulsz az örök igébe, Krisztuskövető vagy, mert benne teremtetett minden. Ha az egész teremtésbe belesimulsz, az egész teremtéssel harmóniában állsz és ezért boldog leszel. Ha szembe mész vele, akkor boldogtalan leszel. Ez, hogy az Isten képmásisága belénk van vésve, nektek különösen még a házasságba is, ez azt jelenti, hogy akkor tudtok boldogok lenni, ha Isten szívének titkát élitek meg egymás felé. Ez az egész élet titka, csak valahogy olyan életidegenül mondjuk ezt, hogy senki nem gondolja, hogy ez így van. Pedig így van. Tehát rátok van vésve az ő vonása, szeretetének kitörölhetetlen jellege. A házasság a velünk való Isten szeretetének ikonja. Az ikon szó, egy érdekes szó, mert az ortodoxiának az ikonfestészeténél szokott jelen lenni. Mi is az ikon? Nem egyszerűen kép, hanem jelenbe helyező kép. A házasság tulajdonképpen jelenbe helyező képe Isten vonásainak, Isten szeretetének. Ez lenne a házasság ideálisan. Tehát Isten ikonjai vagytok a kapcsolatotokban. Nem gondolja végig a legtöbb ember, még sokszor a keresztények sem, de a házasság tulajdonképpen arra vállalkozik, hogy Istent jeleníti meg a párja számára, de nem tudja egyedül, mert a másiknak is közre kell működnie. Ez nagyon szép, ugyanis Isten maga is szeretetközösség, Atya, Fiú, Szentlélek öröktől fogva és örökre tökéletes egységben élnek. – mondja a pápa. Éppen ez a házasság misztériuma. Isten a két házasfélből egyetlen létet, egyetlen testet hoz létre. Akkor jó a házasságotok, akkor élő, ha egymás szeretetével tudtok szeretni, nem párhuzamosan. Nagyon kevés házasság tudja ezt megvalósítani, nem figyelünk rá. Meg lehet valósítani, csak nem figyelünk rá. Attól kezdve nyögve nyelős lesz a házasélet, mert a kommunikáció hiánya van mögötte. Az egésznek a célja, egymás szeretetével szeretni.
 

     Csak hogy érezzétek a keresztény gondolkodásunkat, a Szentháromságtanban van egy fogalom, ami azt jelenti egymást áthatoló, egymásba járás. Ez a Szentháromságnak a titka, hogy a személyek közt teljes egység van, egymást átjárják. Amikor áldozunk, akkor azt mondjuk Krisztussal találkozunk. Tudsz-e úgy találkozni a Fiúval, hogy közben nem találkozol az Atyával és a Szentlélekkel sem? Nem tudsz. Tulajdonképpen ennek az egymást átjáró titoknak a tükre kéne legyen a házasság, ami azt hozza ki a kapcsolatból, ami kihozható belőle. A házasság misztériuma éppen ez. Isten szeretet, amely visszatükröződik a házasságban, a házas felekben, akik elhatározzák, hogy együtt kívánnak élni. Ezért a férj elhagyja anyját, elhagyja otthonát, feleségével él és vele szoros egységben egy test lesznek, mint ahogyan a Biblia mondja. Az Ószövetségben a személy fogalma nincs még meg, tehát az egy test azt jelenti, hogy a kettő lesz egy, két személy válik eggyé, de úgy, hogy mind a kettő ugyanaz, aki volt. Ez a házastársi egység. Itt van a szörnyűség az egész szexualitásban, hogyha a házasságban nincs meg a személyes egység két ember között, nincs tartalma. Akkor egy testté válnak fizikálisan, de ők ketten nem lesznek eggyé és ettől szenved sok házasság. Mindig mondom az enyéimnek, hogyha a feleség nem kívánja a házaséletet, az nem azért van, mert nem kívánja a szexet, hanem a személytelenséget nem kívánja. Az hogy fizikailag eggyé legyen valakivel, nem az a vágya, hanem az, hogy egy test legyenek a szónak a Bibliai értelmében, személyileg eggyé váljanak. Ez nem megy a háttér nélkül, az egész szexualitásnak a szemlélete ebbe megy tönkre, ezzel írtja ki magát Európa. Ez az egyik nézőpont, amit mond a Szentatya, hogy a házasság Isten szívébe visz bennünket vissza, a velünk lévő Isten ikonja. Tehát nem Isten nélkül lesztek a házasságban Isten ikonja, hanem a velünk lévő Isten ikonja vagytok. Nem tudsz a veled lévő Isten nélkül az ő ikonja lenni, anélkül, semmit sem tehettek.
 

     A másik megközelítés, ami a házasság legmélyébe visz el, az az Efezusi 5. fejezet. Azt mondja, hogy Krisztusnak az Egyházzal létrehozott jegyesi kapcsolatát kell, hogy tükrözze a házasság szentsége. Az Egyház Krisztus jegyese. Ez azt jelenti, hogy a házasság sajátos hivatásnak felel meg és úgy kell tekinteni, mint felszentelést. A férfi és a nő fel vannak szentelve az egymás iránti szeretetre. A házastársak ugyanis a szentség erejében valóságos küldetést kapnak, tegyék láthatóvá az egyszerű, hétköznapi dolgokból kiindulva azt a szeretetet, amellyel Krisztus szereti az Egyházat továbbra is életét adva érte hűségben, szolgálatban. Mondom egyszerűbben. A házasságnak a közelebbi titka az, hogy képes megjeleníteni a vőlegény Krisztus szeretetét, a menyasszony Egyház iránt. Milyen ez a szeretet? Az utolsó mondatban rejti el. Azt mondja, Krisztus ma is életét adja érte hűségben és szolgálatban. Mi mindig ilyen pontszerűen gondolkodunk a teremtésről is, hogy megvan a világ, kész van, fütyülünk a teremtőre. Nem, a világ szüntelen teremtődik, a megváltás szüntelenül zajlik. Az Instrumentum Laboris-ban, tehát a munkadokumentumában az utolsó fejezet az élet továbbadásáról és neveléséről szól. Az élet nem a biológiai élet világrahozatalát jelenti, hanem az élet a lelki, szellemi világrahozatala a gyereknek. Ezért kínlódtok, amikor a kamaszgyerekkel küzdötök. Igazából a biológiai világrahozatal az egyszerű, csak szegény anyuka szenved. Szellemi és lelki értelemben világra hozni a gyermeket egy folyamat. Tulajdonképpen öregkorotokban is mintát hagytok, ebből nem lehet kiszállni. Ha Isten megszűnne a szeretet lenni, akkor éppúgy megszűnne a világ, mint ahogy megszűnik minden, ha nincs a megváltás folyamatossága. A megváltás az egy szüntelen cselekvés és ennek a szüntelen értünk való léte a Megváltónak, a képe a házasságnak, ahol nem lehet szabadságot kivenni. Elmehettek pihenni, de akkor is egymáséi vagytok és egymásért vagytok. Nem is akarsz kilógni belőle. A házasság, ez a folyamatos szeretet, a folyamatos egymásért való életadás szentsége.

 

Bíró László katolikus tábori püspököt hallották, a Magyar Katolikus Püspöki Kar családügyi referensét, s gondolatait, amelyet a Családerősítő Hétvégén mondott idén 2014-ben, azon a Családerősítő Hétvégén, amelyet katonacsaládoknak, a honvédségben dolgozó civil munkatársaknak és családtagjaiknak tartott Balatonkenesén. Adásunkat ismét egy idézettel zárjuk, ezúttal John Lenontól.

„Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2014, október 29