Rádióműsor - 2015. december 16. - 140. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2015. december 16-ai műsor (140. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/54705

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 140. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Mi az élet? Élvezet? Bizonnyal nem. Azt jelenti, fáradozni és hűségben megtenni, ami a kötelességed. Mi a szeretet? Édes érzés? Bizonnyal nem,- hanem szolgálat. Többet adni, mint kapni.” – Jakob Koch gondolatával köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Az Inter arma caritas mai adásában többek között egy imatermet mutatunk be önöknek majd. 
• Advent harmadik gyertyáját gyújtottuk meg, egyik tábori lelkészünk gondolatait osztja meg önökkel is. 
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.
• Bíró László katolikus tábori püspök gondolatait hallhatják, a pápai szinóduson elhangzottakkal kapcsolatban.

 

Bíró László, katolikus tábori püspök

- Szoktam mesélni, hogy van egy szerelmes hittan csoportom, ahol szerelmespárokkal vagyok minden hónapban kétszer. A szerelmespárok annyiszor kikényszerítik belőlem ezt a mondatot: - Ti mindent tudtok, amit a házasságban majd el fogtok felejteni. Döbbenetes, hogy milyen tisztánlátása van a szerelmespároknak. Olyan felnőttek tudnak lenni, de egyszer csak eltűnik belőlük ez a gondolkodás. Olyan, mikor egy pici gyerek idegen nyelvterületen van, majd mikor hazajön, két hónapig tudja a nyelvet, utána elfelejti az egészet. Ilyenek vagyunk mi felnőttek is. Úgy látom, a szerelem állapotában az emberek mindent pontosan tudnak, amit később elfelejtenek. Ti is így vagytok, ez az életünk. Hogyha besötétedik az életetek, akkor vegyétek elő a fényképalbumot és lapozzátok végig. Sötétben nem lehet fényképet csinálni és kivilágítani a kapcsolatot. Van ebben igazság. Tehát mindig a kezdethez kell visszamenni. 
Jézus a neki feltett költői kérdésre – amelyet valószínűleg csapdának szántak, hogy hirtelen ellenszenvessé tegyék az emberek szemében, akik követték őt, és akik a válást megszokott és érinthetetlen valóságként gyakorolták, - egyenesen és nem várt módon válaszol: mindent a kezdethez vezet vissza, a teremtés kezdetéhez, hogy megtanítsa nekünk: Isten megáldja az emberi szeretet-szerelmet, ő az, aki egyesíti az egymást szerető férfi és nő szívét, és egyesíti őket egységben és felbonthatatlanságban. Ez azt jelenti, hogy a házasélet célja nemcsak az, hogy mindig együtt éljenek, hanem hogy mindig szeressék egymást! Jézus így helyreállítja az eredeti és eredetet adó rendet. Fiataloknak szoktam mondani, hogy nem az a lényege a nászútnak, hogy a világ végére menjenek el, hanem legyen egy kis oázis az életükben, amivel az ideális körülményeket megteremtik. A kezdeti rendre kell mindig figyelni, másként félremegyünk. A párkapcsolat lényege a kezdeten nyugszik, a kezdeti renden. 
„Amit tehát Isten egybekötött, azt az ember ne válassza szét” (Mk 10,9) Ez buzdítás a hívőknek arra, hogy győzzék le az individualizmus és legalizmus minden formáját, amelyek szűkkeblű önzést és attól való félelmet lepleznek, hogy elfogadják a házasság és az emberi szexualitás igazi jelentését Isten tervében. Tehát az individualizmus mindig ellenkezik azzal, hogy a kezdethez visszatérjünk. Tudjátok, nagyon sok szerencsétlen dolgot láttam és szépet is az eddigi életemben. Mikor szerelmi háromszögben leledzik két ember, mindig úgy kezdődik a mese nálam, hogy vannak a kötelező mondatok, amit mindig elmond mindenki: Nem azért válok, mert szerelmes lettem másba, hanem azért válok, mert sose illettünk össze. Ezek nem hazugságok a szónak a közönséges értelmében, hanem menekülések. Az önzés diktálja azt, hogy menekülni kell, és amikor visszatalálnak egymáshoz, akkor semmi menekülhetnék nincs már.
A házasságnak a természete tulajdonképpen Krisztus áldozatának fényében válik érthetővé. Jézus erről így beszél: Ha a búzaszem nem hullik a földbe és el nem hal, egyedül marad, de ha elhal, bő termést hoz; Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért; Aki elveszíti életét az megtalálja azt, aki meg akarja menteni életét, az elveszíti. 

 

Marosi Antal interjújában ezúttal egy imatermet mutatunk be önöknek. 

Ez a Katolikus Tábori Püspökség székházában az imaszoba.

- Kápolna. Ez fel lett szentelve, nem pusztán meg lett áldva. Ebben a kápolnában van oltári szentség, ebben a kápolnában van minden nap szentmise, istentisztelet, imádság. Tehát ez egy rendes, hivatalos kápolna, még akkor is, ha úgymond nem nyilvános kápolna, de végső soron mindenki bejöhet ide. Mindennap itt van szentmise. Vagy püspök úr misézik, és aki akar, az bejöhet, de például én is szoktam itt magánmiséket mondani és szerintem a lelkészek is. Tábori lelkészek havi találkozói alkalmával is van itt közös szentmisénk. Én azt gondolom, hogy a laktanyában is úgy vannak használva az imatermek, hogy nem csak különleges alkalmakkor vagy ünnepnapokkor, hanem találkoztam én Szombathelyen annak idején vagy Fehérváron is úgy ott katonával, hogy ő beült csak oda és imádkozott. Ez a kápolna mindenképpen egy olyan hely, ahol élő és eleven kapcsolat van minden nap az Úristennel. 
Az itt látható padok a Fő utcai Kapucinus templomból származnak, onnan kapta az első tábori püspök a kápolna fölszentelése előtt. Ennek a mintájára lett megalkotva szemben a miséző oltár. Különlegessége az, hogyha valaki jobban megnézi őket, akkor nagyjából az a motívumvilág látható ezeken a padokon, mint ami a parlamentben is van az üléstermekben, akár a felső vagy az alsóházban. Valószínűleg egy időben készülhettek és a motívumvilág az nagyjából ugyanaz. Ami talán még kiemelendő, hogy itt van egy pásztorbot a püspöki székhez odaillesztve, ami Haász István tábori püspöknek a botja volt. Ez is a püspökség megalapítása után került hozzánk. Én azt gondolom, hogy az egész kápolnának a berendezése egyfajta egyszerűségről, ugyanakkor mégis a katonasághoz való kötődésről szól, hiszen a püspök széke fölött egy olyan szárnyas oltárra emlékeztető kép van - melynek jobb és bal oldalát be is lehet zárni -, ahol a Budavári helyőrségi templom tornya látható, előtte egy katona a családjával (feleségével, két gyermekével). Középen Szűz Mária látható, és ott is középen szintén katonák vannak a palástja alatt, mintegy oltalmazva őket. Ez a kápolna Fogolykiváltó Boldogasszony tiszteletére lett fölszentelve annak idején. A harmadikon pedig egy háborús kép látható, amelyen egy katona áll egy másik katona sírjánál. 

Nagyobb helységre gondoltam az épülethez képest. Ez egy gyönyörű épület itt a Szabadság téren, lenne benne hely, még sincs ezek szerint.

- Mikor mi ezt az épületet használatra megkaptuk, akkor ezt adta ki a tér. Valójában, mi tábori lelkészek elférünk itt. 

Nincsenek is többen, mint ahány hely van.

- Nagyjából ennyien vagyunk, hogyha mondjuk kétszeresére emelkedne a létszám, akkor lehet, hogy tényleg gondolkodni kéne egy nagyobb kápolnában, de ez a jövő titka. 

 

Kálinger Roland, Rozsé atya advent harmadik vasárnapjához kapcsolódóan, a gyertyagyújtás alkalmával osztja meg gondolatait önökkel.

Tábornok Úr! Tisztelt Parancsnoki Állomány!

Az első gyertya meggyújtásakor is egy latin mondással kezdtem, most is egy latin idézetet szeretnék mondani: „Puer natus est nobis”, azaz gyermek született nékünk. Ha jóbarát érkezik hozzánk, nincs olyan kicsi lakás, apró szoba, hogy össze ne tudnánk magunkat húzni, hogy befogadjuk és szállást adjunk neki egy éjszakára. Amikor újszülött érkezik a családba, még a bútorokat is megmozgatják, a szobát is kimeszelik, a zongorát is odébb tolják, hogy a csöppség kiságya elférjen. Bizony akkora öröm egy gyermek születése, hogy az addigi megszokott, jól bevált életünket is örömmel felforgatjuk az ő kedvéért. Tervet készítünk: nagymama biedermeier szekrénye marad, anyós csőbútora megy a kukába, nagypapa Kékes tévéje megy a kukába, apu led tévéje fölkerül a falra, apu garázsából a sok lim-lom nem megy sehova, mert a gyereket mégsem a garázsban helyezzük el. Ha kidobtunk minden fölöslegeset és a megfelelő helyre tettük a szükséges dolgokat, akkor lesz helye a csecsemőnek. Ma az önök gyertyáját, a rózsaszínt fogjuk meggyújtani. A vasárnapi evangélium felszólít minket, hogy csináljunk tervet, mert a gyermek születése, a gyermek érkezése várható. Rendet kell tenni az életünkben, hogy legyen hová születni a betlehemi kisdednek. Mit tegyünk? – kérdezték a régi emberek Keresztelő Szent Jánostól. Ő ezt felelte: Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs, akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen. Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket és azok is megkérdezték: Mester, mit tegyünk? Ezt felelte nekik: Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva! Megkérdezték a katonák is: Hát mi mit tegyünk? Nekik így felelt: Ne zsaroljatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal! A nép feszülten várakozott. Nekünk már nem feszülten, hanem örömmel és reménykedve kell várakozni, mert higgyék el, sok felesleges dolgot, terhet cipelünk magunkkal, halmozunk fel életünk során. Pedig csak az a fontos, hogy az örömet és a békét, azaz Istent beengedjük az életünkbe. Kívánom mindenkinek, hogy a kisded Jézus öröme költözzön be mindenki szívébe, házába és családjába!

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

Azt hittem, hogy néhány percig aludtam, mikor arra riadtam, hogy a bunker előtt megáll a két sebesültszállító autó. Bizony már négy óra volt.
Azonnal nekiláttunk a műtőben. Az első, a legsúlyosabb, egy kivérzett utász. Alig szippantott néhányat a klóretilből, utána meghalt. Előtte az öntudatnak valami kis meglétét feltételezve, hangosan mondtam a feloldozást, és vele elimádkoztam egy mondatnyi imádságot: Jézusom, szeretlek!
Jött a következő. Hátul hatolt be a lövedék a medencecsont felett. Sehol sem volt kijárat. Ahogy kinyitjuk a hasüreget, tucatnyi lyuk a beleken. A főnök rettentő ideges volt, általában, ha hirtelen látvány tárul eléje, mindig kibírhatatlan vele dolgozni. Aztán megszokta, hogy odaszólok neki: Százados úr, mi az ott a máj mellett? Akkor örül, hogy magyarázhat, és kezd megnyugodni.
Más esetben a hólyagról vagy a vastagbélről érdeklődöm. Aszerint, hogy hol látok valami gyanúst, amit ő még nem vett észre.
Most még az a baj is megtörtént, hogy elaludt a gázlámpánk. A klóretil ismételten okozott már bajt ilyen alacsony, levegőtlen helyen. Ha hazakerülök, megkérdezem a fizikusainkat, miféle fizikai jelenség ez. Az egyik doktor arra is emlékezett, hogy náluk egyik egészségügyi oszlopnál robbanás is történt. Emiatt mi sohasem gyújtjuk meg újra a lámpát, hanem én kezelem a villanylámpát, ami közönséges zseblámpa. Nem akartunk sokat szellőztetni, mert akkor millió bogár jön be a fényre. Inkább kivártuk a hajnalt. Akkor szellőztettünk, hogy újra meggyújthassuk a gázlámpát. Délelőtt 11-ig egyfolytában dolgoztunk.
Akkor áttettük a magukkal hozott hősi halottat koporsóba. Fáradságomban nem is nagyon néztem az eltorzult, sáros arcát. Csak mikor kiveszem a nyakából az alumíniumlapocskát, látom, hogy Lugossi János zászlós. Ő az, aki Volinkán mindig nagyon szívesen fogadott. Annyira élvezte a prédikációimat, hogy utána mindig elmondta azoknak az embereinek, akik nem vehettek részt a misén. Szegény Jancsi. Nagyon megszerettem derűs, tisztalelkű viselkedése miatt.

 

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket, Salkaházi Sára gondolataival búcsúzom. 

„Gyermekké lenni! – Nem szabad semmiből nagy problémát, nagy tragédiát csinálni, hanem minden bajjal, nehézséggel egyszerűen, gyermeki módon az Úristenhez menni, Neki megmutatni. Biztosan lecsókolja a fájást, mint szülő a gyermek kezéről.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2015, december 16