Rádióműsor - 2015. június 10. - 115. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2015. június 10-ei műsor (115. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/51690

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 115. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Eddig az emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.” – Köszöntöm önöket ezzel a bibliai idézettel, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Az Inter arma caritas mai adásában hallják majd külszolgálatból Kálinger Roland századost, Rozsé atyát, tábori lelkészt.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

 

Kálinger Roland százados, Rozsé atya több alkalommal is megszólalt már adásainkban. A tábori lelkészek feladat nem kevés, sem itthon, de távol a hontól még inkább így van ez: társa, lelki támasza a katonabajtársaknak. Marosi Antal interjúját hallják.

A katolikus tábori lelkészek, ha nem is világ minden pontján, de azokon a helyeken egészen biztosan megfordulnak, ahová a magyar katonák is eljutnak. Kálinger Roland százados ezek közé a lelkészek közé tartozik. Mennyire magányos a lelkész távol az országtól, távol a püspökségtől, egy ilyen helyzetben, egy misszióban?

- Olyanról már hallottam, hogy egy pap egyedül van, de olyanról még nem hallottam, hogy magányos lenne. Magányosnak nem mondanám magamat, hiszen körülvesznek a bajtársak. Együtt élek, mozgok, dolgozok a katonákkal. Különleges helyzetben vagyunk, hiszen nap mint nap érezhetjük egészen konkrét dolgokban is, hogy a jó Isten mindig velünk van, mindig segít. Mondok egy példát. Egy misszióban elsősorban nem a külső támadásoktól, külső fenyegetéstől kell félni, hanem vannak olyan helyzetek a mindennapokban itt a táboron belül, amikor egy-egy balesetet szerencsésen megúszik a katona. Ezek olyan apró jelek a jó Istentől, hogy itt van velünk, számíthatunk rá, különösen is figyel ránk.

Mennyivel másabb egy ilyen misszióbeli szolgálat, mint a hagyományos?

- Én úgy szoktam fogalmazni, olyan, mintha egy olyan településnek lennék a plébánosa, a lelkésze, a tiszteletese, ahol mindenkinek ugyanaz a foglalkozása. Nem szabad elfelejteni, hogy katolikus tábori lelkészként vagyok a misszióban, de ökumenikus szellemben dolgozunk. Nem teszünk különbséget a mi nyájunk és a másik egyház nyája között. Minden katona egyformán fontos számunkra, mindenkihez ugyanúgy viszonyulunk. Biztos, hogy más katonákkal foglalkozni, mint civilekkel és más katonákkal foglalkozni otthon a laktanyán belül, ahol délután munkaidő végén hazamegy a családjához, mint itt a misszióban. Nagyon érdekes a helyzet, ez most egy olyan misszió, ahol szabadság nélkül kell teljesíteni a katonáknak a féléves vagy héthónapos szolgálatot. Ez megterhelőbb. Régen, amikor tíz napra hazautazhatott misszió közben a katona, az annyira föl tudta tölteni, hogy a hátralévő időt könnyebben átvészelte és a család is könnyebben átvészelte. Tehát nemcsak a katona sínyli meg ezt a szabadság nélküli missziót, hanem sajnos otthon a család is érzi a kint szolgálatot teljesítő családfő vagy család egyik tagjának a hiányát.

Ebben a helyzetben a hitnek is más szerepe van, mint egyébként lenne?

- A pap az Isten embere. A katona először az emberre kíváncsi, és ha hozzám, mint emberhez közel tud kerülni, akkor elfogadja tőlem Istent is, akit pedig én akarok hozzá közelebb vinni. Otthon könnyebb kifogásokat találni, miért nem járok szentmisére, miért nem megyek el a családommal templomba, miért nem imádkozok. Kint a misszióban, ahol zárt közösségben él a katona, a kápolna mellet megy el nap mint nap, a tábori lelkész mellett eszi a reggelijét, az ebédjét és a vacsoráját, nehezebb kifogásokat találni, hogy miért nem megy el a szentmisére vagy miért nem törődik a hitével. Illetve a hit az egy plusz kapaszkodó, hogy igenis végig tudom csinálni, semmi bajom nem lesz, igenis az otthoniak is jól vannak, nekik sem lesz bajuk és nemsokára újra találkozni fogunk. Tehát a hit és a jó Isten egy kicsit felértékelődik ezekben a missziós időkben. 

Mit kezd azzal a helyzettel a lelkész, amikor az ő számára lenne fontos egy kapaszkodó? Nyilván ott van a hite, ott van az imádság a könyvekben, ott van a templom csendje, de mégis kellene még valami, amikor ugye nem magányos, hanem egyedül van, hogy visszatérjek az első kérdésre.

- A lelkész úgymond lelki puskaport rak össze fél évre. S ennek a lelki puskapornak, amikor otthon készülünk a misszióra, elégnek kell lenni az emberei számára, a hívek számára, aki engem megkeres lelkészként, illetve magam számára is. Ezen felül egy nagyon nagy örömteli tapasztalatom volt itt. Ez az első olyan misszióm, amikor papi közösségben vagyok, hiszen a szomszéd irodában egy portugál kolléga, tőlem egy kilométerre egy olasz, német és egy osztrák kolléga dolgozik, a szomszéd városban egy lengyel illetve egy amerikai katolikus lelkész teljesít szolgálatot illetve protestáns lelkészek is dolgoznak. Havonta szoktunk papi találkozót tartani, ahol megbeszéljük egymással a hónap történéseit, az elkövetkezendő időszak történéseit, illetve amikor úgy érzi az ember, hogy az a puskapor fogytán van, hogy neki is egy kis lelki feltöltődésre, gyónásra, beszélgetésre van szüksége, akkor ezt a papok egymás közt, egymással megtehetik.

Feltéve, hogyha vannak kollégák, de nem mindig van olyan szerencsés helyzet, mint most.

- Ez így van. Afganisztánban 180 kilométert kellett utaznom, hogy hasonló emberrel találkozzak, mint én, és hogyha a német kolléga éppen ugyanúgy útban volt, mint én, akkor sokszor hónapok múltak el anélkül, hogy a másik pappal találkozhattam volna.

És ilyenkor az a puskapor... egyáltalán mi az a puskapor, amiről beszélünk és az hogy működik?

- A doktor úrral beszélgettem erről, amiről most mi beszélünk és ő mondta azt, hogy igazából a misszió az, amikor az orvosnak nem fájhat a feje, mert vannak betegei és azokkal kell foglalkozni. A papnak félre kell tenni ilyenkor a saját lelki gondjait, bajait, imádságban a jó Isten elé visszük, de ilyenkor az első a másik ember problémája, baja. Hogyha látják rajtam azt, hogy engem is maga alá temet a rosszkedvűség, a búskomorság, a depresszió, akkor mit várhatok el tőlük? Milyen jogom van azt mondani, hogy ne legyél szomorú, hisz hamarosan látod a szeretetteidet, hamarosan megoldódnak a gondok otthon? Tehát az embernek bizony-bizony fél évig keményen kell tartania magát. Még akkor is, ha esetleg belül őt is utoléri a honvágy, nem szabad kimutatni ezt az emberek felé. Természetesen embernek kell maradni, de nem szabad kimutatni. Mi is az a puskapor, ami kitart ezalatt a fél év alatt? Az ember minden misszióban felkészíti a katonákat szentségekre. Vannak, akik keresztelkedni szeretnének, vannak, akik elsőáldozáshoz, bérmáláshoz akarnak járulni és vannak kint olyan katonák, akik ha majd hazaérünk, szeptember-október folyamán esketni fogok. Amikor az ember dolgozhat és látja a munkájának az eredményét, az bizony örömmel tölti el. A kihozott puskapor mellé, az, hogy az én munkámat értékelik, engem használnak arra, amire való vagyok, ez örömmel tölti el az embert.

Kálinger Rolandnak, Rozsé atyának, önnek, mi az, ami a legjobban hiányzik? A pap is ember, mi az, ami a legjobban hiányzik most?

- A 86. Szolnok Helikopter Bázisról jöttem most ki ide ebbe a misszióba és otthagytam a kedves katonáimat, a híveket úgymond, akik otthon is igényelnék azt, hogy beszélgessek velük, azt hogy imádkozzunk együtt, azt hogy vasárnap eljöjjenek a misémre. Az internetnek és a telefonnak köszönhetően tartom velük a kapcsolatot és jól esik, mikor azt mondják, hogy atya hiányzol! Nekem is ők hiányoznak a legjobban, a szolnoki munka, a szolnoki barátok. De már túl vagyunk a misszió felén és már látjuk a célegyenest. 

Mi az, aminek örült mostanában?

- Nem olyan rég a táborban megünnepeltük az Úrnapját, Krisztus szent testének és vérének ünnepét. A portugál atyával közös portugál-magyar kétnyelvű illetve háromnyelvű misét tartottunk, mert latinul voltak a szentmise közös részei. Amit mi papok mondtunk, az olvasmányok, evangéliumok, a különböző imádságok pedig két nyelven hangzottak el. A szentmise után körmenet is volt a táborban. A javító raj katonái építettek egy szentségtartót, egy monstranciát a helyben fellelhető anyagokból. Egy ötvös remekmű lett és nagyon büszke voltam arra, hogy a fiúk által egy helyben készült, rozsdás lemezekből összetákolt, szépen felpolírozott és kifestett szentségtartóban tudtuk az Úr Jézust körülvinni a táborban. Az elmúlt hét öröme számomra ez volt. 

Köszönöm szépen, jó egészséget és sok szerencsét kívánok!

- Nagyon szépen köszönöm a bajtársak nevében is, és ha már a Mária rádióban hangzik el ez a riport, akkor kérem a hallgatókat, hogy imádkozzanak értünk tábori lelkészekért, a békefenntartó katonákért, akik távol a családjuktól szolgálják a hazát és őrzik a békét, mert nagy szükségünk van az imádságra.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

- Kiértem olyan helyre, ahol ritkábbak voltak a fák. Kicsit gyorsabban ügetett hűséges lovam. Hol itt, hol ott hallottam pattanást, süvítést, de nem sokat törődtem vele. De a lovamon közben észrevettem, hogy megrántja a fejét. Ő mindig érzékenyebb volt, mint a gazdája. Másnap reggel Jóska csicskásom odajön a köpenyemmel, és azt mondja: Tisztelendő úr, látta ezt? És az ujjait beledugja a köpeny két szárnyán két lyukba. Hát ezt nem vettem észre, bezzeg a lovam igen. Úgy látszik akkor történt, mikor hirtelen visszahőkölt, amivel nem törődtem, hiszen olyan gyakran süvített közelebbről-távolabbról egy-egy golyó.
Másnap újra nekiindultam, hogy megkeressem nagyszerű tüzéreinket, akik körül tegnap annyit keringéltem ostobán a pocsolyákban, zsombékos, hínáros területeken. Miséztem, gyóntak, áldoztak. A végén elmondtam a tegnapi odüsszejámat. A hadnagy nevetve vitt oda a pincéhez, és azt mondta, bizonyára ezek voltak. Kinyitotta az ajtót, mert kértem, hogy beszélhessek velük. Milyen az ilyen pince? 180-200 centi mély, a talaj szintjén tető ajtóval. Kérdeztem honnan jöttek. Kiderült, hogy koveli diákok, akik érettségi előtt állnak, de eljöttek partizánnak.
Tegnap az erdőn vonultak át, mikor láttak egy lovast. Kérdeztem, mikor? Pontosan egyezett az időpont. Elmondták, hogy gúnyolták egymást, hogy nem sikerült pontosan lőniük, mert csak azt vették észre, hogy a ló felhorkan. Mutattam a köpenyemet a két lyukkal. Mondtam nekik, hogy ez nem szép, mert én katolikus pap vagyok, és az orosz embereket éppen úgy segítem, ha tudom, mint bárki mást.
Kértem a hadnagyot, hogy a nyomorult gyerekeket engedje el. Sajnos, nem teheti, válaszolta. Hosszas kérésre megegyeztünk abban, hogy ha estefelé visszajövök, én kinyitom a pincét. Odamentem hozzájuk, és megkérdeztem, ha nem lőjük őket agyon, mit tesznek? Azt válaszolták, hogy visszamennek Kovelbe. De erre becsületszavukat vettem, mondván: Ha valahogyan megtudjuk, hogy újra partizánok lesztek, azonnal agyonlövünk benneteket. Becsületszavukat adták és kezet fogtunk.
Este, mikor visszamentem, kérdeztem az éppen őrségben levőt, vajon családos-e? Azt mondta, igen. Hát gondoljon a saját gyerekére, és ennek a tudatában értse meg, amit teszek. És kiengedtem a barátaimat. - Tudom, hogy teljesen katonaellenes volt, amit tettem, de mégis megtettem.
Otthon a halászgazda barátomnak már előtte elpanaszoltam, hogy rám lőttek, pedig megegyeztünk, hogy megmondja a partizánoknak, hogy engem hagyjanak nyugodtan menni, hiszen tudják, hogy pap vagyok. Másnap megerősítette, hogy nem az övéi közül valók voltak, hanem átvonuló koveliek.

 

Kedves hallgatóink! Köszönöm, hogy velünk tartottak, legközelebb egy hét múlva jelentkezünk majd újabb adással. Bibliai idézettel kezdtem, és azzal zárom mai műsorunkat, elköszön önöktől a szerkesztő, Fodor Endre.

„Hasonlóképpen, ti férjek, megértően éljetek együtt az asszonyokkal, mint a gyengébb nemmel; adjátok meg nekik a tiszteletet, mint a kegyelmi életben örökös társatoknak, hogy az imádságnak ne legyen bennetek akadálya.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2015, június 10