Rádióműsor - 2015. október 21. - 132. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET - 2015. október 21-ei műsor (132. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/53713

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 132. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Előbb a te szívedben legyen béke, csak akkor önthetsz békét másokéba.” – Kempis Tamás gondolatával köszöntöm önöket, s szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Mai adásunkban egy sorozatot kezdünk meg, amelyet részben folytatunk előző adásunkból. Ez pedig Bíró László katolikus tábori püspök gondolatai, amelyet a philadelphiai konferencia és a pápai szinódus kapcsán mondott el azon a lelkigyakorlaton, amelyet Balatonkenesén tartott a magyar Katolikus Tábori Püspökség az elmúlt héten. 
Mai adásunkban bemutatkozik egy tábori lelkész, Takács Tamás. Tartalmas perceket kívánok!

Sorozatot kezdünk a mai adásban. Előző műsorunkban hallhatták már Bíró László katolikus tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar családügyi referensének gondolatait a pápai szinódusról, részben folytatva ezt, kapcsolva a philadelphiai konferencián elhangzott gondolatokhoz, az ember vallásosságáról, lelki megerősítéséről, a kapcsolatok, a család fontosságáról beszél. A felvételt Balatonkenesén készítettem.

- Philadelphiában a logója a világkongresszusnak és világtalálkozónak – ezen a kongresszuson 15 ezren vettünk részt, a világtalálkozónk 2 millióan – a Liberty harang, Philadelphia híres harangja. Ennek a harangnak az a története, hogy a pennsylvaniai kormányzóság Angliában öntette, meg is érkezett a harang Amerika partjaira, és amikor kiszedték, elejtették. Azzal kezdte működését a harang, hogy összetört, amit a kormányzóság a gyűlések kezdetének jelzésére rendelt meg. Ekkor újraöntötték, de már Amerikában. A Liberty harang lett a szabadság harangja, ami mai napig is a volt kormányzóság épületében – ma már függetlenség csarnokának nevezik – van fölfüggesztve és használják is. Ezt a harangot meghúzták, amikor fölolvasták a függetlenségi nyilatkozatot, amikor fölolvasták az amerikai alkotmányt. Philadelphia borzasztó büszke város, mert mindez náluk történt és nagyon szeretik ezt elmondani. A harangot a polgárháború után körbehordták Amerikában több évtizedig, hogy gyógyítsák a polgárháború okozta sebeket. Ez a Liberty harang története. A logója a világtalálkozónak ez a repedt harang volt, amelyben egy öttagú család volt ábrázolva. A két szülő és a három gyerek, jelképezve, hogy az egyház próbálja védeni a család szabadságát az ideológiai gyarmatosításokkal szemben. Észre se vesszük az ideológiai gyarmatosítását a családnak. Az egyház próbálja őrizni a család függetlenségét, próbálja gyógyítani, vigyázni a családot. Lassan már csak az egyház teszi. Föl fog ébredni a társadalom is, csak nem tudni mikor. Itt van a kezemben XXIII. János pápának egy Szentlelket hívó imádsága: „Ó Vigasztaló Szentlélek, tökéletesítsd bennünk a Jézus által megkezdett művet, tégy minket erőssé, imádkozz velünk az egész világért. Add, hogy jobban kihasználjuk az időt a belső élet elmélyítésére, adj lendületet apostoli tevékenységünknek, hadd érjünk el vele minden, Krisztus vére által megváltott népet és embert, az Ő örökségét. Törd le bennünk a természetes nagyravágyást, emelj fel a szent alázat régióiba, töltsön el minket az igazi istenfélelem és a nagylelkű bátorság. Semmi földi kötelék ne akadályozza hivatásunk tökéletes teljesítését. Önző érdekek vagy lomhaság ne hallgattassák el bennünk az igazság követelményeit, semmiféle számítgatás, apró önzés ne csökkentse a szeretet mérhetetlen területeit. Legyen bennünk minden nagy: az igazság keresése és tisztelete, az áldozatkészség egészen a kereszt és a halál vállalásáig és végül legyen bennünk minden úgy, amint azt a Fiú Atyjához intézett utolsó imájában kérte, és úgy áradjon ki ránk, az Egyházra, intézményeire, minden egyes hívőre és népre a Szeretet Lelke, amint azt az Atya és a Fiú akarták.” Ugye a szinódus a pápának a szavai. Azt mondja Ferenc pápa, hogy a világ és benne az egyház jelenleg a sötétségben világító kicsi mécseshez hasonlítható. Sötétség az van, azt nem kell ragozni. Vajon képes lesz-e szétoszlatni a sötétséget az egyház? Amikor az egyházra gondolunk vagy az egyházról beszélünk, akkor ne magunkon kívülre gondoljunk, hanem ki-ki ahol van. Képesek vagyunk-e ott ahol vagyunk világosságot árasztani? Képesek vagyunk-e szétoszlatni a sötétséget? Eleget tehetne az egyház a bölcsesség és a realizmus nevében a kísértésnek, hogy vonuljon vissza és meneküljön el saját felelőssége elől. Nagyon lényeges mondat. Tehát az egyháznak most a sajtó által egy erős nyomása van, hogy vegye tudomásul a realitásokat. Látja, hogy nincsen házasság gyakorlatilag, vonuljon vissza, engedje el a küldetését. Magyarul a farok csóválja a kutyát. A gyerekeink is mindig ezt mondják: ti már nem vagytok modernek, ezt nem tudjátok, vonuljatok vissza, ne akarjátok megváltoztatni a világot, mondjatok le a szülői küldetésről. Nagyon sok szülő megteszi ezt, mert elfárad. Azt mondja a Szentatya, hogy a bölcsesség és a realizmus nevében az egyház mondjon le a küldetéséről. Van egy nagy nyomás az egyház felé a sajtón keresztül. Ez egy új jelenség az egyház felé, hogy sokminden butaságot, nagy nyomást preferálnak, eseteket hoznak föl és nyomják az egyházat. Az egyház vonuljon vissza a realizmus és a bölcsesség jegyében? Mondjon le a küldetéséről? Adja föl a házasság valóságát, amit Krisztus így határozott meg, hogy férfinak és nőnek egy életre szóló kapcsolata? Mondta már ezt a gondolatot az előző szinódus bezárásakor. Nagyon drámai beszédet mondott. Azt mondta, hogy a Golgotán ott volt a heverésző tömeg és mondták Jézus Urunknak, hogyha Isten fia vagy, szállj le a keresztről. Milyen sikeres lett volna, ha leszáll a keresztről, milyen látványos cselekedet lett volna. És nincs megváltás. Azt kérdezi a pápa ebben a beszédében, hogy a realizmus nevében szálljunk le a keresztről? Jézus se szállt le a keresztről. Az egyház, mint gondnok, mint sáfár, felelős azért, ami rá van bízva. Az nem alkudozhat Krisztus tanításával. 

Egy tábori lelkészt mutatunk be önöknek Marosi Antal interjújában. Aki bemutatkozik, Takács Tamás.

Este, lefekvés előtt egyedül van, már nincsenek hívek, mindenki hazament. Olyankor mit csinál a magányos lelkész?

- A magányos lelkészről most akkor rögtön elmesélem, hogy mit csinált a mai napon. Egy órakor hajnalban megérkezett, majd fölbontott egy konzervet. Már nem melegítette meg, hogy minél gyorsabban tudjon lefeküdni. Fél ötkor fölkelt és elindult. Eszébe se jutott, hogy magányos. Sőt, lehet, hogy nagyon mérges lett volna, ha ott, akkor még beszélgetni kell valakivel.

Ez egy rendkívüli helyzet, a katonák lent vannak a határ szélén. Kell-e oda lelkész a szögesdrót mellé? 

- A katonák mellé kell, azért mert emberek ők is. Tudják, hogy mit kell megvédeni, nagyjából sejtik, hogy mitől. Nyilván vannak olyan helyzetek, amivel ha szembesül az ember, abban a pillanatban lehet, hogy vannak olyan gondolatai, amiket nem baj, ha kimond és olyan helyen, olyan embernek mondja, aki meg is tudja hallgatni, meg is érti és netalántán válaszolni is tud neki.

Ez most nagyon sejtelmesen hangzott.

- Van egy feladat, amit végre kell hajtani és nyilván minden feladatnak van szubjektív oldala. Én azt hiszem egyébként, hogy a katonák nagyon jól kezelik ezt a helyzetet. Ők elsősorban azt látják, hogy van egy hazájuk, amit valamilyen szinten védeniük kell. Ebben még talán egy picit segítség nekik az is, hogy egyre jobban erősödik a civil lakosságnak a szeretete feléjük. Ennyi szeretet a civil emberektől, a polgáriaktól a katonák felé nagyon régen nem tapasztaltam. A határ mellet akármerre mentünk, integettek, szeretettel fogadták őket és ez valahol visszahat a katonákra is. Megerősíti őket olyan pillanatokban, amikor lehet, hogy egyébként elbizonytalanodnának. 

Amikor legelőször arról volt szó, hogy a katonák mennek a határra, akkor ön már ott volt velük. Milyen problémákkal keresték meg önt? 

- Ez most lehet érdekes kérdés, de nem tudok rá érdekes választ adni, mert hála Istennek nem volt ilyen. Nagyon örülök neki. Igazából nekik a fő problémájuk az volt, hogy mikor láthatják újra az övéiket, akik miatt csinálják az egészet. Ez a fő probléma. Az összes többit, ami esetleg probléma lehet, főleg egy civil számára, katonának talán kevésbé, ami esetleg kényelmetlenségekkel jár, például a lakhatás, az nekik nem okoz akkora problémát. Ami probléma az az, hogy ő is szeretne már néha az övéi között lenni, hiányzik neki a gyereke. De az valahol megnyugtatja, hogyha televízióban, itt-ott látja a katonákról szóló riportokat. Akkor a gyerek egy kicsit büszke is lehet, hogy ugyan nincs itt az édesapám, de ő is egy azok közül, akiket ott szeretnek, és akikre most büszkék vagyunk. 

Beszélgetünk már nem tudom hány perce, de nem lettem még meggyőzve, hogy mi szükség van a lelkészre mostan?

- Jó... tegnap éjszaka szögesdrótot húzogattam. Nem azért, hogy én fogom megvédeni a határt, hanem azért, hogy éjszaka, rossz körülmények között együtt lehetek velük. Megkérdezték, hogy talán mazochista hajlamaim vannak, hogy miért nem otthon alszom a melegben? Mondtam, hogy igen, én ilyen rossz beállítottságú ember vagyok. Ezen mosolyogtak egy kicsit, de aztán lehetett rajtuk látni, hogy tisztelik is ezt a helyzetet. Most ha én azt mondom, hogy ha ennyit elér az ember, hogy egy picit tisztelik az ő „hülyeségéért”, ami mások szemében az lehet, akkor egy lépést tettem feléjük. Lehet, hogy ennek a lépésnek a hozadéka nem most jön el. Lehet, hogy x idő múlva az az ember oda fog jönni hozzám, mert tudja, hogy bizonyos helyzetekben együtt voltunk és ez jogalap arra, hogy közelebb lépjen hozzám. 

Ebben a közös munkában csomó mindent megtanul a lelkész, amit majd tud használni, amikor szükség lesz rá. Ettől lesz együttérző a lelkész, hogy tudja, hogy mit csinált a katona, érti a katona összes lelki ágát-bogát és jobban tud lelkészkedni?

- Ami itt elhangzott most, az önmagában mind igaz, de célom, hogy ő tudja, hogy ott vagyok akkor is, amikor ilyen helyzet van. Nemcsak akkor, amikor zászlókat kell szentelni, nemcsak akkor, amikor ünnepelgetni kell meg díszvacsorán kell ott lenni, hanem akkor is, amikor kicsit mocskos, büdös, éhes az ember. Én azt hiszem, hogy pont ezek a kihívások azok, amik jogot adnak arra, hogy utána a száját is kinyissa az ember és mondjon valamit. 

Ez munka? Tábori lelkész, fizetést kap, mert katona. Akkor munka, de hol itt a teljesítmény?

- Az igazi teljesítmény az nem mérhető. Volt egy öreg tanárom, ő mondta mindig azt, hogy kisfiaim jegyezzék meg azt, hogy hazudni lehet igennel, nemmel és statisztikával. Tehát ha én most órákat írok föl, akkor nagyon jó vagyok, mert sok-sok túlórát lehetne fölírni, de nyilván nem írja az ember. Ugyanakkor pont ezek a holtidők, amik másoknak semmit nem jelentenek, amiért talán hülyének is nézik az embert, megkockáztatom, hogy ezek a legértékesebb órák és percek a munkából még akkor is, hogyha nem nevezhető munkának a szónak abban az értelmében, ahogy az emberek ezt gondolják. Talán, amit később munkának tekintenek az az által lehet értékes, hogy mögötte ott van az a sok-sok nem átmunkálkodott óra, amikor csak úgy volt az ember. 

Most még fiatalember, legalábbis jól tartja karban magát 49 évesen, de mi lesz később? Gondol-e a tábori lelkész arra, hogy mi lesz tíz év múlva?

- Azért csinál az ember sokmindent, hogy tíz év múlva is tudjon valamit produkálni. Arról meg nem is beszélve, hogy egy hatvan éves embertől már a katonák sem várják el azt, amit egy húszévestől. Most, ahogy lent voltunk a határnál, nekem két nagy élményem volt. Egyik a civilek szeretete, a másik pedig az, hogy rájöttem, hogy egy óriási nagy család a honvédség. Olyan emberekkel találkoztam egy csomóban, akit 15 éve nem láttam és olyan örömmel ugrottunk egymás nyakába, mintha legalább unokatestvérek lennénk. Mert valamikor régen, amikor még én is jókat tudtam rohangálni meg több dolgot csinálni, akkor egy nagy közös műveletben együtt voltunk. Amiről megint meg lehetett volna kérdezni, hogy mi a csudát keresett ott a lelkész? Volt-e értelme ennek vagy ez munka volt-e? És lehet, hogy azt mondanám, hogy nem. De az eredménye itt volt, hogy lemegyek a határra egy számomra ismeretlen helyre, ahol sok-sok ismerős arc akad, és sok-sok ember van körülöttem, akivel jó együtt lenni.

Fölfoghatom a lelkészi hivatást úgy is, hogy vannak korszakok? Ha ezt így helyesen gondolom, akkor ön most melyik korszakban van?

- Mindig ott van az ember, ahol lennie kell. Legyen az fiatal, középkorú vagy idős. A puszta lét, az együttlét, az a fontos. Az összes többi az járulékos dolog. Hogy ő most nagyon erős, nagyon okos, nagyon jól tudja csinálni, ezek a korral elmúlnak szépen lassan. Maga a lelkészség az viszonylag korán, tehát már olyan huszonéves korom előtt előbukkant. Ott is olyan motivációkkal, amiben benne van a tábori lelkészség és egy picit a katonaság is, mondhatom úgy is, hogy az emberség. Biztos vagyok benne, hogy ezek mind-mind együttesen adták ki azt, hogy idekeveredtem. Pont abban a korban, amikor talán a legfogékonyabb voltam sokmindenre, elég sok normális fiatal papot ismertem. Normális alatt értem azt, akik a szó jó és nemes értelmében emberszabásúak voltak. Akik nem akartak kegyeskedni fölöslegesen, de ugyanakkor mégis tudta róluk az ember, hogy van egy normális lelki életük, megszólíthatóak voltak és ez szimpatikus volt. Most, hogy ez löket volt, segítség, vagy indíték én már nem tudom megmondani. Az biztos, nem volt ilyen pillanat, hogy most eldöntöttem, hogy most nyakonvágott az angyalka és akkor most indulok el. Valószínű, hogy ez a sok-sok apró részlet egyszer csak összeállt és azt mondta az ember, hogy előre!

Mindenkinek van egy jelmondata. A magáé mi?

- Egy János levélnek a mondata az Újszövetségből. Ne szeressetek se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal. Ez a két szó, a tett és igazság valószínű akkor nekem tetszett fiatalként, mert ez olyan, amit pajzsra lehet írni és mögé lehet állni feszített mellkassal. Aztán ahogy teltek múltak az évek és rájött az ember, hogy milyenek azok a tettek meg mi is az az igazság, akkor se változott meg róla a véleményem. Csak rájöttem, hogy sokmindent már nem úgy kifeszített mellel, fejjel a falnak kell kezelni, hogy az igazság az adott, az megvan, de lehet, hogy időnként beverik az ember fejét érte. Hogy a tetteket meg kell tenni akkor is, hogyha nem simogatják meg az ember buksiját, attól még azok nem lesznek kevésbé értékesek vagy jók. Tett és az igazság az benne van az emberségben, de én azt hiszem, hogy mint szándék, mint cél megmaradt azóta is. 

 

Kempis Tamás gondolataival köszönöm meg a figyelmüket és kívánok további kellemes rádiózást abban bízva, hogy jövő héten is velünk tartanak majd. Fodor Endrét hallották.

„Ha azt akarod, hogy elfogadjanak téged, te is fogadd el a másikat. Aki megtanult szenvedni, abban nagyobb lesz a béke. Legyőzi önmagát, fölébe emelkedik a világnak, Krisztus barátja és a menyország örököse lesz.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2015, október 21