Rádióműsor - 2015. szeptember 30. - 129. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET - 2015. szeptember 30-ai műsor (129. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/53370

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 129. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Fiam ne higgy érzelmi fölbuzdulásodnak, amely most van, de könnyen eltávozik. Míg élsz, ki vagy szolgáltatva a változandóságnak, ha nem tetszik is, úgyhogy néha víg, máskor szomorú vagy, néha nyugodt, máskor izgatott, néha imádságos figyelmű, máskor Isten dolgaira sehogy sem hajlandó, néha szorgalmas, máskor tunya, néha érett, máskor könnyelmű. De a bölcs és a lélek dolgaiban kiművelt ember fölötte áll ezeknek a változásoknak, nem tekint arra, mit érez magában, hogy fúj az állhatatlanság szele, hanem azon van, hogy minden szándéka illendő jó végre irányuljon. Mert így őrizheti meg belső azonosságát megingathatatlanul, ha annyi s annyiféle esemény közt szándékát, igyekezetét lankadatlanul felém igazítja. Minél tisztább a jószándék benned, annak előretekintő pillantását követve, annál biztonságosabban találsz utat a forgatagok között.” – Kempis Tamás gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. 

Mai adásunkban szó lesz majd a menekültválságról. Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását és neves dátumokra, évfordulókra emlékezünk. 

 

A közvélemény más hírről sem hall, csak arról, hogy érkeznek a bevándorlók, a migránsok Magyarországon keresztül. A magyar határt meg kell, meg kellett erősíteni. Nagyon sok katonát odavezényeltek, de nem csak katonát, hanem tábori lelkészt is.

Berta Tibor ezredes, általános helynököt kérdezem arról, hogy milyen munkával végzik ott a hivatásukat?

- Amikor a Magyar Honvédség állományát arra vezényelték, hogy a határon egy megerősítést hajtson végre, akár az építésben, akár pedig a rendőrségnek való segítségnyújtásban, támogatásban, akkor egyből fölvetődött, a mi az alapküldetésünk, mely az alapdokumentumunkban is benne van, hogy ahol a katona van, a tábori lelkésznek is ott kell lenni. Egyértelműen kikristályosodott az a gondolat, hogy a tábori lelkészeknek ott kell lenniük a katonák mellett ebben a feladatban. Így, amióta elkezdődött ez a gyakorlat illetve a magyar határ megerősítése, a tábori lelkészek vezényléssel vannak ott a katonák mellett. Ez igaz a katolikus illetve a protestáns szolgálati ágra, mégpedig abban az értelemben, hogy a lelkészek egyfajta mobilitásban vannak. Tehát azokhoz a katonákhoz mennek, akik a déli határ különböző szakaszain vannak ott, illetve azokban a helyőrségekben, laktanyákban vannak, ahol a katonák elszállásolása és kiképzése van. Megmaradtak ugyanúgy a lelkészi beosztásukban a laktanyákban, de van olyan lelkészünk is, aki járván a különböző állomáshelyeken ott van a katonák mellett. Azt gondolom, hogy az alapfeladat, ami a mi dolgunk, hogy a katonák mellett legyünk.

Gondolom, azért amikor beszélnek erről a feladatról, akkor szóba kerül az is, hogy egyáltalán a Katolikus Tábori Püspökség hogyan áll ehhez a kérdéshez, a bevándorlók kérdéshez?

- Nagyon összetett kérdés. Azt gondolom, hogy egyrészt ilyen feladat előtt a Magyar Honvédség nem nagyon állt, hiszen nem volt még ilyen helyzet. Ezt nálunk sokkal okosabbak, és erre hivatottabbak elmondták már. A mi kettős jogállásunkból nagyon sok minden következik. A tábori lelkészek katonák, ugyanakkor pedig az egyháznak a papjai. Mind a két helyzetet azt hiszem, hogy azzal a lelkiséggel kell megoldanunk, ami jellemezheti akár a katonaságot, akár a papságot. Egy nagyon összetett helyzetben mindenkinek megvan a sajátságos dolga ezen a területen. Akik ide jönnek hozzánk különböző határokon keresztül, különböző nemzetiségű, különböző népből való emberek, azt gondolom, hogy ővelük mindenkinek megvan az a sajátságos feladata, amit el kell végezni. Itt nagyon sokan hivatkoznak Ferenc pápára, nagyon sokan hivatkoznak más személyekre, ugyanakkor itt vannak jogszabályok, vannak törvények, amelyeket be kell tartani. Természetes módon nagyon sokan, nagyon sokféleképpen interpretálják a különböző törvényeket és jogszabályokat. Mint ahogyan a Szentírást is különbözőképpen lehet interpretálni és különbözőképpen lehet interpretálni akár a Koránt is. Tehát, ami ott le van írva azt különbözőképpen lehet magyarázni. Azt gondolom, hogy a menekültekkel mindenkinek a saját maga szakmája, feladata, mestersége, hivatása szerint kell, hogy foglalkozzon. Ezt nagyon hétköznapi nyelven, természetesen nem erre értve azt szoktam mondani, hogy mindenki tegye a maga dolgát a hétköznapokban. Lehet, hogy itt is ezt kell alkalmazni és azt hiszem, hogy most is ez történik. 

Akkor, amikor menekültekről beszélünk, számos alkalommal fölvetődik az vagy említik, hogy a keresztényüldözés kapcsán, muszáj, hogy elhagyják otthonaikat. 

- Mindig, aki üldözést szenved, akinek valamilyen módon el kell, hogy meneküljön a saját országából, azokat egyfajta szeretettel kell fogadni. Nem véletlen az, hogy a római misekönyvben van egy külön szentmise azokért, akik menekülnek, üldözést szenvednek. Az egyháznak van erre külön intézménye az Apostoli Szentszéken belül, tehát igenis foglalkozni kell ezzel. Hiszen menekültek sajnálatos módon az emberi bűn és gyengeség következtében szinte mindig voltak, vannak, és azt gondolom sajnálatos módon, hogy lesznek is a világon. Most éppen egy olyan nagy hullámmal találkozunk, amivel talán mostanában nem találkozott a ma élő emberiség. Hogyha azért történelemben visszanézünk, akkor láthatjuk, hogy ennél sokkal nagyobb emberáradatok is elindultak már a különböző földrészek között. Azt gondolom, hogy nagyon okosan és nagyon józanul kell a különböző helyzeteket kezelnünk. Természetesen mindazokat, akik tényleg menekültek és üldözöttek, azokat igenis pártfogásba kell venni. Nem véletlen az, hogy a nagyheti szertartásban a szent három napnak van egy olyan egyetemes könyörgése is, amikor azokért imádkozunk, akiket üldöznek. Ahogy mondtam, a római szentmisében is van egy külön szentmise erre. Azokért is imádkozunk, akik igazságtalanul szenvednek üldözést, akiket igazságtalanul börtönben tartanak, fogva tartanak. Egyszer egy gyerek megkérdezte tőlem, hogy miért imádkozunk ezért ezen a bizonyos nagyheti szertartáson, hogy a börtönöket meg kell nyitni? Ugye ez egy nagyon ősi imádságunk és itt nem arról van szó, hogy az összes börtönben levőket ki kell engedni, hanem azokat, akik igazságtalanul vannak börtönben, akik igazságtalanul vannak fogvatartva. Pontosan arról van itt szó, hogy mindazok, akiket üldöznek, akiknek el kell menekülniük az otthonukból, hazájukból, a családjuk, rokonaik köréből, azokkal szemben én azt hiszem, hogy meg kell találnunk azokat az eszközöket, hogy békét teremtsünk az ő számukra. Itt sokat beszélünk, sokat látunk és hallunk is arról, hogy a menekülteknek adnak vizet, élelmet, adnak mindent. Sokszor gondolkodtam azon, hogy az ő lelkükben mi játszódik le valójában? Tehát akik elindulnak és a hazájuktól több százezer kilométerre vannak már, azoknál mi van a lélekben? Mert rendben, hogy kapnak vizet, kenyeret és gyümölcsöt, de vajon az ő lelkükben mi történik? Azért ez nem egyszerű dolog. 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

Május 24.

Többször megtörtént, hogy akinek a tettét helytelenítettem, ebben a feldúlt állapotában átkozni kezdett. Ha ortodox volt, ószövetségi szöveggel mondta átkait. - Az egyik a 136. zsoltár egyik versét kívánta: szakadjon ki a nyelvem, tapadjon az ínyemhez. Nem haragudtam érte.
Az biztos, hogy eddig velem szemben nagyon rendesek és tisztelettudók voltak. Nem is adtam rá alkalmat, hogy másként legyen.
Megoldhatatlanok a nehézségeik. Azt semmivel sem lehet védeni, hogy idehoznak ennyi embert csak azért, mert zsidónak született. Ugyanakkor tudjuk, hogy egyeseket felmentettek. Ez nem lenne baj, bár valamennyit fel lehetne menteni, de a felmentés alapja a lepénzelés, az összeköttetés. Ezt valamennyien tudják. A veszekedés alapja nagyon sokszor éppen az a tény, hogy valamelyiknek a sógora, rokona, pereputtya ilyen módon maradt otthon. Ő pedig, aki ugyanazon körülmények között élt otthon, itt poshad, rothad, megy tönkre. Olyan bizonyítékokat hoznak elém, hogy a hajam az égnek áll. És a tehetetlenség az, hogy nem tudunk segíteni, még a legkisebb mértékben sem.
Aztán folyton visszatér az én egyéni argumentumom: hány főnemes erkölcstelenkedett zsidó lánnyal. Megszületett a gyerek. De a kedves papa szülei valamilyen módon el tudták tussolni, lelencházba adták, a faluban valakivel elfogadtatták, anélkül hogy persze a szülőanya származásáról egyetlen szót szóltak volna, valami pénzt adva az örökbeadónak. Sőt tudjuk, hogy egy-egy zsidótól születettet úgy könyvelt el a család, mintha emberségesen ők fogadták volna örökbe. És a kicsiből méltóságos gróf úr lett, akit most én tiszteljek, mint magasrendű emberi lényt. Hát tisztelje a mendergős menkű.
Egyetlen sóval sem akarom megbántani mindazokat a nagyon derék főúri családokat, akik tisztességesen éltek és élnek. Akik éppen olyan derék magyarok, nemesen gondolkodók, mint bárki más. De nem azért becsülöm, mert a kedves nagypapa pénzen báróságot vett. Vagy a kedves ükpapa a császár melletti nyaloncságával grófságot szerzett. Pfuj! Remélem, hogy a háború a sok cafranggal együtt ezt az őrültséget is elsöpri.
Naponta rosszabbodik a helyzet a zsidaink között. Ég tudja, milyen úton-módon, de több és több hír jön a németországi embertelen és hajmeresztő kínzásokról, zsidóüldözésekről, gázkamrákról, koncentrációs táborokról. A félelem mindig nagyobb lesz köztük, hogy hamarosan hozzánk is eljut ez az őrület. Ezért egyre nagyobb az idegesség köztük. Letargikus állapot kezd eluralkodni olyanok között is, akik eddig egészen jól bírták ezt az életet. Utat építenek, jó levegőn vannak, tisztességes ellátásuk van. Mindenki részvéttel van velük. Igazán nem szólhatnak a környezetre egyetlen rossz szót sem.
Csak egy dolog nagyon aggasztó. Folyton gyakrabban hallom a bosszúállás gondolatának a legkülönbözőbb variációban történő kifejezését. "Majd ha hazakerülünk", "majd a háború után", "majd ha sikerül átszöknünk az oroszokhoz". Ez a sok "majd" valósággal diadalmasan hangzik nagyon soknak a szájában.
Sokat beszéltünk erről egymás között a józan zsidókkal. Ők is félnek. Ismerik a saját fajtájukat. Ha elvesztik a fejüket, nem nézik a józan ítéletet. Akkor nem kímélik a másik zsidót sem. Érdekes, eddig azt gondoltam, hogy egymás között megférnek, támogatják egymást. Otthon mindig ezt tapasztaltam, és ezt is lehetett róluk mindenütt hallani. Most azonban új oldalról ismertem meg őket. Nem a körülmények különbözősége miatt, hanem mert a hitsorsosaik más oldalt tárnak fel előttem. Kifelé összetartanak és ez várható a háború után is, ahogy a Klein-féle józanok mondják, de ha az egyéni érdeke valakinek azt kívánja, nem nézi, hogy zsidó vagy nem zsidó a másik. Akkor fogat fogért!

Múltidéző Kalendárium

Október 1-én van a zene világnapja. Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére és javaslatára az UNESCO október 1-jét a zene világnapjának nyilvánította, mindez 1975-ben történt. Azóta ezen a napon a világ minden pontján különös figyelmet szentelnek annak a csodának, amit zenének hívnak.
1226. október 3-án Assisiben meghalt a ferences rend alapítója Assisi Szent Ferenc, olasz katolikus szerzetes, költő. Egy látomásban megjelent előtte Jézus Krisztus, ezután végleg felhagyott a léha élettel. Nem törődve azzal, hogy apja kitagadta, rendbe hozta a bencés szerzetesek Assisi közelében lévő templomát és szegénységet hirdető követőivel rendalapítási kérelemmel fordult III. Ince pápához, aki ezt meg is adta. A rend a szegénység erényén alapult és Ferenc halála után a közösségek gyorsan szaporodtak Itáliában, de a missziók eljutottak Angliába, spanyol, német és magyar földre is. Magyarországon először a XIV. században íródott Jókai kódexben jegyezték le tetteit. 1228-ban avatták szentté. 
1582. október 4-én a legtöbb katolikus országban életbe lépett a XIII. Gergely pápa által elrendelt naptárreform. A naptárreform a Julianus naptár bevezetése óta a napév és a naptári év eltolódásából adódó 10 napos időeltolódást szüntette meg. Megtartották azt a szabályt, hogy minden olyan év, amelynek utolsó két számjegye néggyel osztható, szökőév legyen. Ha minden négyszáz évben három szökőévet kihagynak, akkor a naptár még jobban hozzá igazodik a napévhez, így az eltérés csak 3333 évenként 1 nap lesz. 
1849. október 6-án Aradon kivégezték a Magyar Honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét. 

Kempis Tamás gondolataival kezdtem mai adásunkat és azzal zárom. Megköszönöm az önök figyelmét és elbúcsúzom, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. „Fiam, bízd csak rám mindig a te ügyedet, én majd jól elrendezem a maga idejében. Várd meg, míg intézkedem, hasznod lesz belőle. Uram, szíves-örömest rád bízom minden ügyemet, mert saját fejtörésemmel nem sokra jutok. Bár ne fürkészném annyira a jövendőt, hanem inkább habozás nélkül tetszésedre bíznám magamat.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2015, szeptember 30